Evangélikus Élet, 1961 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1961-08-13 / 33. szám

Az egyháztörténetből:

Az erdélyi fejedelmek szolgálata

Nemrégiben hírt adtunk arról, hogy D. Kunst, a Bundeswehr protestáns katonapüspöke, szemleútat tett Hamburgban, Schleswig-Hol- steinban. Szemleútja során a serény püspök sajtókonferenciát tartott, mikor is militaristábbnak bizonyult bonni militarista gazdáinál is. Nyomatékosan követelte ugyanis, hogy új módszereket kellene találni, „hogy a katonai szolgálatra kötelezettek számára meggyőzően magyarázzák

szolgálatuk értelmét.” A „Frankfurter Allgémeihen Zeitung” 1961. juftius 15-i száma szerint Kunst ebben az összefüggésben birálattal illette a nyugatnémet iskolák pedagógusait, mert túl keveset tesznek a tanulók katonai szolgálatra való előkészítésében. „Ez siralmas felfogás, és hordozói nem állnak hivatásuk magaslatán” — állapította meg a militarista püspök.

A sajtókonferencián kritikai kérdéseket Is kapott a püspök. Megkérdezték tőle, vajon összeegyeztethető-e az ő lelkészi tisztségével, hogy állandóan motorizált rendőrök és a Bundeswehr fegyveres tábori vadászainak testőrsége kísérte. Kunst azt válaszolta, hogy itt végeredményben arról van szó, hogy „katonai tiszteletadásban” részesült és ,mint vendég” nem mondhatta: „Szeretnék — mint egy apostol — gyalog járni.” Hogy a Bundeswehr katona-püsKeszthelytől tizenöt kilométerre vagyunk Zalavár határában. Távol szálerdőt zúgat a szél, cipőnket hajnali hármát nyirkosít.ja, amikor a Kis-Zala-part dűlőútján járva észrevesszük a kukoricásból kiemelkedő bozótos kis dombocskát.

Néhány ember dolgozik itt: ásnak. Ásójuk nyomán egy templom falának alapjai tárulnak a kiránduló szeme elé. Itt volt az egykori Mosaburg, a későbbi Zalavár. Néhány szláv szerzetes vonult ide vissza, hogy csendes elmélyedésben töltse napjait. Térítették, tanították a vidék népét. A honfoglaló magya- íók már itt találták a monostort s a szerzetesek a honfoglalás után is tovább folytathatták munkájukat. István király jutalmul a monostort

NORVÉGIA. Egy újabb közvéleménykutatás eredménye azt mutatja, hogy a norvég lakosság 72 százaléka helyesléssel fogadja a nők lelkészi szolgálatba állását. 16 százalék ellene nyilatkozott, 12 százaléknak nem volt határozott véleménye. Hasonló kutatást végeztek már 1946- ban, az akkori eredmény: 47 százalék igen, 44 százalék nem.

pöke egyáltalán nem apostol — jegyzi meg a „Neue Zeit” kommentátora —, azt már tudjuk.

Még érdekesebb Kunst válaszának második fele, amelyet egy hozzá intézett bíráló kérdésre tett. Azt mondta ugyanis, hogy ezt a „katonai tiszteletadást” el kellett fogadnia, mert végeredményben ő, mint a Németországi Evangéliumi Egyház Tanácsának megbízottja, a birodalmi kormánynál a „teljes” evangélikus egyházat reprezentálja, „nemcsak a Szövetségi Köztársaságban levő egyházat”.

Kunst ezzel, mint legilletékesebb, adta magyarázatát annak, hogyan értik a NATO- erök a Németországi Evangéliumi Egyház egységét. Nem másként, mint úgy, ahogy az NDK evangélikus egyháza is beletartozik a bonni katonaegyház frontjába. Érdemes itt figyelembe venni a hamburgi „Welt” június 20. számában azt a jelentést, melyről az evangélikus sajtószolgálat is adott tájékoztatót. Eszerint a Németországi Evangéliumi Egyházak Tanácsa a birodalmi gyűlési választásokkal kapcsolatosan Scharf präses és Lilje püspök aláírásával kiadott egy nyilatkozatot A nyilatkozatban arról van szó, hogy a választási harc folyamán, mely a dolog természeténél fogva kemény lesz, meg kell őrizni a politikai ellenapátsági rangra emeli. Ekkor indul virágzásnak: A monostor művészi hajlamú vezetői a Zala mocsarainak kis szigetein sorra emelik kis templomaikat s egyéb épületeiket.

A középkor végéig marad fönn a kis keresztyén település. A török idők viszontagságai miatt az apátság a szomszédos Zalaapátiba költözik, s Zalavár község is odébb települ, két kilométernyire...

Egyelőre egy templom alapjai kerültek elő. Méternyi magas falmaradványok beszélnek az egykori háromhajós bazilikáról, s annak szépségéről. A kis dombocska egykor sziget volt s az oklevelek szerint más templomok is állhatták itt Nem csoda a képzeletet ma is elragadja a táj szépsége. Nem alföld már s még nem hegyvidék... A Zala szétágazva öntözi a vidéket s zölddé varázsolja a szemhatárt... Az előkerült templomot többször átalakították, használói ragaszkodtak ehhez a szép környezethez. Odébb, a Kis-Zala másik oldalán feltárásra vár a hely, ahol az apátság épülete állt, várszerű erődítésben.

Államunk roppant áldozattal, tudós kutatóink fáradságos munkával teszik hozzáférhetővé a múltnak ezeket az évezredes emlékeit. d.

felek iránti személyes tiszteletet. A nyilatkozat arra kéri a párt evangélikus képviselőit, hogy megbízatásukkal úgy éljenek, hogy pártjuk a nép jólétét, annak egyetemességét tartsa szem előtt. Ebben az összefüggésben az a megállapítás a jelentős, hogy az „össz-németorsszági” Evangéliumi Egyházak Tanácsa egy nyugatnémet eseménnyel kapcsolatban úgy foglal állást, mintha itt a mindkét államban élő evangélikus egyház ügyében emelhetne szót.

Scharf präsest tudvalevőleg azzal a több oldalról hangoztatott indoklással választották a Németországi Evangéliumi Egyházak Tanácsának elnökévé, hogy ő mint NDK- állampolgár, a németországi Evangéliumi Egyházban más hangot tud megütni, mint elődje. A provokációs nyugatberlini Kirchentag előkészítése, Kunst tábori püspök üzelmeinek eltűrésé és ez a legújabb nyilatkozat azonban világossá teszi: Scharf präses ugyanazt a nótát fújja, mint elődje, Dibelius, akiből pedig a békeszerető evangéliumi keresztyéneknek már nagyonis elegük volt

BETHLEN GÁBOR

Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a Habsburg-katolikus elnyomás a törvény szellemétől eltérően egyre nagyobb agresszióval lépett fel, a Habsburg iga lerázására Bethlen Gábor fogott fegyvert. Célja az volt, hogy Erdélyt és a Habsburg részt egyesítse a maga uralma alatt. Ehhez megnyerte a török szultán tá- | mogatását, de kapcsolatot talált a Habsburgok nyugati ellenféléivel is. Az akkor meginduló harmincéves háborúban mint a szintén függetlenségi harcukat vívó csehek szövetségese, Bethlen Gábor igen nagy eredményeket ért el. A magyar rendek a besztercebányai országgyűlésen királlyá választották Bethlent, aki azonban nem koronáztatta meg magát. Bethlen a Habsburgok legfőbb csatlósait, a jezsuitákat, mint hazaárulóikat száműzte az országból, birtokaikat a katolikus egyház összes birtokaival együtt elkobozta. A csehek Fehérhegynél (1620.) vereséget szenvedtek, s így Bethlen is keresni kényszerült a megegyezést a Habsburgokkal. Az uralma alatt hozott ország- gyűlési törvényeket II. Fer- dinánd nem ismerte el, s így nem sokat törődött az 1619/ 20-i pozsonyi országgyűlés határozatával, amely a három felekezet (ev. ref. és kát.) vallási gyakorlatát egyenlően szabályozta, s a templomokat úgy osztotta meg, hogy a helység vallási többségének jutott a főtemplom, a többieknek pedig a kisebb templomok.

A katolikus papság, főleg a jezsuiták elleni népi elkeseredés példája annak a három katolikus papnak, köztük két jezsuitának a megölése, akikkel a hajdúk Bethlen Gábor 1619-es kassai bevonulása alkalmával végeztek. Viszont a népellenes Habsburg terror méreteire jellemző, hogy II. Ferdinánd egyik vezére 1621- ben feldúlta Csepreget, a dunántúli evangélikusok szellemi központját. Nádasdy Pálnak Bethlen Gáborhoz való pártolásáért kellett így meglakolnak. Január 6—8-ig három nap és éjjel tartott a rettenetes vérontás, melyben sem nőt, sem aggot, sem gyermeket nem kíméltek. Az egész város a két templommal együtt lángoknak lett martaléka, a három harang is leolvadt. A tanuló diákok közül Is sokat lekaszaboltak. Az összeolvasható halottak száma, kiket a szentkirályi major előtt egy közös sírba temettek el, 1223 volt.

A hitében üldözött protestáns nép panasza Alvinczi Péter kassai pap ajkán ilyen megfogalmazást nyer: „Querela Hungáriáé” c. 1619-ben megjelent röpiratában: „Ha pedig valaki Magyarországnak nyomorodott sorsát mélyebben akarja meggondolni a hit dolgában, (holott a lelkiismereteken Senki egyéb nem, hanem egyedül az Isten uralkodik), az igaz evangéliumi vallást ez országból a nyírt papság gyökerestől kigyomlálni igyekezik vala, mert immár az evangélikusoktól a templomok elvétetnek vala, immár az evangélikus egyházi szolgák szám- kivettetnek vala, immár a kisdedek a szent keresztség- nek feredőjétől megtiltatnak vala, a halottaknak temetését harangszóval és ékes sereggel ékesíteni nem vala szabad és végezetre a szokott helyen eltemetni nem engedtetik vala. Immár az istenfélő házgazdák, kik az Isten igéjének ily nagy szomjúságában házuk népének az evangéliumot olvassák vala, elszenvedhetetlen fizetéssel bűntetteinek vala”.

Bethlennek, mint a nemzeti függetlenség és vallásszabadság harcosának, népszerű volt az uralma Erdélyben és a hozzá csatolt hét felvidéki megyében, közte Kassa városában. Intézkedései segítették

az ipar fejlődését, a céheket* a kialakuló jólét folytán fellendült a kereskedelem, ezenkívül igen sókat áldozott díszes építkezésekre, a műveltség emelésére. Bethlennek és utódának, I. Rákóczi Györgynek a korszakát méltán nevezik Erdély virágkorának,

I. RÁKÓCZI GYÖRGY

I. Rákóczi Györgynek, aki Bethlen nyomdokain haladt* svéd és francia szövetségeseikre támaszkodva, sikerült elismertetnie a linzi békében (1645), amit az 1647-i Ország- gyűlés iktatott törvénybe* hogy a katolikussá lett földesurak jobbágyai is elnyerhessék a szabad vallásgyakorlatot. Ez a törvény a parasztok számára is megállapítja a templomok, harangok* temetők szabad használatát* sőt 90 elvett evangélikus templomot adat vissza a gyülekezeteknek. Az 1647. V. te*

5. §-a így szól: „Az ország összes karai és rendei és a szabad városok, nemkülönben a kiváltságolt mezővárosok és az ország határszélein levő magyar katonák vallásukat, a templomok, harangok és temetők szabad használatával* mindenütt szabadon gyakorolják, és senkinek sem szabad bárkit is az ő vallásának szabad gyakorlatában bármely módon vagy bármely ürügy alatt zavarni és akadályozni.” A 6. § így folytatja: „Arra nézve, hogy a parasztok az ő vallásukban nem gátlandók és nem háborítan- dók, kijelentettük és határoztuk, hogy az ország jó békéje és nyugalma kedvéért.. • őket sem szabad vallásuknak a fentebbihez hasonló szabad gyakorlatában, használatában és követésében, sem ő királyi felségének vagy szolgáinak, sem földesuraiknak bármi módon vagy bármely ürügy alatt háborítani vagy akadályozni, legyenek bár határszéliek vagy mezővárosiak* avagy falusiak, bármely földesúrnak vagy fiscusnak a fekvő jószágain; akiket pedig ebben akadályoztak, kényszerítettek vagy háborítottak, azoknak engedjék meg, hogy vallásukat ismét szabadon használják, gyakorolják és követhessék, és más, az ő vallásukkal ellenkező szertartások végzésére ne kényszerítsék.”

Az erdélyi fejedelmek nagyjelentőségű kultúrmunkát tó végeztek. Bethlen Gábor gyulafehérvári akadémiájába külföldről is hozott professzorokat, és bőkezű támogatásával olykor lehetővé tette az alsó származású ifjak kiművelődését is. I. Rákóczi György és Lórántffy Zsuzsanna a sárospataki kollégiumot fejlesztették, amelynek kiemelkedő állomása, hogy négy évig ott működött Komenszky Come- nius Ámo®, János, a híres pedagógus. Dr. Ottlyk Ernő

Bizakodás tölt el bennünket

Augusztus 6-a óta újabb űrhajó hódítja a világűrt, a Vosztok—2. Ezen a napon gyülekezeteinkben bűnbánó- és könyörgő napot tartottak. Megemlékeztek arról, hogy tizenhat éve Hirosimánál használták az első atombombát, a modern világ legszörnyűbb tömegpusztító fegyverét. Félelem és borzadály töltötte él a világ népeit, hogy az anyagban rejlő roppant energia a jövőben csak a pusztítás és öldöklés célját fogja szolgálni.

Ma már látjuk azt, hogy lehet másra is használni ezt a felszabadított energia-halmazt. Az ismeretlen világmindenség és világűr meghódításához is hallatlan nagy energiára van szükség. Amit az első űrhajó, Gagarin őrnagy- gyal a fedélzetén végzett, lépés volt az ismeretlen felé. Az ismerkedés a végtelennel újabb és valójában jóval nagyobb teljesítmény felé vonzotta a békés tudományt.

Augusztus 6-án éppen azon a napon, reggel, majdnem azonos időben, mint a hirosimai atombomba robbanása volt, elindult „a béke űrhajója” a világűrbe. Amikor ezek a sorok születnek, már tizenhatszor kerülte meg a Földet Tyitov őrnagy, a fiatal szovjet űrhajós. Lélegzetvisz- szaföjtva kísérjük útját azzal a reménységgel, hogy tapasztalataival gazdagítani fogja ismereteinket, szélesíteni fogja látásunkat. És míg eddig csak a félelem diktálta érzéseinket, gondolatainkat, most egyre inkább bizakodás tölt el bennünket, hogy van másik lehetősége is az anyagban rejlő energia felhasználásának. Ez a másik lehetőség szolgálja a tudományt, a fejlődést, az életet. A Vosztok—2 ezen az úton jár. Ez az út példa és szimbólum előttünk: ilyen a béke útja. Aki ezen az úton jár, jó úton jár. Ez az út az emberiség érdekében megteendő út. Célja még sok tekintetben ki sem fejezhető, de az világos előttünk, hogy nem pusztítás, rombolás és öldöklés, hanem valami új keresése és továbbfejlesztése az emberiség életében.

A Vosztok—2 eddig is iszonyatos utat tett már meg. És noha mindez csak tipegés a világmindenségben, az új embertípus, az új világkorszakban majd rohanni fog a végtelenség országútján, ha tudományát, felkészültségét, becsületes akaratát erre a célra fordítja. Igen, mert ugyanezzel az eszközzel, felkészültséggel sivár temetővé is tehetné a Földet. Mi azért köszöntjük örömmel a Vosztok —2 útját, mert ebben példát látunk ahhoz a „másikhoz”, amit mi az emberiség értelmes, józan céljának ismertünk, fel, a békés fejlődéshez.

Képeslap a szabadságról

A KINCS

IV. folytatás.

— Karcsikám! Akarsz-e gazdag lenni? Figyelj ide!

Kovács ezt a kérdés újra a vendéglőben tette fel. Vele szemben Tausz Károly Ült- Régi barátok voltak. Tán még rokonság is volt közöttük, de ők inkább a barátságot* mint a rokonságot ápolták. Ez könnyebb is volt, mivel Tausz szintén szeretett munka után betérni egy pohár borra. Kovács ma szokatlanul bőkezű és Tausznak ma szokatlanul száraz volt a torka. Keze minden hör- pintés után végigsimított az ősz és makrancos fürtökön, de ez fölösleges volt, mert a haja mindig visszahullott homlokába. Tausz gyárban dolgozott.

— Tíz százalék, érted, tíz százalék! Te szerzel vevőt, és tíz százalék a tied, az is nagy összeg. Tudod milyen érték? Óriási! A lányod régen ott dolgozott az ezüstműveseknél. Így van?

— De hát az régen volt. Azóta senki ismerősünk ott már. Hacsak, várj... hacsak a Galambos úr!

— No, no! az, biztosan megteszi.

— Mit?

— Megmondja azt, hogy mennyit ér ö szakember.

— Ferikém, holnap elhozod a kardot és bemegyünk a Galamboshoz, ha ugyan még ott lakik.

Ittak, a dolog el van intézve, ők már gazdagok. Kovács ma úgy fizetett mint a köles.

Másnap Kovács egy kopott, de nagy bőrönddel indult útnak otthonról. Teri néni, a régi házbeli meg is jegyezte az utcán: „Kovács úr messzire utazhat, csak az a különös, hogy úgy viszi azt a töméntelen bőröndöt, mint egy aktatáskát, semmi súlya nincsen.”

Tausz már ott volt Galambosnál. Galambos úr óvatos ember volt. ö a régi szakmából ismereteit megtartotta. Most gondosan zárta a két idegen után az ajtót. Halk volt és kijelentette, hogy ezt tulajdonképpen neki már nem szabadna megtennie, de hát a régi barátokért, Tauszért, mindent megtesz. Kovács pedig azonnal felajánlotta itt is a tíz százalékot.

A bőröndöt a padlóra tette, kivette az abroszba csavart kardot és átnyújtotta Galambos úrnak. Galambos nagy szakértelemmel forgatta a kezében.

— Szép munka.

Kovács elismerően bólogatott. Tausznak akkorára nyílt a szeme, mint egy ablak. Ö most látta először. Galambos a szemüvegéért ment. Ebben a pillanatban éppen olyan volt, mint Kovács álmában az ékszerész. Hosszan nézegette a köveket. A villanyfénynél ezer színben szikrázott a piros zöld, és a sárga kövek tucatja. Galambos munkája közben nem sokat beszélt. Az íróasztal fiókjából régi szerszámát, a szemre illeszthető nagyítóját vette elő. Helyére illesztette és most már azzal vizsgálgatta a köveket. Arcizmai nem árulták el gondolatait.

Kovács és Tausz úgy álltak előtte, mint a gyerekek, akik várják a csomagból előbukkanó ajándékot. Nem tudták mi van a csomagban. Hosszú, néma percek csendje ült a szobában. Galambos alapos munkát végez tíz százalékért.

— A kövek hamisak.

Kovács mondani akart valamit, de csak a

szája maradt nyitva. Tausz pedig így akart segíteni:

— Biztos?

— Egész biztos. De a markolata valódinak látszik. Valódi aranynak. Majd megnézzük!

Kis üveget vett elő, aban valami folyadék volt. Azután zsebkésével kapargatni kezdte a markolatot egy darab fehér papírra. A papíron apró aranyszemcsék csillogtak. Az üvegből rácseppentett. Az aranypor mégjobban csillogott.

— Úgy, ahogy mondtam. A markolat valódi arany. Méghozzá huszonnégy karátos, vagyis a legjobb arany. Nehéz lesz eladni.

Forgatta tovább a kardot.

— A markolat lehet félkilónyi, úgy ötszáz gramm körül. Nagy érték. Engem felejtsenek el!

Ilyen szűkszavúan intézte el Kovácsékat Galambos. Kovács a kardot visszahelyezte hüvelyébe, becsavarta a rongyos damasztba és betette a bőröndbe.

Erre a riadalomra ismét inni kellett. Most már a lényeget tudják. Galambos úr megkapja majd a százalékot. Kovács nem marad adós. Mindjárt invitálták is egy pohár borra, de Galambos nem szerette a bort, ö megelégszik majd az árával is.

Kovács és Tausz ma kitettek magukért. Kovács a bőröndöt a lába között tartotta a vendéglőben, úgy volt hajlandó csak inni. Mondták is az ismerősei, „tán kincs van benne, hogy úgy vigyáz rá, Kovács szaki?’.

Ma viszont a nagy nap után másnak is telt a vendégségből. Valahány ismerős csak megfordult a kocsmában, dicsérhette a Kovács jó szívét. Kovácsnak már több barátjától kellett kölcsönkérni, hogy a ma este számláját kifizethesse. De hát mi az a pár százas, ahhoz képest, ami majd qz ő markát fogja ütni.

A munkahelyén előlegért folyamodott. Viszont a munka nehezen ment ezekben a napokban. A munkavezető többször is csóválta a fejét:

. — Nem értem, Kovács szaki! Nem haladunk, nem haladunk. Jövő hétre át kell adnunk az épületet, de ha így halad a munka, karácsonykor még itt szentestézünk, tán még az újévet is itt töltjük. Nyomás, nyomás!

De Kovács kezében gyakran állt az ecset. Gondolatai a kard és az arany körül táncoltak és a gazdagság, a hirtelen támadt sok pénz körül. Gyakran csinált számadást, hogyan is állunk?

— Mondjuk kapok százezret. Pistának kell adni legalább húszat. Pistával szinte egyszerre találtuk. Galambos kap legalább tizet, ha nem fog többet kérni. Tausz Karcsinak is kell tizet adni. Tausz hozott össze Galambossal. Aztán még annak is kell adni tizet, aki majd az üzletet lebonyolítja. Ez így természetesen ezrekben fejezhető ki. Akkor még mindig marad ötven Óriási pénz az. Van egy kis adóság ugyan, de az meg sem kottyan. Kirázzuk a kisujjunkból. Kovács te gazdag vagy! — biztatta magát.

És ezzel indultak el Pistával a vendéglőbe.

Es ekkor éjjel történt odahaza az a valami* amely új fordulatot adott az ügynek.

tfolytatjuk)

Márton Pétef