Evangélikus Élet, 1961 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1961-02-26 / 9. szám

KRISZTUS A KŐSZIKLA

HLUKACS EVANGÉLIUMA

AZ IMÁDSÁG EVANGÉLIUMA

portréját evangélista társai közül. Tőle tudjuk meg, hogy

Jézus sokat imádkozik, újra és újra imádkozik és közben egységben marad a történeti környezet világával.

Imádkozik megkeresztelése alkalmával és ezzel vállalja a közösséget velünk. Az evangéliumok egyöntetűen tanúsítják, hogy Jézus Krisztus nem igényelt különleges lehetőséget az Atyával való közösség fenntartására. Járta azt az utat, melyet előtte Isten kegyesei jártak. Elégnek és teljesnek találta az imádkozás lehetőségét. Nagy igehirdetései szüneteiben imádkozik és ezzel állandóan biztosítja . a belső hátteret mondanivalója számára. Nagy viták között imádsága mutatja meg az utat. Imádkozik kritikus pillanatokban, amikor semmi más nem nyújtana már erőt. így vállalja el az Atya akaratát a getsemánei nagy tusakodásban.

Jézus imádságos élete dinamikus, de nem. módszeres. Lukács leírása mutatja meg az újra meg újra megtartott ima-alkalmakat, de ezeket az élet ritmusa alakítja.

Hitünk gyakorlásában is, mint életünk minden területén, nagy segítséget jelenthetnek nekünk módszerek, de menthetetlenül hamis úthoz és szűklátókörűséghez vezethetnek, ha fölénkbe kerekednek.

Jézus vitás helyzeteket is kész otthagyni, ha Istennel való csendes közösségre van szüksége. Ha aztán hallgatói újra keresik és kérik Öt, nem hivatkozik befejezetlen mondatokra, megzavart csendesórára, hanem

megy és szolgák

Jézus imádságos élete számunkra világosan megmutatja, hogy gondok, bajok nem uralkodnak el életén. Éjszakákból szakit magának imádkozásra, ha kell — és imádsága — mai szóval élve — vallásos motívum, — mégsem tartja lelki, terror alatt, hanem a közelvalókul elfogadott emberek szolgálatában áll; pellengérre állítva minden hamis, vallásos életet. (Az irgalmas samaritánus történetének pap, lévita szereplői ről feltételezhető, hogy vallásos törvényeik előbbre helyezése vitte őket embertelen magatartásba.)

JÉZUS FELJOGOSÍT AZ IMÁDKOZÁSRA. Sajátos vonása a modern embernek, — a templomos embereket is ideértve —, hogy csak teljesen tiszta vallási viszonylatokat tud elfogadni. Igényli, hogy ha valaki megkeresztel- kedett, és személyesen is igenli a Krisztushoz való tartozást, legyen minden dolgában teljesen tiszta vagy vonja le a következtetéseket és hagyjon ott mindent, ami gyülekezet, keresztyén élet, bibliaolvasás, imádság az életében.

A tisztázódási készség, a mind igazabb út és az élet keresése igazi keresztyén jellemvonás, az azonban teológiai tévedés, hogy a keresztyén embert abszolút tisztaság jellemezné. Helytelen tehát minden olyan felszólítás, mely ilyen értelemben kívánná meg a következtetések levonását a tiit harcára való további felszólítás helyett.

Jézus az imádsággal kap« csolatban szembeszáll azzal a téves és a mai ember számára mégis különösen kedves gondolattal, hogy az imádság az Istenhez való beérkeaett- ség biztos jele.

Külön felszólítja azokat, akifo* nek még nincs semmijük és ezért kapniuk kell — azokat,

akik nemhogy „befutottak*! volnának, de még keresniük, kell, — azokat akiknek még egyáltalán nincs helyük Isten házában, hogy zörgessenek! Érdemes tenniök, mert kaphatnak, találhatnak és mert megnyitják az ajtót számukra. Felszólítja őket, hogy forduljanak ebben a helyzetükben Istenhez.: imád-1 kozzanak!

Így lesz szabaddá az ember az imádkozásra, mert Jé* zus felismerteti vele, hogy le* hét imádkoznia.

JÉZUS IMÁDKOZNI ?A~ NÍT. Az evangéliumokból kivehető, hogy Jézus számára az imádság az Atyával való közösség és egység megkeresésének az alkalma. Ugyaniakkor az Istenhez menekülés kifejeződési formáinak egyike. Az ember kezén az imádságos élet is sokszor tönkre megy. Jézus szükségesnek tartja, hogy az imádság ideje alatt kapcsolódjanak ki a közvetlen ráhatások,' — csendet, visszavonul tságot igényel. Ezzel egyidejűleg azonban az is nyilvánvaló, hogy állandóan kiteszi magát és kiteszi az övéit a legkülönbözőbb hatásoknak, a világban az emberek közötti élést igényli.

Elvonulása tehát nem elszakadás a világtól, hanem a világ szolgálatára való felkészülés helye.

Az imádságot leveszi a hétköznapi élettől távolra épített magaslatról, szétoszlatja az ún. vallásos légkört, amely a kifinomodás, elmélyedés gyakorlatait látta az imádkozásban. Elutasítja azt a gondolkodásmódot is, mely a kegyesek speciális teljesítményét érti imádkozás alatt. Az akarja, hogy az imádkozásban Isten Atya mivoltát vegyük komolyan.

A példát a tanítványok által kért naponkénti imádságban, a Miatyánk-ban adja. Benne első helyre kerülnek az Isten-országára vonatkozó egyetemes kérések, de éppen az élet valóságos, józan felfogásából következik, hogy köznapi dolgokkal is lehet, sőt kell Istent keresni. Személyes vonatkozású kéréseinkkel, — mégis a „Miatyánki” többesszámával minden emberrel egy közösségben imádkozhatunk, mi keresztyének.

AZ IMÁDSÁG KIBONTAKOZÁS.

Lukács evangéliuma nagy imádságos záróképének mondanivalója világos a mai imádkozók felé is: Nyílt szívvel imádkozzanak, bűnös, félelmes de örömteli ügyeiket is tárják Isten elé. És 0 ad kiutat, — igaz, — az ö útját. Éppen ez az imádság evangéliuma!

Károlyi Erzsébet

A kínai protestánsok a szocializmus hívei

Luther Márton 1522-ben Wittenbergben Máté 16:13—19 alapján prédikált az egyházról. Ez a prédikációja csakhamar nyomtatásban is megjelent. „Keresztyén prédikáció Szent Péter hatalmáról” címen.

Prédikációja elején rámutat arra, hogy "Péter vallástétele és Krisztus Urunk szava a kősziklára épített egyházról Máté evangéliumának legjobb részét alkotja, viszont semmilyen igéből nem származott nagyobb kár, mint éppen ebből. De ennek így is kell mindenütt lennie, ahol a Szer.tírást határozatlan és bizonytalan hitű emberek magyarázzák. „Tartsd azért általános szabálynak: ha valaki az írásban ide-oda kapkod és ingadozik és lebeg és nincs bizonyossága, amire szíve támaszkodni tudna. — inkább hagyjon fel az írásmagyarázattal”. A továbbiakban Luther rendkívül világosan és határozottan fejti ki ennek a bibliai igének az értelmét.

Az első és fő dolog szerinte itt is az, hogy az ember felismerje, micsoda és kicsoda a Krisztus.

EZ KÉT MÓDON TÖRTÉNIK

Először is úgy, hogy Krisztus életfolyására vagyunk tekintettel. Ebben az értelemben halljuk az igéből is: „Egyesek azt mondják, hogy Illés vagy, mások, hogy János vagy stb.” Krisztusról így nem is tudunk további fogalmat alkotni, mint azt, hogy ő szent és jámbor ember volt, kitűnő példakép, akit követni kell.

A másik Krisztus-értelmezés a Péteré: Te különleges valaki vagy! Nem vagy Illés, nem vagy János stb, Nem vagy olyan, mint valamilyen más nagy ember. Ennél sokkal különb vagy: Te vagy a Krisztus, Isten Szent Fia. — Ilyet sem Jánosról, sem Illésről, sem Jeremiásról állítani nem lehet.

Amíg eddig el nem jutunk, állandóan ingadozunk és bizonytalankodunk Illés és Jeremiás között. A Krisztus-hit ad sziklaszilárd bizonyosságot az embernek.

Ez történt Péterrel, amikor kijelentette; „Te vagy a Krisztus az élő Isten Fia ...” Ezt maga Krisztus Urunk elismeri, amikor azt válaszolja: „Boldog vagy te Simon Péter, mert nem test és vér nyilatkoztatta ezt ki neked, hanem az én Mennyei Atyám. És én is azt mondom neked: te Péter vagy és szikla és én erre a sziklára építem az én egyházamat”.

Már most az a fontos Luther szerint, hogy az ember tudja, mi az . egyház, mi a szikla és mi az, hogy építeni.

AZ EGYHÁZNAK AZ ALAPJA, KŐSZIKLA - FUNDAMENTUMA: KRISZTUS.

Ebben az értelemben mondja Pál I. Kor. 3:11-ben: „Más fundamentumot (alapkövet) senki sem vethet azon kívül, amely vettetett, amely a Jézus Krisztus". Ezt mondja Isten Ezsaiás útján is (18: 16): „íme Sionban egy követ tettem le, egy próbakövet, drága szegletkövet, erős alapot, Aki benne hisz, az nem szégyenül meg.” Ezt az igét az apostolok rendkívül gyakran használják. I. Péter 2:6 és Róma 10:11 is. idézi. Látszik ebből, hogy

Isten egy alapkövet akar elhelyezni: ez pedig

Krisztus. Tehát egyedül Krisztus, a kőszikla: „És ahol más sziklát akarnak alapként lerakni, ott az ördög van- jelen.” Mert

A franciaországi Protestáns Egyházszöveíscg és Tanácsa a közelmúltban megválasztotta új elnökét, Mere Boegner lelkész, aki 31 éve töltötte be ezt a tisztséget, kijelentette, hogy újraválasztását semmiképpen sem fogadná el. Fekete Afrika és Észak-Afrika súlyos problémái arra késztetik, hogy egé(Luther nyomán)

ezt a kinyilatkoztatást senkire másra nem lehet alkalmazni, mint egyedül Krisztusra.

A középkorban azonban a következőképpen magyarázták az igét: Amikor Krisztus azt mondja, te Péter vagy, s ezen a sziklán építem fel az én egyházamat, akkor ez arra vonatkozik, hogy Péter a szikla, továbbá minden pápa, aki utána fog következni. Eszerint azonban két sziklának, két alapnak kellene lennie, ami nem lehet helyes, — mondja Luther Márton.

Az, hogy a sziklára építeni, nem jelenthet mást, mint Krisztusban hinni és reá hagyatkozni. Ezen kell állnom, mint ahogyan a ház a sziklán nyugszik.

PERSZE

AZT MONDHATJÁK:

Krisztus maga mondta, hogy te Péter vagy és erre a sziklára építem én az én egyházamat stb. Ez igaz, — folytatja Luther — csakhogy ezeket a szavákat így kell érteni: amikor Péterről is azt mondja az ige, hogy ő szikla ég Krisztusról is azt mondja, hogy ő szikla, akkpr Krisztus az egész szikla, Péter pedig a sziklának egy darabja. Mert

a hit révén eggyé leszünk Krisztussal. Ennek megfelelően nevezi Pétert is sziklának az ige, mert ő hitével eljutott a szikláig és ezáltal maga is sziklává lett. Ilyen alapon mi magunk is Péternek, vagyis sziklának neveztethetnénk, amennyiben t. i. Krisztust, mint sziklát megismertük.

Lehet azonban, hogy még mindig olcoskodik valaki és azt mondja: én mégis csak a szöveghez tartom magamat, amely azt mondja: te Péter vagy és én erre a sziklára épít«n az én egyházamat. Péter tehát a szikla... Csakhogy mi jön rögtön ezután? Az, hogy ezen a sziklán a pokol kapui se győzedelmeskedhetnek. Péter azonban nem tudott helyt állni, mert rögtön a következő igében maga az Űr nevezte őt ördögnek. így hát

a szikla máris erőtlennek bizonyult volna és a pokol kapui legyőzték volna, ha az egyház Péterre lett volna építve, mint alapkőre.

Hiszen maga az Ür mondja a továbbiakban: „Péter, te nem azt akarod, amit Isten akar” (Máté 16:23 szabad i'orditásban).

Krisztus éppen, ezért nevezi Pétert ördögnek, hogy a haszontalan fecse- gők száját betömje, akik a

i egyházat Péterre és nem Krisztusra magára szeretnék. építeni.

Ezzel is bizonyosakká akar bennünket tenni afelől, hogy „az egyház nem pocsolyára, vagy szemétdomra van alapozva, hanem Krisztusra, erős alapkőre.” Továbbá, hogyan is volt az, amikor az ajtóór- ző leány rákiáltott Péterre? (Máté 26:69. és köv.) Péter ekkor megtagadta Krisztust' Ha ő most így elbukik, én meg őrajta állok, mi lesz akkor velem?

Ha az ördög elvinné a pápát és én rajta állnék, akkor bizony én is nagy bajba kerülnék. Krisztus azért engedte Pétert elbukni, hogy mi ne építsünk őreá. Mert Krisztus az az alapkő, akit a pokol minden kapuja se tud legyőzni. Hanem éppen ő maga győzte le a pokol ördögi hatalmát.

szén az evangéliumi Missziói- Társaság elnökségének és a CI.MADE-nak szentelje magát. Ilyen körülmények között a franciaországi Protestáns Egyházszövetség Tanácsa Carles Wesphal lelkészt nevezte ki Marc Boegner utódául. Marc Boegnert pedig az Egyház- szövetség tiszteletbeli elnökévé választották.

... így prédikált Luther Márton 1522-ben, „Szent Péter” és a pápa hatalmáról. De még ma is úgy okoskodnak a római katolikus papok, főpapok és pápák, mint a középkorban. Pedig az ige világosan szól: Más alapja nem lehet az egyháznak, mint Krisztus.

Mi evangélikusok ehhez tartjuk magunkat!

Lukács evangélista, aki evangéliuma megírásakor Jézus Krisztus életeseményeinek hiteles és rendszeres közlését tekinti feladatául, a bennük rejlő belső összefüggésekre nem utal közvetlenül. Nem is ez a feladata. Viszont rámutat Jézus belső energiaforrásaira: az imádkozó Jézus életét mutatja be. ő rajzolja meg a legélesebben Jézus Krisztusnak ilyen

(Peking) A pekingi rádió hírt adott nemrégiben arról, hogy Sanghajban ülésezett a kínai protestáns egyházak nemzeti bizottsága. Az ülésen az egész népi Kínából összesen 319 egyházi küldött vett részt. A bizottság, mely megalakulása óta (1950) állandóan a kormányzat mögött állt, ez alkalommal is kijelentette, hogy a Kínai Népköztársaság protestáns keresztyénéinek elhatározótoknak kell lenni- ök „ellene szegülni minden imperialista agressziónak,

megvédeni a világbékét, és hitet tenni a szocializmus mellett”. A bizottság köszönetét mondott a kormánynak a vallásszabadság biztosításáért és megállapította, hogy „az egyházon belüli hazafiak és imperialista-ellenes mozgalom” az utóbbi években nagy előrehaladást tett és az egyházaknak ma már nem kell „imperialista agresszióé eszközökké” lenniök, hanem magukat szabaddá tehetik minden imperialista gyámkodás alól és kormányozhatják önmagukat

Afranciaűrszáoi Pralssláns íyyiiázsziiveiség áj elnie

Dr. Vető Lajos

Zsoldosok és vitézek

1524-et írtak, amikor Zürich reformátora, Ulrich Zwingli, iratban fordult hazája népéhez. „Intelem a Svájciakhoz’, ez. volt az irat címe. Sok egyéb mellett, többek között a svájci polgárok fiainak idegen zsoldba állása ellen is éles szavakkal Kelt ki az iratban. Nem azért nevelték sok áldozattal az atyák fiaikat — írja —, hogy azok idegen zsoldban, idegen érdekekért bérezzenek el, idegen földön. Szennyes pénz az, amit így keresnek és nincsen áldás rajta. Mert mindennek az áldatlan helyzetnek a pénz szerelme az oka, a Mammon imádata.

S ezért, akik erre adják a fejüket, zsoldért fognak fegyvert, előbb-utóbb nyomorultul elvesznek — s ez Isten büntetése rajtok. Zwingli a zsoldbaállásra csábítók szavát a paradicsomi kísértő szavához hasonlította.

Mások is megállapították abban az időben, hogy a zsoldos- rendszer révén vált nagyhatalommá a pénz Svájcban. Buliinger, Zwingli utóda szerint pénzért mindent meg lehetett vásárolni: lelkiismeretet, vért, becsületet. A zsoldos-rendszer valóságos rákfenéjévé vált annak a kornak, nemcsak Svájcban, hanem másutt is. Fogalommá s rémmé vált a kegyetlen zsoldos; mindenre elszánt és jó pénzért mindenre kapható fegyveres martolócok seregei özönlöttek el a középkor második felében s még az újkorban is Európa országait. Hazája, meggyőződése, nem volt a zsoldosnak, eleme a rablás, a prédálás, a védtelenekkel való kegyetlenkedés. Ilyen zsoldos sereg pusztította el 1526-ban Rómát. Básta zsoldosai Erdélyt nyomorgatták meg úgy, hogy a nép ajkán példaszóvá vált a nevök. Zsoldos seregek élén szálltak partra idegen földrészeken a konkvisztádorok, e kincsre éhes „felfedezők”. Nem tudományos érdek vezette őket, Iranern a hódítás vágya s az arany mámora. Zsoldos seregeik dúlták fel Mexikó, Peru, az' amerikai és ázsiai szigetvilág, majd kincses India ősi kultúrájú országait. Pótolhatatlan műremekeket semmisítettek meg, országokat döntöttek romlásba s népeket töröltek el a föld színéről. Ezzel kezdetet vette e tájakon az emberiség egyik legszégyenletesebb kora, a gyarmati leorszak. S e korszak kizsákmányoló urainak mindenkor engedelmes és használható eszköze a föld minden tájáról toborzott, mindenre elszánt sereg: a zsoldosok serege.

Ügy tűnik néha, hogy napjainkban feltámad s visszatér a középkor zsoldosvilága. A gyarmati korszak végén, e letűnő kor utolsó urai — minő különös ismétlődése a történelemnek — ismét zsoldosokkal akarják feltartóztatni az új idők ellenállhatatlan sodrását. A szabadságra, függetlenségre, egyenjogúságra vágyó afrikai, ázsiai népeket zsoldos seregekkel akarják újra igába törni. Kongóban és Laoszban. Kubában, Algériában és mindenütt, ahol a roskatag múlt el akarja gáncsolni az élet kapuján döngető jövőt, zsoldosok fegyvere az eszköz. E fegyvernek piaci árfolyama van dollárban, frankban, fontban és márkában. Belga és francia, amerikai és német „katonai szakértők” s elszánt kalandorok csapatai lepték el e tájakat. Nyo mukban pusztulás, jajszó és vérontás jár. Míg e sorokat írom. röpíti világgá a rádió a hírt: megölték a kongói nép vezéréi Lumumbát. Nem az első gaztett e nemből s félő, hogy nem az utolsó. Aß „ejtőernyős’’ fogalommá vált. Említése középkori borzalmakat idéz emlékezetünkbe. S nem véletlen, hogy so raikban ott találjuk a történelem nyílt színpadán megvert most a hátsó ajtókon visszasettenkedő fasizmus hétpróbás él csapatát, volt SS-eket, Eichmannok és Skorzenyk cinkosait.

A modem kor zsoldosainak veteránja az idegenlégió. E címszó alatt az Űj Magyar Lexikonban ezt olvasom: „Nagy részt idegen állampolgárokból toborzott alakulat (főleg Franciaországban és Spanyolországban). A szerződők előéletét semmisnek tekintik s így a bűnözők és kalandorok gyűjtőhelyévé válik. A francia idegenlégiót 1831-ben létesítették az északafrikai gyarmati háborúk folytatására. A második világháború után a hitleristák menedékévé vált. Létszámának 70%-a németekből áll.” Igen, mindez nem véletlen. Az a szellemiség érvényesül itt, amely már egyszer lángba borította a világot. S amely az egész világot szabad vadászterületnek tekinti, zsákmánynak, prédának. A zsoldos szellem, amelyet annak idején a svájci reformátor, Zwingli is ostorozott már. Korunk egyik legvisszataszitóbb jelensége a zsoldos-világnak ez a feléledése.

Van azonban ennel$ a sötét képnek egy ragyogó, fényes és dicsőséges ellenképe is. S hadd idézzük most ezt is emlékezetbe. Nem minden nemzetközi csapat zsoldos-sereg s nem mindenki, aki idegen tájon, látszatra idegen ügyért kél harcra, bocsátja zsoldos-módra fegyverét. Voltak és vannak vitézek is. Hősök, akik az emberiség nagy ügyeiért: népek szabadságáért, függetlenségéért, testvériségéért, a világszabadságért, az emberségért s az elnyomás ellen, a világosságért s a sötétség ellen fogtak és fognak fegyvert s áldoznak életet. A világ csataterein ontották e vitézek vérüket — nem mintha nem lett volna hazájuk, hanem mert onnan elűzte őket az elnyomás, vagy mert oda siettek, ahol legnagyobb volt rájuk a szükség. Mert hívta őket a „népek hazája nagyvilág” s a nagy ügy, a Világszabadság. Ezért mindig ott termettek, ahol e nagy ügyek forogtak veszedelemben.

Bem apóra gondolunk például, a lengyel nemzet nagy fiára, akit azonban szívébe zárt a magyar nemzet is. Fél Európa csataterein küzdött s testét elborították a népek szabadságáért kapott sebek. Vagy említsük Guyon Richárdot, „a magyarnak angol oroszlánját", aki a ködös Albionból sza- Icadt közénk s itt lett a magyar szabadság ügyének izzó lelkű bajnoka. Gondoljunk a bécsi diákok csapatára s a lengyel légióra, akik az egyetemes emberi szabadság ügyéért béreztek magyar földön. S ott van Klapka és Türr István, akik a hazánkban elbukott küzdelmet Olaszhonban folytatták. Se szeri se száma a múlt század közepe táján azoknak a hősöknek, akik mindenütt a nemzeti forradalmait szabadságharcaiban küzdöttek az emberiség szabadságának nagy nemzetközi ügyéért.

Vagy lépjünk közelebb napjainkhoz. Az 1936-os spanyol háborúban sok nemzet fiai küzdöttek Franco fasisztái ellen — ott voltak a magyar nép fiai is. S a nemrég bemutatott Normandia—Nyeman című film megkapó képsoraiban szemlélhettük szovjet és francia vitézek közös harcát a mindannyiunk szabadságát fenyegető közös ellenség ellen.

Zsoldosok és vitézek. Két világot taluir s jelent e két fogalom. A zsoldosok pénzért s a pénz világa érdekében irtóhadat viselő minden erőfeszítése sem tudja feltartóztatni a népek egyenlőségének és szabadságának azt az új világát, amiért minden korok vitézei önzetlenül s áldozatosan éltek s haltak.

Groó Gyula