Evangélikus Élet, 1960 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1960-06-26 / 26. szám
Uj templom Ménfőcsanakon dunántúli gyülekezeteink általában nem nagyok. Inkább hasonlítanak jól megművelt kis kerthez, mint hatalmas búzatáblához. Ilyen Győrtől nem messze a nagybaráti gyülekezet filiája, Ménfőcsanak is. Alig él ebben az eggyé olvadt két községben félezer evangélikus — pontosabban 430 lélek —, most mégis templomot építettek maguknak. Június 12-én, Szentháromság vasárnapján annyian sereglettek össze a környékbeli gyülekezetekből is, hogy a gyülekezet nagyobb része csak kívülről, hangszórón hallhatta az istentiszte-. letet. A TEMPLOMSZENTELÉSRE ÉRKEZŐ KÄLDY ZOLTÁN püspököt a régi iskola épülete előtt fogadta a gyülekezet. Eddig ennek az iskolának tágas termében tartották az istentiszteleteket. Az állam és az egyház között 1948-ban kötött egyezmény több önálló gyülekezeti helyiséggel nem rendelkező leány- egyházközségünk és szórvány- helyürjk számára biztosít hasonló segítséget. A püspök kíséretében — aki feleségével érkezett — ott volt Paul Hansen dán lelkész is, a Lutheránus Világszövetség kisebbségi egyházak ügyeivel foglalkozó osztályának éppen hazánkban tartózkodó titkára is. ELŐSZÖR A RÉGI HAJLÉKBAN gyülekeztek az ünneplő ménfőcsanakiak. Labor- czy Zoltán, a gyülekezet lelkésze rövid igehirdetést tartott és imádságban emlékezett meg Isten hűségéről, aki sok sok évtizeden át fegyelmező, de jóságos ' és új életet teremtő szavával kísérte nyomon a gyülekezet életének minden mozzanatát. Kemény, napszítta férfiarcokon is könnycseppek perdültek alá, mikor a hálaadás végén megszólalt a gyülekezet éneke: örül mi szívünk, mikor ezt halljuk: a templomba megyünk, hol Úristennek szent Igéjét halljuk. Megindult a menet az új hajlék felé, élén Weltler Rezső Győr-Sopron megyei esperes és Csákó Gyula püspöki titkár között Káldy Zoltán püspökkel, a környékbeli lelkészek lutherkabátos sorával. PÉTER APOSTOL PÜNKÖSDI IGEHIRDETÉSÉBŐL választott vers alapján hangzott á püspök igehirdetése: 5,Térjetek meg és keresztel- kedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztus nevében és veszítek a Szentlélek ajándékát.” (Csel. 2:38.) Azért épült ez a templom — mondotta —, hogy a gyülekezet a Szentlélek ajándékában részesülhessen itt a megtérésre hívó ige hirdetése és a szentségek kiszolgáltatása által. Az élő Isten, az igazi Isten, Jézus Krisztus Atyja q hív magához minket. Megtérésre hív, arra, hogy töltsük be az első parancsolatot. Nekünk sokszor saját elképzeléseink vannak Istenről, hogy milyen legyen, hogyan cselekedjen, miként viseljen gondot a világra. Ez a saját elképzeléseink szerinti Isten azonban nem Isten, bálvány. Nem érdemes bízni benne. Isten azt szeretné, ha mi hátat fordítanánk ennek a bálványistennek, őt félnénk, őt szeretnénk és őbenne bíznánk. A megtérésről szólva megemlítette, hogy sokan kétütemű dolognak gondolják a megtérést, először Istenhez és azután később majd az emberekhez. A megtérés együtemű esemény. Odafordulás Istenhez és az emberekhez egyszerre! Amikor Istenhez fordulunk, egyben az emberekhez is odafordulunk szolgálni kész szeretettel. ELSŐ SORBAN AZ EVANGÉLIUM bűnbocsánatot hozó, felszabadító boldog örömhírével szolgálhatunk. Az emberekhez odafordulásunknak azonban nem ez az egyetlen formája. Hozzájuk fordulva minden testi, lelki szükségüket • magunkévá tesszük és szívesen fáradozunk azért, hogy ne csak egy-két embernek, hanem minél több embernek több legyen a kenyere, szebbé váljék az otthona, legyen orvosa és orvossága ha beteg, igények támadjanak benne a műveltségre és ezeket az igényeket kielégíthesse. Nem lehet ma a megtérésről úgy szólni, hogy ne beszélnénk az egész emberiség döntő kérdéséről, a béke ügyéről. Istenhez megtérni ma azt is jelenti, hogy odafordulni a földi béke szolgálatához. Nem azért építünk templomokat, hogy benne gyászistentiszteleteket tartsunk, hogy fekete ruhába öltözött édesanyák, hitvesek, gyermekek háborúban elpusztult szeretteiket sirassák benne. Boldog hálaadással szeretnék templomainkban Istent dicsérni, aki azt akarja, hogy mi az életet válasszuk és ne a halált. A templomszentelő isten- tisztelet, mely a készülő, új ágenda tervezete szerint folyt, közös úrvacsorával ért véget. Utána a közgyűlésen Laborczi Zoltán lelkész ismertette a templomépítés történe- tét. Hangsúlyozta, hogy ezt a templomot nem az ég és a föld közé, hanem erre a földre építették, a mi szeretett hazánk földjére és azt szeretnék, ha az istentiszteletekről békességet talált, szolgálatra kész emberek távoznának a hétköznapok építő munkájába. Ezután a gyülekezeti felügyelő tájékoztatójából megtudtuk, hogy a templomépítés költsége 435 ezer forint volt. Ebből a gyülekezet 253 ezer forintot, 1303 napszámot és 530 fuvart biztosított. A közegyház országos offertorium, és a kerületi, valamint az egyházmegyei gyülekezeti segély útján támogatta az építkezést. Jelentős áldozatot hoztak a környékbeli gyülekezetek is. A Lutheránus Világ- szövetség 30 000 Ft segélyét díszes fényképalbum átnyúj- tásával köszönték meg a külföldi evangélikus testvérek üdvözletét tolmácsoló Paul Hansen titkárnak. SZÁMOSÁN köszöntötték A GYÜLEKEZETÉT. Káldy Zoltán püspök örömét fejezte ki, hogy a ménfőcsa- naki gyülekezet örömében a világ evangélikus egyházainak nagy családja is, osztozik a Lutheránus Világszövetség küldöttjének részvétele útján. Csákó Gyula püspöki titkár az Északi Egyházkerület és az utókezelése miatt távollevő D. Dr. Vető Lajos püspök üdvözletét hozta el. Weltler Rezső esperes arra hívta fel a figyelmet, hogy egyházmegyéjükben a felszabadulás óta ez a hatodik újonnan épült templom. Egy héttel előbb szentelték fel a börcsi templomot és egy hetedik templom építése még folyamatban van. Az ünnepség után tartott offertorium arról tanúskodott, hogy a gyülekezet áldozatkészsége a templomépítés befejeztével sem csökken. b. I. Beszélgetés Paul Hansennel, a Lutheránus Világszövetség Kisebbségi Egyházak Osztályának titkárával Hírt adtunk arról, hogy Paul Hansen, a Lutheránus Világszövetség Kisebbségi Egyházak Osztályának titkára egyházunk meghívására és vendégeként, tíznapos tartózkodásra Magyarországra érkezett. Lapunk munkatársa eddigi benyomásairól néhány kérdést intézett a Kisebbségi Egyházak — Járt-e már Magyarországon? Magyarországon csak átutaztam más egyházak meglátogatása alkalmából. Magyar- országon tehát először tartózkodom. A magyár evangélikus egyház meghívása régi vágyamat valósította meg. — Miért vágyódott már régen Magyarországra? Két szempontból is: 1. 1953 óta különös érdeklődés élt bennem a kisebbségi egyházak élete iránt. 2. Nemcsak ezeknek az egyházaknak az élete érdekelt azonban, hanem a világnak ez a része is, amelyben a magyarországi evangélikus egyház is él. Sokat olvastam és hallottam arról az erős fejlődésről, amely ezekre (keleteurópai. Szerk.) az országokra jellemző, amelyet nem lehet eléggé sem könyvekből, sem más tájékoztatásokból megismerni. Ezért is szerettem volna már régen személyes tapasztalatokat szerezni Magyarországon. i Azt a régi vágyamat, hogy ellátogathassak Magyarországra, közelebb hozta a megvalósuláshoz az, hogy 1959. május 15-étől megkaptam a Lutheránus Világszövetségben a Kisebbségi Egyházak Osztályának .titkári feladatkörét. — Miben látja közelebbről feladatát mint a Kisebbségi Egyházak Osztályának titkára? Beosztásomban az a feladatom, hogy összekötő kapocs legyek a többségi és a kisebbségi egyházak között. Feladatom ellátása közben már eddig is, személyesen is, meggyőződtem, hogy nemcsak a számbelileg kisebbségben élő testvéreknek van szükségük a többségi egyházakra, de áll ez fordítva is. Kezdettől fogva, azért a jó kölcsönhatásért dolgozom, amelyet a kisebbségi és többségi egyházak egymás számára jelenthetnek. — Magyarországi tartózkodása alatt egyházunkban nyert benyomásai is megerősítik ebben? Bár a társadalmi fejlődés az egyes országokban más és más, de mindenütt (Nyugaton is. Szerk.) nagy változások következtek be a társadalmakban. Ezért különösen is fontos, hogy az egyházak tanuljanak egymástól. MegtanulOsztál.vának titkárához. mmmmm ják, hogy az új világban hogyan tudnak és hogyan kell egyháznak maradni. És e tekintetben itteni tartózkodásom alatt igen értékes szempontokat tanulhattam meg a magyar evangélikus egyháztól, amiért hálás vagyok. — Milyen szempontokra gondol? Megtapasztaltam, hogy ilyen erős átalakulásban is melyen a magyar társadalom ment át, lehetséges az egyház számára, hogy egyház legyen. Másrészt, itt-tartózkodásom alatt arról is meggyőződtem, hogy a magyar evangélikus egyházban eleven az egyházi élet és e tekintetben a nagyobb (többségi) egyházak csak tanulhatnak tőle. — Milyen benyomások alapján állapítja ezt meg? Itt-tartózkodásomnak volt két különösen kiemelkedő pontja: Az első és az utolsó istentisztelet, amelyen részt- vettem. Az első a ménfőcsa- naki templomszentélés, a másik pedig öt- végzett teológusnak és egy teológusnőnek a Deák téri templomban történt felszentelése, illetve szolgálatba állítása. Különösen mély benyomást tett rám, amit Ménfőcsanakon hallottam. És ez az, hogy a gyülekezet már akkor elhatározta temploma felépítését, amikor a második világháború, a nagy világégés megkezdődött. Elhatározása mellett a nehéz esztendőkön át is kitartott, és most nagy áldozatokkal be is fejezte temploma megépítését. Általában mély benyomást tett rám, hogy a gyülekezetekben igen nagy az áldozat- készség. Ezt tapasztaltam sok gyülekezetben, amelyeket meglátogattam. A lelkészszentelés azért volt számomra élmény, mert láthattam, hogy fiatal emberek vállakoznak az evangélium szolgálatára, pedig másutt: több, un. többségi egyházban ez igen komoly probléma. Mély hatást tett rám a papszentelésnél az is, hogy a gyülekezet teljes szívvel és lélekkel kapcsolódott bele a lelkészszentelési istentiszteletbe. — A két említett istentisztelet nem mindennapi ünnepi alkalom. Éppen ezért alkalmas-e arra, hogy ezek alapján ilyen általános ítéletet alkosson? Kisebb, nem ilyen ünnepélyes alkalmakon is volt alkalmam résztvenni. Ott voltam a Teológiai Akadémia záróünnepélyén. Betekintést nyertem a Teológiai Akadémia munkájába és más egyházi intézmények munkájába is. Résztvettem vidéken egy lelkészi munkaközösségi gyűlésen is. Ott örömmel tapasztaltam, hogy lelkészek olyan kérdésekkel foglalkoznak, melyek igazán teológiai problémák, amelyek mégsem elvont teológiai kérdések csupán, hanem nagyon közel állanak a mindennapi élethez. Tapasztaltam, hogy a leiké-: szék úgy próbálnak ezekre a kérdésekre felelni, ahogyan azt az élet felveti. Vagyis főkérdésük: hogyan hirdessék az igét életszerűen? — Járt-e falusi gyülekező-, tekben? Falusi templomokat és pa- rókiákat is meglátogattam, Meglep« és örvendetes volt számomra, hogy a falusi gyülekezetek presbiterei milyen tá- jékozottak a világ különbö- ző kérdéseiről és hogy egyáltalán tudják, hogy van értelme annak a munkának* amely az én feladatom. — Kíván-e még valamiről szólni? Igen, szeretnék őszinte köszönetét mondani a magyar evangélikus egyháznak a meghívásért és a szíves vendéglátásért. És a magyar államnak* hogy látogatásomat lehetővé tette. Azzal szeretném befejezni nyilatkozatomat, hogy kijelentsem: fontosnak és szükségesnek tartom a Lutheránus Világszövetségben levő többségi és kisebbségi egyházak őszinte és igaz kapcsolatainak munkálását. Ezért dolgozom és ehhez a törekvésemhez kérem a magyar evangélikus egyház testvéri támogatását is. JANKOVICH FERENC összegyűjtött verseinek hatalmas kötete úgy fekszik az ember kezében, mint egy váratlan ajándék. Ismerjük a költőt, már átfú agyunkon egy verse, a híres, nemzedékünknek írt Szántód partjainál: Ki gyermekkézzel szórtam gondtalan ifjúságomnak harminc aranyát — megállók most és vallatom magam: láttam Párizst — nem láttam Baranyát; láttam Monte Carlót és Avignont — s mint a játékos, kinek pénze fogy, riadva kérdem: mit nyertél, bolond? elmúlt Avignon — itt maradt Somogy. Ó mily égető, boldog, tisztító, nyugtató a szülőföld, a hazatérés. Hányszor mondtuk el ezt a vallomást, hányszor serkentett számadásra az idő mindnyájunkat, akik megvesztegethetetlen hittel vettük az életet a nemzetben. De Jankovich Ferenc nem egy nemzedék vágyainak kifejezője a mai magyar lírában, kifejezője ő már a nemzetnek. Jankovich Ferenc a Dunántúlról jött, szegény emberek Jiaként érkezett versei hitelén hozzánk. Az ilyen költő a családi meleget hozza szavai ritmusában, a táj szépségét hozza. Az egyszerű és tiszta emberséget, melyet semmivel sém óhajt stilizálni, úgy adja, ahogyan rálehelte a szülői otthon. Ahol ilyen erő feszül a szavakban, ott az olvasót egy áramlat éri. A hang melege, a hang ereje, a hang fegyelme hódít. Soha mást nem mondani, mint ami ösztönös emberségünkből fölbuggyan. Jankovich Ferenc ösztönös költő, nem kereső, váltogató, hatásra számító s a hatás kedvéért hangot is váltó poéta. Ez a hatszáz oldalnyi vers nemcsak szép és fülbemászó, mert szinte zenére született, hangja van, hanem teljes egészében nemzeti hitvallás. A fölgyulladt képzelet lángoló szavakat szül, százszínű lángokat. Ettől ragyog a Jankovich-vers egészen sajátosan. Hangok és színek, de hitelesek, e főidről valók, valóságot adók, a nemzeti élet emberséges lehetőségeire nevelők. Jankovich Ferenc a gazdag magyar végtelenség átélője és érzékelte- tője. Bármiről énekel, ez a reális végtelenség érződik strófáiból. Akár lányairól szól megható közvetlenséggel, akár a szülői házat idézi, mindig a dunántúli ízekkel és férfias nyugalommal az egész nemzet melege csap felénk. Legnagyobb szellemeinkkel azonosan hirdeti a magunk békéjével a szomszédaink békéjét és sorsunk egységét velük, a Kárpátok alatt. Hadd álljon itt ilyen idézet egyik verséből, a Hazai énekből, mint bölcs tanács s jellemző Jankovich-magatar- tás: Mit ér, ha külön-külön vérzünk? S egy útban: jövőnk lökjük el? Kis népek, ha mind egyet érzünk: Bennünk a világ szíve ver. Maradjon jó apánk a Kárpát, anyánk: e völgyek és folyók! összefogódzva, mint az árvák, akik itt egy-ölbe valók: Daloljon együtt a magyarral cseh, lengyel, Mir és román: találjon visszhangra a kardal kis népek minden ajakén: Egy ország, egy táj a mi földünk egy égről süt a nap le ránk: éljünk, kit vérrel örököltünk, teérted, dunai hazánk! GYÖRY DEZSŐ új könyve, A nagy érettségi is egy nemzedék egét és tájainak színét hitelesíti. Mint Karinthy Frigyes a Találkozás egy fiatalemberrel című ismert elbeszélésében, Győry is önmagát szólítja elő fontos vallomásra. A hatvanéves költő, aki az utóbbi években regényíróként arat sikereket, életének egy döntő határfájáról beszél, az 1918—1919-es évek történelmi emlékeiről. Valóban, nem egyéni vallomás ez csupán, hanem nemzedéki. Az író tudatosan hangsúlyozza emlékeiből azokat, amelyek jellemzők voltak mindnyájunkra, közös élményekként rakódtak el bennünk. Az első világháború vége Magyarország nagy forradalma volt. Hirtelen viharzó erővel megmutatta magát a másik Magyarország, a dolgozó milliók s a velük együttérző értelmiség országa, mely a Tiszáék felbomló, negatív országa mellett egy élő, életosztó, pozitív országot képviselt. Ma bárki láthatja, ha eltűnődik a térkép felett s odahívja a történelmi tényeket némi szembesítésre, milyen lehetőségek állottak előttünk 1918-ban s utána, pár . hónapra, s mit rontott el az erő, melyet nem szükséges föltétlenül históriai sorsnak nevezni. Az író ezt a még mindig eleven vérrel buggyanó közelmúltat nyitja meg a szemünknek. Egy tizenhét éves fiú készül a hadiérettségire, „kissé kopott fekete zakóban, kemény, pillangós hajtású, magas gallérban, s a maturai hagyomány szerint évszámokkal és képletekkel telefirkált kemény mandzsettákban, szülővárosomban. Rimaszombatban”. Most ez a fiú visszafordul felénk A nagy érettségi lapjairól. Letette a hadiérettségit, ahogyan mások is letették. Bevonult katonának, ahogyan más fiatalok is bevonultak vele együtt. S ott érettségizett újfent áz osztrák-magyar ármádiában, a háború utolsó felvonásában, ahogyan szerte a monarchiában újból. érettségizett így ezer meg ezer fiatalember. Szenvedett, gyötrődött, kalandozott, vígan élt és felelőtlenül. Az élet elébe hozta a maga tantárgyait s kényszerítette, hogy újból vizsgázzon valamennyiből. Mint ahogy hasonlóképpen vizsgáztak mások is. Egy korszak képe s egy lelki fejlődés képe találkozik Győry Dezső új könyvében. A magyár lehetőségek ízei szakadnak föl e lapokon s a hit, a hitünk, hogy meg tud újulni az ország a népek nagy megújulásában. Ezért nevezetes könyv Győry Dezső műve. BARTÓK BÉLA művészete kettős volt: zeneköltői és zenegyűjtői. Ifjúságától kezdve gyűjtötte a magyar népdalokat és melódiákat, : később kiszélesítette ezt a gyűjtőkört a szomszéd népek melódiáira is. Román nép- dalgyűjteménye még életében megjelent s termékeny vihart hozott, mint Bartók minden szava. De a szlovák népzenei gyűjteményéről csak híre volt a zenei irilágnak, ez a gyűjtemény nem jelent meg. A több mint kétezerhatszáz dallamot és szöveget tartalmazó anyag s Bartók rendszerező kutatásának summája, a jegyzetek elzáródtak a világ szemétől. Holott Bartók már 1910 nyarán felajánlotta a szlovákoknak, adják ki gyűjteményét. 1920-ban megismételte az ajánlatot, akkor már egy nemzetet reprezentáló testületnek, a Matica slovenská-nak. Jellemző, hogy a szlovák ,nacionalizmus hamis mozdulattal mindig kibúvót talált a kiadás elöl. Mintha szégyellték volna, hogy a világhírű magyar zeneszerző gyűjtötte ősz- sze és osztályozta rang szerint a szlovák népi poémákat. Bartók átlátott a szitán, bántotta ez a huzavona, beperelte a Maticát, de a gyűjtemény még sem jelent meg. Csak most, igen, annyi év után most adja ki Pozsonyban a Szlovák Tudományos Akadémia Bartók szlovák melódiáit, Slovenské ludové piesne címmel. A mű első kötete már olvasható is. Ebben a kötetben nyolcszáz dallam, ezerkétszáz népdal-szöveg és szöveg-variáns, jegyzet, a kutatás minden adata és Bartók rendkívül érdekes tanulmánya található. A tanulmány, mely a gyűjtemény históriája és a kutatás módszerének magyarázója. A szocialista művelődéspolitika megoldotta a féíretolt nagy ügyet s napvilágra kerül egy lángoló dokumentum két történelmi szomszéd közösségéről. Mert a Bartók-gyűjte- mény nemcsak azt magyarázza, hogy a XX. század egyik legnagyobb zenei szelleme miként tudott odaadó szeretettel és gonddal elmerülni más nép kincseiben s azoknak kiteregetésében, hanem magyarázza az igazi magyar magatartást a szlovákok felé. Mert gondoljuk meg, hogy ez a nagy gyűjtemény, melyhez Bartók egymaga végezte el egy népzene- és népdalkutató nemzedék munkáját (12 000 dallamot hasonlított össze, szlovák, morva és cseh gyűjteményeket, pontosan elkülönítette a szlovák dallamokat a magyaroktól s megállapította az átvételek helyét, számát, jellegét, a kölcsönösségeket is), jórészt még a régi Magyarországon készült. Abban a légkörben, mely egy vak kormányzat részéről a bezárt szlovák iskolákról vált hírhedtté, de a nép, a magyar nép oldaláról termékeny meleget árasztott az egy hazában élő szlovákság felé. Szalatnai Rézsű
