Evangélikus Élet, 1960 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1960-10-16 / 42. szám

KP. BERM. BP. K.

/Jjiiii az a ita fi...

▲ Prágai Keresztyén Békekonferencia reménysége

A keresztyén egyházak párbeszéde egymással és a világgal egyre inkább döntő szakaszába lép. A második világháború embertelen pusztításai és észbontó cselekedetei felébresztették a keresztyén felelősséget az emberért, az emberi értékekért, az emberiség sorsáért. A háborúban dühöngő szeretetlenség fölkeltette a vágyat az emberben, hogy a krisztusi követség tartalmának a megtagadását fölváltsa az irgalmas felebarát samaritánusi lehajlása a háború borzalmaiban elfásult lelkű és kiszikkadt testű emberhez. Ez a felelősség és vágy hozta létre a háború befejezése után a különböző keresztyén megmozdulásokat, az egyházi világszervezeteket. Abban a történelmi pillanatban jól és világosan fogalmazták meg és végezték a keresztyénséghez méltó „jócselekedeteket”: Segítettek a szűkölködőkön a krisztusi parancsolatnak a jegyében: „...éheztem és ennem adtatok; szomjúhoztam és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem. Mezítelen voltam, és felruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam és eljöttetek hozzám.” (Mt. 25, 35—36.). Mert hiszen ifimennyiben megcselekedtétek (ezt) eggyel is az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg” (Mt, 25, 40/a). De jól látták ezen túlmenően azt is, hogy a sebek bekötözése másodlagos feladat: Azt kell megakadályozni, hogy sebek keletkezzenek, azt kell megakadályozni, hogy az emberiség még egyszer beleszédüljön a háború igézetébe! Erre kötelezte el magát az Egyházak Világtanácsa és testvérszervei: a Lute- ránus és Református Világszövetség. De erre tett hitvallást a német nép is stuttgarti bűnvallásában.

M

indez a szép látás és elszántság lassanként feledésbe ment.

Az „élelemosztás” is, meg a „lelki összefogás” is egyre jobban átcsúszott a Kelet ellen tervezett „kereszteshadjárat”- nak a síkjára. Az eredeti célkitűzések lassanként feledésbe mentek, Nyugat-Németország vezetői a revánspolitika vizeire eveztek, és egyre nagyobb szerepet kaptak a keresztyén világ- szervezetekben és így az eredeti célkitűzések ha nem is mentek feledésbe, de legalábbis háttérbe szorultak és másodrendű kérdéssé lettek.

A Prágai Keresztyén Békekonferencia vállalta azt a külde- tést, hogy a keresztyénséget visszavigye 1945-ös „állapotába". Abba az eredeti kiindulópontjába, amikor a második világháborúnak a tapasztalatai a „csak béke” oldalára állították a keresztyén világszervezetek vezetőit és tagegyházait. így értendő az a sokszor hangoztatott tétel, hogy a Prágai Keresztyén Békekonferencia nem akar „ellenökumené lenni”. A prágai mozgalom „reformáció” akar lenni a szó igazi értelmében! Vissza akarja és vissza is fogja vinni a keresztyén egyházakat oda, ahol 1945-ben voltak, amikor egyértelműen vallották: ,J5oha többé háborút!” Mi nem propagandát űzünk és nem államférfiakat „támogatunk”! Mi elvet képviselünk! A béke, a békés egymás mellett élés lehetőségének, a békés gazdasági versenynek, tehát a „nyomorúság” megszüntetésének az elvét irtuk zászlónkra és azt nem tudja onnan • letörölni semmiféle „keresztesháborús ideológia”, akár protestáns, akár katolikus köntösben jelentkezik! Es közben nem arra hivatkozunk csak, hogy Jézus Krisztus a Békesség Fejedelme az írás bizonysága szerint, hanem éppen azokat az érveket vesszük most elő, amik az Egyházak Világtanácsának az amsterdami világgyűlésén közös felismerései voltak. Nemcsak az Írás „betűje” kötelez bennünket erre, hanem sokkal inkább a „lelke”. A „betű”, a sok szólam és nyilatkozat, ami azóta elhangzott és nyomda- festéket látott, nem az életet, hanem a halált: a hidegháborút, a lelkek megfertőzését és meggy álázását, a lelkek háborúját és szerencsétlen viaskodását eredményezte. A „felelősség lelkét” fogjuk feltámasztani az 1961-es összkeresztyén Béke- világgyűlésen!

Ebből a „reformációs” küldetésből értett meg valamit dr. Harms, a Nyborgi Európai Konferencia titkára, amikor mint a Prágai Békekonferencia 3. teljes ülésének a résztvevője ezt a nyilatkozatot tette: „Az Egyházak Világtanácsa és a Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsága nem léphet fel azzal az igénnyel, hogy megfelelően képviselné a kelet-európai nemkatolikus egyházáltat”. Egy nyugati ember mondja ki tehát az igazságot: Nem a Prágai Békekonferencia mondható Keleti Okúmenénak, hanem az Egyházak Világtanácsa minősül Nyugati ökumenénák! Mi ezt igen sok esetben láttuk így, de jólesik, ha ezt a nyugatiak is így látják. A Prágai Békekonferencia bázisának a szélesítése éppen ezért csak úgy képzelhető el, hogy a „reformációs” küldetésben találkoznak velünk Nyugat keresztyénéi, azaz visszatérnek az 1945-ös meglátásokhoz és célkitűzésekhez: Megszüntetni a háború lehetőségét, vagyis támogatni a leszerelés elvét.

ET idegháború nélkül a leszerelést munkálni — ez ma az ■“ egész emberiség jelszava. S ebben az emberiségben benne vannak a keresztyének is! Velünk vannak ezen a fronton a szabadságukért most harcoló, vagy az elnyert szabadság birtokában az életük útját most megszabó volt gyarmati országok keresztyénéi és azok a világhírű teológusok, akik eljöttek Prágába. Kloppenburg nyugatnémet egyházi elnök ma is a Prágai Békekonferencia elnökségi tagja! Dagadu meghalt, mielőtt előadását megtarthatta volna Prágában! De helyette ott voltak Ázsia és Afrika keresztyén egyházainak az emberei és őket nem köti béklyóba Európa tanácstalansága, vagy elhibázott útja. Es ahogyan az ENSZ-ben megváltoztak az erőviszonyok a békét akarók javára, ugyanúgy tolódnak el az erőviszonyok az egyházi szervezetekben is Krisztus igaz tanúinak a javára. Ebben rejlik az 1961-es összkeresztyén Békevilág- gyülés nagy reménysége és ígérete. Niemöller ezt így fogalmazta meg Prágában:'„Ne engedjenek egy jottányit sem abból, ami ma a kérdés számunkra. Eljön a nap, amikor az egyházak követni fognak bennünket.” Eljön a nap — és az nem messze van —, amikor a keresztyén egyházak többsége velünk együtt lép az igazi keresztyén bizonyságtétel útjára!

JÉZUS

Lapunk múlt heti számában SZERESS címen Isten szerete- téről olvashattunk. Most lássuk meg Isten szeretetének megnyilvánulását Jézusban.

A Szentírás szerint Isten szeretete

JÉZUS KRISZTUSBAN TESTET ÖLTÖTT

megjelent az emberek között, élt, szolgált, szenvedett és ezért világos előttünk, hogy Isten szeretete nem valamilyen elmélet, gondolat, eszme, világnézet, filozófiai okoskodás hanem olyan erő, amelynek megjelenésére és hatására az emberek között szükség volt. Mégpedig mind az egyénnek, mind a közösségnek. Ha Isten szeretete élettelen lett volna, ha az emberek között idegen maradt volna, ha érthetetlen és szükségtelen lett volna, akkor se erről, se Jézusról ma már nem beszélne senki sem. Természetesen se keresztj'én- ség, se gyülekezet nem léteznék többé.

A Jézusban megjelent szeretet, azaz Jézus Krisztus szeretete felkavarta az egész akkori helyzetet. Nem mintha ilyen erő Jézus koráig nem lett volna, nem beszéltek volna róla, nem hirdették és tanították volna, de ahogyan Jézus szeretett, az akkor is, ma is forrongást idézett és idéz elő. Ennek a szeretetnek megjelenése és cselekedetei ugyanis leleplezik azt a másik mindenkori szereletet, amely hamis, gonosz, értelmetlen, halálos, amelynek semmi köze nincs Isten szeretetéhez, bármennyire is szeretné azt bárki így feltüntetni és kegyes módon igazolni.

„ROMBOLÓ” SZERETET VOLT

a Jézusé a bűnnel szemben, mert Jézus szeretete és a bűn nem férnek meg egymással. Jézus a szeretet megvalósuló közösségét Isten országának nevezte, amely ország már a földi életben is létjogosultságot és lehetőséget kap, de ez az ország nem épülhet fel a bűnre. Egyetlen akadálya és ellensége a bűn és semmi más. Ezért kellett szembe fordulnia vele annak, akinek a szeretete bűntelen, tiszta volt. Ebben a tekintetben Jézus kíméletlen volt, sokak számára teljességgel elviselhetetlen, kibírhatatlan. Ezért rontottak reá több oldalról is, teljes egységgel, olyan szenvedéllyel és gyűlölettel, addig, amíg keresztre feszítették.

Jézus tudta ezt. Ö nem volt idegen a maga korában, vagy akár tudatlan, naív és tájékozatlan. Kellett, hogy ismerje a csoportok, pártok, szekták, érdekek között dúló ellentéteket és viszályokat. Nem volt előtte rejtve az akitori „egyház” magatartása, a főpapok, írástudók és mások „lelki állapota”, a mammon hódítása, a szegény nép, a lenézettek, kitaszítottak siralmas lelki, testi nyomorúsága. Mivel az egész összetételét mindenestől elveszettnek látta a bűn miatt, azért „rombolt” a szeretetével, hogy

A RÉGI VILÁG HELYÉBE

ÚJ KERÜLJÖN

Ez az új abban mutatkozott meg, hogy Jézus nem ismerte el a gazdagok és hatalmasok előnyeit. Nem befolyásolta őt se az írástudó dús vacsorája, se a vámszedők lopott kincse, se Heródes királyi rangja, a helytartó Pontius Pilátus római küldetése vagy a főpapok díszes, „szent” ruhája.

Nem volt Jézusban faji előítélet. Nem adott előnyt a zsidónak és nem nézte le a po- A SZERETTEI

gúnyt. Amíg amazok örökös I vitákban marták egymást (de I a vérontástól sem óvakodtak), amíg úgy látszott, hogy tűz és víz nem lehetnek egymáséi, addig Jézus úgy fordult feléjük, hogy egymáshoz vezesse őket.

Mert Jézus úgy látta, hogy a Külsőségek mögött egyrészt kemény, másrészt vergődő szívek dobognak, s azokban vagy valami menthetetlen telítettség, vagy valami végtelen hiányérzés van, amelyről maguk se tudják, hogy mi az. Valamennyien vagy az ál-nyugalom, vagy a nyugtalanság boszorkánykörébe kerültek és hiába próbáltak menekülni onnan.

A BÜNBOCSÄNAT

evangéliumát ezért hirdette olyan erővel mindenkinek és minden felé, hogy eljussanak Isten országába, a teljes békességre, hogy átéljék az ö sze- retetét és cselekedjék azt.

De Jézus szeretete csodálatos titkának csak egyik része a

I hirdetett evangélium, a másik I része annak a cselekvése. Csak néhány személyre gondoljunk, akiknek élete útját olyan döbbenetes és váratlan módon megfordította. Elég, ha csak ennyit írunk: Zákeus, a samá- riai asszony, a bűnbánó Magdolna, a megtérő lator és maguk a tanítványok is. Azután a gyógyítások is erre mutatnak: a kapernaumi százados szolgája, a gutaütött, Jairus leánya, a holdkóros fiú, a jeri- kói vak és a többiek sokasága.

Minden eset és esemény: Jézus cselekvő szeretetének diadala.

Mindez azonban csak néhány emberi év gazdagsága.

Ami kiszámíthatatlan, az az Ö szeretetének a teljessége: a — kereszt.

S ez a Jézus, aki szeretetből mindig ugyanazt cselekedte, amit mondott, mindent, mindent összefoglalt a nagy parancsolatba:

„Szeresd az Urat.és ... szeresd felebarátodat...”

Várady Lajos

Keresztyén magatartás

Róm 3, 23-28.

Vélt helyzeti előnyüket fitogtató s vele gyakran visz- szaélö híveknek azt írja az apostol: Istenhez való viszonyunk tekintetében mindnyájan egyforma helyzetben vagyunk. Mindnyájan ’ vétkeztünk Ellene. Ezért „egymás között mindnyájan öltözzetek fel az alázatosságot!” , (I. Pét. 5,5.) Isten gyermekeihez csak ez illik. Különösképpen, ha meggondoljuk, hogy elfogadott bennünket, váltságában részesít s az igaz Jézus Krisztusért, az ö Fiáért minket is igazaknak tekint. A múltra gondolva ezt úgy fejezi ki, hogy Isten, magát türtőztetve elnézte bűneinket, „a mostani időben” pedig rávetette Jézus Krisztusra. A magukat vallásosaknak tartó, erkölcsileg mások felett álló, ezért Isten kegyelmére „rászolgáló” híveket megalázva, arra akarja buzdítani: legyen Istenhez és embertársaikhoz való minden viszonyulásukban, egész magatartásukban döntő a dicsekvést kizáró alázatosság. Lás-1 sák meg, hogy a kereszten értünk szenvedő Krisztusban maga Isten jön felénk, hitet ébreszt bennünk, szeretetéből nem követel tőlünk, hanem cselekszik értünk. Hitet ad, s

hit által boldogan o. magunkénak valljuk mindazt, amit cselekedett.

E mostani idő tehát mindennél nagyszerűbb alkalom, öröm ébred a szivünkben, hogy hihetünk Benne, s Lelke által folyton növel a hitben. Krisztushoz vezet, Krisztusnál tart meg.

Hol marad a dicsekvés? Lehetetlenné vált! Istennel való viszonyunkban mindig döntőbb lesz, hogy imádkozzunk Hozzá, kérjük Tőle, vezessen olyan megigazulásra, mint amilyenre a vámszedőt eljuttatta, aki „megigazulva ment alá az ő házához?’ „Mert mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztalta- tik.” (Lk 18, 14.)

A Szentlélek Úristen tegye igehallgatásunkat és vasárnapunkat olyan áldásthozóvá. hogy azután más, Istennek tetszőbb legyen embertársainkhoz való magatartásunk is. Őszintébb legyen a szavunk, tettetés nélküli minden viselkedésünk, s önzetlenül fáradozzunk mindnyájunk javáért, népünk és az egész emberiség boldog holnapjáért.

Pásztor Pál

Vaüásszaiiaslság Nigériában

„Nigéria kormánya minden állampolgárának teljes vallás- szabadságot biztosít” jelentette ki Esly Tanyisi nigériai evangélikus tanár, aki a Dán Szu- dán-misszió ezévi rendes ülésén vett részt. A nigériai kormány legtöbb tagja ugyan mohamedán, de komoly törekvése a kormánynak, hogy a politikát és a vallást ne engedje összekeverni egymással. A keresztyén missziónak Nigériában nincs semmi nehézsége. A legutóbbi évben az önálló lute- ránus egyházban 2000 nigériait kereszteltek meg.

Imádkozzunk

Urunk, Te szüntelenül munkálkodói, s azt akarod, hogy mi is, ebben is Hozzád legyünk hasonlókká. Távoztasd el azért tőlünk a munkakerülés ördögét, s adj jó kedvet a szorgalmas tevékenységre, feladataink hűséges végzésére.

Legyen áldásod a munkán, s minden becsületes dolgozón. Adj belső csöndességet, alázatosságot, hogy ott, ahol vagyunk, ebben a mi időnkben is

hűséges sáfáraidnak találtassunk. Tartsd távol tőlünk az önzést, amely csak önmagáért és önmagának akar mindent. Lelkesíts, hogy másokért, az emberiség közös nagy céljaiért odaadással és hűségesen tudjunk munkálkodni, amíg nappal vagyon: ha pedig eljö az éjszaka, amidőn többé nem munkálkodhatunk, adj csöndes pihenést és örök békességet Tenálad, a Te országodban. Ámen.

Törvény — hit

Törvény. A cselekedetek ki- parancsolója. Rákiált az emberre: Még nem tetted meg?! Csináld! Végezd! Gyerünk, — gyerünk! A törvény mindig ijeszt, nyugtalanít, futtat. A törvénynek nincs szíve, csak kemény parancsszava, ezért nem tud velem érezni.

A törvény nehéz. Nem én alkottam, nem az én örömhöz szabták, engem nem kérdeztek meg, hogyha végrehajtására kerül a sor, meg tudom-e tenni. Csak életbe lépett és számomra kötelességeim és mulasztásaim fokmérője lett.

A törvény, mivel bemutatja, hogy követelményei betöltésére képtelen vagyok, vagy megsemmisít lelkileg, vagy csalásba, képmutatásba hajszol. Kezdek csak látszatra dolgozni, de abban nincs köszönet.

A törvény útja az üdvösség, szempontjából járhatatlan út. Ezt az egész .Szentírás így látja. S ehelyett a hit útjára irányítja az üdvösség felől tudakozódókat.

A hit megléte mindig annak

bizonysága, hogy találkoztam Valakivel, aki által megerősödött az életem. Istennel találkoztam. De ez a találkozás nem azt jelenti, hogy a hit birtokában tételenül mélyedheíek el Isten boldog szemlélésében, nem törődve emberekkel, világgal, kötelességekkel. Nem! A hitrejutott ember számára nem lesz kevesebb a törvény, csak a szeretet parancsába sűrítve kapja és mellé segítségül Jézus erejét, a kegyelmet, amelynek birtokában ilyen vallomást tudnak tenni az emberek: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít”.

És nem is gyöngíti meg Isten a törvény követelményét a hivő számára. A hazatért tékozló fiú kedvéért az atya nem változtatta meg az otthon régi rendjét, hanem a kapott bocsánat boldogságában a fiú maga kezdett másképpen viszonyulni a ház rendjéhez, az atya parancsaihoz. Már nem a kényszer, hanem boldog önkéntesség, atyja iránti szeretet hajtotta annak megtételére. Az atya pedig melléje állt bizonyára tanácsolva és példát adva így: „Ügy csináld fiam, ahogyan tőlem látod.”

A törvényből így lesz atyai parancs a keresztyén ember számára is. Nem a törvény követel, hanem az én szeretett mennyei Atyám bíztat és kér: Tedd meg, fiam! Bocsáss meg! Szeresd a szeretetlent is! Segíts azon is, aki nem fogja viszonozni; Tekintsd testvérednek azt is, aki testvériden! Istennek népére ez a panasza: „csak bűneiddel terheléi enge- mei”, és felelete ez: „Én, én vagyok, aki elíörlöm álnokságaidat!” Te is így cselekedj

Balcző András