Evangélikus Élet, 1961 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1961-04-02 / 14. szám
V KFo BERM. BP. 12, ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETI L A P A feltámadás fiai Húsvétkor a keresztyén templomok szószékein az igehirdetők ajkán mindenütt felhangzik a nagy örömhír: „Jézus feltámadottT A gyülekezetek pedig mindenfelé boldogan visszhangozzák: „Dicsőség néked, Istenünk! Fiaddal együtt dicsérünk.1” Ige és ének együtt szól arról, hogy Krisztust nem tudta fogva tartani a halál. Iiúsvét hajnalán a halálon győzött az Élet. Krisztus kilépett sírjából és mint Élő jelent meg először Mária Magdalénának, aztán a tanítványoknak, majd „több mint ötszáz atyafinak egyszerre” (1 Kor 15, 6). És olyan valóságosan és „kézzelfoghatólag” volt jelen az emberek között, hogy közülük kettővel együtt vándorolt az országúton, majd leült velük egy asztalhoz Emmausba.n, a kételkedő Tamás is ezekkel a szavakkal hódolt meg előtte: „En Uram és én Istenem!” A húsvéti győzelmet Jézus nem tartja meg a maga számára, hanem részeltetni akarja abban mindazokat, akik Hozzá mennek és Benne hisznek. Őket is „belevonja a feltámadásba”. Ö ugyanis azt mondja magáról, hogy O a „feltámadás". Ez pedig az jelenti, hogy Általa és Benne mindenkinek része lehet az életre való feltámadásban, akik hisznek Benne. Akik hittél fogadják az ö feltámadását és így Vele közösségbe kerülnek, azokat Jézus maga nevezi a „feltámadás fiai”-nak (Lk 20. 36). Jézus azért mondja őket a „feltámadás fiai”-nak, mert ..méltókká tétetnek arra, hogy... elvegyék a halálból való feltámadást” (Lk 20, 36). Tehát őket sem tudja fogva tartani a sir. A feltámadáson át örökéletre hívattak. Boldogan mondhatják magukra nézve is: „hiszem a testnek feltámadását!” D e a feltámadás fiainak részük van egy másik feltámadásban is. Pál az Efezusi levélben igy tesz erről bizonyságot: „minket, kik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal és együtt feltámasztott (2, 5—6J. Tehát a,bűnből való feltámasztásban is részük van. A bűn, az önző, szeretetlen, tisztátalan és reményeién élet „sirba fekteti” az embert Jézus váltsághalálával a bűn sírjából is kiment és igazi életet ad. A feltámadás fiai igy két fény között élik az életüket: egyfelől rájuk sugárzik az a fény, amely Jézus üres sírjából tor elő, másfelől az a fény, amely a feltámadás napja felől ragyog fel. Ez a 'két fény nem arra szolgál, hogy elvakítsa őket, vagyis elvegye a látásukat azon-az úton, amelyen men-, nek a „testnek feltámadása” félé. Éz az út ugyanis a világon keresztül vezet és ezen az úton nekik el kell végezniük igen sok szolgálatot az emberek között. A két fény ezen az úton arra szolgál, hogy megvilágítsa az utat, a feladatokat, az embereket. A feltámadás fiai a két fény között nem „sütkéreznek”, hanem dolgoznak. De nem a maguk erejével, hanem azzal az erővel, amely a feltámadott Krisztussal való közösségükben beléjük áramlik. Krisztus ugyanis — mint egykor Emmausban — ma is hozzájuk szegődik az úton és velük együtt munkálkodik az emberekért és a világért. Miben áll ez a munka? Elsősorban abban, hogy Jézus feltámadásáról tanúskodniuk kell. Úgy, amint Mária Magdalénáról olvassuk, hogy az első húsvét reggelén: „Elment, hirdetvén a tanítványoknak, hogy látta az Ural?’ (Jn 20, 18). Minden keresztyén bizonyságtétel középpontjában a feltámadott Krisztusról való tanúskodásnak kell lennie, mert még a nagypénteki kereszt is csak húsvét felöl nyeri el igazi értelmét. A két fény között azonban nem merülhet ki a feltámadás fiainak munkája a húsvéti örömhir továbbadásából. „Meg kell ragadniuk” nemcsak a szót, hanem a hétköznapi munkát is. A keresztyénség történetében mindig voltak olyan jelenségek, melyek arra mutattak, hogy egyesek vagy egyes csoportok Jézus visszajövetelére és vele együtt a feltámadás napjának elérkezésére való hivatkozással elhanyagolták hétköznapi kötelességeiket. Ilyet tapasztalt Pál apostol a. tesszalonikai. gyülekezetben, ahol azt látta, hogy egyeseknél a „jövendő” (a feltámadás) a „jelen”-t teszi értéktelenné. Éppen ezért igen erőteljesen küzdött a tétlen élet ellen és éppen ezzel kapcsolatban mondotta ki: „Ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék” (2 Tessz 3, 10). A feltámadás reménységének soha nem szabad rajongássá válnia. A „jövendő” (a feltámadás napja) nemcsak nem teszi értéktelenné a „jelen”-t, hanem éppen a jövendő fényében lesz igazán értékessé az élet, amelyben eldől a „jövendő”. D e egy másik kisertést is le kell küzdenie a feltámadás fiainak. Sokan gondolkodnak a keresztyénségen belül úgy, hogy a „feltámadás napján” úgyis megszűnik minden természetes emberi kötelék: a család, a nemzet, a népek, tehát nem érdemes ilyen „földi dolgokért” törnünk magunkat. „A világ úgy sem lesz jobb” — mondogatják egyesek —, „kár a nagy erőfeszítésekért.” De milyen hamis szavak ezek! Ha valaki, úgy Jézus igazán tudta, hogy mi lesz a feltámadás napján és mégis micsoda bámulatos „energiá”-val munkálkodott a világ jobbá és szebbé tételéért. Amikor betegek jöttek eléje, nem azt mondotta nekik: „a feltámadás napján úgy sem. lesz betegség, ■'Sard azt ki”, hanem meggyógyította őket. Amikor Lázár sírjához, a naini özvegy halott fiához és Jairus halott lányához hívták, nem azt mondotta, hogy „majd a feltámadás napján úgyis feltámadnak, most nem számít, hogy meghaltak”, hanem ott és akkor feltámasztotta őket. Miért? Mert szerette az embereket és nem pusztán a jövendővel vigasztalta őket, hanem megtett mindent azért, hogy a jelenük is szép legyen. Legyen szívüknek békessége, reménysége, a betegeknek gyógyulása, kenyérteleneknek kenyere. A két fény között a feltámadás fiainak így kell ma is a jelenért is dolgozniuk. Éppen a jövendő erőivel! Napjainkban bőven van alkalom arra. hogy munkálkodjunk, az emberekért, békés jövendőjükért, és olyan életükért, amelyet nem fényé get a pusztulás réme, hanem amelyben lehet tervezni holnapot és amelyben a különböző fajú, vallású és világnézetű emberek békében élnek: egymásért! Mindez húsvét kötelezése! Áldott húsvéti ünnepeketf Szeretettel köszöntjuk kedves Olvasóinkat a húsvéti ünnepkör csúcsán, húsvét ragyogó reggelén. Az egyházi esztendő útjának ezen kiemelkedő pontján széles a látóhatár. Isten szeretetének körképe tárul ki előttünk: szélessége és hosszúsága, magassága és mélysége belátható. Milyen más a csengése a szónak, amikor a húsvéti üres sirkamra falai visszhangozzák: elvégeztetett. Milyen más Tamás megrendült „én Uram és én Istenem’-je, mint előbb Péter korai hősködése: „nem cshetik ez meg veled, Uram”. Milyen más most a jóhi bizonyságtétel: „tudom, hogy az én Megváltóm él.” Hetek óta János evangéliuma szólal meg szószékeinken. Jánosé, aki Órától az élet szavát vitte örökül, s akiből szeretet, derű, öröm és beke árad. Lehet-e meg nem hirdetnünk, hogy élni jó, szeretni boldog feladat, örülni szép s a beke az élő Jézus Krisztus akarata. S mivel János tud legtöbbel, arról, ami a kereszten történt, hiszen a tanítványok közül egyedül ő volt ott, s mivel ő jegyzett fel a legtöbbet abból is, ami a tanítványokkal húsvét után történt, az ő örömével, szerctcté- vel és békességével teszünk bizonyságot arról, hogy feltámadott az Űr s immár a „keresztfa titka tündököl.” Szerkesztőség IMÁDKOZZUNK Űr Jézus Krisztus! Te valóságos Isten vagy, Dicsőítünk ma Téged azért, hogy valóságosan, bűnös emberként szenvedtél és haltál meg érettünk, ki bűnt soha el nem követtél. Magasztaljuk nevedet, hogy lelki szehvedésein- ket is a legnagyobb mélységekig vállaltad, amikor így kiáltottál fel: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet!” Hisszük valljuk és köszönjük, hogy mindezt miérettünk tetted s igy szabadítottál meg a bűntől, így győzted le a sátánt, igy ölted, meg a hálált, s igy váltottál meg tökéletesén bennünket. Mindazért. mi dicsőítünk, és áldunk Téged és könyörgünk, megváltó haláloddal tégy bennünket új emberekké, hogy megbékélve munkáljuk ezen a földön az emberek között a testvériség, g szeretet és a béke diadalát.I Ámen. A felszabadulás ünnepére MI, EVANGÉLIKUSOK Luther Mártontól tanultuk, hogg Istennek adjunk hálát mindazért a jóért, amivel m,egajándé- koz minket életünk külső, világi dolgaiban is. Luther Már* ton a Nagy Kátéban, evangélikus egyházunk egyik hitvallást iratában, a világi javak megbecsülésére tanít az első hitága>* zatban, ahol Istenről, mint a menny és a föld teremtöjéröl szól. „A jó kormányzatot, a békét és a biztonságot” azok köze az áldások közé sorolja, amelyeket a keresztyén ember élete nagy kincseiként értékel. Ezzel Luther kiszélesíti az evangélikusok látóhatárát, hogy az — amint a Nagy Kátéban mondja — ne csak „a lisztes ládáig érjen”, hanem átfogja az emberi élet teljességét. Ez azt jelenti, hogy minket, evangélikusokat mélyen érdekelnek és érintenek a hazánk életebeu végbemenő nagy eredmények és a világot átfogó problémák. Népünkkel való egységben ünnepiünk, hálát adunk mindazért a felemelkedésért és reményteljes jövőért, ami kitárul előttünk. Az ezereves magyar történelemben sokszor próbálta meg népünk az elnyomás igájának lerázását. Dózsa tüzes vaskoronája, Kossuth tettereje, Petőfi lángszava, Ady felháborodása. és az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság nagyszerű kísérlete készítette elő történelmünknek ezt az ugrásszerű fejlődését, amelyhez a döntő erőt a Szovjetunió hadserege adta. Akkor tudjuk igazán ünnepelni április 4-ét, ha magunk elé idézzük a múlt nyomorúságait és szenvedéseit. így értjük meg, milyen gagy utat tettünk meg, honnan emelkedtünk fel. A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ évei a szenvedésnek, veszteségnek, egyéni tragédiáknak és világra kiterjedő katasztrófának szörnyű évei voltak- Éhség, rongyosság, otthontalanság, betegség és halál telitették ezeket az éveket csordultig. Az emberi lélek irtózott, rettegett és elvadult ezekben az években. A háború veszteséglistáján ez az elsők között szerepel. Történelmünknek ezekben a minden bizonnyal legsötétebb napjaiban a felszabadult országrészen kibontakozott a nemzeti újjáépítés, az ország egységének és a jövőért való küzdelemnek a zászlaja. DEBRECENBEN 1944. DECEMBER 21-EN egybngyult az Ideiglenes Nemzetgyűlés és másnap megalakult az Ideiglenes Nemzeti Kormány. Az 1944 telén létrejött Függetlenségi Frontnak a programja lényegében arra vonatkozott, hogy az. ország felszabadulását előmozdítsa, a földreformot és az ország újjászervezését megvalósítsa■, a háborús pusztulást és a reakció gazdasági és • politikai örökségét eltüntesse, a nemzeti függetlenséget és a demokráciát biztosítsa. Hazánkban akkor úgy halt el az élét, ahogy tönkre tettél< azt a fasiszták, és úgy cledt újjá minden, ahogyan előrehaladt a felszabadítás. Sopronban még ágált a nyilas „parlament” és „felsőház” és hadvezetöség” és „eszme”. Kiürítési parancsok, tankcsapda-ásás, csodafegyver-mesék, felkoncolási „kilátások” világában nyögtek még az emberek. De Budapest 1945. február 13, óta szabad volt, hét hét szenvedése, pusztulása alól szabadult ki a lakosság. Maga körül ugyan romokat látott, de ugyanakkor boldogan lélegzett a békéből, a szabadságból és az előtte kinyílt új élet lehetőségeiből. 1945. február 13-tól április 4-ig tartott az ország felszabadításának utolsó szakasza, A Balaton és a Velencei tó között még egyszer megkíséreltek elkeseredett ellentámadást a német fasiszták, de menthetetlenül felmorzsolódtak s április 4-én befejeződött hazánk felszabadítása. Május 2-án a Szovjet Hadsereg elfoglalta Berlint, május 8-án a fasiszta Németország feltétel nélkül letette a fegyvert. Ezzel a második világháború Európában végétért. EZEK AZ ESEMENYEK világra kiható következményekkel jártak. Számunkra az első alapvető következménye a fel- szabadulás tényének, hogy a dolgozó nép vette kezébe az ország sorsának irányítását. Amiért olyan sokan küzdöttek történelmünk folyamán: végre valósággá vált, Ezért lett április 4-e népünk legnagyobb nemzeti ünnepe, nemzeti történelmünk legnagyobb fordulópontja, A néphatalom azóta bebizonyította rendíthetetlen szilárdságát, Magasabb erkölcsiség érvényesült abban, hogy a föld termésének haszna nemcsak kiváltságos kévéseké, a. föld mélyének bányakincsei, a gyárak termelésének értéke nem egy szűk réteg kapzsiságát szolgálták, hanem az egész nem,zet jövedelmét gyarapító erővé lettek. Kialakulhatott az a magasabb erkölcsi alapelv, hogy egyik, ember sem zsákmányolhatja ki a másikat, egyik sem lehet a másik elnyomója, hanem ki-ki a munkája szerint kapja a. társadalom megbecsülésének jeleit, Mindenki előtt, nyitva a tanulás, és a. művelődés útja. Mindenki számára, biztosítottak a munkalehetőségek, eltűnt a munkanélküliség fenyegető árnyéka a dolgozó emberek feje felől. Messzemenő egészségügyi gondoskodás biztosítja a lakosság védelmét a. betegségektől, járványoktól. A eél az, hogy az emberek jól étkezzenek, ruházkodjanak, jő lakásuk legyen, s meglegyenek az egyéb anyagi és kulturális feltételek. MI KERESZTYÉNEK csa.k örömmel köszönthetjük ezt a magas erkölcsi fejlődést, az emberről való gondoskodás humanista alapelvének érvényesülését. Mennyivel nemesebb ez, mint az előző korok farkas-törvénye, amelynek alapelve az volt: vagy te csapod be a másikát, vagy az csap be téged, vagy: „szemesnek áll a világ”, vagy „aki bírja, marja”.' (Folytatás a 2. oldalon) Az idén közel esik egymáshoz hvsvet és magyar népünk nemzeti ünnepe, a felszabadulás napja. Amikor hálát adunk Istenünknek húsvét csodájáért, adjunk hálát azért a másik csodájáért, is, hogy népünket a második világháború poklából, kihozta és elindította egy olyan élet felé. amely egyre, gazda - abban bovfo,l:o-ik l.:i a szemünk előtt. Soha ne felejtsük el. :<ogy nem ..magától értetődő" ennek az új magyar etetnek a kibontakozása. A második világháború jelenthette volna „nemzeti létünk” végét. Bűneinkkel: a második világháború előtt fennálló igazságtalan társadalmi rendünkkel, a szegények és elnyomottak gondjával való nem törődömségünkkel, az esztelen háborúval rászolgáltunk volna erre! De a halál helyett új élet kezdődött! És mennyit szépült és gazdagodott 16 év alatt ez az ország! Micsoda megfeszített erővel dolgozott ezért a mi drága magyar népünk! Mennyit terveztek és munkálkodtak népünk vezetői.! De nem hiába! Örüljünk húsvétkor ennek az életnek: otthonainknak falvcinknak és városainknak, iskoláinknak, gyárainknak, kórházainknak, kenyerünknek. Két fény kozott, örvendező szívvel, húsvéti hittel es forró hazaszeretettel kívánjunk egymásnak: szép húsvétot! Káídy Zoltán
