Evangélikus Élet, 1960 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1960-01-17 / 3. szám

^Miskolci templomunk így kezdődött... Hamarabb felépült volna — annyi más templomunkhoz hasonlóan —, ha nem állt vol­na a kibontakozás útjába a vakbuzgóság s a Habsburg- önkény, amely Magyarorszá­got „koldussá, németté s vé­gül katolikussá“ akarta tenni. A Türelmi Rendelet előtt a szomszédos Arnótra járhattak a miskolci evangélikusok is­tentiszteletre. 1782-ben kérik II. Józseftől, hogy templomot építhessenek, s egy évre rá megkapják az engedélyt. Egy­előre egy nagy faépületet használnak, de 1789-ben már letehetik a templom alapkö­vét. Az építkezés nyolc évet vesz igénybe, s már áll a to­rony nélküli, szabályos ke­resztalakú templom. Persze udvarban, mivel utcára nem nézhet. 30 éves a templom s a re­formáció 300. évfordulójára készülődik a gyülekezet, ami­kor kigyullad a templom s tetőzete és belső felszerelése — az oltár kivételével — a tűz martalékává lesz. S ez megismétlődik 1843-ban! De a károkat helyrehozzák, s idő­vel még torony is épül. így alakul ki a templom mai, ba­rokkos jellegű homlokzata. Ez idő tájt öntetik a ma is meglevő három, 5—10—16 mázsás harangot; a torony­óra is már közel száz éve működik. A belső teret tizennyolc éve hozták nagyon szépen rendbe. Mértéktartó színekkel, ízlése­sen festettek avatott kezek, főként klasszikus díszítő ele­meket használva fel. Az utol­só renoválás 1957-ben volt: külsőleg hozatta rendbe az egyházközség a templomot, nagyobbrészt saját erejéből. Kívülről egyszerű gondozott- ság, belülről meleg, otthonos légkör — különösen, ha meg­szólal az orgona, s a gyüle­kezet egyemberként énekel, majd Isten üzenetére igyek­szik figyelni. Ahogy belépünk, megragad­ja figyelmünket a neoklasz- szikus oltárt díszítő impozáns nagyságú és erejű kép: Krisz­tus a Gecsemónén. Nem ki­sebb művész alkotása, mint a Székely Bertalané! A háttérül szolgáló füves-cserjés táj s fönt az ég nyomott hangula­tú, de a térdeplő Krisztus ar­cán fenséges szelídség, hatá­rozottság és méltóság. A kép romantikus felfogású s pusz­tán a Szentírás alapján rész­ben talán másnak látnok a mi Urunkat; hanem a művész ábrázoló ereje ettől függetle­nül elvitathatatlan, a kép ma­radandó benyomást hagy ben­nünk. Kétezernél több evangéliku­sé ez a templom az ország második legnagyobb városá­ban. Erőteljes, magas tornya kemény határozottsággal mu­tat az égre. Udvarban van ma is, ami az istentisztele­tek zavartalansága szempont­jából kedvező. Pár lépés a főutcáról, s ha eddig nem sej­tettük volna, meglep bennün­ket, ahogyan hirtelen elénk magaslik az átjáróudvarban, bérházak és Iskolák között. Valamelyest talán ilyen az egyház szolgálata is. Súlyos megpróbáltatások között szü­letett, komolv zökkenőkön kellett keresztüljutnia, s nem állhat fenn, csak ha folyto­nosan megújul, ha engedi, hogy Isten megreformálja, azaz önmagával töltse be. Bodrog Miklós Karácsony éjszakája, a „szentséges éj” szomorú és megdöbbentő meglepetéssel szolgált az 1959. esztendőben: „ismeretlen tettesek” horog­keresztekkel mázolták be a kölni zsinagóga falát. Mikor e sorokat írjuk, két hete múlt ennek immár s a kölni eset azóta félelmes és felriasztó jellé vált Európa, sőt az egész emberiség egén. A napisajtó arról számolt be s számol be nap nap után, hogy azóta folytatódtak és ma is tarta­nak, sőt egyre ijesztőbb mé­reteket öltenek az antiszemi­ta merényletek. Németország- szerte jönnek a jelentése« zsinagógák, síremlékek, teme­tők beszennyezéséről. S — ez a legmegdöbbentőbb — mint­egy varázsütésre — megmoz­dultak a sötétség és gonosz­ság erői világszerte: Angliá­ban és Norvégiában, Belgium­ban és az Egyesült Államok­ban, Argentínában és Fran­ciaországban történnek ilyen merényletek. Seligenstadt egyetlen élő zsidó lakója, a 84 éves Hamburger Izsák névtelen fenyegető levelet kapott — de ugyanígy meg­fenyegették az offenbachi ke­resztyén cserkészfiúkat is, mert egy elhagyott zsidó te­mető gondozását vállalták. A washingtoni földalatti vasút falán antiszemita jelszavak je­lennek meg s Oslóban Roose­velt elnök szobrára mázoltak horogkereszteket. Mint vízbe­dobott kő nyomán a hullám­gyűrűk, úgy terjedtek a kölni eset után a hasonló jelensé­gek. S a merényletek szinte egyidőben való végrehajtása, gombnyomásra meginduló gé­pezetre emlékeztet. Nem két­séges, hogy világméretekben szervezett megmozdulásról van szó, s e merénylet az egész emberiséget fenyegeti. Mert nemcsak zsidó temp­lomok és síremlékek jutottak e napokban ilyen sorsra, ha­nem keresztyének is. Kará­csony másodnapján a würz- burgi evangélikus Pál-temp- lom bejáratát is beszennyez­ték. S előfordultak ilyen ese­tek másutt is. Roosevelt szob­rának meggvalázása is mu­tatja, hogy itt nem egyszerű­en és pusztán antiszemita „ki­,M •••••••••••••••••••••»•• ••••••••••••••• Júrmezei Erzsébet: Mária lengésekről”, éretlen suhan- cok csínytevéseiről, vagy ép­pen vallásellenes merényle­tekről van szó. A jel, amit a merénylők sárral, kátránnyal, tintával felmázoltak: a horog­kereszt. S e jelből jutott nem­csak templomok falára, ha­nem lámpaoszlopra, kerítés­re, utcakövezetre is. 1949. óta 3880 zsidó sírt gyaláztak meg 176 temetőben Nyugat-Német- ország területén. IVlegdöbben- tő adat, nekünk azonban a valóságra kell figyelnünk, amit e tünetek csak jeleznek. S e valóság: annak a moz­galomnak, erőnek, politikai tényezőnek az immár szerve­zett és nyílt jelentkezése, amely két évtizeddel ezelőtt lángba borította a világot. A kölni karácsony éjszaka fé­lelmetesen emlékeztet az 1938 évi november 9-1, úgynevezett „Kristályéjszakára”, amikor zsidó üzletek és otthonok be­zúzott ablaküvegcserepei borí­tották Németország városai­nak utcáit. Akkor nem sej­tette — vagy nem akarta ész­revenni — a világ, hogy mi kezdődik s mi készül. Pedig így kezdődött az emberiség életének egyik legsötétebb korszaka — így kezdődött a második világháború. Fasiz­mus, nácizmus, imperializ­mus, militarizmus, gyarmati elnyomás s mindenfajta ki­zsákmányolás azonos szellemi­ségnek változata, megjelené­se. A fajelmélet és faji üldö­zés: négerek, zsidók, színesek, nem árják, nem germánok stb. megkülönböztetése és el­nyomása, üldözése és meg­semmisítése — mert végül is erről volt szó és ma is erről van szó — szoros összefüg­gésben van a háború és bé­ke kérdésével, a felfegyver­kezés vagy leszerelés, az atomháború és atomhalál kér­désével. Azonosak a gyökerek min­denekelőtt eszmeileg. Az an­tiszemitizmus csak egyik megnyilvánulása az erőszak és gyűlölet, az elnyomás és leigázás szellemiségének. A „Herrenvolk”, az urak népe elmélete ez, amely világura­lomról ábrándozik s minden más népet, nemzetet csak „szolgahadnak” tekint; mun­kaerőnek, eszköznek céljai el­érésére. S persze a Herren- volk-on belül is csak egy szűk kis csoport osztályérdeke dik­tál és érvényesül. hamburgi „Spiegel” hasábjai» „szenzációs” cikksorozat ké­szül bizonyítani, hogy 1933- ban nem a nácik maguk gyúj­tották fel a német birodalmi gyűlés berlini palotáját. —• ahogyan ezt a világköztuda* bizonyítottan eddig hitte —« hanem — a kommunistáid Ahogyan azt már akkor ii Göbbelsék állították. Ugyan­azok az erők sürgetik Nyu- gat-Németország atomfelfegy­verzését, szítják a hideghábo­rút s készítik a meleghábo* rút — amelyek most az anti­szemita merényleteket rende­zik. Dr. J. Iwand bonni teoló­giai professzor, a békemozga­lom kiváló harcosa két év előtt Akadémiánkon tartott előadásában mutatott rá egy megdöbbentő összefüggésre. Az atombomba előállításának és első — hirosimai •— alkal* ! mazásának kérdésével foglal­kozva többek között kijelen­tette: „Szilárdan meg vagyok győződve, hogy senki sem szánta volna rá magát egy Ilyen pusztító eszköz létreho­zására, ha a zsidóirtás ször­nyűsége nem következett vol­na be.” Valóban: az emberi­ség történetében akkor elő­ször támadt példa arra, hogy embereket, népeket, egész fa­jokat rovarok módjára lehet kiirtani, gázzal, kemencével. Az atombomba, a H-bomba tökéletesített Auschwitz. Hallgathat e ezekben a dol­gokban az egyház? „Cinkos, aki hallgat”, mondotta e na­pokban Karl Fischer német lelkész az antifasiszta ellen­állási mozgalom tagja. Való­ban, az egyház éppen e kérdés­ben: az antiszemitizmus ügyé­ben nem hallgathat. Nemcsak azért, mert egyszer már — húsz évvel ezelőtt — kevés kivétel- I tői eltekintve hallgatott. Nem- j csak azért, mivel súlyos mu- J lasztások vétke terhel mind­nyájunkat ebben a dologban. Nemcsak azért, mert végzete­sen későn ébredtünk rá —- már akik ráébredték — an­nak idején, hogy miről volt szó. Hanem azért is, mivél ennek a kérdésnek egészen mély összefüggései vannak keresztyén, evangéliumi hi­tünkkel. Az antiszemitizmus nemcsak ostobaság, emberte­lenség és gaztett, hanem bűn is. Vétek a felebarát és Isten (A Mária egész életét magábaölelő szonettsorozat folytatása) KÁNA János 2, 1—11. Imént hangzott el: „Mi közöm tehozzád!” De az alázatos édesanya már bízva biztat sorra minden szolgát: „Megtegyétek, akármit mondana!” ö nem parancsol, csak szelíden kéri. — Látja, Fia más parancsra figyel. — S tud várni: elég, ha megmondta néki. Jézusnak a hiányról tudni kell. És a kővedrek tiszta vízzel telnek, és gyöngyöző, tüzes borral a serleg. A boldog anya régen tudja már, de a csoda borának édessége most még mélyebben írja a szívébe: nem vár hiába, ha Jézusra vár. KÍVÜL BELÜL Apostolok cselekedetei 1, 14. Egyakarattal együtt imádkoznak, és Jézus anyja, Mária is ott van. Vége a szívettépő fájdalomnak: látta már Krisztusát feltámadottan! Él! — hirdeti a tündöklő tekintet. S boldogság Őt szüntelen visszavárva, csodáit most elemlcgetni mindet, és emlékezni mindenegy szavára! Hinni, hogy minden órán visszatérhet. Várni, hogy teljesedik az ígéret... S Lélek szelének zendülését lesve, dicsérni Őt ujjongó dicsérettel... eggyé lenni a szent gyülekezettel: hiszen az Krisztus dicsőséges teste. Mert személyileg is azono­sak a gyökerek. A zsinagógák s lámpaoszlopok bemázolói a Nyugat-Németországban gom­bamódra elszaporodott szélső- jobboldali szervezetekből ke­rülnek ki. S e szervezetek mögött jól leplezetten ott rej­tőzik a hitleri birodalom sok ezer magasrangú pártembere, bírája, tábornoka. S nem vé­letlen, hogy míg a kölni s más merénylők nyomozása csak immel-ámmal folyik s a bonni kormány csak a felhá­borodott világközvélemény nyomására szánta rá magát néhány éppen nem erélyes lé­pésre, addig Düsseldorfban immár hetek óta folyik a nagy per a békemozgalom ve- j zetői ellen. S ugyanakkor a I ellen. Bűn, amely Isten íté­letét vonja fejünkre. Nem vé­letlen, hogy a németországi Hitvalló Egyház harca a hit­leri rendszer ellen éppen ezen a ponton robbant ki: az úgy­nevezett árjaparagrafus kér­désében. Akkor felrémlett né­melyekben — s ez bizonnyal nem emberi felismerés volt csupán — hogy e kérdés mé­lyén az egyház létének gyö­kér-kérdése rejlik. Hogy Iz­rael és az egyház elválaszt­hatatlanul összetartoznak. Er­ről a kérdésről azonban la­punk legközelebbi számában szeretnénk bővebben szólani. Groó Gyula Márk 3, 31-35. Haza szeretnék hívni, menteni, hisz életére ellenségek lesnek. Bent tanít. Kintről üzennek neki: „Anyád s testvéreid kívül keresnek.” Feszülten figyel az édesanya. Alig várta már, hogy fiához érjen. S meghall valamit — bár ne hallana! —: „Ki az én anyám? Ki az én testvérem?” Szívemtől oly messze voltál, názáreti Liliomszál, míg Fiad elé hajoltál. öt ölélem át hitemmel. Őt dicsérem énekemmel. Öt szeretem szerelemmel. ZcdzUe* &&calc A Katolikus Békebizottság lápjában, a Katolikus Szó­ban érdekes epizódot olvas­tunk Eisenhower amerikai el­kiváltsága a Vatikánban, hogy fényképészei felvétele­ket készítsenek. A cégtulajdo­nos a leszármazottja annak á „Aki Atyám akaratát cselekszi!” Az Ő hangja! És nem jön, nem siet ki! Szavai, mint kemény kövek zuhannak Mária szegény, meggyötört szívére. Bent mindenki Jézus anyja, testvére! ők pedig kívül vannak!... Kívül vannak! GOLGOTA János 19, 26—27. Roskadozva, révülten kíséri. Arca egyre halványabbra válik. A Golgotát akarja elérni. Vele lenni... végig ... mindhalálig! S kerültelek koronásán, cifrahímű, szép palástban, hogy Öt kisebbnek ne lássam. Eltakarta fényességed a tövist, a szegénységet, s eltakart előlem — Téged. De az ige fénye mellett most már látlak, énekellek, énekemmel átölellek. Ügry, amint Érte vagy áldott, s amint Te is öt imádod, szíveden sarjadt virágod. nőknek a pápánál tett látoga­tásáról „Isten vele, pápa úr” címein. A kis közlemény így hangzik: Eisenhower amerikai elnök látogatása XXIII. János pá­pánál nem járt éppen cére- moniális nehézségek nélkül. Ezeket azonban mégiscsak le­küzdötték, annál is inkább, mert a pápa túltette magát rajtuk. S bár a látogatás ma­gánjellegű volt, az elnök meg­kócsisnak, aki 1849-ben Gaeta- ba csempészte a vidéki pap­nak öltözött IX. Pius pápát. Ezek a fényképészek frakkban jelennek meg, ha szükséges, letérdelnek és mindenképpen diszkréten viselkednek. A ki­vételesen beböcsátótt ameri­kaiak lármásan viselkedtek, minden társadalmi formát mellőztek és dolguk végezté­vel ódatólongtak a pápáhöz, megrázták a kezét amerikai Gyökeret ver keresztfája alatt. Nincs erő, mely elszakítsa onnan. Jaja, könnye régesrég elapadt. Nézi néma, fagyott fájdalomban. Míg a kereszt irgalmas Királya letekint az elalélt virágra. Minden szaván piros pecsét a vére: ,JmhoI fiad!” Mintha búcsút venne! Édes fiát veszítse el benne, s találjon rá megváltó Istenére! Fiad alázatos, tiszta tűkre, ki fényét beissza, hogy Reá vetítse vissza. Nem ' agy többé messze-távol. Szőve fényből, napsugárból példád előttem világol. Kísérlek, mert Öt kíséred. Dicsérlek, mert őt dicséred. Őbenne dicsérlek Téged. érkezésekor mégis eljátszották az amerikai s a pápai himnuszt. Az elnök a pápát a Sire! szóval (Felséges úr!) szólította meg a Szentséged! vagy Szentatya helyett. Az amerikai fotóriporterek egyenest megbotránkozást kél- tefctekí Egy római cágnék a kedélyességgel és Good by, Pope! (Isten vele, pápa úr!) köszöntéssel sietve tövábbáll- tak, nehogy újabb felvételei­ket másutt élszalasszák. Ró­mában híre jár, hogy a pápa jóízűen mosolygott és ezt mondta a közelében álló egyik monsignorenak: „Ez a világ- forradalom 1”

Next

/
Thumbnails
Contents