Evangélikus Élet, 1960 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1960-07-10 / 28. szám
KP. BÉRM. BP. 72. ORSZÁG E VANG XXV. ÉVFOLYAM, 28. SZÁM 1960. július 10. ARA: 1,40 FORINT Közösség Istennel — felelősség az emberért Részletek Uzon László szolnoki lelkész I960, június 19-én a Rádióban elmondott igehirdetéséből. Alapige: Ap. Csel. 2,42-47. Ez az ige az első keresztyén gyülekezet életének leírása. Egy képmelléklet pünkösd történetéhez. Mai embernek kicsit különös kép. Azt mondhatná valaki: lázban égő, egekbe néző társaság — kevés gyakorlati érzékkel. Valójában a születés forró, megáldott napjai ezek a gyülekezet életében, s végigvonul rajtuk egy bensőséges megtapasztalás, ami boldoggá és sugárzóvá tette őket, amire fel kell figyelnünk: olyanok, mint akik kincset találtak. Ez a kincs éppen a mögöttük lévő pünkösd ajándéka: a közösség. A testvéri közösség mély értelmét kapták ajándékba és adják át most nekünk... Tudom, hogy a szó: „közösség” nem mindig rokonszenves. Ez azonban merő félreértése a dolognak. A gyermek, akit még nem rontottunk el, mindig megkeresi a másikat, igényli a közösséget. Homokvárat társaságban szeret építeni. Amilkor egy házasságban megjelenik a türelmetlen hang, az ajtócsapkodás és egymás bírálgatása, akkor nem ott a baj, mintha két ember közössége tűrhetetlen lenne, hanem ellenkezőleg: hogy megsértették a közösséget, s hervadozni kezd. Pünkösd után az volt a hívek drága ajándéka, hogy közösség született... Az, ami a pünkösdi gyülekezetben száll ajándékul az emberre, mindenek előtt felfelé emelő közösség. Istenhez kapcsol, a mindenségben jelöli meg a helyemet. Azt olvastuk: „és foglalatosak voltak az apostolok tudományában és a kenyérnek megtörésében”. Az apostolok tudománya semmi egyéb, mint Krisztus. Az ő ismerete és az ő szemlélete. A kenyér megtörése pedig az Űrvacsora. E kettőn alapszik tehát a gyülekezet közössége. Krisztus életfelfogása, az ő lehajlása a kicsikhez és a szenvedőkhöz, kitartása csalódásokon keresztül a szeretetben halálig — és a feloldódás, a bűn- bocsánat, mihelyt életét elfogadom életem alapjának: ez az apostolok tudománya. És az Űrvacsora szentsége: a szövetség ünneplése, az együttlét az anyaszentegyház megfeszített és megdicsőült Urával, mely egyesíti a híveket vele, mint a testet a fővel. Itt szűnik meg az ember magánossága először, mikor bűnbánatban találkozik az örök isteni renddel és elszánja magát az ő követésére; megbékél vele. De azután rögtön, ezzel egyidőben, az a közösség, amiről a mi történetünk beszél: közösség a testvér felé; a másik ember életének vállalása és hordozása. Krisztus egész élete egy tiltakozás az ellen a felfogás ellen, mintha nekem semmi közöm sem volna a másik ember életéhez. Ez a felfogás önmagában is lehetetlenség. Nem élünk lakatlan szigeten, a mi életünk ezer szállal függ össze. A gyermek sorsa a szülő kezében van, a szülő nyugalma a gyermekében, a házastárs sorsa a másik társ kezében. Nem az a kérdés, hogy jogom van-e a magam életét élni, hanem az, hogy jogom van-e tönkre tenni a másik ember életét? Krisztus élete nekünk arról beszél: ezer szállal kapcsolódik az életünk egymáséhoz. Akarnunk és vállalnunk kell ezt az összetartozást. Egymásmelleit élésünk legyen közösségé. „Azért jöttem, hogy életük legyen és bővölködjenek”. „Példát adtam nektek, hogy amint én cselekedtem, ti is óképpen cselekedjetek.” Ezek Jézus szavai. A híveknek tehát, akik KriszUis testének részei, minden erővel be kell vetül .magukat, életüket és szívüket az emberi szolidaritás, az élet mentése, védelme és emelése érdekében. így érthető a pünkösdi gyülekezet nagy testvéri közössége, amely nemcsak az üdvösség dolgára, de az élet minden szükségére tekintettel van. Ebben az őskeresztyén gyüleke zetben a „Jézus szenvedéseivel való egyesülés” a testvéri közösség olyan erejét váltotta ki, hogy annak azonnal tettek ben kellett megnyilvánulnia. így olvastuk: „mindnyájan, akik hittek, együtt voltak és nekik mindenük közös volt. Sokan pedig jószágukat és vagyonukat eladogatták és szétosztogatták azokat mindenkinek, amint kinek-kinek szüksége volt”. Akinek a lelkében a krisztushitből támadt testvéri közösség ilyen gyümölcsöt termett, azoknak már a csontjaik is elporladtak, de ma is él közöttünk tettük példája. Mennyi gyűlölet, mennyi családi viszály, utálatos cívódás támadt már a vagyon körül és ők egy olyan korban, amikor a vagyon volt minden, — oda tudták azt adni a közösség érdekében. Egyszer a gazdag ifjú mégszomorodva ment el — ismerjük a történetét, — mert sok jószága volt. Ezek a testvérek meg tudták vetni a hamis mammont, mikor drágább kincset lehetett szerezni helyette. Mégis, bármily igaz volt a tett, — szinte nyomtalanul tűnt el, ilyen formában nem lett folytatása. Az első keresztyéneknek ez a példája mint példázat, mint szimbolikus tett az értékes és mint ilyen él közöttünk, s nem mint a szegénység és az élet anyagi problémáinak konstruktív megoldása. Egy lelki gyakorlat, egy demonstráció. De ma már tudjuk, hogy ahhoz, hogy mindenki emberi igényeit ki tudjuk elégíteni, az egész társadalom és termelő erőinek megszervezése szükséges. Ez érdekekbe és elfogultságokba ütközik, amelyeket csak a munkásmozgalmak egyesített erőfeszítése tudott legyőzni. Ma ezeknek a feladatoknak az irányítását az állam vette át hatalmas méretekben. Most ugyanez a szeretet arra kell indítson minket, hogy mindent megtegyünk azért, hogy ez a feladat teljes mértékben sikerüljön is. Ez nem jelenti azt, hogy a szolgáló szeretetnek nincs, vagy nem lesz többé tárgya és feladata a világban, hanem azt, hogy a formái változtak meg. Az alamizsna és az áldozathozatal helyébe, amint a szegénység fokról-fokra eltűnik, mindinkább a közösséget vállaló, hűséggel és jólélekkel végzett rendszeres munka lép. Ez lesz a bizonyságtétele a yiü- lekezetnek e világban arról, hogy közössége van az élet Fejedelmével. A mai vasárnapi evangélium ez az ige: „Én vagyok a szölötö”. Az egyház gyakran hímez szőlőágat az oltárterítök- re. Ez a közösség jelképe. Krisztus a gyökér, a növényi test nemlátható része, mely táplál és fenntart; a hívő a szölőEgyházunk vezetőinek látogatása Kállai Gyula miniszterelnökhelyettesnél Kállai Gyula, a Minisztertanács első elnökhelyettese, Olt Ká- rolynak, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökének jelenlétében fogadta D. dr. Vető Lajos és Káldy Zoltán püspököt, valamint Mihályfi Ernő egyetemes felügyelőt. A szívélyes beszélgetés során Kállai Gyula időszerű kérdésekről folytatott eszmecserét egyházunk vezetőivel. Őszinte örömmel értesültek egyházunk tagjai arról a megbeszélésről, amely az Országház épületében Kállai Gyula, a Minisztertanács első elnökhelyettese és egyházunk vezetői között lefolyt. Igen megtisztelőnek tartjuk, hogy a Minisztertanács első elnök- helyettese, országos munkája közben alkalmat talált egyházunk vezetőivel való beszélgetésre. Külön is örülünk annak, hogy az eszmecsere — amely időszerű kérdésekről folyt — szívélyes volt. Egyházunk a szocializmust építő Magyarországon él. Az egyház vezetőinek a miniszterelnökhelyettesnél tett látogatása is mutatja, hogy evangélikus egyházunk a jó protestáns történeti hagyományoknak megfelelően, részt kér és részt vállal népünk nagy történelmi feladatainak megoldásából. Az evangélikus egyház vezetői és népe szívvel-lélekkel dolgoznak, hogy népünk élete minden vonatkozásban egyre szebb és gazdagabb legyen. De részt kérünk abból a munkából is, amely az egész emberiség békés jövendőjének kiharcolása érdekében folyik. Ott akarunk lenni imádságainkkal és becsületes munkánkkal mindenütt, ahol a jóakaratú emberek az általános leszerelésért, a fegyver és háború nélküli világért, a különböző fajú, vallású és világnézetű népek békés egymás-mellett éléséért, a gyarmati népek szabadságáért és általában az egész emberiség boldogulásáért és jólétéért harcolnak. Egyházunk vezetőinek a miniszterelnökhelyettesnél tett látogatása jó alkalom volt arra is, hogy kifejezésre juttassák köszönetüket kormányunk felé azért a nagy anyagi támogatásért, amelyet egyházunk élvez. Japánban emlékeznek Hirosimára ei tekintélyes nyugatnemet egy-1 házi lapban Herbert Mochals- ki vizsgálja annak a nagyarányú tömegmegmozdulásnak és tiltakozásnak gyökereit, amelyeket Eisenhower tervezett japáni látogatása, illetve a japán—amerikai .biztonsági szerződés” váltott ki. Leírja, hogy június 19-én amikor Eisenhowernek kellett volna megérkeznie, a tokiói repülőtéren félmillió tüntető készült felvonulni, hogy ezzel Eisenhower különrepü- lőgépének leszállását lehetetlenné tegye. „Az erőszak nélküli ellenállás a nem kívánatos látogatás és a biztonsági szerződés ellen — mely az ország biztonságának és függetlenségének feláldozását jelentette volna — ezzel elérte csúcspontját. Japán felkelt. És ez a hirosimai forradalom.” „Még 1959-ben is újra és újra haltak meg emberek az A-bomba sugárzásától, melyet 1945. augusztus 6-án dobtak le és ugyanennek a sugárzásnak hatása folytán emberlényhez nem hasonló gyermekek születtek. » A sugárhalálnak még nincs vége. Egy egész nép sorsa ez. Senki nem tudja, mikor és hogyan éri el őt, vagy gyermekét. A hidrogénbomba kísérleti-robbantások megmérgezik a fő élelmiszert a rizst, megfertőzik a halakat, a földet és a föld gyümölcseit, a halál psí- ráit hordozzák és a csecsemők azt már a tejjel magukba szívják. A „keresztyén” bomba, a „fehér bomba” és annak következményei egy egész nép sorsává és átkává lettek. Emberek voltak — keresztyének és fehérek — akik ezt a sorsot és ezt az átkot emberekre hozták. Most felkelnek ezek az emberek. És nem akarnak egy „Honest John”-t sem atom robbanó-fejjel. Nem akarnak semmiféle szerződést, mely őket a megtorlás céltáblájává tenné. Nem akarnak semmiféle repülőbázissá lenni, ahonnét katonai érdekből — ma még U—2- vel, de holnap már hidrogénbombával startolnak más emberek ellen. Nem akarnak — és ezt hangsúlyozni kell — az USA állítólagos biztonságáért vágóállatokká lenni, amellyé egyszer már minden kényszerítő körülmény nélkül lettek. Japán kész volt a kapitulációra! — amikor az új „fegyver” kísérleti tárgyaivá tették őket. . Ezért kelnek fel, ezért vonulnak az utcákon, ezért nem akarják, hogy Eisenhower látogatást tegyen náluk. Ez a hirosimai forradalom joga. Az ember felkelésének joga. Az atombombát Németország számára konstruálták. Augusztus 6-án azért nem esett Frankfurtra vagy Lipcsére, mert mi már május 8-án kapituláltunk. Csak 91 nap • óvott meg minket Hirosima sorsától. Minden okunk megvan arra, hogy „a hirosimai forradalomhoz” az embereknek az embertelenség elleni erőszak nélküli felkeléséhez csatlakozzunk. A mi egyetemi hallgatóink ott hagyják-e a hallgatótermeket, a mi munkásaink a gyárakat, hogy erőszak nélküli ellenállással minden rakétatámaszpont és atom tömegpusztító-fegyver megsemmisítését kikényszerítsék országunkban’ Mikor fogjuk megérni, hogy a mi kiirtásunkat és megsemmisítésünket éppen azok az eszközök és berendezések készítik elő, amelyekről az az őrült gondolat, amelyet még mindig az erőszakban ban bízik, biztonságunk megőrzését reméli. Ez a biztonság a mi halálunk! A japánok tudják ezt. Tanuljunk tőlük. Különben a hirosimai forradalom az emberek erőszak nélküli felkelése túl későn jött. Afrikai lett a szudáni evangélikus egyház elnöke Krisztus Szudáni Evangélikus Egyházának elnökévé Akila Todi lelkészt (Nigéria) nevezték ki. Ezzel elsőízben került ennek, az egyháznak vezetése afrikai kezébe. Todi lelkész Arne Pilgaard Pedersen dán szuperintendens utóda. Pedersen mint al- elnök működik tovább. Titkár az afrikai Ezra Jangare lelkész lett. Krisztus Szudáni Evangélikus Egyháza a dán szudán- misszió gyümölcse, 10 400 megkeresztelt tagja és 11 benszülött lelkésze van. j Engedj étek..,! Ha az embert megkérdezik valami felől, illik a kérdésre válaszolni. Hogyne volna döntő, hogy az ember az Isten által feltett kérdésre Is feleletet adjon. Mielőtt az Isten feltette volna kérdését az embernek, előbb nyilatkozatot tett: én szeretlek! Nyilatkozata után hangzik a kérdés: te is szeretsz-e engem? A válasz: a keresztyén ember élete. A mostani vasárnapok éppen erre a válaszra akarják a figyelmünket fordítani. Az ige szeretné megmutatni, hogy az Isten munkája és kinyilatkoztatott akarata után, hogy kell ennek a válasznak kiformálódni a mi életünkben. Azt mondja az ige: olyanná kell lennünk, mint a só, vagy mint a gyertya fénye. Olyanná kell lennünk, mint akikről nyilvánvaló, hogy Isten gyermekei. Olyanná kell lennünk, akik bátran és nagy bizonysággal merik életüket az ő Atyjuknak kezébe letenni. Parancsok hangzanak el felénk, amelyekre választ vár tőlünk Urunk. Vigyázzunk! Ne essünk abba a sokszor elbuktató tévhitbe, hogy amikor engedelmeskedni kell, akkor itt egészen magunkra hagyatkozhatunk és a magunk erejére építhetünk. Mindenki hamarosan észreveheti, hogy itt sokkal nagyobb feladatról van szó annál, hogy azt emberi erővel lehetne teljesíteni. Ezért figyelmeztet az ige alapvető tartalma szerint arra, hogy az engedelmesség a döntő a keresztyén ember életében. Engedjétek ... ! Engedjétek — . mondja Jézus, magatokon keresztül Istent cselekedni, hogy az emberek a ti cselekedeteitek láttán az Istent dicsőitsék. Higy- gyetek az Isten kormányzó hatalmában és szeretetében! A keresztyén élet tehát nem emberi cselekvés, hanem mind teljesebb és engedelmesebb ráhagyatkozás az Űr akaratára és engedelmesség annak az erőnek, mellyel Ö vezérli a mi életünket. Menynyivel könnyebben és jobban tudnánk ma hivatásunkat betölteni ebben a világban, ha ez az engedelmesség elevenebben élne bennünk! És mennyi mindent rontottunk el szolgalatunkban azért, mert nem Öt engedtük magunkban munkálkodni, hanem mi akartunk valamit tenni. Mennyivel egyszerűbb és félreérthetetlenebb volna a szolgálatunk ma, ha mindnyájan tudtuk volna és tudnánk járni ezt az utat. Ha nem a magunk értelmére és energiájára támaszkodnánk, hanem engednénk, hogy a mi Urunk véghez vigye rajtunk, bennünk és általunk az ő kegyelmes akaratát. Meg kell tanulnunk az első keresztyének szívből fakadó imádságát: Uram te formálj és te erősíts meg engem, hogy a te gyermekedként élhessek. Engedjétek, hogy az Isten cselekedjék! Kökény Elek vessző, amelyen megjelenik a gyümölcs. Elképzelhető keresz- tyénség, amely csak előbbit akarja? Én csak kapjak, de én ne hozzak semmit, se gyümölcsöt, se áldozatot? A gyümölcs mindig kifelé néz a világ felé. Táplál égi madarat és fáradt vándort egyformán, az öröm közösségteremtő ajándékával szolgál. A gyümölcs az egész életet érinti, lelki és anyagi ágon egyformán terem. „Kitartottak a közösségben és a könyörgésben” és gondoskodtak a szükségletekről is. A lelki és testvéri közösség kiépítésén fáradozik a gyülekezetben, a családban, de minden ember felé is, sőt a nemzetek és fajok megértésén a nagyvilágban. Fáradozik a szántóföldeken, a a jól gyűjt meg vannak a keretek, össze vannak gyűjtve az emberek, közösséget, egymásért érzett felelősséget kell teremteni minden emberrel. Ez ma a keresztyenségnek szeretetmunkája és áldozata annak érdekében, hogy mindenkinek jusson szükség szerint. Végül a pünkösd utáni gyülekezetről azt olvassuk: „részesültek eledelben örömmel és tiszta szívvel”. Az ilyen Krisztusba fogózó életnek megvannak a gyümölcsei befelé, a gyülekezet és a hívő felé is: öröm és tiszta szív, tehát a lélek kiegyensúlyozottsága, üdvössége és ehhez járul a másik: a mindennapi kenyér.
