Evangélikus Élet, 1960 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1960-04-17 / 16. szám

KP. BERM. BP. TS.

IME AZ EMBER

i.

Nagypénteken elvonul lelki szemünk előtt Jézus Krisztus szenvedésének fájdalmas története. Ilyenkor teljes egészében fel szoktuk azt olvasni templomainkban. Mennyien könnyeznek ezekben a napokban is Krisztus keresztje alatt!

A virágvasárnapi bevonulással kezdődött. A nép hozsannát kiáltozott, pálmaágakkal integetett, ruhaszőnyeget terített eléje. A főpapok és farizeusok hatalmukat féltették tőle. Isten szolgái tehát vallásuk nevében elhatározták, hogy megölik azt, akiben „Isten emberré lett”, ök viselkedtek a leggyalázatosabban. Pedig a szenvedéstörténet többi szereplői is igyekeztek túlszárnyalni egymást a gonoszságban. A tömeg, mely pár napja hozsannával köszöntötte, most engesztelhetetlenül kiáltozza: Feszítsd meg, feszítsd meg! Pontius Pilátus, az előkelő római államférfi tisztán látja, hogy Jézus nem bűnös, hanem irigységből adták kezébe. Mégis átadja a katonáknak, hogy a főpapi tanács kívánságára, mint istenkáromlót (Mt. 26, 65.) keresztre szögezzék. A katonák a védtelent megostorozzák, kigúnyolják, leköpdösik. Majd két gonosztevővel együtt keresztre feszítik. A gonosztevők is szidalmazzák és gúnyolják (Máté 27:44.). Gúnyolják a járókelők is (Máté 27:39.). Tizenkét apostola közül az egyik, Judás, pénzért elárulja, Péter háromszor megtagadja. És valamennyien gyáván magára hagyják.

Ezek után joggal elmondhatnánk: Íme, ilyen az ember. Ilyen gonosz, ilyen kegyetlen, ilyen gyáva. Mintha pénzéhes árulókból, befolyásolható tömegekből, a könnyebb megoldást kereső tisztviselőkből, hatalmukat féltő papokból, kegyetlen katonákból, képmutató farizeusokból, megrögzött gonosztevőkből és gyönge, csak siránkozni tudó asszonyokból tevődne ösz- sze az emberiség. „Átkozott az a férfiú, aki emberben bízik” (Jer. 17:5.) — olvassuk már az óstestamentumban. Az élet ezer példán szemlélteti ennek az elkeseredett kifakadásnak az igazságát. Bizony bibliánk nem idealizálja az embert, nem szépíti gyöngeségeit, nem titkolja gonoszságát. Nemcsak Krisztus Urunk szenvedéstörténetében, hanem már ős-szüleink bűnbeesésétől fogva reális emberismeretre tanít. Kényesízlésű emberek nem egyszer mondották, hogy gyermekek és éretlen fiatalok kezébe nem szabad bibliát adni, mivel annyi aljasságot jegyzett fel legkiválóbb emberi szereplőiről is. Helytelen jót tételezni fel az emberről, önmagunkról is, másokról is, — mintha ez lenne a biblia tanítása. Amint Pál apostol írja:

„Mindnyájan elhajlottak,

egyetemben haszontalanokká lettek;

nincs, aki jót cselekedjék, nincsen csak egy is

Nyitott sír áz ő torkuk;

nyélvökkel álnokságot szólnak;

áspis kígyó mérge van ajkaik alatt.

Szájok telve átkozódással és keserűséggel,

Lábaik gyorsak a vérontásra.

Útjaikon romlás és nyomorúság van.

És a békesség útját nem ismerik.” (Róm. 3:12—17.).

II.

Ha így a kereszt alatt kiöntöttük szívünket és megköny- nyebbültünk a keserűségtől, amely embertársainkkal kapcsolatban felgyülemlett bennünk, akkor most már próbáljunk nyugodtan, tárgyilagosan gondolkodni az emberről. Mindjárt úgy érezzük, hogy az imént megrajzolt sötét kép mégse egészen helyes és igaz. Erre figyelmeztet már az is, hogy ez a kijelentés :„Imhol az ember!” nem a főpapokra %s írástudókra vonatkozik, sem a farizeusokra, sem Judásra és Péter apostolra, sem Pontius Pilátusra, sem a katonákra, sem a tömegre, * sem a gonosztevőkre, sem a járókelőkre, sem az asszonyokra, hanem — magára Jézus Krisztusra, ő az ember, az igaz ember, amilyennek Isten akaratából az embernek lennie kell. Persze, akik öt halálra adták, azok is emberek. De ők az óember (Efezus 4:22.), akit pedig megöltek, az az újember (Ef. 4:22.).

A régi embertől való szabadulásra és az élet megújulására vágyakozott Isten népe ősidők óta. Az egyik zsoltárral az erős lélek megújulásáért imádkozott (Zsolt. 51, 12.), áhitatos reménykedéssel hallgatta a prófétai ígéretet: „És új lelket adok belétek” (Ezékiel 11, 19.), „Mert ímé új eget és új földet teremtek és a régiek ingyen sem említtetnek, mégcsak észbe sem jutnak” (Ezs. 65, 17.), amihez ez az isteni követelés is járult: „És szerezzetek magatoknak új szívet és új lelket” (Ezék.

15, 31.).

Jézus Krisztus ezt az újat hozta személyében magával, mint újszövetséget (Máté 26:28.), mint új teremtést (II. Kor. 5, 17.), mint újjászületést (János ev. 3, 3.), új életet (Róm. 6, 4.), mint új parancsolatot, a szeretet nagy parancsolatát (János ev. 13, 34), mely új nyelven szól (Márk 16, 17.) és új éneket énekel (Jelen. 5, 9.), aki mindent és mindenkit megújít (Jelen. 21, 5.), s a megprófétált új eget és új földet elhozza, amelyben igazság lakozik (II. Péter 3:13.).

Mindez jelenti a réginek elhalását is (Ézs. 65, 17.). Az új bort nem szabad régi tömlőbe önteni (Máté 9, 17.). Aki kezét az eke szarvára helyezte és hátrafelé tekint, nem alkalmas az Isten országára (Lukács 9, 62.).

111.

Az újember harcban áll az óemberrel, az elavult rossz a jó újjal. A történelem nagy eseményeiben is, s a saját egyéni életünkben, a lelkűnkben is. Az óember és az újember harcából végül is az új kerül ki győztesen: Krisztust megölték, de feltámadott, amit ő előre tudgtt és előre ki is jelentett (Máté

16, 21.). Hisszük és valljuk, hogy ma is így van és mindig is így lesz: az új, ha jó és igaz, diadalmaskodik a régin, mely rossz volt. „Amiképpen ö is feltámadott a halálból, él és uralkodik mindörökké”.

Ő adjon nekünk is új és erős lelket arra, hogy magunk is megújuljunk, mintahogy körülöttünk az élet is megújul a természetben és a történelemben. Mert Ö nem önmagáért szenvedett és halt meg, hanem mindnyájunkért, értünk is.

D. dr. Vető Lajos

ÁLDOTT HÚSVÉTI ÜNNEPEKET!

„Krisztus meghalt a mi bűneinkért és feltámadott a mi megigazulásunkért’’ — , ezzel az apostoli üzenettel köszöntjük kedves Olvaisóinkat nagyhét áhitatos napjain a húsvét ragyogó ünnepén. Együtt nézünk evangélikus népünkkel nagypéntek néma áhítatában a keresztre, amely mögött húsvét fénye kél s a ragyogó-reggelen, amikor ősi keresztyén szokás szerint ez a köszöntésünk: „Krisztus feltámadt!”, nem felejtjük el, hogy az életnek ez a győzelme a nagypénteki kereszt áldozatába ágyazódik. Nem tudunk szólni nagypéntekről húsvét nélkül s húsvétról nagypéntek nélkül, mert az apostoli üzenet törhetetlen egy egész s benne az élet győzelme tündököl felénk. A kereszt számunkra nem a temetők jele, hanem a győzelmes életé.

Az élet szépségének és gazdagságának örömében és bizonyosságában szólunk hát Olvasóinkhoz, amit a meghalt és feltámadott Krisztusban kaptunk ajándékul. Szeretnénk nem ismerni a csüggedést és félelmet, a bizonytalankodást és tétovázást, mert nem jól prédikálja a nagyhét, evangéliumát az, aki ezekben vesztegel. Szívünkben zsong sok szép húsvéti énekünk hallelujázó öröme s kéz a kézben járunk egyházunk népével.

KRISZTUS KERESZTJE ALATT

BÉKESSÉG NEKTEK!

Húsvéti üdvözlet a Szovjetunióból

A Szovjetunióbeli Baptista Evang. Keresztyének össz- Tanácsa szívélyesen köszönti minden testvérét a húsvéti nagy ünnep alkalmából.

Jézus Krisztus feltámadása örömmel töltse be mindnyájatok szívét!

Krisztus feltámadott és betöltötte az ígéretet, melyet megváltott gyermekeinek adott: ímé, én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig (Máté 28, 2».).

Amikor a feltámadott Krisztus megjelent tanítványai előtt, összegyülekeztek a felső szobában, s a következő szavakkal üdvözölte őket: Békesség néktek!

A feltámadott Krisztus ezen drága szavai ezen húsvét alkalmából is hadd hangozzanak ismét. A földön minden szívnek mondjuk el, hogy milyen nagy szükség van a békére az emberek és a nemzetek boldogulása szempontjából.

A feltámadott Krisztusnak ez a két szava: Békesség néktek! ébresszen szomjúságot a béke iránt minden népben és minden emberben. Hadd tudatosítsa minden ember, hogy ha egy új háború törne ki, akkor az emberek hüllahegyeit és megszámlálhatatlan romokat^ hagyna maga után.

A feltámadott Krisztus szavai a béke kívánásával minden emberi szívben növelje a reményt, hogy Ö, aki halálon és poklon felülemelkedett, mindenféle ellenségeskedést le tud győzni a földön.

A feltámadott Krisztus útját ezen a húsvéton a keresztyén egyházak mindenfelé kísérjék a béke megerősítésével személyes életükben, a béke megerősítésével a családi életben, a béke megerősítésével az egyházak életében és az Ö királyságának a megerősítésével a szeretet és béke terén a földön minden nemzetben.

Férfi- és nőtestvéreinket az örömteli húsvéti köszöntéssel üdvözöljük: „Békesség nékíek’’.

Az Evang. Baptista Keresztyének Össz-Tanácsa

A feltámadás ereje

A húsvéti istentiszteleteken hangsúlyosabban mondjuk az Apostoli Hitvallás drága mondatát: „harmadnapon feltámadott halottaiból”. Jézus Krisztusban való húsvéti hitünk széppé teszi az életünket. A húsvéti evangélium visszhangzik szívünkben: „Elnyeletett a halál diadalra. Halál, hol a te diadalmad? Halál, hol a te fulánkod?” Húsvét ténye indít arra, hogy reménységben prédikáljuk a megfeszített és feltámadott Krisztus evangéliumát, bizakodva nézzünk az egyház jelenére és holnapjára és örvendezve valljuk meg, hogy „a mi munkánk nem hiába való az Úrban”.

A húsvéti igehirdetések természetszerűleg többet foglalkoznak húsvét „dogmatikum”-ával, vagyis azzal, hogy mit tett Isten húsvétkor, mint vett Krisztus győzelmet bűnön és halálon, viszont kevesebb szó esik szószékeinken húsvét „éti- kum”-áról, vagyis arról, hogy a húsvéti hit miként formálja életünket, közelebbről: mit jelent a keresztyén erkölcsiség számára, hogy Jézus Krisztus élő Úr. Mindig, de ma különösen figyelemmel kell lennünk Krisztus feltámadása és a keresztyén erkölcsiség összefüggésére.

Vannak „keresztyének”, akik azt vallják, hogy ha le is mondunk Krisztus feltámadásának hitéről, azért még a .,keresztyén erkölcsi törvények” alapján igen szép és tiszta életet tudunk élni. Ez azonban ellenkezője annak, amit Pál apostol mond: „Ha pedig Krisztus nem támadott fel, hiábavaló a ti hitetek: még mindig bűneitekben vagytok.” Krisztus feltámadása és Benne való hit nélkül legfeljebb valami „kispolgári keresztyén életet” Tehet élni, amelyet ugyan bizonyos keresztyén eszmék és ideálok határoznak meg, de egyébként olyan, mint a porcelán-tányérra festett virágcsokor, a vázába helyezett illatos virágcsolcor mellett: díszít, de élettelen és illattalan. Ezzel a kispolgári keresztyénséggel pedig — amellyel jól megfér a fél-hit, a fél-szeretet, a fél-reménység, a faji gyűlölet, az embereknek a vagyoni helyzetük szerint való osztályozása még a gyülekezeten belül is, a társadalmi igazságtalanságok elnézése, a félelem, a sötéten-látás stb. — ma már nem kezdhetünk semmit. Az ilyen kispolgári keresztyénség az a bizonyos só, amely megizetlenült és nem jó másra, mint hogy kidobják. Az ilyen keresztyénséggel legfeljebb szégyenkeznünk lehet a mi időnkben.

Ma olyan keresztyénségre van szükség, amely a feltámadott Jézus Krisztusban hisz és él Krisztus feltámadásának erejéből. Ezért világosan kell látnunk, hogy feltámadás és keresztyén erkölcsiség, feltámadás és megszentelödés, feltámadás és megújult keresztyén élet oszthatatlan egységet képez. Áz egész keresztyén erkölcsiség Krisztus feltámadásából nő ki, abból táplálkozik és szünet nélkül abból' újul meg. Ha Krisztussal nem történt volna semmi — vagyis, ha nem támadott volna fel — akkor velünk sem történhetne semmi, vagyis, azok ma-, radnánk, amik vagyunk: a bűn szolgái. Saját elhatározásunk, akaraterőnk, szép keresztyén eszméink iránt való lelkesedésünk, mind nem volna elég ahhoz, hogy új életet éljünk. Csak az az . Isten változtathat rajtunk, aki. megmutatta hatalmas erejét Krisztusnak a halálból való feltámadása által és Aki ugyanezzel a hatalmas erővel nyúl bele életünkbe és ajándékoz meg bennünket nem egy kispolgári keresztyén élettel, hanem a szó igazi értelmében vett új élettel. Igaz az apostol szava: „Eltemettettünk vele együtt a Krisztus által a halálba, hogy amiképpen az Atya az ö dicsősége által feltámasztotta Krisztust a halottak közül, azonképpen mi is új életben járjunk.” Ez azt jelenti, hogy hit által a feltámadott Krisztus életének részesei leszünk.

Miért kell hangsúlyoznom ennyire Krisztus feltámadásának és a keresztyén erkölcsiségnek oszthatatlan egységét? Azért, mert gyülekezeteinkben több helyen kezd lábra kapni az „erkölcsi minimalizmus” életstílusa, ami azt jelenti, hogy a keresztyén élet mércéjét sokan egyre lejjebb teszik azzal a megokolással, hogy egyfelől a „keresztyén erkölcsi törvények” betarthatatlanok, másfelől, akik azt igyekeznek megtartani, azok minden szempontból, többek között anyagi szempontból is, hátrányt szenvednek.

Így azonban csak egy szekularizált keresztyénség beszélhet és viselkedhet. Az a keresztyénség, amely a feltámadott Jézus Krisztussal van közösségben, Tőle kapja életformáló erejét és naponként megtapasztalja, hogy milyen hatalmas ereje van a feltámadott Jézus Krisztusnak, az nem az erkölcsi minimalizmus útját járja, hanem a Jézus Krisztusban való új élet útját.

A feltámadott Krisztus a mi időnkben mindenekelőtt maximális szeretettel akarja megajándékozni az ö népét. Olyan szeretettel, amely nem fogy el, amelynek nincsenek korlátái és határai, amely hosszútűrő és jóságos, amely nem gerjed haragra, amely nem tesz különbséget ember és ember között. Az a „keresztyén” szeretet, amely akkor fogy el, amikor éppen a legjobban szükség volna rá, akkor hidegül meg, amikor még jobban kellene forrósodnia, akkor „nem felejt”, amikor szívből kellene megbocsátania, igazában nem szeretet, hanem csak képzelődés. És az a keresztyén, aki ma azt állítja, hogy nem lehet korlátlanul szeretni, az még nem élte át Krisztus feltámadásának erejét.

A feltámadott Krisztus arra is hatalmas, hogy nekünk ajándékozza az Ö tisztaságát. És itt sem tehetünk semmiféle engedményt, Azok, akik magukat a feltámadott Jézus Krisztus nyájába tartozóknak vallják, vagy naponként igénybe veszik a feltámadás erejét és harcolnak minden tisztátalanság ellen, vagy pedig tudomásul kell venniük, hogy nem tartoznak a Krisztus nyájához. Akik élnek a feltámadás erejéből, azoknak új élete realizálódik a tisztességes családi életben, a másik becsületének és vagyonának védelmében, a rágalmazó nyelv tüzének megoltásában.

Az élő Krisztus azt is munkálja bennünk, hogy jó cselekedetekkel teljék meg az életünk éspedig olyan jó cselekedetekkel. amelyek egész népünk és az egész emberiség javát szolgálják. E tekintetben is a maximumra kell törekednünk. Helyes az, ha „egy pohár vizet” adunk a szomjazónak, de arra is törekednünk kell, hogy az egész világon megszűnjék minden Ínség. Alig lehet húsvétkor forróbb imádságunk, mint ez: Bár csak „megismernénk Öt és az ö feltámadásának erejét”. (Fii. 3 HO.)

Moszkva, 1966. április 17.

Káldy Zoltán.