Evangélikus Élet, 1960 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1960-09-25 / 39. szám

Nem magáért, hanem népéért... A városligeti tó vize lassan fodrozódik az őszi napfényben. Tükrében finoman remeg Vaj- dahunyad várának tükörképe. Vajdahunyad vára Budapes­ten. Középkori lovagvár — a századeleji Magyarország fej­lődő fővárosában. Ma Mező- gazdasági Múzeum. A ligeti platánok elsárgult levelei aranyszőnyeget borítanak lá­baink alá Süppedős a lép­tünk. Hogy hová igyekezünk? A vidéket keressük a főváros szívében. A mait vagy a ré­git? A régit, hogy mellőle megérthessük a mait. Ki lesz az útitársunk? Egy luther- kabátos evangélikus lelkész és az Idő. Vállamra hullott egy levél. Aztán lassú hullámzással le­pergett az idő homokóráján. Elszáradt, az őszi eső elmos­sa, az utcaseprő szétsöpri. Csak egy falevél. Tessedik Sá­muel csontjai már rég elpor­ladtak, de munkája, emléke, nagyotakarása itt él köziünk. Ember volt! A Tessedik-em- lékkidllításra sietünk a ligeti fák között. Mit lehet újat mondani a riporternek? Tud-e valami újat mon­dani? Semmit. Talán né­hány felvételt azért tud ké­szíteni mindaaról, amit itt lá­tott a városligeti Mezőgazda­sági múzeum egyik termőben Tessedik Sámuel halálálak 140. éves évfordulójára rende­zett emlékkiállításon. 1742. április 20. Az áberti paróchia sok ablakú házában fiú született Az apa azonná rendelkezik: pap lesz a fiúból. S Tessedik Sámuel elindul az életúton.:; Viszi magával az ige szolgálatának örökségét.;; Igen: lelkész lett..: Egy egész életre. Tanulja az Isten dol­gairól szóló tudományt, de nem feledkezik el azokról sem, akiknek hirdetni fogja az örök igét:.. Érettük is tanul És mi lett belőle? Lelkész — mezőgazdász — pedagógus — szociológus. Ezekkel lehet Tessedik Sá­muel munkásságát megjelölni. dog élet jelképei. Hullámzó aranymezök a tiszántúli föl­deken ... S végül a nap és víz. Világosság és tisztaság. Földeken és emberi agyakban. Ami nélkül nincs élet és bol­dogság. Nincs nép, nincs jövő. A PEDAGÓGUS... Iskolát alapított. Tessedik a modem pedagógia egyik úttö­rője volt. öt nyelven beszélt s közel 140 tanulmányt, köny­vet írt. (Nem is beszélve pré- dikációs köteteiről!) Hirdette, hogy az iskolának igazi ren­deltetése: a tanítás szolgála­ta. Gyakorlatiassága megmu­tatkozik pedagógiai munkájá­ban is: az élethez közelebb kell vinni az iskolai oktatást — hirdette ... Természetesen néhány sorban nem lehet, el­mondani mindazt, amit a pe­dagógus Tessedikről lát és hall itt a kiállításon az em­ber. De talán ez a gyorsfel­vétel is elég ahhoz, hogy Tes­sedik Sámuel pedagógiai mun­kásságáról is képet alkothas­sunk magunknak. A SZOCIOLÓGUS... Falurendező — tűzoltóságot szervez — téglagyártásira ta­rn tja a falu népét — egész­ségügyi kérdéseket próbál megoldani. Talán ezek lehet­nek a mérföldkövek a népé­ért, falujáért végzett munká­jában. Ezt a munkásságot csak akkor tudjuk igazán ér­tékelni, ha magunk elé kép­zeljük a XVIII. sz. második felét és a XIX. sz. első év­tizedeinek nyomorúságos, ma­radi állapotát... Tessedik tö­retlen erővel harcolt minden ellen, ami megkötözte az em­beri gondolatot és a haladást. Reformer volt... Sok mindenről kellene még beszámolnunk. Hiszen nem le­het még vázlatszerűen sem összefoglalni néhány sorban Tessedik Sámuel munkás, eredményekben gazdag életét. Ez a kiállítás pedig éppen a teljességet akarja adni. Hiszen nemcsak képeket, falitáblákat, egykorú iratokat láthatunk, hanem rövid áttekintést kap­hatunk Tessedik értékeléséből is. (Szerénységgel állapíthat­juk meg, hogy a rávonatkozó írások közt ott láttuk az Evangélikus Elet több számát is, ahol lapunk Tessedikkel foglalkozott.) Tessedik az ün­nepelt reformerek közé tarto­zik. Mégis azt kell monda­nunk, hogy mindazok a szép álmok, amiket ő álmodott, azok a módszerek, amelyeket ő teremtett meg és kísérlete­zett ki, ,azok a mezőgazdasági reformok, amelyeket ő kezdett el művelni, igazán csak most láthatók megvalósulásukban hazánk és népünk életében. Tessedik Sámuel prófétai lá­tással ezt írta önéletrajzában: „ .. . még síromon is ki fognak kelni ama virágok, melyeknek magvait talán idő előtt, talán terméketlen földbe — jó re­mény fejében elvetettem”. Igen, kinyíltak a mi életünk­ben. Tessedik 1820-ban meg­halt, de emlékét, munkáját a magyar nép örökké őrizni fogja. Mielőtt elbúcsúznánk a gaz­dag kiállítás számunkra sokat mondó képeitől, meg kell em­lítenünk azok nevét, akik ál­dozatos munkával szervezték az emlékkiállítást: dr. Szabó Miklós és dr. Pál Istvánná tu­dományos kutatók nevét. A liget fái esti fénybe bur­kolóztak, amikor kiléptünk Vajdahunyad vára kapuján. A városligeti tó tükrét átszelő hídon, amikor a belváros felé indultunk, fülünkbe csengett, szemünk előtt láttuk Tesse­dik Sámuel sírkövére vésett emléksorokat: Tessedik nem annyira magáért vagy övéiért, hanem népe jólétéért áldozta egész életét. Igen. Ez volt Tessedik Sá­muel élete. A lelkészé, a me­zőgazdászé, a pedagógusé, a szociológusé, az emberé; K. Ä. RÖBESON A LELKÉSZ — Megkapó, ahogyan a kiállí­tási terem falán körben lát­hatjuk képekben Tessedik éle­tének, munkásságának egy-egy mozzanatát. (Sebők Imre gra­fikus művész alkotásai.) Mind­egyiken ott áll Tessedik a kö­zéppontban, fekete luther-ka- bátban. Mert lelkész volt ak­kor is, amikor megérkezett Szarvasra a viskók, a nyomor és betegség, a szikes föld és a szegénység falujába. Felállt a szószékre és hirdette az igét s leszállt a szószékről és szépítette az életet. Szóval, kapanyéllel, könyvvel és ta­nulással ... Aztán, mert ez új volt s jobban szerették az ak­kori egyházban a légit, nem lehetett tovább lelkész. De pap maradt mindörökké: a népét, hazáját, földjét haláláig szerető evangélikus lelkész még akkor is, ha nem szószé­ken prédikált. A MEZŐGAZDÁSZ.« E téren a riporter nem szak­értő. Hogy mégis mit mutatott meg neki a kiállítás? Tessedik Sámuel nemesi címerét Mert nemes ember lett belőle. Még­pedig milyen nemes! 1809-ben munkásságáért, eredményeiért L Ferenc őfelségétől nemes­séget kap. Az írás meg is ér­kezik, de a föld elmarad. Így lett Tessedik földnélküli ne­messé. De mert a nemesség­hez címer is kell, hát neki­állt s megtervezte nemesi cí­meiét. Íme ez áll benne: egy lombos fa, mellette kasza és gereblye. Fölötte az egyik me­zőben három búzakéve, a má­sikban a nap, ahogyan fényét ontja a kéken tovafolyó víz tükrére. Ebben a címerben benne van mindaz, amit a mezőgazdaság érdekében tett vagy tenni akart. Lombos fa: a fátlan Alföldön erdősávo- kat ültetett Szorgalmazta a soványföldet szerető akác ül­tetését is. ...Kasza: a szikes­földre zöld réteket álmodott s ezért kezébe vette a kapát s hozzákezdett először a saját kertjének átforgatásához. Az­tán tollat ragadott s az ered­ményeket leírta. Kitárta az iskola kapuját, hogy ezt min­denkivel megtaníttassa... Ge­reblye: éhes volt ember — ál­lat. S ott volt a parlagon he­verő föld. Takarmány kell! S Tessedik már látja a lucerna­földek zöld mezejét. S ha van takarmány, akkor lesz tej és hús is. S ha van tej és hús, akkor kevesebb lesz az éhező ember.« Búzakévék: a boi­magyarországi látogatása figyelemreméltó tanulságul szolgál. Tárgyilagosan meg kell állapítani, hogy a hír­verés személye körül nem volt túlzó. Megérdemli a nép­szerűséget és a feléje áramló rokonszenvet. Lenyűgöző ha­tást gyakorol nemcsak robusz­tus megjelenésével, gyerme­kien ártatlan és bölcsen szem­lélődő, okos szemével, hanem csodálatos hangjával is éspe­dig nemcsak a világhírű basszusával, hanem a meleg, simogató, meghitt közvetlen­séget teremtő beszédhangjával is. Az ember szól hozzánk ál­tala, az elnyomott, elnémított, kisemmizett, a gép árnyéká­ban lapuló emberi lélek, aki­vel oly ritkán találkozunk.. Ennek a nemrégiben még lené­zett fekete fajnak a képviselő­je: legtisztább énünk legmé­lyebb húrjait képes megszólal­tatni. Mohón figyelünk reá, mert régtől várt kinyilatkozta­tásokról kapnánk hírt tőle, és arra vállalkozik, hogy meg­mutassa az utat, amit ő jól ismer, bevilágítva azt forró szeretetének sugárzó fényé­vel ... Értekkel ezelőtt egy fekete A türelemnek az a titka, hogy az ember közben valami mást csinál. Panaszkodunk, panaszko­dunk, pedig éltünk és láttunk virágokat a napfényben, al­mavirágot, barackvirágot, cse­resznyevirágot, mandulavirá­got, s közülünk a legjobbak se állíthatják, hogy ennél va­lami szebbet és jobbat meg­érdemelnének és létre tudná­nak hozni. * Nem gondolom, hogy külö­nösen félnék a hat,áltól. De persze a halál fekete bársony függönye csak hadd legyen a folyosónak végén, mert így a legkisebb örömet is könnyeb­ben lehet ezen a háttéren ész­revenni Priestley J. P. * Ketten céltalanul nézelőd­nek egy áruházban. Az egyik azt mondja a másiknak: ha nem akarsz semmit se vásá­leány bűvölte el a fülünket tündökletesen szép hangjával. Néger spirituálékat és klasszi­kus dalokat egyaránt tökéle­tes művészettel énekelt. De még a hangjánál, annak ér­zéki varázsánál is lenyügö- zőbb, szivbemarkoló volt az a hamisítatlan tisztaság, ben- sőségesség, „objektív” embe­riesség, ami a lényéből úgy áradt ellenállhatatlanul, mint a felhőtlen nyári napsütés. Marian Anderson neve azóta csakoly világhírű, mint a Robesoné. Mindkettőjüknél az a közös vonás, hogy a mieink­nél szinte közelebb állnak hozzánk, jobban a testvére­ink: a bennünk szunnyadó, elnemaltatható igazságnak ők a valóságos ébresztői. Ök a lelkiismeretünk serkentő vissz­hangjai. ök, az elnyomott, sokat szenvedett nép gyerme­kei: derűről, örömről, együtt­működésről, békés haladásról, az ellentétek elsimításáról, az embernek az emberhez való szives közeledéséről vallanak, olyan szívszorongó áhitatta1 és kételytrepesztö bizonyos­sággal, hogy meghatódás nél­kül nem lehet őket hallgatni. H. G. rolni, akkor nézzünk valami drágábbat! * Az az ember, aki nem tud csodálkozni, olyan, mint az a szemüveg, amely mögött nincs szem. Carlyle Th. * Képzeletünk az egyetlen korlátja annak, amit a jövő­től remélhetünk. Kettering. • Nincs két olyan ember, aki hasonlítana egymásra és en­nek mindketten örülnek. * H. de Balzac francia író szerette az élet jó dolgait. Amikor egyik nagybátyja után, aki öreg’és kiállhatatlan ember volt, tekintélyes sum­mát örökölt, barátainak az eseményt a következő szavak­kal adta hírül: „Tegnap, haj­nali 5 órakor nagybátyám és én jobblétre szenderültünk”. ' ócdeUes sacok €Milföldön w TÖRTÉNT AZ EGYHAZAK VILAG­tanAcsa a faji MEGKÜLÖNBÖZTETÉS ELLEN Az Egyházak Világtanácsa felkérte Sz afrikai tagegyháza­kat, hogy a fiatal afrikai álla­mok függetlenségre való átme­neteiét a maguk közreműkö­désével is minden lehető mó­don támogassák. A Központi Bizottság egy nyilatkozatban kifejezetten üdvözölte azt a tényt, hogy a legutóbbi években az afrikai államok egész sora nyerte el függetlenségét és hangsúlyoz­ta: azoknak a népeknek is, melyek még mindig külső hatalmak függőségében él­nek, lehetőleg mielőbb alkal­mat kellene adni, hogy olyan kormányzati formát válasz- szanak, melyben minden faj ugyanolyan mértékben kép­viseletet kap. A dél-afrikai feszültségre utalással újra emlékeztet a Központi Bizottság az 1954. évi evanstoni világgyűlés nyilatkozatára, melyben a faji megkülönböztetés min­den formáját, mint. az evan­géliummal és a keresztyén egyház lényegével össze- egyeztethetetlent elvetette. Az afrikai tagegyházak fá­radozásaihoz, hogy 'népük számára oly fejlődést érje­nek el, mely önálló és fele­lősségtudattól áthatott veze­téshez juttatja őket, az Egy­házak Világtanácsa felkínál­ja segítségét. Kifejezi azt a reményét, hogy az 1958-ban életrehívott összajrikai egy­házi konferencia az afrikai kontinens új arculatának ki­alakításában iránytmutató szerepet fog játszani; és em­lékeztet arra, hogy decem­berben az Egyházak Világta­nácsának képviselője és a nyolc dél-afrikai tagegyház Johannesburgban tárgyalásra jön ös$ze, hogy tisztázza az egyhái-hielyzetét a dél-afri­kai faji konfliktusban. A nyilatkozat végül utal arra a szükségességre, mely szerint széles körű t program keretében az afrikai népek számára hathatós fejlesztési segítséget kell nyújtani. HANGOK A BÉKÉÉRT A Zwickau-Planitz-i zsinat egyhangúan fogadta el állan­dó bizottságának jelentését a világbéke tárgyában. A jelen­tésben többek között ez áll: „A zsinat újólag és mély komolysággal emeli fel sza­vát mindazokkal egyetem­ben, akik az élet megtartásá­ért és a békéért fáradoznak, és Isten és az emberek előtti felelősségében felhívja a vi­lág minden felsőségét, min­den atomfegyvert és minden tömegpusztító fegyvert rom­boljanak szét, azok előállítá­sával hagyjanak fel, ismer­jék fel, mélyek azok a tulaj­donképpeni hatalmak, ame­lyeket ki kell pusztítani az emberek között, azokat hatá­rozottan fogják le és harcol­janak ellenük. Ezek a hatal­mak: az általánosan érvé­nyes emberi jogok korlátozá­sa, az erőszak, a bizalmat­lanság és félelem, a revans- gondolat és fajgyűlölet, a gyarmati- és a világuralmi igény ... A világban adjanak teret a Jézus Krisztus lelkü- letének, hogy mi emberek képesek legyünk a béke Is­ten-akarta beköszöntését más emberek irányában megtalál­ni és azt gyakorolni.” ÜJ EGYHÁZI ELNÖK INDIÁBAN Az Indiai Evangélikus-Lu­theránus Egyházak Szövetsége elnökévé dr. A. N. Gopal-t (Guntur) nevezték ki. Dr. Go- pal az Evangélikus-Lutherá­nus Andhra Egyház vezetője. A Szövetségben tömörült 10 tagegyház közül ez a leg­nagyobb egyház Indiában. HÁZASSÁGI törvény IRAKBAN Üj házassági törvényt hoz­tak Irakban. Az új törvény megengedi, hogy mohame­dán férfi keresztyén vagy zsidó nőt vegyen feleségül, de megtiltja mohamedán nőnek másvallású férfival való há­zasságát A törvény 18 évben jelöli meg a házasságkötés legkorábbi megengedett idő­pontját. A többnejűség is le­hetséges, ehhez azonban egy vallási — mohamedán — bíró­ság előzetes külön engedélye i szükséges* * BERTALAN a palmafak álmosán KÖKADOZTAK. Tenyérnyi árnyékuk még ahhoz is kevés volt. hogy egy ember meg­húzódjék alatta. A szubtró- pikus verőfényben csak a hűvös szobák mélye, vagy egy-egy lombos fa nyújtott menedéket. Az olajfák és a fügefák lombja még csak vé­dett a déli nap szúrásától. Nátánáel, a halász is egy fü­gefa alatt húzódott meg a hőségben. Várta az alkonyt, hogy fogásra menjen, a szel­lőt, hogy a meleg elviselhető legyen é$ mindenekfölött a Messiást, hogy üdvösségét megtalálja. Szíve érzése és a jelek szerint közel lehetett az „idők teljessége”. E pillanat­ban ment el Jézus a fügefa előtt és jól megfigyelte a jámbor, ábrándozó izráelitát: Nátánáelt. NÄTÄNÄEL „ISTEN KE­GYELMÉT” JELENTI, Bar­tholomew (Bertalan) „Tholo- meus fiát”. A két nevet már a rágj egyházi atyák azonosí­tották. Az egyik családi, a másik utónevet jelenthetett. A Szentírásból is ezen a né­ven ismerjük. János Nátánáel- nek, a három első evangélium Bertalannak hívja. A galileai Kánából származott, abból a faluból, ahol Jézus első jelét mutatta, ahol a vizet borrá változtatta. Halásszá lett és a jámbor halász ugyanúgy tért vissza nagypéntek után mesterségéhez, mint Péter. A feltámadott Krisztus a Tibé- riás tavánál találja őket: „Együtt valának Simon Péter és Tamás, akit Kettősnek hív­tak, és Nátánáel, a galileai Kánából való” ... (Ján. 21. 2.) Nem tudjuk, rokona volt-é annak a családnak, ahol az dlső csoda történt, vagy Jé­zussal együtt a vendégek közé tartozott csak. A homályban marad rokonsága és a Kána- beliekhez való viszonya. Az azonban valószínű, hogy a Keresztelő prédikációját hall­gatta és nagy reménységgel várta „Izrael Szabadítóját”. A próféták könyveit ismerte, tájékozott volt a messiási jö­vendölésekről. Tudta, hogy a Szabadítónak Bethlehemből kell jönnie. Ezért tette fel Filep örvendező szavaira: — „aki felől írt Mózes a tör­vényben és a próféták, meg­találtuk a názáreti Jézust, Józsefnek fiát” — a lésújtó és kétkedő kérdést: „Názá- retböl támadhat-e valami jó?” Filep túláradó öröme azonban az ő szívét is átforrósította és a veröfényben odament Jé­zushoz. (Ján. 1. 46—52.) EDDIG CSAK VART, DE VÁRAKOZÁSA ETTŐL FOG­VA BETELJESEDETT. Az „igazi izraelitából” igazi ta­nítvány lett. A fügefa árnyé­kából Ura szeretetének fé­nyébe jutott, az írások, a Ke­resztelő prédikációja teljes valóságában tárult ki előtte, a názáreti Jézus valóban Mes­siás: „Rabbi, te vagy az Isten fia!” Bertalan-Nátánáel ke­ze ezután a Mester kezében volt. Három nap múlva szülő­falujában tanúja Jézus dicső­ségének és mindaddig, amíg a tizenkettővel együtt Jézussal lehetett, bekövetkezett az el­hívásakor hangzott mondat: „nagyobbakat látsz majd ezeknél”. A neve: Nátánáel, „Isten kegyelme”, jellé lett, a szimbólum életében való­sággá vált. AZ ELSŐ HÁROM EVAN­GÉLIUM ÉS AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI csak a nevét ismeri, János ismerteti elhí­vásának történetét az első, és az utolsó fejezetben találko­zását a Tibériás tavánál a feltámadott Jézussal. A Szent- íráson kívül azonban sok-sok hagyomány őrzi Bertalan-Ná­tánáel további életének tör ténetét. Eusebius (cezárea püspök a IV. század elejéu szerint eljut az evangélium mai egész Indiáig. Amikor Pantaenus (Alexandriai ta­nító, író a II. század végé:,) Indiába került, keresztyc szórványokkal találkozott Ezek szerint a héberül írt Máté evangéliumát Bertalan vitte oda. A haláláról szóló tudósítások már szerteágazók Egyesek szerint Bertalan apostol Indiában prédikált, lefordította a nép nyelvére a héberül írt Máté evangéliu­mot. Ügy halt meg, mint Pé­ter, fejjel lefelé feszítették meg Örményországban, Al­bana városában. Theodorus (a IV. században élt tudós püspök) azt írja róla, hogy megnyúzták. Ügy szól róla, hogy az apostol még élt és az élő emberről nyúzták -le c bőrt. Ezt úgy is fel lehet fogni, hogy először nyúzták meg és csak azután feszítet­ték fel, vagy esetleg mielőtt meghalt volna, húzták le róla a bőrét. Az egyházi művé­szet ezért ábrázolja Bertalan apostolt úgy, hogy saját bőrét, mint kabátját az ember, a karján tartja. MINDENESETRE A SOK TALÄLGATÄS. LEGENDA ÉS HAGYOMÁNY. amely Bertalan apostol körül kering, nem szolgálja sorsát illetően az egységes látást. De jám­borsága és Urától kapott hite alapján mindig hálával gon­dolhatunk életére. Elhívta őt Jézus és bizonyára Ura pa­rancsának engedelmeskedve vitte az evangéliumot „széles e világra”, ahogyan Márk evangéliuma végén olvashat­juk. Hogy ő is elveszett a látóhatár szélén Jézus menny- bemenetele után, az csak azért van, hogy még inkább növekedjék a hívek előtt Krisztus és az ő munkája Mi az apostolokat úgy szem­léljük, mint akiket tanúkul állított oda Isten az ő fiának megváltói munkájáról. Rédey Pál Peti meg a darázs Reggelinél ülnek a gyere­kek és jóízűen majszolják a tejbekását. Édesanyjuk ba­racklekvárt is tett rá, annál jobban ízlik. — A nyitott ab­lakon zümmögve száll be egy darázs. A gyümölcsíz édes il­lata csalogatta be. Leszáll a tányér szélére. Peti riadtan kapja fel a fejét. Tudja, hogy a darázsnak fulánkja van s fél a mérges darázscsípéstől. Kanalával hadonászik s el is találja a darazsat. Ebben a pillanaton feljajdul: már meg is csípte a darázs. Megcsípte bizony, mert nemcsak Peti fél a darázstól, hanem a darázs is fél Petitől. Nem akar őkelme egyebet, mint egy kicsit torkoskodni az édességből. S akkor kapott felé az a félelmetes nagy kéz. — Persze Peti keze még ki­csi, hiszen alig múlt öt éves. A darázs szemével nézve a dolgot azonban irdatlan nagy kéz az. Fél is tőle s félelmé­ben beléereszti fullánkját. Hogy tudja-e a darázs: ebbe a szúrásba belepusztul? Ezt nem tudni, csak annyi bizo­nyos, hogy megszúrja Petit s az után maga is elpusztul. Milyen különös is ez! Peti tél a darázstól s a darázs is fél Petitől. S félelmükben éppen azt idézik elő, amitől félnek. Péter fél a darázscsí­péstől s ezért akarja agyon­ütni a darazsat, — s ezért szúrja meg a darázs. A da­rázs fél a fenyegető nagy kéz­től, ezért beleereszti a ful­lánkját s ebbe belepusztul. Peti még kisgyerek s nem lehet tőle okosabbat várni. Csak az a kérdés: mi okos fel­nőttek, magunk is nem ilyen­formán vagyunk-e sokszor? (A „Der Sonntag” 1960. júL I 10-i számából). Az eklézsia humorából A paksi gyülekezet lelkészi hivatalába fiatalember állít be: — Tisztelendő úr, arra ké­rem, hirdessen ki, mint háza­sulandót. — De hiszen maga györkö- nyi lányt vesz ei, olt lesz az esküvője is s ott már ki is hirdették! — Nem baj, Tisztelendő úr, csak tessék itthon is kihir­detni, hadd tudják meg a lá­nyok, hogy énrám immár ne számítsanak.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents