Evangélikus Élet, 1960 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1960-12-25 / 52. szám

Megmaradó karácsony Karácsonyi hármashangzaf" Ha valamelyik csillagon élnének emberi lények és lennének műszereik földi hangok felfogására, kará­csony napján csodálatos ze­nekar muzsikájában gyönyör­ködhetnének. Ezer meg ezer harang kondulása csendül egybe. Annak dicsőítésére, aki megszületett. Az első ka­rácsony néhány ünneplője a pásztorok kicsi csoportja ha­talmas ember-tengerré áradt. Millió meg millió ember aj­ka tzengi a karácsonyi halié­in j át. A szó: karácsony, édes dal­lamokat varázsol elő emberi lelkek titokzatos mélységei­ből. Rég elfelejtett gyermek emlékek újulnak karácsony­kor: csilingelő énekhangok, feldíszített karácsonyfák, . a szülők drága arca, meleg meg­hitt családi kör, örvendező gyermeksereg képei kavarog­nak ilyenkor előttünk. Szívet melegítő hangulat ez. Sfeép- ség, amely nélkül szegényebb lenne az ember élete. Kará­csony ... egy-két nap az év­ben, amikor igyekszünk job­bak lenni, mint amilyenek igazában vagyunk. Aztán el­múlnak az ünnepek, vissza­zökkenünk a szürke hétköz­napokba, maradunk akik vol­tunk. Azért van ez így, mert ka­rácsonynak csak amolyan „fu­tó vendégei” vagyunk. Belé­pünk az előszobába, ott fel­melegszünk kissé, de beljebb már nem megyünk. Megérint a karácsony levegője, aján­dékokkal kedveskedünk, örö­möt szerzünk, felébred ben­nünk a segítőkészség mások iránt, igyekszünk jót' tenni, csak éppen mi magunk nem tudunk karácsony igazi aján­déka elfogadóivá lenni! Pe­dig, „megmaradó karácso­nya” csak annak van, aki ezen az ünnepen nem áll meg az „előszobában.” Aki tudja, ■hogy az igazi karácsonyi aján­dék: Jézus. Aki belép a „bel­ső szobába” s szeme előtt az a titok tárul, hogy az örök­kévaló Isten emberré lett. Ez az örömhír dobogtatta meg a betlehemi mezőn a pásztorok szívét, indította új­nak Napkelet bölcseit. Igaz, voltak sokan, akik nem vet­tek észre semmit abból, hogy karácsony szent estéjéo át­ölelte a földet az ég. Heródes mámoros dáridókba temetke- •ett, Augusztus császár újabb hódításokról álmodozott, Iz­rael papsága önelégülten aludta az „igazak álmát”, a szegények fáradtan vonszol­ták nyomorúságukat s a gaz­dagok másokon tipródva még több után nyújtották kapzsi közüket. Számukra semmit nem jelentett a betlehemi csoda: „emberré lett az Is­ten”, mert nem vették komo­lyan a bűnt, ezt az életrontó hatalmat, nem éreztek vá­gyat egy igazabb, szabad élet MEGJELENT BIBLIAI TÖRTÉNETEK címen az új IL oszt. hittankönyv. Irta: MOLNÁR GYULA. Kapható a Sajtóosztályon Budapest, VIII., Puskin u. 12. Ara: 6.— Forint. után, elutasították maguktól, hogy újjá kell születniök. A „belső sízobában” személy­hez szólóvá lett számunkra az evangélium: értem lett ember­ré az Isten, értem jött a föld­re, értem ment a Golgotára s nekem mutat utat az atyai hajlék felé. Másképp is törtéhetett volna Isten hozzánk jövetele: teljes hatalommal, fenséges félelme- tességgel. Lába alatt megresiz- kedhetett volna a föld. Nem így történt. Az Ö mentő, hívo­gató szeretete nyilvánult meg abban, hogy gyermekként szü­letett, úgy ahogy mi jöttünk erre a világra, hogy ne legyen idegen és senki se féljen tőle. Isteni voltát egy parányi kis­ded teste rejtette. így történt, hogy „övéi közé jőve, de övéi nem ismerték meg őt”. A „belső szobában” megragadja hitünk az evangéliumot: a betlehemi jászolbölcsőben nyugvó gyermek JéAus a mi Urunk. A betlehemi gyermekben bé­kességet szerzett az Isten, bé­kességet a jóakaratú emberek között, a földön. Jézus Krisz­tus születésének drága ese­ménye Istennek a mi Atyánk­nak ösztönzése: béküljetek meg velem és béküljetek meg egymással. A megmaradó ka­rácsony: megmaradó ' békes­ség. Hamis annak a karácso­nya, aki otthona csendjéről, szíve belső békességéről be­szél, de békétlenségben él embertársaival. Lehet-e „bel­ső békességünk”, amíg min­dent meg nem teszünk azért, hogy ne tobzódjék ebben a világban emberek és népek között a békétlenség, a gyű­lölet? Lehet-e úgy énekelni ka­rácsony estéjén az angyalok énekét, hogy hangsfcigetelőt teszünk a szívünkre, hogy bele ne zavarjon énekünkbe „A magasságban dicsőség Isten­nek, Békesség légyen földön embereknek, Es jóakarat min­denféle népnek, És nemzet­ségnek” — embertársaink ha­lálsikolya Algériából, — le­het-e belső békességgel elfo­gyasztani a karácsonyi vacso­rát úgy, hogy nem gondolunk a gyarmatokon az elnyoma­tásban kizsákmányolt, éhező pusztuló felnőttekre és gyer- és éppen üzent estén is éhen mekekre. Éppen a karácsony- várás csendes áhítatos nap­jaiban repítették világgá a hírt, hogy Kongó törvényes miniszterelnökét megvakítot­ták. Tudunk-é mi belső bé­kességgel tekinteni a karácso­nyi gyertyák fényébe és a csillagszórók sziporkázó villa­násába, amikor a gonoszság, a harácsolni vágyás, a zsák­mányféltés odáig vetemedik, hogy egy hazáját Szerető, egy népéért küzdő, népe által tör­vényesen megválasztott mi­niszterelnöktől „keresztények” szeme láttára — ha nem köz­reműködésével — elveszik még annak a lehetőségét is. hogy még egyszer megláthassa szeretteinek arcát, hogy még egyszer megláthassa a sötét- séget-oszlató napot. Megmaradóvá akkor lesz ka­rácsonyunk, ha nemcsak a szent este vallásos hangulatát éljük át, amikor az . angyalok énekét énekeljük, hanem fel­ismerjük a betlehemi gyer­mekben Istennek a bűnös em­berrel megbékélni akaró szán­dékát és ugyanakkor felismer­jük, hogy Jézus Krisztus a mi Urunk és Megváltónk a Bé­kesség Fejedelme, feladatunk­ká, küldetésünkké teszi a bé­kéért való szolgálatot. És mindaddig nem lehet igazán belső békességünk, amíg meg nem valósul Istenünk szán­déka: a békesség a földön, így lesz maradandó karácso­nyunk. B. J. Karácsonykor Isten való­sággá tette ígéretét: hogy a világot megbékíti önmagával. Ezért született Fia ebben a világban, erre a Földre. A születés helye ismeretes. Az út, amelyen Krisztus járt, azóta ezrek útja lett. Mindez tényszerűen megtörtént és kö­zöttünk történt meg. A születés helye nem Jeru­zsálem, alz ország fővárosa. Jézus nem palotában szüle­tett, és nem üdvlövések ad­ták hírül születését. Kezdet­től végig az elrejtettség hú­zódik át Jézus életén: Betle­hem vidéki városka, a Gol­gota kívül feküdt a: város ka­puja előtt. Afoért történt így, hogy ne legyen egyetlen olyan ember sem, akire ne vonatkoznék mindaz, amit Isten itt cse­lekszik. Isten nemcsak megszólította tehát, de karácsonykor meg Karácsony estéje — a szent este — régi egyházi hagyomá­nyok szerint a család ünnepe. S a mi — európai — tájain­kon a család karácsonyesti ünneplése a karácsonyfa kö­rül történik. Ennek az ünnep­lésnek jó ha van valami ke­rete. Ilyenformán: Gyertyagyújtás után énekel­jük el énekeskönyvünk 135. énekének néhány versét, — vagy 723. énekünk első két versét. Ezután olvassuk el a Szentírásból Jézus születésé­nek történetét (Lukács evan- zennégy verse). Ezután éne- géliuma, 2. részének első ti­keljük el a 131. vagy 132. éne­künket, — annyi verset, amennyit jó szívvel és jó kedvvel el tudunk énekelni. Ezután a családfő hirdesse (János evangéliuma 3. rész 16. Isten szeretetének örömhírét A karácsonyi angyalok éne­kében három hang csendül össze tökéletes összhangban. Rövid ez az ének egyetlen mondat mindössze, mégis nagy dolgok vannak benne. Benne van Isten dicsősége s az ember boldogsága. Mint a szivárvány a föld egyik szé­létől a másikig feszülő, ra­gyogó s színes ívével egybe­fogja az eget és a földet. Mert ez a Karácsony: a hely ahol az ég a földet érinti. A ki­csiny istállóban azon az éj­szakán szállást vett Isten tel­jes hatalma és dicsősége. S Istennek ebben a hozzánk jöttében rejtezik az ember boldogsága. „Dicsőség az egekben la­kozó Istennek, a földön pedig békesség az emberek között, akiken jótetszése megpihent”. így lehetne kissé szabadon, de értelemszerűen fordítani az angyalok karácsonyi ■ énekét. S hogy az üzenetét megért­hessük a végén kell kezde­nünk. Mert az utolsó hármas- hangzat. az első: az Isten jó­tetszése. .1. KARÁCSONYKOR MEG­JELENT ÉS AZ EMBEREKEN MEGPIHENT AZ ISTEN JÓ­TETSZÉSE. Jótetszése, ez any- nyit jelent: jóindulata, jóaka­is látogatta a világot. Kará­csony óta nem vagyunk többé önmagunkban. Mivel pedig karácsonykor az Ö fia született, azt is fel­mérhetjük, hogy mi nagyon drágák vagyunk Isten számá­ra. Közöttünk vett lakozást. Hozzánk, érettünk jött. Isten arra érdemesített minket, hogy ellenségeiből újra gyer­mekeivé legyünk, elveszettek­ből újra megtaláltakká. A halállal eljegyzetteket mél­tatta szabadságra és életre. Ez történik mindazokkal, akik karácsonyt így tudják fogadni és a jászolbölcsőnél sizívből tudják énekelni: „A magasságban dicsőség ■A ' Istennek Békesség légyen földön embereknek És jóakarat mindenféle népnek És nemzetségnek verse és János I, leveléből a 4. rész 9. verse). Befejezésül mondjunk el egy egyszerű, szívből fakadó imádságot ilyenformán: Mennyei édes Atyánk, Beth­lehem mezején angyalokkal hirdettetted egyszerű pásztor­embereknek, hogy örvendez­zenek, mert megszületett a Megváltó. Arra kérünk, töltsd meg szívünket most is öröm­mel és hálaadással azért, hogy ez a gyermek a jászolban a mi Megváltónk is. Add éle­tünkbe azt a békességet, amit Jézusban ajándékoztál a vi­lágnak. Áraszd ki ezt a békes­séget az egész világra, minden ember szívébe, a népek közé. Adj mindnyájunknak áldott, boldog karácsonyt. Amen. Majd a család mondja el együtt a Miatyánk-ot. rata, nyájassága. Megejelentet- te, hirdettette: mi az, ami ked­ves Űelőtte, mit akar, miben leli kedvét. S ezt úgy cselekedte, hogy jóindulatának, nyájassá­gának minden melegét és fény­sugarát reáragyogtatta erre a földre, az embervilágra. Mint mikor hajnalszürkületkor fel- kél a nap és sugaraival elözönli a tájat, úgy ragyogja be Isten jótetszése az embereket.!így is mondja szó szerint magasztaló énekében az agg Zakariás: „Meglátogatott minket a nap- támadat a magasságból” (Lu­kács 1, 78). Az történt Karácsonykor, hogy Isten lehajolt, oda­fordult, alászállott az em­berhez, mennyei világából ide a földi világba. Nem magátólértetődö dolog ez. Istennek semmi oka sin­csen arra, hogy így tegyen Legalábbis ennek miben- nünk nincsen oka. Nincsen semmi a bűnös emberben, amiben Isten kedvét lelhetné. Mibennünk, szóíogadatlan gyermekeiben ugyan nem sok öröme telhet. Meg is mondot­ta Ö maga nyilván; kicsoda az Ö egyetlen gyermeke, aki­ben szíve szerint gyönyörkö­dik: Jézus Krisztus. Jézus ke­resztelésekor hangzik el Isten szava: Ez az én szerelmes fiam, akiben gyönyörködöm! Mégis csodálatosképpen, reánk fordul jótetszésének fénysu­gara, rajtunk pihen meg jó­indulatának verőfénye. Éppen azzal mutatja meg ezt, hogy elküldi hozzánk az egyetlen­egy engedelmes, igaz és szent Fiút. így jelenti meg ember- szeretétét. Bizony egyedül csak Isten szívében van ennek az oka, az Ö atyai indulata cselekedetének rugója. A fényes napsugár is megtükrözi magát fűszálon rezgő harmatcseppben, útszéli tócsában, — nem tehet más­ként, ontja sugarát, mert nap, arra teremtetett, hogy sugá­rozzák. Isten szíve felénk for­dul, jókedve reánk mosolyog, mert nem tud nem szeretni. Az Isten szeretet. 2. ISTENNEK EZ A SZERE­TETE, FELÉNK FORDULÁ­SA, ALÄSZÄLLÄSA - JÓ- TETSZÉSÉ BÉKESSÉGET AKAR ÉS BÉKESSÉGET SZE­REZ, Isten békét akar az em­berrel. Ennek jeléül küldi hozzánk a Fiát. Kezesül adja Öt kezünkbe. Nem fegyverrel, sereggel küldi országot hódí­tani, hanem kisgyermekként, jászolbölcsőben, Mária ölén emberszíveket megnyerni. Nincs más fegyvere, csak ez a szeretet. S nem kíván kin­cset, aranyat, adót, vért, va­sat, hanem csupán a szívün­ket: viszontszeretetet. A testvérünkké lesz, hogy mi is testvérekké legyünk s így együtt Isten boldog családja. Mert a karácsonyi hérmas- hangzat másodika így hang­zik: A földön békesség az em­berek között. Félreérthetetlen ez a mondat. Nemcsak Isten és ember kö­zött hirdet békességet, hanem ember és ember között is. Azt hirdeti: lehet ilyen bé­kességre törekedni s lehet azt meg is valósítani. S nemcsak lehet, de kell is, Ez az Isten akarata: hogy legyen békesség. Már itt a földön, minden táján e földtekének, ahol csak ember él. Legyen békesség népek és nemzetek között is. Isten megteremtette en­nek a békének minden előfeltételét. Megvan ez a béke, csak élni kell vele. S minden békebontás bűn. Azt hirdeti ez a mondat: nincsen az emberek együttélésének olyan kér­dése, nehézsége, családban és országban, fajok és né­pek között, amit meg ne lehetne oldani békesség­ben. Nem távoli jövőbe tűzi ki a béke csillagát a második és középső karácsonyi hár- mashangzat, hanem nagyon is közeli jelenbe. A kezünket kell kinyújtani érte csupán. El kell fogadni. Itt kell megvaló­sulnia a békének, a földön, az emberek között. 3. ISTEN EZZEL A MÜVÉ- V-EC SZEREZ MAGÁNAK DI­CSŐSÉGET. Ebben leli örömét s ebben találja kedvét: hogy szereti az embert s békes­séget teremt az emberek között. Istent csak a szere­tet és a béke dicséri — a „hadak istene” álnok em­beri találmány. Ezért a művéért mondanak Neki hálát az angyali seregek. Isten szét akarja szórni szí­vének minden melegét és ra­gyogását emberi szívekbe. Abban a fényességben és me­legségben akarja megtalálni a maga dicsőségét, ami azokból visszasugárzik. Ezért magasz­talják Öt a mennyei seregek énekkel. Dicsőség az egekben lakozó Istennek — azért, hogy a Jézus Krisztusban földre szállt, embereknek békességet szerző Isten lett. Ebbe az angyali dicséretbe a keresztyén gyülekezetnek is bele kell kapcsolódni. Ameny- nyei hármashangzatra földi harmóniával kell visszhan­gozni. Jótetszéséért, ember- szeretetéért s az ajándékba kapott békességért dicsérjük Istenünket. Nem feledve, hogy e békesség olyan ajándék, ami feladat is! Akkor igaz és érvényes a di­cséretünk, ha élünk ezekkel az ajándékokkal. Ha Isten jó­tetszésének fényében és an­nak éltető melegségéből élünk s abban a békességben já-; runk, annak követei vagyunk,- amit Karácsonykor jelentett meg nekünk. —ó. —a. A francia .protestantizmus Protestáns Egyházszövetség­ben tömöríti a különböző protestáns egyházakat. A Szö­vetséghez négy református, kettő lutheránus és egy bap­tista egyház tartozik. A Szö­vetségi Tanács elnöke Maré Boegner lelkész.. A Mont- béliartban tartott legutóbbi közgyűlés megbízta a Taná­csot, fáradozzék azon, hogy tovább erősödjék és még job­ban elmélyüljön a külső és a belső egység. Megjegyzésre méltó, hogy a franciaországi református és evangélikus egyházak már egy idő óta egységes lelkészszentelési liturgiában állapodtak meg. Ml lörléol karácsonykor? KARÁCSONYESTI ÁHÍTAT December az ajándékozás hónapja. Mikulás, karácsony, két jeles nap, mely kirabolja zsebeinket s megajándékozza szívünket. Kedves napok ezek, melyekre szerető szívek és dolgos kezek készítik a meg­lepetéseket. Hosszú az út, míg óz üzletekből, munkás kezek­ből, titkos rejtekhelyeken át, eljut az ajándék a Mikulás puttonyába, vajgy a karácsony­fa alá. Csodás idő ezt Mert még a zsugori marok is kinyílik és adni kényszerül. A takarékos pazarlóvá, a kedveskedést nem ismerő kedveskedővé lesz. Sok csoda születik ebben a hónapban. E csodás dolgok sorában nekem kettő a leg­szebb: az asszonykéz és az Atya keze. Asszonyaink sokat dolgoz­nak. Két műszakban, vagy ta­lán még több-bén is, fáradha­tatlanul. Ebben a hónapban megsokszorozódik a munká- juk.—. Alusznak, már a gyer­mekek ... Az asztalnál ülnek a szülők és tervezgetnek. Al­mokat szőnek s keresik hozzá a megvalósulást. Kint a mű­helyben, a titkos esti csend­ben harsog a gyalu és cseng a kalapács. Autó készül a kis­fiúnak, vagy talán valami más ... Bent a szobában gyor­san mozog a tű, kattog a varrógép s már ő is alig tud­ja mit is csinál. Elzsibbad a keze, nem érzi már a tüt. Órákig tartó görnyedés után nem akar kiegyenesedni a derék. Vibrál a szem s nem tudja a cérnát befűzni már ... Észre sem veszi, hogy az óra­mutató elkerülte már az éjfélt, mert nem • az órával, hanem a szívével méri az időt. Szí­vével, mely örömöt akar sze­rezni. Ezért nem érez fáradt­ságot, zsibbadást... semmit sem érez... csak egyet lát: ragyogó, könnyes, boldog sze­meket, kacagó ajkakat... Sze­me messzire néz s fáradtan törli le kezéről az első öröm­„ASSZO könnyet, mely szeméből alá­hullott. Amikor e sorokat írom, éj­félt ugyancsak elütötte az óra. Édesanyámra gondolok s lá­tom a feleségemet, aki velem szemben ül s kezében gyorsan jár ,a tű. Elnézem dolgos, eres kezét s lírai olvasmányaim legfrissebb darabjára, Janko- vich Ferenc legújabb köteté­nek egy gyöngyszemére gon­dolok. Leírom, hadd nyújtson, másnak is olyan élményt, mint nekem: „Asszonykéz Ez a kéz egy asszonykéz, bütykös, csontos, nem nehéz, eres is, de még erős ez a kéz! Sokat mosott, dagasztott, sepert, főzött, takarított, ajtót csukott, ablakot nyitott ez a kéz! NYKÉZ" Tüzet rakott, vizet mért, ágyat vetett, keresztet vetett, cirógatott és ölelt ez a kéz! Sokat ápolt, gyógyított, fürdetett, csecset adott, sebéket is tisztogatott ez a kéz! Fenyegetett s áldott is, csípett és — talán lopott is; néha-néha ütött is ez a kéz! Kapált, virágot veteti; temetett is, temetett, sokat-sokat remegett ez a kéz! Halottat is öltöztetett, mennyit érzett, szenvedett, míg így elöregedett ez a kéz! Mennyit vérzett, mennyit ölt, Mennyit vágott, mennyit tört! Míg kiszikkadt, mint a föld, ez a kéz. S bimbóból lett virággá, virágból lett vén ággá, érré-bőrré, csutakká ez a kéz! Mennyit adott ez a kéz! Mennyit kapott ez a kéz? Csókot kapott (keveset) aztán, semmi egyebet ez a kéz”. Ez a kéz! Az édesanyámé, a feleségemé, minden . asz- szonyé! Legyen áldott a sok drága kéz! Szülőfalum templomában az oltár fölött, a menyezetről le­nyúlik egy kéz, az Atya keze. Túl finom ez a kéz. Nem ilyennek képzelem el az Ö kezét. Az Övét, Akiről a Fiú így tett bizonyságot: „az én Atyám szüntelenül munkálko­dik...” Ha festő lennék, akkor oda egy eres^ kérges, repede­zett, biitykijs ... munkáskezet festenék. Egy dolgos kezet, mely az idők méhétöl ácsolta a jászolbölcsőt s még akkor sem hanyatlott le, amikor a keresztet kif aragta. Egy értünk fáradozó munkáskéz nyújtja felénk Karácsony legszebb ajándékát: a Fiút. Jézust adja nekünk. Aki az Atyával együtt fáradozik értünk. Krisztust adja. nekünk, aki engedi, hogy óltalszegeztessen m keze ér­tünk! Német testvéreink egy kicsi könyve i'an előttem,: Stärket die müden Hände. Ebben van egy lenyűgözően szép kép. /Nagyapó ráncos, öreg kezén pihen a kis unolzr gödrös, párn&s kicsi keze. Fáradt ke­zek szorgoskodnak, hogy a puha kis kezek számára adja­nak valami kézzel foghatót, abból, amit így nevezünk: szeretet! Munkálkodjatok drága ke­zek...! j Hernád Tibor ,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents