Evangélikus Élet, 1961 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1961-10-15 / 42. szám

kt. berm. bB. n.

XXVII. ÉVFOLYAM, 42. SZÁM 1961. Oktober 15.

0 R SZÁG OS E V A N G

E

a» • : ite*'"*.-■ - -'üstifs1 iW*

L 1 KU S

HÉT

■*v\nrs ;. ; .T&ttiHiyjfrrA:'

LAP

ARA: 1,40 FORINT

Igazunk és erőnk tudatában

Október 7-én megkezdődött az országgyűlés új ülésszaka. Az ülésszak első napján az országgyűlés, népünknek ez a legmagasabb plénuma, alkalmat talált arra, hogy kifejezze szolidaritását az első német munkás-parasztállam, a Német Demokratikus Köztársaság béketörekvéseivel, és megbecsüléssel köszöntse a Német Demokratikus Köztársaságot 12. születése napján. De alkalmat talált az országgyűlés arra is, hogy kinyilatkoztassa elhatározását, mely szerint a magyar nép megmásíthatatlan döntése kivenni a ráeső részt abból az elszánt küzdelemből, mely a világ népeinek összefogásával arra irányult, hogy véglegesen elhárítsa a háború rémét az emberiség feje felöl.

Egyházunk, mely itt él a szocializmust építő Magyar Nép- köztársaságban, s egyházunk népe, mely ezt a Népköztársaságot vallja hazájának, üdvözli és a magáénak vallja a magyar országgyűlés nyilatkozatát a német békeszerződésről.

Nem hivalkodva, hanem szerényen, Isten iránti hálával mondhatjuk, hogy népünk hivő evangélikus dolgozóinak is egyre tudatosabb helytállása is részes abban, hogy „itt, a mi kis hazánkban, a mi földünkön — ahova az alkotás és hűség ezer és ezer szála köt minket, s amely, mióta tulajdonunk, minden legapróbb rögével oly közel férkőzött szívünkhöz, mint saját gyermekünk — ebben a kis országban a mi generációnk már megharcolta harcai javát és megette kenyere nagyobbik felét”. De az is osztályrészünk egész népünkkel egyetemben, hogy „esténként mégsem hajthatjuk le nyugodtan fejünket párnáinkra. Gyermekeinknek megteremtettük a biztos jelent. De még nincs megállás. A sokat szenvedett, megkínzott, de tapasztalatokban és harci fegyelemben gazdag generációnknak még biztosítani kell a nyugalmas jövendőt is”.

„A nyugalmas jövendő” eme biztosításának szent elszánt- éága sugárzik a magyar országgyűlés német békeszerződés tárgyában tett nyilatkozata minden sorából.'Nem a félelem, hanem a féltés: alkotásaink, vívmányaink és eredményeink, gyermekeink és azok holnapjának; az emberiség boldogulásának, felemelkedésének, boldogságának, egyszóval a BÉKÉNEK féltése kap hangot e nyilatkozatban. Napjainkban hatalmas erők feszülnek egymásnak. Az egyik a nyugati és elsősorban az amerikai és nyugatnémet imperializmus katonai ereje, mely egyre álcázatlanabbul a nukleáris háború rémével nehezedik az emberiségre. A másik — Istennek hála — ennél is nagyobb erő: a. béke ereje. Ez az erő a szocialista békeszerető országok és népek tudatos és szervezett ereje, de ott feszül ezen erő nemcsak a szocializmust építő országok, hanem az egész világ minden országa egyszerű, becsületes millióinak szivében és karjaiban. „Gyermekeink érdeke, és az utánunk következő generációk jövője megköveteli tőlünk, hogy .ne fukarkodjunk ezzel az erővel, ha szükség van rá... A mi erőnk a béke ereje s mivel minden, magát joggal embernek valló ember, a világ- béke. a nyugodt biztonságos élet pártján áll, hihetünk benne, hogy amire apáink nem voltak képesek, azt a mi emberöltőnk valóra váltja: békét ad a világnak, békét, de nem a zsarnok kénytől, békét csupán a szabadság fölszentelt kezéből.”

Isten igéjén tájékozódó evangélikus népünk különös örömmel és megelégedéssel vallja magáénak a Nyilatkozatot azért is, mert annak mély erkölcsi szerepe van. Ez a Nyilatkozat az igazság és az erő gyökereivel gyökeredzik az egész magyar nép és egyházunk népe szivében. „Igazunk és erőnk tudatában megálljt kiáltunk az új »keresztes hadjárat■* szervezőinek.” yÉvszázadok tengernyi szenvedése, nemzedékek és alkotásaik pusztulása a kizsákmányolok által kikényszeritett háborúkban, jogot és erőt ad a népeknek — s köztük nekünk magyaroknak is —, hogy követeljük a német kérdés rendezését. Ámde nemcsak a múltról van szó, hanem a jelenről is: nem azért dolgoztunk és értünk el másfél évtized alatt kimagasló eredményeket a szocializmus építésében, szabad népünk anyagi és kulturális felemelkedésében, hogy vívmányainkat eltiprássál fenyegessék a háborús uszítok. Békében akarunk élni...” Kemény küzdelemben harcoltuk meg mindazt, ami ma életünk drága értéke, amit ma a magunkénak mondhatunk és át akarjuk származtatni gyermekeinkre és a következő nemzedékekre is. Békénket és utódaink békéjét az egész világ békéjét követeljük, féltjük és megvédjük az IGAZSÁG EREJÉNEK jogán. Milyen más is ez, mennyire különbözik attól, amit az imperializmus hangoztat, amivel a háborús kalandorok fenyegetőznek. Ök az ERŐ JOGÁRA építenek. Ez azonban nem az a jog és az az igazság, amelyet keresztyén ember bárhol a világon magáévá tehet. Mert ez a ragadozók joga. Ez a farkas joga, a báránnyal szemben. A keresztyén ember soha nem vallhatja magáénak a ragadozó erő igazságát, de mindig magáénak vallja az igazság erejét. Nemcsak magáénak vallja, de meg is védelmezi. „És ha az erő jogának bajnoka” nem ért az igazság jogának nyelvén, hanem csakis az erő nyelvén, akkor éppen az igazság jogának védelmében az erő nyelvén kell őt észretéríteni. Nem az erő fitogtatása az ekkor, nem az erővel való fenyegetőzés, hanem a jogos érdekek megvédésének természetes és erkölcsi joga az igazság ereje. Amint nemrégiben a Szovjetunió miniszterelnöke is mondotta: „A Szovjetunió ellenzi, hogy erőszakot alkalmazzanak az államközi kapcsolatokban. Mi a vitás kérdések békés rendezésének a hívei vagyunk. De mindennemű erőszakra megfelelő választ tudunk adni, van mivel megvédeni érdekeinket!”

Mi keresztyén emberek az igazság erejében és nem az erő igazságában bízunk. Mi, a mi erőnket, amit Isten ad nekünk békében, békés munkában, üzemekben, földeken és más munkahelyeken, a békés jövendő építésében szeretnénk megmutatni. És mivel a békés jövendő elsőrendű záloga ma a német békeszerződés megkötése, helyeseljük és üdvözöljük a magyar országgyűlés Nyilatkozatát a német békeszerződésről, és imádkozunk azért, hogy áldja meg az Isten azokat, akik békességre törekszenek.

PÜSPÖKI JELENTÉS

a Déli Egyházkerület évi közgyűlésért

Október 10-én tartotta a Déli Egyházkerület évi rendes közgyűlését. Lapunkban folytatólagosan szemeivé- I nyékét közlünk Káldy Zoltánnak, a Déli Egyházkerület püspökének a közgyűlésen elhangzott püspöki jelentéséből. Káldy püspök jelentése bevezetőjében megállapította. hogy „Istennek nemcsak gondoskodó és megújító szeretetét tapasztaltuk meg egyházunkon, hanem leleményes szeretetét is, mellyel új úton járó egyházunknak az örök evangéliumból friss mondanivalót, új szolgálati lehetőségeket és jó megoldásokat adott”. Majd megemlékezett arról, hogy

DARVAS JÓZSEF több i mint tíz éve felügyelője a | Déli Egyházkerületnek és ebből az alkalomból köszöntötte I őt a maga és a közgyűlés ne- | vében.

Köszöntötte D. dr. VETŐ LAJOS püspököt is abból az alkalomból, hogy a püspök betegségéből felépült és tovább végzi szolgálatát egyházunkban. Kívánjuk, hogy Isten adjon neki jó egészséget, sok erőt és bölcsességet felelősség- j teljes munkájához.

A NÉMET-KÉRDÉS

Lehetetlen egyházkerületünk életéről és munkájáról úgy tárgyalnunk, hogy közben ne gondolnánk a nemzetközi helyzetre és a magunk helyén állást ne foglalnánk azokban. Hiszen Magyarországi Evangélikus Egyházunk tagjai beletartoznak a háborútól fenyegetett emberi közösségbe. Amikor ezekben a nemzetközi kérdésekben szólunk, kétségtelenül politikai jellegű megnyilatkozást teszünk, de meg vagyunk győződve, hogy ez is hozzátartozik , egyházi feladatunk betöltéséhez és annak valamiféle „politikai abstinencia” nevében ■ való elmulasztása egyházi szolgálatunk megcsonkítása és megtagadása volna. Nem hallgathatunk ott és nem vonulhatunk valami féle elvont időfelettiségbe, ahol és amikor az emberiség jövendője dől el és benne magyar népünk sorsa is.

A nemzetközi feszültséget mindenekfelett az okozza, hogy a nyugati imperializmus egyre inkább háborús feszültséget szít. Mindjárt a második világháború után megkezdte az előkészületetet a szocializmus elleni „keresztes hadjáratra”. Fegyverkezési hajszát kezdett, egyre több katonai támaszpontot létesített, siettette a nyugatnémet revansiszta hadsereg felszerelését, Nyugat-Európában atomfegyver-készleteket halmozott fel, és állandóan élesztette a militarizmus szellemét. Nyugat-Berlinben, a Német Demokratikus Köztársaság szívében Kelet felé irányuló propaganda- és kém- tevékenység jelentős központját építette ki. Közben hiába volt a Szovjetuniónak minden javaslata, az általános és teljes leszerelésre, a két német állammal kötendő békeszerződés aláírására és Nyugat-Berlin demilitarizált, szabad várossá való nyilvánítására. Ilyen események után került sor augusztus 13-án arra, hogy a Német Demokratikus Köztársaság Berlinben olyan rendszabályokat foganatosított, melyekkel lezárta az övezethatárt és azóta is úgy őrzi, mint állami határt. Ezzlel kíván, gátat vetni a revansizmus és militarizmus előretörésének.

Mivel a nyugatnémet militarizmus az imperializmus eszközeként már az egész világ békéjét fenyegeti és területi hódításokra is törekszik Kelet felé, a Német Demokratikus Köztársaság kormányának az államhatárok biztosítására, a demokratikus Berlin védelmére és az egész emberiség békéje érdekében hozott intézkedéseit jogosnak, időszerűnek látjuk. Reménységünk szerint ez az intézkedés egy tisztulási és békét előmozdító folyamatot indított el.

Nekünk, magyaroknak is legfőbb érdekünk a nyugatnémet militarizmus megfékezése. Hiszen magyar népünket kétszer sodorták háborúba a német imperializmus oldalán. Rengeteget vesztettünk és véreztünk ezekben a háborúkban. A német fasizmus borzalmas pusztítást végzett népünk között. De

a fasizmus evangélikus egyházunkban is rombolást végzett. Behatolt annak idején német anyanyelvű gyülekezeteinkbe, azokat megfertőzte, a gyülekezetek életét megrontotta és a gyülekezeti tagokat félrevezette. Ennek nyomán a második világháborút követő időben a potsdami egyezmény 13. cikkelye alapján kitelepítésre került a megtévedt német anyanyelvű gyülekezeti tagok jelentős része és ezzel mcgcsonkult több gyülekezetünk.

Meggyőződésünk szerint n német kérdést békés úton kell megoldani. Éppen a béke érdekében meg kell kötnünk a békeszerződést mindkét német állammal. És ha a Német Szövetségi Köztársaság nem írná alá a békeszerződést, szükségesnek tartjuk, hogy megköttessék a béke- szerződés a szocialista országok és a Német Demokratikus Köztársaság között. A békeszerződés megkötése után Nyugat-Berlin szabad, demilitarizált békeváros lehetne.

Sajnálatai értesültünk arról, hogy a Német Demokratikus Köztársaság augusztus 13-i intézkedésével kapcsolatban a Németországi Evangéliumi Egyház Tanácsának több tagja elítélő nyilatkozatot tett. Scharf präses, a Tanács elnöke is tiltakozott Walter Ulbricht, az államtanács elnökénél a határövezet lezárása miatt és azt súlyos csapásnak minősítette a „német evangélikus egyház egységére”. Arra is felszólította a Nyugat- és Kelet-Német- országban élő evangélikusokat, hogy mindent tegyenek meg „az egyházi egység valósággá tétele érdekében”. Hasonló értelemben nyilatkoztak a sajtóban, a rádióban és televízióban Dibelius és Lilje püspökök is.

Anélkül, hogy az önigazak bírói székébe akarnánk ülni és anélkül, hogy bele akarnánk avatkozni a Német- országi Evangéliumi Egyház Tanácsának munkájába, azzal a felelős szeretettel, amely- lyel tartozunk a német evan- gélikusságnak — hiszen általuk kaptuk a reformáció ajándékát! — meg kell mondanunk, hogy látásunk szerint ,

éppen a nyugatnémet egyházi körök maguk segítették elő a német evangélikus egyház egységének megbontását és nem az NDK kormánya. Tehát belülről és nem kívülről történt az egyház egységének megbontása.

Ez az egységbontás nyugatnémet egyházi vezetőkörök részéről tulajdonképpen már 10 év óta folyik.

Több egyházi vezető nem maradt meg az 1945. október 18-án Stuttgartban elhangzott bűnbánó nyilatkozat mellett, melyben „a béke és szeretet” szellemének uralom- rajutása érdekében szóltak. Sok olyan nyilatkozatot és intézkedést tettek, amelyek a szeretetlenség bélyegét hordták magukon és békétlenséget teremtettek a Kelet-Német- országban élő testvérekkel Csak néhányat említsünk közülük. Niemöller Márton egy házi elnököt éppen az újra- felfegyverkezés ellen folytatott küzdelme miatt és azért, mert hidat akart verni a nyugati és keleti keresztyén- ség között, elmozdították a külügyi hivatal éléről és a Németországi Evangéliumi Egyház Tanácsának elnökségéből. Dibelius püspök éppen á bonni kormánykörök indítására meglátogatta o pápát és ezzel nyilvánvalóan a Német Szövetségi Köztársaság politikájának hordozójává lett. „Obrigkeit” című munkájával pedig megzavarta a Német Demokratikus Köztársaságban élő evangélikusok életét.. Ugyancsak Dibelius aláírta 1957-ben a tábori lelkészség felállítására vonatkozó szerződést a bonni kormánnyal és ezzel a nyugatnémet egyházat akarvcfakaratlanul sok vonatkozásban a NATO szolgálatába állította. Az évről évre megrendezett Egyházi Napok, amelyek pedig a Németországi Evangéliumi Egyház egységének nyilvánvalóvá tételére hivattak, az egység megbontását segítették elő. Az Egyházi Napoknak Nyugat-Berlinben való megrendezése pedig tudatos és megfontolt szembe- helyezkedés volt az egység szellemével. Általában pedig az a magatartás, amellyel nyugatnémet vezetőkörök magukévá tették a bonni kormány számtalan egységbontó intézkedését, csak elszomoríthat bennünket.

Mi szeretettel arra

kérjük tehát a Német- országi Evangéliumi Egyház Tanácsának tagjait, hogy éppen az általuk emlegetett egység érdekében, a maguk helyén és a maguk eszközeivel segítsék elő a német-kérdés békés rendezését, emeljék fel szavukat a militarizmus és a revansizmus ellen és segítsék elő a német békeszerződés megkötését. A két német államban élő evangélikus egyház a jövőben is egységben maradhat, ha mindkét oldalon „a béke és szeretet” szelleme, tölti cl a vezetőket és a gyülekezeteket.

így válik igazzá a gyakorlatban is, hogy „Jézus Krisztusban nincs Nyugat és Kelet”. A mi Magyarországi Evangélikus Egyházunk nem feledkezik el imádkozni ennek az egységnek a megvalósulásáért.

(Folytatjuk}

Különös jelek

Három héten keresztül hiába kopogtattak ismerősök, barátok a nagy zeneköltő, Händel ajtaján. Senkit sem fogadott, még a legminimálisabb érintkezést is elkerülte az emberekkel. Különös embernek tarthatták. De három hét után kész volt a „Messiás” oratórium. Barátok és ismerősök ekkor már megértőén bólogattak: „igen, ez a zeneművészet!” Nekünk az a feladatunk, hogy életünk gyümölcseit odatéve embertársaink elé, ilyen szavakat váltsanak ki: „igen, ez a Heresz- tyénség!”

Tulajdonképpen a keresztyén ember élete is tartalmaz ilyen — a kívülállók számára különös — jeleket. A vasárnapi igék ilyen jelekre hívják fel a figyelmet.

Különös jel az, ha egy keresztyén ember minden visz- szahúzó megfontolás ellenére vállalja a mindenekelöttit. Isten akaratának követesét. Hányszor hangzott el vádként keresztyének felé, hogy szép szavakat ismernek, de Jézus igazi követését csak anyagi és társadalmi feltételek ellenében tudják vállalni, önző kisszerűségből, szűk látókörből akar kivonni minden keresztyén embert Jézus, hogy teljes szívvel állhasson szolgálatba emberek között, emberekért. Hogy a nagy zeneköltőhöz hasonlóan, a keresztyén ember is valami „nagyot”, értékeset tehessen embertársainak asztalára — Jézus igazi követésének és az emberek igazi szolgálatának gyümölcseit.

Különös jel az is, ha a keresztyén ember helyesen ítéli meg önmagát. A legtöbb ember elfogult önmagával szemben. Többet tételez fel magáról, mint amennyit ér, hajlamos a virtuskodásra és dicsckedésre. A keresztyén ember ismeri a bűn hatalmát az emberek között és saját magában is. Nem vagdos a levegőben, a valóságban él. És ez alázatossá teszi. Ezért tud lendületes erővel imádkozni. Ezért tud sok ezer ember különböző nyelvén is egy szívvel és egy akaratatal könyörögni a békéért, az életért — a bűn következménye, a háborúság és halál ellen. Megszabadulni minden önelfogultságtól, hamis erő-tudattól, józanul és Istenhez kötötten élni — ez a keresztyén ember „különös” jellemvonása.

És különös jel az is, hogy a keresztyén ember állandó nyitottságban él az emberek között, mert Isten iránti hálája arra indítja, hogy a só szerepét töltse be, ízt adjon mindennek, amiben él, dolgozik. Nincs megszabott idő, amikor szolgálnia kell, fáradozik, erősít és bátorít. Egész élete abból áll, hogy megízesítse embertársai számára azt az életet, amelyet Isten teremtett, amelyért Krisztus életét áldozta!

Mindezek a „jelek” belülről fakadnak, mint az Isten iránti hálás szív, valamint az önmagát és a világot józanul látó érteieiu gyümölcsei.

Szirmai Zoltán