Evangélikus Élet, 1961 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1961-12-17 / 51. szám

A BEKE ÁDVENTJE ADVENT: KRISZTUS ÉR­KEZÉSÉNEK VARASA. A történelmi ádvent felöleli azt az időszakot, amióta a Meg­váltó eljövetelének remény­sége izzott, vagy néha csak pislákolt. Volt úgy, hogy so­kak lelkében élt erősen ez a reménység, máskor talán csak pár szívet töltött be. De akármilyen hullámzóan is, ez a várakozás évszázadokon át megfigyelhető volt Krisztus Születése előtt. A reménységre éppen az a jellemző, hogy még nem be­teljesülés, tehát csak távol­ból, sejtelemszerűen látja a jövendőt. Csak körvonalak bontakoznak ki előtte a ho­mályban. Így vagyunk Krisz­tus ősi várásával is. Ha ád­venti képét összevetjük a va­lósággal, különbségek észlel­hetők. A két kép nem ponto­san fedi egymást, mégis nyil­vánvaló az azonosságuk. Az első kezdetleges gyermeki i-ajz lenne, a másik pedig a hozzáértő mester kész fest­ménye. A MEGVÁLTÓ VARASÁ­NAK LEGIGAZIBB HÍRNÖ­KEI a próféták. Náluk lehet először határozottan megfi­gyelni, hogy Isten készül el­küldeni Valakit, aki megsza­badítja Izrael népét minden nyomorúságtól és a többi nép­nek is áldására lesz. A mes­siási próféciák az Ószövetség legszebb darabjai közé tar­toznak, amelyek különösen «yenkor, ádvent idején zen­genek erőteljesen és utolérhe­tetlen varázzsal. A próféták reménysége azután tovább élt Izrael körében. Jézus születé­sét megelőző korban is voltak óiyan vallási körök Izraelben, «melyek különösen is ápolták őzt a lelki örökséget. A MESSIÁSI REMÉNYSÉ­GET HORDOZÓK örökszép példája az agg Simeon, akiről Lukács evangéliuma tudósít. Jeruzsálemben élt azzal a re­ménységgel szívében, hogy ha­lála előtt még megéri a Mes­siás eljövetelét. Ezzel a vágy- gyal tartózkodott sokat a templomban. Amikor a győr­inek-J ézust karjába veszi ott, ínélyértelmü hálaadó imádság Sakad ajkán. Most már nyu­godtan, békén halhat meg, mert beteljesültek a próféták ígéretei: „Mostan bocsátód el. Uram, a te szolgádat a te be­széded szerint, békességben, mert látták az én szemeim a le üdvösségedet, amelyet ké­g tettél minden nép szeme tára, világosságul a pogá- pgok megvilágosítására, és né­pednek, Izraelnek dicsőségé­re.Ezekben a szavakban psszefoglalást nyer mindaz, «mit Izrael prófétái a meg­előző időkben a Messiásról jövendőitek. . AZ ADVENTI VÁRAKO­ZÁS AZONBAN TÚLLÉPETT Izrael határain. Bármennyjre is igaz, hogy Isten kinyilat­koztatása ennek a népnek kö­rében készítette elő Krisztus jövetelét, másutt is jelentke­zett ádventi sejtelem a vilá­gon. Ezek a távolabbi megér­zések természetesen nem es­nek bele az ígéret és betel­jesülés vonalába, de oldalról mégis feléje futnak, s mint patakok beleömlenek abba a folyamba, amely Krisztus felé vitte a történéseket. Az Ószövetségen kívüli, po­gány várakozások közül egyik g érdekesebb Vergilius latin tő ádventi éneke, a 4. ek­ei. A véres szörnyűségek :epette, amelyek Julius Caesarnak Krisztus előtt 44- pen bekövetkezett megöletése után a római birodalomra zu­hantak, emelte fel Vergilius szavát: „Újra leszáll az Igaz- 'ság, újra 'leszáll az Aranykor, es az egek magassából új, ne­mes emberi sarj jő. Csak te vigyázz a most születő gyer­mekre, Lucina, jöttével bekö­szönt az aranykor a_ földön, a vaskor elmúlik, s a világ fura lesz a te kedves Appolód”. «Lucina néven támogatja szü­léskor az asszonyokat Diana istennő. Apolló, Juppiter is­ten fia, a tudományok, a köl­tészet, a gyógyítások istene, az aranykorban az ő uralmát várták.) , Tudjuk, hogy Vergilius né­hány évvel később, amikor 'Augustus vette át a hatalmat á római birodalomban, őt ün­nepelte úgy mint költői pró­féciájának beteljesülését. Ez azonban nem változtat azon az ádventi tényen, hogy vá­rakozásában az a messiási re- jnénység dolgozott, amely az egész világot betöltötte és iga­zában egyedül Jézus Krisztus­ban nyert megtestesülést. Krisztus érkezése elé nem­csak az Ószövetség népének hívő maradéka ment prófétai reménységekkel, hanem meg­figyelhető abban a korban az egyetemes ádvent. AZ ÁDVENTNEK EGYIK LEGLÉNYEGESEBB VONÁ­SA a béke reménysége. Az eljövendő Messiás megteremti a békességet a földön — ez az ószövetségi próféciák ál­landó hangja. Ézsaiás hirdeti különösen erőteljesen: „Egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk... és hívják nevét: békesség fejedelmé­nek”. „És csinálnak fegyve­reikből kapákat és dárdáikból metszőkéseket; és nép népre kardot nem emel és hadako- kozást többé nem tanul”. A béke kiterjed a természet vi­lágára is: „És lakozik a far­kas a báránnyal, és a párduc a kecskefiúval fekszik ...” Ugyanez a hang jelentkezik az Ószövetségen kívüli ád­venti reménységekben is. Vergilius béke-királyt váí, akinek uralma alatt minde­nütt béke lesz, s a békesség az állatvilágra is elárad: „Duzzadt tőggyel tér meg a kecske is este magától, és a hatalmas oroszlántól nem reszket a csorda.” ' Méltán zeng Krisztus szüle­tésekor a karácsonyi történet szerint az angyalok éneke: „Békesség a földön!” Jézus Krisztusban a béke ádventje lett valósággá. Hiányzik belő­le a politikai messiás minden vonása: ebben a tekintetben a valóság helyreigazította a hamis várakozásokat. De vi­lági hatalom nélkül is a bókét hozta a földre, a békét Isten­nél és emberek között. Egész tanításával a szelídséget és megbocsátást munkálta. Nem fegyverrel teremtett békét, mint amilyen volt a pax rv mana, a római birodalom bé­kéje: béke volt a világon, mert ameddig a római hata­lom elért, nem törhetett« meg ellenség a békét. Mélyebbről fakadó békét hozott: az Is­tennel megbékélt emberi szív mélyéről áradót. MI KERESZTYÉNEK TUD­JUK, hogy a Krisztus által hozott béke nem lett való­ság az emberiségben. Ennek oka, hogy az önzés, gyűlölet a keresztyénekben is erősebb volt a szeretetnél. De ez nem veheti el tőlünk a béke ád­venti reménységét. Hisszük, hogy egyszer az örök béke ráköszönt az egész^ világra, mert Isten ígéreteiből ez még hátra van. És éppen ezért ál­lunk azok sorába, akik a bé­kéért ezekben az időkben mindent megtesznek a földön. A BÉKE VÁGYA MINDEN IDŐKBEN megvolt az embe­riségben. Ez a vágy néha fel- fokozottan, sűrítve jelentke­zik. Olyan egyetemesen azon­ban még soha nem találkoz­tunk vele mint napjainkban. A legkülönbözőbb fajú, világ­nézetű, vallásé emberek mind az öt földrészről összefognak a béke aktív reménységében. Bennünket keresztyéneket — ha ádventi lélek tölt el — kü­lönösen is boldoggá tehet ez az egyetemes béketörekvés, amelyre olyan égető szükség van korunkban. Két világháborút értünk meg, mint amilyen azelőtt soha nem volt a földön. A modern fegyverek egy esetle­ges elkövetkező harmadik vi­lágháborúban minden eddigit sokszorosan felülmúló ember- és anyagi pusztulást hoz­nának. A rombolás és ha Iái felfokozott lehetőségei­nek láttán annál imponá- lóbb a béke munkálásának nagyarányú világmozgalma. A háború irtózatos veszélyé­vel szemben a béke erőinek soha nem látott megmozdít lása áll. Ebbe az egyetemes békevágyba beleolvad sok-sok millió kisember óhaja, azoks is, akik talán ezért nem tesz­nek még semmit, de amikor valahol a világ bármely ré­szén elolvassák újságjukat, az a csendes kívánság dobog át szivükön: bárcsak ne lenne háború ... AZ EGYETEMES BÉKE­VÁGGYAL SZEMBEN azon­ban jelentkeznek olyan visz- szahúzó erők, amelyek meg akarnák állítani a történelem kerekét. Hol itt, hol amott lobban fel az elnyomás, a ter­ror, a fegyverek tüze. A meg­hiúsult amerikai invázió Ku­bában, a vietnami nyugati mesterkedések, az angolai portugál terror, Kongó egye­sítésének véres akadályozása angol és belga anyagi érdek­ből, az algériai embervadászat szélsőjobboldali franciák ré­széről, most legújabban az Indiával szomszédos Goa el­len megindított portugál ak­ció, mindehhez hozzávéve a nyugati hatalmak állandó ak­namunkáját a leszerelés, a német békeszerződés, a nuk leáris kísérletek megszünte­tése, a népi Kína nemzetközi jogaihoz juttatása, a gyarmati rendszer teljes felszámolása ellen — mindezekben együtt van előttünk az emberiség békevágyának megcsúfolása. De a béke eljövetelét nem le hét feltartóztatni: előbb-ulóbb győzedelmeskedni fog! Bizonyságtevésünk Nem tudom, hogy e sorok olvasói között vannak-e, akik Pálnak e szavaival valahol és valamiképpen még nem ta­lálkoztak volna: „Tudom, ki­nek hittem.” Ügy hiszem, hogy alig találhatók ilyenek. Olva­sóink bizonyára egyúttal az igének is olvasói és hallgatói. A személyes bizonyságtétel ugyanis ellenállhatatlanul ma­gára vonja az emberek figyel­mét és tekintetét, különösen, ha az még ilyen magragadó módon hangzik, mint ezek a nagy szavak: „Tudom, kinek hittem.” Az ilyen jellegű sze­mélyes bizonyságtételek úgy vonzzák az emberek figyel­mét, még azokét is, akik talán csak amúgy felületesen tallóz­nak az igében, mint a gyanút­lan járókelőket a vakítóan ki­világított nagyvárosi kiraka­tok. Azonban a kirakatok vilá­gítása betöltötte a hiyatását azzal, hogy felkeltette a fi­gyelmet és az érdeklődést. Több szerepe azután már nin­csen is. Mert aki megáll a kirakat előtt, az a továbbiak­ban már nem a világító lám­pára néz, hanem arra, amit a fény megvilágít Ne Pált nézzük és ne Pált lássuk ezek mögött a szavak mögött. E mögött a bizonyság- tétel mögött. Mert az ő sze­repe, amit ő is hol szenvedve, hol diadalmaskodva, hol csüg­gedve, hol reménykedve hor­dozott, csak a lámpa szerepe és hivatása volt. Valaki mást, nála nagyobbat megvilágítani, aki által ő is lett ami lett. Bármilyen személyes is Pál bizonyságtétele, bizonyságté­telének fényében mégis Jézus, az ő Ura áll. És nem önmagát ajánlja itt nékünk, hanem Jézust, Krisztust. Mert egyedül Jézus méltó arra, hogy személyes bizony­ságtételének fényében Ó áll­jon ott. Mert Jézus a Megtartó. Jézus az Atyának kegyelem­mel teljes hívó szava hozzánk, aki által magához vont min­ket. Jézus Krisztus a bűnnek és halálnak eltörlője, és ha az élet örökösei lettünk, ö általa lettünk azzá. És a legnagyobb, ami szá­munkra Pál bizonyságtételé­nek fényében előttünk meg­jelenik, ez: Ez a megtartó, ez a kegyelmes hívó szó, ez az életet hozó vágyálom, hanem valósággal megjelent. Valósággal megjelent, köz­tünk járt, és közöttünk járó, minket megtartó Urunk. Öt ajánlja Pál személyes bizony­ságtételében is. Személyes bizonyságtételünk legyen mindig csak lámpa, fény, mely rajtunk túl Jézus Krisztusra mutat, aki nékünk megjelent. Kar! Béla EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egykéi Sajtóosztályának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D. ár. Vető Lajos Felelős szerkesztő és Kiadó: Gádor András Szerkesztőség és kladóhlvitai: Budapest. Vili. Üllői üt 24. Szerkesztőségi telefon: 142—887 Sajtőosztályi telefon- 142—074. Előfizetési ára egy évre 60. - Ft. fél évre 30,— Ft Csekkszámla: 20412.—vm Árusítja a Magyar Posta to 000 példányban nyomtatott 7265/3 — Zrínyi Nyomda, Bp. I HÍREK. — Ádvent 3. vasárnapján az oltárterítő színe: lila. A vasárnap oltári igéje: Jn. 5, 31—35; szószéki igéje: II. Tim. 1, 8—14. Délutáni igéje: Jer. 31, 31—34. • — BUDAPEST-ANGYAL- FÖLD. A gyülekezet ádvent 3. vasárnapján, december 17-én, délután 5 órakor sze- retetvendégséget tart. Az ádventi szeretetvendégségre a gyülekezet tagjait és az ér­deklődőket ezúton is szeretet­tel hívjuk. (Bp. XIII, Fóti út 22.) * — LELKÉSZVIZSGA. Az Északi Evangélikus Egyházke­rület lelkészképesítő bizottsága előtt D. dr. Vető Lajos püspök elnökletével 1961. december 7-én, Budapesten lelkészvizs­gát tett: Barcza Béla, ifj. Dorn Vilmos és Kozma Éva- mária segédlelkész. A vizsgá­zók valamennyien jó fel- készültségről tettek bizonysá­got. A vizsgadolgozatok közül kettőt kell kiemelnünk. Az egyik: „A Prágai Keresztyén Békekonferencia teológiai bázi­sa”, a világ békéjének mun- kálása szempontjából oly nagy jelentőségű Prágai Keresztyén Béke-Világgyűlést előkészítő konferenciák anyagával fog­lalkozó tudományos dolgozat. A másik: „Schweitzer Albert élete” címen írt előadás, mely Schweitzer Albert evangélikus lelkész, a filozófia doktora, orgonaművész, sőt régi or­gonák helyreállítója, kiváló orvos, a Lambarenei-i (Afrika) kórház alapítója, keresztyén békeharcos életét írja le, ki­emelve azt a közel 50 eszten­dős fáradhatatlan küzdelmet és munkálkodást, melyet Schweitzer folytat Afrikában a nyomorúságos viszonyok kö­zött élő négerek gyógyítása, lelki és szellemi felemelkedé­se érdekében. A lelkészvizsgán Kozma Évamária és a már 1955-ben lelkészképesítő vizsgát tett Zsigmondy Árpád segédlelkész német nyelvű szolgálatra is képesítést szerzett. GYOMRÓ. Befejezték a gyömrői templom karzatának beüvegezését, s ezzel egy 50 személy részére ülőhelyet biz­tosító, fűthető kis gyülekezeti termet nyertek. Itt tartják a bibliaórákat és hideg téli na­pokon az istentiszteleteket. A gyülekezetben ádvent első vasárnapján új elnökségi ta­gokat: másodfelügyelőt, gond­nokot, pénztárost, ellenőrt, jegyzőt és két presbitert iktat­tak hivatalába. Az ünnepi istentiszteleten dr. Eszlényi Gyula egyházmegyei felügyelő is jelen volt és meleg szavak­kal köszöntötte az új tisztség- viselőket. • A LELKÉSZ! MUNKA­KÖZÖSSÉGEK ÉLETÉBŐL. A budai eyházmegye lelkészi munkaközösségének december havi ülésén Várady Lajos osz­tott úrvacsorát. Vámos József a Királyok első könyvének fordításáról adott bírálatot, Szelényi Zoltán „Isten igéje, a hit és az értelem a keresz­tyén ember mai állásfoglalá­saiban” címmel tartott elő­adást. Folyóirat-szemlét adott dr. Benes Miklós. • — HALÁLOZÁS. DR. Wi- CZIÁN DEZSŐ, nyugalmazott teológiai professzor 1961. de­cember 7-én, életének 61. évé­ben békességben hazatért mennyei Atyjához. December 13-án temették el a Farkas­réti temetőben. — RIMÁR JENŐ volt gyöm­rői lelkész 1961. december 6-án 49 éves korában, rövid szenvedés után elhunyt. December 13-án temették el az óbudai temetőben.- ZOLLER SAMUEL nyu­galmazott igazgató-tanító, a gömörpanyiti gyülekezet kán­tortanítója november 27-én, életének 79. évében rövid be­tegség után elhunyt. A farkas­réti temetőben temették el. Az elhunytban Matthaidesz Gyula pitvaros lelkész apósát gyászolja. „Tudom, hogy az én Meg­váltóm él!” • — Szakadt, régi irhabundák újjáalakítása legújabb modellek szerint. Szörmebundák alakítása. Bart szűcs, Bp. VII. Lenin krt. 23, udvarban. Ádventi bizonyságtétel H. Tim. 1, 8-14. Ádvent harmadik vasárnapjának igéje a testben megjelent Jézus Krisztusról szóló határozott bizonyságtételre tanítja Isten népét, a keresztyén gyülekezetei. Bizonyságtétel a mai nyelven tanúvallomást jelent. Amint a szemtanú vallomást tesz a bíróság előtt az általa tudott és látott eseményekről, úgy kell az egyház népének vallomást tenni a világ színe előtt bizodalmáról, hitéről és reménységé­ről. Bizonyságot kell tennünk Istennek Jézusban lehajló ke­gyelméről. Jézus e világnak bűnbocsánatot és megváltást hoz. Bizonyságtételünk alapja a személyes élő hit. Pál apostol tömören így fejezi ki ezt az igazságot: „Tudom kinek hittem, és bizonyos vagyok benne, hogy ő az én nála letett kincse­met meg tudja őrizni” (12/b). Ma szavakkal való bizonyság- tétel nem elégséges. Csak a cselekedetekkel és az egész élet­tel való bizonyságtevésnek van átütő ereje. A keresztyének élete és magatartása az a támpont, melyről vagy Krisztusra ismer a világ, vagy leleplezi az álkeresztyéneket. Az igazi ke­resztyén élet Isten igéjéhez kötött magatartás. Ez emberszere- tetben, becsületes munkában, az emberiséget érintő nagy kér­dések felvállalásában és csendes életfolytatásban valósul meg, Annak a bizonyságtételnek van hitele, amely Jézus Krisztus megmentő szeretetét sugározza a világ felé az élet minden területén. Szóval történő bizonyságtétel a másokért való élés és áldozatvállalás nélkül üres szalmacséplés. Ez olyan, mint ha aranyfedezet nélküli papír pénzt adnánk az emberek ke­zébe. Nincs értéke. Az ádventi bizonyságtétel tartalma a hozzánk lehajló isteni szeretet, mely Jézusban megjelent. Nem önmagunkról, s nem az egyházról kell bizonyságot tenni, hanem az egyház élő Uráról. Jézus hívott el az örök életre Szentlelke által. Nem a mi érdemünk vagy cselekedeteinkért tette ezt velünk, ha­nem megmagyarázhatatlan irgalmából. Életre hívott minket Jézus, mert az ő neve mindenkor az életet jelenti. Ennek az életnek itt a földi tartózkodásunk alatt Is meg kell mutatkoz­nia. Az a feladatunk, hogy az Istentől kapott új élet hírnökei legyünk. A tiszta evangélium világosságát bízta egyházára Jézus Krisztus. Ezt a drága kincset hozza nekünk ezen a vasárna­pon is. Engedjük, hogy átjárja egész valónkat ennek drága fénye és megújíthassa életünket. Csak így lehetünk Jézus Krisztus igaz bizonyságtevői. Így lesz életünk és szolgálatunk világosság és melegség embertársaink számára. Garami Lajos HÉTRŐL—HÉTRE Útkészítés Ezs. 40, 3; 10 Az útkészítés roppant nehéz munka. Ez úgy történik, hogp először az út alapját, fundamentumát készítik eL Kidobják a felszíni laza talajt és annak helyébe követ tesznek. Azután 0 követ „behemót” útkészítő hengerekkel összetörettetik és erre a rétegre kerül a fedőanyag, ami többféle anyagból készülhet: Ahhoz, hogy az emberek síma, jó úton járhassanak, másoknak nagyon sokat kell dolgozniok. Az útkészítés célja mindig az, hogy összekössön egymástól messzire eső helyeket, hogy az úton járva közelebb kerülhess senek azok, akik egyébként messzire voltak egymástól. Az úi által a távollevők közelvalókká lesznek. Heti igénk arra hív fel bennünket, hogy készítsünk mi ii utat Jézus és a szívünk között. Az útkészítés munkája á miénk! Egy szó kiált: A pusztában készítsétek az Ümak útját, ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi Istenünknek. Igénk nem hagy kétséget felőle, hogy az utat a pusztában', a kietlenben kell végezni, tehát nehéz terepen, fárasztó körül­mények között. Aki próbálta már a szive pusztaságát és kiellenségét jár­ható úttá formálni a Jézus számára, az tudja, hogy milyen nehéz munka ez. Milyen jó, hogy a Szentlélek segít ebben á munkában. Ezen az úton akar jönni az Ür hatalommal és megfizetése is vele jön. Ügy jön tehát, hogy üdvösségünk munkáját el­végezze. Az útkészítés tehát nemcsak fárasztót kimerítő, az útkészítésnek nemcsak célja van, hanem ez a munka felelős­ségteljes is! Amilyen munkát végeztünk, olyan a fizettség, mondhatná, valaki! De éppen az ádvent azt jelenti, hogy Jézus jön kö­nyörülő kegyelemmel! És ez a kegyelem erőt ad, hogy szent­ségben, alázatosságban és a Szentlélek áldásában járjunk és éljünk! Tehát tisztaságban, nem nagyképűen és elbizakodottan, hanem a Szentlélek hevítő erejének áldásával várjuk a mi Urunkat, a Jézus Krisztust. Fülöp Dezső NAPRÓL-NAPRA DEC. 17. - VASÄRNAP: I. KRÖN. 29,12, JN. 1,33-34. — Isten kezében van életünk. Az alázatos hivő szív Isten kézé-; bői veszi a jót és a rosszat. Tanuljunk az alázatosság embe­rétől, Keresztelő Jánostól. Ézs. 40,1—8. — Zak. 13,1—6. (Jn. 7,38) DEC. 18. — HÉTFŐ: ZSOLT. 127,1. FIL. 1,6. — Mindenre van erőnk, ha engedjük, hogy Isten véghezvigye bennünk az ó szent akaratát a jó cselekvésére' és az üdvösség elnyerésére. Mt. 11,11-15 - Zak. 14,1-11. (Jel. 11,13—15.) DEC. 19. — KEDD: AGGEUS 2,5. I. JN. 4,2. — Isten Lelke elűzi a félelmet. Az ige és a szentségek által ébreszt Krisz­tusban való hitre. — Mt. 3,1—11. — Mai. 1,6—14. (Zsid. 9,13— 14.) DEC. 20. - SZERDA: JER. 29,13-14. - I. JN. 1,14. - Az Istent kereső embernek Isten kinyilatkoztatta magát Jézus Krisztusban, Aki emberré lett. Lk. 3,10—20. — Mai. 2,17—3,5.’ (Mt. 11,10—11.) DEC. 21. — CSÜTÖRTÖK: ZSOLT. 70,5. JN. 12,44—45. — Jézus Krisztusban magát az Istent szemlélhetjük. Magasz­talja Öt hívő életünk! — Hós. 14,6—10. — Mai. 3,6—12. (Mt 3,2.) DEC. 22 — PÉNTEK: ZSOLT. 56,11. I. JN. 1,2. — Isten ígér reteire támaszkodni és bizonyságot tenni Szeretetéről, Krisz­tusról, legyen a mi örömteli adventi feladatunk is. — II. Tim.’ 4,5—8. — Mai. 3,13—18. (I. Pt. 2,9.) DEC. 23. — SZOMBAT: ZSOLT. 25,18. II. KOR. 5,18. — Isten bűnbocsátó kegyelméből élünk és csak Jézus Krisztus által lehet békességünk Istennel és embertársainkkal. — Ézs." 62,1—3; 10—12. — Mai. 4,1—6. — Fii. 4,4—9. — Tit. 2,11—14.--j Sztehlo Mátyás

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents