Evangélikus Élet, 1960 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1960-05-08 / 19. szám

KP. BERM. BPj 72. Sde satuja dk Május 8-án, Anyák Napján, az édesanyák előtt állunk meg szeretettel és mélységes tiszteletadással! Lassan ki­megy a divatból ugyan a kézcsók, de az édesanyák és az édesanyánk kivételével! Tisztelettel, szeretettel és hálásan csókoljuk meg az édesanyánk ráncos, dolgos, szorgalmas két kezét. Azokat a kezeket, melyek mosták, foltozták ru­háinkat, súrolták a szobánk padlóját és utat mutattak az életben. Édesanyám...! Van-e valaki, akinek semmit sem mond ez a szó? Van-e megszólítás, amely mélyebben érinti a szívünket, mint ez? Valahányszor kiejtjük ezt a szót, boldogító emlékek sokasága sorakozik elénk! Sok művészt, írót, festőt, szobrászt ihletett már meg az édesanyai szeretet. Láttam festményt, szobrot, mely ezt ábrázolta, nekem, mégis, ha az édesanyákról van szó, az a bányász jut mindig az eszembe, aki egész sor kitünte­tést szerzett szorgalmas, becsületes munkájával és amikor az édesanyját temette, minden kitüntetését az édesanyja koporsójára helyezte e szavak kíséretében: „Mindegyiket te érdemied meg, drága jó anyám”! Istennek köszönjük az édesanyákat, a tiedet, az enyé­met, az övét, minden édesanyát és hálás tisztelettel kö­szönjük nékik: Az első csókot, mellyel megcsókolt bennünket a szülés után, amikor verítékező homlokán kigyúlt az öröm fénye és ajka halkan suttogta: „Az én gyermekem’’. Az első figyelmeztetést, melynek minden szavát a fél­tő, óvó szeretet sugalta: „Melegebb kabátot végy fel, a sált el ne felejtsd a nyakadra tenni’’! Köszönjük a sok virrasztást a betegágyunk meVett, amikor éjjel-nappal fáradhatatlanul vigyázott reánk, hi­deg borogatást rakott ránk és Isten tudja hányszor győzte le szeretetével a körülöttünk leselkedő haláli! Köszönjük a sok egyenlőtlen cserét, hiszen nekünk mindig csak jogaink voltak, nekik pedig csak kötelessé­geik, melyeknek teljesítésében soha el nem fáradtak! Köszönjük az első imádságot, melyre megtanít ittatok bennünket! Köszönjük, hogy amikor tövisek között jártunk, nem szüntetek meg vigasztalni minket és mi mindig ámulva éltük át, hogy vigasztaló szavatok a tövisből rózsát terem­tett! Köszönjük, hogy mindig megbocsátottatok, pedig de sokszor voltunk irántatok idegesek, szeretetlenek és ti mindezt úgy elfelejtettétek, mintha mi lettünk volna a vi­lág legjobb gyermekei! Mielőtt mi megbántuk, amit elle­netek tettünk, ti már régen megbocsátottatok! Köszönjük, hogy fényt és meleget árasztotok az egész földre, mert az áldozatos szeretet hősei vagytok a kicsiny falusi házakban éppenúgy, mint városok hatalmas emele­tes házaiban és mindenütt, ahol vagytok! Megállunk előttetek és gondolunk rátok, édesanyák! Imádkozunk értetek, hogy az Isten áldjon meg benne­teket minden áldásával! Megállunk az élő édesanyák előtt, kiket a szeretet virágcsokrával köszöntünk és a szívünk tiszta érzésével mondjuk el: Szeretünk és tisztelünk benneteket. Elmegyünk a halott édesanyák sírjához és a május virágaival takarjuk be azt, és suttogjuk: Anyám bocsáss meg! De nem elég a virágcsokor, tiszteletadás és ajándék, nem elég az egynapi ünneplés! ígérjük, hogy jobbak le­szünk hozzátok, hogy a IV. parancsolat tanítását hűsége­sebben betartjuk! ígérjük, hogy széppé tesszük öreg napjaitokat, azon leszünk, hogy minden napotok derűs és boldog legyen! Igyekszünk az ünnep fényéből a hétköznapokra is átmen­teni! Azon leszünk, hogy átforrósodott szívünk ki ne hül­jön irántatok soha! Hiszen nem tudunk elég hálásak lenni az édesanyánk­nak, aki legszívesebben a szívét tette volna ki elénk és minden megpróbáltatást és szenvedést elviselt volna he­lyettünk! Hány édesanya sírt fel éjszaka a második világ­háború idején, amikor odakünn süvített a szél és hordta a havat: Istenem, hol szenved a fiam! Ünnep után is szeressük és tiszteljük az édesanyákat áldozatos, boldog szeretettel! Ti pedig, édesanyák, maradjatok meg az első áldó csóknak, a tiszta látásnak, az örök figyelmeztetésnek, az egyenlőtlen cserék boldog áldozatának, virrasztó szeretet­nek, a jóság példaképének! Kérünk benneteket, hogy maradjatok továbbra is édesanyák! Adjatok itt a földön példát a legszebb, a leg­áldozatosabb szeretetből! Karjaitok tartsátok magasra, hogy áldásotok sugározzon reánk! Ajkatok tanítson minket arra, hogy mi volna az élet szeretet nélkül? Tanítsatok meg bennünket, hogy mi vár ránk, ha a gyűlölet irányítja az emberek és népek életét? Alázatosan köszönjük Istennek, hogy ti vagytok az olajmécs, mely állandóan lobog, hogy ti vagytok hervad­ton is az illatos csokor a feszület alatti Köszönjük néked Istenünk az édesanyákat, az édes­anyánkat! Fülöp Dezső Tovább az 1951-ben megkezdett úton! A Magyarországi Reformá­tus Egyház törvényhozó- és legfőbb kormányzótestülete, a Zsinat, április 28—29-én Buda­pesten tartotta 4. ülésszakát. Az 1951. október 24-én meg­nyílt zsinatnak ez a 4. ülés­szaka teljes egyhangúsággal dr. Bartha Tibor tiszántúli püspököt, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Taná­csának elnökét és dr. Erdei Ferenc tiszántúli főgondnokot, a Magyar Tudományos Aka­démia főtitkárát választotta elnökéül. Dr. Bartha Tibor elnök kö- szöntötté a zsinaton megje­lent Olt Károlyt, a Magyar Népköztársaság Minisztertaná­csa Egyházügyi Hivatalának elnökét, és a kíséretében levő Veres Pál osztályvezetőt. Kö­szöntötte az evangélikus egy­házat képviselő Káldy Zoltán püspököt és dr. Ottlyk Ernő Teológiai Akadémia dékánt, a baptista és methodista egyhá­zak képviseletében megjelent Szabó László elnököt és Szé- csey János nyugalmazott szu­perintendenst. Dr. Bartha Tibor elnöki székfoglalójában rámutatott azokra az eredményekre, me­lyek a Zsinat előző ciklu­sainak alkotó munkáját jel­lemzik, és elősegítették,, hogy a Magyarországi Református Egyház gyülekezetei megtalál­ták helyüket az új magyar társadalmi rendben. Emlékez­tetett azokra az üzenetekre, melyeket a Zsinat 1952-es ülésszakáról küldött a Pres­biteri Világszövetségnek és az Egyházak Világtanácsának és amelyekben az emberi együtt­élés megoldásra váró válsá­gos kérdéseire mutatott rá a Zsinat. Megállapította, hogy az 1956-os ellenforradalom kártevései után újra a re­ménység jegyében ülésez­het a zsinat, „Jeleit lá­tom annak, — mondotta — hogy a gyülekezetek kezdik ízlelni az örömnek azt a jó ízét, hogy Krisz­tus egyházának imádsága és szolgálata hasznos és jó az élet számára. A magyar nép életkérdései­ben való segítségnyújtás az emberiség békessé­géért folyó erőfeszítések­ben a hallgatott ige kezd cselekedetté érni és ahol cselekedetté érik, ott ál­dássá válik az ember ja­vára és az Isten dicsősé­gére. Az Állami Egyházügyi Hiva­tal elnöke Olt Károly a kor­mány nevében üdvözölte a Zsinatot. Emlékeztetett arra, hogy az 1951-ben megnyílt Zsinat kifejezésre juttatta, hogy a magyar nép minden alkotó erőfeszítésében a re­formátus egyház minden hű tagjával együtt, részt kíván venni. A mostani, 4. ülésszak feladata, folytatni a meg­kezdett munkát, tovább­haladva azon az úton, amelyre a Zsinat 1951- ben lépett. Evangélikus egyházunk ne­vében Káldy Zoltán püspök üdvözölte a Zsinatot és meg­választott zsinati elnökséget. Köszöntésében hangsúlyozta: „Négy ügyben jöttünk el. Az első: meg akarjuk bi­zonyítani a testvéri sze- retetet eljövetelünkkel a testvér re­formátus egyház és annak Zsinata felé. A másik: magyarországi evangélikus egyházunk figyel a református egyház Zsinatá­ra i.. Mi is zsinat előtt ál­lunk és nagy a reménysé­günk, hogy több ponton együtt dolgozhatunk és közös döntéseket hozha­tunk mind a két egyház és népünk javára. A harmadik: egy kérés. Kérjük, hogy a két testvér egyház egé­szen a gyülekezetekig me­nően rendezzen el minden olyan kérdést, amely a legkisebb mértékben za­varhatná a református és evangélikus egyház viszo­nyát, hogy az a testvéri szeretet, amely közöttünk a múltban fennállt, teljesen tiszta, telje­sen igazi testvéri szeretet le­gyen. A negyedik, amiért jöttünk: áldáskérés. Imádkozzunk en­nek a zsinatnak a jó /mun­kájáért, imádkozunk azért, hogy a református egyház or­szágos zsinatát, annak el­nökségét, Isten a bátor­ság leikével ajándékoz­za meg, hogy a múltból mindazt ami jó, tovább tudja vinni, de bátran tudjon az új helyzetben az új társadalomban elő­re lépni és olyan törvé­nyekét hozni, melyek tük­rözik, hogy új élet van alakulóban és az egyház is új életformában akar élni. A Prágai Keresztyén Béke- konferencia vezetőségének üd­vözletét G. N. Ondra főtitkár tolmácsolta. Egyéb üdvözlé­sek után a Zsinat megválasz­totta tisztségviselőit, majd Szamosközi István püspök előterjesztésére a Zsinat ünnepélyesen megemléke­zett hazánk felszabadulá­sának 15. évfordulójáról. A Zsinat határozati ja­vaslatot fogadott el. „Tanúságot teszünk arról, — hangsúlyozta a határozat — hogy népi demokratikus államunkat, annak kormányát Istentől rendelt f elsőbbsé­günknek tekintjük és a nép felemelkedéséért végzett mun­kájához a magunk szolgálatá­val is örömmel és önként hozzájárulunk. A szocializmus építését helyeseljük és annak végleges megvalósításához imádságunkat és munkánkat újólag felajánljuk... A Zsi­nat súlyosan elítéli annak a lelkészi és állampolgári es­küjét megtagadó csoportnak a tevékenységét, amely 1956 őszén a nép szabad élete el­len emelt fegyverekben bízva és egyes külföldi egyházi kö­röktől bátorítást nyerve, tör­vényes egyházi felsőbbsége el­len támadt és szóval, írással, felforgató tevékenységgel az ellenforradalom cinkosává süllyedt. Ugyanakkor örömmel szegezi le, hogy lelkészeink és híveink többsége állhatatos maradt a próba idején is.“ A Zsinat Isten oltalmába ajánl­ja a magyar népet, kérve, hogy Ö „tegye maradandóvá felszabadult életének minden értékes gyümölcsét“. A Zsinat Győry Elemér püspök mély teológiai alap­vetéssel tartott előterjesztésé­re üzenetet intézett a külföldi testvéregyházakhoz. Üzeneté­ben rámutat az egyetemes ke­resztyén közösségnek az em­beriség békéjéért hordozott felelősségére. A Zsinat reménységgel te­kint a négy nagyhatalom kormányfőinek Párizs­ban összeülő értekezlete elé s kéri, hogy a kül­földi testvéregyházak is foglalják buzgó imádságba ezt az értekezletet. Min­den erkölcsi tekintélyüket vessék latba saját kor­mányaiknál az általános és teljes leszerelés érde­kében. A mi evangélium­ból merített bizodalmunk az, hogy „a jövendő a béke emberré''. hangoztatja a Zsinat az egy­házakhoz intézett üzenetében. Darányi Lajos püspök ja­vaslatára, akit a Zsinat a lel­kész-alelnöki tisztségbe vá­lasztott, a Zsinat elhatározta, hogy az időszerű törvényho­zási feladatokat szakbizottsá­gaiban tanulmányozza. A Zsi­nat megválasztotta a Zsinati Tanácsot és a szakbizottsá­gokat, majd a világi elnök zárószavaival és a lelkészi elnök záróímájával befejezte tanácskozásait A szeretet hatalma Szép leány voltál... így mondta nagyanyám, mikor száraz térdén lovagoltam és áhítattal lestem, loptam emlékező, büszke anyai szavait fogatlan ajkáról — Terólad Anyám) Szép asszony lettél... Dús fekete hajad, mikor kibontottad reggelek reggelén, a kicsi szoba sárga földjén csillogott, úszott utánad ... így mondta apám... Terólad Anyám’ Jó anya lettél... Kötényed szegélyét görcsösen tépő, járni alig tudó, de kenyeret kérő, gagyogó, nyafogó hat kicsi szájnak Te harcoltad ki évekig szűkös kenyerét... Mindenki tudja ezt — Terólad Anyám! így emlékezem ma Rólad ... S ma már áhítattá nőtt bennem a hit. hogy igaz volt leányodról minden szavad, szakadt ruhákat foltozó, fürge ujjú, halkszavú, régvolt nagyanyám... , Bizony — ilyen az én Anyám) Mindig látlak... És amint nézem hullani-őszülni nem tudó fekete hajad — kezdem érteni az igazi csodát, hogy Rajtad példázta meg Isten a szeretet hatalmát — édes jó Anyám! Dr. Pálfy Miklós Jubilate — Örvendezzetek A keresztyén ember örven­dező ember. Nem mintha más senki sem tudna örülni, vagy nem is örülhetne, csak éppen a keresztyén ember, öröm van minden ember életében* mint ahogy nincs olyan hely a föld színén, amelyre ne sütne sohasem a nap fénye. Nem is azért örvendező a keresztyén ember, mert feléje nem egy ige igen gyakran szól így: „Örvendezzetek!", „Örüljetek!" Ez így önmagában meglehető­sen meddő dolog volna s a felszólításnál nemigen jutnánk tovább, mert hisz az örömöt nem lehet belediktálni senki­be sem: pl. abba, aki érzi bű­neit, s fél a büntetéstől, vagy abba, aki éppen koporsó mel­lett áll, vagy maga halad afelé. Akit súlyos veszteség ért, azt is hiába szólongatjuk így: örülj, örvendezz! Mégis, ezekben a bajokban is a keresztyén ember életé­nek örvendező életnek kell lennie. Ennek titka az, amit „Jubiláte" (magyarul: örven­dezzetek) vasárnapja a névadó igéjében mond: „örvendezz Istennek, te egész föld!" Zsolt. 66:1. A mi örömünk forrása te­hát nem önmagunkból ered, a nem is külső, földi körülmé­nyektől függ döntően, de ab­ból fakad, hogy mi Istennek örülünk. Ez azt jelenti, hogy mi Urunkban, a Jézus Krisz- tosban megtaláltuk és megis­mertük Istent, mégpedig mint Atyánkat, örülünk Atyánk­nak, mert látjuk az Ö csodá­latos cselekedeteit. Teremtette a világot, s belé helyezve min­ket, azt nekünk adta. Pazarló bőkezűségéről beszél ez a* ajándék. Mily csodálatosak a Te műveid, Atyánk, örvende­zünk ezen. De örvendezünk s áldjuk Öt szeretetéért, mert „megele­veníti lelkünket... és kegyel­mét nem vonta meg tőlünk“. Pedig rászolgáltunk volna, en­gedetlenségünk, bűneink miatt. Méltán várhattuk ítéletének idejét. Megpróbáltunk ettől a félelemtől szabadulni áldoza­tok, cselekedetek tömegével. Hiábavaló volt, mert a féle­lem maradt, s nem szerzett békességet semmi sem az em­bernek. De hangzott az új te­remtés igéje: „... született néktek Megtartó...” Benne van bűneink váltsága, bocsá­nata, szabadulásunk, „mert a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszaba­dított engem a bűn és halál törvényéből.” Jézus él, s vele én is élek! Áldjuk az Istent és örvendezzünk a mi szaba- dításunk Istenének, jövendő életünk reménységében! A keresztyén ember öröme nem önmagáért van, hanem másokért is. Isten azért ismer­tette meg velünk a Jézus Krisztus által a mindenkori örvendezés titkát, azért bízta ránk ezt az örvendetes tényt, hogy mi hordozzuk ezt. Mi­ként a törékeny s gyarló váza hordozza a pompás virágot, s éppen ezáltal teljesíti hivatá­sát, így kell nekünk hordoz­nunk a mi örömünket. Így kell „illatoznunk" azzal, ami a mi örömünk, ami reánk, „cse­répedényekre" bízatott. Így kell „elveszítenünk“, szent szolgálatban odaszánnunk a magunk életét, hogy örök életre tartassunk meg a Jé­zus Krisztus által, hogy ahol Ö van, mi is ott lehessünk. Boros Károly

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents