Evangélikus Élet, 1960 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1960-08-07 / 32. szám

KP. BÉRM. BP. 72.

cA hékesséq üzenete

D. Werner Schmauch professzor prédikációja Jn. 20, 19—23. alapján; elhangzott a Prágai Keresztyén Békekonferencia f. évi debreceni tanácskozásának megnyitó istentiszteletén. A prédikáció szövegét főbb részleteiben közöljük.

»Mily gyakran hallottuk mindannyian már életünk során a húsvéti örömhírt, amit annak idején Magdalai Mária vitt meg a tanítványoknak: Láttam az Urat és ezeket mondta nékem! Ennek ellenére ahelyett, hogy az öröm embereivé lettünk volna, félelem emberei maradtunk. Az első tanítványok „a zsidóktól való félelem miatt’’ ültek zárt ajtók mögött. Mi viszont félünk a körülményektől és az emberektől, hatalmaktól és erőktől, amik valamiképpen ártalmunkra lehetnének. Mindebből az tűnik ki, hogy nem hittünk a húsvéti örömhírnek. Még mindig a Gonoszt véljük a világ urának, s nem hisszük igazán, hogy a Feltámadottnak adatott minden hatalom meny- nyen és földön. Nem úgy van-e sokszor, hogy a hétköznapok gondjai és feladatai elől istentiszteleteink csendjébe menekülünk. Itt keresünk nyugalmat és épülést s ezzel mintegy bezárjuk magunk mögött az ajtókat. Pedig éppen e napokban nagy és nehéz feladatok várnak reánk.

Jézus azonban nem hagyta magára félénk tanítványait. Zárt ajtók mögött is felkereste őket, megállóit közöttük és így köszöntötte övéit: Békesség nektek!

Ennek a köszöntésnek mélységes jelentése van. A köszöntés sokszor mélyen összefűzi az embereket, s ha elmarad, akkor ez megbonthatja a közösséget. Jézus bizonnyal sokszor köszöntötte így tanítványait földi élete napjaiban. Ezzel a köszöntéssel bocsátotta útjára a 70 tanítványt is. S ezzel a köszöntéssel ajkán lép a Feltámadott is először tanítványai elé. Ez a köszöntés ma is, nekünk is szól. Ki merné ezek után azt állítani, hogy a békéről való bizonyságtevés nem tartozik bele az evangéliumba? Már a gyermek Jézus bölcsője fölött a békességről énekeltek az angyalok Bethlehemben s a halálból feltámadott győztes Megváltó köszöntése is ez. Valóban nem tőlünk idegen munkát végzünk, amikor minden erőnkkel és épp e napokban is a béke művének kötelezzük el magunkat.

Jézus most minket is így köszönt: Békesség néktek! ö tudja, hogy mi Öt magát is be szeretnénk zárni behajtott ajtaink mögé, mivel tele vagyunk csüggedéssel s a Megfeszítettre is úgy tekintünk, mint aki már a múlté, mint aki múlt idők drága ereklyéje csupán. Ezért siet segítségére gyengeségünknek s újra és újra megszólít: Békesség néktek! S e köszöntésnek nemcsak az az értelme, hogy felismerjük róla a Feltámadottat, hanem az is, hogy e köszöntéssel történjék valami velünk.' Békesség néktek — ez az Ö köszöntése és éppen azért benne van az O hatalmának teljessége is. „Békességet hagyok néktek, az én békességemet adom néktek.” Békesség néktek — ez annak a köszöntése, aki felold minden félelmet s aki ezért felnyitja a bezárt ajtókat is. Ű az, aki Isten békességével győzte meg a bűnt, halált és ördögöt és Istennek ezt a békességét most beleadja a mi világunkba. E béke-köszöntéssel újat kezd a világban és mibennünk is. Békesség néktek — e köszöntés nemcsak a Jézussal töltött időre emlékezteti a tanítványokat, hanem útnak indítja a jövendő feladatai felé.

Ezért küldi el Jézus tanítványait az emberek közé: Amint engem küldött az Atya, én is elküldelek titeket. Aki találkozott a Feltámadottal és örvendezve ismerte fel benne a Megfeszítettet, mint itt a tanítványok, annak el kell készülnie reá, hogy Jézus szolgálatába állítja. A zárt ajtók mögé rejtőző kételkedést nem lehet meggyőzni a feltámadás csodája felől. A boldog hit sem tarthatja meg azonban magának ezt a csodát, hogy zárt ajtók mögött élvezze azt. A feltámadás csodáját csak úgy lehet megtapasztalni, ha készek vagyunk elfogadni a küldő parancsot: Amint engem küldött az Atya, én is elküldelek titeket! Ennek a mostani alkalomnak is az a csodája, hogy minket a gyengéket és félénkeket elküld az ő békeszolgálatába. S hogy igazán találkoztunk-e vele, az abban mutatkozik meg, hogy engedjük-e magunkat elküldeni, úgy, ahogyan őt küldötte az Atya: nem zárt ajtók mögé, hanem ki az utakra és az utcákra, nemcsak a kegyesekhez, hanem mindenekhez, azokhoz is, akik igaztalanságot szenvednek és azokhoz is, akiknek nincsen igazuk, a távol valókhoz és a közel valókhoz, tekintet nélkül arra, hogy befogadnak-e bennünket vagy nem fogadnak be, mindenféle félelemtől és aggodalomtól felszabadultan. Az Atya azzal, hogy Öt a keresztre adta, a békesség útját készítette el az embereknek. Tőlünk is azt várja, hogy az Ö nevében hirdessük az örömhírt minden embernek: Békesség néktek! Ez a szolgálat adhat új tartalmat az életünknek: békességszerzők lehetünk az emberek között.

„Es mikor ezt mondta, rájuk lehelt és szólt: Vegyetek Szentlelket!” Húsvét és pünkösd szorosan összetartozik. Jézus semmit sem követel, amit Ö maga oda ne adna nekünk. Amint Isten élet lelkét adta Ádámba egykor, úgy teremt Jézus Szent- leikével félénk tanítványaiból új embereket, akik a világnak bizonyságot tehetnek a Békesség Fejedelméről.

„Akiknek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak, akikéit megtartjátok, azoknak megtartatnak.” Ez ennek a békeszolgálatnak az egyedülálló hatalma, hogy nem hátrál meg a békétlenség és ellenségeskedés gyökere, a bűn elöl sem. Mivel eltörölte a bűnt, azért békeüzenetéhez hozzátartozik a bűnök bocsánata is. Ezért akik beállanak az Ö békeszolgálatába, békességet szerezhetnek a bűnök bocsánatának hirdetése által. Ellenségeskedés és békétlenség nem győzhetnek ott többé, ahol ezek gyökere, a bűn elvesztette a hatalmát. Békeszerzés a bűnök bocsánatával, ez a Feltámadott által ajándékozott új élet.

Ennek az igeszakasznak nincsen befejezése, mivel valaminek a kezdete és velünk is valami újat akar kezdeni. A Feltámadott, aki elküldötte tanítványait, gyülekezetével van ma is.1 Minket is köszönt és szólít: Békesség néktek! Amint engem küldött az Atya, én is elküldelek titeket. Vajha kilépnénk zárt ajtaink mögül s elindulnánk testvéreinkhez, felebarátainkhoz, kegyesekhez és ún. világiakhoz, s odaadnák magunkat az ő szolgálatukra, amint Jézus is' odaadta magát az emberek szolgálatára. Nyissuk meg ne csak templomaink ajtait, de szívünket is, és váljunk mindinkább olyan gyülekezetté, amely felemészti magát az Urától annyira szeretett embervilágért. Vajha felgyúlna bennünk a készség a békeszolgálatra, hogy a megbocsátás és megbékéltetés szolgálatát belevinnők a világ- politikába s így fáradoznánk a népek békéjéért. Ezzel lennénk engedelmes tanítványai feltámadott Urunknak.«

„Felette igen vétkeztünk...”

EMBER. Keleten úgyis köMIKOR HIROSIMA FELETT TIZENÖT ÉVE robbant az atombomba, a japán császár nemsokára rádión keresztül fakó hangon bejelen- tete országa kapitulációját. A másik oldalon ez győzelmet jelentett, s a diadalmámor elnyomta a haldoklók jajgatását.

Idő kellett ahhoz, hogy ebben a dologban tisztultan lássunk és megszólaljon a lelkiismeret. Másfél évtized távlatában — ha csak a vak gyűlölet eszeveszetté nem té- bolyította bennünk a lelkiismeretet — csak azt mondhatjuk;

azt a bombát semmiképpen nem lett volna szabad ledobni. Nincs rá mentség és hazug magyarázkodás minden magyarázat.

Azóta nyugati egyházi körök is „Isten és ember elleni bűn- tény”-nek bélyegezték az atombomba bevetését. A Christian Century (Keresztyén Század), tekintélyes amerikai lap 1946. augusztus 6-i számából idézek; „Kijelentjük, hogy Hirosima és Nagasaki bombázását mélységesen fájlaljuk. A ráemlékezés szégyennel tölt el bennünket... • furdal a lelkiismeret, s kérjük; bocsássanak meg ... !”

Ez helyes hang és igaz beszéd.

De most rólunk van szó. A

tizenöt éves fordulón milyen lélekkel gondoljunk vissza a hirosimai atombomba robbanására, amelynél szörnyűségesebb pillanata sohasem volt még az emberiségnek?

Minket nem kérdeztek meg, hogy ledobják-e, nem is tudtunk róla, hogy ledobták az atombombát. Mégis , részünk van benne nékünk is. Mi nem voltunk ott, más nép katonája nyomta meg a kioldó gombot, de az irtózatos tömeghalál, mely nyomában támadt, a mi bűnünk is. Mert a dolgok összefüggnek, és az eredendő ősbűn szétáradt vétkeinek egyetemes szolidaritásában vagyunk.

Azért hát késői vádaskodás bűnbak-keresése helyett hajtsunk fejet és mondjuk, ki-ki magáért is, meg együtt is: szégyeneljük magunkat.

SZÉGYENLEM MAGAMAT, MINT EMBER. A világ egyik legnagyobb költője mondta: „Leveszem kalapom az emberi élet mérhetetlen értéke előtt.” — Minden emberélet egyedülvaló érték, mert Isten egyéniségnek teremtette — megismételhetetlen, pótolhatatlan. Hány emberélet halt meg ott csírában, hány, az örökkévalóságba tartó lélek-fonál szakadt meg folytathatatlanul ?!

A régi mesében Pandora istenasszony — neve azt jelenti, hogy minden ajándék — kíváncsiságból kinyitotta hozományba kapott titokzatos dobozát, s aztán már hiába csapta vissza a födelet;

visszagyömöszölhetetlenül kizúdult belőle a bajok, csapások tömege.

Szégyenkezve kellene fejbevernünk magunkat, hogy az atomerőt, amelyet Isten a föld életének meghosszabbítására adott, az „egy vérből teremtett emberiség” öngyilkosságszerű vétkezésben próbálta ki. Az ember tette ezt, aki szeret állati kegyetlenségről beszélni!

SZÉGYENLEM MAGAMAT, MINT FEHÉR EMBER. A század elején sokat emlegették Nyugaton a sárga veszedelmet. Kínában erre azt kérdezték: „Miért beszéltek ti

sárga veszedelemről, inkább arany alkalomról kellene beszélnetek, mikor ránk gondoltok.”

Aki büszke volt a „művelt Nyugat” fehér emberének úgynevezett kultúrfölényére, az sirassa meg, hogy a fehér ember Nyugat gőgös többletének jegyében pokoli parádéval bemutatta sárga testvérének a tömeghalált. Ezt jóvátenni soha — csak megbánni lehet.

SZÉGYENLEM MAGAMAT, MINT KERESZTYÉN

július 29-én a Hazafias Népfront székházában ülést tartott. Az ülésen egyházunk és a Magyarországi Evangélikus Egyház Békebizottsága képviseletében D. DR. VETŐ LAJOS püspök volt jelen. Az elnökség meghallgatta és tudomásul vette SZAKASITS ÁRPÁDNAK, a Béke-Világ- tanács Irodája tagjának, az Országos Béketanács elnökének beszámolóját a Békevilágtanács Irodájának stockholmi ülésszakáról.

Júliusban a svéd főváros újra az öt világrészt átfogó békemozgalom egységének és megerősödésének jelképévé vált. A különböző világné* zetű, politikai felfogású jelenlevők egyöntetűen foglaltak állást a súlyos nemzetközi kérdésekben. Elítélték a belga agressziót Kongóban, a Kuba elleni amerikai provokációkat, a Szovjetunió fölötti kémrepüléseket. A Béke-Vi- lágtanács Irodája elhatározta olyan leszerelési világkonferencia összehívásának kezdeményezését, amelyen valamennyi állam hivatalos képviselője részt vesz. Ősszel valamelyik ázsiai országban ül össze a Béke-Világtanács.

Az Országos Béketanács elnöksége elfogadta a magyar békemozgalom második félévi programját.

Az elfogadott programot egyházunk, illetve egyházunk békebizottsága tanulmányozza, hogy a maga hozzájárulásával is segítse a program célkitűzéseinek megvalósítását.

A Béke-Világtanács javaslazelfekvő mindig a gondolat, hogy az evangéliom nyugati import. Sok-sok missziói munka porlott már szét ezen a szik. A hirosimai atombomba iszonyú szemléltetést adott ke- het-e a japánoknak mostanában hitelesen igét hirdetni, keresztyén szeretetről beszélni? Joggal felelik vissza: „Krisztusibbnak kellene ahhoz lennetek, hogy higgyünk a ti Krisztustoknak.” Miattunk káromoltatik Jézus neve. Római levél 2,24.

A HIROSIMÁI ATOMBOMBA ÉVFORDULÓJÁN VALÓBAN BÜNBÄNATOT KELL TARTANUNK. Aki

most azon elmélkedik, hogy kell-e mások helyett és lehet-e kollektív bűnbánatot tartani, az képmutató teológiai előkelősködés pózában teoretizál az élet és halál szakadékai- nál. Az még sohasem ült Ne- hemiással fizikai és lelki romok között, Isten színe előtt, hogy felszakadhatott volna szívéből az egybeolvadt egyéni és közösségi bűnbánat: „ ... vallást teszek Izráel fiainak bűneiről, melyekkel vétkeztünk Teellened, én is és az én atyámnak háza, vétkeztünk. Felette igen vétkeztünk ellened...”

Fakasszon a Szentlélek igazi bűnbánatot bennünk. Igazit. Mert az igazi bűnbánat nem híg érzelem, hanem értelmi belátása és akarati elítélése a rossznak. Mert az igazi bűn- bánat nem passzív sóhajtozás, hanem aktív cselekedet: elszakadás a megbánt gonosztól. Mert az igazi bűnbánat nemcsak a múlt megsiratása, hanem előrenéző elhatározás: szakadatlan és elszánt küzdelem magunkban is, körülöttünk is a gyűlölet ellen, mert háború és atombomba mind gyűlöletből születik.

Szabó József

tára hazánkban is megemlékeznek Tolsztoj halálának 50. (november 20.), Valesquez halálának 300. (augusztus), Musset, Schumann születésének 150. (december, október), Hokusai születésének 200. (november), Rubljov születésének 600. (szeptember) évfordulójáról.

KERESZTYÉNEK

JAPÄNBAN

Japánban a keresztyén egyházak jelenleg 678 258 tagot számlálnak. Ebből 376 357 a protestáns, 266 608 a katolikus és 35 293 az orosz-ortodox. A Tokióban megjelenő „Christian News” szerint Japán lakosságának 0,7 százaléka keresztyén.

DÉL-AFRIKABAN néger PÜSPÖKÖT SZENTELNEK

Szeptemberben szentelik püspökké a dél-afrikai anglikán egyház első afrikai püspökét, az 54 éves Alpheus Hamilton Zulut, a Zulu királyi ház egyik tagját. Az első afrikai püspök a transkei kerület Szent János körzetének segédpüspöke lesz. A püspökséget Leo Schuster püspök vezeti. Dél-Afrikában az anglikán egyház működési köre kiterjed a Délafrikai Unió, Dél- nyugat-Afrika és Portugál- Kelet-Afrika területére.

Hívás - küldés

Először keresztségünkben hangzott felénk Isten elhívó szava: „Fiam, add nékem a te szívedet és a te szemeid az én utaimat megőrizzék.” Azóta ez az áldott hivogatás egy pillanatra sem szünetelt. Elsősorban az olvasott és hallgatott Ige üzeneteivel hívott magához Isten s megajándékoz bennünket újra — meg újra Szentlelkével, hogy e-t a hívást minden Igéből meghalljuk. S ha meghallottuk, észre kellett vennünk, hogy az Ő hivogatása hangzott felénk szüléink szeretetén és fenyítésén, tanítóink és lelkipásztoraink szolgálatán keresztül is. Hívott minket magához örömökkel és szomorúságokkal, áldásokkal és büntetésekkel* a munka és a pihenés, az aggodalom és a békesség, a kudarcok és diadalok által.

Nem azért hívott, hogy megszégyenítsen, hanem hogy meggazdagítson. Ügy jött, mintha kérne, pedig mindig; adni akart. Hitet, szeretetet, erőt, vigasztalást, belső békességet, bűntől való szabadulást, halál kapujában reménységet, elmúlásban örök életet, elveszettségben üdvösséget.

De nemcsak hívott, hanem küldött is. Küldött, hogy követői legyünk, az Ö nevében szolgáljunk, mások életében áldássá legyünk. Elhívott, hogy elküldhessen. Leikével gazdagított, hogy másokat gazdagíthassunk. Megragadott, hogy Vele járjunk — új életben! .

Isten hívásában nincsen önzés, nincáen követelőzés. Hiszen nem Neki van ránk és a világra szüksége, hanem nekünk és a világnak Öreá, Hívása szeretete bizonysága. Küldése drága sokrabízatás.

Ez a sokszorosan félénk- hangzó hívó és küldő isteni szó ér szívünkhöz a mai vasári nap igéiben újra.

Lehet, hogy mikor az Ige megérint, lelkes felajánlkozással mondjuk „igen Uram”, de azután minden marad a régiben. A szívünk nem lesz Isten kezébe adott szívvé s a küldetés igája alá nem hajtjuk engedelmesen fejünket. Lehet, hogy lázadón kiáltjuk „nem megyek Uram” — de azután lassan, tétován megindul a lábunk, tevékennyé lesz a kezünk, szolgálóvá a szívünk s nem a szó bizonyságtételével, hanem az 'élet és cselekedet „jó tanúságával” bizonyítjuk, hogy Isten hívő szavára: „Add nékem a te szívedet” — az életünkkel feleltük: „Néked adom, Uram!”

Ilyen „istenfiak megjelenését” várja sóvárogva a világ, akik újjálett, engedelmes életükkel állnak oda, hogy segítsék az Isten akarata szerint való jó diadalát és gátat vessenek mindennek, ami sátáni rontás a világban.

Mert sohasem a szavakon múlik, hanem azon a magatartáson, mellyel a példázatbeli egyik fiú, a vámszedő Máté, a .szerecsen királyasz- szony komornyikja, Fülöp és Pál apostolok s azóta is milliók és milliók újjálett, engedelmes, szolgáló élettel felel- í tek az elhívó és elküldő Ür-f nak, Blatniczky Jenő j”'

Az Országos Béketanács elnöksége