Evangélikus Élet, 1961 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1961-10-29 / 44. szám

f A reformáció örökösei AZ AZ IZGALMAS ESE­MÉNY, amely korszakfordulót jelentett az emberiség törté­netében, egy ködös őszi na­pon volt, 1517. október 31-én. Tévedés lenne azt gondol­nunk, hogy pusztán egy ágos- ton-rendi barát életében ha­tárkő ez a dátum. Igaz, Luther nem is álmodta volna, hogy ez a cselekedete lesz az a szikra, amely lángra lobbant- ja a középkori lélek száraz avarját. Csak később, a gon­dolkodó és rendszerező elme állította e bátor tettet határ- mezsgyére, oda, ahol befeje­ződik egy régi és kezdődik egy új. Ezért ez a cselekedet soha nem egy ember sajátos érdekéért történt kiállás, ha­nem az egész emberiségért végrehajtott tett, azaz az em­beriség talált önmagára Luther bátor kiállásában. Ezzel vé­letlenül sem akarjuk Isten kormányzó akaratát csökken­teni, akinek Szavára, indítá­sára és bátorságot ösztönző utasítására ragadott kalapá­csot a wittenbergi szerzetes. A TÉTELEK KISZÖGEZÉ- SÉBEN szerencsésen érvénye­sült és találkozott a közép­kori ember számtalan igénye. Luther cselekedete az a len­cse volt, amely a különböző irányból jött sugarakat egy fókuszba gyűjtötte, hogy az­után ezek a sugarak reflektor- szerűen világítsák be az új­kor emberének útját. Mi volt az az igény, ame­lyet a letűnő középkor tá­masztott? Először is az általános szel­lemi rabságból való szabadu­lás vágya. A középkor a sza­bad gondolkodás, a kritika, a szellemi fejlődés minden meg­nyilvánulására nemet mon­dott. Márpedig ezek nélkül nincs haladás. A szellemi fej­lődés gyeplőjét ebben á kor­ban az az egyház tartotta szo­rosan kezében, amely saját pozícióját, tekintélyét féltette a haladástól. Nem véletlen te­hát, hogy Luther cselekedetében a kor számtalan haladó gondolkodója örömmel üd­vözölte a kezdeményezőt, azt a bátor harcost, aki hadat mert üzenni a meg­rögzött, konzervatív erők­nek. Cselekedete így lett forrásává a szellemi meg- frissülésnek, a haladás gondolatának és egy rend­szerbe nem foglalható forradalmi újnak. A másik igény az volt, hogy 11 középkor szoros társadalmi rabságából kitörjön az ember. A reformáció -a társadalom korlátáit akaratlanul is ki­kezdte. A feudális piramis te­tején trónoló pápa és császár alól elmozdította azt a tartó­pillért, amely a tömegeket je­lentette. Csak a kor éretlen­sége mentette meg a végze­tes zuhanástól a trónon ülőket. Mindenesetre tekintélyük úgy megtépázódott, hogy a gúla csúcsát többet helyreállítani már nem lehetett. A reformá­ció egyenes következménye lesz a trónok ingadozása és az új társadalom elismerése Európában. Egy újabb igény a népek nemzeti életének igénye. Az európai ember századokon ke­resztül élte öntudatlanul nem­zeti, népi életét, amely fölött elavult alkotmányok, dinasz­tikus érdekek döntöttek. A di­nasztikus érdekszövetségeket, önző területrendezéseket, fel­váltotta a népek önálló élet utáni vágya. Sajátosan táp­lálta ezt az igényt a refor­máció, a nemzeti nyelv műve­lése révén. Nincs európai ál­lam, amelyben ezt a lappan gó, szunnyadó érzést fel ne szította volna a reformáció Mind e mellett a reformá­ció sajátos területen akarta és végezte is munkáját. Hiva­tásánál fogva nem akarta sa­ját határait átlépni. Ez pedig az egyház reformációja volt Luther úgy közeledett az egy­házi igazság kérdéséhez, mint Kolumbus India felé. Kolum­bus haláláig meg volt győződ­ve, hogy a „mesés Indiát” fe­dezte f.eL Luther is az egy­ház reformációjának tudatá­ban hunyta le szemét örökre Mit sem gondolt arra, hogy a világ szellemi, kulturális, társadalmi életének egyúttal új perspektívát ad. Amaz új világot fedezett fel, Luther az új világ mozgását indította el. EZER ÉS EGY APRÓ SU­GÁRKA találkozott a refor­máció fókuszában. A gyűjtő­lencse fizikai törvénye szerint egy pontban kellett perzselnie a fénynek. Ez a PÁPASÁG volt, amely intézmény halálos sebet kapott Luther kiállása nyomán. Luther fegyvere Is­ten teljes igéje volt. Igaz, vol­tak „hideg sugarak” is, látszó­lag közömbös, periférikus jel­legű kérdések, amelyek mel­lett a teológusok el szoktak menni. A reformáció lencsé­jéből jövő fény azonban eze­ket is átforrósította és gyúj­tása hallatlan jelentőségű lett, mind szellemi, mind társadal­mi, mind pedig a nemzeti kérdések tekintetében. És ha a hit valódi szemüvegén ke­resztül szemléljük mindezt, akkor láthatjuk, hogy Isten a történelem számtalan tar­ka szálaiból szőtte azt a szö­vetet, amely az új világ kön­tösét jelentette és a vetélőnél saját takácsát állította szol­gálatba. A szövőszék minden kétséget kizáróan ott van Wittenbergben, ahol az újkor új embere átöltözhetett szaba­dabb, emberségének megfele­lőbb ruhába. Azért pedig, mert mi a re­formáció gyermekeinek vall­juk magunkat és azért, mert a reformáció története ben­nünket alapos gondolkodásra kötelez és nem utolsó sorban azért, mert bennünk tudatos a reformáció átütő erejű mon­danivalója, merünk arra az útra léppi, amely az „új el­érésének’’ az útja. A reformá­cióban ' sok kérdés öntudatla­nul jutott dűlőre. Isten úgy irányította az eseményeket, hogy a történelmi „véletlensé- gek” szerencsés összjátéka nyitott kaput a reformáció diadalmas előretörésének. Ma Isten bezárta a „véletlen ösz- szefüggések” kapuját. Nagyon is öntudatos világ kellős kö­zepébe helyezte a reformációi hagyományok örökösét, evan­géliumi egyházát. Itt is ugyan­az az Isten áll egyháza élén. De egyházának azt a felelős­séget adja osztályrészül, hogy a tudatos világban tudatosan határozza meg állásfoglalását a reformációban kapott örök­sége alapján. Mit jelent ez? ELŐSZÖR IS bátor szakí­tást a múlttal. Meddő erőpo- csékolás lenne a múlt konzer­válása szellemi, társadalmi síkon. Isten azt a lehetőséget nyújtja, hogy egyháza új­ra meg újra revízió alá veheti tanítását, magatar­tását és egyre közelebb kerülhet a Szentírásban kijelentett igazsághoz. Ennek semminemű korlátja nincs. Az egyház ősi kínai fala a történelem enyészeté­nek áldozata lett. Ma a kér­dések megoldásában nem gá­tolhat bennünket. A hitnek is vannak kolumbuszái. És büsz­kén tekintünk azokra, akik a „nagy vizekre” eveznek, akik megtalálják az egyház járható útját napjainkban, mert ez protestáns, mert ez biblikus, evangéliumi magatartás. JELENTI AZT IS, hogy nincsenek „periférikus”, szé­len kezelhető kérdések. A reformáció egyháza vi­lágosan látja, hogy min­den probléma, amely a szívvel, aggyal, egyszó­val az emberrel össze- v függő kérdés, ott az egy­ház is velejéig érintett. A reformáció százada könnye­dén és lazán kezelhetett a teo­lógiától függetlennek látszó kérdéseket. Ma a „független kérdé­sek” az egyház közép­pontja felé törekszenek. Közelhozta Isten a világ kér­déseit a teológiához. A mun­kanélküliség, a gazdasági vál­ság, a kizsákmányolás kérdé­se számunkra nem pusztán közgazdasági kérdés, de mé­lyen teológiai is! A társadal­mi igazság vagy igazságtalan­ság kérdése a keresztyénség kérdése is! A biztonságos, fé­lelem nélküli élet kérdése ve­lejéig egyházi kérdés is. HŰSÉGESNEK LENNI A REFORMÁCIÓHOZ az előb­biek alapján, rendkívül nagy felelősséget jelent. Luthernek a császársággal és a pápaság­gal kellett megharcolnia a re­formáció ügyét. Nekünk első­sorban a tulajdon lelkiismere­tünkkel. És egy biztos, közös alapunk van: ez a Szentírás­ban kapott kijelentés. Ezen az alapon közös a múltunk és, a törekvésünk. Ezen az alapon állva nem kísért az a vesze­delem, hogy helytelen irány­ba haladunk. s SZAMUNKRA A REFOR­MÁCIÓ ÜNNEPE több akar lenni egyszerű koszorúzási emlékünnepélynél, ahol halk visszhangra kel az „Erős vár a mi Istenünk” reformációi akkordja. Az „Erős vár” nem egy néma, tehetetlen, elavult középkori vár, talán félig ro­mokban, hanem dinamikus erő, amely új lehetőséget, bi­zodalmát és reménységet ad, hogy bátran haladjunk a meg­kezdett úton. Isten népe eb­ben a helyzetben veszi és kapja ösztökélő, eligazító megvilágosító segítségét. Rédey Pál Közlemény A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Prantner Jó­zsefet — miniszteri rangban — .17 Állami Egyházügyi Hivatal elnökévé kinevezte, egyúttal Olt Károlyt — saját kérelmére — felmentette elnöki tisztsége alól. , i... .i A reformáció és a keresztyén egység (Folytatás a 2. oldalról) a földön úgy élni a keresztyén­ség követelményei szerint, hogy Isten azt „jócselekedet­ként könyveli el” a középkori katolicizmus tanításának értel­mében? Mindenki tudta, hogy ez nem így van! De Luther Márton mondta ki, hogy „Az ember pedig a Jézus Krisztus­ba vetett hit által lesz igaz em­berré”, vagyis emberi életet élő emberré a középkori „em­bertelenség" korszakában. Az egység megbontása ott kezdődött el, amikor a közép­kori keresztyén ember erre a szíve szerint megfogalmazott kérdésre nem a szíve szerint válaszolt, hanem a plébánosá­nak és püspökének és pápájá­nak az emberi tanítása szerint! Az egység megbontása az ak­kori keresztyén ember bűne miatt következett be, mert nem hittel, hanem hitetlenség­gel válaszolt az isteni evangé- liomnak erre a bíztató és ígé­retes szavára. A hit egységét akarta Luther reformációja és a felekezetek sokféleségét produkálta! Katolikus részről ezt a reformáció számlájára akarják írni. Mikor írják ezt a bűn, elsősorban a katolikus egyház engedetlenségének a számlájára?! Mikor mondja majd ki végre a történelem mestere, hogy Luther türelme határtalan volt és éppen ő je­lölte meg helyesen az egység útját, amikor a következő téte­leket állította föl tanításával: 1. Az egyház igazi egységét hitünknek ez a tétele bizonyít­ja: „Hiszek a Szentiélekben, egy keresztyén anyaszentegy- házban”. Hogy mi az „igazi egyház”, az Luther szavai sze­rint így értendő egészen egy­szerűen: Hiszek abban, hogy Krisztusban Isten olyan közös­séget teremtett, amelyben megbocsátja bűneinket, föltá­masztja a halottakat és örök életet ajándékoz azoknak, akik hisznek a bűnök bocsánatában. 2. Az Egyházak Világtaná­csa is akkor jut el küldetésé­nek a legmagasabb fokára amikor vallani tudja a hitnek és az abból folyó cselekedetek­nek az egységét és rájön arra, hogy mindez azért lehetséges, mert a lutheri reformációnak van egy öröksége: Nem társa dalmat formálni, nem uralkod­ni, hanem a meglévő társa­dalmi életbe belevinni az örök reformáció gondolatát: Előre lépni mindig társadalmi téren és ügyelni, figyelni mindig ar­ra, nmit Isten mond egyházá­nak az időben! Dr. Pálfy Miklós HÍREK — Szentháromság ünnepe utáni 32. vasárnapon az oltár­terítő színe: zöld. A vasárnap oltári igéje: II. Kor. 2, 3—13; szószéki igéje: Mt 18, 15—17. Délutáni igéje: Jer 33, 8—9. * • / — AZ EVANGÉLIKUS EGYHÄZ FÉLÓRÁJA LESZ a Petőfi Rádióban 1961. no­vember 5-én, reggel 8 órakor. Igét hirdet: Káldy Zoltán püs­pök. A TEOLÓGIAI AKADÉMIA tanári kara teológiai intézeti tanári megbízást adott Rédey Pál és Vámos József lelkészek­nek az 1881—82. tanév kezdeté­től fogva. Ezt a megbízást egy­házunk egyetemes elnöksége az egyetemes presbitérium utó­lagos jóváhagyásának feltéte­lezésével, megerősítette. — EGYETEMES TANÁCS­ÜLÉS. Egyházegyetemünk Tanácsa 1961. évi november hó 9-én, délután tartja ülését Bu­dapesten, az Egyházegyetem Tanácstermében. A tanácsülés tárgya: az egyetemes közgyű­lés előkészítése. — EGYETEMES KÖZGYŰ­LÉS. A Magyarországi Evan­gélikus Egyházegyetem 1981. évi november hó 10-én, pén­teken délelőtt 10 órakor tartja rendes közgyűlését Budapes­ten, az Egyházegyetem Szék­hazának imatermében. A közgyűlés előtt az Egye­temes Székház imatermében délelőtt fél 10 órakor isten- tisztelet lesz. — A LELKÉSZI MUNKA­KÖZÖSSÉGEK ÉLETÉBŐL. A Bács-Kiskun egyházmegye lel­készt munkaközössége október 9-én Budapesten tartotta mun­kaülését. Igemagyarázattal szolgált Sikter András esperes és Cserháti Sándor. Előadás hangzott el: Jézus és az Ószö­vetség (Tóth-Szöllős Mihály) a qumrani leletek (dr. Murányi György) témákról. Ruth köny­vét ismertette Seben István. A Prágai Első Keresztyén Bé- kevilággyűlés eredményeiről tájékoztatott Bachát István. Igehirdetésről mutatott be pél­dát Szentpéteri Péter. — A GYÖR-SOPRONI EGY­HÁZMEGYE lelkész! munka- közössége október 24-én tar­totta ülését Győrött. Crvacsora osztás (Egyházi János) után, Így prédikáltam legutóbb (Káldy Lajos), így prédikálok a reformáció ünnepén (Mity- kó Zoltán), igehirdetést mu­tattak be, majd Weltler Re­zső előadása hangzott el: A gyarmati sorból felszabaduló népek és a keresztyénség cí­men. Biczó Ferenc és Zoltán László élménybeszámolója után a békemozgalom híreit ismertette Hubert István. Ez alkalommal a lébényi gyüle­kezet került bemutatásra. — A VESZPRÉMI EGYHÁZ­MEGYE lelkészt munkaközös­sége október 26-án, Veszprém­ben tartotta értekezletét. Az értekezlet műsorán szerepelt: úrvacsorái istentisztelet (Nagy Gyula), exegézis (Kiss Ferenc), „És a földön békesség” (Beszá­moló a Prágai Keresztyén Békevilággyűlésről — Hernád Tibor), könyvismertetés (Né­meth Tibor), a békemozgalom hírei (Németh Géza) és espe­rest előterjesztések. — FANCSAL. A fancsali egyházközség a szenthárom­ság ünnepe utáni 20. vasár­napon ünnepelte a 115 évvel ezelőtt az ezen a napon fel­szentelt templomának jubile­umát. A gyülekezettel együtt ünnepeltek a szomszédos evangélikus és a testvéri re­formátus egyház gyülekezetei, Az istentiszteleti szolgálatot Virágli Gyula esperes végezte. — IIALALOZAS. Simon László ny. .evangélikus lelkész 1961 októ­ber 15-én Egerben elhúnyt. Öz- don temették el október 18-án. Boldogok, akik az Ürban halnak meg. — özv. Valach Istvánné, az Evangélikus Élet hűséges olvasója szeptember 29-én, életének 70 évében elhúnyt. Október 1-én temették el a kondorosi temető­ben. „Mindenkor az Ürral le­szünk...!” (I Thess 4, 18.) EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D. dr. Vető Lajos Felelős szerkesztő és »riadó; Gádor András Szerkesztőség és kiadóhivatal! Budapest. Vili. Üllői üt 24. Szerkesztőségi telefon: 142—887 Snjtóosztályi telefon- 142—074. Előfizetési ára egy évre 60. - Ft. fél évre 30,— Ft Csekkszámla: 20412.—VIII Árusítja a Magyar Posta 10 000 példányban nyomtatott 616319/2 , Zrínyi Nyomda, Bp. Vitás ügyek rendesése Máté 18, 15-17. A vitás ügyeket rendezni kell. A családban, a gyülekezetben és kint a világban. Mert vétkek és sérelmek nem rendeződnek sem duzzogással, sem agyonhallgatással és egymás kerülgeté­sével. Így csak elmélyülnek, elgennyesednek és elmérgesednek. Tenni kell valamit. Elindulni és szólni. De az első lépés Jézus szerint nem az, hogy pogánynak, vámszedőnek és ki tudja még mi mindennek kiáltod ki a vét­kest. Nem megoldás az, hogy ördögfiának, gonosznak és isten­telennek bélyegzed a másikat s közben még átkot is szórsz a fejére és öklödet rázod. Nem megoldás. Főleg nem keresztyén megoldás. Az sem megoldás, hogy az okosabb enged. A cél nem a vitás ügyek elkenése vagy agyonhallgatása, hanem megnyerni azt, aki vétkezett. El kell hozzá menni. Beszélni kell vele. Testvéri hangon, megbocsátásra kész szívvel. Ezzel a testvéri szolgálattal min­den keresztyén ember tartozik a másiknak. Ez egyben fontos gyülekezeti és egyházi érdek, mert a voltaképpeni halálos ve­szedelem az Egyházra mindig saját soraiból jön. Ha sikerül így négyszemközt a vitás ügyet elrendezni, vétekből oldoztad fel a másikat, büntetéstől mentetted meg és elveszett bárányt terelgettél hazafelé. Ezzel Jézus Urunk saját szolgálatát ru­házza ránk: lelket menteni a halálból. Nem könnyű, de jézusü szolgálat! Ha nem megy egyszerre, el kell menni még egyszer. Ebben a szolgálatban nem szabad megfáradni. A gyülekezet sem maradhat tétlen a hívei között támadt vitás kérdésekben. Mivel azért van, hogy prédikáljon és gya­korlatilag is segítsen. A gyakorlati eljárás módját Jézus így fogalmazza meg: testvéri szeretettel, szent komolysággal. Az Egyház sem maradhat tétlen a világban támadt feszült­ségek és vitás kérdések megoldásában. Végeznie kell a népek között a békéltetés szolgálatát. Ez egyházi békeszolgálatunk biblikus alapja és háttere. Vitás kérdéseket rendezni kell. És ha éppen Te lennél a vétkes, akkor is Neked kell megindulnod Jézus szerint. „Menj el, békülj meg előbb a te atyádfiával és csak azután jöjj és vidd fel a te ajándékodat.” (Mt 5, 24.) A nap le ne menjen a ti haragotokon! Weltler Rezső HÉTRŐL—HÉTRE A bűnbocsánat kötelez Zsolt. 130, 4. Évszázadok, talán évezredek imádkozták bűnvallásukat a bűnbánati zsoltárokba. Olyanok ezek a zsoltárok, mint a nagy folyók: lassú nyugalommal sodorják magukkal az ember sok bűnét az örökkévalóság tengere felé. Solfféle különbséget teszünk mi bűn és bűn között. Mert valóban más az, ha két ember nem szívleli egymást, vagy ha milliós népek fordulnak bosszúvággyal egymás ellen, lángba borítva az eget az egész emberiség felett. És egy „ártatlan” sikamlós viccnek vagy egy kihívó mozdulatnak piintha semmi köze nem lenne a házasságtörés életet emésztő és romboló füzéhez. Isten igéje arról az igazságról győz meg, hogy a bűn élet­romboló ereje hatásaiban sokféle lehet ugyan, mégis minden bűn — a látszólag legkisebbtől a látszólag legnagyobbig — a halál gyümölcsét érleli. Halál pedig csak egyféle van. Netú lehet „kicsit” vagy „nagyon” meghalni. A bűnbánati zsoltárok, közöttük a százharmincadik is, a bűn ilyen felismeréséből fakadnak. De nem állanak meg a bűn felismerésénél, hanem arról az Istenről vallanak, Aki meg tud bocsátani. „Hiszen Tenálad van a bocsánatV — örvendezik a zsoltáríró. Isten bűnbocsánatában hinni éppen nem azt jelenti, hogy általa „megspóroljuk”, hogy bűneinkkel valóban harcba is szálljunk és egymás iránt is megbocsátok legyünk. Amikor mi keresztyének hálát adunk Isten bűnbocsátó szeretetéért — Krisztus értünk hozott áldozatáért —, annak örvendezünk, hogy nem reménytelen a bűn elleni küzdelem és a megbocsátó szeretet ember és ember között életformáló és közösségfor­máló erő. A bűnbocsánat kötelez. A keresztyének megújult élete nem érdemli ki, hanem meghálálja Isten szeretetét. A reformáció hetében vagyunk. Isten szeretetével arra hív, hogy kezdődjék el és folytatódjék életünk reformációja, újjáformálása a bűnbánat és bűnbocsánat útján. Schreiner Vilmos NAP RÓL-NAPRA VASÄRNAP: 2. SÄM. 7, 10; JAK. 5. 11. — Az Istenben való bizodalom tűrést is jelent, ö jobban tudja, mire van szükségünk, mint mi. Legyen ott szívünkben az Istenre-ha- gyatkozás boldog türelme! — Ezsd. 9, 5—9; 13—15; Ám. 3, 1—2; 9-15. (1. Pét. 4, 17.) HÉTFŐ: 5. MOZ. 4, 31; RÓM. 11, 32. — Isten „alaptermé­szete” a kegyelem, a könyörület. Megbocsátó szeretetét Krisz­tus hozta el nekünk. — Mát. 7, 1—5; Ám. 4, 1—13; Ján. 2, 13-22. KEDD: 4. MÖZ. 23, 12; 2. KOR. 4, 13. - Hálával kell a reformáció napján Istenünkre gondolnunk, aki küldött embe­reket, hogy tisztán és igazán szólják dolgait. — J. Móz. 15; 1-8; Ám. 5, 1-9. (1. Ján. 4, 16.) SZERDA: ÉZS. 52, 10; GÁL. 3, 28. - Krisztusban mind­nyájan egyformán Isten gyermekej lehetünk. Isten előtt el­tűnik minden különbség, ami a földi életben elválasztó ha­talom. — 1. Móz. 33, 1—16; Ám. 5, 10—20. (Róm. 6, 12—13.) CSÜTÖRTÖK: ZSOLT. 81, 12-13; JÁN. 1, 12. - Isten nem kényszerít senkit sem erőszakkal az Ö útjára. Meghagyja ne­künk a hit szabad döntését. De aki egyszer az Istenhez tér, megtapasztalja, hogy Neki érdemes engedelmeskedni. — 1, Ján. 3, 18-22; Ám. 5. 21-24. (Róm. 12, 1—2.) PÉNTEK; ÉZS. 64, 4; JAN. 6, 37. - Eltávolodtunk Istentől — ez a bűn. Krisztusban közel juthatunk Istenhez — ez a ke­gyelem. Isten haragzápora elől Krisztus keresztje alá húzód­hatunk. — 1. Kor. 5, 9—13; Am. 7, 1—9. (2. Pét. 3, 9.) SZOMBAT: ZSOLT. 44, 22; JÄN. 3, 21. — Mi csak a külsőt látjuk embereken. Belsejükből csak annyit, amennyit meg­mutatnak, Isten ellenben a gondolatainkat és érzéseinket is ugyanúgy látja, mint cselekedeteinket. Krisztust követve lehet életünk Isten szerint való. — 2. Pét. 3, 13—18; Ám. 7, 10—17. (Luk. 10, 16.); Mát. 22, 15-22. I. H. B. t k

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents