Evangélikus Élet, 1960 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1960-11-27 / 48. szám

Luther hitvallást irata A SCHMALKALDENI CIKKEK Az egyetlen áldozatról Luther a misét kereken el­utasítja: „A pápa egyházában a legnagyobb és legszörnyűbb fertelmesség a mise!” Ezt az elutasítást az évszázados ül­döztetés égette elevenünkbe. K,... ha vége a misének, meg­bukik maga a pápaság is. Inkább megölnek mlndany- nyiunkat, ha tehetik, de ezt nem engedik megtörténni.” Luther itt több, egy zsinattól szinte csodát remélő kortár­sával ellentétben, jól prófétáit. Ma is vannak ilyen kortár­sak. A pápa ökumenikus zsi­natot jelentett be. Az elő­készítő bizottságok sorában ott van szebben hangzó kife­jezéssel az „elszakadtak” problémájával megbízott kong­regáció. Az Egyházak Világ­tanácsának főtitkára is pro­testáns oldalról kiemelte „egységünket a Krisztus-hit­ben” velük. Nincs-e itt a legfőbb ideje valamit mondani Luther vé­delmére hitvallásunk szelle­mében? Egyik szórványhi- vünk újságolja, hogy elhunyt testvéréért, aki szintén evan­gélikus volt, misét mondtak. Mikor kétségbevonom is, ki­tart állításánál: „nekem ma­guk a katolikusok mondták.” Nem lényege«, hogy megtör- tént-e és hogyan. Az, a meg­döbbentő, hogy a saját pap­jának újságolja: „közszeretet­ben állt a megboldogult, az ottani tisztelendő úr megható búcsúztatót mondott róla, itt meg miséztek érte.” Luther miseellenességéhez nagyban hozzájárultak a mise káros következményei. Azt mondják, hogy a mise Krisztus áldozatát hivatott magasztal­ni s Isten és ember viszonyá­ban hatékonnyá tenni. A mise Krisztusnak újra és újra való vémélküll feláldozása. Nekünk, a hit által való megigazulást vallóknak, Iga­zán nem abból van életünk, amit mi tettünk, vagy te­szünk üdvösségünkre, hanem amit Krisztus végzett el he­lyettünk. Ezért fokozottan fel kell figyelnünk, ha valamiről azt mondják, hogy Krisztus áldozatának a jelentőségét van hivatva emelni és ér- vényrejuttatni. Ebben a vo­natkozásban nem hagyhatunk kétséget a másik oldalon. Egy katolikus pap, mikor temp­lomunk oltárképén a Golgo­tát látta, csodálkozásának adott kifejezést. Mi — szerin­tük — Jézusnak a tanítását, példáját állítjuk a hívek elé, nem annyira az áldozatát. Krisztus áldozatának méltó helyére való visszaállítása reformációi feladat volt. Az ember a katolicizmus­ban Istenhez való viszonya helyreállításában a legtelje­sebb mértékben aktív. A mise is azt mutatja,, hogy az em­ber nem fogy ki a lehetősé­gekből. Nem adja meg magát Istennek kegyelemre. Nem lesz tanácstalanná, ráutalttá. Kéznél van, ha más nem, a szentségi-krisztus. Mint egy­ház, illetve pap, ezzel a bir­tokában, a rendelkezésében akar hatni nem emberekre — ez menthető volna —, hanem magára Istenre. A reformációt az az igyekezet hatotta át, hogy Istennek tartozik az em­ber megadni azt, ami őt, mint Istent megilleti. S ha az em­ber önhatalmú akar maradni a Vele való viszonyban, Isten nem kapja meg a magáét tőlünk. Ha Krisztus áldozata után szóbajöhet még engesztelő miseáldozat, ha a tulajdon életét áldozatul hozó Krisztus mellett szükség van aktív áldozópapokra, akkor Isten megváltói tette nem hozott teljes kiengeszteltséget. Va­lami kell még, amit az ember A Sajtóosztály értesíti a Gyülekezeteket, hogy az 1961. évi Útmutató és NAPTAR előjegyzéseket a jelentkezés sorrendjében fogja kielégíteni. Mivel e két kiadványból a Sajtó- osztály visszavételezéseket nem fog teljesíteni, kéri a Gyülekezeteket, hogy csak a szükségnek megfelelő mennyiséget rendeljenek. ad hozzá. Mi azonban zsák­utcába jutottunk a bűnért ho­zott áldozatainkkal, pedig feláldoztuk termésünk primőr­jét, állatainkból a szaporulat elejét, sőt családot, az élet­ben megtalálható örömök szí­nét. Lehetőségeink kifogytak, de bűnterhünk nem könnyült. Ekkor a Golgotán „elvégezte­tett”, aminek az elvégzésére nem telt a mienkből. Ezen a téren nem tennivaló vár ránk, hanem hinnivaló! Krisztus ezen áldozatának hírüladása: az evangéliom, és Krisztus testének és vérének felkíná­lása: az úrvacsora. A mise az engesztelő áldozattal Isten felé fordul, az igehirdetés és az úrvacsora Isten megengeszte- lődöttsége hírével, illetve Krisztus engesztelése gyümöl­csével az emberek felé. Ugye ez épp ellentétes irány?! Ki csodálkoznék, hogy az igehir­detés és az úrvacsora el van rendelve a Bibliában, de a mise nincs. Vagy van valami rokonság a között, mikor Jézus az utolsó vacsorán ezt mondta tanítványainak: „ezt caelekedjétek az én emlékeze­temre” és a között, ahogy egy pap manapság misézik? Jézus elsősorban is osztotta és nem vette a kenyeret és a bort. Legalábbis azt tartják meg­említésre méltónak, hogy „né­kik adta". Hogy lenne áldozat­bemutatás egy olyan szerzés, amelynél az áldozatot bemuta­tónak még arra sincs gond­ja, hogy templomba gyűjtse össze az áldozatbemutatásban érdekelteket s oltárt vegyen igénybe az étkezőasztal he­lyett. — Egy funkcionárius két szín alatti (!) szentség­felvételét hívek áhítata veszi körül s az előresegít Istennél egy vagy több ügyet. — Ilyet Jézus nem rendelt. A mise és Krisztus áldozata közötti kaposolat létrehozása és tartása komplikált speku­lációt igényel. Nem csoda, ha az egyszerű hivő erre a teo­lógiai buktatókkal ter-hes út­ra nem vállalkozik, figyelme azon akad el, amit a pap tesz érte. Ebben a káprázatos cere­móniában nem nagyon talál emlékeztetőt arra a helyette­sítő áldozatra, amelyben az Isten-ember embertől Istentől elhagyatva vérzett. Lutherrel szemben a katolikus teológia kiépítette állásait egyebek mellett ezen a ponton is: nincs igaza Luthernek,' amikor a misét a pap áldozatának mondja, Krisztus áldozata az! Megáll ez a vád? Luther ma­ga is misézett annak idején. Maga olvasta a misekánonban, hogy Isten fogadja el érettünk azt az áldozatot, amit 6, a pap felajánl. A misekánon pedig előbb volt, mint az em­lített teológia. S az egyházi köztudatot inkább formálja és kifejezi. Krisztus áldozata az igében és az úrvacsorában é6zre- véteti, figyelembevéteti, szi­vünkbe, életünkbe engedteti magát. Más szóval, úgy van felkínálva, hogy általa kap­csolatba kerülünk azzal, aki ezt az áldozatot értünk meg­hozta, a Megfeszített, de Fel­támadott Krisztussal. Az így megteremtett személyes vi­szonyulás a hit. A misére ez nem áll. A személyes mozza­nat ott másodrendű. A tárgy- . szerű végrehajtása biztosítja hatékonyságát. Azért lehet ügyekért, halottakért bemutat­ni miseáldozatot. A szemé­lyes viszonyulás egyik esetben sem szempont. Mechanisztiku­sán megy a dolog. Hogy a mi­séző egyház a személyes vi­szonyulásra mennyire nem he­lyez súlyt, azt mutatja egye­bek mellett az is, hogy a mi­se szertartás nyelve mindmáig az oly kevesektől értett latin. A misét nem „■protestáló" beállítottságból, hanem a Krisztus áldozatához való for­ró ragaszkodásból ellenezzük. Bárcsak tudna a keresztyénség két nagy iránya végre, ha nem is egy mederbe szorítódni, de legalább együtt menetelni! Eh­hez azonban nem ködösítő ál ­talánosságok kellenek, hanem a Szentiélektől kapott világos­ság s ez ma sem vitatható el .uthertol épp a mise dolgá bon. Szabó Lajos A hitre jutás útja Isten az evangélium által adja .értésünkre gondolatait. Az az' ő akarata, hogy üd- vözüljünk. Felébreszti igéjé­vel a vágyakozást a bűn­bocsánat, a kegyelem után. Megerősíti a vágyakozást, amíg az mindinkább örven­dező bizonysággal teli re­ménységgé lészen. Röviden: a hitet bennünk Isten tá­masztja, mert senki sem ké­pes saját ereje vagy értelme által Jézus Krisztusban hin­ni. A hitet egy rajtunk kívül­álló erő munkálja, mégpedig Isten ereje, mely erő az evan­gélium útján hatékony. Ezért mondja az apostol: „A hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által; és mondja az Űr Jézus: „Azokért is kö- nyörgök, akik az ő beszédükre hisznek majd énbennem” (Jn. 17,20.). Isten tanít az ő igéjére, munkálja bennünk a meg­ismerést, megnyitja szívünket, megmásítja akaratunkat úgy, hogy mi, akik természettői fogva engedetlenek és Isten­ellenesek vagyunk, most már engedelmes szívvel fordulunk felé és bízunk kijelentései­ben. Ebben az a fontos ta­nulság rejlik, hogy hitre ju­tásunk céljából Isten igéjé­nek tiszta hirdetésére és áll­hatatos hallgatására van szük­ségünk. Emberi bölcsesség az i'gazi hitet bennünk nem művel­heti. A Szentlélek az, aki az evangélium útján elhívott, ajándékaival megvilágosított, az igaz hitben megszentelt és megtartott. Mint Luther Ide­jében, ma is akadnak olyan rajongók, akik sokat beszél­nek a „lélek, a lélek”-ről, „a lélek minden”, és ugyanakkor nem figyelnek Isten Igéjére. Igaz, hogy Isten Lelke mű­veli bennünk a hitet, de ezt egyedül az ige által teszi és nincs is más Krisztus, csak az, aki az evangélium igéjén át jön hozzánk. Óvakodjunk a rajongástól I Amennyire drága nekünk az üdvösség, olyan keményen és szilárdan kell magunkat az igéhez tar­tanunk. Tisztán és hamisítat­lanul hangozzék hát temp­lomainkban. A Szentlélek az ige által műveli bennünk a hitet és az ige által is akarja azt fenntartani. Ne gondolja tehát senki: „Egyszer hitben — mindig hitben.” „Azért szelídséggel fogadjátok a be­oltott igét, amely megtartja a ti lelkeiteket.” (Jak. 1,20.) Ilyen kegyelmes az Isteni Nemcsak megváltott minket szent Fia által bűntől, halál­tól és ördögnek hatalmából, hanem az evangéliumban föl kínálja nekünk, műveli és megtartja bennünk azt a hi­tet, ami által tulajdonunkká lesz mindaz, ami üdvössé­günkre való, hogy megtartson minket az örökéletre. Közli: özv. dr. Dénes Sándorné fotodaCcdalc A test szépsége szép lélek nélkül olyan, mint a gazdag­ság értelem és erény nélkül. * Minden igazán nagy dolog a földön valami kicsiből nő fel. A bölcs nem gondol a saját nagyságával, ezért lesz nagy. Lao-cse * Gondolni ami igaz, érezni ami szép és akarni ami jó: ebben ismeri fel a lélek az okos élet értelmét. Platón * Fiatalon szépnek lenni sze­rencse, szépen megöregedni érdem. HÍREK. — Advent első vasárnapján az oltárterítő színe: lila. A va­sárnap oltári igéje: I. Pét 1, 22—36; szószé ki igéje: Mk 1, 1—5.-* A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSÁNAK elnökségi ta­nácsa november 19-én az öku­menikus irodában ülést tartott. Az elnökségi tanács ülésén dr. Bartha Tibor elnöki bejelen­tései alapján az elnökségi ta­nács foglalkozott az 1961. ja­nuár 19-re tervezett Közgyűlés előkészítésével, az ökumeni­kus Tanács 1961. évi munka­tervével és azokkal a felada­tokkal, melyeiknek jó elvégzé­sével a Prágai Keresztyén Bé­kekonferencia szolgálatához akar hozzájárulni. Foglalko­zott az elnökségi tanács a ta­nulmányi bizottság munkájá­nak hathatásabbá tételével és megbeszélte azt a költségvetés­tervezetet, amely majd a köz­gyűlés elé kerül. Ugyancsak megbeszélte a főtitkári jelen­tést. — SÁRSZENTMIKLÓS. A sárszentmiklósi gyülekezet no­vember 6-án ünnepi istentisz­telet kerekében emlékezett meg temploma felszentelésének 90. évfordulójáról. Ez alkalommal az egyházmegye esperese, Sel- meczi János hirdette az igét. Az istentisztelet után tartott ünnepi közgyűlésen a lelkész ismertette a templomépítés történetét, s felolvasta a gyü­lekezet volt két lelkészének, Hanniíel Sándornak és Jakus Imrének a gyülekezethez in­tézett levelét. Selmeczi János ez alkalom­mal felkereste a gyülekezet két nagy szórványát, Sárbo- gárdot és Bétszilast is, mind­két helyen igehirdetéssel szol­gált. • — A LELKÉSZI MUNKA­KÖZÖSSEGEK ÉLETÉBŐL. A Győr-Soproni evangélikus egy­házmegye lelkészt munkakö­zössége november 16-án Győ-J rött tartotta ülését. Az érte­kezleten részt vett és előadást tartott Káldy Zoltán püspök, az Országos Lelkészt Munka- közösség elnöke is. Szolgáltak még: Kovács Géza, Gyékiczky János, Foltin Brúnó, Lábossá László és Magassy Sándor. * — A Hajdú-szabolcsi egy­házmegye lelkész! munkakö­zössége folyó hó 21—22-én tar­totta Nyíregyházán ülését. A megnyitó után Hálózó András tartott az első ádventi vasár­napra előkészítő igemagyará­zatot. Két előadás hangzott el az első napon: Benkóczy Dá­niel: A római katolicizmus ökumenikus szemmel; Endrei- fy Zoltán: A szektakérdés fel­mérése a helyi viszonyok sze tint. Megyer Lajos időszerű kérdésekről számolt be, Tar­ján Béla és Joób Olivér sajtó- tájékoztatót adott. Szolgáltak még a kétnapos együttléten: Rozsé István, Smid Lehel, Szabó Gyula és Asbóth Lajos. * November 17-én a Déli Egy­házkerületben lelkészképesítő vizsga volt. Lelkészt oklevelet nyert ifj. Zászkaliczky Pál balatonszárszói segédlelkész. — KÁNTORT KERES a bónyhádi evangélikus gyüleke­zet. Érdeklődés levélben a bonyhádi evangélikus lelkészi hivatalnál. * Bencze Imre pesterzsébeti lel­késznek és tele, égének november S- én harmadik gyermekük született. Neve: András-István, Grósz János ny. kistormás! lel­kész november 14-én elhúnyt. Te­metése november 16-án Kistormá­son volt. Az elhunyt lelkész ko­porsója felett Krähling Dániel es­peres hirdette a zigét. — Dlsznópeizselő, pásztorcikk, csapda Kulcsár kisiparosnál, Bu­dapest, Hákőezi út #. EV ANGELI KOS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság »■Oezerkesztö D. gr. vet« Lajos Felelős szerkesztő is kiadó: Gádor András Szerkesztőse« óz kiadóhivatal Budapest VII!.. Üllőt ót M. Telefon 142—174 Előfizetési ara #g> évre §*,— Ft fél érre s».— Ft 'Csekkszámla 3#412.—Vin. Árusítja a Magrer Posta 'tinin példánvba- nyomatott *08*65/3 Zrínyi Nyomda, Bp Készítsétek as Úr útját (Mk. 1, 1—h.) „Készítsétek az Ür útját, egyengessétek ösvényei*.1* Az első advent forró légkörébe visz el bennünket az evan­géliumi híradás. S ha ez tőlünk oly távol is van időben, hogy vajmi keveset érzünk meg az események izgalmából, — még­sem tudjuk kivonni magunkat hatása alól. Hiszen annak a Jézus Krisztusnak készíti János az utat, aki a mi megváltá­sunkra is jött, akinek nevére mi is megkereszteltettünk és akinek második eljövetele hitünk bizonyos reménysége. Ez utóbbi hasonlóvá tesz bennünket azokhoz, akik hallották a pusztában a kiáltó szót. Ez teszi számunkra az egyházi év ád­venti szakában, de életünk minden idejében is időszerűvé a prófétai igehirdetést. A prófétai igehirdetés első üzenete az Ür érkezésének beje­lentése. Ha sem az első, sem a második eljövetel idejét nem is közölte előre Isten a világgal, magát az eseményt jóelőre je­lezte. Ez az előrejelzés egyrészt a megváltásban való remény­kedés megerősítésére, másrészt a felkészülésre szolgál. Bíz­zatok, Akit megígértem megérkezik, s elhozza mindazt, ami az üdvösséget jelenti. De legyetek alkalmasakká fogadására és ajándékainak elnyerésére. Amikor mi az első adventról szóló tudósítást hallgatjuk s a régi Ígéretekre utalást: „amint meg van írva, úgy történt” — akkor hitünk kitárulkozik az újra-eljövő Jézus felé s megerősödik reménységünk, hogy Istennek ez az Ígérete is bekövetkezik és a teljes megváltás a miénk lehet. Az eljövő Urnák János utat készít. Az útkészítés lényege a megtérésre való felszólítás és a bűnbocsánat hirdetése. Jézus Krisztus fogadására azzal lesz alkalmassá az ember, — ha bűneit meglátja, megbánja és elfogadja Isten bűnbocsátó ke­gyelmét. A Krisztus második eljövetelére váró gyülekezet is ezzel teszi magát méltóvá megváltó űra fogadására és az üdvösség elnyerésére. Megtérni azokból a vétkeinkből kell, amelyekkel megszegtük Isten akaratát és amelyek szembeál­lítottak bennünket az emberekkel, A megtérés kötelezettsége tehát a mindennapi életre szól, ami az emberi közösségekben folyik le. Itt kell önzésünkből, szeretetlenségünkből és indu­latainkból, úgy visszatérni Istenhez, hogy megtért életünk szeretetet és békét, igazságot és tisztaságot árasszon. Amilyen örvendetes számunkra az Ígéret, hogy Urunk jön (ezért evangélium az ige), éppen olyan komoly figyelmeztetés is. Advent ideje ezért legyen most is a megtérésnek, a bűn­bánatnak, az Istenben való megújulásnak áldott alkalmává. Vizsgáljuk meg, mi az, amiben hűtlenekké ég engedetlenekké lettünk Istenünkhöz, — mi az, amivel megrontottuk magunk és mások életét, amivel békétlenséget okoztunk, ami gátolta mások —emberek és közösségek előrehaladását, boldogulását. Igaz megtérésünkkel legyünk mi magunk is a visszatérő Or útjának készítőivé. Mezősi György HÉTRŐL—HÉTRE Zakariás 9,9. Kis diákok az oszstályajtó nyílásában leselkedve várják a folyosó végén felbukkanó tanárt, és helyükre rohanva kiáltják: „jön!”. Az érkező nagyságok, vagy ellenség feltűnését kémlelő őrszemek kiáltása is az: „jön!” Az egyházi újesztendő ádventi kapujában az egyház is azt kiáltja: „jön!” De ki is tudná felso­rolni azt a megszámlálhatatlan alkalmat és helyzetet, ame­lyikhez ez a kiáltás illik: „jön”? A „jön!” szó sokaknak félelmet és rettegést, másoknak reménységet és örömet, ismét másoknak boldogságot és öröm­ujjongást jelenthet. Azok számára a legboldogítóbb szó a „jön!", akiknek gyógyulást, szabadulást ág életet jelent. Ha az advent csak emlékezés, és egy megszokott folya­matnak az ünnepélyes, díszes nyitánya volna ádventi koszorú­kul, gyertyákkal és zengő hivmuszokkal, akkor igen sekély es örömet jelentene csupán. De az ádventi vendég igazi örömet hoz, mert szabadulást, igazságot és élótet kínál mindazoknak, akik várják és befogadják őt. Tudsz-e neki örvendezni? Meghódol-e szived előtte? . Az őt már elfogadott ujjongó szív és egyház hálakiáltása ma, ádvent jöttével a drága szó: „jön!". Sekeray Miklós NAPRÓL-N APR A VASÁRNAP: II. KRÖN. 20, 20. — Zsid. 1, I. — Isten vég­telen türelmét és szeretetét hirdeti, hogy sokszor és sokféle­képpen kijelentette magát az embernek. Ezt hirdeti az új ádvent is. De hitet js sürget, mert a Fiú által adott isteni kinyilatkoztatással elkezdődött az utolsó idő. Zak. 9, 9—10, Zsolt. 73. * HÉTFŰ: EZS. 57, 21, «— EF. 2, 17. — A szent Isten a békes­ség evangéliumával közeledik a bűnös emberhez. A Krisztus által szerzett békességet Isten felkínálja minden embernek. Hab. 2, 1—4, I. Móz. 3, 1—15. (Hm. 5, 18—19.) KEDD: ZSOLT. 43, 3—4. — I, JN. 5, 20. — Az Isten által meg világosított értelem felismeri: Isten elküldte Fiát, hin­nünk kell Benne, remélnünk kell, hogy Vele együtt is leszünk. Krisztussal lenni: ez az örök élet. Kol, 1, 9—14; I. Móz. 3. 16—24. (Gál. 4, 4—5.) SZERDA: V. MÖZ. 7, 9. — II. KOR. 6, 2. — Isten irgalma végtelen. Most kell megragadnunk az üdvösség felénk nyúj­tott ajándékát, amikor igéjében szól hozzánk. II. Sám. 7, 4—9, 11—14/a, 16; I, Móz. 8, 15—22. (Zsid. 11, 7.) CSÜTÖRTÖK: ZSOLT. 145, 8. — I. JN. 4, 9. — A látha­tatlanságban lakozó Isten szeretete a mi látható világunkban a testté lett Igében, Jézusban vált érzékelhetővé. Szeretetét azért mutatta meg Isten, hogy éljünk általa. Ezs. 64, 1—3; I. Móz. 9, 8—17. (Rm. 2, 4J PÉNTEK: II. MŐZ. 33, 13. — LK. 1, 32—33. — Jézus ural­ma kiterjed az egész világra és magába foglal minden időt. Uralma most még rejtett, de egyszer mindnyájan meglátjuk. Jn. 18, 33—37; I. Móz. 12, 1—10. (Zsid. 21, 8—10.) SZOMBAT: ÉZS. 9, 12. — LK. 21, 36. — Jézusra figyelő imádságon vigyázással menekedhetünk meg a haragvó Isten ítélete alól, Sof. 3, 14—17; I. Móz. 15, 1—6; (Rm. 4, 3; 23, 25.) Mai, 3, Iá—24, Pintér János

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents