Evangélikus Élet, 1961 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1961-07-02 / 27. szám

Fehér galambok Prága fölött...

(Képek az Első Keresztyén Béke-Világgyűlésről)

1.

A prágai Orbis könyvkiadónak a csehszlovák fővárosról többnyelven kiadott tájékoztató füzetein, a középkori Prága városát ábrázoló címlapon fehér galambok szállnak a város felett... Egy héten át — amíg a világ keresztyénéinek nagy béketalálkozóján Prágában tartózkodtunk, mi is úgy éreztük, hogy a békesség fehér galambjai szállnak örvendve és örömöt hirdetve a város felett... Hiszen, ha egyéb nem történt volna is, minthogy Keletről és Nyugatról, Északról és Délről keresztyének százai sereglettek össze, hogy békességvágyukról és testvéri sze- retetükről bizonyságot tegyenek, már ez is roppant nagy dolog lett volna. Fokozta azonban a világgyűlés jelentőségét az a tény, hogy többnapos tanácskozás, elmélyült teológiai eszmecsere után a gyűlés résztvevői majdnem százszázalékos egyetértéssel szavazták meg a világhoz intézett ÜZENETET... Ez az üzenet békét hirdető fehér galambként száll a világ kü- löböző tájai, gyülekezetek és hívek felé, hogy elmondja, miről tanácskozott a világgyűlés hétszáz delegátusa . .. Ebben az üzenetben benne dobog a világ protestáns és or todox egyházainak lelkiismerete, és hitünk és meggyőződésünk szerint alkalmas lesz arra, hogy ébresztgesse a most még aluszékony lelkiismereteket is...

2.

Az új városháza dísztermében, a világgyűlés színhelyén a szünetekben zsibong a sokszínű és soknyelvű tömeg. „Valóságos Bábel ez” — mondja valaki, de úgy érzem, hogy nem helyes a megállapítás. Bábel tornyának építői nem értették meg egymást, mi pedig, akik idejöttünk MEG AKARJUK ÉRTENI EGYMÁST és azért jöttünk, azért küzdünk és azért imádkozunk, hogy a világon minél többen egyet értsenek az emberiség nagy kérdései, a békés egymás mellet élés, az általános leszerelés és a háborúk kiküszöbölése kérdésében.

Egyik délben Mr. Robert DODOO-val, a ghanai metodista iskola igazgatójával ebédeltünk és beszéd közben figyelemreméltó megjegyzést tett: „Azt még megértem, hogy a fehérek és feketék sokhelyütt nem értik meg egymást, az is érthető, hogy feketék sokszor bizalmatlanok a fehérekkel szemben, de azt

semmiképpen nem értem, hogy miért bizalmatlanok és MIÉRT NEM ÉRTIK MEG A FEHÉR EMBEREK EGYMÁST!?”

Bajtkeverő és gyűlölködő fehér emberek, jó lenne egy kicsit elgondolkodni Mr. Do- doo szavain ...

3.

A szovjetunióbeli kedves barátaink közül a mi munkacsoportunkba került Elmar SALUMAA tallini profesz- szor. Nagy örömmel üdvözöljük egymást, hiszen három évvel ezelőtt felejthetetlen napokat töltöttünk együtt a szép tengerparti városban. Örömem még csak fokozódott, amikor hallhattam, hogy az egyik ülésen felszólalva, Salumaa professzor teljesen a mi teológiai felfogásunkat osztotta: „Egy feladata van

az Egyháznak: szolgálni! Szolgálni az Istennek és szolgálni az embereknek! Ahol az Egyház uralkodni és nem szolgálni akar, ott nem Egyház van, hanem csak egy vallásos intézmény. A mi Egyházunk valamikor uralkodó Egyház volt —, de ennek nincs helye a szocialista társadalomban!”

Boldogan láttam, hogy köztünk nemcsak finn-ugor testvériség, de mély lelki egység is van, hiszen ugyanezt valljuk mi is és vallják velünk együtt sokmillióan a világban, hogy az Egyház csak szolgáló Egyház lehet...

4.

VANTULA dr. varsói evangélikus püspök, Dr. COMAN bukaresti ortodox teológiai rektor... ketten a hétszáz- közül... ketten azok közül,

akikkel ezelőtt 30 évvel együtt végeztük tanulmányainkat a strasbourgi nemzetközi szemináriumban... Azóta bizony sok minden megváltozott a világban... Birodalmak omlottak össze, trónok dőltek le, de megmaradt szívünkben a népek közti barátság meleg érzése, amelyet harminc évvel ezelőtt tanultunk meg ... Nagy szeretettel és örömmel üdvözöltük egymást, hiszen találkozásunk azt jelentette: lelkileg is egyek vagyunk és egyek maradtunk az elmúlt évtizedek alatt... COMAN dr.-al egymás mellett ültünk a közös magyar-román ebéd alkalmával, emlegettük egykori professzorainkat, közöttük is különösen CULLMANNT, aki az újszövetségi teológiában világnagysággá nőtte ki magát... Amikor búcsúzóul COMAN dr. melegen megölelt, éreztem, hogy nem hiába szőttük már három évtizeddel ezelőtt a magyar-román barátság szálait... Egyek vagyunk Krisztusban és

egydli vagyunk a = Krisztus által megparancsolt békesség szolgálatában....

5.

Csehszlovák barátaink nagy szeretettel, meleg vendégbarátságai vesznek körül bennünket. Régi kedves barátok és testvérek vannak közöttük. Andrej Ziak bácsi, a népszerű szlovák egyetemes felügyelő, Dr. Amadeo Molnár prágai professzor, Mata- sik pozsonyi református esperes. Az egyik szünetben meleg tekintetű, idősebb testvér lép hozzánk és hibátlan kiejtéssel mondja: „A magyar testvéreket keresem.” Amikor megmondom nevemet, kedves mosollyal mondja: „Ismerem nevedet az Evangélikus Életből”. Aztán ö is megmondja nevét: ZACHAR KOLMAN Zvólenből. Ameny- nyire jól esett a testvéri szeretetnek ez a kedves megnyilatkozása, éppen annyira öröm volt számunkra, hogy íme, lapunk jó szolgálatokat végez a népek közötti barátság és egymás megismerésének terén. Bizonyos, hogy a jövőben még nagyobb lehetőségek nyílnak és még nagyobb feladatok várnak reánk ezen az áldott úton.

6.

Bizony megfájdult egy kicsit valamennyiünk szíve, amikor szombaton 19 óra 23 perckor Dr. Hajek elnök bezárta az Első Keresztyén Bé- ke-Világgyűlést... V alameny- nyien éreztük, milyen jó volt együtt lenni, milyen jó volt egymással találkozni... Milyen szép is lenne, ha sokszor így találkoznánk, testvéri szeretetben, megértésben, jóakaratban ... Milyen

más lernte a világ, Ha S pefc is így nyíltan kibeszélhetnék egymást... Hitem szerint sohasem lenne többé háború, hiszen olyan tartós* erős kapcsolatok alakulnának ki, hogy hiába lenne a háborús bajtkeverők minden gonosz próbálkozása— Tele volt a lelkünk mély hálával< tiszta boldog örömmel, amikor felhangzott a 103. Zsoltár: „Áldjad én lelkem az Urat és egész bensőm az Ő szent nevét...”

7- i

Vasárnap délelőtt ökumenikus istentisztelet a Betlehem kápolnában, ahol évszázadokkal ezelőtt Húsz János prédikált... Az ódon falak között az elöreformáció hősi idejét érzik a templomot egészen megtöltő delegátusok. De éreznek mást is: érzik azt, hogy ha most Húsz János megjelenne, milyen boldogan látná, hogy az emberek nem küldik máglyára a más hitet vallókat, hanem szeretetben és testvéri egységben együtt szolgálnak ai Urnák... Kínai püspök ..• ortodox főpap... Libériái lelkész ... Veszfáliai szenior ... magyar evangélikus püspök ugyanazt az Urat dicséri... Aztán elhangzik a MIATYÁNK vagy félszáz nyelven és a delegátusok saját anyanyelvükön harsogva éneklik: EROS VÁR A Mt ISTENÜNK!

Néki köszönjük, hogy testvéri szeretetben, népek közti meleg barátságban, a békesség drága evangéliumának szolgálatában egy hetet tölthettünk a szép Prágában, hói fehér galambok szárnyának suhanását éreztük.

Halász Béla

IMÁDKOZZUNK

Köszönjük Neked, Istenünk, az első keresztyén gyülekezet sugárzó emlékét. Tőled volt az erő, amellyel az apostolok a feltámadt, élő Jézus Krisztust hirdették. És Tőled volt a szeretet, amellyel a hivők mindenüket megosztották egymás között, hogy segítsenek a szűkölködőkön. Az igehirdetés erejében és a szeretet áldozatos közösségében a Te kegyelmed mutatkozott meg.

Kérünk Téged, áldd meg a mai gyülekezetét is mind a kettővel. Ne engedd, hogy múzeummá váljék az egyház, ahol régi idők poros gondolatait és letűnt századok kegyes emlékeit őrizgetik. Add inkább, hogy az egyházban az élő Jézussal találkozzunk, aki ma ad, a mai korban, a mai embereknek bűnbocsánatot, békességet, az örökélet reménységét. Tedd húsvétibbá a prédikációkat vasárnaponként, amelyek a mi Urunk feltámadásának hétről hétre ismétlődő ünnepei. És tedd húsvétibbá a keresztyén hitet, hogy ne vallásos megszokás vezesse, hanem friss, új megtapasztalás a Te szeretetedről és Megváltónk erejéről.

Add meg az első keresztyén gyülekezet másik többletét is: a szeretet közösségét. Mutasd meg nekünk, hogy abban az új társadalomban és gazdasági rendben, amelyben élünk, mennyi alkalmunk nyílik a közösségnek élni, az önzést megtagadni. Különösképpen is erősítsd meg a Te gyermekeid között a termelőszövetkezeti tagokat, hogy a közös munkában örömüket találják és a közös eredménynek testvérien örvendezzenek. Ments meg mindegyikünket a magunk érdekének mások és a köz kárára történő érvényesítésétől. Hadd ismerjék meg a Tieidet arról a szeretetről, amelyet Tőled tanultunk. Ámen.

Az „arany város“

ARANYKÖDBEN ÚSZIK A VÁROS. A nap éppen most határozta el, hogy nyugovóra tér. Mégegyszer tékozló bőséggel szerteszórja sugarait és azok szikrázva pattannak vissza az ezer torony, kupola, ódon ház kőcsipkéiről. Es az esti aranyfény még sokáig rajta marad az épületeken, A nap, ez a csodálatos nagy ötvös, kifogástalan, jó munkát végez és kezdem érteni, miért hívják Prágát „aranyvárosnak”.

Némán őrködik a Hradzsin a város békés nyugalma felett. Falai, ablakai történelemről suttognak. Szenvedés és öröm, félelem és biztonság emelte magasra. Ügy uralkodik a várhegyen, mint kőszáli sas az alatta elterülő szírieken. Szinte lebeg az esti fényözönben. Lenn a völgyben zúgva kanyarog a Vltava. Régen elmosta már a vért és a könnyet, amelyet a hősök és az özvegyek ontottak itt a vár falainál. A hidak, amelyek zömökén ívelnek át a folyón, most békés polgárok útjait rövidítik. A belső városrész így mindenestül, a várral, a templomokkal, hidakkal, épületekkel, utcákkal: a középkor. Csak a villamosok és a suhanó gépkocsik figyelmeztetnek arra, hogy a huszadik században vagyunk.

A város dombokra épült. Nincs tenyérnyi vízszintes terület és nincs öf méternyi egyenes szakasz az utcákból. Zegzug mindenhol és le-fel mindenütt. A villamosok és gépkocsik úgy kanyarognak, hogy az idegenek szinte „tengeri betegségről” panaszkodnak. Mégis, minél tovább nézi az ember ezt a várost, annál szebb lesz. Patinás ódonságában olyan, mint sokoldalúra csiszolt drágakő. Az ember kezdi megérteni, hogy a Habsburgoknak miért volt olyan kedvenc városa és miért fűzte olyan beteges szeretet Prágához őket.

PRÁGA LAKÓI MEGHATÓAN KEDVESEK. Mosoly az arcukon és szíves fogadtatás minden mozdulatukban. Ha tájékozatlanul állunk egy-egy útkereszteződésnél, magyaráznak, eligazítanak, de sokszor el is kísérnek célunkhoz. Pedig a nagy idegenforgalommal közömbösség szokott együtt járni. A prágaiak nem fásulnak el. Kedvesen állnak az idegenek segítségére és szolgálatára. Ezt a népet néhány éve tanuljuk csak ismerni. A kapcsolataink még egészen frissek, a barátság gyökerei még alig hatoltak a mélybe.

A történelem ugyanazt a sorsot szánta ennek a két kis népnek. A cseheknek is és nekünk magyaroknak. Önkéntelenül gondolunk arra a végzetes tévedésünkre, amikor Mátyás király, engedve a Vatikán politikájának, megtámadta a cseheket, Podjebrád György, cseh király megengedte a cseh huszitáknak a két szín alatt való úrvacsoravételt. A pápai Kúria sohasem fogadta el azt a megegyezést, amelyet ebben a kérdésben kötöttek és nem tűrte a huszita állam politikáját. Podjebrádot kiközösítették az egyházból, Róma elhatározta, hogy az eretnek uralkodót letaszítja trónjáról s helyét a katolikus Mátyásnak adja át. A magyar király engedett a felszólításnak és a két nép ereje felőrlődött a magyar—cseh háborúban. Egy elmulasztott, vissza nem térő történelmi pillanat volt az, amikor a két nemzet királya szövetkezhetett volna. Az elgyengült két kis állam így hullott az osztrák monarchia ölébe és kerek négyszáz esztendőn keresztül, egészen az első világháború végéig, ugyanannak a hatalomnak, szolgaságra ítélt gyermekei lettünk.

Ez a régi múlt.

DE A MI SZÁZADUNK IS közös veszedelmet hozott mindkét nép számára. A második világháborúban is ugyanattól a veszedelemtől, a fasizmustól kellett rettegnie mind a két kis népnek. A félelem alapos és jogos volt. 1938—1939-ben a csehek, mi pedig 1944-ben estünk áldozatul a fasiszta imperializmusnak. Közös sors! És most itt, Prágában, érezzük a testvériséget és az egymásrautaltságot.

Különösen ezekben az órákban. Amikor a nap nyugovóra tér és megszépít mindent, valóban arannyá teszi c várost; gát tornyai, amelyeket valaha lőportornyoknak használtak — most villamosok robognak keresztül kapuikon — megilletődést váltanak ki belőlünk. Ünnepi ez az óra.

... Amíg mindezt látom és mindezen elgondolkodom, autóbuszunk az Üjvárosházához ér. Kedd este van. 1961. június tizenharmadika. Egyre-másra érkeznek az autóbuszok és gépkocsik. Szinpompás látvány tárul elénk a lépcsőknél. A várost szimbolizáló két szobor — Juda ben Becálel prágai rabbi és a gólem- szobor, mintha most odafordítanák tekintetüket az érkezőkre, öt világrész keresztyén küldöttei érkeznek. Színesen, tarkán, magukon hordozva hazájuk és foglalkozásuk jellemző vonásait. Bábeli nyelvzavar. A kék szalagos rendezőknek igazán akad dolguk, amíg ezt a sokfajta embert beirányítják, vagy bekísérik a nagy tanácskozó terembe.

MA NYÍLIK A PRÁGAI KERESZTYÉN BÉKE-VILÁGGYŰLÉS. Itt afrikai négerek csoportja közeleg. Mosolyogva jönnek fel a lépcsőkön. Tudják, hogy testvérek közé jöttek. Köztük némelyik népviseletével hívja magára a figyelmet. Ott az ortodox egyházak népes képviselete jön. A patriarchák pásztorbotjaikkal és valamennyi papi köntösben. Az esti szellő meglengeti ősz szakállukat. Emiit franciául, amott arabul, angolul és németül folyik az ismerkedés. Itt régi barátok rázzák melegen egymás kezét a viszontlátás örömében, ott a gomblyukba akasztott névjegyet sillabi- zálják az idegenek és kóstolgatják az idegenül csengő nevek kiejtését.

A tanácskozóterem még néhány pillanatig üres. Végigfut a tekintetem az asztalokon. Az ötven ország delegátusainak országonkénti elhelyezését nagy táblák mutatják. A résztvevők helyeit apró névjegyek jelzik. Az asztalokon odakészítve a rövidhullámú tolmácskészülék. A mintegy 700 névjegy csendben várja gazdáját. A pillanat ünnepélyes. A lelkekben megilletödöttség. A világon ez az első alkalom, hogy keresztyének így jönnek össze, ilyen sok helyről, ilyen különös és felelősség- teljes kérdésekben.

Az elnöki emelvényen csengő szólal. Csilingelőse elvész a terem nagyságában, de a bekapcsolt mikrofonban az elektromos hullámok útján harangzúgásnak hat. A bejáratnál feltűnnek a különböző keresztyén egyházak

képviselői. Jönnek, egyre csak jönnek. Mintha soha vége nem akarna lenni a soroknak. Már úgy tetszik, tele a terem és még mindig csak jönnek. Egy pillanatra az fordul meg a fejemben, hogy most az egész keresztyén világ jön be ebbe a terembe. A falak elmozdulnak észak, kelet, dél és nyugat irányába és bejönnek Budapest, Oslo, Cape Town, Tokió, Neu) York különböző felekezetű hívői. Áramlanak befelé színesen és Ünnepélyesen a követek.

Nyolc óra. Helyén áll mindenki. Énekelni kezdünk. — Grosser Gott, wir loben dich — Holy God, Thy Name we bless — Grand Dieu, nous te bénissons ...A dallam ismerős, Mindenki a maga nyelvén énekli. A dallam közös. Milyen különös. A különbözőségekben mennyi közös van. Fehérek és feketék, nyugatiak és keletiek között már a kezdet közös. Egy szív, egy lélek dicsőíti az egy Istent.

És közös az Ige. Dicsőség a mennyben Istennek és a földön békesség... És e pillanatban megalázkodva tekint fel a világ keresztyénéinek küldöttsége Istenre és tőle kéri a földre a békét. Felfelé tekintünk, hogy a lent levő szorongó kérdésekre választ kapjunk.

Az igehirdetés után hétszáz ember áll fel és míg elszállnak a befejező ének utolsó dallamfoszlányai, elkezdik a „Miatyánk”-ot imádkozni. Mindenki a saját anyanyelvén, Mondják, mondják teljes és tiszta szívből, Nekem úgy hatott, hogy mindenki magyarul mondta. Beszéltem egy némettel, ő azt mondta, neki úgy tetszett, mintha mindenki németül mondta volna. Értettük, ez volt a lényeg. Es csodálatos, az „ámen" a föld különböző nyelvein egyszerre és ugyanúgy csendült. így nyílt meg a nagygyűlés. Ilyen sokfajta, sokfelöl jött keresztyén emberrel, akiknek most egyetlen egy forró kérdés égeti szívét, mit tehet a keresztyénség az ember és az emberiség érdekében. És amilyen közösen tudtuk az Űrtől tanult imádságot elmondanit úgy együtt egy szívvel és egy lélekkel próbálkoztunk a nagy és sorsdöntő kérdésekre feleletet keresni.

Prága közben nyugovóra tért. A város éjszakai nyugodalma felett a holdfényben úszó Hradzsin őrködött. Csendesek, néptelenek már az utcák és mi azzal az érzéssel tértünk szállásunkra, hogy az egyház életében új történelmi szakasz kezdődött. Rédey Pál