Evangélikus Élet, 1961 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1961-06-25 / 26. szám

Az egyhástdrténeíbSU "T& 'WM, Egyházszervezetünk a 16. században Ä lutheri reformáció által felszabadított evangélium győ­zelmesen terjedt hazánkban, azonban az önálló evangé­likus egyház megszervezését hosszan tartó folyamat előzte meg. Az evangélium hirdeté­se messze elöl járt, s csak las­san követte az új egyház- szervezet kialakulása. AZ ELSŐ ÉVTIZEDEK­BEN az evangéliumot elfo­gadó gyülekezetek és lelké­szek is még a katolikus egy­ház szervezetébe voltak be­sorolva, annak a joghatósága alá tartoztak. A katolikus püspöktől való függés ugyan formai volt, mert teológiai kérdésekben az evangélikus lelkészek nem követték uta­sításaikat. Az 1547—65-ig tartott trienti zsinat merev­sége Európa-szerte indítást adott a protestáns egyházák önálló szervezkedésére. Az első gyülekezetekben a lelkésznek még olyan kizáró­lagos egyházkormányzati ha­talma volt, mint a katolikus papnak. A XVI. század má­sodik felében alakulnak meg az esperességek vagy frater- nitások. Az egyházkormány­zatnak ezen a második foko­zatán is a lelkészi elem ki­zárólagossága érvényesült A fratemitás kifejezetten a lel­készek tömörülését jelentette. Keletkezésére is úgy került sor, hogy egy vidék lelké­szei teológiai, egyházkor­mányzati kérdések megtár­gyalására összejöveteleket tar­tottak. Ebből fejlődött ki a fraternitás. A Gömörben megalakult „murányi frater- fritás” például 1584-ben, majd 1594-ben szervezeti szabály­zatot alkot. Az ilyen és eh­hez hasonló szabályzatok sze­rint a fraternitás élén a sze­nior, az esperes áll, akit oly­kor csak egy évre választot­tak. A fratemitás magasabb egyházkormányzati fórumot nem ismert, ezért az élén álló esperesnek messzemenő jogai voltak. Lelkészt szentelt, bí­ráskodott, egyházlátogatást Végzett, lelkészküldési joggal fit. A gyülekezetek az espe­restől kértek és kaptak al­kalmas lelkészt. A lelkész nem a híveitől —- akik jog­fosztott jobbágyok voltak —, hanem az esperestől és a fra­ternitas tői függött, olykor pe­dig a patrónusi jogokat gya­korló földesúriéi. A murányi fratemitás 1584-iki szabály­zatának 13. cikke átvette azt a katolikus egyházi kiváltsá­got, hogy lelkész csak az es­peres előtt vádolható és nem a polgári hatóság előtt. A fratemitás tehát védelmet is jelentett a lelkészeknek. Ezért a fratemitásba befo­gadott lelkész esküt tett a fratemitás szabályaira, és az- tttán a többi taggal együtt évi járulékot fizetett a fra- femitásnak, ha pedig az évi rendes gyűlésen nem jelent meg, büntetéspénzt fizetett. A LELKÉSZI ELEMNEK 8 kizárólagos egyházkormány­zati hatalmát a földesúr és a városi tanács korlátozta. Ez azonban kívülről jövő ténye­ző volt, inkább állami jel­legű. A földesúr a feudális tár­sadalom viszonyai között, a királytól nyert birtokán telj­hatalmú úr volt. Mint ilyen azonban a világi felsőbbség fogalma alá tartozott akkor is, ha egyházunkhoz tarto­zott. A jobbágyfal vakban a földesúri jogot az egyház felé, mint patronus ecclesiae gyakorolta. Ez általában az egyház védelmét jelentette a XVI. század három részre szakadt országának zűrzava­ros viszonyai között. Befelé az egyház felé inkább anyagi természetű volt a patronus- ság, a földesúr támogatta a papot és tanítót, és ha kel­lett, behajtotta a pap és ta­nító járandóságait a jobbágy­ságon, így például a katoli­kusoktól átvett papi tizedet A szabad királyi és bánya­városokban a városi tanács gyakorolta a földesúri jogot, fizette az egyházi szükségle­teket. Sokszor a városbíró az egyház gondnoka is volt egy- személyben. Azonban a vé­delmen és az anyagi dolgok intézésén ez sem ment túl. LÉNYEGÉBEN tehát a ma­gyarországi evangélikus egy­ház kezdetétől az első orszá­gos zsinatokig terjedő kor­szakot két egyházkormányzati jelenség jellemzi: 1. Még nem alakult ki min­denütt a szuperintendens­püspöki tiszt, az egyházkor­mányzat legmagasabb foko­zata. A fratemitások jelen­tették az egyházszervezet ma­gasabb, gyülekezetek feletti fórumát Ezért az esperesek messzemenő jogokat gyako­roltak a lelkészszentelés, lel­készküldési jog, a tanfegye­lem és egyházfegyelem te­rén. 2. Egyházkormányzatunk ebben az időben kizárólag a lelkészi elemre épül mind a gyülekezetben, mind a frater- nitásban. A fratemitásnak csakis lelkészi tagjai voltak. A világi elem védelme és anyagi segítsége nem jelen­tett egyházkormányzati szere­pet. Mindez azért alakulhatott így, mert a XVII. századdal indul meg a fokozottabb el- lenreformációs küzdelem, ad­dig azonban nem is volt olyan nagy szükség a patrónusok védelmére és egyházkormány­zati szerepére, a győzelmes evangélium nélkülük is meg­hódította a XVI. század vé­gére az ország lakosságának legnagyobb részét. Érthető, hogy az evangélium hirdetői, a lelkészek különös egyház­kormányzati szerepet vittek. A magyarországi evangé­likus egyházban tehát nem ismeretlen a lelkészi elemen nyugvó egyházkormányzat. A világi elemből csak a nemes­ség és a városok képviselői jutnak szóhoz, ennél többre a feudális társadalom keretei között nem lehet gondolni. Lényegében azonban az egy­házkormányzat a szuperinten­dens, a szenior és a parochus lelkész kezében volt, amit a ] fraternitás és később a szu- perintendencia gyűlései irá­nyítottak, a lelkészelem ve­zető szerepével. Mindez azt jelenti, hogy egyházszervezetünk mai vo­násainak alapjai csak jóval később alakultak ki. Dr. Ottlyk Ernő Szégyenletes visszaélés az imádsággal Soha nem gyalázták meg még úgy az imádságot, mint akkor, amikor a Hirosima fölé küldött, az első atombombát szállító, repülőgép feladatá­nak „jó” elvégzésére kérte Is­ten áldását egy amerikai lel­kész. Most a keresztyénséggel és az imádsággal való újabb szé­gyenletes visszaélés történt az NAPRÓL-NAPRA VASARNAP: ZSOLT. 104, 31; JTJD. 24—85. - Adjunk hálát az Istennek ezen a vasárnapon is, hogy nem feledkezett meg rólunk. Ajkunk örömmel énekelje a dicsőség énekét! — Zsolt. 119, 41-48; Ap. Csel. 13, 1-12. HÉTFŐ: ÉZS. 33, 5; I. JÄN. 8, 83. — Istent csak Jézus Krisztuson keresztül lehet megismerni. Jézus Krisztusban az Atya jött e világra. Amit a Fiú hirdetett és cselekedett, azt az Atya küldetésében mondta és tette. Ján. 8, 1—11; Ap. Csel. 13, 13-25. KEDD: MIK. 6, 3; n. MM. 2, 19. — Isten ismer minket! Ikmeri elgondolt, de ki nem mondott gondolatainkat. Meg- fogamzott, de cselekvéssé nem vált indulatainkat. Csak tiszta szívvel lehet Jézust Krisztusnak, az Urat Atyának vallani! H. Kor. 2, 5—11; Ap. Csel. 13, 26—41. SZERDA: ZSOLT. 30, 6; ROM. 5, 8-9. - Isten megítél bű- heinkért és megkegyelmez Jézus Krisztusért. Haragja „csak pillanatig tart” — mondja Dávid —, „de élethossziglan jóaka­rata”. Mt. 5, 43—48; Ap. Csel. 13, 42-52. CSÜTÖRTÖK: ZSOLT. 1, 6; H. KOR. 1, 12. — Ismeri az Dr az igazak útját! Hogy „igazak” lehessünk mi is, ahhoz az szükséges, hogy Jézus Krisztusban megismerjük és befogadjuk Isten örök szeretetét! Mt. 18, 15—20; Róm. 9, 1—13. FENTEK: ZSOLT. 119, 140; JÁN. 8, 47. - Isten beszéde: élet! Aki nem csak hallgatja, hanem be is fogadja és úgy is él, az magáénak mondhatja az örök élet reménységét. Mert befogadni és megtartani Isten beszédét csak az tudja, aki hisz az Atyában és abban, akit az Atya küldött, az Űr Jézus Krisz­tusban. Róm. 15, 1—7; Róm. 9, 14—24. SZOMBAT: EZS. 26, 19; I. TESS. 4, 14. - Jézus meghalt és feltámadott! Nem maradt a sírban, hanem legyőzve az örök halál hatalmát, feltámadott. Az örök életet hirdeti azóta a Benne bízóknak. Milyen jó, hogy a feltámadás reménységével búcsúzhatunk elhalt szeretteinktől. Gál. 6. 1—5; Róm. 9. 25—29; Lk. 5, 1-11. k. á- = kesség! KENYÉR ÉS BÉKESSÉG Odakünn a határban, végtelen búzamezőkön, a felmelegedő érlelő nyárban most készül a kenyerünk. A mindennapi ke­nyerünk, amiért imádkozunk és dolgozunk. A mindennapi ke­nyerünk, amiből lényegében mindenünk születik: az egészsé­günk és az életünk, örömünk és jólétünk, otthonunk és moso­lyunk, boldogságunk és szép, új holnapunk. Jó nekünk ilyenkor arra gondolnunk, hogy az új kenyér ben Isten új szeretete közelíti meg az életünket és jó arra gon­dolni, hogy az új kenyérben szép életünknek új íze, új öröme és új reménysége teszi majd gazdagabbá az otthonunkat. ~\1 égis úgy érzem, hogy a reánk következő napokban sokat kell gondolnunk azokra, akiknek a keze készíti számunkra az új kenyeret. Forró nyárban napbarnította emberek ezrei jár nak majd a búzakalászok között, hogy hajnaltól alkonyaiig való verítékes, hősi mozdulatokkal készítsék nekünk a kenye­ret. Sohasem fogom elfelejteni, hogy amikor gyermekéletem először kezdett rácsodálkozni a világ titkaira, szépségeire valóságaira, az édesapám kivitt a mezőre és amikor egy búza­kereszt közelébe értünk, ahol kemény kezekben suhant a ka­sza, így szólt: — Jól nézd meg fiam annak a bácsinak a kezét mert az a barna, eres, kérges kéz megszentelt munkás kéz és te ebből a kézből, ebből a megáldott kézből kapod a kenyeret. Városok, falvak, kicsinyek és nagyok, fiatalok és öregek ma mindnyájan feléjük nézzünk. Végtelen mezők munkája és munkásai felé szálljon ma minden gondolat, minden imádság minden áldás és minden köszönet! hegyenek áldottak azok akik a kenyerünket készítik, hogy ezen a földön közelben és távolban az élet legszebb szertartása meg ne szűnjék és ad­hassa az egyik ember a másiknak a legnagyobb földi aján­dékot: a kenyeret. Vagy van-e szebb mozdulat, mint amikor az édesanya kenyeret szel le a gyermekének, mosolygó hitves munkából hazatérő párjának, vagy egy gyermek a megfáradt öreg édesanyjának. Legyenek áldottak a kenyér készítői! Tj1 s legyenek áldottak azok, akik szerte a világon a mindenki kenyeréért fáradoznak. Akik azt akarják, hogy a világ minden sarkában, minden otthonában legyen az asztalon elég­séges és bőséges kenyér. Hogy a napfény és a búzakalász ké­szítette kenyér eljusson minden távoli sovány és éhes kézbe kenyeret szelő édesanya kezébe és minden elfáradt öreg ma­gányos asztalára. Legyenek áldottak a mindenki kenyerének készítői! Odakünn a határban, végtelen búzamezőkön most készü, a kenyerünk. Es ezt a mondatot ma úgy kell folytatnunk, hogy a kenyerünk szó mellé odaírjuk ezt a másik szót: — békessé­günk! TZ~ enyér és béke összetartoznak. Együtt vannak már Luther -**- ajkán is. Amikor Luther Márton a Kis Kátéban a Mi­atyánk negyedik kérését magyarázza, akkor erre a kérdésre hogy mi a mindennapi kenyér, ezt válaszolja: „Mindaz, ami lest és élet fenntartására és táplásására kell, mint például: étel ital, ruházat, lábbeli, ház, gazdagság, szántóföld, barom, pénz anyagi javak, derék házastárs, derék gyermekek, derék háznép derék és hűséges felsőbbség, jó kormányzat, jó időjárás, béke egészség, közrend, becsület, jó barátok, megbízható szomszédok és ezekhez hasonlók.’’ A béke mindennapi kenyerünk. Ügy igaz ez, hogy kenye­rünk jóízét is csak békében érezzük. Istennel, emberekkel való békétlenségben egyszerre megkeseredik a kenyerünk. A bol­dogtalanság és a bánat viharos feldúlt szobájában mindig érin­tetlen marad a kenyér. A békétől függ a kenyér jó íze, de a békétől függ mindaz ami benne foglaltatik a kenyér szavában. A békétől függ az otthonunk átölelő, betakaró csendje, templomok tiszta nyugal­ma, műhelyek ritmusa, mezők aratódala. A békétől függ gyer­mekek mosolya, fiatalok álma és öregek álmodozása. A béké­től függ a munka mámora és az élet értelmének minden re­ménysége. , A béke és a kenyér így tartozik össze: a béke mindennapi kenyerünk. Épp olyan szükségünk van reá, mint a kenyérre. És épp úgy kell mindenkinek a világon, mint a mindennapi ke­nyér. l[/fa., amikor messzi búzamezőkön azokra gondolunk, akik a kenyerünk készítői, imádsággal és szeretettel gondolunk azokra is, akik a béke készítői, őrzői szerte a világban. Reájuk gondolunk és azt mondjuk: legyenek áldottak azok, akik az emberiség békéjén fáradoznak, akik a béke útját készítik. Amikor ezek a sorok íródnak, Prágában már végétért Prágai Keresztyén Béke-Világgyűlés. Több mint 600 lelkipász­tor a Béke nagy pásztortüze mellől már elindult hazafelé. A maga országába, a maga népéhez. Reájuk is gondolunk, vég­telen útak csendes vándoraira, akik az egyetemes emberi béke tiszta napfényét hordozzák a szemükben és viszik magukkal Haza a szívükben. Legyen áldott az útjuk, a munkájuk, az imádságuk. Legyenek áldottak, akik ezzel a szent lánggal a szívükben járnak a világban és készítik mindenki számára a béke csönd­jét. Kenyér és békesség igy tartoznak össze az emberi élet nagy szótárában, emberek vágyában és mindannyiunk remény­ségében. Mindennapi munkánkban és mindennapi imádsá­gunkban. Ha valaki ezt nem így látná, próbálja leírni egymás mellé ezt a két szót: bomba és búzakalász. Ez a két szó sohasem fér meg egymás mellett. Nem bomba és búzakalász, hanem kenyér és békesség! ár megíródtak ezek a sorok, amikor megérkezett a hír egy iTJ- távoli világból, Japánból, hogy ott soha nem látott hatal­mas harmincmilliós tömegmozgalom indult el a világpusztító fegyverek betiltásáért. Június 14-én Japán különböző részeiből, a legészakabbra fekvő Waktawai városából, a legdélebben fekvő Yaku szigeté­ről, Okiwanáról és más területekről békemenet indult Tokió felé. A menet részvevői falvakon és városokon, a tengerparton és az, ország belső területein, ipari központokon át teszik meg aZ' utat. A békemenet augusztus 12-én érkezik meg Japán fő­városába, hogy ott részt vegyen a nukleáris fegyverek eltiltá­sát követelő 7. nemzetközi értekezleten. Harmincmilliós békemenet! És ki tudná megszámolni azok­nak a sorát, akik szerte a világon, átölelve szeretteiket egy lát­hatatlan békemenetben, így sóhajtják vagy imádkozzak ezt a két szót: kenyér és békesség! Ez a békemenet várja mindazokat, akik élni és szeretni akarnak, akiknek fontos és drága ez a két szó: kenyér és bé­amerikai Fegyveres-Erők Nap­ján. Nyugati híradások beszá­molnak arról, hogy az ame­rikai Fegyveres-Erők Napján, pünkösd hétfőjén, Shade, a Kaiserslautern melletti Sem- bach amerikai repülőtér kato­na-lelkész őrnagya, több ezer amerikai és német előtt imád­ságot mondott, abban Isten tá­mogatását kérte a NATO fegyveres erők számára. Ez a gyalázat széleskörű felhábo­rodást váltott ki a jó érzésű nyugatnémetországi keresztyé­nek körében is. A „Pfälzische Volkszeitung” több nyugatné­met lelkész heves tiltakozását közli az imádsággal való eme durva visszaélés ellen. BOMBA-IMÄDÄS „Imádkozom a hatalomhoz (NATO).;. mely bombával nyilatkoztatja ki magát.;. (Teerstegen után szabadon)”, — kommentálja H. J. Oeffler siegelbachi lelkész ezt a val­lással való hihetetlen vissza­élést Egyebekben így foly­tatja: „Annak az imádságnak kinyomatása által, amelyet Shade repülőtér-lelkész-őmagy pünkösd hétfőn a Fegyveres- Erők (azaz a „Wehrmacht”, amint az autó utakra írt ame­rikai kifejezés ezt teljes nyílt­sággal kimondja) Napjának kezdetekor angol és német nyelven néhány ezer kíván­csiskodó előtt tartott, azok számára is köszönetét érdemlő módon elvégezték a NATO le­leplezésének szolgálatát, akik a Szentlélek napján nem vol­tak hajlandók Mars hadisten előtt térdrehullani”; Majd ennek a NATO-imád­ságnak egy további részletével m kapcsolatban ez Oeffler lel­kész véleménye: „Nem tételezhető fel, hogy itt Shade őrnagy a tervbevett szükségállapot-törvénytől való megoltalmazásáért imádkozott. A következő mondatot na- gyonis a Keletre kell vonat­koztatni: „Segíts, hogy ők (a mi katonáink) megvédjék sza­badságunkat azokkal szemben, akik a demokratikus szabad­ságokat szétzúzni, vagy kor­látozni akarják; * “ EGYEDÜLÁLLÓ ISTENKÁROMLÁS Werner Altes Kaiserslau- ternből ezt írja: „Május 23-i kiadásunkban közöltek Önök egy Fegyveres- Erők Napi imádságot. Ez az imádság egyedülálló istenká­romlás! Meglephet-e még itt (Nyugaton) valakit, hogy a keleti blokkban Nyugat ke­resztyén egyházait „NATO- egyházak”-nak jelölik. Ebben az imádságban megkísérelték* hogy a szerető Istennek a kér. zeibe csempésszék a NATO-t* mint az üdvösség hadseregét) Shade repülőtér-lelkészőrnagy egyetlen szóval sem imádko­zik azért, őrizzen meg min­ket Isten attól, hogy a köz­szemlére kitett fegyvereket valaha is alkamazni kelljen? Ehelyett azonban jött ezzel: „Hogy ne veszítsék el bátor­ságukat a harc idején” Ez a keresztesháborűs-időkből való teológia”! DÉMONI KÍSÉRLET Lie. K. Gross dékán ugyan­csak Kaiserslautemből felhá­borodását ezekben a szavak­ban foglalja össze: „Elborzadva olvastam azt az imádságot, amelyet egy amerikai katona-lelkész mon­dott a Fegyveres-Erők Nap­ján sokezer amerikai és né­met előtt. Az imádság, mely a Fegyveres-Erők Napjáról szóló tudósítások között bi­zonyosan mint a rendezvény szívének darabja nyomtatta­tott ki, engem azokra . az imádságokra emlékeztet, ame­lyeket az első és második vi­lágháborúban tartottak. Az ilyen imádságok a hivő lélek és az imádkozó ember démo­ni megmételyezéséhez vezet­nek. Az imádság isten leg­szentebb nevét hívja segítsé­gül a NATO fegyveres erők oltalmára és védelmére, min­den erő-alkalmazás esetére* „a béke idején” és „a hábo­rú idején”. Ezzel a mindenható, örök­kévaló Istennek és az Ö leg­szentebb nevének segítségül hívását egy tisztára militaris­ta gondolkozás szolgálatába állítják. A mindenható és szent Istent egy totális fel­fegyverkezésbe kényszerítik és visszaélnek vele a milita­rista diktatúra és militarista célok érdekében. Egy ilyeh imádság, amelyet arra hasz­nálnak eszközül, hogy a NA- TO-t, mint „a népek védő­pajzsát” és mindenki bizton­ságának garanciáját szentesít­se, a Mindenható segítségül- hívását bálványimádássá te­szi és Jézus szent nevét a világ előtt meggyaíázza. ISTEN KIGÜNYOLASA Erich Scheuerlein enkel- bachi lelkész kijelentette: „Most végre tudom, ami eddig nem volt világos előt­tem: Isten a világot a NATO segítségével kormányozza! Ha valakinek nincs érzéke az iróniához, annak világosan így kell ezt megmondani: ez az ún. imádság Isten kigúnyo­lása, a keresztyén hitről való csődbej elentés”! Orgonázik egy vak művész Friedrich Lajos Ha egy vak művész el­kezd játszani, a hallgatók, a látók tapsaiba belevegyül a műélvezetért viszonzott spon­tán tetszésnyilvánításon kí­vül némi gyöngéd együttér­zés, szánalom és bűnbánat- féle szorongás is, mert a mű­vészi élmény forró légköre közelhozza egymáshoz az em­bereket és magában minden­ki, benemvallottan is, érzi, hogy felelős a másikáért, Mi volt a meglepő s föl­emelő Stomfai Károly orgo­naművész játékában? Miért érezzük, hogy a zeneakadé­miai estnek a hangulatáról be kell számolnunk és mint jó bírt, gyorsan továbbítani a kö­telességünk, sokaknak okulá­sára s talán vigasztalására?! Kedves és egyben látványnak is megható volt, amikor sze­líd, derűsmosolyú felesége karján a fényes csillárfény­ben meghajolt a közönség előtt, majd támogatással fel- épett és helyet foglalt az or­gonaszéken. Egyszerre, azon­nal biztonságban érezte ma­iát. Elérkezett az ő órája. Megszűnt számára a külvi- ág és feltárul az ő világa, a hangok birodalma, ahol im­már ő vezet, ő lát, ő az, aki rinyilatkoztat. Már az első .eütött hangok után ózondús, friss hegyi levegő áramlott végig a termen. Egymás után csendült fel Purcell Toccata- a, Frescobaldi, Couperin, Martini muzsikája majd Bach szárnyaló G-dúr Prelúdiuma és fugája. Stomfai élemében volt. Úszott a boldogságban. A türelmes, szorgalmas, vé­gé-hosszat nem érő gyakor­lások, a sanyargatott test kí­sértései a kétségbeesésig fo­kozódó, marcangoló belső viaskodások, a kétségek, csüg- gedések, a felülkerekedésért kiállott szenvedések most szünetet tartanak, egészen tá­volmaradnak, hogy kizárólag az adakozó öröm tüze lobog­jon. És hogy mi volt szép és felejthetetlen ebben a játék­ban? A hangszerek királya, az orgona, oly fenségesen zú­gott Stomfai keze alatt, a diadalmas hit lebírhatatlan erejével, hogy el kellett felej­tenünk, hogy vak muzsikus a zenei tolmács és nem lehe­tett, nem szabadott még gon­dolnunk sem holmi szánako­zásra, valami kiegyenlíthetet- len tartozásra, mert íme az, aki a megtisztító hangok üd­vét hozza nékünk, többet megért, jobban lát és Önzet­lenebből, akadozóbban részel­tet abban az örömben, amit átél az önfeledt játék gyö­nyörűségében, mintha fizikai­lag is látna és figyelmét, ér­zékeléseit meg kellene oszta­nia a külvilág tarkaságávaL — És milyen megható és jel­lemző látványt nyújtott ami­kor a számai végeztével meg­köszönve a tapsokat, kivonult a pódiumról, vontatottan, gyengének, esendőnek tudva magát, de amikor újra s újra visszatért az életet adó orgo­nához, felpezsdült mozgással* átszellemült, idvezült mosoly- lyal, hirtelen, sietős léptek­kel közeledett. H. G. A i J

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents