Evangélikus Élet, 1961 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1961-04-09 / 15. szám

ttLUKACS EVANGÉLIUMA Katolikus papok térnek az evangéliumi egyházakba Világtörténelmi látóhatár Nem helyi, hanem általános jelenség napjainkban, hogy katolikus lelkészek szakítanak eddigi hivatalukkal, feleke­zetűkkel és az evangéliumi egyházakban keresik helyü­ket. Franciaországban és Hollan­diában tucatjával, Németor­szágban százával, Olaszország­ban ezrével fordulnak elő ezek az esetek. Az áttérések oka megközelítően azonos az­zal, ami Luthert is elszakí­totta a korábban általa any- nyira szeretett pápás egyház­tól. Más katolikus országokban is tapasztalható ez a jelenség. Íme, néhány példa: Rico Jose Maria spanyol katolikus páter 19 esztendőt szolgált egyházában, amikor kiküldték Bolíviába, hogy szálljon szembe ott az evan­géliumi egyház erősödő mun­kájával. Megbízatásának sike­re érdekében olvasni kezdte a Szentírást, illetve behatóan tanulmányozta a Szentírással foglalkozó evangéliumi irodal­mat. Az eredmény az lett, hogy áttért, ma Bolíviában evangéliumi prédikátor. Rico-nak Spanyolországban volt egy jóbarátja: Alonso Benedicto. Ez leveleivel igye­kezett barátját visszatéríteni a római egyházba. A levele­zés során Rico személyes, esz­mecserét javasolt és áthívta barátját Bolíviába. Alonso át­ment, mert így hatékonyabb­nak vélte maga is visszaté­rítő munkáját. Néhány heti együttlét barátjával s a gyü­lekezeti munka megismerése, melyet Rico végzett, oly dön­tő hatással volt rá, hogy nem ö térítette vissza Ricót, ha­nem maga is csatlakozott ba­rátjához. Harmadiknak egy jezsuita végzettségű ember, Zuniga Benigno csatlakozott hozzájuk. Zuniga Benigno 18 éven át működött katolikus papként Bolíviában. Jelenleg Bolívia egyik indián törzse körében működik, mint az evangéliumi egyház lelkésze. Mexikóban az azelőtt kato­likus szerzetes. Montano Wal­ter evangéliumi összejövetele­ken prédikált, A világ másik oldaláról, Beiruthból, Libanon fővárosá­ból hasonló hírek érkeznek. Itt evangéliumi prédikátor­ként működik Khouri, aki az­előtt katolikus pap és szemi­náriumi tanár volt. A meg- győződéses és belsőleg mélyen elszánt egyházi munkát végző Khouri elhatározására is az Üjtestamentom szorgalmas ta­nulmányozása volt a döntő. Hosszú évek hűséges római katolikus szolgálata után for­dult el a pápás egyháztól. Egyetlen vagyona könyvtára (Folytatás az 1. oldalról) — a mi számunkra húsvétból is következő küzdelemnek — harmadik, de fontosságában első területe a háború általá­nos pusztításának meggátlása. Aki Hirosimáról olvasott könyvet, látott filmet, saját véleményeként mondhatja, hogy az atomháború a halál­nak és az élet elpusztításának apokaliptikus látványát idézi. Aki pedig már találkozott tu­dományos cikkel az atom.su- gárzás széleskörű, sőt a jö­vőbe is nyúló hatásáról, az előtt nem kétséges, hogy a keresztyén ember hité­nek teljes meggyőződésé­vel küzd az atombomba­kísérletek ellen is. Mi az volt, melynek jelentős részét eladta, hogy legyen miből él­nie. Pénztelenül, otthontala­nul, barátok nélkül kezdett új életet és vállalta a bizony­talan holnapot. Franciaország­ba került, ahol találkozott egy nővel, aki segítségére volt lelki vívódásai idején. Ez a nő jelenleg a felesége és most együtt végzik szolgálatukat Beiruthban. örök életet nem felper­zselt földről, szétroncsolt emberi tetemek hullámé- zejéről szeretnénk elérni, hanem — bárcsak adná Isten!. — békés öregkor­ból távozva innen a föl­di életből. Hús vét ünnepe nem vélet­lenül esik tavaszra. A termé­szet tavaszi megújulása jel­képezi a feltámadás erőit a mi számunkra. A zöldellő ve­tés, fakadó virágok, tavaszi felhők a kéklő égen, megerő­sítenek bennünket — Isten igéjének levegőjében — az Élet reménységeiben, odaát a mennyben és itt a földön. Húsvétkor az Élet diadal­maskodott ,.. A tizenkét cikkből álló so- i-ozat végéhez érkeztünk. Lu­kács evangéliuma jellegzetes­ségei vonultak el szemünk előtt. Most a sorozat záró cik­ke azt foglalja össze, amire Lukács evangéliumán keresz­tül akar Isten nevelni min­ket. Ez az a világtörténelmi látóhatár, amelyre Isten nyi- togatni akarja a szemünket, hogy megszokjuk az ő világ- megváltó látásmódját és vi­lágot átfogó szeretetét Üdvösségtör téliét és világtörténet A harmadik evangélium nagy fontosságot tulajdonít a világtörténelemmel való kap­csolatnak. Pontosan meghatá­rozza azt a világtörténelmi időpontot, amelyben Jézus Krisztus megjelenik a földön. Amikor Augustus császár nép- számlálásra adott ki paran­csot. abban az időpontban szü­letett meg Jézus Krisztus (Lk 2,1). Hasonló történetírói pon­tossággal jelölte meg Keresz­telő János működésének idő­pontját is, amihez kapcsoló­dik Jézus Krisztus nyilvá­nos fellépési idejének meg­határozása is. A római és zsidó történelem dátumait pontosan idézi, amikor Tibe­rius császár uralkodásának 15. esztendejét, Pontius Pilátus judeai helytartóságát, Heródes negyede» fejedelem galileai uralmát, Annás és Kajafás zsidó főpapságát jelöli meg időpontként (Lk 3, 1—2). Lukács evangélista nem ír történelmi életrajzot, írása igehirdetésszerű irat. nem történelmi tankönyv, de adatai mégis történel­mileg helytállóak. Az emberi világtörténelem - nek ezen a pontján érte el tetőfokát az üdvösségtörténet. Istennek az a cselekvése, amellyel az emberiség törté­nelmén keresztül munkálja az ember üdvösségéi, az üdvös­ségtörténet. Isten hosszú időn keresztül készítette el egyszü­lött Fiának a világért való odaáldozását. Hosszú történe­te van tehát az üdvösségnek. Azonban Jézus Krisztusban érte el a tetőfokát az üdvös­ségtörténet. Ez az üdvösségtörténeti csúcspont jelent meg a világtörténelem meghatá­rozott időpontjában, Au­gustus császár uralkodása idején és ez teljesedett ki Tiberius császár ural­kodásának 15. évében An­nas és Kajafás főpapsá­ga alatt, Jézus Krisztus nyilvános működésének kezdetétől a halála, feltá­madása, mennybemenetele pillanatáig. Az üdvösség- történet tehát megjelent a világtörténelemben. Világot átfogó látás Éppen azért, mert Lukács evangélista Jézus Krisztus történelmi megjelenésére olyan hangsúlyt helyez, ösz- szefüggést lát a világ eldugott sarkában, Palesztinában tör­ténő esemény és a világtörté­nelem között. Nemcsak Pa­lesztinái eseménynek és nem is csak a zsidóságért végbe­menő üdvtörténésnek látja azt, ami Jézus Krisztus által végbement, hanem a világ megváltóját és üdvözítőjét fe­dezi fel Jézus Krisztusban. Lukács az evangélium univerzalizmusát világo­sabban érvényesíti, mint Máté és Márk evangéliu­ma. Főként Máté evangé­liumával egybevetve, fel­tűnő, hogy hiányoznak belőle a zsidóságot előny­ben részesítő vonások. Már a karácsonyi evangé­liumban is megcsendül, hogy az evangélium min­den népnek szóló jó hír. Egyetlen más evangélium sem tudósít ilyen bőségesen Jézus működéséről Júdeán és Gali- leán kívül. Több esetben ked­vező megvilágításba is helyezi a samaritánusokat: Az irgal­mas samaritáinusról szóló pél­dázatban és a hálás samari- tánusról szóló történetben (Lk 10, 25-37; 17, 11-19). Az evangélium befejezése pedig nyomatékosan hangsúlyozza, hogy a bűnbocsánatról és megtérésről szóló evangélium minden népnek szól (Lk 24, 47). Jézus mentő szeretele Lukács evangéliuma arra tanít, hogy ez a világot átfogó látás felfedezi Jézus világot átfogó szeretetét. Jézus úgy jár az embervilásban, hogy min­denütt lehajol a szenvedők­höz, a bajban levőkhöz, a® tA» nyomottakhoz, az elveszettek­hez, hogy megmentse és meg­váltsa őket. Lukács evangéliu­mára jellemző a 15. fejezet a három példázattal az elve­szett juhról, az elveszett drach­máról és az elveszett fiúról. Egyedül Lukács tudósít Zá- kcus történetéről, amelyben Jézus programszerűen mond­ja: „Az ember fia azért jörtj hogy keresse és megtartsa a® elveszettet”. (Lk 19, 10) Lukács evangéliumának to­vábbi jellemvonása az, hogy a többi evangéliumhoz képest fokozott mértékben fog­lalkozik az elnyomottak kérdésével. Lukács evan­géliuma nem is lelki sze­gényekről szól és lelkileg fclfuvalkodottakról, ha­nem egyenesen a szegé­nyek és kisemmizettek fe­lé hirdeti Isten szeretetét. A gazdagról és Lázárról szóld példázat (Lk 16, 19-31) és a gazdagok elleni „jaj”-ok (Lts 6, 24—26) éle az ellen a ma­gatartás ellen fordul, amely semmit sem törődik a fele­barátjával, hanem kapzsi mó­don átgázol rajta s így kár­hozattá válik az embertele« önzés. Ezzel szemben Lukacs azt a Jézust mutatja be, aki különös szeretettel fordul a szegények, a töredelmes sz*» vűek, az ínséggel vertek felé (Lk 4, 16—21). A tanítványo­kat is az embermentő szelő­iét jegyében küldi ki Jézn* (Lk 10, 7—10). A világtörténelem és Isten népének története közötti összefüggés Mindez azt jelenti, hogy Jézus mentő szeretete az egész világot átfogó szeretet. Az a tény. hogy az üd- vösségtörtenet megjelent a világtörténelemben, azt jelenti, hogy Isten népé­nek története is benne él az emberi történésben. Egyszerre hordoz az egyház isteni valóságot és emberi valóságot. Isteni az egyház, mert Jézus Krisztus az egy­házban van jelen, az igében és a szentségekben. De ugyan­akkor emberi az egyház, mert tagjait nem égi lakók, hanem bűnös emberek, akik benne élnek a világban. (Folytatás a 3. oldalon) Dicséret Mikor még nem tudtam szólni. Nem tudtam hinni, sem imádkozni. Isten keze kinyúlt lelem, Hogy épülhessek mások hiten. Kegyelme őrző karjába tett; Atyám! Milyen nagyon szeretsz te engemet! Angyalaid jártak szüntelen fölöttem. Amíg első lépéseimet tettem. Csetlő, botló kis testemet óvtad, Veszedelmek között épségben tartottad, Rendeltél mellé szerető szíveket: Atyám! Milyen nagyon szeretsz te engemet! Azután kitárult a nagy világ. Te alkottad minden titkát; a sok csodál. Adtál törvényt: őrző korlátokat, És akik tanították mindazokat. Figyelmeztettek: kövessem Lelkedet! Atyám! Milyen nagyon szeretsz te engemet! Ma itt állunk. Oltárod hívogat. A Gyülekezet testvérévé fogad. Hiszünk tebenned! 0, légy segítségül, Ha lankad szivünk, s feledni készül. •Jézusban adtad békességedet. Atyám! Milyen nagyon szeretsz te engemet! Józsa Márlonné Húsvét következményei »••*-**e*#*s**«**»*«**** A MAROKNYI TENGER úgy pihegett ezen az éjszakán a hegyek koszorújában, mint gyermek anyja ölén. Szellő sem rezdült. A sötétség, mint valami súlyos, eleven való­ság nehezedett reá. Félelmetes, kísérteties vala/mi volt. Mintha füle, meg szeme, meg tapogató csápjai lettek volna. Csillagszemei­vel nézett le a sötétség és minden egyes kis fénysugár, mintha megcsobbantotta volna a hús vizet. A remegő levegő pedig, mint me­leg ujjhegyek simogatták a fekete hullámok hátát. HÉT HALÁSZ szótlanul fáradozott egy la­dikban. Négy a hálóval, kettő az evezővel vesződött, egy pedig úgy ült a csónak végén, komoran, búsan és némán, mint a tengersze­met körülvevő hegyek. Még szinte gyermek volt, de ezekben a napokban évtizedeket öre­gedett. Messzire nézett és semmit sem látott. Nemcsak a sötétség miatt, hanem mert az el­múlt napok eseményei és emlékei vastag függönyt húztak a távolba meredő szemek elé és ezért csak nézni tudott, látni nem. A többiek néha egy-egy szót vetettek feléje, de választ egész éjjel nem kaptak. este Óta VIZEN VOLTAK. Várta őket, a „szent csavargókat” az ősi foglalkozás, az a mesterség, amelyikben némelyikük már fél életét leélte. A Bethsaida-i hálók lekerül­tek az ágakról, ahol három év óta száradtak. Itt-ott szakadozottak voltak ugyan, de a für­ge ujjakban még benne volt a régi mozdulat és gyorsan kijavították. A ladik is a parton hevert. Kiszáradva, hátát az égnek fordítva. Amikor vízre tették, annyi résen bugyogott be a víz, hogy partra kellett vonni. A régi is­merősök segítették ki gyantával őket, az is kevés volt. így azután csak a nagy repedése­ket tudták betömni, a kisebbek majd beda­gadnak, Milyen ismerős volt minden. Az eve­zők, — fogójukat fényesre csiszolta a tenyér —, a hálók, az úszó fadugókkal és a csónak, % régi mesterség hálás szerszámai. Új életet kell kezdeni! Az alkony volt az óra, amikor régen is a tóra szálltak. A Jor­dán torkolata jelé vették az útjukat. A néma kanyon csöndjét alig törte most meg a Jor­dán suhogása, az evezők csapása ennél han­gosabb volt. Nyugat felé, Kapernaum irányá­ba tartottak. Mint világító bogárkák, úgy csillogtak Kapernaum apró fényei a nyugati horizont szélén. Vékony kis fénykígyókat küldtek feléjük. Tegnap reggel óta tanácstalanul ödöngtek. Nem sokkal ezelőtt érkeztek Jeruzsálemből. Három napi fárasztó gyalogút és sötét féle­lem volt mögöttük. Amikor hazaérkeztek, csodálkozva kérdezték a falubeliek: — Mi történt? — Egymásra nézlek, ki adja meg erre a nehéz kérdésre a feleletet. Lesütött szemekkel Pé­ter szólalt meg, de olyan röviden először, hogy mindenkiben meghűlt a vér: — Hazajöttünk. — Mint o tékozló fiúk, úgy érezték idegensé- güket otthon. És többen is voltak, mint amennyit egy szegényes halászháztartás el­bírt volna. Heten voltak. De Péter érezte a kérdésben bujkáló aggodalmat és folytatta: — Majd megleszünk valahogyan. — Azután kezdett csak hosszú elbeszélésbe. A csalódás és reménykedés úgy váltakozott az arcokon, mint a fény és árnyék nyáron, ami­kor rohanó fellegek vágtatnak a náp előtt. A falubeliek, rokonok, régi barátok ámulva hallgatták a történteket. Fel-felsóhajtottak, amikor az ünnep előtti eseményekhez ért. Sokan könnyeztek és az őszinte részvét olyan elemi erővel tört ki az egyszerű emberekből, hogy alig bírták csillapítani őket. TAMÁS VETTE ÁT A SZOT. Néma csend lett újra. Elmondta saját élményét a Feltá- madottal. Azt is, — a bizonyítás miatt, — hogy ö nem hitt a szóbeszédnek. Senkinek! De odajött a Mester hozzá, és odatartotta sebes kezeit és oldalát. Fel is szólította, hogy érintse meg a. sebeket, mennyire valódiak. Ez igy volt! Mindnyájan láttuk. Bizony fel­támadott! Ezt halkan mondta és úgy látszik, egyik sem vette túlságosan 'komolyan. A szi­vekben még mindig harcolt a pénteken lá­tott kereszt a vasárnapi üres sírral, és nem tudni, melyik lesz a győztes. Az, hogy eljöttek Jeruzsálemből, annak a jele, hogy ezekben a napokban és órákban a péntek hangulata lett úrrá rajtuk. Hazajöttek és valamiből élniök kellett. Dél­után odaszólt Péter a többieknek: — Elmegyek halászni. — Ez a gondolat célt és értelmet adott az itt­honiétnek. Rögvest ott szo^rgoskodott Nátá- náel, Jakab és a többiek, csak János, az áb­rándos szemű tanítvány volt búskomor. MOST IS EGYEDÜL Ö nem csinált sem­mit. Nedves kezét a térdén összekulcsolva ült és alig szűrődött leikébe az evezők halk csobbanása, Kapernaum fényei lassan ki- himytak, nyugvóra tértek az emberek, hogy másnap élőről kezdjék a munkát, a fáradságot a mindennapi kenyérért. — Isten nevében! — Tette le Péter az eve­zőket. Társaival helyet cserélt a szűk alkot­mányban. Közel voltak a parthoz. A viz se­kély, a háló keskeny volt, Péter is és a töb­biek levetették a ruhájukat és mezítelenül léptek a tóba. Megkezdődött az éjszakai ha­lászás. A halászat csendes foglalkozás, külöiiösen, ha szakemberek végzik. Nem kell senkinek sem parancsot, utasítást adni. Jól tudja mindegyik, mi a teendője, merre húzzák a hálót, hogyan kerítsenek. Ezek az emberek szinte itt születtek a tavon. Az anyatejjel együtt szívták be magukba a mesterség min­den titkát. Ilyenkor van ideje minden ha­lásznak gondolkodni. Valamikor, nem is olyan régen ugyanitt halásztak. Itt találkoztak Jézussal.. Állt a par­ton, fehér köntösben, mint a többi galileai és nézte, amint halásznak. És ahogy kiértek a partra, oda szólt, hogy tartsanak vele és ez­után embereket fognak halászni. Üj mester­ség. Ki tudja, melyik nehezebb? Összeért a háló két vége. Kiemelték, üres. Néhány szál nádtörmeléken kívül semmi benne. Űjra kezdték. Aztán fárasztó vándorlások, utazások és nem lehet sorrendbe szedni az ezernyi él­ményt. amely mindennap érte őket. — Húzd meg, valami lehet benne! De csak egy kőbe akadhatott, mert újra üres a. háló. A derékig érő viz hűsítette a fáradságban kimelegedett testeket. Most lemosták az iz­zadt arcukat. És újra semmi! így ment ez egész éjjel. A HALÁSZ HOZZÁSZOKOTT, hogy a sze­rencse nem mindig bőségszaruval kíséri mun­kájukat. Néha napestig elkerüli a zsákmány a hálót. Nem mindig a tudást koronázza si­ker. De amikor egy fia hal sem akad a hálóba, akkor mélyebb az elkeseredés, mint amikor jég veri el a vetést. Mert a jégesőt látni. És azt is, hogyan dönti meg az árpát és csépeli féketére a kalászt de az üres hálóban sem­mit sem látni és a nagy üresség olyan ré- mületes, hogy az ember kezdi már azt hinni, hogy üres a tó maga is. Már pirkadt és még mindig semmi. Kele­ten vékonyan elvált az éjjel a nappaltól. Kezdett formát kapni a táj. Először csak egy vékony hullámvonal mutatta a hegyek gör­béit, azután már meg lehetett különböztetni a magasabbat az alacsonyabbtól, a kopárt az erdőstől. János most háttal ült a partnak és ezt figyelte. Enyhe parti szél támadt. A háló fadugöí lassú hullámzásba kezdtek, A csónak kö­vette a gyalogosokat. Minden szótlan lehajo- lásban egy-egy halvány remény: „hátha majd mostí*’ JANOS MEGFORDULT. Meg kellett for­dulnia. Az ember megérzi, ha valaki figyeli, nézi. Ez volt az ő érzése is. A part sziklásj fás, bokros részein ébredezett a természet. De abban az öbölszerű mélyedésben áll valaki. Őket nézi. Ezt érezte meg. A két tekintet úgy kapaszkodott egybe, mint két szoros kéz. Eve- zöt ragadott. A szemét le nem vette a férfiról és egyre lendületesebben evezett. A többiek nem értették, hogy az eddig néma, mozdulat* lan társuknak mi lehet olyan sürgős a partom A vízben levők még próbálkoztak. Kinn a parton megszólalt a férfi. Hangjában érző­dött a megértés, a szánakozás a sikertelen éjszakai munka felett: — Vessétek 1ki mégegyszer a hálót, kissé arrébb! — Ezekben az emberekben meg volt az en­gedelmesség készsége. Még fel sem fogták, ki adja a tanácsot, máris fáradtan, unottan újra kivetették. Mintha kövektől dagadnüi olyan nehéz lett, — Hahó, segítsetek, ekkora fogás még soha nem volt! Csak bírja a háló! Most húzd, most ne ereszd! Csak János maradt a csónakban. A fel­kelő nap sugaraiban felismerte, igen, hatá­rozottan felismerte Jézust. És milyen lassan halad a csónak! Ha most szárnyai lehetné­nek! Ez meg, mint a csiga úgy mászik! De csak nyelve oldódik, amely napok óta a szomorúság láncaival a szájpadlásához volt bilincselve: — Péter, Péter! Az Úr van ott! Többet nem tudott mondani. Péter társaira hagyja a súlyos hálót. Rohanna a vízben, de a derékig érő hullámok gátolják a mozgás­ban. Most sekélyebb a víz, magára néz. Reg­gel van és ö mezítelen. Ruhája a ladikban. János nyújtja is neki, magára kapkodja és kilépnek a partra. Nyári reggel van. Diadalmasan veszi át uralmát a felkelő nap. Menekülve bujkál a völgyekben az éjszaka. És ott állnak a fény- özönben: Jézus, Péter és János. Nevet a nap, nevet a tó, nevetnek a szemek, a többi öt most emeli be a regeteg halat a csónakba. Kedey Pál

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents