Evangélikus Élet, 1961 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1961-06-25 / 26. szám

Ruth kony»a „Jöjjetek éiihozzám mindnyáj an... A fiatal özvegyasszony ke­nyérgondja megoldódott, de magára maradottsága még nem. Anyósa szeretne gon­doskodni róla, s ezért egy Ids hadi tervet kovácsol. Naómi azt tanácsolja Ruth- nak, hogy menjen ki este észrevétlenül a mezőre, ahol Boáz dolgozik. A gabona ros­tálását éjszakai órákban szok­ták Palesztinában végezni (lapáttal szórták), hogy a nap­lementekor támadó szelet ki­használják. A mikor Boáz az­után lefekszik — hangzik to­vább a tanács —, Ruth feküd­jön csendesen a lábához. S ha Boáz közben felébred, emlé­keztesse az ősi izraelita tör­vényre. Így is történt Éjféltájt a férfi felriadt, s látja, hogy egy asszony fekszik a lábánál. *— Ki vagy? — kérdezi. .Az asszony így felelt: „Ruth va­gyok, a te szolgálód. Terjeszd ki szárnyadat szolgálódra, mert te vagy a kiváltó.” Most derül ki, hogy Naómi és Ruth tervében nem volt semmi tisztességtelen szándék. Az ószövetségi törvény sze­rint a „kiváltó” a legköze­lebbi férfi hozzátartozó, aki­nek kötelessége, hogy a gyer­mek nélkül elhunyt rokonának özvegyét elvegye. Az egész éjszakai rendezésnek csupán az volt a célja, hogy Ruth négyszemközt beszélhessen BoázzaL, s csendes szerénység­gel emlékeztesse erre a lehe­tőségre, kifejezvén hozzá való férjhezmenési készségét. Boáz is tiszta gondolatokkal fogadja a váratlan éjszakai találko­zást. Jól esik neki, hogy Ruth szívesen férjhezmenne hozzá, ahelyett, hogy fiatalabb férj után nézne. De ő csak akkor veheti él Ruthot, ha egy nála közelebbi férfirokona lemond róla. Ezt majd másnap el­intézi ... Ruth ott alszik a lábánál, háborítatlanul, haj­nalig. Akkor Boáz árpát mér a nagykendőjébe, hogy ne menjen haza üres kézzel az anyósához. Ruth elbeszéli a történteket Naóminak. Mindketten a csen­des várakozás álláspontjára helyezkednek. A mai nap valószínűleg eldönti Ruth jövőjét. Ennyi a harmadik fejezet története. Van néhány tanul­sága, amivel érdemes foglal­koznunk; 1. Az élettárs, a család után való vágy ott él a legtöbb ember szívében. Ruth és Naómi igazán jól megértették egymást. Naómi finom érzék­kel mégis megérezte, hogy Ruthnak hiányzik a férj és a gyermek. De nemcsak a nőt teremtette Isten úgy, hogy ma­gánosán hiányos az élete, s benne mindig ott szunnyad az anyaság ösztöne. A férfi ks vágyik társra az életben, s a férfi számára is végtele­nül sokat jelent a gyermek. Mi már olyan korban él­hetünk, amikor a szabad párválasztás alapján jö­hetnek létre a házasságok. Külön is öröm, hogy ha­zánkban a családalapítás lehetősége megadatott min­den fiatalnak, mert meg­vannak azok az anyagi, gazdasági feltételek, ame­lyek a házassághoz szük­ségesek. De ez annál na­gyobb felelősséget ró a fiatalokra, hogy meg­fontoltan válasszák meg jövendő élettársukat! Olyan férjet, olyan feleséget kell keresniük, akiben meg tudják találni életük kitelje­sedését, s akivel tartós otthont tudnak építeni. Ahogy múl­nak az évek, egyre fontosabb lesz a férfinek, nőnek, hogy otthont találjon az otthoná­ban, s ez elsősorban azon az összhangon fordul meg, amely a férjet és feleséget összeköti.' Csendes, boldog otthon — ez az emberi életnek egyik alap­vető vágya. 2 2. Amikor Ruth Boáznak festői szóval mondja: „Ter­jeszd ki szárnyadat szol­gálódra, mert te vagy a ki­váltó”, — ezzel a mondattal messzebb, sokkal messzebb mutat annál a férfinél, aki a betlehemi mező csillagfényes derengésében előtte áll. A „kiváltó” szóból nőtt ki az újszövetségi „Meg­váltó” kifejezés. Es Boáz szérűje a régészek sze­rint valószínűleg ott volt, ahol később a bethlehemi nyájakat legeltetni szok­ták, ahol azon az éjsza­kán, amelyen Jézus meg­született, a pásztorok Is „vigyáztak nyájuk mel­lett”. Ruth halk, meleg asszonyi szava — maga sem tudja, de már — Krisztusról zeng, aki Megváltónk lett, és így szólt: „Jöjjetek énhozzám mindnyá­jan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én nyugodalmat adok nektek ... nyugodalmat találtok lelke- teknek.” Jó nekünk azt tud­nunk, férfiaknak és nőknek, boldog házasságban élőknek és csalódottaknak, népes csa­ládi kör tagjainak és magáno­soknak, hogy Jézus Krisztusnál az élet minden körülménye köze­pette, minden életkorban és minden élethelyzetben nyugalmat, békességet ta­lálunk. Jézus Krisztus —■ örök otthonunk, már ide- lent a földön s majd odaát. 3, A békés otthonokat ma mindenütt a világon a háború réme fenyegeti. Hány és hány otthonba tömé be kegyetle­nül máról holnapra a halál, ha új világháború robbanna ki. S a háború mai eszközei­nek egyetemes kitérj edettsége mellett nemcsak a katonák, Heinrich Grisshammer Hitz- kirchen-i nyugatnémet lelkész két hetet töltött hazánkban. Vele jött felesége és fia te­jért Szombathelyen, Budapes­ten, Sztálinvárosban, Tengeli- cen és Bonyhádon. Látogatást tett az Állami Egyházügyi Hi­vatal elnökénél, fogadta Sza- kasits Árpád, az Országos Béketanács elnöke, továbbá D. dr. Vető Lajos püspök. Beszélgetést folytatott teológiai akadémiánk tanáraival, meg­tekintette egyetemes levéltá­runkat és budapesti templo­mainkat. Június 4-én, vasárnap, a Bécsikapu téri templomban prédikált János evangéliuma 5, 45—47. versei alapján. — Az emberek egymástól igénylik a dicsőséget — mon­dotta többek között —, mi ke­resztyének azonban nem a magunk dicsőségét keressük, hanem Istennek adjuk meg azt. Ezáltal leszünk Isten né­pe, gyülekezet. Az a népegy­ház kísértése, hogy nem szív­vel, hanem csak szájjal di­csőíti Istent. Régen Mózesre hivatkoztak, de Jézust elve­tették. Ma azt mondják: mi Luther és Kálvin tanítványai vagyunk ... Jézus meg akar menteni bennünket ettől a kí­sértéstől, mert ö nagyobb a mi szívünknél. Tanítani akar, hogy szabaduljunk fel a szol­gálatra. Az egyház élettel tesz bizonyságot Jézusról, akiben Istennek dicsősége megjelent. Grisshammer lelkész az Evangélikus Élet olvasói szá­mára az alábbi nyilatkozatot tette. — Isten igéje nincs megkö­tözve. Aki vágyakozik az evangélium után, az nem áll a hidegháború szolgálatában. Isten üzenete megtart az ön­célú egyház öncélúságától is. A nyugat-németországi egy­házi helyzettel kapcsolatban a következőt mondotta. — Már az ószövetségből is ismert az a papi típus, ame­lyik az államot önkényes ak­ciókra bátorította. Ma is mon­dogatják a legbuzgóbbak a po­litikai hatalmaknak: támadj, Isten is úgy akarja! Sajnos, sokan vannak mérsékeltek, akik hagyják a dolgokat sza­badon folyni és még csak meg sem próbálják inteni az erő- szakoskodókat és őket hibáik­férfiak pusztulnának. A mo­dern háború, különösen is az atomháború nem ismer kímé­letet nők és gyermekek iránt sem. Megszámlálhatatlanul sok asszony veszítené el férjét, sok férfi feleségét, sok szülő gyermekét, és sok-sok gyer­mek szülőjét. Remegésben élő otthonok, szétdúlt otthonok milliói kísérnék az új háború útját. A háború ellen azért küzd a keresztyén ember, hogy ne lepje el a földet a ma­gukra maradt emberek, az özvegyek, árvák, magáno­sok, a Ruth-ok serege. S amikor ezt teszi a keresz­tyén ember, Jézus Krisz­tusra is gondol, aki tud ugyan belső békességet adni a legnagyobb meg­próbáltatásban is, de a Nála található nyugoda­lom nemcsak lelki termé­szetű, hanem valóságos megbékélés az emberek­kel is. Az első karácsonyi szózat va­lahol ott zengett később, ahol Ruth és Boáz éjszaka beszél­gettek a mezőn: „ ... békesség a földön...” Akik engedik, hogy Jézus magához vonja őket, az ö közelségében nem gyűlöletet, hanem megbocsá­tást, nem fegyverkezést, ha­nem szelídséget, nem háborút, hanem békét tanulnak; „Jöjjetek énhozzám mind­nyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek” — ez szól a mai, világi eszül tségek között hánykódó, az atom­bomba árnyéka alatt élő em­bernek is. L ra figyelmeztetni. Semmi sem olyan veszedelmes, mint az a „teológia”, amely egyszerűen asszisztál a katonai-politikai hatalomnak. Magyarországi élményeit az alábbiakban foglalta össze Grisshammer lelkész. — Véleményem szerint a gyülekezeti élet szabadságban folyik. Csak a gyülekezeten múlik, hogy fáradhatatlanul intézze saját ügyeit. Ügy lá­tom, hogy a magyar evangé­likus gyülekezetekben is az igehirdetés szolgálata a dön­tő és abban arra törekszenek, hogy a keresztyéneket felsza­badítsák a szolgálatra. A vi­lágon annyi gyülekezetei tart­hatunk számon, amennyi alá­veti magát Isten hatalmának és ahányban hirdetik erővel Isten örömüzenetét — fejezte be nyilatkozatát Heinrich Grisshammer.- GYÓNI GÉZA emléktáb­lájánál, amelyet annak idején a Bpest, VII. Damjanich u. 28/a. számú ház falán helyez­tek el, a költő születésének 77-ik halálának 44-ik évfor­dulóján, június 25-én du. 4 órakor ünnepi megemlékezést tartanak a költő barátai, em­lékezvén az emléktábla felira­tára: „Véres harcok verték fel hírét, De csak a Béke kato­nája volt” Oí kiadósban megjelent a Lelkészt szolgálati napló Ara TI. — Forint Kapható a Sajtóosztályon Budapest. VIU. Puskin u. 12. EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D. őr. Vető Lajos Felelős szerkesztő és kiadó; Gádor András Szerkesztőség és kiadóhivatalt Budapest. VIII. Üllői űt 24. Szerkesztőségi telefon: 142—887 Sajtóosztályi telefon: 142—074. Előfizetési ára egy évre 60, - Ft. fél évre 30,— Ft Csekkszámla: 20412.—VIII Árusítja a Magyar Posta 10 000 példányban nyomtatott 613830/2 — Zrínyi Nyomda- Szentháromság ünnepe utáni 4. vasárnapon az oltár­terítő színe zöld. A vasárnap oltári igéje: GaL 5, 13-14; szószéki igéje: Lk 16, 16—12. Délutáni igéje: Ezs. 48, 12—17. *- AZ EVANGÉLIKUS EGY­HÁZ FÉLÓRÁJA lesz a Pe­tőfi Rádióban 1961. július 2-án, reggel 8 órakor. Igét hirdet: Harkányi László egye­temes főtitkárhelyettes. Éne­kek: a Keresztyén Énekes­könyv 15. énekének első há­rom verse. Karének: Árok- háti: Ima. Énekel a Lutherá- nia énekkar, Weltler Jenő vezényletével. *- EGYHÁZMEGYEI KÖZ­GYŰLÉS. A Hajdú-Szabolcsi Egyházmegye június 29-én Nyíregyházán tartja évi ren­des közgyűlését. Ugyancsak ezen a napon tartja az egy­házmegye lelkészt munkakö­zössége munkaülését is, ame­lyen Tarján Béla „A kumráni leletek”, Megyer Lajos pedig „Időszerű szolgálataink” cí­men tart előadást. Az ige­hirdetés szolgálatát Benkóczy Dániel és Halasy Endre lát­ják eL *- SOLTVADKERTEN június 1-én munkaülést tartott a Báes-Kiskun Egyházmegye Lelkészi Munkaközössége. Az ülésen megjelent Káldy Zol­tán, a Déli Egyházkerület püspöke is, aki beszámolót tartott külföldi útjáról, egy­házunk aktuális kérdéseiről és tájékoztatót adott a Prágai Keresztyén Békevilággyűlés- ről. Á munkaülésen előadás­sal és igehirdetéssel szolgál­tak: Sikter András esperes, Kemény Gábor, Hulej Alfréd és Ponicsán Imre lelkészek. •- A VESZPRÉMI gyüleke­zet egyházzenei áhítatot tar­tott, amelyen Trajtler Gábor evangélikus lelkész, orgona­művész orgonáit és a helybeli római katolikus székesegyház énekkara énekelt Horváth drill karnagy vezetésével. Az offertorium az orgona to­vábbfejlesztése céljára szol­gált *- BUDAPESTEN tartotta összejövetelét a Pest megyei Egyházmegye Lelkészi Mun­kaközössége. Az ülésen a ró­mai katolicizmusról, Mózes V-ik könyvéről és a béke­munka időszerű kérdéseiről hangzottak el előadások. *- BÉKÉSCSABÁN június 17-én ülést tartott a Kelet- Békési Egyházmegye Lelkészi Munkaközössége. Az ülésen „A szekták Békéscsabán”, „Lelkészi naplómból”, „Emlé­kezés Sántha Károlyra”, „A béke mai kérdései” címen hangzottak el előadások. * — IKLAD. A gyülekezet kon­firmandusai minden esztendő­ben megmaradó emléket aján­dékoznak régi szokás szerint egyházuknak. Tavaly 3 per­zsaszőnyeget ajándékoztak az oltár elé, az idén pedig a templom északi oldalára csa­tornát készíttettek, hogy a nedvesség ne rongálhassa a templom szép falfestését *- LELKÉSZSZENTELÉS. D. dr. Vető Lajos, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke folyó évi június hó 30-án, pénteken este 7 órakor a Budapest-kelenföldi evangé­likus templomban lelkésszé szenteli Gyarmathy Dezső, Reuss András és Szűcs Kál­mán lelkész-jelölteket, akik teológiai akadémiánkon most fejezték be tanulmányaikat. *- HALÁLOZÁS. Dr. Deák János, nyug. egyetemi teoló­giai tanár, 79 éves korában, június 7-én elhunyt. Június 10-én temették el Sopronban. Gyászjelentésén ez az Ige ol­vasható (Jób 19,25) „Tudom, hogy az én Megváltóm él.”- Varjú Elek, a dunaegy- házai gyülekezet kántora és volt tanítója, június 6-án, 74 éves korában elhunyt. A gyü­lekezet nagy részvéte mellett, június 8-án temették el. „Jó dolog dicsérni az Urat és éne­ket mondani a Te nevednek, ó Felséges.”' (92. Zsolt 1.) Szabaduljunk fel a szolgálatra! Isten hívása és földi hivatásunk Lukács 16, 16—12. A Krisztusban megújult újjáteremtett ember az élet nem ragadománynak, de adománynak tudja. Valóban Istei a dicsőség, aki kegyelmével megajándékoz, újjáteremt be nünket Erre a Krisztusban van lehetőség, mert Ö általa h vott el bennünket „a Lélek megszentelésében engedelme ségre...” (I. Pét 1, 2.) Tehát az az igazi keresztyén élet am kor élék többé nem én, hanem él bennem a Krisztus. 1. Ez elsősorban azt jelenti, hogy sáfár vagyok és ne: önálló gazda. Isten és ember közötti viszonyt igen szemléleti sen fejezi ki a mai igénk előtti versekben a sáfárság hasoi lata. Nem véletlenül találkozunk ezzel a szóval oly sokszc az Újszövetségben. Mit jelent ez? A sáfárnak magának nir csen semmije. Mindene az uráé. A máséval gazdálkodik. Ko; látlan önállósággal, de ugyanakkor teljes felelősséggel. Eg; szer mindenről számot kell adnia. Ilyen sáfárok vagyunk mi i Isten sáfárai, mert hiszen egész életünket Tőle kaptuk i kapjuk nap mint nap. Földi életünket és az örökéletet. Ebh beletartozik — s ezt el nem feledhetjük — testi erőnk, égés; ségünk, szellemi képességünk, családunk, barátaink, műnk; társaink, elöljáróink éppenúgy, mint mindenféle földi javain! étel. ital, ruházat, ház, fizetésünk stb. Mint sáfárok mindezzé szabadon rendelkezünk, csak el ne feledjük, hogy egyszt mindenről számot kell adnunk. Mire használtuk, hogyan gaz dálkodtunk vele? 2. Ennek a számadásnak igen súlyos következményei lesz nek. Ez egészen nyilvánvaló a talentumokról, vagy a girákn szóló példázatok bizonyságai szerint. Ha tehát itt és most, ner vagyunk hűségesek azokban amiket Isten ránk bízott, hogya kaphatnánk meg azt, ami a miénk? Vagyis hogyan kaphatnán meg az örökéletet egykor? Addig is hogyan kaphatnám me földi életem békességét, örömét, áldását, azt, amit az Írás úg. fejez ki: az Űr az én pásztorom, <5 gondot visel reám. 3. Sáfárkodásunkban tehát hűségeseknek kell lennünl „Ami egyébként a sáfárokban megkívántatik az, hogy mind egyik hűségesnek találtassék.” (I. Kor. 4, 2.) Hamisan érte! mezi azonban a hűséget az, aki úgy cselekszik, mint a példa zatbeli egy talentumos ember, aki nem tékozolta el és ner használta rosszra, pl. embertársai megrontására azt, amit ka pott. Hiszen a számotvetés alkalmával hiánytalanul átadta az az ő urának. Mégis megkapta a büntetést, mert nem dolgozott nem munkálkodott azzal amit kapott, hanem kivonta a forga lomból azt az értéket, mondhatnám erőt; amit reábíztak Olyasféle ez, mintha valaki egymilliós lottónyereményét i ládafiába tenné, ezzel kivonná a forgalomból, holott az na gyón sokat tudna eredményezni azzal, hogy forgalomban van Az ilyen ember is lop. Ellopja talentumának gyümölcstermé­sét mástól. Bizony a sáfártól nemcsak a hűséges megőrzés' kívánja az ura, hanem a reá bízott anyagi és szellemi, erköl­csi és hitbeli javak hasznosítását, sőt gyarapítását is mások javára és boldogítására. Ez a hűség. Ez független attól, hogy mennyit kaptam. Keveset-e vagy sokat Aki keveset kapott, az a kevésért, aki sokat kapott, az a sokért fog felelni. De egyféleképpen azért, vajon hűségesen kezelte-e? 4. Persze megnehezíti a sáfár helyzetét az, hogy nincsen semmiféle pontokba foglalt rendtartása, szolgálati szabályzata, amelyek minden kérdésre félreérthetetlenül megadnák az uta­sítást A sáfár önállóan és szabadon rendekezik, s egyetlen zsinórmértéke az Igében kötött lelkiismerete. Igen, Igében kö­tött lelkiismerete... Ezért döntően szükséges, hogy valóban ismerjem az én gazdám, Uram akaratát, terveit, mondhatnám lelkületét Az Ö lénye a szeretet. Tehát mindig szeretetben és szeretettel sáfárkodom, munkálkodom az emberek között. Szolgálok. Szolgálom az emberek javát, boldogulását, akár be­osztott vagyok az életben, akár embereket kell irányítanom felelősséggel. Hogy erről a szolgálatról soha meg ne feledkezzem és hű­séges legyek, szoros kapcsolatban kell lennem Urammal, hogy mindjobban megismerhessem az ö akaratát, mert hiszen „sá- fársággal bízattam meg”. (I. Kor. 9, 17.) Boros Károly HÉTRŐL—HÉTRE Egymás terhét hordozzátok Gál. 6,2. Sok, Krisztust szerető ember gondolkozott már azon, hogy Jézus testi ittléte idején milyen volt? Jézus csendes volt, aki nem kiáltozott az utcán, hanem mindazokat, akikkel találkozott, csendes szóval, de valami mélységes erővel tanította. Jézus türelmes volt! Még akkor is türelmesen tanított, mi­kor félre akarták vezetni, be akarták csapni. Türelmes maga­tartása sokakat megdöbbentett. Jézus alázatos volt. Isteni hatalom birtokában is alázato­san tűrte, hogy bántalmazzák és fejére töviskoronát tegyenek. Jézus szelíd volt! Szelíd szeméből csodálatos erő sugárzott. Jézus azonban mindenek felett olyan valaki volt, aki mindazokon segített, akiken segíteni lehetett. Betegek betegsé­gét hordozta és sok embernek adta vissza egészségét. Tanácsta­lan embereknek tanácsot, gyengéknek erőt, bűnösöknek bűn­bocsánatot adott. Elhordozta bűneinket, betegségünket, tér- beinket. örökérvényű tanítását sokszor elfelejtjük: „Nem mindenki, aki azt mondja: Uram, Uram, megy be az Isten országába, ha­nem, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát!...” Egymás terhét hordozzuk! Egymáson segítsünk! Az ajkunk villámgyorsan tudja elmondani, hogy milyen hivő, megtért gyermekei vagyunk Istennek! Beszélő nemzet var- gyünk! Jól tudunk beszélni az egyházban is! Isten azt nézi, hogy bizonyságtevésünknek van-e aranyfe­dezete? Az emberek is erre kíváncsiak. Ez az aranyfedezet pe­dig a segítés! Segítsünk mindenütt, ahol csak segíthetünk! Egymás terhét hordozzátok és úgy töltsétek be a Krisztui törvényét. p. jj.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents