Evangélikus Élet, 1961 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1961-12-10 / 50. szám

Az atomfegyver-kísérletek válaszétján ALGÉRIA Az egyház benne él a vi­lágban, annak minden törté­nése közepette. Jézus imád­sága tanítványaival kapcso­latosan: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból” — azt jelenti, hogy a keresz- tyénséget nemcsak saját belső kérdései foglalkoztatják, ame­lyek az emberek hitére, az egyházi életre és az üdvös­ségre vonatkoznak, hanem magáévá kell tennie az em­beriségnek minden szorongató gondját. Ezek közé tartozik ezekben a napokban elsősor­ban a nukleáris kísérletek folytatásának vagy megszün­tetésének válaszútja. Mi, a magyarországi evan­gélikus egyházban élő keresz­tyének, nem háríthatjuk el magunktól a felelősséget, hogy ehhez a nem egyházi, tehát látszólag tőlünk távoli kérdéshez hozzászóljunk. Nem tehetjük pedig azért, mert itt nem egyszerűen a nagy­hatalmak közötti katonai kér­désről van szó, hanem az egész emberiség fölé boruló vészterhes felhőről. Mielőtt ezt vizsgálnánk, vessünk egy pillantást az atomfegyver­kísérletek múltjára. A második világháború vé­gén lázas erőfeszítés folyt új, minden eddiginél pusztítóbb fegyver előállítására. Amikor 1939 elején két tudós nyilvá­nosságra hozta az urán hasa­dásával kapcsolatos felfede­zését, két hónapon belül a vi­lág különböző részem élő mintegy kétszáz tudós már tudta, hogy az atombomba létrehozható. Németországnak ez a háború befejezéséig nem sikerült Elképzelni is ször­nyű, hogy mi lett volna, ha a fasiszta Németországnak ideje marad az atomfegyver előállítására. Németország le­verésével a második világhá­ború tulajdonképpen véget ért Japán még tartotta ma­gát de nem kétséges, hogy ez nem húzódhatott volna so­káig. Katonailag sem volt te­hát indokolt — nem szólva az emberiességről —, az első atombombának ledobása Hi­rosima és Nagaszaki japán városokra az amerikai légi­erők részéről. Még mindig ho­mály borítja, hogy miért tet­ték. De talán nem messze járunk az igazságtól, ha azt véljük, hogy itt végül is két élő város fölött végrehajtott atombomba-kipróbálásról volt szó. Atomfegyver-kísérlet élő embereken! Ettől kezdve néhány évig az Egyesült Államok az atom­bomba egyedüli birtokában volt. Ez a monopólium új há­ború kitörésének egyik leg­biztosabb rugója lehetett vol­na, mert abba a hiedelembe hozta Nyugatot, hogy a Szov­jetunióval való vitás, kérdé­seiket fegyveres úton intéz­hetnék el a visszaütés ve­szélye nélkül. A Szovjetunió azonban hamarosan maga is állí­tott elő atombombát, 1949-ben volt az első kí­sérleti robbantása, s ez­zel fegyveres egyensúly teremtődött meg. A Szov­jetunió katonai erejének köszönhető, hogy nem rob­bant ki háború a sok esetben pattanásig feszült nemzetközi helyzetben, mert Nyugat nem vállal­hatta a katonai kockáza­tot.- A nukleáris fegyverek köl­csönös birtoklásával azonban nem kerülhetett végleges nyugvópontra a világhelyzet. Folytak tovább a nukleáris kísérleteik, amelyek egyre bor­zalmasabb hatóerejű bombá­kat hoztak létre. Szinte egyidőben készült el az Egyesült Államok és a Szovjetunió a hidro­génbombával, amellyel egész népeket ki lehetne irtani. A SZOVJETUNIÓ, HOGY VÉGET VESSEN ENNEK A RETTENETES FOLYAMAT­NAK, ÖNKÉNT ABBA­HAGYTA A KÍSÉRLETEK FOLYTATÁSÁT. Ez a lépése azonban nem hozta meg az eredményt. Ellenfelei a föld alatt folytatták a kísérlete­ket. Amikor pedig a szovjet lépés erkölcsi nyomására egy- időre abbahagyták az atom­fegyver-kísérleteket Ameri­kában, Franciaország a Sza­harában robbantott atombom­bát. Elképzelhető-e, hogy Franciaország nem tájékoztat­ta az eredményekről NATO- partnereit? Közben Genfben a nyugati hatalmak a nukleá­ris fegyverkísérletek megszün­tetésével foglalkozó három­hatalmi értekezleten hosszú időn át lehetetlenné tették a megegyezést. Ez év nyarának végén, a Szovjetuniónak Berlin kérdé­sében és a német békeszerző­dés megkötésére tett javasla­tára — amely fel akarta szá­molni a második világháború maradványait, és amely Berlin háborús gyújtópont-jellegét akarta megszüntetni — hábo­rús készülődéssel és katonai fenyegetéssel feleltek a nyu­gatiak. Ebben a helyzetben a Szovjetunió ez év szeptem­berétől kezdve újra kénysze­rült folytatni nukleáris kísér­leteit, nehogy nukleáris fölény állhasson elő nyugati oldalon, ami óhatatlanul fokozta vol­na a háború kirobbantásának veszélyét nyugati részről. Azóta az Egyesült Államok is újra hozzákezdett föld alatti kísérleteihez, sőt föld feletti robbantásokra is készülődik. Ebben a helyzetben követ­kezett be a Szovjetunió újabb nagyjelentőségű lépése. No­vember végén javasolta, hogy folytassa munkáját a genfi értekezlet, kapcsolják be a negyedik nukleáris kísérlete­ket folytató hatalmat, Fran­ciaországot is, és állapod­janak meg a távolból, belföl­di műszerekkel is könnyen el­lenőrizhető nukleáris kísérle­tek azonnali megszüntetésé­ben, vállalják a föld alatti kísérletek beszüntetését is, sőt már a tárgyalások ide­jén is önként tartózkodjanak a kísérletektől, amire a maga részéről Szovjetunió készsé­gét fejezte ki. Nem kétséges, hogy ez a lépés óriási jelentőségű a mai világhelyzetben. Annál inkább érthetetlen, hogy az első vá­laszok a nyugati hatalmak részéről nemlegesek, s Géni­ben a háromhatalmi értekez­let első ülésein a nyugati ha­talmak képviselői elutasítással fogadták a szovjet javasla­tokat. Itt tartunk most ezekben a napokban. Nem kétséges, hogy a hívő keresztyéneknek min­denütt a földön — politikai nézeteikre való tekintet nél­kül —, szembe kell fordul­niuk a nukleáris kísérletek folytatásával. Jézus mai ta­nítványai előtt — bármely földrészen éljenek is — nyil­vánvalóvá kell lennie más békeszerető emberekkel együtt, hogy az emberiség javának ügyéről van szó. Éppen ezért az elfogulatlan keresztyén ál­láspontnak az egész világon örömmel kell fogadnia a Szov­jetunió mostani ajánlatát, amelynek révén lehetőség nyílik a kísérletek beszünte­tésére. A kísérletek folytatásának két veszélye van a világra, s ezért neveztük a kísérleteket vészterhes felhőnek, amely az emberiség egét beárnyé­kolja. Az egyik a fegyverek tökéletesedésében és halmozó­dásában rejlő démonitás. Mi­nél több és rettenetesebb fegyver van az emberiség bir­tokában, annál szörnyűbb há­ború robbanhat ki. És pedig nem egyszerűen csak tudatos akarattal, hanem szinte vé­letlenül, valamilyen kis szikra folytán, mint amikor egy szál eldobott égő gyufa kerül ben- zingözös helyiségbe. A nukleá­ris fegyverekben rejlő pusztító erő démoni módon a velük rendelkező emberek akarata fölé nőhet és szétáradhat rom­bolva a világon, még ha min­denki fél is tőle és senki sem akarná alkalmazni első­nek. A kísérletek másik veszélye az egészségi ártalom, amely akkor is rombolólag hat az emberiségre, ha sikerül meg­őrizni a békét. A nukleáris fegyverkísérletek olyan mér­tékben szennyezik a Föld fö­lötti levegőréteget, hogy nem­csak ma lehetnek okozói ko­moly megbetegedéseknek, ha­nem a jövőbe is belenyúlnak ártó kézzel, mert a születendő nemzedékek életét, egészségét károsan befolyásolják, veszé­lyeztetik. Schweitzer Albert, I a nagy keresztyén egyéniség, már ismételten felemelte sza­vát ez ellen, megrázóan ecse­telve a kísérletekből származó ártalmat. Ilyen" körülmények között szabad-e azt mondani, hogy ez „nem egyházi”, tőlünk tá­vol eső kérdés és nem kell benne állást foglalnunk? Nem mondható! Igenis állást kell foglalnunk! Állásfoglalásunk pedig akkor egyházhoz méltó, ha abban az ember és az emberiség életéért küzdők oldalára állunk. Az atomfegyver felvázolt tör­ténete és a nagyhatalmak ma­gatartása kétségtelenül meg­mutatja, kik állnak őszintén, képmutatás nélkül és hátsó gondolat nélkül az ember és az emberiség oldalán, össze­gezzük csak: A Szovjetunió a maga és a szocialista tábor védelmében előállítja a nukleáris bombát. Bár rakétafölényben van (Ga­garin, Tyitov) önként és egy­oldalúan beszünteti a kísér­leteket, tárgyalásokat kezde­ményez, s ezeken rendkívüli hajlékonyságot tanúsít, új és új engedményekre hajlandó. Közben a tárgyalások fedezé­ke mögött az egyik NATO- hatalom (Franciaország) fesz­telenül — mondhatnánk — szemérmetlenül folytatja rob­bantásait, az eredményekről pedig a közben „tárgyaló” partnereit tájékoztatja, s ezek a partnerek háborúval fenye­getőznek, mert a Szovjetunió tizenhat évvel a háború befe­jezése után békeszerződést akar. Ilyen fenyegetettségben, éppen népe és szövetségesei iránti felelősségből, kénytelen ekkor a Szovjetunió is újra­kezdeni kísérleteit. Maga is sajnálatosnak, szomorúnak vallja, hogy erre kényszerült. De újra megragadja a legelső alkalmat, hogy olyan javas­latokat tegyen és olyan tár­gyalásokat kezdeményezzen, hogy azok alapján — hisz annyira közel ment az addigi nyugati javaslatokhoz —, szinte azonnal meg lehetne kötni az egyezményt, azonnal meg lehet szabadítani az em­beriségöt az életét fenyegető veszedelemtől. Ugyanakkor milyen a másik oldal arculata a történelmi tényék tükrében? Élő emberélten próbálják ki az atombombát. Az induló halál-repülőgépet keresztyén lelkész imádsága indítja pok­lot hozó útjára. Az emberiség élniakarása és békevágya kényszeríti ugyan, hogy elfo­gadja a másik fél javaslatát a tárgyalásokra, de a tárgya­lások álcázó leple alatt újabb kísérletekre készül, elfogadja NATO-partnere közben vég­zett kísérleti robbantásainak tapasztalatait, s tiltakozik az ellen, hogy Franciaország is résztvegyen az újból indult tárgyalásokon, és szintén szüntesse be kísérleteit. Kell e túl nagy fantázia, hogy miért? Nem gondolhatunk-e aggodalommal, de joggal arra, hogy a mostani tárgyalásokat is a békét követelő százmil­liók „szemfényvesztésére” vál­lalta, őszinteség, komoly meg­egyezési szándék nélkül? Való­jában nem akarva mást, mint hogy a genfi tárgyalóasztalt is a hidegháború csataterévé változtassa? S meddig lehet ezt a játékot tragikus követ­kezmények veszedelme nélkül űzni!? Ezért kell minden alkotó erőnek, jóindulatú embernek, a humanitás előtt tisztelettel meghajolnia. Ezért kell az egyháznak, az egyházaknak, a keresztyén embereknek is fel­emelni szavukat. Nemcsak a humanitás, de Krisztus nevé­ben! Ezért kell Istennek ma újra megköszönnünk, hogy a Prágai Keresztyén Békemoz­galomban lehetőséget ad, hogy a keretyének messzehang- zóan hallathassák szavukat. Ezért kell kérnünk és elvár­nunk, hogy az Egyházak Vi­lágtanácsa is mostani, harma­dik naggyülésén mondjon fél­reérthetetlen szót az atomfegy­ver-kísérletek dolgában, az általános és teljes, ellenőrzött leszerelés dolgában, melynek szerves és döntő tényezője éppen az atomfegyver-kísérle­tek megszüntetéséről kötött egyezmény lehetne. Milyen drága karácsonyi ajándékot kaphatna ezzel Isten kegyel­méből a világi 1954 óta, immár hetedik esz­tendeje háború folyik Algériá­ban. Ropognak a fegyverek, vér folyik, emberi szenvedés kiált az égre. Sajnos nemcsak itt, többfelé is a földtekén e hét év alatt, változó hevesség­gel, fel-fellobbanva: Kongó­ban és Kubában, Angolában és Vietnamban. Megszoktuk az újságok erről szóló híradá­sait, és ez a félelmetes. Emlé­kezetbe kell idéznünk időről időre az emberiségnek ezeket a fájó és szégyenletes sebeit, hogy tudjuk: amikor a béké­ről szólunk és a békéért har­colunk, az egyházban is, az egyház módján és eszközeivel, nem a „levegőbe vagdosunk”. Határozott feladatokat k]zll időnként kitűznünk, hogy fá­radozásunk, imádságaink és cselekedeteink határozott tar­talommal teljenek meg. Az algériai háború: a gyar­matosítók elnyomó harca a sza­badságáért, puszta életéért, emberi jogaiért küzdő algé­riaiak ellen, úgy tűnik olyan szakaszához érkezett, amit nem lehet szó nélkül hagyni. Az egyháznak sem lehet szó nélkül hagyni. A riasztó hírek arról szól­nak: az utóbbi hetekben, hó­napokban az algériai ún. „ult­rák”, a szélsőséges gyarmat­pártiak, s különösen jezek terrorszervezete, az ún. OAS, irtóháborút indítottak az algé­riai lakosság, az őslakos ara­bok ellen. Embervadászat fo­lyik Algériában, de magában Franciaországban is — az európai Franciaországban fél­millió algériai él. Bombák robbannak s házakat dönte­nek össze, algériai üzletek bo­rulnak lángba. Lincselő ban­dák járműveket állítanak meg s azok utasait lemészárolják, a Szajnán algériaiak holttestei úsznak, most már százával s az áldozatok száma naponta nő, a meggyilkoltak, megsebe­sítettek ezreiről kell beszélni néhány hét alatt Elég az. hogy valaki algériai, arab és muzulmán, szóval nem fran­cia, ahhoz, hogy halál, pusz­tulás várjon reá. Ami itt tör­ténik, az lassanként kimeríti a genocídium, a népirtás nem­zetközileg megbélyegzett bűn­cselekményét. Persze ez a bűncselekmény nemcsak Algériában jellemző. Mindenütt felüti a fejét ahol a gyarmatosítók minden esz­közzel, ezzel a szörnyű eszköz­zel is, megkísérlik biztosítani, vagy visszaállítani uralmukat s útját állani az eddig elnyo­mott népek szabadságtörekvé­seinek. Mindebben — többek között — az a félelmetes, hogy kísér­tetiesen emlékeztet valamire, amit mái" egyszer átéltünk ebben a nemzedékben. Egy magatartás, egy elv és egy gyakorlat van ebben, amit így kell jellemezni: nemzetközi fasizmus. Algériában is van­nak, immár évek óta, kon­centrációs táborok, amikben közel másfélmillió ember senyved. Sokan éhenhaltak, főként gyermekek. Ezt a nem­zetközi Vöröst; árrészt állapí­totta meg hivatalosan. S egy Dachaut megjárt egykori fran­cia ellenállási mozgalomban részt vett algériai megállapí­totta: az algériai táborok erő­ben hasonlítanak Hitler egy­kori koncentrációs táboraira. Algériában is Gestapó- módszerekkel vallatják a foglyokat. HENRY AL- LEGG könyve megrendí­tsen leplezte le a ször­nyű kínvallatás rendsze­rét. Az idegenlégió s az ejtőernyősök nem vélet­lenül állományukban is jórészt volt SS-ekből s más náci emigránsokból verbuválódtak; módsze­reikben és hadviselésük­ben is e hírhedt elődök emlékét idézik. Az algé­riai háború, az ultrák rémtetteit olvasva, a naptárra pillantunk: 1944- et írunk vagy csakugyan 1961-et? Semmi sem változott, vagy is­mét ott tartunk, vagy — s ez a legfélelmetesebb — ismét elindultunk egy úton, amely­nek egyes állomásait már túlontúl ismerjük? Valahogy akkor is így kezdődött: üzle­tek kirakatai zúzódtak szi­lánkká az emlékezetes kris­tályéjszakán, 1938. novemberé­ben. Azután elindultak az első vonatok Auschwitzba és Bu- chenwaldba, és a többi ezer táborba —, mert végül ezernél több ilyen tábort létesített Hiíler-Németország. S most franciák csinálják ugyanezt, és portugálok és dél-afrikaiak, ezúttal nem zsidókkal, lengye­lekkel, magyarokkal és oro­szokkal — és franciákkal és belgákkal és hollandokkal is! —, hanem négerekkel és ara­bokkal, Az időpontok, az ál­dozatok, a földrajzi helyek változtak, a szellem ugyanaz maradt. Nemzetközi fasizmus. Az embertelenség, pontosab­ban az ember-ellenesség elve és gyakorlata. S ez az emberirtó magatar­tás pontosan egy társadalmi rendszerre jellemző, arra, amit imperialista kapitalizmusnak, kolonializmusnak szoktak ne­vezni. Amelynek számára nem az ember és annak jóléte a legfontosabb, hanem az anyagi haszon — kevesek anyagi haszna. Mert miféle érdek hú­zódik meg az algériai háború mögött? A Szahara termé­szeti kincsei — olaj elsősor­ban — utáni törekvés, e kin­csek megszerzésének és bir­toklásának szándéka. Kongó­ban rézről és uránércről van szó, és így van ez mindenütt, ahol kíméletlen érővel lép fel a gyarmattartó hatalom. Mindez politika, mondhatná valaki, s Algéria messze van. Eleget olvashatunk róla a napilapokban, mi köze ehhez az egyháznak? Valóban, mind­ez politika, vagyis — magyarra fordítva az idegen szót — köz­ügy, az emberiség közügye. Tehát nagyon is van köze hoz­zá az egyháznak. Az egyház egyszer már súlyos mulasztások vétké­ben vált bűnössé — akkor, amikor az első koncentrá­ciós táborok épültek s az emberirtás módszeres tu­dománya először jelentke­zett rendszeres alaposság­gal a történelemben. Akkor az egyházak jó részt hallgattak, eset­leg éppen szerződéseket is kötöttek a fasiszta hatalmakkal. Csak keve­sen és elszórtan emelték fel szavukat az egyház­ban az embertelenség rendszere ellen. E bűnnek, e mulasztásnak nem sza­bad megismétlődnie. Ezt is mondottuk már sokszor, de nem lehet eleget mondani. A franciaországi egyházak — ezt örömmel kell megálla­pítani — nem maradtak némák az algériai háború dolgában. Algériában mintegy 900 000 kteresztyén él, ebből 15—20 000 protestáns, a többi római ka­tolikus. Természetesnek kell tartani, hogy ez az utóbbi egyház kellett hogy vállalja Deák tér de. 9 fúrv.) dr. Kékén András, de. 11 (úrv.) Haíenscher Károly, du. S Trajtler Gábor. du. 6 szeretetvendégség: dr. Kékén András. Fasor de. fél 10 Koren Emil, de. 11 Koren Emil, du. 5 Adventi-est: Koren Emil. Dózsa György út 7. de. fél 10 Blázy La­jos. Üllői út 24. de. fél 10 Grün- valszky Károly de. 11. Grün- valszky Károly. Karácsony Sándor u. de. 10 Fodor Ottmár. Rákóczi út 57 /b. de. 10 (szlovák) dr. Szi- lády Jenő, de. 3/412 Fodor Ottmár. Thaly Kálmán u. de. 10 Szirmai Zoltán, de. 11 Szirmai Zoltán, du. 6 Szirmai Zoltán. Kőbánya de. 10 Takács József. Utász u. de. 9 Ta­kács József. Vajda Péter u. de. fél 12 Takács József. Zugló de. 11 (úrv.) Boros Károly, du. 4 szere­tetvendégség. Rákosfalva de. 8 Szabó István. Gyarmat u. de. fél 10 Boros Károly. Fóti út 22. de. 11 Gádor András. Váci út 129. de. 8 Gádor András. Frangepán u. de. fél 9 Nagy István. Újpest de. 10 (úrv.) id. Blázy Lajos. Pesterzsébet a felelősség oroszlánrészt. Több főpapi menyilatko- zás, pósztorlevél tanúskodik róla, hogy voltak jelei ennek a felelősségnek: Mer- cier püspök, 1954-ben Dvr val érsek 1955 januárjában emeltek szót a kínzások, em­bertelenségek ellen. A fran­ciaországi református egyház több ízben fordult tiltakozás­sal a kormányhoz az algériai háborúval kapcsolatban, így 1955 októberében a francia protestáns egyházak szövetsé­ge is. Nagy feltűnést keltett 1957-ben Mathiot lelkész esete, akit börtönbe vetettek, mert algériai hazafiakat szöktetett Svájcba az üldözés elől. El­ítélése ellen sok lelkész és gyülekezet jelentette be tilta­kozását. E tiltakozások évente többször is megismétlődtek. 1959-b/en a francia katolikus és protestáns egyházak közös felhívással fordultak a nyilvá­nossághoz, a koncentrációs táborok egymillió foglya ér­dekében. Legújabban ez év novemberében a francia- országi protestáns ifjúsági szervezetek ■ fordultak bead­vánnyal a kormányhoz az éhségsztrájkot folytató algé­riaiak érdekében és sürgették a béketárgyalások megindítá-* sát. Mindennek csak örülhetünk; persze azt nem tudjuk meg­ítélni, vajon valóban minden lehetőt megtettek-e a francia- országi keresztyének ebben a dologban. Mindenesetre a ma­gunk állásfoglalásával siegíte- nünk kell őket ebben a fele­lősségvállalásban. Mert az al­gériai — és egyéb országbeli — embertelenségek, népirtás és faji üldözés ügye mindany- nyiunh; a világkeresztyénség ügye. Vajon elhangzik-e erről tiszta és határozott szó az Űj- delhi-i gyűlésén az Egyházak Világtanácsának? Bizony, Al­géria nincsen messze, mert a ntemzetközi fasizmus szelleme a világ minden békeszerető és szabadságát féltő népét fenye­geti. S ez ellen a szellem el­len, akárhol üti is fel a fejét, nekünk keresztyéneknek is tiltakoznunk kell, annak a sze­retetnek a nevében, amely­nek olyan drága volt az em­ber élete, minden ember élete és békessége. Ez a szeretet — épp Ádventben lehetetlen nem erre gondolnunk — em­beri életünket is magára öl­tötte a Názáreti Jézusban. Minden megkínzott, halálra gyötört emberben valami mó­don az Ö szent arca tekint kérdőn és vádlón ránk. Groó Gyula de. 10 Pröhle Károly, soroksár-üj- telep de. fél 9. Rákospaíota-MAV- teiep de. 8. Eákospalota-Nagy templom de. 10. Rákospalola-Kis- tempiom du. 3. Pestújhely de. 10 Kürtösy Kálmán. Rákoscsaba de. 9 Békés József. Rákoshegy de. 9. Kákosíiget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11. du. fél 3. Sashalom de. 9 Karner Ágoston. Rákosszentmi­hály de. fél 11 Karner Ágoston. Bécsikapu tér de. 9 Schreiner Vilmos, de. 11 Bárdossy Tibor, es­te 7 Bárdossy Tibor. Torockó tér de. fél 9 Bárdossy Tibor. Óbuda de. 9 Vámos József, de. 10 (úrv.) Fülöp Dezső, du. 5 Vámos József. XII. Tarcsay V. u. de. 9 Ruttkay Elemér, de. 11 Ruttkay Elemér, es­te fél 7 Károlyi Erzsébet. Pesthi- degkút de. fél 11 Szelényi Zoltán. Diana út de. fél 9 Szelényi Zol­tán. Kelenföld de. 8 (úrv.) Várady Lajos, de. 11 (úrv.) Várady Lajos, du. 6 Schreiner Vilmos. Németvöl­gyi út de. 9 (úrv.) dr. Rezéssy Zol­tán. Nagytétény de. 8. Kelenvölgy de. 9 Vísontai Róbert. Budafok de. 11 Visontai Róbert. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. 11, du. 6. IMÁDKOZZUNK Lukács 13, 6—9. Istenünk, hálát adunk Neked, hogy egyházunknak ke­gyelmi időt adtál. Köszönjük, hogy mindedéiig nem vetettél véget életének és nem törölted el a föld színéről, mint ahogyan megítéltél már a történelemben sok gyülel&zetet és egyházat, amelynek még helyét is belepte az idő pora. Hálával zengjük szívünkben az éneket, Jeremiás próféta ősi szavát: „Csak az Urnák nagy kegyelme, hogy még nincsen végünk”. Megérdemeltük volna a Te ítéletedet. Terméketlen ke- resztyénség voltunk: olyan kevés szeretet áradt tőlünk az em­berek felé. Kevesen érezték meg a Tieid szeretetét, akik köze­lükben éltek. És még kevésbé érezhette meg a világ a cselekvő szeretetünket, mert egyházad nem állt ki az elnyomottak és kizsákmányoltak mellett, hanem hozzákapcsolódott a letűnt időkben a jólétben élők szekeréhez. Köszönjük Neked, Jézus Krisztusunk, kapádat, amellyel megmozgattad egyházunk talaját. Azért tetted, hogy kimoz­díts bennünket szokás -keresztyénségünkből és elvedd tőlünk a magabiztosság kényelmes tudatát. Köszönjük, hogy a körülöt­tünk végbement nagy történelmi változással eszméltettél és ma is eszméltetsz a Neked tetsző szolgáló keresztyénségre. Kérünk Téged, ne hagyd abba munkádat rajtunk. Hul­lasd szívünk és egyházunk talajára a Te drága kiontott vére­det. Hadd teremjen meg lelkünk földjén a kegyelmedbe vetett, bocsánatodban bízó erős hit és a másokért szolgáló, áldozatos szeretet. Ámen. «niimaniiiKM u iií !íh;i!iiiii!iii;ih;iii!i;i!i:i!Ii|!HIíib!i:iíI!III!I1IIiiíi:iíííí:i i!|iiniiimi!iii!i!i!iKi;i!i!i 11 a ISTENTISZTELETI REND BUDAPESTEN.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents