Evangélikus Élet, 1961 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1961-09-10 / 37. szám
BABILON VIZEINÉL „Babilon folyóvizeinél ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemléke- zénk.” 137. zsoltár. Sejtelmesen zúgott az életet adó folyó. Édes mze bőségesen öntözte a partokat, jobb- és baloldalán egyaránt dúsan termett az árpa, gyönyörű kertjeiben pedig gyümölcs és szőlő növekedett. Eztizedek óta minden fáradságot arra fordítottak, hogy a perzselő nap sugarai- tói, a hőségtől és aszálytól, amely ellensége a növényzetnek, visszahódítsanak egy-egy darab földet. Ehhez vízre, sok-sok, életet adó vízre volt szükség. Az Eufrútészben pedig volt bőven belőle. Minden babilóniai uralkodónak, de Nebu- kadrécárnak (Nabukodonozor) különösen az volt a vágya, hogy országát gazdaggá, hatalmassá tegye. Ehhez sok föld kellett, mert a föld adja a kenyeret, kenyérből kell a legtöbb a zsoldos hadseregnek. A föld termékeire a nagy uralkodónak igazán szüksége volt. Ezért alig lehetett tétlen embert látni a birodalomban. A határokat őrizték messze keleten, északon és nyugaton egyaránt, idehaza pedig o hatalmas gépezet ellátásáról kellett gondoskodni. Nebukadrécár az az uralkodó volt, aki nevét maradandóvá akarta tenni. Soha nem látott építkezésekbe fogott. A régi törvényt, amelyet még az áldott emlékezetű Hammurabi adott a népnek és amely jogot és igazságot sugárzott minden sorából, most úgy magyaráztatta és változtatta meg, hogy a legkisebb vétekért már kényszermunka járt. Az építkezéseknél, de különösen a csatornáknál, a folyók mellett verődtek azután össze a kényszermunkások tízezrei, a büntetésüket töltő bennszülöttek és a messzi meghódított országok megszámlálhatatlan fogolycsapatai. A folyók mellett kellett a birodalom gazdagságát megágyazni. Mérnökök és írnokok százai irányították a munkát. Poroszlók korbácsai terelték nap, mint nap a munka csapatait különböző helyekre, ahol a csatornaépítést előírták, vagy ahol egyszerűen aszály idején az öntözést kellett elvégezni. Kora hajnaltól késő estig megállás nélkül kellett dolgozni és jaj volt annak, aki akár gyengeségből, akár fáradtságból kiállt a sorból. Korbácsok és fustélyok csattanásai és a munkafelügyelők hangos szidalmazása hallatszott egész áldott nap. Olykor egy-egy nyögés, vagy a haldoklónak hörgése riasztotta fel tompa kábultságából a foglyok tömegeit. Jeltelen sírok százai maradtak el a munka útvonalán. Gyorsan temették el a szerencsétlen páriákat, hogy ne fertőzzék a levegőt, mint ahogyan gyorsan végeztek is velük, mert ha dolgozni nem tudnak, ne fogyasszák a kincstár tartalékait. Különben a foglyok elpusztítása haszonnal is járt. Busás jövedelmet jelentett megmaradt élelmük a munkafelügyelőknek. Babylon messze volt, keze nem ért el a folyókig, a részletek nem érdekelték. A munka haladjon, ez volt a lényeg. Az pedig haladt. Nebukadrécár törvénye kegyetlen volt, de birodalma virágzásnak indult. Huszonhétszer ünnepelték Márduknak, a tavasz istenének ünnepét azóta, hogy Jeruzsálemet, a szent várost elpusztították és Juda népét ide hurcolták a folyók mellé. Minden évben, de idén különösen várták, hogy Ado- náj megbosszulja ezt a szörnyű tettet. A bánásmód is az idén volt a legelviselhetetlenebb. A nagy királyt ugyan két éve eltemették, de a kiskirályok kegyetlenség dolgában túltettek az öreg uralkodón. Amíg Nebukadrécár előtt csak az a nagy cél lebegett: gazdaggá tenni a birodalmat, addig a kiskirályok előtt az volt a cél, hogy mihamarabb gazdaggá tegyék önmagukat. A birodalom nagy gépezetét Nebukadrécár beindította, sokáig ment volna ez magától is, ha ebből a gépezetből az olajat, mint piócák a vért nem szívták volna el a kis Uralkodók, a tisztviselők, a munkafelügyelők, a kincstartók seregei. A foglyoknak és a kényszermunkásoknak a sorsa ezért vált elviselhetetlenné. A munka nem fogyott, de az ennivaló igen. Halomra haltak éhen az emberek, nőtt a sírok száma és vele párhuzamosan a tisztviselői, munkafelügyelői paloták és azok fényűző élete. A foglyok jelentős seregét azok a juda- beliek tették, akiket huszonhét éve hurcoltak ide Babilóniába. Nebukadrécár ide száműzte őket Uruk városa közelébe abban a reményben, hogy jó építőmunkásokat kap bennük. Sikerült is sokat közülük erre a célra felhasználni. A zöm azonban odahaza is egyszerű munkát végzett, így itt Uruk határában megépítették nyomorúságos viskóikat és innen hajtották őket a különböző földmunkákra, csatornaépítésre, vagy öntözésre. Sorsuk összefonódott az Eufrátésszel, harcban álltak vele, korbácsütésre kellett a folyót ízekre tépni. A folyó szívós volt, a nyomorult nép ereje pedig kevés. A városba nem volt szabad menniök. Egyetlen vigasztaló jelenség e sivár nyomorban mégis a rohanó folyó volt, amely könnyet és sóhajt egyaránt vitt mesz- sze a végtelenbe, hogy onnan eljusson Elo- himhez, aki nem nézheti tétlenül népének sorsát. Itt született meg az a remény, hogy Adonáj nem hagyja megtorlatlanul Nebukadrécár bűnét, és ha kell, megbünteti a fiákban harmadéi negyedíziglen. Adonáj keze nehéz, ezt tudta minden igaz izráelita és ha valakire ráteszi, ott a csont sem marad épségben. Ott birodalmak semmisülnek meg. A nagy Nábi, az ismeretlen próféta, aki hatalmas jövendöléseit az övéi számára tudomásul hozta, ezt világosan kifejezte. A Nábi, a próféta személyét titokzatos homály fedte. Senki sem dicsekedhetett azzal, hogy látta őt. Sokan Mózesnek, sokan Illésnek, sokan pedig egyszerűen Elohim angyalának tartották őt. A népben, amely ilyen hosz- szú időn keresztül a fogság és a száműzetés keserű kenyerét ette, ő tartotta a lelket. Az elviselhetetlen szenvedés közepette tőle jött vigasz. Sőt ennél többet is tett! Különös veszély híreit bocsátotta szelek szárnyán útjára, hogy a babilóniai nép, az elnyomók és a hatalom urainak lelkét félelem szállja meg. A veszély híreit titokzatos csatornákon keresztül eljuttatta a babilóniai trón zsámolyáig is, hogy Evil-Merodák, a nagy Nebukadrécár fia, aki puhán, kényelmesen terpeszkedett a jól kiült trón párnáin, úgy érezze magát, mint aki kígyófészekbe telepedett. A Nábi egyre vakmerőbb lépésekre szánta magát, és noha nem leplezte le soha kilétét, a birodalomba valami lappangó bizonytalanság, megmagyarázhatatlan veszély magjait hintette el. Ezen a tavaszon valóban Nannar, a Hold istene minden este különös módon kelt. Vérvörös volt. A babilóniaiak közt az a hír kelt lábra, hogy Nannar egy titokzatos istenséggel áll harcban, seregeivel küzd és attól lesz köntöse ismételten véres. Veszedelmes dolog parázsra olajat önteni. Hatalmas tűz lehet belőle. A Nábi olajat öntött a parázsra. De mást is kellett tennie. Hiszen a fogságba hurcolt nép régen a vesztébe rohant volna, ha ő nem kapja Adonáj lelkét és nem inti türelemre és alázatra forróvérű honfitársait. A babilóniai lándzsák kemények és erősek, az ö népe gyenge és esendő. Babilónia hadserege megszámlálhatatlan, mint a sivatag homokja, a maroknyi nép pedig elgyötrött, elcsigázott. És még egy! Ez tette leginkább vérzővé a Nábi szívét. Adonáj népe meg- hasonlott. Az arisztokrata családok százai, hogy könnyítsenek sorsukon, eladták magukat. Megvásárolták a hódítók kegyeit, szolgálatukba szegődtek, beköltöztek Babylon, Larsza, Nippur, Szippar nagy városaiba és mivel gazdagok voltak, ott páváskodtak a babilóniai kiskirályok árnyékában. Es míg a nép emberfeletti szenvedések árán húzta az igát, addig ők felváltották a nyomorúságot fényűzéssel, Adonájt Márdukkal, a hűséget árulással. Így a nép előkelői! De Elohim ezt sem fogja tétlenül nézni. Íme, most is esténként, amikor elhangzik a „söma Jiszráél, halld meg Izráel”, jön a próféta üzenete: „Ne félj férgecske, Jákob!" — és ez vigasztalást örömöt, megbékélést ad az elcsigázott népnek. O, hogy vágják ezeket az esti együttléteket, amikor letehetik a szerszámokat, kosarakat, megigazíthatják a rongyokat a kisebesült testeken és néhány órát szentelhetnek az otthoni dolgoknak. A Sionról emlékezni mindig istentiszteletet jelentett. Sűrű volt ilyenkor az éjszaka. Fáradtan pislákoltak a csillagok, sejtelmesen zúgott az Eufrátész. A darabokra szedett folyó mellett földhányások komor árnyéka jelezte a% évtizedes munkákat. A füzek álmosan hajladoztak a fekete víz fölé. A munkások hetente egyszer mehettek haza. A tábort babilóniai őrök durva szitka és korbácsa tartotta egybe. A szellő elviselhetetlen verejték és emberi pára savanyú szagát kavargatta. Így voltak együtt esténként, amikor a kohén, a papjuk szava hangosan hallatszott: „söma Jiszráél, halld meg Izráel” Elohim szavát, üzenetét, vigaszát. Halk moraj futott ilyenkor át a táboron. Valahonnan harfa került elő és Dávid zsoltárai szárnyrakeltek a gyülekezetben. A hónapok óta tartó babilóniai nyugtalanság a foglyokra is hatott. Ma is szokatlanul csendes volt mindenki. Vártak a nagy Nábi üzenetére. Különös volt a csend, még különösebb a tábor várakozása. A próféta tudta egyedül, hogy Babylonban, a trón körül mi a helyzet és a Nábi mindig megüzente a tennivalókat. Az elcsigázott munkások a Nábi jeladására vártak. 1 Az őrök mit sem vettek észre a tábor nyugtalanságából és vészt jósló csendjéből. Egyhangúan itták a szokásos módon kiadagolt sörüket. Tompa kábultsó gukból csak a vérmesebbek hangos kurjantó,sa zökkentette íci őket. És ekkor ütött a cselekvés órája. Nem tudni hogyan, de pontosan vették a hírt: Evil-Merodákot, a nagy Nebukadrécár fiát meggyilkolták, összeomlott a trón ereje, elérkezett a szabadság órája. Még tartott az őrök söréből, amikor hangos „Adonáj segíts” kiáltások hallatszottak és a fáradt testekbe új erő szökött. Mintha a föld mozdult volna meg. Az ezrek a sötétségben megsokszorozódtak és úgy hömpölygött a foglyok serege, mint az Eufrátész, amikor gátját szakította. Nem volt ellenállás. Az őrséget egyszerűen eltaposták. Mint fékevesztett nyáj, vezér és irányítás nélkül sodródtak Uruk városa felé. „Adonáj segíts!” Csak ezt hörögte tízezer torok. Jaj volt annak, aki e megvadult lavina útjába került. A szenvedés, a kin eltorzította látásukat, értelmüket. Csak rohanni tudtak, mintha rohanásuk eredménye az otthon, a haza, a szabadság lenne. Hogy megújult a foglyok ereje! Még a haldoklók is új erőhöz jutottak. Uruk városában lassan kialudtak a mécsesek. Nyugalomra tértek a szegények, mulatoztak a gazdagok. Akik még nem tudtak elaludni, menydörgésszerű robajra lettek figyelmesek. Szél mozgatta a függönyöket, a babonás nép az égre kémlelt. Sehol felhő. Csak Nannar izzott vörösen. Hossz jel, mondták egymásnak az emberek, de a város déli felén nem tudták a moncatot befejezni. A halál angyala a kiszabadult foglyok képében végigsöpört a hajlékokon és senki életben nem maradt. Csóvák és fáklyák gyúllad- tak és a tűzmadár a csendes otthonokat nyaldosta. Égett a város. Ki fogja megszervezni ezt a széteső erőt, ki fogja mederbe terelni ezt a szerteágazó, erejét pocsékoló, mindent elpusztító áradatot? Hol van most a Nábi ? Hol vannak a nép vezérei? A birodalom csendben áludta álmát. Csak a trón cserélt gazdát: a meggyilkolt véres koronája Neriglissar fejére került. Nerig- lissar hadvezér volt. És jaj a foglyoknak. Holnap még kegyetlenebb lesz a sorsuk. A hadsereg kegyetlen bosszút áll a rbsszul időzített és szervezetlen felkelés miatt. Rédey Pál Beleden megkondult a Béke-harang HARMINC FOK KÖRÜLI RENDKÍVÜLI FORRÓSÁG sütötte felülről, de a templom bejárati kapuja előtt az új harang körül állók szívében még nagyobb tűz izzott. Az avatás és felhúzás ünnepélyes aktusáig csaknem teljesen elfonnyadt homlokán minden színes virág, mit szorgos kezek és örvendező szívek raktak rá, de az ünnepi élményből új virág fakadt a szívekben. S miközben kúszott felfelé a nyikorgó lánc alatt lassan, méltóságteljesen az ezüstös fényben csillogó nagy harang, alatta és körülötte zengett az ének: „Zúgó harang, ének- és orgonahang, mind. csak az O nevét áldják." Az új harangnál szebb, talán csak a körülöttem tip- ródó kislány lehetett, kinek csodálkozó tekintetén látszott, hogy -ez legelső harangavatási élménye. Hol a lassan emelkedő harangot, hol nyitott énekeskönyvemet leste. Majd véget ért az ünnepi istentisztelet, meg a díszközgyűlés és izgalmas várakozások után a felejthetetlen, napfényes vasárnap déli óráiban Beleden megkondult a Béke-harang. BÉKE-HARANG. Valóban szép és időszerű keresztnevet kapott. Elődjét elvitte a második világháború, melynek irdatlan koporsójába a 600 millió emberen túl, jó néhány tornyot és harangot is beleraktak. Ezért öntötték oldalába a jézusi igét: Békesség néktek! A romok helyén új városok és falvak, új apák és fiák, új tornyok és harangok születtek, melyeket a mai keresztyén gyülekezet nem ólom- fecskének szán, hanem a béke hírnökének és követének. A HARANGAVATÁS szolgálatát Weltler Rezső esperes végezte, aki ünnepi igehirdetésben szólt, a harang hívogató, kérdező és riasztószolgálatáról. Utalt a nagyriadók miatt félbeszakadt és óvóhelyeken végződött félelmetes istentiszteletekre, majd megáldotta a belediek új harangját. „Buzdítson munkára és imádságra, földi dolgaink hű végzésére ... Legyen valóban a béke harangja, melynek hangja közel és távol az emberiség békéjét munkálja!” BELED EVANGÉLIKüS- SÁGA Puskás Jenő lelkész vezetésével áldozatos nagy munkát végzett. A díszközgyűlés táviratban köszöntötte D. dr. Vető Lajos püspököt, majd meghallgatta az adakozók nevét, és kifejezésre juttatta háláját és köszönetét állami szerveink felé, melyek lehetővé tették, hogy Beleden 1961. augusztus 27-én meg- konduljon a Béke-harang Isten dicsőségére és békességre igyekezők serkentésére. „Otthon“ a munkahelyen Budapest egyik buszjáratán naponként utazom. Egy augusztus végi vasárnap reggel a szokott időben indultam, istentiszteletre. A vezető mögött foglaltam helyet. Utasszokás szerint körülnéztem a kocsiban, van-e ismerős? Nem volt, de szembeötlött más. Na gyón megragadta a figyelme met a motorház lapos korlátjához erősített kék üvegváza, melyben friss rózsa- és szegfű- csokor pompázott. Egy pilla natra azt hittem, hogy rosszul látok, annyira szobai, otthoni hangulatai árasztott magából a virágos váza. A kép azonban valóság volt. Kicsit furcsa, de mégis szép. Valahogy a kettőt külön szokta meg a szem és most együtt, új volt. Kérdések születtek bennem: Vajon csak a virágot szereti-e ez az ismeretlen fiatalember, a vezető, vagy a virágot és a munkát együtt? Jó volna megkérdezni tőle, de nem lehet. A feje felett tábla őrködik: „A vezetővel menetközben beszélgetni szigorúin tilos!” Mikor a végállomáson mindenki leszállt, egy hirtelen jött elhatározással mögéje léptem: engedje meg, hogy a kocsiján maradjak, még az indulási helyre nem ér, mert szeretnék valamit kérdezni. Tessék, — volt a szívélyes válasz. Miután megértette, hogy mit szeretnék tudni, mosolyogva így válaszolt. „Szeretem a virágot, de szeretem a munkámat is, sőt a kettőt együtt szeretem. Ezért is hozok mindig virágot, amikor vezetek. A buszvezető, mint én is, élete java részét a kormánykerék mögött tölti, s éppen azért jó, ha úgy szereti, mint második otthonát. És én így szeretem. Mondják: szólj s megmondom ki vagy. Ez nálunk vezetőkre így áll, nyisd ki a vezető fülke ajtaját és megmondom, ki vagff. Nálam nem csak virág van, de a gépet is rendben tartom.” Nem folytathattuk, megérkeztünk az indulási helyre, új utasok jöttek, indulnia kellett vissza, elköszöntünk. Sokáig fülemINDIA Az indiai Bihar-államban, a Ranchi melletti Phudiban, egy indiai lutheránus egyház ifjúsága megrendezte az első munkatábort. A mintegy 215 000 tagot számláló Goss- neregyház 32 fiatalja két héten át földmunkát végzett és be- íásított egy árvíz-fenyegette földterületet, melyre az egyház az elkövetkező évek folyamán 120 férőhelyes politechnikai kiképző pontot szándékozik építeni. Egy második munkatáborba tovább 40 lány és fiatalember jelentkezett. SVÉDORSZÁG. A svéd kormány határozata értelmében engedélyezték egy karmelita kolostor felállítását Glumslöv- ben. Ez az első római katolikus kolostor Svédországban a reformáció ideje óta. Az engedélyt bizonyos megszorításokhoz kötötték. Szerzetesi fogadalmat csak 25. életévüket betöltött nőknek szabad leten- niök. A rendből való kiválást nem szabad megakadályozni. A hatóságok bármikor meglátogathatják és ellenőrizhetik a kolostor életét és ennek érdekében közvetlenül is tárgyalhatnak a kolostor bármelyik lakójával. ben csengtek szavai, különösen az a mondat, „úgy szeretem munkahelyemet, mint második otthonomat". Otthonosan a munkahelyen. Milyen jó, hogy ez a fiatalember így látja és így éli az élet e döntő, alkotó részét, a munkát. Menynyire más, emberibb, gazdagabb így dolgozni, mint amikor valaki úgy megy a munkahelyére, mintha bottal vernék. Mennyire más hang ez, mint azoké, akik nem szégyenük kimondani, hogy „elmennék a munka temetésére”. Lassan itt az ősz. Sokan most lendülnek munkába ismét. Diákok, tanárok és részben mi lelkészek is. Jó lenne, ha egy „kicsit” így látnánk ezt és így élnénk mi is, a munkában. Nem kényszerű igát húzva, hanem otthonosan, betöltve Isten akaratát életünk e döntő területén, a munkában. Szabó István MURAKÖZY GYULA 1892-1961 1961. augusztus 31-én a hajnali órákban szenderült át az örök életbe. Az utolsó napokban már biztosan tudta, hogy mennie kell. Alázatosan tűrte a határtalan szenvedéseket és búcsúzott azoktól, akiket szeretett. Gyülekezetében már hónapokkal ezelőtt szinte minden igehirdetésében a halálról, a nagy búcsúról beszélt. Valóban búcsúzott. Mégis, megdöbbentő mindnyájunk számára halála, hiszen aniiak előtte egy hónappal még hirdette az Igét, még töretlenül végezte minden más szolgálatát is. Vele nemcsak egy test, hanem egy darab egyháztörténelem múlt el. Korszakot jelentett a magyar református egyház életében. Örökké mosolygó arca, szelíd tekintete, a békességet mindenáron szolgáló szava ott él mindnyájunk lelkében. Most is a szószéken látjuk hófehér hajával, egészséges színű arcával. Ha el lehet mondani emberfiáról, hogy szelíd és alázatos lelkű volt, akkor ő az. Nem tudott följegyezni életéből senki egyetlen haragot sem. Ha kellett vigyázott, védte esztétikai, vagy teológiai álláspontját, de mindenkit mindig szeretett. Debreceni családból származott és kora ifjúságától fogva a líra érdekelte. Költő, író, újságíró akart lenni. Alig érettségizett a Református Gimnáziumban, már versei, novellái jelennek meg több pesti lapban. Az Evangélium a Diákszövetségben érintette meg Vidor János társaságában. Ekkor határozta el, hogy teológiára megy- Tanulmányait kitűnően végezte, s közben a francia Montpellierben ismerte meg a francia kultúrát és nyelvet. Alig tért viszza, a nagy kecskeméti gyülekezet máris meghívja egyik lelkipásztorául. Hatalmas egyházszervező munkát fejtett ki, melynek csodálatos missziói gyümölcsei fakadtak. Példás békességben és szeretetben élt együtt a másik lelkipásztorral. Különösen a szegények és elesettek sorsa érdekelte. Résztvett több sze- retetintézmény létrehozásában. Írói és költői hajlamait azonban nem tudta megtagadni. Ügy látta, hogy ezen az úton is jól tudja szolgálni Istene nevének dicsőségét és egyházá- zának a hasznát. Vidor Jánossal és Bereczky Alberttel együtt évekig szerkesztette a Református Figyelő c. hetilapot. Ez a lap elsősorban a haladó református értelmiség lapja volt. 1932-ben a Kálvin téri egyházközség hívja meg lelkipásztorául. Itt még nagyobb arányokban folytatja egyházszervezői és szerkesztői munkásságát. Szerkesztője lesz a szinte minden pesti reformátushoz eljutó Református Elet c. hetilapnak. Az egyháztagok felfigyelnek írásaira, igehirdetéseire és egyre nagyobb számban szegődnek mellé. Érzik az áradó szeretet. Ennek a szeretetnek adta bizonyságát 1944- ben a Jó Pásztor nevű szervezet létrehozásával, melynek keretében igen sok üldözöttet tudott megmentetni. A Felszabadulás után megtalálta helyét, és minden törekvése az volt, hogy helyreállítsa a háborús károkat szenvedett egyházi épületeket és hogy megszervezze a református sajtószolgálatot. Ebben az időben szerkeszti az Élet és Jövőt. Szolgálatait méltányolják és kerületi missziói előadó, majd konventi missziói. előadó, végül egyházkerületi főjegyző lett. 1957-ben az egyházi ellenforradalom után ő látszott legalkalmasabb személynek arra, hogy irányítsa az Egyetemes Konvent munkáját, majd pedig a Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsának keretében építse a kapcsolatot a külföldi testvéregyházakkal. Ebben a minőségben alig felbecsülhető hasznos szolgálatot végzett. Hogy csak egyet említsünk, neki köszönhető a nyugdíjas lelkészek és lelkészözvegyek számára építendő otthon anyagi fedezetének biztosítása. Munkáját szinte az utolsó percig, korát meghazudtoló lelkesedéssel és munkabírással végezte. Arra is ma~adt ideje, hogy irodalmi munkásságot végezzen. Verseskötetei közül ismertek: Este az erdőn, Éjféli beszélgetés, Novellás kötete: a Titok, regénye: Az ébredő föld. Nagy felkészültségről tett bizonyságot apologetikus műve: A diadalmas élet. Megjelent több prédikációs kötete is, majd legújabban: A Sionnak hegyén c. imakönyve. Ügy ment el közülünk, ahogyan élt közöttünk. Halkan, mosolyogva, szelíden, alázatosan. Meghagyta, hogy hamvasz- szák el testét és ne gyászolják. Még halálával sem akart szomorúságot és bánatot, gondot okozni. Nehéz lenne most még fölmérni értékét és életét, de annyit elmondhatunk, hogy azok a szolgálatok, amelyeket hőn szeretett gyülekezetében és az ökumenikus Tanácsban végzett, pecsétet tettek arra, hogy élete valóban diadalmas élet volt. Dr. Kenéz Ferenc
