Evangélikus Élet, 1960 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1960-05-01 / 18. szám
Kumrán titka Kik voltak a „kumrániak”? És mi közük volt Jézushoz, illetőleg az első keresztyén gyülekezethez? — Erre a két kérdésre keressük a feleletet. Persze, e pár sor keretében csak nagyon vázlatosan, hiszen, mint mondottuk, a kum- ráni leleteknek ma már könyvtárra menő irodalma van. És — a kutatás még ko- rántsincs lezárva. Üjabb leletek bukkannak elő s az eddigiek feldolgozása is még folyamatban van. Amit tehát mondhatunk, az a kutatás jelenlegi állását tükrözi. A Kr. e. 2. sz. közepe táján az akkori főpapi vezetéssel, a Hasmoneusok „világias” irányzatával sokan elégedetlenek voltak Zsidóországban. Az elégedetlenek szektákba csoportosultak, kiváltak a templomi, istentiszteleti közösségből s a pusztába vonultak; a Jordán melléki sivatagba. Egy részüket esszénusoknak, kegyeseknek nevezték. Ehhez a csoporthoz tartozhatott az a kis közösség is, amely egy kiváló rabbi köré sereglett. „Az Igazság Tanítója” ezen a néven szerepel a holttengeri leletekben. A tekercseken több zsoltár maradt fenn, melyeknek valószínűleg ő a szerzője. Szigorú törvénytisztelet, a tóra, a rituális szabályok rajongó tisztelete sugárzik írásaiból. Valószíhűleg a szír vallásüldözés idején halhatott vértanú- halált, 160. k. Kr. e. — Az ő utasításai szerint építették fel követői a Holt-tenger sziklás partvidékén a Kirbet-Kumrá- ni települést. E falakkal is körülvett, megerősített épület- csoportot — rendháznak, kolostornak is nevezik a kutatók, ez azonban félreérthető, mivel nem keresztyén szerzetesek lakhelyéről van szó — a régészek feltárták. Saját vízvezetéke volt a telepnek, fürdőmedencékkel, mert a rituális tisztálkodásra nagy súlyt helyeztek. Feltárták a nagy közös étkezőcsamokot, ahol vallásos lakomáikat tartották, az írószobákat, ahol a tintatartókban még benneszá- radt tintát találtak, s a fazekasműhelyt, ahol minden bizonnyal a korsók készültek, melyekben irataikat elrejtették. Kr. e. 135. k. épülhetett a „rendház”. Itt éltek a „kumrániak”, szigorúan elkülönülve a Jeruzsálem! papságtól, szoros rendi fegyelemben, a törvény aprólékos rendelkezéseit is megtartva — és várva az órát, amikor megjelennek az Ür Felkentjei, s megkezdődik a szent háború Izrael felszabadításáért és a tiszta isten- tisztelet helyreállításáért. Mert a kumrániak három Messiást, Felkentet is vártak! Egyet Lévi nemzetségéből, aki próféta, tanító lesz — egyet Áron családjából, aki igaz főpap lesz — s egyet Dávid törzséből, ő lesz a felszabadító sereg vezére. Az évtizedek azonban suhantak s a szír elnyomók helyett a római hódítók jöttek, Dávid trónján pedig a bitorló, s az ellenséggel cimboráló Heródesek ültek. így érkezett el a Kr. u. 60-as évek nagy felkelése, melyet a római légiók levertek s Jeruzsálemet is elpusztították. Valószínűleg elpusztultak a harcok során a kumráni szekta tagjai is és elhamvadt a rendház; Ezt megelőzően azonban gondosan feljegyezték a rend szabályzatait, a rend tagjainak kiképzésére vonatkozó rendelkezéseket, több vallásos éneket, (zsoltárt) és több bibliai könyvhöz írt magyarázatos írást. Mindezeket az írásokat — bőrtekercseket — magukkészítette agyagkorsókba rejtették, lezárták és a Holt-tenger melléki barlangokban helyezték el. Itt va’ó- ban védve is maradtak a háborús veszedelmektől — de nemcsak a rómaiaktól, hanem közel kétezer esztendő minden veszedelmétől, ami csak ezen a tájon dúlt — s tudjuk nem kevés volt ilyen. Amíg csak azután á „véletlen“ — mint arról már beszámoltunk — napvilágra nem hozta ezeket az ősrégi iratokat. E szövegek — s egyéb már eddig is ismert ókori szövegek — alapján, tárult fel a kutatók előtt a kumráni szekta gondolatvilága. így jutunk el második kérdésünkhöz: mi köze volt ii. Jézusnak és tanítványainak a kumrániakhoz? Az. új testamen tömi és a kumráni iratok egybevetéséből kitűnik, hogy Jézus minden bizonnyal ismerte a kumrániak tanítását — és elutasította azt, mint ahogy általában élesen bírálta kora zsidó kegyességét, a farizeusi irányzatot épp úgy, mint a főpapi egyházkormányzatot, az esszé- nusok mozgalmát nem kevésbé, mint — magának Keresztelő Jánosnak az irányzatát! (Mt 11, 11). Keresztelő János egyébként valószínűleg szoros kapcsolatban volt a kumráni közösséggel, a pusztában nevelkedett (Lk 1, 80), maga is szigorú önsanyargatásban, törvény tisztelés ben élt, böjtölt, mint a kumrániak is — de persze általában ,a zsidó kegyesek — „keresztsége”, viz- bemerítő szertartása is hasonló lehetett a kumrániakéhoz (Mk 2,18;1,6; Mt 11,18). Ö is élesen bírálta a jeruzsálemi papi és farizeusi körök magatartását (Mt 3,5—10), mint a kumrániak is. Jézus azonban igehirdetésében egészen újat hozott a korabeli zsidó kegyességhez képest. Valóban betöltötte az ótestamentom ígéreteit és új értelmet adott a törvénynek is (Lk 4,15—21; Mt 5,17). Ügy bánik a törvénnyel, annak rendelkezéseivel, mint aki felette áll annak: Az Ember Fia a szombatnak is Ura! (Mt 12, 8). Benne valóban eljött a megígért Felkent, az igaz főpap, próféta és király — csak persze egészen másképpen, mint ahogyan azt akkoriban Izraelben várták. Hiába keresték rajta a harcias, rajongó nacionalista vonásait, hiába várták, hogy majd „helyreállítja Izraelt” (Lk 24,21 —még saját tanítványai is!), vagyis, hogy visszaszerzi Dávid trónjának dicsőségét fegyverrel és vérontással. Már e néhány mondatból is kitűnik a Jézus evangéliuma és a kumráni szekta tanítása közötti mélyreható különbség. A kumrániak: a törvény fanatikusai, pl. szombatnapon nem szabad szerintük kimenteni a vízmedencébe esett állatot, sót embert sem, böjtben és önsanyargatásban élnek, aprólékos rendelkezésekkel kötik gúzsba ez életet — Jézus királyi fel- sőbbséggel kezeli a törvényt (Mt 12,11) s azt magára alkalmazza: Mózes és a próféták róla szóltak (Lk 24,25—27). — A kumrániak: szigorúan elzárkózó, zárt közösségű felekezet, másokat megvetve, a gonosz világtól elkülönülten élnek rendházukban — Jézus „bűnösöket fogad magához” (Lk 15,1—2), szereti a világot s azért jött, hogy életét adja érte (Jn 3,16), tanítványaival együtt rója Palesztina országutak, beül halászcsónakjukba; együtt él az egyszerű emberekkel, megosztva örömeiket és gondjaikat (kánai menyegző!) — A kumrániak: nacionalisták és militaristák. A rendi szabályzatban meglepő katonai szakkifejezéseket találunk, a rend tagjai katonai rendfokozatokat viseltek, a rend vezetői haditerveket készítettek Izrael felszabadítására, nagy felkelésről, véres harcokról álmodoztak, az ellenség gyűlöletét tanították — rendezett márványtermében. A tárlókba helyezett dokumentációs anyag nagyított fényképeken számol be a háborús sérülésekről és a helyreállítási munkálatokról. Nagy érdeklődésre tarthat számot a számos új szerzemény közül még nyilvánosság elé nem került műtárgyak bemutatása. Ezek között is egy gyönyörű, XIV. századi velem cei kútkáva, továbbá Teniers nagyméretű tájképe, nemkülönben a ma élő festők egyik leghíresebbikének, Picassonak jellegzetes grafikája. A restau- rációs műhelyben végzett tisztító munkálatok során két rendkívül jelentős leletre bukkantak kiváló szakembereink. Az egyik egy állítólagos Se- bástiano del Piombo-kép, a különböző hatások iránt rendJézus a békesség fejedelme, aki a békeszeretőket és szelídeket mondotta boldogoknak, tanítványait Gecsemanéban eltiltja a fegyverhasználattól s az ellenségeik szeretetére tanítja őket (Mt 5,39—48), eljövendő országa béke országa lesz. Lehetne még az ellentéteket felsorolni, e néhány példa is elég azonban. Kétségtelen mindamellett, hogy akadnak az újtestarrentomi írásokban és a kumráni tekercsekben hasonló tartalmú vagy formájú szövegek. Ez azonban könnyen érthető. Végeredményben közös gyökérből támadt a kumráni mozgalom és az Űjtestamentom gyülekezete is: az Ótestamentom világából. E közös talajból vették képeiket, fordulataikat, szokásaikat, gondolkodásmódjukat — innen van a hasonlóság. Ezzel azonban vége is van annak. Közös talajból sarjadhat tölgyfa is és dudva is. A kumráni — és hozzá hasonló sok egyéb — Jézus korabeli mozgalom, felekezet, eltűnt a történelem sülyesztőjében. Jézus tanítványi serege pedig az egyház fájává növekedett és megmaradt. A kumrániak is „kereszteltek” — hogy ezt a példát említsük — rituális mosakodás volt ez. Jézus ezt az ősi zsidó szertartást teljesen új tartalommal töltötte meg, amikor a keresztség szentségét szerezte (Mt 28,18— 20.) A kumrániak is tartottak vallásos közös lakomákat — aminthogy ilyen volt Izrael pászkavacsóréja is —, menynyire más és több azonban az úrvacsora, amit Jézus az utolsó vacsorán, éppen egy pász- kavacsora alkalmával s annak elemeit felhasználva ajándékozott tanítványainak. Jézus halála és feltámadása után az első gyülekezeteknek — főleg azoknak, amelyek Palesztina területén alakultak — még egy ideig vitatkozni kellett a kumrániakkal, sőt Keresztelő János tanítványi körével is. Ennek a vitának a során érthető hogy kumráni gondolatok is belekerültek egyik másik újszövetségi iratba — a legtöbb talán János evangéliumába. Érthető, hiszen egy vita során az ember sokszor kénytelen az ellenfél kérdéseire válaszolva közben annak kifejezéseit, fordulatait is használni. A holttengeri leletek jelentősége éppen abban van, hogy ismeretükben jobban megértjük az Űjtestamentom sok szakaszát, mint eddig, mivel jobban feltárul előttünk az a környezet, az a rendkívül mozgalmas, reménységekkel, várakozásokkal, szenvedélyekkel túlfűtött világ, amelyben Jézus és tanítványai éltek. És még drágább lesz számunkra a tiszta evangélium, amiről a kumrániak mit sem tudnak — s amiről nyilván nem is akartak tudni — a Jézus Krisztus váltsághaláláról és dicsőséges feltámadásáról szóló örömhír. A holttengeri leletek azért jelentősek számunkra, mert segítenek ez örömhír eredeti értelmének jobb megértésében. Amit pedig jobban megértünk, az még drágább lesz számunkra. Groó Gyula kívül fogékony mesternek még fiatalkori, velencei korszakából, amikor óhatatlanul visz- szatükrözte a természetétől ugyan idegen, de ellenállhatatlan bájával kivétel nélkül minden útjába kerülő kortársat lenyűgöző leonardós derűt és finomságot. A másik lelet egy újonnan felfedezett Peru- gino-táblarészlet, melyet félig már sikerült megszabadítani rendkívül fáradságos, bonyolult kémiai művelettel és művészi kézzel a kontár ráfestés- től. Fénykép őrzi az eredeti kettős képmásra ráfestett változatot és mellette függ a kiállításon, tanulságos összehasonlításul a félig megtisztított Perugino-kép is, melyen fönt még látható a megtévesztésül és illetéktelenül rápingált Lorenzo Lotto-jelzés. A Szépművészeti Múzeum felszabadulási emlékkiállítást Jegyzetek egy kiállításról Ez a kiállítás jelentőségében, méreteiben és hatásában nem hasonlítható a párizsi Gauguin-kiállításhoz, ahol most a különös és kalandos életű képíró egész életművét mutatják be s ahol az egyik vasárnap az érdeklődő műélvezők olyan tömege jelent meg a Louvre kapui előtt, hogy számosán nem tudtak bejutni és a kívülrekedtek között tömegverekedés támadt, s csak a helyszínre siető rendőri közegek tudták helyreállítani a rendet, sem a hasonló jellegű moszkvai kiállításhoz, ahol huszonöt teremben mutatják be a kiállítás anyagát és már az első héten százezer néző volt kíváncsi reá. Ez a kiállítás szerényebb és kevesebb látogatót, vonz. Mindössze egy modern vonalú plakát hirdeti létezését: a Petőfi Múzeum Történelmi Gvermekjáték Kiállítása. Láttára egy gyermekkori élmény villan elő emlékeim sűrűjéből és az emlék megragad, húz, vonz a kiállításra. Az élmény úgy tízévesen esett meg velem. Szegényes játékaim voltak. Magam készítette rongylabda, vagy pattogó ostor hajtotta olcsó búgócsiga, vagy anyám ügyes keze alól kikerülő agvagból gyúrt különböző figurák. Az egyik nyári délután barátaim érdekes hírt hoztak. Lelkendezve mesélték, állítólag az egyik közeli villa gazdag tulajdonosa gyermekének villanyvonata van. mely egv kapcsolással működni kezd, magától fut. alagutakon halad keresztül, jelzők és csattogó szemaforok jelzik útját. Hír szerint most is az udvaron játszik vele. Lélekszakadva rohantunk a villa felé. de letörten álltunk meg a villa kerítése előtt. Csak a villanyvonat zakatolását és a jelzők és szemaforok csattanását hallhattuk, mert a villa kerítése körül húzódó cserjék, díszfák és dús lombozatú nö- vénvzet láthatatlanná tette a csodálatos masinát. Mindent hallhattunk, semmit sem láthattunk. Most négyszer tízévesen ez a kiállítás kárpótol a fájó gyermekkori élményért, mert nemcsak egy érdekes játékot, hanem minden történelmi korszak minden gyermekének játékát láthatom. Az első gyermek látóktól, a kavicstól, a kagylótól és a tarka lepkétől kezdve a modern kor játékáig... * lesz idő, mikor ágyúk, tengeralattjárók, rakéták helyett csak a béke áldásaira nevelő játékokat csináltatunk minden kisgyermeknek. Es a gyilkos, halált hozó, és pusztító eszközök árán az itt bemutatott királyi gyermekruhába AZ ELSŐ magyar drámát reformátor írta, Bornemisza Péter püspök. Négyszázesztendős Magyar Elektrája ma is látható színpadon, a Nemzeti Színház hagyománytisztelő, veretes előadásában. Szépen zengő szavai ó hangzásúak, de mesterre vallanak, akinek szíve népéért lángolt s értett a szavak hatásos összefűzéséhez. Jó három évszázadon át a magyar dráma és a magyar színjátszás a nemzet életének egyre fontosabb tényezője lett. A tudást pallérozta, a szemeket nyitotta, a hazafiságot nevelte, a szabadság szeretetére tanított. A nemzet napszámosainak regényesen szép, hősi országjárása voltaképpen a nemzet öntudatosságának nagy iskolája volt. Aztán a hősi vállalkozás helyére az üzlet tolakodott, a nevelő szándék üres szórakoztatássá hanyatlott — kialudt, vagy csak pislákolt a művészet lángja. MA MÁR a színjátszás visszatért hivatásához, újra a nép, a nemzet nevelője, a lelkek pallérozója, a műveltség terjesztője. A megjelenített szónak, vagyis a drámának erős hatása van az emberekre. A jó színmű részesévé teszi a nézőt, belevonja a drámai cselekménybe s a tanulságot, az igaz mondanivalót ellenállhatalan erővel sugalmazza, hogy az a jellem részévé váljék. A dráma az embert veszi célba, hogy emberségében előbbre segítse. Elsősorban az érzelmeket mozgatja meg, de olyan mélyen, hogy az ember egész lelki arcát formálja közben. Ez a hivatása nagy és szent feladat, mert rossz tulajdonságaink ellen küzd és a jókat erőre segíti, hogy önmagunk és egymás becsülésében előbbre jussunk, hogy szebben és jobban éljünk. Bornemisza idején a színjátszás lánglelkű ifjak próbálkozása volt csupán, később önfeláldozó művészek minden nehézséggel dacoló hősi or▼TTTTTT7TTTTTTTTTTYTTYTVTTTTTT' öltöztetünk minden gyermeket, európait és afrikait, fehéret és színeset egyaránt. És az akkori idők krónikásának majd nem megkésve, negyven évesen kell megélnie játékos ösztönei kielégülését. M. L. szágjárása — ma azonban az ország életének természetes velejárója. Hazánkban huszonkét operai és drámai színház működik s évente közel tizenötezer előadást tartanak — a jó felét vidéken. Az előadások között akad még gyengébb színvonalú is, amely a nézőkben nem hagy mélyebb, vagy maradandóbb nyomot, de évről évre gyarapodik az emlékezetes és nagyhatású bemutatók száma. Különösen jelentős ez a vidék életében. Tíz vidéki városban van állandó színház, amelyek azonban nemcsak székhelyükön, hanem a környező városokban és falvakban is tartanak előadásokat. Pest megyében szerény falujáró színtársulat működik. Mindenhová, ahová a városi színházak nem jutnak el, ellátogat a Déryné Színház kilenc társulata. AHOL egy emberöltővel ezelőtt színháznak tán még hírét sem hallották, manapság a világirodalom klasszikusainak tapsolnak. Alig van például vidéki színház, amely ne tűzött volna műsorra, vagy legalábbis ne tervezne Shakes- peare-bemutatót: az érdeklődés oly nagy, hogy az egyik vidéki színházban el kellett halasztani a következő, csak szórakoztató előadást, mert Hamlet csodálatosan szép tragédiája sokáig zsúfolt nézőteret biztosított. S ez nem mindegy, mert Shakespeare műveiben s más, régebbi és újabb igazi drámákban az ember benseje tárul fel, örökös vagy örökösnek látszó jó és rossz tulajdonságaink néznek szembe velünk és késztetnek színvallásra: akarunk-e igazabb emberek lenni. A műveltségnek ez az egyre szélesedő országjárása — amelyet évente vagy öt millió néző vár és igényel — nem marad hatástalan: az emberek műveltebbek lesznek, erkölcsösebbek, igazabbak. Egy szóval: megújulnak. Zay László YTTTTYTYTYYTTYYYTTYYTYTTTTmri A műveltség országjárása Bántalmazás Isten dicsőségére Figyelem és látom, hogy a játékokban is a kor lelke tükröződik és a kor eszméje fejeződik ki. Csak néhány példa. A rideg középkor nem törődik a gyermek örömével, silány bábuk és apró háziállatok a kor gyermekjátékai. A reneszánsz korában játékgálya a jellemző játék. Mása az igazinak, amellyel egyesek kalandot és kincset kerestek és kalózkodtak. A barokk korban a gazdagok kastélyaiban vígan éltek, meg katonáskodtak és háborúztak, így hát a gyermekek játéka is hadba lovagló fakatonák, meg bársonyos szabivá és ezüstözötl föveg. A rokokó puccos divatozása ideién a babák ezüs- tözött és aranyozott bútorok között vigadoznak. • Az utolsó teremben a hatalmas wartburgi vár kicsinyített mása előtt állok. Egy ügyes kezű orvos fia készítette a század elején lombfűrész segítségével. Közelebbről érdekel a vár, hiszen történelmi nevezetességű lakója volt hónapokon keresztül; Luther Márton. Tűnődve keresem, hogy ..Györev lovag” vajon melyik bástyaszobában húzódott meg. s hol tette nappallá éjszakáit, hogy népe nyelvén szólaltassa meg az örök Igét, s vajon melyik szobában hallgatta izgalommal a reformáció alakulásáról szóló híreket, míg végre feladva a magányt, belelobbant a reformáció akkor zavarosnak látszó sűrűjébe. S míg így tűnődöm, egy értelmes, csillogó szemű és mohó érdeklődésű kisfiú áll meg mellettem és elragadtatással néz hol a hatalmas játékvárra, hol reám. Gondolataim rögtön váltanak. Arra gondolok, hogy A történelem folyamán sok gonoszságot követett el már az ember, Isten nevére hivatkozva. Isten szolgái magát Jézust is Isten nevében adták hóhérkézre. Az inkvizíció, a gályarabok története mind azt mutatják, hogy Isten nevével mennyire vissza lehet élni. Sajnos, mindez nem a múlté. Az elmúlt évben is hányszor kellett hírt adnunk arról, hogy egyes türelmetlen katolikus latin-amerikai vagy más országban milyen üldözésnek vannak kitéve a protestáns egyházak és azok tagjai. Most újabb erőszakoskodásokról értesültünk. A színhely: Kolumbia. Aimee McQuilkin misszionáriusnő 1960. február 2-án esti összejövetelt vezetett Ubero helységben egy magánháznál. Az összejövetelen 25-en vettek részt. Tartott az összejövetel, amikor a helység katolikus lelkésze embereket vonultatott fel a ház ellen. A felvonulók hangos énekszóval közeledtek. Erőszakkal felszakították a ház ajtaját. A misz- szionáriusnő a katolikus pap elé vetette magát és testével torlaszolta el a bejáratot. Megkérdezte a papot: hogyan viselkedhetik így valaki, aki Isten szolgája. A lelkész taszított egyet a nőn és arcába sújtott. Másnap, mikor a rrrsszioná- riusnő egyik barátnőjét látogatta meg, egy másik katolikus paptól kellett újabb bántalmazást elszenvednie. De még szégyenletesebb incidensre került sor február 10-én. A misszionáriusnő taxira várt, amikor mintegy 66 iskolás gyerek vette őt körül, akikhez csatlakozott az a pop is, aki előző napon kellemetlenkedett neki. A banda a pap dirigálására kórusban kiáltotta: „Nem akarunk ád- ventistát”. A szavalókórus után a pap beszélni kezdett Nyilvánosan faggatta a misz- szionáriusnőt arról, hogy melyik az igazi és melyik a hamis egyház. Végül beszédet tartott, amelyben Luther Mártonról is becsmérlőleg nyilatkozott és egészen torz képet rajzolt a reformátorról. Aimee McQuilkin misszionáriusnő a presbiteriánus egyházhoz tartozik. A latinamerikai missziók megbízásából 1942 óta dolgozik Kolumbiában. Ö maga az Egyesült Államokból származik. * Úgy látjuk, hogy a római katolikus pap türelmetlenségében és gyűlölködésében nemcsak Luther Mártonról, de Jézus Krisztusról is nagyon torz képet rajzolt viselkedésével nemcsak a misszionáriusnő, hanem saját hívei elé is. Isten szolgájának ilyen magatartása joggal veti fel a kérdést: végezheti-e az egyház az emberek és népek közötti megbékítés szolgálatát addig, míg a keresztyénségen belül is a türelmetlenség, a gyűlölködés és az erőszak útját járja. Jézus Krisztus valami mást tanított és nem ilyen példát mutatott.
