Evangélikus Élet, 1960 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1960-10-02 / 40. szám

Hosszú tízmétereken húzódnak a hálók a magas cölöpökön. Súlyuktól s a széltől homorúan ívelnek. Száradnak s várják, hogy szorgos halászkezek ismét vízbe vessék itt a paksi Duna-parton, ahol a többszáz méter széles folyam éles kanyarja mintha nyomná fel a községet a löszpartnak.

Ki hinné, hogy így is van. Az egykori török világ palánk közötti településének egyhar- madát elfoglalta a Duna s ha maradt volna is valami a vert lösz-falakból, régen elmosták volna a csobogó Hullámok, amelyek ma már csak iszapot s halak néma világát rejtik a pécsi gyorsforgalmi betonút mellett.

A száradó hálókat lassan duzzasztja-domborítja a szél.

— ERŐS, KÖNNYŰ SODROTT SZÁLBÓL KÖTÖZTÉK ■— állapítja meg Sólyom Károly, a helyi lelkész s én hozzáteszem magamban: mint ezt a gyülekezetét is idők folyamán a történelemformáló kezek.

Azokra a roppant érdekes táblázatokra gondolok, amiket az imént tett sorjában elém ott fent a parochián. A paksi gyülekezet történetét mutatják ezek szemléletes ábrákkal, adatokkal, számokkal és nevekkel.

Térképvázlatokkal kezdi. Innen tudom, hogy a törökvilág mecset-tornyos, földvá- ras, palánkos Paksiénak harmada ott volt, ahol most a Duna támadja a partot éles kanyarral s a hajdan törökkori házak helye fölött most a paksi halász-szövetkezet bárkái ringanak.

De amott fönt, az egykorvolt török palánkon kívül már akkor is állt a reformáció korabeli evangélikusok temploma, amiről Evlia Cselebi útleírásából tudunk.

Véres évtizedek sorakoztak egymás után s elvitték a templomot s a gyülekezet nyomát is, de — tudva, vagy tudatlanul — az egykori templom valószínű helye körül sűrűsödik ma is a paksi evan- gélikusság. Persze immár nem a palánkon kívül, hanem lassan az egyre terjedő s várossá növő településnek szinte a közepén.

1721-ben tudunk ezután először evangélikusokról Pakson. Magyarok voltak s mindössze tizenketten. Mint a tanítványok. Félve húzódtak meg a pécsi katolikus püspök joghatósága alatt — mint egykor hitbeli őseik amaz első pünkösd előtt. Közvetlen ezután a német betelepülés hulláma Úszott szét megyeszerte s 1727- ben már annyian vannak, hogy tanítót tartanak.

1770-ben háromszáz körül van a lélekszám s Györköny gondozza a paksi filiát. A Türelmi Rendeletre 1781-ben száz család sóhajt fél meg- körmyebbedve s 1783. dec.

3-án megalakul az önálló paksi anyaegyházközség.

Három évre rá paplakot építenek s 1787-ben nádfede- les fatemplomot. A Vágón s Dunán úsztatták le a hozzávaló fát.

Első lelkészük Mezibrodszky Pál volt. 1787----88-ban műkö

dött csak itt, de nevét érdemes feljegyezni, mert pompás szervező erővel dolgozott s termésre munkált talajt hagyott a lelkekben. Jól folytatta Borbély István is (1788—99)- Szükség is volt rá mert utóda, Stráner János alatt (1799—1814) kemény próbatétel éri a kis gyülekezetét. 1808-ban leégett a nádtetős fatemplom.

NÉGY ÉV TELT EL, míg megépült a második hajlék. Ügy, ahogy ma is építkeznek Pakson: tömésfallal. Erős alapozás után két deszkafal közé bedöngölik a sima földet, a löszt. A deszkát lebontják s keményen áll a száraz fel. Faragni lehet, mint a mészkövet.

Ilyen a talaj a község alatt. Ebbe fúrták a híres paksi borospincéket is. Van egy egész negyede a községnek, ahol utcák sorakoznak egymás mellé, romantikus hajlásokkal, s a házak: csupa présházak. Alattuk húsz-huszonöt lépcső- nyi mélyen a száraz, hosszú pincék, minden téglaboltozat nélkül a puszta földbe vájva. Néhol présház nélkül ugrik ki a földből a pincelejárat kapuja, ferde tetővel, mint a

síp nyílása. Így is nevezik: •sípok.

Tömésfallal épült hát 1812- ben a második templom. Fazsindellyel fedték s tornya ennek sem volt, mint az előzőnek sem. A harangláb bizonnyal külön állott.

A lélekszám ötszáz körül mozgott, amikor negyedik papjuk, Unger Mihály állott szolgálatba. 24 évig működött s pörösködött a gyülekezettel, mert most nem a vörös kakas röppent föl a háztetőkre, hanem az önzés és harag égető parazsa ízzott a szívek mélyén. Áldatlan pereskedésükkel a helytartótanácsig is elmentek.

Utóda, Balassa Pál, igen lelkes ember volt — el is ment alig egy esztendei működés után 1838-ban. Barla István szolgálata ismét hosszúlélegzetű volt., Megismételte Unger 24 éves ciklusát — s meg a pörösködést is. Nem is tudott megbékélni a gyülekezet még utána sem s négy évig csak adminisztrátorok váltották egymást az eklézsia élén, 1866-ban emberére akadt a gyülekezet.

Horváth Sándor 64 esztendeig fogta egyhuzamban a gyeplőt, ö volt a gyülekezet nagy papja s alakja ma is legendásan él az öregek szívében.

Keménykötésű ember volt, aki nemsikerült rövid házassága után magánosán élte hosszú életét. Minden nap felfűrészelte a napi adag tüzelőt s nyolcvan éves korában még átúszta a 800 méter széles Dunát. Anyagilag függetleníteni tudta magát a gyülekezettől s elhatározásaiban is. A gyűléseken hagyta, hadd beszéljék ki magukat az emberek, de ha ő maga döntésre jutott, abba többé nem engedett beleszólni. Széles látókörű, bölcs ember volt. Négy nyelven beszélt folyékonyan, de búzáját héjastól őröltette lisztté s kenyerét korpás, barnalisztből süttette.

A NÉGY FELEKEZET NÉGY PAPJA igen jó viszonyban volt egymással (evang., ref., r. k. és izr.), naponta együtt sétálgattak. Volt úgy, hogy mind a négy körszakáit viselt s volt úgy, hogy mind a négy Sándor volt.

Kellett az erős kéz nem csak azért, mert keménynyakú nép állott körülötte, hanem azért is, mert nem szűnt meg a külső megpróbáltatás sem.

1880-ban a tűzvész utcákat pusztított el s negyed óra alatt leégett a templom s parochia is. Négy év alatt nem csak mindent újra, de szebbé építettek. A templom gönyörű neoklasszikus stílusban, harmonikus arányokkal épült fel 1884-ben. De mert a gyülekezet nem vette magára a harmonikus árányókat, a viszályok miatt csak 13 évi használat után szentelte fel Gyu- rátz püspök.

A gyülekezet lélekszáma a múltszázadi lassú emelkedés után a századforduló éveiben ugrott 1700 fölé.

Horváth Sándor 1930-ban halt meg, 92 éves korában. Élete végén két hétig nem szolgált csupán. Utóda Kőszegi (Thüringer) Lajos volt, aki nem tanult meg németül s a gyülekezet húsz éves szolgálata alatt teljesen elmagya- rosodott. A németnyelvű szolgálatok megszűntek.

Próbatételek és viszályok sodrott szálai szövődtek bele a gyülekezet életébe. Kellett Horváth Sándor erős, építő és fegyelmező vezetése. „Míg meg nem békélsz haragosoddal, ne jöjj az oltárhoz” — tanította nekik s a nép akkor csak félig fogadta meg: nem ment az oltárhoz — de haragudott tovább. A békesség hirdetése azonban bizonnyal nem hiábavaló. Hiszen itt még az utcai fák is erre tanítanak: alacsonyra nyúlik a lombjuk s csak szelíd fejhajtással lehet alattuk járni.

A NÖVEKVŐ BÉKESSÉGET és egyetakarást hirdeti az a gyülekezeti áldozatos ösz- szefogás is, amely a temetőben szép ravatalozó temetői kápolnát emelt. Egykor először paplakot építettek, aztán templomot. Ma gyönyörű temploma, gyülekezeti terme, temetői kápolnája van a gyülekezetnek. Bizonnyal jut áldozatos szeretetükből végül a parochia fogyatékosságainak rendbehozására is.

Koren Emil

ícdekts weak

Aki azt mondja nektek, hogy másként is gazdagok lehettek, mint munka és takarékosság útján, az becsap benneteket, az gazember.

Franklin Benjámin.

*

A munkától senki sem hal meg, de a tétlenség és lustaság tönkreteszi az embert tes- tileg-Ielklleg. Mert az ember munkára született, mint a madár a repülésre.

Luther

Szeretnünk kell azt, amit csinálunk, s akkor minden munka, még a legdurvább is alkotássá válik.

Gorkij.

A komoly munka végül is mindig kibékít az élettel.

Jean Paul

*

A legmagasabb erkölcsi célok minden alacsonyrendű munkával összeegyeztethetők.

Pestalozzi

ÜDLföldön

w történt

„Bizony, Isten Fia vagy!"

Igetanulmány Máté 14, 22—33. alapján, Helmut Gollwitzer, a stimme der Gemeindében megjelent írása alapján.

PROTESTÁNSOK HELYZETE COLUMBIÁBAN

A columbiai egyházszövetség augusztusban közzétett egy tájékoztatót, melyben számos példával igazolja azt a tényt, hogy az ország protestánsait most, is éppen úgy elnyomják, mint eddig. Nem sorol föl a tájékoztató minden egyes erőszakos cselekményt, csupán néhány olyan jellemző esetet, mely az erőszakosságokról és üldözésekről tanúskodik:

Június 12. Bogota elővárosában a katolikus csőcselék megtámadott egy protestáns lelkészt. A megtámadott lelkész — Pedro Morales — szokásos vasárnap-reggeli isten- tiszteletre indult. A támadás a lehető legdurvább volt.

Cali-ban a hajdani püspök kezdeményezésére engedélyezték, hogy a protestánsok 1960. nagypéntekjén első ízben rá- dióközvetítéses istentisztelet tarthatnak. A város Santa Rosa nevű katolikus templomának lelkésze ez ellen nyilvánosan tiltakozott. Támogatást kapott a jelenlegi püspöktől, aki panaszt tett a rádiónál, mire a rádió a közvetítést lemorfdta és a protestáns jellegű közvetítéseket a jövőre nézve megtiltotta.

*

Barbosa-ban a katolikus lelkész nyilvánosan gy alázta a protestáns hitet. Bibliákat, új- testámentomokat és bibliai iratokat gyűjtött össze és égetett meg nyilvánosan.

Ugyancsak Barbosában a katolikus lelkész hajszát indított egy protestáns keresztyén ellen. Három gyermekét — 11, 9 és 8 évesek — kizáratta az iskolából és csak akkor veszik őket vissza, ha látogatják a misét és eljárnak gyónni.

*

Tolu Viejo-ban (Bolivar) a katolikus plébános fenyegető levelet küldött minden egyes protestáns családnak, amelyik házát hittestvérei rendelkezésre bocsátja. A levélben azzal fenyegette meg őket, hogy házaikat felégeti és papjukat megölik, ha a jövőben is tartanak házuknál protestáns összejöveteleket.

*

E szomorú esetek mellett néhány örvendetes dologról is tudósít a tájékoztató:

Bogota érseke, aki egyben a columbiai római katolikus egyház primáriusa is, a más- felekezetűekkel szembeni türelmesebb magatartásának adta jelét egy nyilatkozatában.

Baranquilla-ban 160 polgár egy szövetségbe tömörült, hogy küzdjön a vallásszabadságért. Négy cikkelyben fektették le a vallásszabadság alapelveit. A szövetség kettős célt tűzött maga elé: 1. A polgárokat meggyőzni a vallásszabadság alapelveinek fontosságáról, 2. Segíteni azokat a személyeket és csoportokat, akik hitükért üldözést szenvednek.

KÍNAI KATOLIKUS PÜSPÖK „SZAKADÁRNAK” NEVEZTE A PÁPÁT

Tsiang Kia-shiu kínai katolikus püspök a Corriere della Sera nevű olasz újság levelezőjének adott nyilatkozatában kijelentette: „A pápát az evangélium mértékével szaka- dárnak tartjuk.” A csalatkoz- hatatlanság dogmájával a pápa visszaélt és a Vatikán „az imperialisták eszközévé” lett. A misszionáriusok útján a Vatikán mindent elkövetett, hogy az iskolákat és élelmiszereket, az adományokat és kórházakat arra használja fel, hogy a kínaiakat kereszténnyé és katolikussá tegye és ezáltal ők a kapitalisták és imperialisták érdekeinek szolgálatába álljanak, ugyanakkor népük érdekei ellen forduljanak. Tsiang Kia-shiu kijelentette továbbá, 'hogy a Vatikán a kínai keresztényeket az elé a választás elé állította, hogy vagy lesznek püspökeik, akik szembehelyezkednek a kommunista ideológiával, vagy nem lesznek püspökeik. A Vatikán csak az előbbieket hajlandó kinevezni. Persze a kínai keresztyének ezzel szemben azt vallják, hogy ahol püspökre szükség van, ott megvan a joguk ahhoz, hogy nekik tetsző püspököt válasz- szanak.

III.

Péter helyesen cselekszik. Nem veti magát egyszerűen túláradó hittel a tengerbe, nem gondolja, hogy az igazi keresztyénség abból áll, hogy az alapvetően oktalant kell tenni és valami örült merészséget kell elkövetni.

Vágyódik Urához; nem fél az alkalomtól, ahol módja nyílik megjnzonyi- tania hitét és szeretetek Ellenkezőleg. Ürül az ilyen alkalomnak, de a maga kívánságánál is követelőbb számára az ő Urának akarata és tudja: csak ha az ő akarata az, akkor kell mennem a bizonyosság helyett a bizonytalanságba, ha pedig ez az ő akarata, akkor a dühöngő tenger is szilárd talajjá lesz lábaim alatt.

Ura akarata iránt kérdez, hogy azt felismerje és akkor aztán nincs számára semmi kifogás sc-mmi fontoskodás. Ez a tanítványság. Ez a bölcsessége és ez az oktalansága Péternek. Jézus azóta is megtartás mindazok számára, akik nem veszik le róla tekintetüket, hanem szilárdan és felelem nélkül reá tekintenek, akaratát keresik, hívását, segítségét elfogadják. Hinni nem más, mint változatlanul reá hallgatni és őt látni minden hullámon és viharon át is.

Amint Péter kilép a hajóból, látszólag a semmibe, ott is csak Jézust hallja és csak őt látja, mintha minden más ott sem volna. Semmi más nem számít, csak Jézussal számol. Krisztus követését olcsóbban néni adják! Másképpen nem lehet senki valóban keresztyén! Meg sem kísérelhetjük, hogy másképpen egyházzá legyünk. Ha mégis megkísérelnénk, ravaszabbul, látszólag realisztikusabban, akkor süllyedni fogunk: Páter egyszercsak arra tekint, amit eddig meg sem látott: a viharra. Az ítéletidő oly elszen- vedhetetlen, hogy az ember nem kísérelheti meg magat túltenni rajta, mert a vihar maga gondoskodik arról, hogy respektálják. Egy házmagasságú hullám, egy házmagasságú veszedelem nagyobb, semhogy az ember túltehejné magát rajta. Eddig Isten volt nagyobb, mint a szükség és ekkor a szükség lesz nagyobb nála. Végülis az ember nem teheti, hogy ne vegyen tudomást a realitásokról, hiszen az egyház mégiscsak a világban van és itt kell berendezkednie. Mindkettőt tekintetbe kell venni: Isten és a helyzet, Jézus és a vihar. A hit a kezdet volt Péternél. De mivé lett a végén a kihűlthitű vállalkozás?

Lélekben kezdeni és testben akarni továbbcsinálni. ez mindig újra keresztyénvoltunk mély dőreséA jövendő a

Fenti cím alatt nemrégen jelent meg Nyári Pál református esperes tollából, a Református Egyetemes Konvent Sajtóosztálya kiadásában egy értékes füzet, melyet minden a békéért szolgáló ember asztalára le kellene tenni! Olvasásra ajánljuk e füzetei evangélikus híveinknek is!

Miért?

Mert a béke szent ügye válaszút elé állít minden gondolkozó embert! Vagy mellette, vagy ellene! Ma már az egész világon nagyon kevesen vannak azok, akik a béke ellen szavaznak!

Mert megtanuljuk a füzetből — jó volna kívülről megtanulni az adatokat, — hogy amíg a Hirosimára ledobott atombomba 20 000 tonna robbanóanyagot képviselt, addig ma egy hidrogénbomba 50 millió tonna robbanóanyagot jelent. Hogy ma a földön 100 millió ember foglalkozik hadiiparral.

Hogy abból az összegből, amit az utóbbi 10 év alatt költöttek háborús célokra a népek, több, mint 150 millió lakóházat lehetett volna építeni.

Hogy amíg 1945—56 között „csak” 81 000 dollárba került egy hadirepülőgép, ma a legújabb típusú, nehéz bombázó repülőgép ám olyan nagy öszge. Ezért és nem másért megy tönkre az egyház. Nem mások hitetlenségén, hanem csakis saját hitetlenségén! Ha az egyház belülről rendben van, jöhet bármi kívülről. De, mert újra és újra baj van az egyháznál belülről, azért kerül mindig és mindig kívülről jövő veszedelmekbe.

És, hogy még ma is itt van, és hogy még dőreségeink ellenére keresztyének lehetünk, ez csak annak az Urnák felénk nyúló irgalma, aki nem lyisonlóval fizet, akiről joggal mondja Luther:

„Krisztus megengedi ugyan, hogy süllyedjünk, de nem engedi, hogy vízbe fulladjunk.” Persze lehetséges, hogy Valaki ezt kérdezi: „Ez valóban így történt akkor?” A másik pedig meghajol és szilárdan vallja: „Ami a bibliában áll, az igenis úgy történt, ahogy ott olvassuk.” Ismét másik óvatos a csodatörténetekkel kapcsolatosan és megkérdezi: „Valóban kell ezekben hinni?” Talán közelebb jutunk a történet tanításához, ha elmondjuk, hogy eredetileg — néhány tudós szerint — ez egy feltámadás-látomási történet volt, tehát egy olyan megtapasztalás, melyben a Feltámadott részesítette tanítványait, s amelyet a szóbeli továbbadás folyamán helyeztek visz- sza Jézus feltámadása előtti életébe. (Még ha így lenne is, ez semmit ném változtatna az ige üzenetének komolyságán.) Érdemes figyelni Bengelnek, a keresztyén egyház egyik legmélyebb írásmagyarázójának szavaira, aki az evangélium minden történetére vonatkozóan vallotta: „Ezek a feltámadás 'evegőjét lélegzik és ez erre a történetre különösen vonatkozik. Ígéret ez mindazok számára, akik engedik magukat elhívni a feltámadott Krisztus által, hogy szolgálatába álljanak, aztán engedik magukat kiküldeni a világ viharába, akik az ő igéje áltál rábízzák magukat, akik elve- szettségükben utánakiáltanak, és a negyedik őrváltás idejéig meg nem szűnnek őt hívni, őt, aki maga engedelmeskedik Atyja küldésének, mikor öt küldi a világba és látható segítség nélkül halálig volt a kereszten. — Olyan történet ez, mely megígéri nekünk. hogy minden ítéletidőben, melybe ő küld minket, számíthatunk az ő megmentő hozzánkjövetelére és neki magának lesz gondja arra, hogy mi végülis mindig újra hálával telt szívvel hulljunk térdre előtte, megszégyenüljünk kishitűségünk és kételkedéseink miatt, megdorgálva, de fellélegezve vallhassuk az ö fénykörében;

ö mégis, ő valóban az Isten Fia.

Gádor András

béke emberéé

I szeg, mint a szóban forgó repülőgép súlyával azonos súlyú színarany értéke.

Hogy a nukleáris robbantások által , okozott fertőzés nemcsak szűkebb körben veszélyezteti a népek életét, hanem hatása ma már kiterjed az egész földre.

Mert — és ez most a mi véleményünk — egyetlen keresztyén ember sem helyeselheti és segítheti elő az emberiség módszeres kipusztításának ügyét.

Sőt, minden keresztyén embernek azon kell fáradoznia, hogy a nukleáris fegyvereket az egész világon megsemmisítsék. Békében, az emberiség felemeléséért küzdve akarunk élni és dolgozni. Gyermekeinket ném azért neveljük és értük nem azért imádkozunk, hogy mészárszékre kerüljenek!

Állítjuk, hogy az élet egyetlen területe sem vonható ki Isten felségjoga alól. Isten védi az életet!

Irtózatos erejű árvíz közelít az emberiségre. Még oda lehet állni a szennyes ár elé.

Emlékezzünk a Béke Világtanács Budapesten 1953-ban tartott ülésének egyik felhívására: lehetséges a megegyezés. Véget lehet vetni a vérengzésnek, végezni lehet a hidrogénháborúval.

Fülöp Dezső