Evangélikus Élet, 1960 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1960-04-03 / 14. szám
KP. BERM. BP. K. Jllsi zlwiLtß L ^párizs ity Bizonyos, hogy a világ figyelme ezekben a napokban — Párizsra irányul. Itt nemcsak a hagyományos orosz- francia barátság egy megnyilatkozásáról van szó, hanem arról, hogy két nagy nép, két különböző társadalmi berendezkedésű ország vezetői barátságos eszmecseréken tárgyalnak az emberiség legfontosabb kérdéséről: a békés egymás mellett élésről. Ebben aztán nincs különbség a két nép között. A Moszkva folyó partján élő emberek éppen olyan szenvedélyesen szeretik a békességet, mint a Szajna- menti főváros lakói... Mind a két nép szörnyű háborús szenvedéseket élt át az elmúlt 50 év alatt, csak természetes tehát, hogy lelke legmélyéből keresi a békességet... Moszkvától Párizsig... most gondolatban én is bejárom az utat... és felejthetetlen emlékek ébrednek lelkemben... Látom a Kreml aranyos tornyait és látom a Notre Dame színes ablakrózsáját __ Járká lok a nagyszerű Tretyakov- képtár helyiségeiben. .. és bolyongok a Louvre termeiben... Megcsodálom Szurikov, Rjepin és Aivazovszky gyönyörű képeit.. . és áhítattal nézem Delacroix, Millet és Ingres remekeit... Kint izgulok a moszkvai stadionban a Torpedó—Szpartak meccsen... és figyelem a párizsiak kedvenc szórakozását, a francia—angol rugby-mérkőzést... Nézem a színes forgatagot a Vörös téren ...és bolyongok a párizsi bulvárokon... Megállók révedezve a Kreml falainál, ahonnan Napóleon nézte Moszkva égését és világuralmi terveinek elhervadását... és felkeresem a nagy korzikai koporsóját, ismét az Invalidusok templomában... Gyermekkorom hódolatával állok meg Puskin szobra előtt és tűnődve nézem La Fontaine és Moliere síremlékét a. PERE-LACHAISE temetőben... Alig győzöm a sok látnivalót a moszkvai politechnikai múzeumban ... és naphosszat bolyongok a versaillesi parkban ... Moszkvától Párizsig... Légvonalban alig lehet több az egész távolság két és félezer kilométernél és mégis, mennyi sok akadályt, mennyi gyanakvást, mennyi félreértést, menynyi rengeteg visszahúzó erőt kellett legyőzni és félretolni az útból, hogy létrejöhessen ez a találkozó, hogy Kelet és Nyugat képviselői keressék a megértés útját és a népek közötti barátság összekötő, tartós hídját építsék meg Moszkva és Párizs között... Mi, magyarok és keresztyének, örömmel és reménységgel nézünk erre a találkozóra, hiszen minden újabb lépés a béke és barátság felé, előrehaladás az egyetemes béke felé, győzelem a gyűlölet, a bosszúállás és háborús uszítás felett. Szívből tudunk azért imádkozni, hogy a két nagy nép, Kelet és Nyugat nagy történelmi múlttal és hagyománnyal rendelkező két nagy nemzete találja meg a közös alapot és utat, amely a boldog, békés jövendő felé vezet ... Tudjuk, hogy ez az óhajtása a két ország minden lakosának, ezért dolgoznak, ezért küzdenek és ezért imádkoznak a keresztyének a moszkvai templomokban éppen úgy, mint a párizsi templomokban és reménykedünk abban, hogy jóakaratú embe- r'ek következetes, bátor helytállása, meg nem alkuvó erős békevágya, milliók és százmilliók reménykedése, a keresztyén szívek őszinte imádsága, elhozzák a világ számára — a legdrágább ajándékot, minden népek barátságát és az életet széppé tevő örök békét!... Holácnr Qólo KAPU NYITÁS 1945. április 4. Tavasz tündére járt a fák alatt. Nyomában annyi csodás fény fakadt. Ezernyi kopár, fagyos ág hegyén Mosolygó rügyként kibújt a remény. Oly tiszta minden. Istenem, de rég volt, Hogy ilyen kékre kisimult az égbolt. Zendülj pacsirta, nyíljatok virágok: Futok a téltől, új tavaszra várok! Palotay Gyula Külföldi egyházi hírek JÉZUS egyik követője. Harnack professzor így beszélt Gregory lipcsei tanárról, a nagy emberbarátról: „Soha se láttam még embert, aki úgy gyakorolta volna Krisztus követését, mint ő. Igénytelensége mellett az jellemezte, hogy magátólértetődően segített, ahol csak tehette, mindig örömmel, mindig mintegy a nap nyájas melegét sugározva. Szüntelenül azzal volt elfoglalva, hogy adjon. Szinte nem is gondolkodott azon, hogy adhat-e. Ritkán hallottam, hogy Krisztus, vagy Isten nevét említette volna, ellenben annál inkább azt, hogy: „a felebarátom!” és a kérdést, mit tehetnék? számtalanszor”. A JÓ LELKIISMERETRÖL. Kell, hogy minden keresztyénnek meglegyen az a dicsősége, hogy ő mindenki iránt szere- tetet tanúsít és gyakorol... Szükséges, hogy az emberek, ha jól akarnak bizonyságot tenni, elmondhassák: ez úgy viselkedett, hogy abból mindenki számára jó származott. Ezt jelenti „jó lelkiismerettel bírni az emberek előtt”. Noha az ilyen lelkiismeret sem állhat meg Isten ítélőszéke előtt __ mivel Isten előtt mindig bű nösök maradunk — mégis olyan szívünk kell legyen, hogy Előtte vigasztalhassuk magunkat és azt mondhassuk: Ezt Isten mondta és parancsolta, ezért tiszta szívvel és jó lelkiismerettel teszem meg. (Luther Márton.) A Magyarországi Evangélikus Egyház ünnepélyes nyilatkozata hazánk felszabadulásának tizenötödik évfordulója alkalmából A Magyarországi Evangélikus Egyház 1960. április 4-én az egész magyar néppel együtt örvendezve emlékezik meg hazánk felszabadulásának 15. évfordulójáról. Egyházegyetemünk elnöksége, püspökeink, Teológiai Akadémiánk professzorai, espereseink és budapesti lelkészeink 1960. március 17-én tartott ünnepi megemlékezésükön tekintették át azt a nagy utat, amelyet a felszabadulás óta magyar népünk megtett. Az évfordulón hálát adunk Istennek, hogy a II. világháború poklából kimentette magyar népünket és a szovjet hadsereg nagy áldozata révén megszabadulhattunk a fasizmus és a feudális társadalmi rend nyomorúságaiból, örömmel állapítjuk meg, hogy az eltelt másfél évtizedben hazánk életében a múlttal szemben alapvető változások történtek. A felszabadulás előtt a nincstelenek százezrei éltek hazánkban, a vallási, faji és a nemzetiségi gyűlölet, születési, előjogok és a vagyoni helyzet állította szembe egymással az embereket, a kevesek uralma és a mások kárán való haszonhúzás jellemezte életünket. A felszabadulás után az egész nép lett az ország gazdája, a különböző vallású, világnézetű és nemzetiségű embereket egyre jobban egymás mellé állította és nemzeti egységbe fogta össze a szocializmus építése. Olyan társadalmi rend épült ki, amelyben mindenki munkája és képessége szerint boldogulhat és szerezhet magának megbecsülést. Népünk nagy eredményeket ért el az inarban, a mezőgazdaságban és a kulturális életben. Jelentősen növekedett jóléte. Megbecsültebb és a gépesítés nyomán könnyebb és eredményesebb lett az ipari és mezőgazdasági munka. Az új családi otthonok ezrei, az új iskolák százai, az új szociális intézmények nagy száma, a családok asztalára odakerülő nagyobb kenyér, a munka biztonsága, az emberekről való gondoskodás sokfélesége mutatja, hogy népünk — az ellenforradalom okozta átmeneti visszaesés ellenére is — nagy utat tett meg a fejlődésben. Felszabadulásunk biztosította helyünket a szocializmust építő népek nagy családjában is. Alkotmányunkban lefektetett alapelvek sorolták bele népünket ebbe a nagy családba, melynek tagjai ugyanazokért a szép célokért: a haladásért, a békéért, a népek békés együttműködéséért és az egész emberiség boldogulásáért dolgoznak, örömmel állapítjuk meg, hogy ezeknek a szép céloknak a megvalósításáért népünk a szocializmust építő nagy család tagjaival együtt, az elmúlt másfél évtizedben sokat fáradozott. Ennek a küzdelemnek eredménye, hogy a lakott föld biztonsága megszilárdult, a nemzetközi feszültség enyhült, a tárgyalások szelleme győzelemre jutott és ma nagyobb lehetőség van a béke és az általános leszerelés megvalósítására, mint eddig volt. Az évfordulón hálát adunk Istennek azért is, hogy evangélikus egyházunkat kegyelmesen vezette az elmúlt 15 esztendő alatt. Isten irgalmas ítélete éppen az volt, hogy noha keményen megítélte a múltat, de utat nyitott a jövő számára. Szolgálatba állította egyházunkat az új magyar világban és megbízott bennünket azzal, hogy hirdessük Isten üdvözítő evangéliumát és törvényét, végezzük a szeretet cselekedeteit és segítsük népünket minden jó megvalósításában. Isten az elmúlt másfél évtizedben is elárasztott bennünket jótéteményeivel, igéjével megvilágosított és vezérelt, hogy az épülő szocializmusban is járhassuk Urunknak, Jézus Krisztusnak útját emberszeretetben, áldozatban és szolgálatban. Egyházunk népe az egész néppel együtt örül minden társadalmi igazságtalanság kiküszöbölésének, a jólét növekedésének, a társadalmi választófalak ledöntésének, a munka megbecsülésének, a béke munkálásának, általában annak, hogy népünk a fejlődés és hálaadás útján jár. Az évforduló napján előre is nézünk. Ügy akarunk továbbra is egyház lenni a szocializmusban, hogy segíteni akarjuk népünket a további fejlődésben. Mindent el akarunk követni azért, hogy lelkészeink, gyülekezeteink és egyháztagjai nk szolgálatán, becsületes és lelkes munkáján keresztül segítséget nyújtsunk népünknek minden szépért és jóért való fáradozásában. Azért munkálkodunk, hogy áthassa egyházunk népét a forró hazaszeretet és így cgyháztagjaink lelkiismeretesen dolgozzanak népünk boldogulásán. Rajta leszünk, hogy mindaz az eredmény, ami hazánk földjén előttünk van, tovább gyarapodjék. Fáradozni kívánunk azért, hogy a Hazafias Népfront munkáján keresztül is, a nemzeti egység még szilárdabbá és gyümölcsözőbbé legyen, s gazdasági életünk közösségi rendje egyre jobban megerősödjék. Elítéljük és megbélyegezzük a fasizmus szellemének bárhol való felélesztését, az antiszemitizmust, a kolonializmust és a hidegháborút. Istentől kapott feladatunknak tekintjük, hogy imádkozzunk és munkálkodjunk a béke megszilárdításáért, az általános és teljes leszerelés megvalósulásáért, az atomfegyverek megsemmisítéséért és a népek békés egymásért- éléséért. Áldjuk Istent hazánk felszabadításáért, 15 esztendő eredményeiért. Áldjuk Istent vezérlő és irányító szaváért és egyházunk útjának megtalálásáért. MIRE TANÍT ÁPRILIS Dolgozó népünk sorsával összeforrott egyházunk hálával és szeretettel ünnepli 1945. április 4-ét, mely a feudálistőkés Magyarország történelmének régen pusztulásra ítélt szakaszára tett pontot, hogy az soha többé vissza ne térjen. Április 4-én nemcsak a gyalázatos és szégyenletes második világháború magyarországi szakasza zárult le, hanem — és ez a döntő! — azon a napon hazánk, dolgozó népünk egyházunk egy csaknem végzetessé váit háború után egy újabb, szebb, emberségesebb, boldogabb jövendő építésének nagy lehetőségét kapta. 1945. április 4-e óta 15 esztendő telt el. 15 év óta új társadalmi formát építünk: a szocializmust. Népünk óriási erőfeszítések között új állam- rendszert alkot, melyben a vezetés a dolgozó népé, a munkás-paraszt hatalomé. Elpusztított házaink, templomaink, iskoláink, gyáraink, kórházaink nemcsak újjáépültek, hanem új, soha nem látott fejlődés bontakozott ki iparunkban és mezőgazdaságunkban. A mögöttünk lévő 15 esztendő a nagy események cs eredmények szakasza volt. Ebben egyházunk is megtalálta a maga útját. Felismerte és engedelmességgel vállalta szolgálatát a szociaTzmnst építő magyar nép körében. Az egyház a népben, a néppel és a népért van! Részt vettünk és azután is részt akarunk venni népünk minden alkotó és teremtő erőfeszítéseiben, boldog jövőjének építésében. Erre nemcsak múltunk, hanem jelenünk is tanít. Dolgozó népünk államának nagy anyagi támogatása nemcsak azt tette lehetővé, hogy a háború pusztítása során rombadőlt templomainkat, egyházi épületeinket újra építhettük, hanem azóta újakat is építettünk. Míg az egyház a múUban a feudális renddel teljesen ösz- szenőtt, Alkotmányunk: „A lelkiismereti szabadság biztosítása érdekében ... az egyházat különválasztja az államtól.” Sőt államunk lehetővé tett egy hosszú átmeneti időt arra, hogy zökkenőmentesen térhessünk az egyház önfenntartásának útjára. De április 4-e túl vezet bennünket hazánk határain is. Isten szeretetéről nemcsak hazánk történetének elmúlt 15 esztendeiében kaptunk meggyőző bizonyságokat. Nyílt szemmel lehetetlenség meg nem látni, hogy kiváltságos feladat a mi mostani korszakunkban élni. Nemcsak mi, hanem velünk egyetembe i az egész emberiség érzi, hogy valami óriási méretű átalakulás folyamatában él. A másik ember lenézése, a gőg, a más fajú és színű ember kihasználása és elnyomása a mi nemzedékünkben egyre lehetetlenebbé válik. A népek most tanulják megbecsülni egymást. Ha ma, 1960. április 4-én azt kérdeznék tőlem. mi az előrehaladás, mi az új, mi az eredménye a békemunkának, akkor bátran felelném: leomlanak a vá- (Folytatás a 2. oldalon) |if- Hl vúfettc.fef? lg rri^diC^j^H {esteiekben • . •: ,.i.KÉ>*.6,za • ■ Láss tisztán Selmeci diákkorom emlékeiből gyakran felmerül a kép, amikor a Szitnya hegyéről tiszta időben elbüvölten néztem a végtelen messzeséget, a távolból keskeny ezüstcsíkként csillogó Dunát. Milyen jó dolog volt tisztán látni az alattam elterülő változatos vidéket. De volt úgy is, hogy a fárasztó hegymászás után csalódva álltam meg, mert a szürke, gomolygó ködfelleg mindent eltakart szemem elől. Mindennapi életünkben is gyakran kell megtapasztalnunk, hogy valamit nem értünk, nem látunk tisztán. Hányszor magyaráz a szülő gyermekének, a tanító tanítványának nagy türelemmel valamit, mert azt akarja, hogy tisztán lásson. Tárgyalóasztalok mellett tanácskozók is arra törekszenek, hogy a felmerült kérdéseket megvilágítva tisztán lássák. Ez a tisztánlátás csak akkor következik be. ha, sikerül eloszlatni; a homályt, a ködöt, amely a dolgok igazi vonásait eltakarja. Isten a Krisztusban egészen közel jptt hozzánk és örökkévaló szeretettnek, ajándéka az, hogy Isten fiainak nevezte-' tünk. Tudjuk, hogy az Isten szeretet és irántunk való sze-. retetének örök bizonysága a golgotái kereszt, ahol minden elvégeztetett a mi meaigazu-' lásunk és üdvösségünk érdekében. Minden gyermek el tudja mondani: kicsoda az édes- atyám? Mert látja, ismeri őt és megtapasztalta szeretetét. Mi keresztyének is el tudjuk sorolni Isten sokféle ajándékát, jóságáról és kegyelméről is bizonyságot teszünk, csak éppen őt magát, a mennyei Atyát nem látjuk tisztán és nem ismerjük. A mai vasárnap igéje rámutat a bűnre, amely elhomályosítja látásunkat, eltakarja elő-, lünk a mennyei Atya megismerhetőségének lehetőségét, „Aki bűnbe esik, egy sem látta őt, sem meg nem ismerte őt.” De Jézus „azért jeleni meg, hogy bűneinket elvegye”. Tiszta szív kell. hogy a Krisztusban megjelent égi fény, a világ világossága átjárhassa egész életünket, s mint a viMaossát? fiai megláthassuk és megismerhess!/ k Atyánkat és a kereszt alatt megérthessük János apostol szavát: „Lássátok, milyen nagy szeretetet adott nekünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk." Ne csak az ajándékokat lássuk meg. hanem az Ajándékozót is és Azt, akinek vére megtisztít minket minden bűntől. Egykor a bélpokloshoz így szólt Jézus: ..Alcarom.tisz- tulj meg!” De böHi imádság ez is: „Uram. ha akarod, megtisztíthatsz engem." „Boldogok, akiknek szíve tiszta, mert ők az Istent meg- látják!” Palotay Gyula
