Evangélikus Élet, 1960 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1960-08-28 / 35. szám

SP. BERM. BP. 72.

Harcold meg a hitnek szép harcát!

Igen sokat megtanultunk Luther Mártontól. Megtanultuk, hogy a gondolat nagyobb úr, mint az ember. Megtanultuk tőle, hogy az igazság többet ér, mint az egyéni boldogulás. Megtanultuk tőle, hogy az ember világa sokkal több, mint amennyire azt a középkori tudományok mesterei értékelték. Arra a meggyőződésre is elvezetett bennünket az ő nagy szelleme, hogy a tiszta evangéliom nem megrontója a gazdasági, a tudományos, a művészeti vagy akár a politikai életnek, hanem éppen a megszentelője. Azt is megtanultuk Luther Mártontól, hogy az evangélikus keresztyénség örömöt jelent az egyesnek és haladást, fejlődést, mindig előrelépést az egész emberiségnek. Es hogy ki hogyan és milyen jól tanulta meg ezeket az igazságokat, azt a hívek egyéni élete és a világ evangélikus egyházainak mai állásfoglalása az élet legsürgetőbb kérdéseiben igen-igen jól tanúsítja!

lVTi, magyar evangélikusok az elmúlt esztendőkben igen so- kát tanultunk Luthertól. Egyet azonban még mindig tanulunk tőle és ezt tanulni fogjuk, amíg csak élünk: azt, hogy a hitért harcolni kell! Es ebben a tekintetben nincsen felekezeti különbség! Mert aki egyszer hinni akar vagy szeretne, annak meg kell tanulnia, hogy küzdelem, tusakodás, belső válságok nélkül nincsen igazi evangéliomi hit. Sőt minél inkább akar az ember hinni, annál inkább kell ezért a hitért tuSa- kodni és harcolni. Luther Márton az utolsó leheletével is harcolt a hitért és éppen ezért lett ő a hitnek diadalmas hősévé. Belevitte egész életét ebbe az egyetlen igébe: „Harcold meg a hitnek szép harcát!” (1. Tim. 6, 12.)

S

enki Se gondolja azonban, hogy a hitért folytatott harcban az embernek csak egy életkor küzdelmei szerepelnek. Hogy, mondjuk, míg az ember fiatal és tapasztalatlan, addig kell csak csatáznia és vívnia a hitért. Vannak bizony olyan felnőttek és hajlott korúak, akiknek a lelkében már régóta él az a meg nem fogalmazott kérdés és kérés: „Én Istenem, mikor tudok egyszer már igazán hinni Krisztusban, Istenben, a Szentiélekben, az evangéliom megszentelő erejében?!” Pedig lehetséges, hogy ezek az emberek nem is kezdők már a vallásos életben.

Az emberek ugyanis nemcsak kifelé folytatnak az embersé- ^ ges életért nemes harcot, hanem belsőleg is hadiállapotban vannak önmagukkal. Az egyik azért békétlen, mert nem sugárzik feléje sehonnan sem szeretet. A másik azért vigasztalan, mert egy el nem mondott, senkinek el nem beszélt titkos üzenet onnan felülről még nem érkezett meg: a megbocsátás! A harmadikat nyomja valamilyen gond, az a rendes, az az itteni. Ezeknek mindnek hit kell, Krisztus kell! De nem afféle elméleti könyvhit. Hanem ezek mind keresik — keresik a szeretetnek, a megbocsátásnak, a megváltásnak az Istenét. Ezek az emberek nagyon jól tudják, hogy hitéletük nem olyan édes semmittevés, hanem harc — kemény harc. És ez a harc mindaddig tart, amíg az embernek a hite el nem érkezik az érett, a férfias, a nagykorú hitnek a fokára.

Tgen ám! De mikor lesz a mi hitünk érett? Akkor, amikor * az ember tud élni az Isten igéjével, amikor az ember megtapasztalja, hogy az ige nem halott betű, hanem az élet tanítása. Luther Márton beleélte magát az Isten igéjébe és azért harcolta meg diadalmasan a hitnek szép harcát. Nincsen senkinek sem addig igazi evangéliomi hite, amíg az Isten igéje nem válik számára életté, az élet mindennapi kenyerévé. De nincsen senkinek sem addig erre nézve tapasztalata, amíg az Isten igéjét semmibe veszi. Azt is meg kell mondanunk, hogy mi az Isten igéjére nem csupán azért helyezünk súlyt, mert a hitet ez ébreszti fel bennünk, hanem azért is, mert az Ige Istennek a drága kegyelmi ajándéka. Ha pedig az ige ajándék, akkor a hitet sem magunk termeljük ki magunkból, hanem azt is az Isten kegyelme adja annak, akinek ö akarja. Az volt Luthernak egyik legdöntőbb fölfedezése, hogy a hitet Isten ajándékaként ismerte fel. Észre vesszük-e, hogy akkor itt egy fontos neveléstani szabály adódik? Az a szabály, hogy tanuljuk meg a hitet kérni. Miért? Mert, ha egyszer Isten a hitet drága kegyelmi adományként tartogatja minden ember számára, akkor a legelemibb Hiedelem is megkívánja, hogy ezt a hitet Istentől kérjük, könyörögjünk, imádkozzunk érte! Ha nem kérjük, akkor ugyan hiába várjuk! „Kérjetek, és adatik nektek!"

Az emberek elkezdik büszkén és fölemelt fővel ezt a harcot azzal az erős föltevéssel, hogy én ma hivő ember akarok lenni. Es este, amikor megpihen és kezd számot vetni önmagával, akkor veszi észre, hogy a haragosommal nem békél- tem meg, hogy a másik embert sok mindenben nem értettem meg, hogy a családomat nem szerettem úgy, ahogyan kellett volna. Elkezdjük boldogan, büszkén, hogy én most hivő ember akarok lenni és — megérkezünk azzal a keserű tapasztalattal, hogy jaj de nehéz hivő keresztyénnek lenni? Elaprózva könnyű ;— de becsülettel, férfiasán, az utolsó leheletig végigharcolni, az nehéz, nagyon nehéz!

Jl Jégis — azért szép a hitnek a harca! Ne felejtsük el, hogy minden küzdelmet a szenvedés hajt befejezése felé. A hitnek a harcában is a szenvedések hajtanak bennünket egyre előbbre. A hitnek a hajtóereje tehát éppen a belső harc feszítő ereje. Mintha bele volna ágyazva a halálnak a testébe, és mennél inkább fokozódik a veszély, hogy Krisztus eltűnik az életemből, annál inkább fokozódik a vágy: Elérni és megragadni a hit kezével!

Elkezdjük a hitnek a harcát megharcolni és azt vesszük észre, hogy küzdenünk és tusakodnunk kell érte. Azt vesszük észre, hogy vágyunk a békesség, sóvárgunk a szabadulás, a megváltás után. Van szabadulás Szabadító nélkül? Van megváltás Megváltó nélkül? Azért szép a hitnek a harca, mert benne az ember Krisztusát, a Megváltóját keresi és találja meg!

Dr. Pálfy Miklós

Mestermunka

Amikor Isten földi terveiben megjelent a munka, akkor Isten azt mestermunkának gondolta. Szépnek és boldogítónak. Így munkálta mesteri, művészi kézzel a megszülető világot. A fénylő csillagot és a tiszta gyermekarcot. Valóban Isten kezéből így került ki a világ, hogy az teljes és tökéletes és minden paránya előtt a csodálkozó gyermek kipirult acával állhat meg örökké az ember.

Isten emberei is valahányszor munkába fognak, a mestermunka lázával és lángolásával végzik munkájukat. Így építenek templomot és otthont, városokat és új világot. Mindnyájan, akik dolgozunk, így építünk munkahelyünkön valamit, amivel szebb lesz a világ. Azt akarjuk, hogy munkánkkal több legyen ezen a földön emberek öröme, kenyere és az élet szépsége.

Így építjük magát az életet is. A magunk számára is. Azt akarjuk, hogy a mi életünk ;s mestermunkával készüljön, hogy jól sikerüljön, hogy egyszer elmondhassuk felette a hálaadás énekét.

A KERESZTYÉN EMBER minden munkáját úgy végzi, ügy épít templomot, otthont, úgy nevel gyermeket, hogy mindezzel nemcsak magának akar szép holnapot és boldog aratást, hanem Istennek akar szolgálni. Ajkán ez a vallomás van: — Művem az Istennek szól!

Ezért van az, hogy a keresztyén ember munkája mindig sorsdöntő mozdulat. Ha engedelmes eszköz Isten kezében, ha épít, segít és szolgál, ha az igazság hirdetője és a jóság munkása, ha a béke és az emberi jólét előmozdítója, akkor ez az ember az Isten barátja és munkatársa. Akkor a közelében mindig megválóTestvéri szózat

Dr. Hájek Viktor, a Prágai Keresztyén Békekonferencia elnöke, testvéri szózatot intézett a világ minden egyházához s ebben többek között ezt mondja: „Miközben az egész emberiség egyetemlegesen a béke után vágyódik, az a veszély fenyegeti a keresztyén egyházakat, hogy sokféle — talán szép és hasznos dologgal foglalatoskodnak s közben elszalasztják azt a lehetőséget, hogy a legfontosabb és legaktuálisabb kérdésben, a béke kérdésében, szavuk legyen az emberiséghez. És utólag kell majd bűnbánatot gya- korolniok mulasztásuk miatt. Ezúttal ne kövessük el ezt a hibát. Hiszen előttünk, hivő keresztyének előtt, egészen világos, hogy a háború ellenkezik Isten parancsolatával, hogy a nukleáris fegyverek a legbarbárabb eszközök, amiket az emberiség valaha is felKét különböző szempont mindig felmérhetetlen különbséget jelent. Sajnos mi a felebarátra, szomszédra, munkatársra rendszerint a magunk oldaláról nézünk. Miközben ezt tesszük, a saját boldogságunkat és boldogulásunkat próbáljuk munkálni.

Jézus tanításai szerint *a hangsúly mindig a másik emberre esik és nem ránk. Jézus sohasem hirdette az önzés erkölcsét, hanem a szolgálat erkölcsét.

Azért, amikor teszünk valamit az emberekkel, vagy mondunk valamit az embereknek, mindig gondoljunk

sül valami az Jsten terveiből.

Ha azonban valaki nem Isten akarata szerint végzi a munkáját, ha kihull a kezéből és összetöri a Tízparancsolatot, ha elfelejti a szeretet parancsát, ha rombol és gyűlöl, akkor annak a közelében mindig elromlik valami a világteremtő Isten művészi mestermunkájából. Ezért kell sokszor megvizsgálnunk az életünket.

Sajnos, a mestermunka sokszor kontármunkává válik a kezünkben. A mestermunkát sokszor elrontja a bűn. Életünk nagy lehetőségeit és legszebb perceit. Nemcsak az eget sötétítettük be magunk felett, de a szívünkben is éjszaka van. Mennyi emberi erőlködés verítékére hull ez a keserű megállapítás: Nem úgy lett, ahogy akartam.

MÉGIS VAN mestermunka a világon. Keresztyén hitünk vallja, hogy Jézus Krisztus nemcsak tanított minket a munkálkodásra, Isten országának építésére, testvéreink szolgálatára és ebben a világban az Isten tervei szerint való építésre, hanem erőt is ad nékünk ahhoz, hogy az Ö akarata szerint éljünk, szeressünk és építsük a nekünk adott világot. Ö nemcsak azt akarja, hogy a hitünk és imádságunk csendes szobájában világtól elvonulva legyünk együtt Vele, hanem találkozni akar velünk mindenütt a világban, ahol emberek élnek, küzdenek, dolgoznak és békés utat építenek a világban.

Nagy felelősség kérdőjele állítja itt meg az embert. •

Vajon meg merném-e mutatni Jézusnak az életem munkáját? Amit Isten országa, a hazám, az otthonom és az emberi közösség számára naponként elvégzek. Ha a mesaz egyházakhoz

talált minden élet elpusztítására, hogy egy esetleges háború nem oldana meg egyetlen vitás kérdést sem, hanem csak elképzelhetetlen pusztítást okozna. Azt is világosan látjuk, hogy az evangéliom hirdetésénél olyan emberekre van szükség, akik a megváltásról szóló örömüzenetet békében hallgathatják és nem tölti el őket kölcsönös gyűlölet. Ezért vagyunk ellene minden gyilkos szándéknak és gyűlölködésnek.

A Prágai Keresztyén Békekonferencia kezdettől fogva azt a feladatot tűzte ki maga elé, hogy a fenti gon-, dolatokat hirdesse meg a világ keresztyénségének Elsősorban az egyházaknak kell képviselniök, megvéde- niök és győzelemre vinniök Jézus Krisztus gondolatait a világban.”

arra, hogyan esnék nekünk, ha ugyanazt velünk tennék, vagy nekünk mondanák.

Cseréljünk hát szerepeket!

Túlságos modernül hangzik, de nem lehet jobban megfogalmazni: Éljük bele

magunkat a másik ember helyzetébe! Es miközben ezt tesszük, igazítsuk a cselekedetünket, mondanivalónkat, viselkedésünket a felebarát, szomszéd, munkatárs helyzetéhez.

Egy mondattal: Merjünk úgy élni, hogy mindig a rö- videbbet húzzuk, mert gyakorlatilag ez a keresztyénség.

Fülöp Dezső

tér ma elkérné szavaimat, gondolataimat, érzéseimet, terveimet, befejezett munkáimat, elmondott imádságaimat, a példát, amit másoknak mutattam, vajon mit mondana reá? Meg lenne-e elégedve vele?

PEDIG NE FELEJTSÜK

EL, hogy Isten egyszer így fogja végignézni, részletről- részletre, pillanatról-pillanat- ra rajtunk és másokon az életünk munkáját. Ennél a vizsgálatnál csak a mestermunkát fogadja el és tartja meg. A többi: a forgács, a torzó belehull az elmúlás kosarába, a kárhozatba, a halálba.

Nekünk keresztyéneknek meg kell tanulnunk, hogy Isten munkatársai vagyunk és főképpen azt, hogy hitünk a hétköznapokban vizsgázik. Meg kell tanulnunk azt, hogy Istennel való együttlétünk templomi perceit, imádságunk Istentől kapott nagy ajándékait azok között kell megmutatni, akik között élünk és dolgozunk. Mind azt, amit mj Isten kezéből szent ajándékként kapunk bele kell építenünk emberi világunkba.

ISTEN MUNKATÁRSAI VAGYUNK és Isten örökké nézi, hogy vizsgázik mindennap a hitünk.

Azt is meg kell tanulnunk nekünk keresztyéneknek, hogy életünk és munkánk ilyen megfogalmazása mellett nem tarthatunk szünetet és nem tehetünk kivételt. Mindig egyforma hűséggel kell dolgoznunk és mindig egyforma szeretettel kell szeretnünk. Jézus Krisztus sokszor elmondta nékünk, hogy a nap egyformán süt és egyformán aranyoz be minden teremtett emberarcot. És azt is elmondotta, hogy Isten szüntelenül és szakadatlanul dolgozik. Isten nem tart szünetet Sem a gondviselésben, sem a kegyelemben, sem a megbocsátásban, sem a szere- tetben. Jézus Krisztus nem kérdezte meg, hogy beteg, éhes, síró vagy szenvedő emberek kicsodák, hova tartoznak, hanem szerette őket, gyógyította őket és az egész emberiséget megváltotta a kereszten.

Nekünk keresztyéneknek Jézus Krisztus az utunk, a példánk és az erőnk. Ezért van az, hogy soha sem tarthat szünetet és soha sem tehet kivételt, sem a hitünk, sem az életünk.

SOKSZOR MEGKÉRDEZTÉK emberek, vajon mit számít a nagy világmindenségben az a gyönge emberi szó, amit valaki az emberiség nagy ügyében elmond. Mit számít az a kis munka, ami egy embertől kitelik. Mit változtat a világ arcán egy gyarló emberi alkotás mestermunkája? — Nincs igazuk. Az egész világmindenség egyetlen nagy mű és az egész emberiség egyetlen nagy család. Itt minden és mindenki fontos. Isten nem a munka mértékét, hanem hűségét nézi és ítéli meg.

Ne felejtsük el, hogy Isten nemcsak azt kérdi, milyen a hited, hanem azt is, milyen az életed? Nemcsak azt fogja egyszer mondani: — mutasd meg hitedet, hanem azt is, mutasd meg a munkádat!

Ha egyszer ezeknek a kérdéseknek a kapujában Isten elé kerülünk, vajon elhang- zik-e majd felettünk az evangélium megnyugtató szava: „Jól van, jó és hű szolgám ...”

Ehhez a munkához adjon nékünk erőt, hitet és imádságot az örökké munkálkodó Isten!

<F.)

Két szempont

A teljes szeretet

A mai vasárnap mindkét Igéjében benne dobog az Isten atyai szíve. A régi egyházi atyák a Biblia aranylapjának nevezték Lukács evangéliuma 15. fejezetét. Ezt az „aranylapot” írta tovább Isten Szentlelke a Cselekedetek Könyvében, amikor Péter apostollal megláttatta, hogy amit az Isten megtisztított, azt ő ne mondja tisztátalannak, mert minden nemzetben kedves Öelőtte, aki Öt féli és igazságot cselekszik.

Ezekben az igékben sűrítetten benne van az egész evangélium. Az, ahogyan Isten szereti az embert. —* Olyan nagy, olyan tiszta« olyan mindenkit átölelő ez a szeretet, amilyennel csak az Isten szerethet. Ö nemcsak a nagyot és a sokat értékeli,- hanem a kicsit, a keveset, sőt az egyet is!

Ezeknek az igéknek fényében megnő a mi kicsinek tűnő életünk értéke. — Parányi porszemek, csöpp kis csavarok vagyunk a világmindenség hatalmas gépezetében« de Isten számol velünk, utánunk nyúl, keres minket! Atyai szíve túláradó örömmpl van tele, amikor egy-egy elguruló életet megtalál, ami- kor egyetlen báránykát. újra a karjaiba vehet, amikor a tékozló fiú hazaérkezik, amikor pogány Kornéliuszokban magához ölelheti az egész világot. Egyben — az egészet!

Szeretete távolbaható szeretet. Messze szakadt életünket nem hagyja magára. Feltárja előttünk lelki nyomorúságunkat, hogy felébredjen bennünk a vágy a megtisztulás után. Számadásra kényszeríti hogy magunkba szálljunk. Bizalmat kelt önmaga iránt« hogy ne meneküljünk még messzebbre Tőle.

Szeretete igazi életet adó szeretet. Ez indította a pogány Kornéliuszt imádkozó« jót cselekvő, elesetteket felemelő életre. Nem a választott népből való, de élet- folytatásában különb mint ők. A szívébe írott isteni törvény cselekvőjeként lesz kedvessé a kegyelmes Isten előtt.

Szeretete világméretű szeretet. Nem korlátozódik egy népre, egyetlen fajtára, egy( társadalmi rétegre, egy hit követőire. Kitárja ölelő karját minden ember felé, „aki Öt féli és igazságot cselekszik”.

Szeretete övéit átható szeretet. Aki Vele jár, — megteljesedik az Ű szeretetével. Megtanul együtt örülni az Atyával minden testvérnek „aki meghalt és feltámadott« elveszett és megtaláltatott”. Amit az Isten megtisztított« nem mondja tisztátalannak. —i Tudja keresni a találkozást a másik emberrel engedelmes szívvel, mint Péter.

Mi mind: Tékozló fiák -» Kornéliuszok —, Péterek« ebben a mindenkit átölelő szeretetben találkozhatunk! ( Blatniczky Jenő j