Evangélikus Élet, 1960 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1960-10-30 / 44. szám

KP. RßftM. BP. 72. A% egyház és a világ MENEKÜLÉS A VILÁGBÓL. A reformáció történelmi ér­deme többek között, hogy újból fölfedezte és az egyház kül­detése érdekében végiggondolta az egyház és a világ helyes viszonyát. Jól látta, hogy sut, egyházat a maga útján két kísértés kíséri, amelyek viszonyát a világhoz elhomályosíthatják és megront­hatják: Menekülés a világból és a klerikalizmus. Az egyház történetében kezdettől fogva megvolt az a veszély, hogy „hátat fordít” annak a világnak, amelyben él. Hivatkozva a Szentírásnak a világról alkotott, felfogására, voltak olyan korok, amikor egyenesen az „igazi kegyesség" legfontosabb ismertető jelének tartották a menekülést a világból. Ennek a kegyességnek egyik formája volt maga a szerzetesség is. A KLERIKALIZMUS. A másik veszély a fentinek éppen az ellenkezője volt: a világ elegyháziasítása. Ez a kísértés két formában szokott jelentkezni. Az egyház történetében ismétel­ten találkozunk azzal a kísérlettel, hogy az egyházat a világhoz idomítsák, tehát lényegében világgá tegyék magát a egyházat. Ez a magatartás annyira elsekélyesítette sokszor az egyház igazi hitét és küldetését annyira meghamisította, hogy teljesen veszendőbe ment a keresztyénség felelőssége a világért. Sokkal erőteljesebben jelentkezett ennek az eltévelyedésnek a másik formája, amit röviden klerikalizmusnak szoktunk nevezni. Legveretesebb alakjában a római katolicizmusban található meg ez az irányzat, de tudnunk kell azt is, hogy ez a kísértés mindig megvolt és megvan ma is a protestáns keresztyénség talaján is. A klerikális tévelygés úgy akarja rendezni az egy­ház és a világ viszonyát és kapcsolatait, hogy az egyház pa­rancsolhasson a világnak. Az egyház a világ vallásos felépít­ménye, közli azokat az erkölcsi és társadalmi alapszabályokat, amelyekhez a világnak igazodnia kellene. Nem egyszer talál­kozunk az egyház történetében olyan kísérletekkel is, hogy az egyháznak ezt az .,uralkodni akarását” politikai, gazdasági és társadalmi eszközökkel kényszerítsék rá a világra, közelebb­ről az államra. A jezsuita gyóntatóatyáknak egyik legfonto­sabb feladata éppen az volt, hogy az egyháznak ezeket a cél­kitűzéseit „minden eszközzel’’ megvalósítsák. Hiszen a cél szentesíti az eszközt. > A REFORMÁCIÓ ÁLLÁSPONTJA. A reformáció állás­pont ja..kezdettől fogva világos volt ezekkel az ismételten je- lehtkező' kísértésekkel szemben, amikor á világot meghagyta világnak és tudatosította az emberekben, hogy nem minősül igazi keresztyén életnek sem az, ha ki akarunk menekülni a világból, de az a'kísérlet sem, hogy uralkodjunk: a világon. Nem véletlen, hogy az a középkori egyház, amely erőteljesen biztosítani akarta az egyház uralmát a világi renden, a szer­zetességben ennek éppen az ellenképét alkotta meg. A kéttő ugyanannak az elvi meggyőződésnek a hajtása: mindkettő megkerüli a problémát, a világ világi küldetését és vele szem­ben valami sajátos „keresztyén” képletet akar létrehozni. A lutheri reformáció álláspontja azonban távolról sem azt jelenti, hogy figyelmen kívül hagyta az élet különböző területeit. Amikor visszaadta ezeknek a területeknek a maguk önálló méltóságát, akkor kapták meg egyúttal Isten rendelte értelmüket is. Ezért hangsúlyozza a reformáció a család, a hi­vatás és az állam fontos isteni küldetését a világban. Luther nem azért tiltakozott a keresztyén aszkézis, ön­sanyargatás stb. ellen, mert minden erkölcsi értékét kétségbe vonta volna, hanem éppen ellenkezőleg az egész életet vette halálosan komolyan erkölcsi szempontból. A keresztyén em­bernek a házasságban, a hivatásban, az állampolgári maga­tartásban kell erkölcsileg megállnia a helyét, mert ezeket a nagy alaprendeket a Teremtő Isten a világi élet jórendje ér­dekében adta. A reformációnak ezzel a felismerésével függ össze, hogy a „hivatís”-t egészen modernül értelmezte. Az el­hívás a világba szólítja a keresztyéneket, ott kell a helyüket megállniok. Ennél világosabban nem lehet megfogalmazni az egyház és a világ pozitív kapcsolatait. A KORLATOK. A világ azonban nem olyan területe Isten­nek, ahol a keresztyén ember erkölcsi tökéletességre tudna eljutni. A világ és a mindennapi élet a kísértések területe, ahol az ember bűnbe esik ismételten. Az Isten irgalmassága nélkül nem is tudva élni azokban. Nem a saját tökéletessége, *>keresztyén többlete” kísérik és tartják meg életútján ebben a világban, hanem az Isten megbocsátó kegyelme. Mert „Nap­ját felhozza mind a gonoszokra, mind a jókra és esőt át mind az igazaknak, mind a hamisaknak” (Mt. 5, 45.). Így lesz a mindennapi élet az Isten irgalmas szeretatének a helyévé, benne tapasztalja meg az ember, hogy Isten irgal­massága megtartja a bűnöst, a múlandóságnak alávétett em­bert- A reformáció legnagyobb tanítása, a bűnös ember meg- igazitásáról szóló prédikáció adja a legszilárdabb alapot ahhoz, hogy a keresztyén ember bátran és félelem nélkül dolgozzék a világban. Dr. Pálfy Miklós IMÁDKOZZUNK A REFORMÁCIÓI EMLÉKMŰ WORMSBAN A wormsi birodalmi gyűlésen 1521. áprilisában utasította vissza Luther tanainak és könyveinek megtagadását. Wormsban 1868-ban Ernst Rietschel szobrászművész tervei alapján monumentális reformációi emlékművet állítottak fel a Szentháromság-templom­mal szemben. A nagy alakcsoport középpontjában áll Luther nyitott Bibliával, lábainál a refor­máció előfutárait a francia Wald Péter, az angol Wiclif János, a cseh Húsz János és az olasz Savonarola Jeromos. A Luther-szobor talapzatán a reformátor életéből való relie­feket, kortársainak mellképeit és Luther-mon dásokat láthatunk. Az emlékmű oromkoszorú­ján Luther segítőinek és támogatóinak alakjai állanak, közöttük pedig az ülő alakok a ne­vezetesebb „Luther-város”-okat személyesítik meg: Speyert (protestáció 1529), Augsburgot (Ágostai hitvallás 1630) és MagdeburgoL „Csak győzhetetlen erős hitből eredhet"- Az „Erős vár“ egykori műfordítás-pályázata Urunk, aki feltártad élőt- \ tünk a menny titkát, buzdíts fel minket, hogy most is, ezen az ünnepen is keressük S Te országodat. Hogy Isten Fia vagy, hogy az Égből szál­lottal alá, hogy így tettek nagy apostolaid és a refor­mátorok Rólad bizonyságot, mind-mind, azt hirdeti, hogy Te túl a sötétségnek és a halálnak ezen a világán, s mégis ebben a világban le­hetővé tetted, hogy megismer­hessük az örök üdv és véget nem érő szeretet birodalmát. Hozd most is igédben, apos­tolaid bizonyságtevésében kö­zel hozzánk a te országodat, hogy megpihenhessünk és ün­nepelhessünk Tebenned. Irgal­mas szeretetedért kérünk, hallgas meg és áldj meg minket. NEGYEDSZÁZADOS ira­tok három vaskos, hosszú irat-tokban. Egy régi pályázat iratai. Böngészgetem az Egye­temes Irattár kutatójában. Ide jutottam el, keresgélve Luther zengő harci dalának, az „Erős vár”-nak magyar fordításait. Izgalmas énekügyi és vers­kérdés ez, amely időnként fel­veti fejét közöttünk. Hol egyes költőket éget belül a jó mű­fordítás vágya, hol közös ösz- szefogásban keresik az igazán jót. Igazán jó fordítás nincsen közkézen. Ez inkább amolyan hideg ténymegállapítás. A valóság az, hogy engem is. mint igen­igen sokakat egyházunkban, mély, élményszerű emlékek kötnek össze a ma használt szöveggel. Az erő és hit zúdul benne felém. A vidéki város evangélikus kisebbségi gyülekezetében en­nek a dallama és szövege ve- retezte ünneppé október 31-ét s amikor templomunkból szí­vemben ezzel a szöveggel lép­tem ki az utca hétköznapi for­gatagába, különös öntudattal és büszkeséggel néztem más ismerőseim szemébe, akik nem tudták mi ez: evangé­likusnak lenni. Én tudtam — s ez a szöveg és ez a dallam muzsikált ben­nem. Amikor először remegtem meg, a szabadtéri színpadon hallva az Ember Tragédiájá­ban Luther rövid néhány sza­vát, ugyanez az ünnepi érzés, ez a szöveg és ez a dallam zen­gett bennem. A költői, Luther szájába adott szavak, amelyek az „Erős vár” szövegét-dalla­mát zsongták bennem, ezek voltak: „nem ismered te a tűz­nek varázsát, ki csak fazék alatt isméred azt!” Igen, a „tűznek varázsát” ez a szöveg megismertette velem. Persze tudom: mélyebben rendülnék meg. ha igazán ért­hetném lelkében is az eredeti szöveg tüzét. Régi gyülekezetem oltár­képe jól sikerült van Dyck másolat. Sok drága emlék fűz boggá, s benne « tnüvésa sees is' mindig lenyűgözött. De mennyivel nagyobb élmény volna, ha az eredetit láthat­nám! LUTHERRAL HITBEN RO­KON MAGYAR LELKEK is érzik ezt a nagy ének kapcsán s bizonnyal ebből származott, hogy 1934-ben az Egyház­egyetem pályázat kiírásával „olyan műfordítást kíván, mely hű tükre legyen a refor­mátor lelkének, éreztesse a XVI. század vallási válságából diadalmasan kiemelkedő hit erejét és oly magyar nyelven szólaljon meg, mintha Luther­nak e műve valamely magyar lélek költői alkotásvágyából született volna.” Előtte cikkeznek az eddigi műfordításokról s mint jelen­tősebbeket, 28—30-at is fel­sorolnak, köztük ilyen nevek­től származókat, mint Csengey Gusztáv, Kozma Andor, Masz- nyik Endre, Sántha Károly, Stromp László, Székács Jó­zsef, Torkos László, Vietorisz József. A pályázatra 136 pályamun­ka futott be. Kétszázra tehető hát az „Erős vár a mi Istenünk” ma­gyar műfordításainak száma. Az igazi jó fordítás nincsen közöttük. Ezzel még adós egy­házunk is s a magyar iro­dalom is. Egyet ismerek, ami közel van hozzá — soron kí­vül persze — a József Attiláé, Figyelemre méltók Payr Sándornak a pályázatot meg­előző tájékoztató jegyzetei a szöveghez. Pontos filológiai és teológiai megjegyzéseket fűz egyes vitás sorokhoz, de előbb vázolja az ének keletkezését Ebből idézek. „1527 VÉGÉRE KELL TENNI AZ ÉNEK KELETKEZÉSÉT. 1527 óta ugyanis, amint Lu­ther mondaná, az ördög az egyik csapást a másik után zú­dította reá. Augusztus 16-án égették meg jó barátját, Kai­ser Lénárd lelkészt Passauban. Még ebben a hónapban kitört Wittenbergben a pestis. Az egész egyetem Jénába hurcol- -kodott. Luther maradt és szembenézett a halállal. Októn bér 31-én veit tízéves forduló­ja a 95 tétel kiszögezésének. Luther ezt családi körben meg is ünnepelte. Ez a nap felúj ítá lelkében a kiáilott veszedel­meket: a pápai átkot, a wormsi utat és a többit. Az év végén pedig Pack Ottó szász kancellár egy hamisított okmánnyal a vallásháború hí­rét költötte. Mindenki komoly­nak vette. Hesseni Fűlőp már meg is indítá a seregeit. Lu­ther is a közeli háborúról ír leveleiben. Prédikációiban a Sátán erejét és csalárdságát festi oly képekkel, mint az Erős vár. Ez volt íme az idő és alkalom, mely a reformáció nagy harci dalát megszülte.” A pályázat eredménytelen maradt a 136 beérkezett mun­ka ellenére is. A POROS IRATOK KÖ­ZÖTT ott találom néhai jó Kovács Sándor tiszta írását s tiszta gondolatait. Ö volt ak­kor a Luther Társaság főtit­kára. Kezével lift gyűlési tárgyrendekből s beszámoló jelentésekből olvasom, hogy „csak kevéssel jutottunk kö­zelebb a célhoz”, mert „a mi korunk nem congeniális Lu­ther korával s így hite is gyenge mécsvilág az ő hatal­mas lángú hite mellett”. Sze­rinte a pályázókra és pálya­munkákra „rányomta bélyegét a kor, mely — mivel igazán élő hite nincsen — a hitnek nyelvét sem ismeri”. Az ered­ményt mentendő Geduly püspök innen-onnan vett jó sorokból összeállított három variánst terjesztett elő. Ko­vács Sándor azonnal kész a bírálattal: „hiányzik belőle az a tűzfolyam. amely az eredetit jellemzi s amely csak győz­hetetlen erős hitből eredhet”. Igaz, amit Nelle Vilmos himnológus mondott: „A vi­lágnak kevés költője volt oly szerencsés, hogy legmélyebb belső mivoltát, személyiségé­nek titkát, jellemének saját- szerűségét egyetlen költe­ményben oly teljesen és vilá­gosan fejezze ki, mint aho­gyan Luther tette ezt akarat­iamul is ebben az énekében.” J így látom az Istent Tudom, hogy Istenről nem szabad képet formálnunk a magunk eszével, szülői örök­ség szem előtt tartásával, ha­nem csak az ige kijelentésére figyelve. Isten olyan, ahogyan a Bibliában megszólal1 és elénk lép. S ott elénk lép, mint ke­gyelmes és „kegyetlen” Isten« aki kész az egyiknek tízezer talentumot elengedni, s úgy áru akkor a másikat irgalmatlanul elveszteni. Ez így van és ez utóbbi mégsem az én Istenem! Én pL a „kettéhasogató” Istenről nem tudok bizonyságot tenni. Engem ez az Isten szolgála­taim közben még egyszer sem akart igazolni. Ha fenyegetőz­tem vele, ítéletes igéivel, min­dig cserben hagyott, s én vagy megalázkodtam ilyenkor, vagy Jónás próféta módján duzzogd tam, hogy nem fémjelezte Vt én fenyegetéseimet. Szolgálataim közben min­dig az az Isten állt mellénk keresett jó talajt az ige-mag­nak, akinek nevében mertem bátran, határozottan hirdetni, hogy nincsen olyan nagy bűn« senkinek, amely miatt Isten undorral elfordulna az az alatt szenvedőtől. Igazán sok undorító bűnt ismerünk, Isten azonban a legundorítóbb bűn alatt is gyermekeit keresi. Gyermekkorom legmegrá­zóbb élménye az volt, amikor egy udvaron 17 egymás mellé fektetett halotthoz jötték azok. akik hiányzó hozzátartozóju­kat sejtették a kiterítettek kö­zött. Remegve emelgették a véres, sáros katonai sátorlap»* kát és aki ráismert hozzátar­tozójára, az sírva, sikoltva bo- rult a tetemre és csókolgatta véres, szennyes arcát. Én pár lépésre állva, émelygő gyo­morral, csak ezt ismételgettem magamban: ezer koronáért sem emelném fel azt a sátor­lapot és csókolnám meg a ha­lottak valamelyikét. Én nem tettem volna meg semmi pénzért, de apa, anya. testvér megtette szeretetből magátólértetődően. Minél idősebb vagyok, an­nál inkább így látom és ilyen­nek látom azt az Istent, akit meg kell mutatni szeretettek hittel, bizalmat ébresztve ö iránta, akiről azt olvassuk az igében, hogy nem akarja a bűnös halálát, hanem azt akarja, hogy a bűnös megtér­jen és éljen. így kell megszó­lítani a bűnnel küszködő em­bert: tisztátalan vagy, undo­rító a bűnöd, de ne szaladj vele, állj meg, várd meg az Istent, mert dolga van veledl Hogy mi dolga? Meg akarj« mondani neked, hogy az övé vagy és meg akar tisztítani a maga számára. Minket ennek az üzenetnek a továbbadásával bízott meg az Isten és nem a külső sö­tétség, a ketté vágatás ijeazté- sévet ,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents