Evangélikus Élet, 1960 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1960-12-11 / 50. szám

A pécsi gyülekezet ünnepe PECS, ez a mecsekaljai vá­ros, Magyarország egyik leg­szebb városa. Úgy öleli körül ez a város a Mecseket, mint a gyermek az édesanyját. Ta­vasszal — amely mindig há­rom héttel előbb kezdődik itt, mint másutt — vadvirágok illatát hozza a szél a Mecsek felől, télen pedig ugyancsak az elsők között jelenik meg a hó a Misina-tetőn. A több mint 2000 éves városnak igen gazdag történelmi múltja van. Krisztus születése körüli idő­ben került a város a római bi­rodalomhoz, de jártak itt hu­nok, keleti gótok és avarok is. Szent István itt alapítja meg püspökségei egyikét. Itt alapí­totta Nagy Lajos király 1367- ben az egyetemet. Itt láto­gatta meg többször Mátyás ki­rály a nagy humanistát, Janus Pannoniust. A 150 éves török uralomnak itt maradt emlékei a minaret, a dzsámik, a török kutak. A két világháború kö­zött a feudális Magyarorszá­gon itt küzdenek jogaikért és kenyerükért — sokszor életük odaáldozásával — a pécsi bá­nyászok __ A REFORMÁCIÓ TANÍ­TÁSAI, elsősorban a siklósi várból, hamar eljutottak Pécs re is. Sztáray Mihály baranyai munkássága Pécset is érin­tette. Sok család csatlakozott a reformációhoz. Még iskolát is létesítettek. De az ellen- reformáció elnyomta a refor­mációt és a városi tanács 1700 táján olyan határozatot ho­zott, hogy protestáns emiber nem tartózkodhatik a város területén. Ennek következte ben csak külön engedéllyel telepedhetett le az első evan­gélikus ember, Nendtvich Ta­más gyógyszerész, 1803-tían a városban. De egyre több evan­gélikus jött ettől kezdve Pécs­re. Előbb imaházat vásároltak, majd 1875-ben Baldauf János tervei szerint felépítették templomukat. Az idén volt 85 éves a pécsi templom. A 85 ÉVES TEMPLOM fel építése óta nem esett át na­gyobb javításon. Mindössze új belső festést kapott mintegy 35 évvel ezelőtt. így mind kí­vülről, mind belülről rászo­rult egy alapos javításra. An­nál is inkább, mert az utolsó 15 évben, a felszabadulás óta, az öreg város arculata is na­gyon megváltozott. Űj-Mesze- sen és a város nyugati részén a bányászházak százai nőttek ki a földből. Az ország egyik legnagyobb erőművét — mely­nek vízszükségletét a 40 km távolságról Pécsre vezetett Duna vize látja el — itt épí­tették feL A Mecsek csúcsán nemcsak kilátótorony van, amelyről messze lehet látni, hanem televíziós torony is, amely messze vidékeket és or­szágokat hoz közel a pécsiek­hez. Ebben az új környezetben a pécsi evangélikus templom sem maradhatott a régi. Jól látták ezt a pécsiek és hozzá­fogtak templomuk megújítá­sához. Az Egyetemes Egyház Épí­tésügyi Bizottságának ki­küldöttei — mérnökök és lelkészek — szakszerű uta­sításokat adtak a templom festéséhez és bizonyos átren­dezéséhez. A régi sötét-barna festésű templom most világos mogyoró és vajszínű lett. Ma­darász Viktor gyönyörű Ge- csemáné oltárképe körül „megújult a világ”. Orgonáju­kat is átépítették. Három részre tagolták és 18 regiszte­resre bővítették. Az egyik bu­dapesti orgonaművész meg is jegyezte: „Még a Deák téren is elkelne egy ilyen jó orga- nal’t A MEGÚJÍTOTT TEMP­LOM ünnepélyes használatba vétele Szentháromság ünnepe után következő 19. vasárna­pon történt. Ez alkalommal a gyülekezetei meglátogatta Káldy Zoltán püspök, felesé­gével együtt. A püspök az is­tentiszteletem 2. Krón. 7, 15— 16. alapján prédikált. Többek között ezeket mondta: Olyan volt a pécsi templom, mint egy 85 éves öregember. Rá­szorult a megújításra. Most itt van előttünk mint egy ifjú. A régebbi sötét tónusú színeket felváltották a világosabbak, így kell megújulnia az új ma­gyar világban a magyarorszá­gi evangélikus egyháznak és benne a pécsi gyülekezetnek is. Volt sok szép a régi pécsi templomban is és volt sok ér­tékes egyházunk és pécsi gyü­lekezetünk múltjában is. De most új utakon vezet bennün­ket az Isten és nekünk frissen, nosztalgia nélkül kell járnunk egyházunk új útján. Meg kell újulnunk a Gondviselő Isten­be vetett hitünkben. Hinnünk kell, hogy neki gondja van az Ö népére, az egyházra és ad mindig jó megoldásokat. De azt is kell tudnunk, hogy Is­tennek nemcsak az egyház népe drága, hanem az egész emberiség. Ennek nyomán az egyház népének abban is meg kell újulnia, hogy nemcsak önmagával törődik és önmaga körül forog, hanem a Gond­viselő Isten eszközeként mun­kálkodik az egész emberiség boldogulásáért, kenyeréért és jövendőjéért. Mindezt derűsen és frissen teszi, mint amilyen derűs és friss most ez a pécsi templom. Ehhez a munkához az egyház népe nem önmagá­ból veszi az erőt. Igénk sze­rint Isten ezt ígéri: „ott lesz az én szívem mindenkor”. Isten szíve Jézus Krisztusban van közöttünk. Mi ebből a szívből merítünk, mint valami frissen buzgó mecseki forrás­ból, új meg új szeretetet szol­gálatunk betöltéséhez, fele­barátaink, drága magyar né­pünk megsegítéséhez. Az istentisztelet után Káldy Zoltán püspök a gyülekezeti teremben férfiaknak tartott előadást külföldi útjairól. Advent első vasárnapján pedig T raj tier Gábor lelkész, orgonaművész zenés áhítat ke­retében adta át szolgálatának az átépített orgonát. A pécsi gyülekezet ünnepé­vel kapcsolatban nem feled­kezhetünk el Keszthelyi Pál pécsi presbiterről, aki a temp­lom festését olyan szépen el­végezte, Vönöczky Endre or- gonaművészről, aki az orgona átépítési tervét elkészítette és Stach Mihály pécsi orgona­építőről, aki az orgona átépí­tését és kibővítését mintasze­rűen hajtotta végre. —y LEVÉL AZ IGEHIRDETÉSRŐL Nyugaton is egyre több igehirdető ismeri fel és vallja az igehirdetői szolgálat feladatának, hogy Isten igéjét az élet egész területére — és nemcsak az ún. belső lelki kérdések területére — hirdesse, hogy meg­szólaltassa az egyház, a Krisztusban hivők közössé­gének Ielkiismeretét, az egész emberiség sorsára el­határozó jelentőségű kérdésekben is. Az igehirdetés­nek ez a bátorsága nem egyszer kelt megütközést nyugaton is a „konzervatív” vagy a más „politikai nézetet valló hívekben. Alábbi cikkünk egy lelkipász­tor levelét ismerteti, amelyet válaszul ír egy ilyen ige­hallgató levelére. Levelére, melyben a helyi lelkész igehirdetői szolgálatát illeti kritikával, az alábbiak­ban válaszolok: Üj prímás Dániában A dán király Willy Wester- gaard-Madsen lelkészt nevez­te ki Koppenhága püspökévé s ezzel egyben a dániai evan­gélikus egyház új prímásává. Westergaard-Madsen, Fugl- sang-Damgaard utóda, aki jú­liusban töltötte be 70. élet­évét. Westergaard-Madsen 1907-ben született, a diako- niai szervezet főtitkára volt Koppenhágában és a Luthe­ránus Világszövetség egyik bi­zottságának elnöke. Kerülete magába foglalja Koppenhága központját, Frederiksberget. Amagert, Bornholmot, Faroeer és Grönland szigetét. Koppen­hága északi része ahhoz az újonnan létrehozott egyház- kerülethez tartozik, melynek püspökévé Leer Andersen lel­készt választották. Nehéz, de... „Mit lehet itt remélni”, mondották. „Hiszen tudjuk: büntetett előéletű, két házas­ságon kívüli gyermek apja, akiket anyjukkal együtt cser­benhagyott, hogy miből él, jobb, ha az ember meg se kérdezi, tehátEs mégis történik valami. Evek múltán ez az ember, akiről lemond­tak a többiek, felkeresi övéit, idősebb leánya vonásaiban felismeri a saját ifjúkori ar­cát és egészen megváltozik. Kitartó kérésére az anyát tör­vényesen feleségül ves^i s az anya hozzá mer menni! Az ember odaadóan gondot visel családjáról, még kis házat is szerez vidéken és mindent megtesz értük, amit csak te­het. Az egyik leánya korábbi iskolatársait, akik után az vágyakozik, az apa meghívja, megvendégeli őket, játszik velük és örül vidámságuknak. Senki sem képes megérteni, miképpen történhetett ekkora fordulat az önzés halálos álla­potából az élő szeretetre. De mindenki látta: ez a szeretet valóság és vele a nagy öröm is. német Naptár (Leszakítós I960.) llllllll!l!lllllllll!lllll!l!l!lll!lilllllllllllllllllllllllllllllll>lll!lll!llllllllllillll!lilllllllililllllll!lllílilllll!lllll!lllllllllllllllllltl!|!|llll!l!lllllll!li Szolgáljunk boldogan neki! — 100. zsoltár — Ujjongva örüljön az Úrnak minden, Szolgáljunk boldogan neki! Menjünk elébe nagy örömmel... Eg s föld az 0 hatalmát hirdeti! Az ő népévé minket Ö teremtett. Nem tettük magunkat magunk, Dús pázsitjára mezejének Minket csak az Ö kegye enged, Mindnyájan az Ö juhai vagyunk. Menjünk be kapuin hálaadással, Nagy dicsérettel pitvaraiba. Oh, hála a mi jó Urunknak! Oh, zengve zengjen neki száz dal, Dicsérje zsolozsma, hálaima! Mert jó az Úr! Oh mindenek hirdessék, Jósága mily irgalmazó! Mint száll kegye nemzedékről nemzedékre! Mert 0 a szent Tökéletesség, Öröktől fogva örökkévaló! Telekes Béla fordítása Magától értetődik, hogy önnek mint minden gyüleke­zeti tagnak is, joga van a kritikához. Ezt nem teheti prédikáció közben, nem tá madhat ellenvetés és nem kérdezősködhet bele a prédi­kációba, mégsem kell csak belülről tiltakoznia, vagy vé­leményét elhallgatnia, hiszen minden keresztyénnek is ren­delkezésére áll a Szentírás Ez lehet és mindenek előtt ezt kell tudakoz­nia, „mint aki bevevé az igét teljes készséggel”. ÍAp Csel 17, 11.) Voltak idők, mikor minden kritika nélkül kellett elfogadni, am.it a prédikáció­ban mondtak. Akkor job­ban tette volna a gyüle­kezet, ha élt volna a kritika val és nem tett volna úgy, mintha minden nagyon is rendben lett volna. Nagyon is kérdéses ugyanis, hogy min­den rendben volt-e az ige­hirdetéssel akkor, mikor gyülekezet azzal a megelége déssel távozott az istentiszte létről: „a prédikáció ma újra nagyon szép volt.” Akkor prédikáció talán nem volt más, mint igazolása a mi sa ját — többé-kevésbé jámbor gondolatainknak és elképzelé­seinknek. Pedig már oz Új- testamentom tud erről, ami kor óv azoktól „amikre fülük viszket”. ön az egyház vezetőségé hez fordul — mint írja. Eh hez is teljes joga van. Az egyházi vezetőség azonban már az Ön levele előtt is tartott velünk. lelkészekkel, megfelelő megbeszéléseket „prédikációról”. Azonban kérdéssel kell válaszolnom Miért nem jött már régen el valamelyik lelkészünk­höz? Akkor nyitott biblia előtt együtt vizsgálhattuk volna a szóbanforgó tex­tust a kérdés felől. Azt vizsgáltuk volna, mi a tex­tus mondanivalója? Mert igehirdető és gyülekezet, egy­házi vezetőség és egyháztag között csakis ez az egy le­het a bíró: a Szentírás. Aki a Szentírápnak veti alá ma­gát, az valóban egy bírónak veti alá magát. Akkor a leg­kisebb dolog sem okozhat „botránkdjzást". Ezzel nem gondolok arra a „botránko- zásra”, vagy arra a „botrán- koztatásra”, amit az okoz, hogy a prédikátor formailag „melléfog”, vagy hogy elő­adás módjával „botránkoz- latja” meg hallgatóit, vagy olyasmit mond, aminek egy­általán semmi köze az igé­hez. Ez utóbbi volna a leg­minősíthetetlenebb botrán- koztatás, melyet egy prédi­kátor gyülekezete ellen elkö­vethet. Nem, itt arról az igazi „botránkoztatásról” van szó, melyet maga a Biblia illet ezzel a kifejezéssel: skandalon, amelyből ez a nálunk is használatos szó ered: skandalum. Ez a bot- ránkozás pedig abban áll, hogy a Biblia nekünk Isten igéjét mondja és ezáltal az ige mind annak ellent­mond, amit mi emberek gondolunk és akarunk. Még cuz Isten kegyelméről és ir­galmáról szóló ige sem va­lami nagyon kívánatos a természetes ember számára. Megbotránkoztatja az em­bert, mert az ember nem kegyelmet altar, hanem az igazát akarja. Igényt tart a'z igazára, az önállóságára, és arra, hogy megítélhessen má­sokat, akik nem felelnek meg az ő mértékének. Miért „botránkoztak meg” Jézus korának kegyesei a templomlátogatók és az „is­tentisztelet látogatók” a'zért, mert a Názáreti Jézus a szent és igaz Istenről mint kegyelmes és irgalmas Is­tenről tett tanúságot szavai­val és cselekedeteivel és egész életével. Ez volt szá­mukra a megbotránkoztató. Ezért adták Jézust végül is keresztre. Jézustól visszafelé tekintve az Ótestamentomba és előretekintve az Üjtesta- mentomba, azt látjuk a pró­fétáknál csakúgy mint az apostoloknál, hogy abban a pillanatban botránkozásról van szó, amint „Isten népe”, „a gyülekezet” szembekerül Isten igéjével. Ilyenkor „bot- ránkozás” és „harag” követ­kezik. Ezt tapasztalták meg a re­formátorok is. Luther köz­kedvelt „jóember” maradt volna, sőt talán még „szent­té” is avatták volna, ha nem neki jutott volna osztályré­szül, hogy megkérdőjelezze: a maga korának római ka­tolikus egyháza a Szentírás igéje alapján áll-e? Hitler Adolf nemcsak nem akarta volna félreállítani az evangélikus egyházat, hanem nagyon is szekerébe fogta volna azt, ha itt is, ott is nem történt volna meg az a csoda, hogy néhány igehir­dető és néhány nem-igehir- dető ragaszkodott ahhoz, hogy az egyháznak csak egy Ura és bírája van. Ez az akkor „misztikus Űr Krisz­tusnak” nevezett Jézus ha­talmasan megbotránkoztatta a vezető nácikat. „Nem akarjuk, hogy ö uralkodjék mirajtunk" (Lk 19,14.) Nem tűrték, hogy Jézus megza­varja köreiket. (Folytatjuk) ÖT ARCKÉP ORTUTAY GYULA új könyvében ■— írók, népek, századok címen jelent meg a Magvető kiadásában — a szülőföld tüzel égnek, mint a rőzse-kórés venyige-tűz őszi mezőkön s sző­lők alján. A tüzek főleg a szeretett Szeged­nek szólnak, de az a fejezet, mely Magyar- ország felfedezéséről szól, néhány arcképet prezentál az olvasónak. Ezek az arcképek sa­játos módon a Magyar Lutheránia gazdagsá­gára eszmélteinek minket. Nem mehetünk él Ortutay könyve mellett, bele kell néznünk* mint a muzsikusnak a nyitott kottáskönyvbe. Az a kisebbség, mely eleven áramlatként jár­ta a nemzet testét, Kossuth és Petőfi áram­lata, egész sorát adta azoknak, akik magukon próbálták ki az eszmék teherbírását és koc­kázatát, hogy továbbb adhassák az egész nemzetnek. Ortutay elsőnek TESSEDIK SÁMUEL port­réját rajzolja. Tessedik munkája, „A paraszt ember Magyarországon” — írja Ortutay — fordulópontot jelent a magyar népismeret történetében, sőt „fordulatot jelent egész mű­velődéstörténetünkben is, hiszen ettől a pilla­nattól számíthatjuk annak a folyamatnak a megindulását, amely különböző nevezet alatt napjainkig jelentkezett irodalomban, tudo­mányban egyaránt. Ez a folyamat a paraszt­ság megismerését és társadalmi felemelését szolgálta”. Tessedik élettörténete szerinte olyan regény, mint Jókai Rab Rábyja. Tes­sedik egész élete Magyarországért való szol­gálat volt. Megállapítja, mily régi magyar famíliából származott a szarvasi lelkész s mily odaadással van a nem-magyar nép iránt, melynek pásztorául választották meg: meg­tanul szlovákul, holott egy szót se tud, midőn oda érkezik, hogy szóljon a néphez. Ortutay ismeri ezt az életet, szellemi létrejöttét is. Tessedik ébred rá először, hogy „a nép élete mennyire teli van megalázó mozzanatokkal” Ortutay rajzának végső eredménye: „Elő- futárja és előkészítője volt kevesedmagával Széchenyinek, s egyben előfutára, előkészítője a magyar nép fölszabadulásának.” Ennél el­ismerőbbet nem mondhat senki Tessedik Sá­muelről. BERZEVICZY GERGELYRŐL ugyancsak így ír. „A Szepes megyei evangélikus nemesi ifjú” a parasztok sorsán és a jobbágyi nyo­morúságon ocsúdik reformáló erővé. Míg Bél Mátyás nevezetes Notitiájában csak a ma­gyarországi parasztokat hasonlította össze, Berzeviczy az első, aki összefüggően vizsgálja az európai nemzetek parasztságának jogi, társadalmi és gazdasági helyzetét Berzeviczy tehát Ortutay szerint az összehasonlító tár­sadalomrajz és néprajz első képviselője ná­lunk. Göttingai megérkezését, az 1784-ik évet, sorsdöntőnek tartja. Helyesen teszi, mi­dőn párhuzamot von Berzeviczy és Tessedik között. 1784-ben jelenik meg Tessedik nagy könyve. A magyar népismeret történetében e dátum jelképesen összekapcsolja paraszt­szemléletünk két megindítóját, „a tiszántúli lelkészt és a felvidéki főnemest, közöttük egyéb kapcsolat is fölfedezhető”. Felvilágo­sult szellemük azonos. Mi azt is tudjuk, hogy ezt a szellemet a reformáció töretlen ereje és magatartása táplálta, ezt hozták ifjúságukból s a szülői ház melegéből, mint akaratot az. életbe. Nem estek kétségbe, mindig látták a valóságot, mindig az egész érdekelte őket, nem a részletek. Berzeviczy gazdasági esz- mélkedései sorún Ijuí a világkereskedelmi összefüggésekig. Berzeviczyt európai tapasz­talatai tüzelik, Tessediket rokona és barátja, Hajnóczy József, a jakobinus forradalmár. Berzeviczyt nemzetgazdasági felfogása „az egyetemes európai gondolkodás legjelentő­sebb előfutárai közé sorolja”. Ortutaynak igaza van, midőn Berzeviczy munkásságának legfontosabb részét a magyarországi paraszt­ságról írott tanulmányában látja. „Ez a fel­fogása, kiegészülve Tessedik munkájával, a legjelentősebb állomása a magyar népisme­retnek” — írja a szerző. A reformációs magatartás a valóság isme­rete. Ez a valóságismeret jellemzi leginkább Berzeviczyt. A jobbágyság felszabadítását sürgeti. Hogyan sürgette? Azzal, hogy meg­írta igazi életüket. Ezzel úttörőjévé vált a történeti néprajznak, amelyet Bél Mátyás kezdeményezett, de műve kéziratban maradt. Berzeviczy halálakor már kezdődik Kossuth és Petőfi százada. A KÉT HUNFALVY a címe Ortutay egy másik tanulmányának. Hunfalvy Pál és Hun­falvy János arcképei ezek, a két evangélikus fiúé, akik fölmennek Késmárkra, ahol — mint Hunfalvy Pál írta —, „buzgóság gerjede ben­nünk a magyar művelődésért”. Ortutay jól választott, midőn a két Hunfalvyt rajzolta elénk. Tudjuk, kik voltak a Hunfalvyak, ho­gyan lett a cipszer fiúkból a magyar tudo­mány két európai rangú képviselője. „Hogy ma a magyarság eredetéről, etnikai alapszer­kezetéről a közgondolkodásunk nagyjában egységes, ez Hunfalvynak s társainak érde­me" — írja Ortutay. Hunfalvy Pál képét is közli, akadémikus korából: csizmásán, zsinó- ros magyar ruhában néz ránk a komoly fér­fiú. Ortutay szépen jellemzi, midőn utolsó munkájával kapcsolatban Hunfalvy Pálról — ez a munkája a románokról szól — ezt írja: „ahogy harcolt a délibábos magyar naciona­lizmus ellen, úgy harcolt a román nacionaliz­mus ellen is.” Hatalmas történeti s néprajzi felkészültséggel dolgozott. Írás közben érte a halál. A két Hunfalvy egymás kiegészítése: a magyar tudományosság hitele és megingat­hatatlan harmóniája. Honnan vették ezt a harmóniát? Ami harmóniát a mű áraszt, azt az író adja, nem az anyag. Az író embersége, nyugodt magatartása, jelleme a harmónia forrása. Ezt sugározza HERMAN OTTÓ életműve is. A magyar tárgyi néprajz alapvető mestere mindentudó író volt, ellentétes tudomány­ágak képviselője. A felvidéki német evangé­likus fiúból Kossuth Lajos egyik legjelentő­sebb politikai párthíve válik, aki minden év­ben ellátogatott Turinba az öreg államférfiú­hoz. Életének döntő sza'uiszát Bécsben tölti Herman Ottó. Pályája — az akaraterő csillag- szerű pályája. Madártömőből, múzeumi al­tisztből vált nagy tudóssá és patriótává. Her­man a magyar természettudományi szemlélet legnagyobb úttörője. Történeti értéke, indító szerepe van a nyelvtudományban s a néprajz­ban is. Leírta a magyar nép ősi foglalkozá­sait, összegyűjtötte a pásztorok és halászok ősi szókincsét, csak halászati szógyűjteménye felülmúlja a kétezret. Néprajzi munkássága az egész magyar paraszti élet megjelenítése. Azóta mindnyájan Herman Ottó tanítványai vagyunk, akarva-akaratlan is. Szálát nai Rezső

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents