Evangélikus Élet, 1961 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1961-12-24 / 52. szám
kp. BÉRM. BP. Tt EMBERRÉ LETT Karácsony ünnepén arról emlékezünk, hogy Palesztina Betlehem nevű városkájában megszületett a názáreti Jézus, a várva-várt Messiás, a Krisztus. Mikor? 1961 évvel ezelőtt, időszámításunk kezdetén. Mit ünnepelünk, minek örülünk Krisztus születése napján? Mit köszönhetünk annak, hogy Jézus Krisztus megszületett? Ezeket a kérdéseket vetjük fel, amikor karácsonyt ünnepeljük. Ezekre a kérdésekre válaszolunk is, ha evangéliumot hivő keresztyénekhez illő módon ünnepelünk. Krisztus születése értünk történt. Elcsendesedünk, önmagunkba nézünk s úgy mondjuk: Jézus Krisztus értem született, és mert ezt hiszem, azért ünnepelek. Jézus Krisztusnak már a születése is nagyon sokat jelent nekem. Mivel Ö megszületett értem, azért szabad és lehet hinnem abban, hogy az én világrajövetelemnek is van isteni oka, értelme és célja. Háromezer millió ember él a Földön. Talán több is. Talán néhány millióval kevesebb. Mit számít tehát, hogy egyetlen egy ember van-e, vagy nincs? Mit számít, hogy én vagyok-e? Hiszen a XX. század elején, tehát még az atomkorszak előtt gúnyosan jegyezte meg egy angol gondolkodó, hogy „ha a Föld megsemmisülne, a világmindenségből semmi nem hiány- zana”: olyan végtelenül nagy a világmindenség. Mit számít akkor az én életem, egyetlen egy ember élete?! A Földünk több milliárd éve létezik, kering, rohan a végtelen világűrben nagyjából a mostani formájában. Maga a mindenség megszámlálhatatlanul sok égitesttel van tele. Ezek közt a mi Földünk súlyára, nagyságára nézve jelentéktelen parány. Időben és térben a mindenség végtelennek és örökkévalónak látszik. Micsoda akkor az ember, aki a Földhöz képest oly kicsi és olyan rövid életű? „A mi esztendeinknek napjai 70, vagy ha feljebb 80 esztendő” — olvassuk a 90. zsoltárban. „Micsoda az ember, hogy megemlékezel róla, és az embernek fia, hogy gondod van reá?” — veti fel a kérdést a 8. zsoltár. Lehet így egyetlen egy ember életének értelméről, céljáról szó? Magamra vonatkoztatva: van-e, lehet-e az én életemnek valami értelmes rendeltetése? Ezekre a kérdésekre a karácsonyi evangélium válaszol. Az, hogy Jézus Krisztus értünk született, azt az örömhírt adja tudtunkra, hogy ha a világhoz képest külsőleg az egyes ember elenyésző semmiség is, mégis embernek lenni alapjában véve a legnagyobb dolog. „Hiszen kevéssel tetted öt kisebbé az Istennél, és dicsőséggel és tisztességgel megkoronáztad öt! Úrrá tetted őt kezeid munkáin, mindent lábai alá vetettél” (8. Zsoltár 8, 6—7.) — olvassuk az Ótestamentomban. A karácsonyi örömhír pedig arról beszél, hogy Isten emberré lett, emberré éppen a mi Földünkön. Ügy tetszett Istennek, hogy a mi életformánkat vegye magára. Rövid életű, halandó emberré, sokak között egy emberré lett Isten a Föld egy régi kis országában, annak egyik kicsiny városkájában, az idő egyik kicsiny szakaszában, jelentéktelen családban. De nem önmagáért lett Isten emberré, hanem értünk. Azért lett Isten emberré, hogy a végtelen mindenségben a parányi ember igazán megismerje önmagát. Azért lett emberré Isten, hogy tudomásul vegyük: az ember ugyanakkor, amikor a természet hozta létre, Isten gyermeke, az igazán végtelen és örökkévaló Istené, dki neki Atyja, teremtője, gondviselője, megváltója, életének forrása, értelme és célja. Jézus Krisztus emberségében rejlik tehát a karácsonyi örömhír: szabad és lehet az embernek hinnie azt, hogy nagyobb, különb ő mindennél a teremtett világon. Isten emberré léteiében felmagasztosul az Ember. Embermivoltában válik értelmessé minden ember élete: azért élünk, hogy: 1. minél különb emberekké legyünk, s 2. egymásnak minél inkább a javát szolgáljuk, „hegyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes” (Máté 5, 48.), „szeresd felebarátodat, mint magadat’ (Máté 19, 19.) — ez a mi élethivatásunk. Ilyen bizonyosságot ad nekünk hitben a karácsonyi evangélium. így teszi értelmessé emberi életünket. Ebből következik egész élethivatásunk, s annak minden részlete. Ez teszi értelmessé egyházi életünket is. Ezért hirdetjük, hogy van értelme az életnek, minden ember életének. Mindenki lehet különb annál, mint amilyen. Mindenki tehet valamit önmagáért, másokért, embertársaiért, népünkért, az emberiségért. Minél többet teszünk embertársainkért, annál tökéletesebbekké leszünk magunk is. Boldog karácsonyt ünnepeket. így köszöntünk egymásra ezekben a napokban. Melegebben szorítunk kezet, mélyebb fények csillognak szemünkben. A megszokott kérdés ma őszintén cseng az ajkunkon: bogy van a család? Közelebb kerültünk egymáshoz. Közelebb kerültünk a gyermekekhez. Az ő ünnepük ez s kicsit rájuk támaszkodunk. Érzéseinkben az ő érzéseik zsonganak, mosolyunkban az ő kacagásuk bujkál tekintetünkben az ő szemükfénye villózik. Gondtalan örömük eláradt közöttünk s visszasugárzik rájuk. De jó is gyermeknek lenni! Ez a gyermeki közelség bennünk a Gyermek közelségéből táplálkozik. Az Ö ünnepe ez. A betlehemi jászol fényesedik ezekben a napokban s az ének szívünkből kél: „hű támasz Ö és hű gyámol Ö — az égi jóság benne jő”. Közelebb kerültünk az emberekhez. Eddig is közel voltunk, hiszen egymásért dolgozunk s mindnyájunk közös életét szépítjük. De most csend van, ünnepi csend és szavunk szívközeibe ér. A monumentális kérdések is szívközeibe érnek. A béke, a megértés, a népek egymásra találása, az élet értéke — hiszen szép az élet! Az emberközelség bennünk az Ember közelségéből táplálkozik. Abból, aki emberré lett, akiben tág ölelésre tárult az Isten karja, mert „úgy szerette a világot...” (Ján. 3, 16). Az esztendő legrövidebb napjait éljük. Sötéten boron- ganak a hajnalok s korán leszáll az alkonyat. De kicsi gyertyák fénye tölti be szívünket: karácsonyfagyertyák gyfirűztetik sejtelmes fényüket otthonunkban. Kicsi fények számunkra a Világ Világosságát hirdetik, mert „meglátogatott minket a naptámadat a magasságból” (Lk. 1, 78). Az Ige testté lett és lakozott miközöttünk — és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, — aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal (Ján. 1, 14). Boldog karácsonyi ünnepeket! SZERKESZTŐSÉG Így tanuljuk megbecsülni a magunk életét és minden ember életét. Azokét a legjobban, akik a legközelebb vannak hozzánk: az élettársak egymást és gyermekeiket, a gyermekek szüleiket, testvér a testvért, munkatárs a munkatársát, ma- ; gyár a magyart, s a szomszéd más népeket, végül az emberiséget. Így lesz egy úttá a tökéletesség kettős vágánya, mely a végtelenben az örökkévalóságon át elvezet a szeretet végső forrásához, akitől van a mindenség, aki a Jézus Krisztusban emberré leit, akinek dicsőséget adunk most is, ezen a kará- ' tsonyon is. n. Dk, Vető La jos nők te • MBWj'felt esd -1«-q<t Iqj kQ- ii- Im-W «»4 ÖRS Z ÁG O S E V A N G E L I 1961. december 24. ÄRA: 8,50 FORINT lm jászlad melleit térdelek (Gerhardt Pál 1607-1676) lm jászlad mellett térdelek, Ö Jézus, üdvösségem. Elhoztam minden kincsemet. Mit ingyen adtál nékem. A szívem, lelkem, életem. Ó fogadd tőlem kedvesen, Ne szolgáljon, csak téged. Te megszülettél énnekem. És én még nem Is éltem. Kiválasztottál engemet És földre jöttél értem. Még meg sem alkotott kezed. És Lelked már elvégezett Az én üdvömre mindent. A halál éje rámborult. De virradt a te fényed És messze űzött éjt, borút A béke. üdv és élet. Most ragyog, éltet már a hit, Ö, áldom szép sugaraid, Én lelkem napja, Jézus! De jásaolágy a fekhelyed Te fényes égi Csillag? Hisz más királyi gyermeket Oly drága bölcső ringat. Nem, széna hozzád nem való. De bíbor, bársony volna jó, Ha az ölelné lágyan! Am föld gyönyörűségei Nem hívogatnak téged. Eljöttél értem vérzeni, Hogy vállalj terhet, vétket. Te szenvedsz Jézus szívesen. Hogy üdvöt adhass énnekem. Nem tilthatom meg néked! Csak egyet, egyet kérhetek. Egy égi jóra várok; Hogy a szívemben végy helyei Ó. Jézus, bárhol járok. Tedd jászladdá a szívemet. Jer. térj be és betér veled Az öröm égi fénye! Keresztyén Énekeskönyv 729. éneke Swá jaHam/lW / , ------—j------------—1—l— Hi q- i -pult Dó - vid U - fa-«! (ief- si iá- 14. Az i -sa 3cf-» y-i—r- M 1 ■ H-f-rl... üd-yős-ség ko -z«l zus köztes, ~^*“r—fT i~t—tT"t 1 --A.. >—1---!--Ki t regtől tl-ui váq^alc, A-tyák-nakjiió-ji-ták-
