Evangélikus Élet, 1960 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1960-08-07 / 32. szám
A Prágai Keresztyén Békekonferencia szeptemberi, Prágában tartandó ülésszaka elé Mesebeli Afrika Békesség a technika korszakában Szeptemberben Prágában újra ülésezik a Prágai Keresztyén Békekonferencia. Az új ülésszak munkájának eredményességéhez a Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsában részt vevő egyházaink — evangélikus egyházunk is — előkészítő jó munkálatokkal szeretnének hozzájárulni. A Prágai Keresztyén Békekonferencia feladatának tekinti, hogy munkája, a kérdések, melyekkel foglalkozik, határozatai, állásfoglalásai minél szélesebb egyházi közvéleményben terjedjenek el, a gyülekezetekben és a gyülekezeti tagok előtt ismeretesek legyenek. Lapunk e helyén azért folyamatosan ismertetjük azokat a hozzászólásokat a szeptemberi ülésszak egyes témáihoz, melyekkel magyarországi egyházaink szeretnék elősegíteni a Prágai Keresztyén Békekonferencia jó munkáját. Az alábbiakban tartalmilag ismertetjük Jánossy Imre református teológiai tanár hozzászólását a címben adott témához. Az egész emberiséget érintő, mai égető kérdéseknek éb- resztgetniök kell a világke- resztyénség lelkiismeretét. Vigyáznunk kell azonban, hogy teológiánk, különösen etikai kategóriánk vizsgálata,, döntéseink valóban Isten igéjében gyökerezzenek és ne legyenek egyszerűen egyfajta emberi ideológiává. 1. A XX. század elején az emberiség elérkezett társadalomtörténetének eddig legna- gyobbarányú fordulópontjához. Ebben kitűnt, hogy az élet megmaradása, békés biztosítása a társadalomban alapvető változtatásokat követel. 2. Az alapvető, strukturális változásokat sok más jelenség mellett elsősorban az az előrehaladás teszi szükségessé, mely az utóbbi két évszázadban a tudomány (elsősorban természettudomány) és a technika területén végbement. Korunkat — sok más találó megnevezés mellett (épülő szocializmus kora, az atomkorszak kezdete) a technika korszakának is nevezhetjük; 3. „Békesség a technika korszakában.” A tétel elsősorban sürgetés: a technika korszakában meg kell találni a békesség, a békés elrendezés lehetőségét, mert ez az emberiség élet-halál kér-! elése. A technika korszaka leglényegesebb, és az összes többi kérdéseket is magában foglaló problémája, egyben a technika korszaka békességének alapkérdése is: az atomerő felhasználásának a kérdése. Felhasználható építésre és pusztításra, életre és halálra, áldásra és átokra. Van e az emberiségben annyi érkölcsi bátorság, annyi — önmaga élete és jövendője iránti felelősség, hogy a kezébe adott lehetőséggel jól tudjon élni? Ennek érdekében — a békesség érdekében a technika korszakában — van szükség az emberi társadalom életében alapvető, strukturális változásokra. Ez azt jelenti, hogy a technika korszaka kérdései az emberiség életében csakis a) az emberiség egységének á felelősségében, b) a technika vívmányainak az emberiség közös kincseként, c) az emberi élet szépítésére és gazdagítására használásával oldhatók meg. Arra van tehát, szükség, hogy az egész emberi társadalom egy magasabb erkölcsi szinten, közösségi formában szerveződjék meg, ahol a technika vívmányai nem , szembeállítják a népeket és embereket egymással, és nem a halál, hanem az élet eszközei lesznek. . 4. „Békesség a technika korszakában.” Ezzel a problémafelvetéssel a Prágai Keresztyén Békekonferencia a keresztyén gyülekezet felelősségét ébreszti és szolgálatát igényli az emberiség életének e nagy és döntő kérdésében. Mi az, amit keresztyén szempontból e problémával kapcsolatban elmondhatunk? 5. Elvileg: a keresztyén egyház, a keresztyén ember nem zárkózhat valami tudomány- és technikaellenes gettóba. A tudományra, a technikára, az egész emberi kultúrára úgy kell tekintenie, mint Isten ajándékára, mely- lyel (I. Mózes 1,28-nak engedelmeskedve) uralma alá hajtja a földet. Egyetlen Isten rendelte korlát van: az emberi élet szolgálata, Keresztyén etikai szempontból nem a tudomány és a technika fejlődése tehát, hanem a tudomány és technika vívmányainak felhasználása a nagy kérdés. Ha nem az ember javát, hanem pusztulását célozza, akkor a bűn kategóriája alá esik. A keresztyén egyház és a keresztyén ember Urát, az (ír Jézus Krisztust tagadja meg, az evangéliumot erőtleníti meg, ha az ember javával szemben foglal állást, bármi legyen is állásfoglalásának indoka. 6. Gyakorlatilag: bűnbánattal kell szólnunk arról, hogy nem a keresztyénség volt az az „élő lelkiismeret” az emberiség életében, amely felismerte a társadalom életének és fejlődésének a technika által is létrehívott visz- szásságait. Ugyanezzel a bún- bánattal kell szólnunk arról a lelki megosztottságról, amely ma is akadályozza azt, hogy a keresztyénség egyetemesen bizonyságtevő szót szólhasson ebben a kérdésben akkor, amikor a feszülő ellentétektől megosztott világban újra csak a szocializmus oldaláról hangzanak el olyan konkrét | és felelősségtől áthatott javaslatok, amelyek a különböző társadalmi rendszerek békés egymás mellett élésére, a technika vívmányainak a békés építő munkában való felhasználására, az általános és teljes leszereléssel a háború kiküszöbölésére vonatkoznak. 7. A keresztyénségnek — éppen a technika korszaka álNeves japán keresztyén személyiségek 26 tagú csoportja nyílt levélben foglalt állást a tokiói tüntetések kérdésében. A nyílt levélben, melyet külföldön terjesztettek — tiltakoznak az ellen, mintha azokat a tüntetéseket, melyek Tokióban Eisenhower tervezett látogatásával kapcsolatban lezajlottak, — a kommunisták kezdeményezték volna. A megmozdulásokat elsősorban a japán népnek az a magatartása váltotta ki, mely elutasítja a Japán és az Egyesült Államok közötti úgynevezett biztonsági szerződést; mert ez a szerződés jogossá teszi a félelmet, hogy újraéled a japán militarizmus. „Az atomfegyverek pusztításától való félelemben — írják a japán lelkészek és egyetemi tanárok — az anyák és a fiák a fenyegető újrafegyverkezéstől és az általános hadkötelezettségtől reszketnek. Ez a félelem még inkább növekszik a militarizmus újraéledésének jelenségei és a fasiszta törekvések közepette.” A levél szerzői a kormány szemére vetik, hogy rendőrmódszerek alkalmazásával hajszolták keresztül az USA- val kötött szerződés életbeléptetését. Aláhúzzák a szerzők, hogy a tüntetésekben minden népréteg képviselői részt vettek. Majd szószerint ezt írják: A csúcskonferencia zátonyra jutása miatt érzett csaló- I dottság, az a bizalmatlanság, amelyet az U—2 incidens váltott ki, továbbá az ebből adódó nemzetközi feszültség fokozódása, a japán népben azt az aggodalmat keltette, hogy egy atomháborúba bonyolódhat. Ez az aggodalom és félelem ment tál kényszerítve — tisztáznia kell bensőleg, hogy igazán az élet Urának, a halált legyőző Jézus Krisztusnak bizonyságtevője akar-e lenni, vagy pe- lig „vallás” a többi vallások, „ideológiák között, egy im- mgr letűnő világ: a kapitalista-polgári társadalom, „keresztyén civilizáció”, „keresztyén Nyugat” védőbástyája és „erkölcsi" szente sítője? Csak Isten igéjének engedelmeskedve lehet olyan alkalmas eszköz a keresztyénség az élet szolgálatában, amelyen át Isten kegyelmének erői áradnak ebbe a világba. Ehhez azonban a megtérés kettős mozdulatára van szükség: a) hogy bűn- bánatban lezárja múltját, felismerje elerőtlenedését és engedetlenségét; b) hogy magát megalázva, „uralkodó” helyzetéből kilépve, szolgáló módon, egzisztenciáját, jövendőjét nem féltve, álljon oda azok mellé, akiknek felelősségében és áldozatos munkájában felismeri az élet és a jövendő szolgálatának pecsétjét. Legyen „só és világosság” a világban! 8. Az emberiség „útban van a békesség korszaka felé”. Ennek már a népek életében láthatók a jelei. Tudjuk, hogy ezekben sok becsületes keresztyén ember imádsága és munkája is benne van. 9. A békesség sohasem állapot, hanem mindig újra küzdelem eredménye. De ebben a küzdelemben van és lesz szolgálata a keresztyénségnek, mely megtisztult megkötöttségeitől és az élet szolgálatában az élet Urának bizonyságtevője tud lenni. 10. Reménységünk, és imádkozzunk is érte, hogy a Prágai Keresztyén Békekonferencia által meghirdetendő 1961. évi Keresztyén Bélcevilágnagygyű- lés tud majd olyan érvényes szót szólni a világkeresztyén- séghez, mely bűnbánatot fakaszt, felelősségre hív, szolgálatokra, az élet cselekedeteire kötelez az emberiség érdekében a technika korszakában! át a tervezett szerződés elleni tudatos szembehelyez- kedésbe, mert azt a japán függetleúség korlátozásának tekintették. Ez vezetett végül Kisi miniszterelnök és pártja politikájának nyílt kritikájához.” Azzal a számtalan tájékoztatással kapcsolatban, mely nyugaton arról jelent meg, hogy keresztyén egyetemi hallgatók, lelkészek és gyülekezeti tagok vettek részt a tüntetésekben — a japán* teológiaiprofesszorok hangsúlyozzák, hogy ezek a tüntetések sem kommunista tüntetések nem voltak, sem irányítóik nem voltak kommunisták. A tüntetők nem mint azoknak az egyházaknak, vagy egyetemeknek képviselői vettek részt a megmozdulásokban, amelyekhez tartoztak, hanem személyes meggyőződésük alapján. „Ami őket a többi tiltakozóval összekötötte, az az ö személyes , szembehelyezke- désük volt a háborúnál, az újrafegyverkezéssel és mindazzal, amit a kormány demokrata-ellenes magatartásaként ítéltek el.” A levél olvasóihoz ezt a felhívást intézik: „Noha a demokrácia Japánban még nagyon fiatal és még nem nyugszik szolid alapokon. bízunk benne, hogy bárhonnan jövő rohamoknak ellene fog állani. Azért imádkozunk., hogy külföldi keresztyén testvéreink imádkozzanak országunkért, legyenek irányában türelmesek és merértőek. Állhatatosan imádkozunk Isten útmutató tanácsáért országunk számára, hogy ne kerüljön sor nálunk arra az elvakult antikommunista de spot izmusra, mint nemrégen Koreában.”* Afrika — gyermekkori álmaink kalandos meseföldje. Hogy faltuk az útleírásokat, Stanley: A legsötétebb Afrikában, Holub, Teleki Sámuel, majd később Kittenberger és Széchenyi könyveit. Afrika a titokzatosság, az exótikumok, a kalandok világa. így élt képzeletünkben még vagy másfél évtizeddel ezelőtt is. Azóta nagyot fordult a világ. Afrika egyre inkább a világérdeklődés reflektorfényébe került. Nem mint exó- tikum, távolországi furcsaságok földje, hanem mint világ- politikai tényező. A színtér, ahol az emberiség sorsának egyik jelentős fejezete zajlik. E kifejezés helytálló:, fegyverzajban születik újjá a fekete kontinens, őslakói, ha kell, fegyverrel is megvédik, vissza- szerzik elorzott szabadságukat. Napjainkban folytat élethalálküzdelmet az ifjú Kongó állam függetlenségéért a belga elnyomók ellen. S e napokban következett be döntő változás egy másik, immár független afrikai állam, Ghana sorsában. Június 30-án éjfélkor hagyta el Lord Listowel brit főkormányzó Accra, Ghana fővárosa repülőterét. Ugyanebben a pillanatban megszűnt a brit korona uralma Ghánában s kikiáltották a ghanai köztársaságot. Ezzel ismét jelentős lépés történt azon az úton, amely Afrika teljes önállósága és függetlensége felé vezet. Ez az út tulajdonképpen visszatérés az eredeti állapothoz. Afrika történetéről csak nagyon keveset tudunk és ennek több oka van. Egyik oka mindenesetre az volt, hogy a gyarmatosító hatalmak céltudatosan megakadályozták e hatalmas földrész múltjának feltárását. Meghagyták az európai és amerikai népeket a „titokzatos” és „primitív” Afrika képzeletében. S Afrika népeiről, a „bennszülöttekről” is gondos propaganda terjesztette a legképtelenebb híreket. Ebbe a „vad” világba a fehér ember hozta a műveltség első fénysugarát — így hírlett — s a fehér ember „jóságos gondoskodásának” köszönhetik, hogy — rég fel nem falták egymást. Ezzel szemben az a valóság, hogy Afrika ősi kultúrák földje. Hogy ezekről viszonylag kevés emlék maradt fenn, annak egyik oka, hogy az afrikai népek közül csak igen kevés ismerte az írás művészetét. Pontosabban: a régi írásjelek feledésbe mentek s arról, hogy a nép írástudatlan maradjon, gondoskodtak a gyarmatosítók, pl. a portugálok, akik Afrika legrégibb gyarmatosítói, már a 15. századtól kezdve. Angola portugál gyarmaton ma is a lakosság 98 százaléka írástudatlan. így a szájhagyományra — s ez nem megvetendő, mivel az afrikai embernek rendkívüli emlékezőtehetsége van —, továbbá korai arab forrásokra vagyunk utalva Afrika ősi történetének kutatásánál. A Niger folyó völgyében terült el több mint 2000 esztendővel Ghana ősi birodalma. Már föniciai források megemlékeznek róla. Abu-Abdallah- Es-Sohri középkori arab történetíró megemlíti, hogy a Kr. u. 4. században fehérbőrű nomádok nyomulnak be Ghánába s ezek — keresztyének voltak. Ebből az adatból és egyéb forrásokból is valószínűsíthető, hogy a keresztyénség története Afrikában sokkal régebbi, mint az első európai misz- sziók története. Hiszen Etiópia keresztyénségé- nek ősi eredete közismert. Az arab (pl. timbuktui, alexandriai) levéltárak idevonatkozó adatai még teljesen feldolgozatlanok. A most meginduló önálló afrikai történet- írás nagy meglepetésekkel szolgálhat. Úgyszintén feldolgozatlanok a portugáliai titkos levéltárak. Ezek sokáig azért voltak hozzáférhetetlenek, hogy ne szolgálhassanak útbaigazítással a „konkurrens” gyarmatosító vállalkozásoknak, spanyoloknak, angoloknak. Portugálok voltak az első európaiak, akik a 15. század közepén Afrika nyugati partjain kikötöttek s hírt adtak hatalmas és gazdag birodalmakról, virágzó városokról. Neves japán keresztyén személyiségek az atomháború ellen Ibn Kaldhun középkori arab utazó és író beszámol könyveiben Ghana királyairól. Szerinte a mohamedán hódítók észak felől behatolva, Afrika nyugati részében Ghana királyságára bukkantak. Ez volt ezen a tájon a leghatalmasabb birodalom, mely az Atlantióceánig terjedt ■ s fővárosa a Niger mindkét partján terült el. A Kr. u. 11 században az almoravidák rendjéhez tartozó arab seregek feldúlták Ghánát. így ért véget az első ghanai birodalom. Romjain azonban új birodalmak támadtak: a Malicsászárság és a Sonrai- birodalom. Ma mintegy újraélednek ezek az ősi országok: volt francia (Senegál) és más gyarmatok egyesüléséből jött létre a Mali-államszövetség napjainkban. Talán jelképes lehet, hogy ennek első elnöke Keita Modebo, a hagyomány szerint az egykori Mali-császárok nemzetségéből származik. A nyugat-afrikai partvidék egyes szakaszainak európai elnevezése beszédes bizonyítéka e táj későbbi történetének: Elefántcsontpart, Rabszolgapart, Aranypart. Elefántcsontot, rabszolgákat — a „fekete elefántcsontot” — és aranyat zsákmányolt itt évszázadokon át az egymást váltó gyarmatosítók mohósága. Portugálok, spanyolok, angolok, franciák, belgák vetélkedtek az „ismeretlen Afrika” felfedezésében —- és hasznosításában. A most Amerikában egyenjogúságért küzdő négerek ősei egy szálig innen kerültek oda, njint rabszolgák. Senki sem kérdezte annak idején őket, fel akarják-e cserélni afrikai szabadságukat az amerikai „állampolgársággal”. Eredetileg Amerikában egyébként egy szál néger sem élt. Ma 14 millió néger él az USA-ban. Őseik a világtörténelem egyik legnagyobb kényszeráttelepítése során kerültek oda. az Óceán túlsó felére, hazájukból. Amikor a volt nyugat-afrikai angol, gyarmatok: Aranypart, Asantiföld, az Északi Territóriumok és Nyugat Togo 1957. március 6-án viszony la-; gosan önálló országává váltak] a Brit Birodalomnak, az ak-' kori miniszterelnök — a jelenlegi köztársasági elnök — dr. Kwame Nkrumah i mélyértelmű cselekedettel j nyúlt vissza e táj ősi tör- i ténelmébe és adta az új j országnak az ősi Ghana nevet. Néhány hét óta Ghana önálló országként lépett a történelem színpadára. Afrika ősi kultúrájának feltárása még hosszú időt vehet igénybe; történelmének megírása az új öntudatra ébredt afrikai népek feladata. „Európa jövője Afrikában és Ázsiában fog eldőlni.” Niemöller Márton mondotta ezt, korunk egyik Iegprófétaibb keresztyén egyénisége. A keresztyén- , ségne,, minden oka megvan reá, hogy nagy együttérzéssel — és bűn- ■ bánattal — meleg érdeklődéssel kísérje és segítse is az afrikai népeket hősi harcukban, szabadságukért folytatott küzdelmükben. Mert Afrika immár nem mesebeli ország, nem kalandok és furcsaságok földje, hanem földrészünk legközelebbi szomszédja s a világtörténelem reális tényezője. Földrészünk sorsa az emberiség története során nem egyszer volt szoros szálakkal összefűzve a fekete kontinens sorsával. Egyiptom kultúrája, művészete megtermékenyítően hatott az egész földközitengeri művelődésre. Ugyanez mondható később az arabokra is; a görög bölcselet arab közvetítéssel jutott el a középkorban Európába. A keresztyénség súlypontja viszont az első századokban inkább Észak-Afrikár a esettj mint Európára. Mindez alkalmas lehet arra, hogy élessze felelősségünket az újból a történelem színvadára lépett afrikai népek irányában. Groó Gyula A HARAQRÓL „Te nem is tudsz haragudni” — mondta valaki őszintén, szeretettel, egy kicsit bóknak szánva a megállapítást. Bók ez? Azt hiszem nem. Igaz ez? De mennyire igaz! Sajnos! Mi mindnyájan, nemcsak az ún. „szelíd emberek”, de a heves természetűek is — nem tudunk haragudni. Sokféleképpen nem tudunk. Nem tudunk — kényelem- széfetetből. „Mit izgassam fel magam!” — mondjuk. Hányszor válunk így felelőtlenné. Nem tudunk — gyávaságból. „Én nem szólok. Végül még nekem lesz bajom. Megharagszanak rám.” Milyen könnyen leszünk így cinkosokká! Nem tudunk — elvtelen- ségből. Apró dolgokon felháborodunk és felháborító eseteken — akár magunk, akár mások eljárásával kapcsolatban — átsiklunk, napirendre térünk. A szúnyogokat megszűrjük, a tevéket elnyeljük, mert nincs igazi mértékünk. Mennyi zavar támad ebből! Nem tudunk — fegyelmezetlenségből. Elragadtatjuk magunkat. Elveszítjük józan látásunkat, mert vérben forog a szemünk. Olyasmit teszünk, vagy mondunk, amit később meg kell bánnunk. Sokszor idétlenné, nevetségessé válunk elragadtatásunkban; sokszor baráti viszonyt, jószándékot, ambíciót teszünk tönkre szükségtelenül. Nem tudunk — hiúságból. Mindenki felé „jófiúk” akarunk lenni. Nem tudunk — lelki erő hiánya miatt. Nem bírják „idegeink” a feszültségeket — mondjuk. Még haragudni kellene, s mi már abbahagyjuk. Hiába haragudtunk. Nem tudunk — mértékte- lenség következtében. Már nem kellene haragudnunk. Eljött a megengesztelődés ideje. Mi azért még mindig tartjuk a haragot. Vagy inkább a harag minket birtokában. Folytatni lehetne a felsorolást. Mi tehát a megoldás. Egyáltalán ne haragudjunk? Ezt nemcsak hogy nem lehet,- de nem is szabad megtennünk. Isten is haragszik. Nem szeretne igazán bennünket; ha nem haragudna ránk. Eget elsötétítő, földet megrendítő haragját éppen ott mutatja meg legfélelmetesebben, ahol irántunk való szeretetének leghatalmasabb tettét viszi végbe — a Golgotán, a kereszten. Szeretetét ott éppen azért látjuk oly diadalmasan erősnek, mert lefékezi, megállítja haragját. Haragja bűnünk miatt nagy. Széretete végtelen és örök. Hogy mit jelent számára így szeretni? Mit jelent önön haragját korlátozni? Isten bárányára,- Jézus Krisztusra kell gondolnunk. Nemcsak a mi bűneinket vette magára és vitte engedelmesen a keresztfára, hanem ott Isten nyilvánvalóvá lett haragját is elhordozta. Jézus feltámadt. Szentlelkét árasztotta ki ránk. Ö nemcsak Isten haragját korlátozza, a mi haragunknak is határt szab. Aki benne hisz, új teremtés az. Ha benne hiszek, ki tudom mondani: ne haragudj! De ezt is ki tudom mondani: nem haragszom! Szeretetével uralkodik szívemen. Nem élhet az a harag börtönében. A harag legfeljebb az átjáróház • szerepét töltheti be életemben. Ilyen formájában is elég veszélyes tartózkodási hely számomra. Jézus azonban meg tud tartani. Ö szabja meg a harag idejét, mértékét, irányát. Az utolsó szó jogát azonban semmiképpen sem adja meg neki. Az irgalmasság ott érvényesül, ahol a szeretet korlátozza, kormányozza és végül legyőzi a haragot, r Szabad tehát haragudni? — Nemhogy szabad, adott esetben kell! Hogyan nevelhetnénk például gyermekeinket, ha sohasem haragudnánk rájuk, amikor rosszat tesznek? Pál apostol azt- mondja: „Ám haragudjatok,^ de ne vétkezzetek.” (Ef. 5,26.) Benczúr László
