Evangélikus Élet, 1961 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1961-07-23 / 30. szám
fcp. bérm. bp. tt 0 R S ZÁ G OS E VANG É L 1 . K U 5 H E;T %■' [J p XXVn. ÉVFOLYAM, 30. SZÁM. 1961. július 23. ARA: 1,40 FORINT A barátság Szent és nagy adomány a barátság. Életünk, egymással trító érintkezésünk, közösségi magatartásunk sivár, szegény és •rés lenne barátok, barátság és barátkozás nélkül. Sok, az életben meg-megismétlődő nehéz alkalmakkor a barát nyújtja felénk kezét és valójában az igazi barátság éppen a segítségnyújtásban valósul. „Bajban ismered meg a barátodat’ — így hangzik a szólás-mondás, ősi tapasztalat alapján. A barát és barátság kifejezést Jézus is igen gyakran használta. Csak egy idézetet említsünk: „Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért’ (Jn. 15, 13.). Ebben az egy mondatban igazán a legmélyebb, legodaadóbb barátságot fejezi ki a mi Urunk. A barátság soha nem lehet öncélú. Feltételez legalább egy ** társat De inkább többet. A barátság minden esetben Valakik között fennálló kedvező, ideális viszony. A helyes és jó célok, elvek megvalósítása érdekében létrejött állapot. BUentéte a cinkosság, cimboraság, amikor erkölcsileg helytelen célokért szövetkeznek egyesek. A barátság fogalmának elemzése közben rájöhetünk, hogy fez ember nem önmagának élő, önmagának szolgáló egyede a természetnek, hanem közösség, társadalom tagja. Az emberi- tág történetén végigkísérhetjük a barátság történetét is. A múltból ragyogó példák állnak előttünk a barátságról, amelyek a közösségi életet, a nemes és szép dolgokért való odaadást nagymértékben szolgálták. Gondoljunk Luther és &elanchton vagy Luther és Dévai Bíró Mátyás barátságára az egyháztörténelmünkből. Nemzeti történelmünk is gazdag özekben. Ide is csak egy példát: Petőfi és Arany barátsága. A mi időnkben különös hangsúlyt kap a barátság. Társa- tdbnunk, a közösségi társadalom sajátos törvényei mellett különös megbecsülésben részesíti a barátságot. Nem tudnánk előre haladni és a dolgokat a maga rendjén kezelni, ha nem kötné össze egy láthatatlan szál a dolgos kezeket és érző szíveket: a barátság a jóért, a nemesért, az igaz ügyért. Megfigyelhetjük, hogy ott vannak különösebb problémák és nehézségek, ahol akár az önzés, akár a rideg közöny aláaknázza B barátságot. A közös összefogás, a munka egyetemes lendülete csak baráti, barátságos összefogással képzelhető el. Ezért kap különös hangsúlyt és értelmet ma nálunk a barátság. Fan egy szélesebb értelemben vett barátság is. Ezt a barátságot élik például az egyház népei egymás közt. Ha ezt B kérdést vizsgálgatjuk, akkor egyáltalában nem természetes jelenségeket fedezünk fel. Az egyházak a múltban igen gyak- tan farkasszemet néztek egymással. A római egyház nemegyszer tűzzel-vassal folytatott harcot a más felekezetű egyházakkal szemben. Viszont régi hagyománya van hazánkban a két protestáns, oz evangélikus és református egyház barátságának. Ez egy időben (a XVI. sz.-ban) olyan szoros volt, hogy alig lehet megkülönböztetni a két egyházat egymástól. Súlyos történelmi időben, a megpróbáltatás évtizedeiben (pl. XVII. század, ellen- teformáció) a barátság csak mélyült. Az egyházak közötti barátságnak voltunk tanúi ezekben e hetekben a Prágai Keresztyén Béke-Világgyülésen. A barát tág érzése kapcsolta össze sok-sok egyház, sokféle hitvallású és teológiai látású híveit. Az egyházak hívei napjainkban rájönnek arra, hogy közös veszedelem, közös nehézségek, közös feladatok, célok eltüntetik a különbözőségeket és az összefonódott baráti kezek segíteni tudnak nemcsak egymáson, de a világ egyéb népein is. Isten az egyházak barátságát is» be állította abba a törekvésbe: szolgálni jó és nemes szívvel a népek helyes törekvéseit, vágyait. A barátságnak van ezenfelül egy egészen átfogó és majdnem intézményes formája. Ez a népek közötti barátság. Erre az embereket nevelni kell. Ma ez igen széles vonalon érvényesül. Az ellentétes és ellenséges érzületet le lehet rombolni és helyette a kölcsönös megbecsülést, a jó keresését lehet munkálni. A mi nemzedékünk századunkban kétszer is áldozata lett a mesterségesen ránkerőltetett ellenségeskedésnek. Az új világ arculata a barátságos népek egymás mellett élése. Ahol a nagy népek baráti és valóban önzetlen kezet nyújtanak a kis népeknek, ahol tényleg a segítés szándéka nyit lehetőségeket és nem a burkolt elnyomás, uralkodás. Ez a barátság nem cimboraság, vagy cinkosság. /\Tapjainkban folyik Ázsia és Afrika népeinek függetlenségi ’ . harca. Ha ezek a kis, elnyomott népek nem kapnak baráti segítséget erkölcsi és anyagi téren egyaránt, vajon elkép- zelhető-e a felszabadulásuk? A népek között kialakulóban levő barátság új szakasz a történelemben. Íme a barátságnak is van történelme. Ámulva nézhetjük azokat az erőket, ame lyek a barátság alapján történelmet formálnak. A mi népünk is belekapcsolódott a barátság egyetemes vérkeringésébe. Egy láncszem vagyunk abban az igazán erős láncolatban, amely a népeket összeköti. Nem a másik fölött lenni, hanem — amint az az igazi barátságból fakad — a másik mellett helyezkedünk el. A népek megbecsülését így vívjuk ki. Hazánkat is úgy ismerik, mint amely ország baráti kezet nyújt mindazok felé, akik őszinték és a becsületes kezet elfogadják. Es vannak barátaink! Természetesen a barátság soha nem jelenti az elvek feladását. Ezt sem egyéni, sem egyházi, sem nemzeti értelemben nem kell megtenni. Az igazi barát nem is kívánja elveink fel adását. Erős barátságok jöhetnek létre különböző látású embe rek között. Erre is álljon előttünk példa. Államunk és egyházunk között a viszony kedvező, barátságos. A helyes, a jó célok és elvek összekötnek bennünket. Közösen fáradunk értük. Igazi önzetlen barátság ez is. Ugyanígy igazi barátságos magatartást tanúsítunk a gyarmati iga alól felszabadult népek felé. Valójában más társadalmi, gazdasági rend, faj és vallás van ezekben az országokban, mégis baráti kezet nyújt hazánk feléjük. Mert az igazi barátság, önzetlen, áldozatos és emberséges. Mi, keresztyének, akik szocializmusban élünk, ezzel ténnyel már így találkozunk. És őszinte odaadással mélyítjük és munkáljuk ezt a barátságot egyéni, egyházi és nemzeti vo natkozásban egyaránt. Rédey Pál Az egyház jó szolgálatának öröme Elvégezték munkájukat az egyházmegyei közgyűlések Az utóbbi hetekben tartották meg országszerte az egyházmegyei közgyűléseket, amelyekről rövid híradást adtunk. Mindenütt jó rendben és egymásnak örvendezve folytak le a gyűlések. Ezek sorában egyik legutóbbi a Pesti Egyházmegye közgyűlése volt, amelyet július 12-én tartottak meg a fasori templomban és gyülekezeti teremben. A közgyűlést megelőző istentiszteleten Koren Emil esperes az elrejtett drágagyöngy példázatának igéjéről prédikált. Istennek a világba rejtett kincséről szólt. „Vannak, akik szeretnék kézenfogva végigvezetni Istent világban a panaszkodás hangjával: nézd Uram! Szeretnénk az egyházban is egyházmentő fontoskodással menteni, ami menthető, holott az a valóság, hogy Isten sokkal jobban benne van a világban is, az egyházban is, mint gondolnák, s nem nekünk kell őt vezetgetni, vagy őt menteni, hanem ő jön felénk s ő ment minket igaz szolgálatra” — mondotta.A közgyűlésen dr. Thury Jenő másodfelügyelő köszöntötte a megjelent Káldy Zoltán püspököt. Az esperesi jelentés a gyülekezetek egyenkénti értékelése előtt összefogó képet adott az egyház szolgálatáról és az egyházmegye gyülekezeteinek életéről. A világban folyó nagy, döntő eseményekre utalva, arról szólott, hogy az egyháznak Istentől kapott küldetése, hogy megtalálja a hozzáállás útját. Ez semmiképpen sem függetlenülő, elzárkózó, magaslatról mondott bírálat, vagy értékelés, még kevésbé az ellene állás útja. A melléállásnál is több, mert nem helyeslő véleményezést vár a mai ember égető kérdéseiben való fáradozáshoz az egyház népétől a világ, hanem olyan hozzáállást, amely megfogja az eke szarvát, viszi előre az életet, segíti az embert. Meg kell találnunk a szeretet szolgálatának örömét — mondotta az esperes — mert ez az egyház útja a világban. Az egyházmegye gyülekezetei az elmúlt években ezen az úton igyekeztek előre. A szolgálat lehetőségeinek és tartalmának öröme tölti ki a lelkészi jelentéseket is, amelyek az igehirdetés alkalmainak bőségéről s az igehallgatók hitben mélyüléséről szólnak. Ezek mellett szólt a jelentés arról is, hogy népünk mindennapi kérdéseiben hogyan tudott segítő lenni az egyház szolgálata. A többi között idézet hangzott el a cinkotai lelkész jelentéséből. „Híveink nagy része, különösen asszonyaink lelkesen és hűségesen veszik ki részüket a közös munkából s a termelőszövetkezeti csoport lelkes vezetőgárdája a mi gyülekezetünk tagjaiból, presbitereinkből került ki. Egyházközségünk az első esztendő nehézségei között nemcsak az igehirdetések, pásztori tanácsok segítő szeretetével állt az új életformát vállaló hívek mellett, de gyakorlati segítséget is nyújtott azzal, hogy Gyülekezeti Házát a magtárral még nem rendelkező tszcs rendelkezésére bocsátotta a gabona tárolása céljára. , Ennek az esztendőnek első negyedében a gabona felhasználásra kerülve, Gyülekezeti Házunk nagytermét a tsz kitakarítva, rendben átadta és azt böjt óta ismét rendeltetése szerint használjuk is.” ,A hitbéli elmélyülést a templomozó gyülekezet érdeklődésében, éber figyelésében látjuk és abban, ahogy az ige üzenete mindennapi életüket formálja és segíti. Igehallgató híveink hűséges munkája hivatásuk területén, egymásért való felelősségvállalása, új életformájuk kialakítása, a magyar evangélikus egyház és a nép közös feladatainak és céljainak támogatása lelkiekben és anyagiakban — jó bizonyság arról, hogy az ige nem tér vissza az Űrhöz üresen.” Az esperes jelentéséhez Káldy Zoltán püspök szólt hozzá. Örömmel kapcsolódott a jelentés reális, őszinte hangvételéhez s többi között ezeket mondotta: „Nekünk az egyházban meg kell tanulnunk a dolgokat a maguk valóságában látni, mindenféle hamis optimizmus és pesszimizmus nélkül. Isten színe előtt reálisan felismerni a dolgokat és az útmutatása szerint a világban végezni a magunk munkáját.” „Sok gyülekezetben az egyik véglet az, hogy egyesek benne élnek egy hamis optimizmusban; Jézus a fundamentum, akármi történik a világban, nem lehet baj. A másik felfogás, amely ennek az ellenkezője: a szocializmus világá- gan mi lesz az egyházzal? Ezek a nézetek nem reálisak, nem Istentől adott felfogások. Mi az adott körülmények között Istenre nézünk bátran és megyünk azon az úton, amelyet Ö adott, vállalva az örömöket és a nehézségeket,” „Isten kezéből véve feladatunkat, boldogan veszünk részt a szocializmus építésében, mint hú evangélikusok és hű hazafiak megyünk előre.” Szólott az egyházi autonómia helyes értelméről is. Helytelen — mondotta — ha egyes gyülekezetek és presbiterek az autonómiából bálványt csinálnak. Az autonómia helyes értelme az egész egyház jó szolgálata felé visz. Ott élnek helyesen az autonómia lehetőségével és jogával, ahol a közegyház érdekeivel és szolgálatával összefüggésben tudnak gondolkodni, mert mindnyájan egy test tagjai vagyunk. Ahol az autonómiát bálványozták, ott nyugodtan meg mertük nyirbálni — nem az autonómiát, hanem egyesek helytelen hozzáállását. Ez a közgyűlés is, mint valamennyi az egyházmegyékben, az egyház jó szolgálaté nak törekvései felett érzett örömmel végezte munkáját. Koren Emil A MILITARISTÁK MÁR AZ IGÉT IS KOMMUNISTA PROPAGANDA-ESZKÖZNEK TARTJÁK Wuppertal (ADN). Wilhelm Klute, egykori hitlerista katonatiszt, a nagy nyilvánosság előtt „a kommunista propaganda szívesen látott eszközének” nevezte Niemöllert, a hesseni egyházi elnököt. Niemöller a „Német Katonák Köre” nevű militarista szervezet meghívására jelent meg a Wuppertal-i város-csarnokban egy eszmecserére. Határozottan szállt síkra ez alkalommal is a kapitalista és szocialista rendszerű országok békés egymás mellett éléséért. Az agresszív nyugati politikát az Ige szavaival utasította vissza: „Akik fegyvert fognak, fegyver által kell elveszniük” (Mt 26,52). Ez szolgál ürügyül a náci tisztnek a gyűlölködő kirohanásra. ETHIOPIA Egy ethiópiai egyetemi hallgató amhar nyelvre fordította Händel „Messiás”-át. A mű bemutatóját — a fordító vezényletével — Addis Abebá ban rendkívüli érdeklődés kísérte. Köreműködött a Lutheránus Mekane Jesus — egy háza, a Presbiteriánus Egyház és a Debrei Keresztyén Kőié giúm ifjú keresztyénéinek kórusa. IMÁDKOZZUNK I Jn 5, 1-3 Mennyei Atyánk, gyermekeidnek Te sok szeretetet adtál Egész Bibliánk a Te szeretetednek sokféle megnyilatkozását zengi valóságos emberek életében. A mi életünkben is sokszor tapasztaltuk gondviselésed csodáit, életünket irányító és óvó szereteted jeleit. De mindenki számára egyforma érvénnyel Jézus Krisztusban — az ő szavaiban, tetteiben, szenvedésében, halálában, feltámadásában — mutattad meg atyai szívedet. Kérünk Téged, adj nekünk hálás gyermeki szeretetet Irántad. Ne feledkezzünk meg soha arról az el nem fogyó szerétéiről, amelyet kiterjesztesz fölöttünk mint hatalmas szárnyat. Ezért, hálából, törődünk akaratoddal és próbáljuk komolyan venni parancsolataidat, amelyek ugyan nem nehezek a szere- tetedtől égő hálás szívnek, de sokszor kihűlitek és gyengék vagyunk hozzájuk. Ne engedd, hogy miközben Veled törődünk, elfeledkezzünk a Te többi gyermekedről, testvéreinkről, minden emberről. Szeretheti-e valaki édesapját, ha nem szereti testvérét, apja másik kedves gyermekét?!... Testvér-szeretetünknek pedig adj valóságos tartalmat. Ne engedd, hogy szeretetünk szétfusson a semmibe érzések vagy gondolatok csövén át, hanem add, hogy lehessen a mi szeretetünk a másik számára napi kenyér, éjszakai födél, könnytörlő mozdulat, megvidámító mosoly, segítő kéz. Indíts bennünket arra, hogy szeressük a Te gyermekeidet a hétköznapi élet ezernyi apró tettével a családban, társadalomban, népünk között, az emberiségben. Légy áldott, hogy Szerető Atyánk vagy, és mi szerető testvér-gyermekeid lehetünk. Amen. Világosság A mai napi evangéliumi igo szól arról, hogy Jézus világosságul jött. Jézus amerre jár, fényt árasztott. Egy alkalommal azt mondotta, hogy e világ világossága. Lényegéből áradt a fény és a világosság. Tudunk nagy emberekről, akik az emberiség történetébe fényt hoztak. Erasmus, Köper- nikus, Galilei, Luther, Goethe és még nagyon sokan, a fény emberei voltak. Jézus maga volt a világosság. Egy másik helyen beszél a meggyújtott gyertyáról és ezzel a példázatos beszéddel megszabja élethivatásunkat. Ahogyan a meggyújtott gyertya, hogy másoknak világítson, életét áldozza, úgy a keresztyén ember élethivatása nem lehet más, mint a szeretetszolgálat! Ha Istenhez tartozónak valljuk magunkat, ha igével élő emberek vagyunk, ha hiszünk Jézus Krisztus megváltó erejében és hatalmában, akkor csak a világosság, a szeretetszolgálat emberei lehetünk. Szeretetszolgálatot várnak tőlünk a család körében. Ezt azért emeljük ki, mert vannak mellveregető keresztyének, akik otthon elvárják, hogy őket mindenben kiszolgálják. Ezek azok, akik a bibliaórákon felszólalnak, hogy bizonyságtevésben hirdessék a szolgálat szükségességét és szépségét. Kezdjük el a szeretetszolgálat gyakorlását otthon! Szeretetszolgálatot várnak tőlünk a társadalmi életben. Furcsa keresztyének azok, akik a templomban kipirult arccal hallgatják Isten beszédét, kinn az életben pedig legszívesebben bottal sújtanának embertársaikra. Az életével világító keresztyén ember segít, felemel, jó szót mond és mások boldoggá tételében szívesen és készségesen fáradozik! Szeretetszolgálatot vár tőlünk a mi édes hazánk! A társadalmi munkát szabad így is mondani: szeretetszolgálat. Szeretjük a mi szép hazánkat, ennek lakosait kivétel nélkül! Szeretjük dombjait, folyóit, az ízes kenyeret adó magyar földet. A keresztyén ember készséggel végzett szolgálatával, jó munkájával szereti hazáját. Fülöp Dezső fon ddato-U Mivel Krisztus feltámadott, azért a XX. század emberének is utitársa és kortársa. Az embereket kevésbé érdekli a dogmatika, inkább az élet, tehát ilyen kérdések: kik vagyunk, hol vagyunk és hova tartunk stb. * Jézus követése ilyeneket jelent: szeretjük egymást, lemondunk valamiről, segítjük a másikat, megbocsátunk, tiszta, boldog jövőt építünk. Vl
