Evangélikus Élet, 1960 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1960-09-25 / 39. szám
KP. BERM. BP. W. A béke és a keres&tyénség A Prágai Keresztyén Békekonferencia 3. teljes ülése Prágában SAJÁTSÁGOS LÉGKÖRÉ VOLT ennek a szeptemberi prágai konferenciának több okból is. Az egyik tényező maga a konferencia résztvevőinek az összetétele volt. Most fordult elő első alkalom'mal a prágai mozgalom „történetében", hogy többen voltak a „nem keletiek” és sokkal gyakrabban foghattunk kezet színesbörü keresztyén emberrel. S ez igen fontos mozzanat, mert így most már valóban „párbeszéd” alakult ki Kelet és Nyugat, Észak és Dél, fehérbőrű és színesbörü, ortodox és protestáns, sőt katolikus keresztyének közölt. Egyetemes szinten, sok nyelven, de a Lélek egységbe toborzó erejével telítetten hajolt meg a konferencia több mint 200 főnyi „gyülekezete” Isten igéjének a kényszerítő parancsa előtt: „Békességre hívott el minket az Isten” (1. Kor. 7, 15.). DÖNTŐ MÓDÓN SZOLT BELE a* konferencia légkörébe és párbeszédébe az a körülmény, hogy az elmúlt esztendőkben alapos teológiai részletmunka folyt a Prágai Keresztyén Béke- konferencia egyes bizottságaiban s ennek a munkának most érlelődnek a gyümölcsei. Helytelen volna ugyanis azt gondolnunk, hogy mindazok az égető kérdések, amelyek ma nemcsak a keresztyén embereket, hanem az embert általában a létében vagy nem létében érintik, a magunk szájíze szerint kezelhetők, vagy bármilyen oldalról jövő irányítottságban oldhatók meg. Egy pillanatra sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy itt keresztyén emberek beszélnek a békéről, az atomháború veszélyéről, a leszerelésről, a népek békés egymás mellett éléséről ■— szerétéiről és megbocsátásról, Istennel való megbékélésről ás a felebarát iránti irgalmasságról. M A KERESZTYENEK PÁRBESZÉDE ezért öltött most Prágában sajátosan teológiai jelleget. Egész sor előadás hangzott el a legnevesebb teológusok, egyházi vezető emberek és tudósok szájából. Gollwitzer nyugatnémet professzor és Niemöller Márton hatalmas felkiáltó jelként állították a konferencia résztvevői s azon keresztül az egész világ elé a nagy kérdést: A békekorszak felé vezető útra lép-e az emberiség, és akkor az Isten által az Igében eléje adott életet választja, vagy pedig kiszolgáltatja magát a gyűlöletnek, a hidegháborúnak és rálép a melegháború felé vezető útra, amely a halálba és öngyilkosságba visz? Így vált mindjárt az első két előadás nyomán világossá mindenki előtt, hogy ez a konferencia nem önmagáért van, hanem azért, hogy hatalmas felkiáltó jelként vésse minden keresztyén gyülekezet, lelkipásztor és hivő szívébe: A Názáreti Jézusban az élet jelent meg nekünk, mert az Isten azt akarja, hogy mi emberek ne haljunk meg, hanem éljünk. Amióta Jézusunk van, azóta van felebarátunk, akiért Jézus szintén meghalt, hogy mindnyájunknak élete legyen. S ezért teszünk meg mindent azért, hogy az emberek életben maradjanak és emberként éljenek. Ezért legnagyobb ellenségünk ma C háború és legelsőrendű feladatunk a béke megnyerése. Ezeket a gondolatokat világította meg Burkhardt nyugatnémet professzor és fizikus hatalmas előadásában a technika korának békéje címen. Akinek csak halvány reménysége is volna még atekintetben, hogy a technikai korszak háborúját »iemberségessé” lehet tenni — ahogyan Nyugaton még egyesek mondogatják, vagy hogy lehet ún. „elszigetelt” atomháborút folytatni, s általában azt hinni, hogy „lehet az atombombával élni”, az most egy világi tudósnak, egy atomfizikusnak a szájából hallhatta a világos megfogalmazást: „Nem", IGEN SOKSZOR OLVASSUK a nyugati sajtóban: Békét akarunk mi is, de ez a béke csak igazságos béke lehet. Ezt a kérdést fejtegette igen nagy teológiai elmélyültséggel és belső meggyőződéssel Hromádka professzor. A dolgok lényegére tapintott reá, amikor kijelentette, hogy az az igazság és szabadság, amelyről ma a nyugati demokrácia világában beszélnek, legtöbb esetben az emberi önzésnek, a birtokon belüliségnek, a szociális, politikai vagy nemzetközi előjogoknak a szentesítése. Az a szabadság és az az igazság, amelyet mi keresztyének a próféták és apostolok bizonyságtételében találunk, nem azonosítható a liberális és demokratikus fogalmakkal és intézményekkel, akármilyen magas funkciót is töltenek be napjainkban. A világot megrázkódtató történelmi események, amelyeknek ma tanúi vagyunk, a munkásosztálynak és az úgynevezett fejlődésükben elmaradt népeknek a harca a szabadságért és igazságért arról tanúskodik, hogy az emberiség mindenütt új formák és új rendek után kutat. S az emberiségnek ezeket a vívódásait, meg a forradalmi megmozdulásokat nem mérhetjük már az igazság régi mértéke szerint. Űj világ van születőben s benne új értelmet kap a szabadság és igazság — tehát az igazságos béke is. A JELEN KONKRET FELADATAINAK a körében mozogtak Collins angol kanonoknak és Fuchs lipcsei professzornak az előadásai. Minden konkrét feladatunknak gyökere és paradigmája ez a jézusi intelem: Menj, békélj meg a te felebarátoddal s azután, de csak azután gyere ide hozzám és mutasd be nekem áldozatodat! Mélyen teológiai és egyházi hitvallás jellegű az orosz ortodox egyháznak a referátuma, amelyet Pitirim leningrádi metropolita olvasott fel „A béke és a keresztyénség” címen. Elutasította a katolikus egyháznak azt a törekvését, hogy keresztyén egységfrontot hozzon létre a Kelet ellen és felhív mindenkit arra, hogy harcoljon Krisztus hamis tanúi ellen, akik nem akarják követni Üdvözítőnknek az utasításait, aki pedig a földi békesség munkálását is reánk bízta. • Még dióhéjban is alig lehet elmondani mindazt, ami az előadásokban elhangzott. A konferencia nemcsak plenáris üléseken, hanem ún. „vitacsoportokban” is megbeszélte az előadásokat és így születtek meg azok az üzenetek és felhívások, amelyeknek az ismertetésére legközelebbi számunkban kerül sor. Hálásak vagyunk Istennek9 hogy végezhetjük a béke szolgálatát ' Az Evangélikus Élet szerkesztő bizottsága szeptember 15-én, csütörtökön szokásos ülését tartotta. Ezt a szerkesztő bizottsági ülést „ünnepinek” mondhatjuk, mert ezen az ülésen a tagok nem szokás szerint, a beérkezett kéziratok olvasásával és érté- 'kelésével foglalkoztak, hanem Káldy Zoltán püspök több órás beszámolóját hallgatták érdeklődéssel az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságának St. Andrews-i (Skoda) és a Prágai Keresztyén Béke- konferencia Prágában tartott harmadik üléséről. A St. Andrews-i konferenciáról: „Körültekintés a világban” címen tartott beszámoló színesen és tanulságosan ismertette meg a szerkesztő bizottság tagjait a konferencia légkörével, az ott elhangzott előadásokkal és nyújtott mindezek alapján tanulságos kiértékelést a konferencia munkájának eredményességéről, különösképpen az Egység és a Nemzetközi Kérdések vonatkozásában. A szerkesztő bizottság megelégedéssel hallotta, hogy a St. Andrews-i konferenciát minden eddiginél bensőségesebb légkör és a nagy egyházi és világkérdések tekintetében pozitívabb magatartás jellemezte. A Prágai Keresztyén Békekonferencia harmadik üléséről szóló beszámoló azt érzékeltette, hogy ez a néhány évre visszatekintő mozgalom évről évre jobban izmosodik és egyre inkább „felkiáltójellé” lesz — mert létével kiált — a nyugati egyházak felé. És kiáltásával, a Szentlélek Cristentől indíttatva, az egész világ keresztyénié gének lelki- ismeretét akarja megmozdítani a fegyvernélküli világ, a megbékélés és a békés együttélés érdekében. Az ünnepi ülés foglalkozott a Hannoveri Evangélikus Egyházi Hivatalnak azzal a körlevelével, amelyet több nyugati egyházi sajtószolgálat közlése szerint, nevezett hivatal küldött szét a német- országi egyházközségek vezetőségeihez, azzal a célzattal, hogy ezeknek az egyházközségeknek képviselőit távoltartsa a Prágai Keresztyén Békekonferencia ülésétől, és az 1961-re tervezett összkeresz- tyén békekonferencián, illetve annak munkájában való részvételtől. Azok a szempontok, melyek alapján a Hannoveri Egyházi Hivatal ezt az álláspontot foglalja el, főbb vonásaiban következők: 1. A Prágai Keresztyén Békekonferencia-mozgalomban a teológiai szempontok mellett bizonyos politikai érdekek érvényesülnek. 2. A konferencia előkészítésében, és vezetésében bizonyos tárgyi és személyi egyoldalúság tapasztalható. 3. Nemzetközi kérdések tárgyalására nem a Prágai Keresztyén Békekonferencia, hanem az Egyházak Világtanácsa arra rendelt szerve: a Nemzetközi Ügyekkel Foglalkozó Bizottság hivatott, ezért nincs szükség ilyenfajta békekonferenciákra. 4. „Az embernek az a benyomása támad, mintha a keresztyénség jelenlegi feladatainak megoldásához a világbéke kérdésében csak egy bizonyos radikális elhatározásra lenne szükség.” 5. A világhelyzet sokkal átfogóbb és türelmesebb analízisére van szükség. • * A püspök St-Andrews-i és prágai beszámolója után ennek a körlevélnek tartalma, és célzata „ünneprontásként” hatott. A szerkesztő bizottság — melyben részt vett Káldy Zoltán püspökön kívül a prágai harmadik ülés evangélikus delegációjának többi tagja is — egyhangúan foglalt állást a hannoveri egyházi hivatal körlevelével kapcsolatban. Állásfoglalását főbb vonásaiban az alábbiakban ismertetjük! L Tudatosan vállaljak, hogy a prágai mozgalomban „bizonyos” politikai érdekek érvényesülnek. Általánosság helyett azonban szükségesnek tartjuk nevén nevezni „ezeket a bizonyos politikai érdekeket”. A prágai mozgalom ezt nem is rejti véka alá, hanem nevében is kifejezi. Ez az érdek: a béke. Ezt teológiailag is kifejezhetjük, és istentiszteleteinken, vasárnapról vasárnapra hitet is teszünk mellette, amikor a gyülekezetben együtt valljuk: „Hiszek egy Istenben, Mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében.” Ez a bizonyos érdek tehát az élet abban a teljes értelemben, amit az első hitágazat alapján értenünk és vallanunk kell róla. Politikailag ennek tömör kifejezése: a béke. Ez a bizonyos érdek tehát olyan érdek, amely az egész világ, az egyetemes emberiség érdeke. Nyugat érdeke is. És Nyugat- Németország érdeke is. A kérdés egyszerű: van-e megbízatása az egyháznak az egyetemes emberiség érdekében, az egyetemes emberi jóért, az életért a békéért. Vajon az egyház nem megbízatásához lesz-e hűtlen, amikor ezekért a „bizonyos érdekekért” nem áll ki? Nem a keresztyén megbízatást utasít ja-e vissza, a küldetés-tudatot homályosítja-e ei az egyház, ha ezt az érdeket politikai vagy teológiai indokból megtagadja. 2. a) Vállaljuk a tárgyi egyoldalúságot. A prágai mozgalom „szent egyoldalúsággal”, szenvedélyesen a béke, az élet ügyéért száll síkra. Indokolják ezt fenti L alatti megfontolások. Lét és nemlét kérdéséről van szó. És ez nemcsak a világnak, de az egyháznak is sorsdöntő kérdése. Ha nem sikerülne biztosítani a békét és valami módon bekövetkezne a katasztrófa, az nemcsak az emberiség nagy részének, minden kultúrának és más drága értéknek a pusztulását, megsemmisülését jelentené, hanem azt is, hogy az esetleg még megmaradó embernek sem lehetne többé hirdetni Isten jóságának, gondviselő és megváltó szere- tetének evangéliumát. b) A személyi egyoldalúságot nem vállaljuk. A prágai mozgalom a maga tárgyi „egyoldalúságában”: a béke és az élet szent ügyéért való szenvedélyes síkraszállásában kezdettől fogva tágranyitotta és ma is szélesre tárja kapuit. Személyi egyoldalúsággal nem lehetne 1961-re összkeresz- tyén béke-világkonferenciát (Folytatás a 2. oldalon) Kényszer vagy boldog önkéntesség? Ez a vasárnap sok gyülekezetünkben az aratásért való hálaadás vasárnapja. Nagyon jó, hogy az őszi vasárnapok közül az egyik aratási hálaadó ünnep, amikor a gyülekezeti igehirdetésben, imádságokban hangsúlyt kap a hálaadás. De van ennek a szokásnak kísértése is. Már az is kisértés, hogy szokás. Minden szokás egyszer elveszti vonzó hatását, tartalmilag megüresedik és unalommá süllyed. Kísértés az is, hogy úgy kell sokszor magunkat is és a gyülekezetei is belekényszeríteni ebbe a vasárnapi ünneplésbe, mert belülről sokszor előtolakodik ez a kérdés: miért is kell ez az ünnep? Amíg az ember ezt kérdezi, addig nem lesz boldog dicséretté, hálaadássá Isten áldása az életünkben. A hálaadás szorgalmazása, kényszerű volta, lefújja a hála hímporát. A hálaadásnak is, mint olyan sok mindennek, az kölcsönöz értéket, ha jókedvből, belső örömből, szívbeli vidámságból fakad. Az ilyen hálaadás jóillatú áldozat az Isten számára. A Bibliában sokszor halljuk említeni ezt a jókedvet, vidámságot. „A jókedvű adakozót szereti az Isten.” (II. Kor. 9,7.) Jaj de teher az adomány, ha szívem bús az adakozáskor. „A könyörülő vidámsággal mívelje” (Rám 12,8.) a könyö- rületesség szolgálatát. Ha nem igy megy végbe, akkor csupa zúgolódás a kísérőzenéje az ilyen szeretetgyakorlásnak. Az irgalmas samaritánusok sértődött mentőkké válnak, akik ezt mondják magukban: „minek mászkál ez is éppen itt?” „Hogy kellene sietnem, ezer gondom volna, s itt kell bajlódnom ezzel a szerencsétlennel.” Apai tapasztalatom is az, hogy ha ki kell parancsolni hazulról a templomba gyerekeinket, azon az igehallgatáson nem lesz áldás. A kedvvel végzett munkán pihen csak meg gazdagon Isten áldása. Nehemiás 4, 6.: „ ... mert a nép nagy kedvvel dolgozott”. Ó, ez az! Minden megy, mindenütt siker, áldás jelentkezik, ahol kedvvel fognak hozzá valamihez az emberek. „Az első szerelem” idején semmi nem nehéz, semmi nem sok, semmi nincs messze, semmiért nem kár. Ha „az első szerelem” tüze alábhagy, akkor: „messze a templom”, vagy ,#sbe sötét van”, máskor meg „sár van”, vagy „nem tudok én adni, mert nekem sincs”, „nem tudok szolgálni, mert én is fáradt vagyok”. Látom a* magam életében és szolgálatában, ha nincs kedv a szolgálathoz, akkor az elvégzett munkát az ördögnek végeztem. Hálaadás vasárnapján jó gondolnunk ezekre. Blczó András Hit és élet Amikor Isten igéje a hitről és az életről tanít minket, sokszor talán az az érzés születik meg bennünk, hogy a hit csupán a mennyei dolgokra vonatkozik, és szöges ellentéte ennek az élet, amelyet itf a földön élünk. S talán abba a helytelen véle- désbe is esünk, hogy lenézzük, aiacsonyabbrcndünek tartjuk az életet és így fogalmazzuk meg a kettő összefüggését: Vagy hit, vagy élet. Ezzel szemben Isten nem ellentétté teszi a hitet és az életet, hanem szorosan összekapcsolja a kettőt és így mondja: Hit ÉS élet. Mi az a hit, amelyre Isten a mai vasárnapon megtanít minket? A hit elsősorban is Istenre való nézés. Sokszor talán bizonytalankodva állunk életünk egy-egy nagyobb elhatározása, lépése előtt, s ilyenkor olyan jó Istenre emelni tekintetünket és az igére figyelve tenni meg az életút következő szakaszát. De a hit engedelmességet is jelent. Nem elég .meglátni a jó utat, azután a magunk útját járni, hanem Isten igéjének engedelmeskednünk is kell. Jó példa számunkra Pál apostol élete. Isten ma a hit útjára akar vezetni bennünket, hogy tudjunk Öreá nézni életünk minden percében és tudjunk engedelmeskedni is akaratának. És itt következik a hit folytatása, amikor feltesszük a másik kérdést: Mi az az élet, amelyet Isten vár gyermekeitől? A válasz számunkra sem lehet más, mint az, amelyet Jézus adott az Öt kérdező gazdag ifjúnak: „Tartsd meg a parancsolatokat”. És Jézus Krisztus itt számunkra is megmutatja az Isten szerint való életet, amelyet egy más alkalommal így foglal össze: Szeresd felebarátodat! A keresztyén ember életének legjellemzőbb vonása a hit mellett a szeretet. A szeretet mindig kevés, bármenynyire is kitárjuk szívünket, mert minden ember éhes a szeretetre. A szeretet sugárzásában sohasem tarthatunk szünetet, hiszen életünk minden percében Isten szeretete ragyog reánk. Szeretni szüleinket, házastársunkat, gyermekeinket! Ha1 a szívünket teljesen a szeretet töltené be, hány durva szó, hántás neműit volna el az ajkunkon, s hány ütés formálódott volna át lágy, gyengéd simogatássá. — Szeretni felebarátainkat! Ha komolyan vennénk Jézus Krisztus parancsát, sokkal komolyabb lélekkel állnánk az emberiség problémái előtt. Hit és élet: A kettő nem ellentét, hanem szoros egység a keresztyén ember számára. És ha kérdés számunkra, hogy hogyan jutunk el az örök életre, akkor hallgassuk meg az ige mai válaszát: Higgyünk Istenben, a Teremtőben, a Megváltóban és Megszentelőben és szeressük felebarátainkat. Harkányi László
