Evangélikus Élet, 1960 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1960-04-10 / 15. szám
„Itt nincsenek pillangók...” „Emberi a% erkölcs és erkölcsös as ember“ A „Háború és béke“ — színpadon © Az egyik háborús haláltáborban megtalálták egy kisgyermek naplóját. A gyűrött kis irkajüzet első lapján mindössze ez az egy mondat olvasható: „Itt nincsenek pillangók!” A szegény kisgyermek ebben a gyermeksírású mondatban írta le a háború minden borzalmát. Az éhséget és a nyomort, az árvaságát és a bánatát. Elrabolt otthonát, szülei kisírt arcát, gonosz emberek vad tekintetét, a halál mindennap riasztó rémét. A rideg, kietlen és kegyetlen haláltáborból már elszálltak a pillangók! Itt már nem lehet örülni, játszani, önfeledten színes pillangók után szaladni. ■Itt már nincs anyacsók, dédelgetett, betakart gyermekálom. Itt már csak a halál árnyékai járnak. Itt mindig sötét van. Szomorú és sír mindenki, itt már nincsenek pillangók... Szegény kis ismeretlen gyermek — egy a sok tízezer közül — nem tudta tovább írni a naplóját. Kis kezét a halál levette az irkáról és a többit már kegyetlen kézzel, halálos szorítással ő írta tovább ... Hogy vádol ez a félbemaradt, szomorú napló, ez a keserű gyermeksírás: „Itt nincsenek pillangók!” Hogy vádolja az élőket: miért nem engedtetek engem is játszani, élni, örülni, gondtalan és önfeledt mosollyal futnia a színes pillangók után?! Miért nem engedtétek meg, hogy én is nagy legyek, és alkossak valamit a világban?! Hogy egyszer nekem is legyen otthonom, életcélom és reménységem?! Miért nem vigyáztatok a világra, miért engedtétek, hogy vérbe, könnybe, halálba hulljon milliók öröme, békessége, reménysége a földön?! Miért nem vigyáztatok jobban a békére?! © A napokban egy vidéki városban jártam és láttam egy másik, egy élő kisgyermek naplóját. Ez is irkafüzet volt, csak egészen más volt a lapjaira írva. Amikor az istentiszteletről kijöttünk, a lelkész szép családi otthonában három boldog kisleány ült velem a szobában. A legkisebb két és féléves. Aranyos, mosolygó kisleány. Annyi gyermeki öröm, határtalan élet, tündöklő tavasz ragyogott mosolyogva az arcáról, hogy bármelyik képeslap oda- vehetné tavaszi címlapnak az arcképét. Rövid ismerkedés után odahozta nekem az irkáját. Még nem tud írni. Csak amikor a nagyobb testvérei tanulnak, írnak, akkor ő is leül melléjük és ő is írja a füzetét. Boldog, elégedett mosollyal szép holnapok reménységét. Amit leír, még ákom-bákom, kusza vonalak, mégis a leggyönyörűbb betűk, mert békés holnapokról, szép szabad tavaszról, boldog gyermekkorról beszélnek. Előttem is írt néhány sort és abban a gyönyörű vasárnapi csendben, boldog békességben úgy éreztem, hogy tele van színes, szálló pillangóval a szobánk. Megsimogattam a fejét. És amíg a kezem az arcán pihent, azért imádkoztam — mint ahogy pár perccel azelőtt a szószéken —, Istenem, vigyázz erre a kicsi gyermekre, millió mindnyájunkra szerte a világon, hogy hadd legyen béke ezen a földön. Hadd legyen szép vasárnapi otthona, boldog gyermekkora, alkotó élete, csendes öregsége mindenkinek a világon. Halál árnyékai, háborúk rémei helyett hadd legyen tavasz a földön. A reménység hadd simogasson mosolygó gyarmekarcokat és BARTH KAROLY A VILÁGPOLITIKAI ESEMÉNYEKRŐL. „Ezeket a Nixon moszkvai látogatásáról és a Hruscsov és Eisenhower között tervbevett találkozóról szóló hírek napján írom. Ezeket a híreket optimizmus nélkül olvasom, mindenesetre előzetes kételyek nélkül is arra nézve, hogy a keleti és nyugati emberek és népek, hatalmak és ideológiák között mi lehetséges, mi nem. Hát hogyha egyszer a Dulles—Adenauer-féle boldogtalan korszaknak vége lenne? Hátha a német lutheránusok egy napon gonosz útjaikról megtérnének? Mi lenne, ha a Vatikánból, vagy Géniből egy reggel senkit sem kötelező általánosságok helyett prófétai-apostoli megtérésre hívó- és békeszózatot hallanánk? Az ember alig mer ilyet remélni. De miért lenne kizárva, hogy ez, vagy ehhez hasonló még minden dolgok vége és újjáalakulása előtt megtörténhetne?” (Barth Károly: „How my mind has changed”) * DÉLAFRIKA — (Ga) — Nem vezetett eredményre az anglikán egyház képviselőjének az a törekvése, mely a délafrikai kormányt faji politikájának enyhítésére akarta ők hadd fussanak önfeledten a pillangók után... © Milyen különös, hogy ugyanazzal a betűvel kezdődik: háború és halál és ugyanazzal a betűvel: béke és boldogság. Szinte úgy látszik, mindkét betű iniciálé: kezdete valaminek, ami utána következik. Azt hiszem, ma mindenkinek, aki él, újra kell kezdenie, újra kell írnia az életét a béke boldog betűivel, a munkájával, az imádságával, a gyermekét megsimogató kezével, hogy többé ne legyen soha és sehol olyan árva, olyan síró gyermek, akinek ezt kell leírnia: „Itt nincsenek pillangók!” Nem szabad megszoknunk a szavakat! Ha hallod, vagy olvasod ezeket a szavakat: háború, béke, akkor előbb menj, simogass meg egy gyermekarcot és másképp hangzanak majd a szavak. A gyermekre, az életünkre, a békére vigyázni kell! Ezt olvastam el egy mosolygó kisgyermek naplójából egy márciusi vasárnap délután ... Friedrich Lajos bírni. Mint dr. Joost de Blank kapstadti anglikán érsek közli: H. F. Verwoerd elsőminiszter kategorikusan kijelentette, nem hajlandó fogadni azt az anglikán küldöttséget, mely a kormánynál oda akar hatni, szüntesse meg a „Group Area Act-ot, azt a törvényt, mely a különböző fajokhoz tartozók számára elkülönített lakókörzeteket ír elő. Dr. de Blank most abban reménykedik, hogy rövid időn belül megbeszélésre kerül a sor az anglikán egyház és a holland református egyház képviselői között, melynek eredményeként közös tiltakozás ‘ várható az ellen, hogy megtagadják „az alapvető keresztyén teológia alapelveit”, — amint azt a vitatott törvény teszi. * KI LESZ A DÁN EVANGÉLIKUS EGYHÁZ VEZETŐ PÜSPÖKE? Dr. Hans Fuglsang-Damgaard püspök ez év július 29-én tölti be 70. életévét. Akkor lesz 25 éve, hogy mint koppenhágai püspök, s egyúttal a dán egyház vezető-püspöke tisztét betölti. Szóbakerült máris esetleges utódaként a 64 éves koppenhágai tanár, Dr. Soe, aki azonban nem vállalkozik erre a tisztségre. (E. Luth. Kztg.) KIS IDŐ MÉG, s száz esztendős lesz Lev Nyikolájevics Tolsztoj monumentális remekműve, a Háború és béke. A kétkötetes regény nemrég jelent meg díszkiadásban a Helikon Klasszikusok sorozatában, a nagy mű azonban két, fiatalabb változatban is közönségünk elé lép. A Magyar Néphadsereg Színháza néhány hete dramatizált változatban játssza Tolsztoj alkotását s a tavasz vége felé kétrészes, színes filmfeldolgozásban is láthatjuk majd. Természetes, hogy mindkettő másképpen tolmácsolja Tolsztojt: a film magán viseli az amerikai filmek jellemző tulajdonságait: a monumentá- litást, a látványosságot, a káp- rázatot és azt is hozzátoldja, ami Tolsztojból — nem véletlenül — kimaradt. Ez az író-óriás ezernyi alakban mindig önmagát adta és írta bele regényeibe, de önmagába fogadta az emberiség életét. Ebbe a szinte mindenkit magába ölelő szubjektivitásba nem fért bele azonban a történelem hűvös tárgyilagossága, messzi távlata. Történelmi regényéből mintha hiányoznék a történelem: Napóleon korának csodálatosan szép és hatalmas freskóját adja — de mégsem Napóleon korát adja, hanem az emberiség egész életét. A film azonban éppen erre helyezi a hangsúlyt: történelem látványos panorámákban rögzítve — de a szubjektív vallomás lelkesítő ereje hiányzik belőle. Másfajta szenvedély hatja át azt a minden tekintetben figyelemre méltó drámai átdolgozást, amely megérdemelt sikert aratott több külföldi bemutató után Budapesten is. A bőven áradó szavú, ízig- vérig elbeszélő — sőt elmélkedve elbeszélő — Tolsztoj hatalmas művét drámává sűríteni nem kis vállalkozás. A színpadon nincs helye egyetlen henye szónak sem, „a világot jelentő deszkákon” nem fér el sok ember, a nézőnek az olvasóénál feszültebb figyelme képtelen túlzottan szerteágazó cselekményt, fölös szereplőket érdeklődéssel kísérni. A dráma lényege a sűrítés, a tengert sosem mutatja, csak a cseppben tükrözteti s ha jól, helyesen cselekszi, éppoly hatást ér el, mintha az egész hömpölygő áradatot látnánk. TÖRTÉNETE van annak, miért jelent meg a Háború és béke a színművészetben is, amelytől az elbeszélő nemcsak látszatra, de valójában is idegen és csak berzenkedve fogadhatja, mert világot átfogó sikerű regényt sosem lehet azonos értékűen és egyszintű eredménnyel ebben a másik műfajban is feldolgozni. A Háború és béke drámai változata akkor keletkezett, amikor két kitűnő művész Tolsztoj szavával akarta az emberiség fülébe kiáltani: Emberek, vigyázzatok! Alfred Neumann író és Erwin Piscator, lutheránus papi családból származó kiváló szcenikus és színpadi rendező volt ez a két művész, akinek lelkiismerete szólni kényszerült Hitler háborús készülődései ellen. Sajnos, elkéstek, mint Piscator mondta: „Hitler előbb jött az ő háborújával, mint mi a Békénkkel.” Üjabb átdolgozás után csak akkor mutatták be a darabot, amikor az újabb háborús készülődés tette aktuálissá: az ötvenes években. Az eredeti mű és a dramatizálás közötti különbség kifejezhető a történelmi helyzet különbségében is, amelyek meghatározták egyfelől Tolsztoj hitvallását arról, hogy a szörnyű háborúk közepette is halad előre az emberi élet, ha meg- tépázottan is — és másfelől Neumann és Piscator vészkiáltását, hogy egy új háború végképpen kiolthatja az emberi életet a földön. KÜLÖNÖS ÉS ÉRDEKES mű lett a Háború és béke színpadi változata, ellentétes minden eddigi drámai tapasztalattal s mégis egyező azokkal. Hangsúlytalanná lett a színpadon a regény sokágú szerelmi bonyodalma, amely oly nagy szerepet kap a filmvásznon s amely egyéni drámai bonyodalmakra csábíthatta volna az átdolgozókat. Mint szerelmes leány, Natasa maradt meg így a népes szereplőgárdából, egy üdítő és esz- méltető színfolt a Háború és béke hatalmas freskóján. Natasa színpadi megformálása kitűnő támogatója a mondanivalónak, kedves lírája úgy fonja át a megrázó tartalmat, hogy elmélyíti és hatását fokozza. Megérdemelten kapott érte éppen a napokban Kos- suth-díjat Ruttkai Éva. A SZÍNPADON voltaképpen a Mesélő vezeti a drámát, egv mai ruhába öltözött szereplő, a ma emberének s egyben a színpadi szerzőknek a megszemélyesítője. ö mondja el bevezetőben. miért elevenítik fel az új műfajban Tolsztoj remekművét. ő hívja színre az egyes epizódokat, amelyek elsősorban Pierre Bezuhov belső forrongását illusztrálják. Ez a félig paraszt, félig gróf a becsületes helytállás módját keresi: emberséget akar, békét, nyugalmat, megelégedést — de hogyan találja meg az utat, amelyen mindezt jól elérheti? A dráma változat az ő vívódását, önmaga-keresését mutatja be s állítja a középpontba. Megretten a háború szörnyűségei előtt, forradalmár lesz és Napóleon ellensége, vesztőhely árnyéka vetődik rá és a boldog szerelem napja sugározza be jövőjét — de a fő kérdés: merre? A Mesélő zárószavai is ezt a kérdést szegezik a nézőnek. Azt mondtam, Neumann és Piscator jajkiáltásnak szánta valóban megragadó erejű szín- Dadi művét, mementónak: emberek, megállj! A háború végromlásba vezet, legyetek bölcsek és védjétek meg a békét! Az utolsó mondatokban Piscator és Neumann hitet tesznek arról, hogy a béke valóban lehetséges. Nem kell hozzá más, csak hogy végre emberi legyen az erkölcs és erkölcsös az ember. Mert az évszázadok alatt létrejött far- kaserkölcs gyilkosságra kész, előrehaladást csak a más kárán ismer s az ember eközben önző lett, bűnös és erkölcstelen, mert hiányzik belőle az igazság, a szeretet, a békesség. Ma már nem lehetetlen óhaj, hogy az emberiség kiszabaduljon ezekből a természetellenes béklyókból és magára találjon, önmagunkkal van háborúnk azért, hogy béke legyen a világon: az emberiség és az erkölcs csafáiát kell megnyernünk. S ebben a dráma megszületése óta már sokat haladtunk előre. 35ay László A Sajtóosztályon kapható Biblia 60,Ft Újszövetség (kötve) 20,ti Újszövetség (fűzve) 12,* Énekeskönyv (kötve) 40,ti Enekeskönyv (műbőr) 50,ti Énekeskönyv (új rész) 13,ti Imakönyv (Raffay) 25,ti Imakönyv (Jávor) 20,H Imakönyv (Groó) 12,ti Hitvallási iratok I. 45,19 Hitvallási iratok II. 45,ti Káldy: Bev. az Újszövetségbe 30,a Karner: A testté lett Ige 45,99 Pálfy: Krisztus tanúja 5,99 Groó: Az élet kenyere 5,a Ferenczy: Űj szív 10,a KÜLFÖLDI EGYHÁZI HÍREK ERKEL FERENC százötven évvel ezelőtt született, a magyar zenei világ 1960-ra Er- kel-évet hirdet. Nem kétséges, hogy joggal borítjuk fénybe a nagy zeneszerző nevét. Mi, Bartók és Kodály nemzedéke, művelődéstörténeti hűséggel állunk meg Erkel Ferenc másfél százada előtt. Erkel nem az, aki Bartók és Kodály, mégis szervesen összefügg ez a romantikus és verbunkos alapú muzsika a mai magyar zenével, hisz mindkettő egy kultúrához tartozik. S éppen ezen az egybetartozandóságon van a hangsúly Erkel kapcsán. Erkel is forradalmi úttörő volt, akár a népzene egét megnyitó zeneköl- tóink. Erkel két nagy operája nemcsak biztos és tökéletes zengésű kompozíció, hanem ugyanúgy visszhangját jelenti a magyar társadalmi forrongásnak, mint Petőfi verse, Kossuth retorikája, Széchenyi mérlegelése. A Hunyadi László az 1848-as szabadságharc előtt az eskűszegő László királlyal s a kivégzett Hunyadi-fiúval a tűrhetetlen Habs- burg-önkény ellen harcolt. A szabadságharc után pedig a Bánk bán az akasztófák árnyékában dermedő nemzetet rázta életre, hisz Tiborc és Petur nemcsak önmagukért szóltak, az egész nemzet nevében kiáltottak. S ne feledjük, hogy Dózsáról is írt operát Erkel, amely opera ugyan nem sikerült, mégis pontosan mutatja a forrást, amelyből a gyulai tanító fia merített. Ez a forrás a históriai magyar nemzet volt, amelyen elsősorban a népet kell értenünk és nem az urakat. A két opera ma is élő és ható pompás zenei alkotás, mindkettőnek a ritmusa úgy él bennünk, mint költészetünk vagy képző- művészetünk mélyebb mondanivalója. Száz éven át ez a két opera csak nekünk zengett, Becs elállta Erkel külföldi érvényesülésének útját. Most ismerik meg idegenben a Hunyadi László s a Bánk bán zenéjét s e zenével az őszinte magyar magatartást is. Ez a magatartás tragikus árnyékokkal van körülvéve, de nem kételkedhetik benne senki, hogy olyan erkölcsi erejű magatartás ez, amelyre országot lehet építeni. Erkel operái nem könnyű szólamok, nem szórakoztató melódiák, hanem jellemek drámai küzdelmei: szabadságért, igazságért, lelkiismereti békéért, sőt társadalmi jogokért. Elmondja-e a szomszédoknak s a távolibb világnak Erkel százötven év után azt, amit nekünk mondott és mond szüntelen? Úttörő volt Erkel nemcsak avval, hogy megteremtette a magyar operairodalmat, hanem avval is, hogy zenei életet teremtett nálunk. Erkel mutatta be, mint zongoraművész, Chopint. Erkel nevelt nekünk első ízben szimfonikus zenekart. Liszt Ferenccel együtt Erkel alapítja meg európai hírű Zeneakadémiánkat s Liszt, elnöklete alatt ő ar első igazgatója. Erkel kezdeményezése a magyar kórusmozgalom. Valahányszor megszólal a Himnusz, Erkel zenéje fut át idegeinken, mert Erkel szólaltatta meg Kölcsey szövegét ilyen örökkévalóan, jól érezvén, hogyan imádkozik egy nemzet. A MODERN CSEH LÍRÁT most megismerheti, aki akarja, abból a kilenc kis kötetkéből, amelyet az Európa Könyvkiadó adott ki. Még nem ismeri a magyar olvasó a régebbi cseh lírát, a klasszikusokat, de már ismerkedhet a mai fordítók és könyv- csinálók fürgesége révén a legújabbal, kortársainkkal, azokkal, akik együtt élnek velünk, mint Seifert, Hrubin és Závada s azokkal, akik még nemrég láthatók voltak, mint Wolker, Hóra, Neumann, Halas, Biebl és Nezval. Azt hiszem, érdemes olvasni ezeket a verseket, ha csak csipetnyi ízelítőt adnak is nemzetük észjárásából, ízléséből, vágyaiból. A versek válogatása nem minden kötetkében szerencsés. Nezval például sokkal inkább jelen van egyetlen elbeszélő költeményében, mondjuk a szülőföldjéről írottban, mint ebben a harmincöt versben, holott a fordítások gondosak, simák. Nezval fordítói között például megtaláljuk Illyés Gyulát, Szabó Lőrincet, Weöres Sándort is. Jele ez annak, hogy legkiválóbb költőink és műfordítóink a legnagyobb figyelemmel viszonozni kívánják a csehek figyelmét a modern magyar költészet iránt, sőt a megújult érdeklődést Petőfi iránt is. Lapozzuk a kis oldalakat s keressük o sajátos ízt, az elütőt, ami a cseheké s nem másé. Az ember első benyomása, hogy ez a hang olyan, mint a többi lírikusé, akinek a mai világról szóló dalát halljuk, hallgatjuk Nyugatról s Kelet felől. A franciák és az angolok, az olaszok és az oroszok, lengyelek és az amerikai néger költők ugyanazt variálják lényegében: az emberséget, a gyorsan múló időt, a kis napfényt, amihez egy pillanatban hozzájut az ember. A költőkben válik láthatóvá a népek-nemzetek egysége, azonos gondolkodásmódja. Ennek a gondolkodásmódnak a közege a nyelv, a kifejezés lehetősége. Ezt a nyelvet örökli a költő, örökli és alakítja. Lapozom a cseh lírikusokat. Hol jő elő a sajátos hang, a gondolkodás közege hol lobban fel az őszinteségtől s immár nem takar, hanem felfed, nem ünnepel, hanem vall? Találtam ilyen választ, nem is egyet, például Josef Hora Ének a szülőföldnek című 1938-ban írt hosszabb versében. Íme egy részlet: Isten s világ Az ölébe vett, mint fiát, s úgy fogytál el mégis, mint szétmorzsolt virág, és széttörtek, akár a kelyhet, és újra ültettek, mint a fát. Szerzetes, katona csókolt és vert meg, tépte és foltozta ruhád .. -. Ez a vallomás, ez a hang, ez a kezdet s ennek azonos hangú folytatása, ez az ütem, ez a világosság és szeretet, félelem és tisztesség: egy nép tájékozódása. Nem színes selyemkendő, a cseh líra hitele. KOZOCSA SÁNDOR bMlográfiája ta Gondolat Könyvkiadó kiadása) ugyan csupán egy év magyar irodalmi produkciójára tekint vissza, az 1955-re. de ez is rendkívül érdekes. Az ilyen adatgyűjtemény egy nemzet egész szellemi életéről igen becses keresztmetszetet nyújt. Szellemi életet írtam, holott csak az irodalomról van szó. De az irodalom, valljuk be, egy nemzet szellemét képviseli, mert az elvi, a sajátos, a mástól különböző alkotómunkát örökíti meg s ennek a munkának szétsugárzását. Egy esztendő olyan kerek időforma, amelyet érdemes végigszemlélni, mint egy iskolai értesítőben egy osztály életét egy év alatt. Kiderül — s ez ellenőrizhető bárki számára —, hogy a nemzet valóban széles hullámverésű szellemi élmények részese. Feltűnő Kozocsa könyvének első részében, mennyi írásmű jelent meg a könyvről általában, az irodalomról, színházról, nyelvünkről, irodalmi stílusunkról, emlékeinkről s nemzetközi irodalmi kapcsolatainkról. Ez mind a lüktető irodalmi vérkeringés jele, olyas valami, ami az emberi test vérkeringését juttatja a szemlélő eszébe. Ha pedig az egyes írók hatását nézzük az olvasó Magyarországra, ugyancsak érdek- feszítő képet kapunk. Itt nemcsak az érdekes, hogy melyik írónk műveit adták ki egy évben, hanem az, milyen körben hatott az a könyv. Előhívott-e az író reflektáló cikkeket, vitát, méltatást, emlékezést, tehát őszinte és természetes érintkezésben van-e velünk? Nos, 1955-ben például két költő volt jelentős, szembeszökő hatással a gondolkodó és emlékező országra: József Attila s Vörösmarty Mihály. Mindkettőnek jubileumi éve volt az esztendő s így érthető a rendkívül sok cikk, kiállítás, emlékeztetés. Ha évforduló nélkül közvélemény-alakítást keresünk, akkor Ady, Jókai, Móricz és Petőfi vezet. Szembetűnő, mily keveset foglalkozott az eszmél- tető készség Arany Jánossal, Babitsosai, viszonylag nőtt a hatása Balassi Bálintnak, Katona Józsefnek, Madách Imrének. Érdekes Bródy Sándor színpadi újjáélesztése s ennek révén elfeledett könyveinek újra megjelentetése is. Jubileum nélkül, irodalomtörténeti segédkezés nélkül szépen nőtt Móra Ferenc szeretete a dolgozó ország szívében, Szalatnai Kezű
