Evangélikus Élet, 1960 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1960-06-19 / 25. szám

Bízzatok Isten ígéretében

Részletek Virágh Gyula ózdi esperes-lelkész május 29-i rádióban elhangzott igehirdetéséből

Egyházunk zavartalanul és gyümölcsözően munkálkodik

Igénk lényege szerint nem más, mint biztatás: Odaáll az ember mellé és barátilag megszólít: Csak semmi csüg- gedés! Fel a fejjel! Ragadd meg a reménységet, hisz előtted van!

1. BÍZZATOK, MERT ISTEN ÍGÉRETE VÁLTOZATLAN!

Ábrahámnak egy életen át boldogító vándortársa volt Isten ígérete: Megáldalak és áldás leszesz. Bizonyára akkor is ott csengett a fülében, amikor közte és Lót között kiélesedett a kenyérharc a jobb legelő miatt. Azt mondhatta voljw: Én vagyok az idősebb, én vagyok az erősebb. A legelő .engem illet! Isten igéje azonban így beszélt a szívében. Te áldásul vagy a világon, vagyis a jó megvalósulása végett. Isten segít ebben. Tégy’úgy, hogy a jó megvalósuljon! És Ábrahám megtalálta ennek, a módját. Azóta is sokaknak beszélt a szívében így Isten szava, akik hitben Ábrahám utódai voltak. Bennünket is segít az és ösztönöz ez a változatlan ígéret: áldásnak, a jó megvalósulása végett vagyunk a világban.

Bízhatunk Isten igéjében és ígéretében, mert az ma is változatlan és igaz. Kövessük hitünk szavát! Akkor találjuk meg földi életünk értelmét, igaz tartalmát, ha Isten kezére bízva magunkat mások javára, a jó megvalósítása végett élünk,

2. BUZDULJATOK FEL A TÉNYEK LÁTTÁN!

Azt szoktuk mondani: a tények beszélnek. De hozzáteszem még azt is, hogy a tények beszéde a legmeggyőzőbb. Izrael számára lelkesítő tények kinyilatkoztatása jutott. Az, hogy Isten gondot visel népére, és hogy meg akarja szabadítani a gonosz hatalmából. Ezt tanította Ábrahám, Izsák, Jákob, József története is, ahogy csodá- lxitosan szabadultak Egyiptomból, a pusztai vándorlás, az ígéret földjén való lakozás története, amit szájról szájra örökítettek nemzedékek.

Nekünk is boldogító tények öröksége jutott. Az evangélium szerint úgy szerette Isten a világot, hogy megváltásunkra elküldötte egyszülött Fiát. ö érettünk kínos kereszthalált halt, de feltámadott és útnyitóul felment a mennyekbe,, ahol Isten jobbján ült. Ezt az evangéliumot hirdeti ma is Krisztus egyháza, hogy ezzel biztatgassa színünket.

Természetes azonban, hogy Isten gondviselő és szabadító szeretetét mi a saját korunk és életünk tényétben is szemléljük.

Istennek hála, ma már nem kell félni munkanélküliségtől. Nem kényszerülünk egymás ellenében élni. Élhetünk egymást szerető hasznos társként szívesen és szabadon. Magyarországon az utolsó 15 év alatt az átlagos életkor 33 és fél évvel hosszabodott. Nem kell már annyira Sietni élni, élhetünk tartalmasabb életet.

Tegnap még izomszakasztó erőltetés volt a munka. Jffa okos gépek dolgoznak könnyebbségünkre.

Mindezt mi keresztyének hittel úgy értékeljük, mint isten általános kinyilatkoztatásának tényeit. Ezek érthetően beszélő tények.

Esperest látogatásra mentem. Egy termelöszövetke- jeeti paraszt hívünkkel kint találkoztam a határban. Kínkeserves, fagyos tavaszunk volt. Az út mellett az első jézben egybeszántott nagytábla. Benne bizony elég gyengécske — búzavetés. Ez az ember teljesen reménytelen áfolt. „Ebből se lesz kenyér” — mondotta, és tehetetlen- őségében csikorgatta a fogát. Én azonban biztatgattam: Wian az Isten kezében kenyér, és ő azt sokféleképp ad- tbatja. Hetek teltek azóta. A minap üzenetet kaptam onnan fa Hemád partjáról. Az üzenet tele van bizakodással: meg lehet most már nézni a vetésünket!

3. FOGÓDZATOK BELE AZ ÖRÖKÉLET

REMÉNYSÉGÉBE! '

Amikor gyerek voltam, a szőlőnkből hazafelé egy Hagy sötét erdőn mentünk keresztül a napi munka végeztével. Gyereklábam sokszor nem bírta követni apám ■férfilépteit. Néha el-él takarta őt egy forduló vagy bokor. Ilyenkor futásra fogtam és kiáltoztam utána. Hogy megnyugtatott ilyenkor biztatása: Na, még egy kicsi, — aztán hazaérünk!

Sokszor elfedi Istent is valami előlünk, ha restek vagyunk követni az eseményeken át az ő haladását, ö azonban akiben mi örök életre reménykedünk, még elérhető távolságra van. Jó nékünk, mert bizalommal kiálthatunk hozzá; jó, mert igéjében választ is ad. Jó, mert atyai házhoz érkezés örömével biztatgat. Jó,‘ha énekelhetjük: Megyek már ó, Uram, megyek feléd.

Egy idős hittestvérünket látogattam meg az egyik este. Nyitott biblia mellett találtam. Ö újságolta, hogy a sokszor olvasott sorok mögött új örömhírre talált. Öröm az, mondotta, hogy hazafelé tartok. Még nagyobb öröm, hogy az Atya vár engem haza. De a legnagyobb biztatást mégis az adja, hogy a nagy ajtón útnyitóul az idősebb testvér, Jézus Krisztus már átalment és azt sarkig kitárta előttünk.

Mennybemenetel ünnepe után megalapozott az a bizakodásunk: ha földi útunkon az igazság és béke fejedelmének kezét fogjuk, akkor belefogódzkodtunk az örök 1léiét reménységébe^

A Déli Egyházkerület Tanácsának ülése

ii.

Mint legutolsó számunkban közöltük, a Déli Egyházkerület Tanácsa 1969. június 3-án Budapesten ülést taftott. Az ülésen Káldy Zoltán püspök tartott beszámolót az Egyházkerület életéről. Beszédének első részét múlt számunkban közöltük. Most az alábbiakban a második részét közöljük:

a) Ügy látom — mondotta Káldy Zoltán püspök —, elérkezett az ideje annak, hogy néhány állandóan visszatérő kérdésben „tiszta vizet öntsünk a pohárba”.

Egyesek — idehaza, de még inkább külföldön — emlegetni szokták, hogy magyarországi evangélikus egyházunkat „DC . (Deutsche Christen = Német Keresztyének) veszély fenyegeti”.

El lehetne intézni az egész kérdést azzal, hogy megmondjuk: idehaza ezt a vádat olyan lelkészek mondogatják, akik ürügyet keresnek arra, hogy az egyházvezetőség mögé ne kelljen odaállniuk, nyugaton pedig jórészt azok ennek a vádnak képviselői, akik vagy maguk is űzték a „DC teológiát és magatartást” vagy pedig előítéletekkel terhelten és elfogultsággal néznek magyar- országi evangélikus egyházunkra.

De e rövid elintézés helyett nézzünk egyszer nyíltan szemébe a vádnak. Mi volt a DC? A hitleri „Harmadik Bi- rodalom”-ban olyan lelkészeknek a mozgalma, akik a nemzeti szocializmusnak szug- geszciója alatt állottak és annak exponensei voltak az egyházban. Teológiájukban a sok között

két nyilvánvaló tévelygés volt:

1. Teológiai alátámasztást adtak a fasiszfla nemzeti szocializmusnak. Azt kívánták, hogy az egyház tagjai „hitből” ismerjék el a nemzeti szőcialista állam magasabbrendűsé- gét és annak célkitűzéseire úgy tekintsenek, mint amelyeket „Isten akar”. Vagyis vallásiasí- tották a nemzeti szocializmus ideológiáját és célkitűzéseit.

2. A „vér és faj” elmélettől megszállottan elfordultak az ötestamentum- tól annak „zsidó karaktere” miatt, az Űjtesta- mentumot is megszűrték és zsidóellenes beállítással kezelték. Ugyanakkor a német népet tekintették a „Heilsvolk”-nak (üdv-nép), melynek története kinyilatkoztatás jellegű, különösen a nemzeti szocializmus vonatkozásában.

Így végeredményben „két Biblia” , alapján prédikáltak: a kivonatolt Szentírás és a nemzeti szocializmus „bibliája” alapján. Ez utóbbi mint „Volkstestament” (népi biblia) gyakorlatilag a Szentírás helyére lépett.

Mindezekhez a mi magyar- országi evangélikus egyházunknak semmi köze sincsen. Több oknál fogva:

1. Hazánkban a szocializmus építése a marxi—lenini ideológia alapján történik. Kormányunk egyáltalában nem kívánja ennek az ideológiának keresztyén teológiával való alátámasztását és „vallá- siasítását". Sőt, elllenzi az ideológiai keveredést.

Azt sem kívánja, hogy szószékeinkről a marxi—lenini ideológiát prédikáljuk az evangélium helyett. Ellenben azt várja, hogy az egyház tagjai a világnézeti különbözőség ellenére jó szívvel támogassák népünk nagy országépítő munkáját, mellyel népünk felszámolja az elmaradottságot és szegénységet, virágzó ipart, fejlődő mezőgazdaságot, gazdag kulturális életet teremt és munkálkodik a népek békéjéért.

2. De a mi magyarországi

evangélikus egyházunk maga sem akar teológiai alátámasztást adni a

marxi—lenini ideológiának. Ellenben azt val- juk, hogy politikai és gazdasági kérdésekben az ige uralma alatt álló józan észnek és belátásnak

kell döntenie.

Ez a belátásunk és Istentől kapott szolgáló szeretetünk pedig azt kívánja tőlünk, hogy

az épülő szocializmusban népünk jóléte, boldogulása és előrehaladása érdekében fogjunk össze a más világnézetű emberekkel is és igaz emberiességgel, hűséges hazafiság- gal, lelkiismeretes munkával segítsük népünket a nagy történelmi feladatok megoldásában.

Aki ezt DC-hez hasonlítja, az összezavarja a fogalmakat. Aki kifogásolja, hogy mi az egyház tagjait hűséges helytállásra bíztatjuk a nagy országépítő munkában, az bizonyára azt várja tőlünk, hogy keresztyén mivoltunkon keresztül gyengítsük és lazítsuk az épülő új társadalmat és arra ösztökéljük a gyülekezetek tagjait, hogy csak „kénytelen- ségből” végezzék el „úgy ahogy” munkájukat. De aki ezt várja tőlünk, annak nyilvánvalóan nincs semmi köze a keresztyénséghez és aki így fogná fel a feladatát, arra már nem illene a „szép keresztyén név”.

3. De nincs közünk a DC- hez azért sem, mert

nincs „két Bibliánk”. Mi az épülő szocializmus té- nyeire nem úgy tekintünk mint „Isten kinyilatkoztatására”.

Mi azt valljuk: „Jézus Krisztus a Szentírás róla szóló bizonyságtétele szerint Istennek az az egyetlen szava, akire hallgatni, akiben életünkben és halálunkban bízni kötelesek vagyunk”. Valljuk, hogy Isten népünk történetében és jelenlegi körülményeiben is ad bizonyos „jeleket” önmagáról, gondviselő szeretetéről, de igazán csak a Jézus Krisztusban adott kinyilatkoztatásban ismerhetjük meg őt. Ezért a „gondviselés csodáit” is helyesen csak Jézus Krisztus felöl értékelhetjük és prédikálhatjuk. Mi örvendező szívvel látjuk mindazt, ami Magyarországon az emberért, a népért történik, de ezek a történések nem lesznek számunkra „második Bibliá"-vá. Mi az evangéliumot hirdetjük az emberi élet egészére nézve.

Ez a világos feleletünk arra a vádra, hogy a „DC útján” járunk.

b) Ugyancsak ismételten halljuk külföldön és bizonyos körökben még idehaza is: „miért politizál az egyház?” Egyesek kifogásolják, hogy az egyház vezetői és lelkészei hozzászólnak azokhoz a nagy kérdésekhez, amelyek egész népünket, sőt az egész emberiséget foglalkoztatják.

Emlegetik, hogy a pün- > kösdi körlevelekben, az „Evangélikus Élet”-ben, a „Lelkipásztor”-ban többször szólunk és írunk a békéről, az atomfegyverek megsemmisítésének szükségességéről, a népek békés együttélésének mun- kálásáról, a faji megkülönböztetés bűnéről stb.

Többen azt igénylik, hogy minderről ne beszéljünk és „kizárólag evangéliumot” hirdessünk és csak arról írjunk. Idevonatkozólag egész világosan meg kell mondanunk a következőket:

1. A világon élő valamennyi egyház vagy így,

vagy úgy „politizál”.

A nyugaton élő egyházak püspökei is szünet nélkül tesznek olyan nyilatkozatokat, amelyek politikai, gazdasági és társadalmi kérdéseket érintenek. Számos nyugati egyházi lapot kapunk és kivétel nélkül valamennyi kisebb-na- gyobb mértékben „politizál”. Ha másképpen nem, legalább a külföldi egyházi hírek ösz- szeválogatásával, illetőleg azok magyarázatával juttatják kifejezésire politikai álláspontjukat A „politizálás” tehát nem a magyarországi evangélikus egyház sajátossága.

2. Meggyőződésünk szerint lehetetlen is volna, hogy az egyház hallgasson olyan kérdésekben mint a béke és háború, vagy a leszerelés kérdése. Ezekben a kérdésekben való hallgatás csak a teljes felelőtlenség álláspontjáról volna lehetséges. Egy olyan nihilista alapállásból, mely szerint teljesen mindegy, hogy egymás ellen támadnak-e a népek, vagy sem, vérözön van-e a világon vagy

béke.

Láttam egyszer egy színdarabot, melyebn szerepelt egy lelkész is. Állandóan ott volt a színpadon, látott és hallott mindent, de az egész színdarabban nem szólt egy árva szót sem. Ö volt a „néma tisztelendő”.

Az az egyház, amelyiknek népünk és korunk nagy feladataihoz nincs egyetlen szava sem, az lehet színpadi figura, de semmiképpen nem egyház.

Az igaz egyház felelősséget érez a politikai, gazdasági és társadalmi élet kérdéseinek előbbre segítéséért.

3. Azok. akik azt igénylik tőlünk, hogy megszólalásainkban és sajtónkban ne „politizáljunk”, végeredményben a szekularizációt (elvilágiaso- dást) akarják előmozdítani, mert ezzel akaratlanul is

azt bizonyítják, hogy az egyháznak nem lehet szava a politikai és gazdasági életben.

(Folytatás a Z. oldalonú

Gyümölcsök

A nyár küszöbén vagyunk. Egyre több gyümölccsel találkozunk a piacokon, boltokban. ízcsebbé, élvezetesebbé válik a táplálkozásunk. Nemcsak télire eltett almát, befőzött gyümölcsöt ehetünk, hanem zamatos, vitamindús friss gyümölcsöt is. Az egyházi évben is eljött a gyümölcsérlelő nyárnak az ideje. Elmúltak a nagy ünnepek* amikor különösképpen is arra emlékeztünk, hogy Isten sze- retete nekünk ajándékozta Krisztust s a hitre, üdvösségre vezető Szentlelket. Ennek az isteni kegyelemnek a hirdetése volt a magvetés szívünk táján. Most már itt az ideje, hogy Isten igéjének a magja gyümölcsöt teremjen bennünk.

Sokszor tapasztaljuk a nevelőmunka csődjét, amikor egy-egy gyermeknél azt látjuk, hogy „á jó szó lepereg’* róla, m>nl a falra hányt borsó. De vajon Istennek hányszor kpll hasonlót tapasztalnia a mi életünkben? Szeretettel szól hozzánk, ncvelgct, vezetget a keresztyén élet útján s mi nem hallgatunk rá.

Talán meghallgatjuk a szavát, elmenvén, másképp cselekszünk. Pedig Isten is joggal várná el,* hogy szavának foganatja legyen életünkben. Méltán várja el, hogy mi, akik szeretetéből élünk, Tőle vett szeretettel szeressük embertársainkat s ahogy a Krisztus szolgált nekünk, mi is úgy szolgáljunk egymásnak. Isten jogosan keresi életünkben a gyümölcsöt.

A gyümölcsöt nem termő fát előbb-utóbb ki szokták vágni. Nem sokat gondolkodunk, hanem fejszét fogunk s, eltávolítjuk. Minek foglalja a helyet. Egyszer Jézus is ítélettel sújtott egy fügefát; mert nem talált rajta gyümölcsöt. Ezzel azt mutatta meg, hogy neki hatalma van az ítélettételre s előre meghirdette, hogy az ítélet napján így fog majd megítélni minden embert. Amelyik keresztyén ember életének fáján nem talál gyümölcsöt, az ki- vágattatik és, tűzre vettetik.

A hit gyümölcseit fogja akkor Krisztus keresni s azok alapján fog ítélni.

Az első keresztyének életében ott voltak a hit gyümölcsei. Bibliánk beszél arról, hogy az első keresztyének megbecsülték és szerették a közösséget, ahol az igét hallgathatták, élhettek az úrvacsorával s. együtt imádkozhattak. Arról is tudunk, hogy egymással is ápolták a szere- tetközösséget. Segítettek egymáson. Megtapasztalták Isten szeretetét s ezt a szeretetet adták tovább felebarátaiknak. Isten szeretete megteremtette életükben a Krisztushoz való hűség és a felebaráti szeretet gyümölcsét. Vajon az én életem £|jján fog-e ilyen gyümölcsöket találni az Ítéletre jövő Ür?

Vető Bélát F -