Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1959-06-14 / 24. szám

. KP. BÉRM. BP« U

BARMEN - 1934

Két lelkészt iktattak Kondoroson

KWJZTUS KEGYELME IÍTEN ÍZES^ETETE B ALELEKKÖZÖME'tíE MINbNYAIATOKKAL mm II.KD&&

Atyám, vétkeztem..*

Isten mindig a bűnös em* bért szólítja meg. A gyűlölet* bosszúállás tüzében égő önző embert hívja a testvéri szeretet' szolgálatára, a világhoz görcsösen ragaszkodó embert hívja az ő országába. Isteni csoda már az is, ha a bűnös ember egyáltalában meghallja Isten hívó szavát. Ez a hívó szó azonban mindenkihez eljut, mert Isten az ő szereteté- vel utána megy az embernek, bármilyen messze sodorja is el tőle a bűne, ez a szeretet lehajol a bűnös emberhez, bármilyen mélységbe húzta is le bűneinek súlya. Nincs olyan bűnös ember, akit az isteni szeretet elveszettnek tekintene, akinek megmentésére feladná a reményt. A szeretetnek ez a mérhetetlen, megfoghatatlan nagy volta Jézus személyében áll előttünk testet öltve. Ö már földi élete során egész magatartásával erről a szerétéiről tett bizonyságot. Ö a 'bűnösök barátja volt, aki közéjük ment, leült velük egy asztalhoz, nem fordult el megvetéssel a hozzá forduló bűnös nőtől sem. Számos gyönyörű példázatban tárta az emberek elé az örömhírt, evangéliumot: Isten mentő

szeretettel keres minket, bűnös embereket, hogy el ne vesszünk, hanem örök életet nyerjünk.

»Túlzás nélkjil mondható, hogy a Német Evangéliumi Egyház 1934, május 29—31. között Barmenben tartott emlékezetes hitvalló zsinata és az ott teljes egyhangúsággal elfogadott, de mindmáig kémény viták tüzében álló „teológiai nyilatkozat” a modern egyháztörténet legjelentősebb eseménye..« így ír H. Vogel a berlini Humboldt Egyetem professzora egy cikkében, a bar- meni zsinat 25. évfordulója alkalmából. Annak szemléltetéséül, hogy a barmeni zsinat hatása ma is eleven és szolgálata a németországi protestantizmus határain túl is hálásán elismert, Káldy Zoltán püspök székfoglaló beszédére szeretnék hivatkozni.

A püspöki székfoglaló beszédben több ponton is érezni lehetett a barmeni zsinat vallástételének figyelembevételét. Mikor arról szólt, hogy a keresztyén ember politikai és társadalmi kérdésekben is Isten előtt dönt, mégpedig „a hit szabálya szerint”, rámutatott a józan ész szerepére és a következőket mondotta: „A Barmeni Hitvallás 5. tétele szerint is, ilyen dolgokban az emberi belátás és képesség szerint kell határoznunk’. Majd később így folytatta: „Az a mi nagy bajunk, hogy bizonytalankoaó hitünk miatt nem látjuk és nem éljük egyházi és világi életünk egységét. Gyülekezeti tagjaink jórésze, sokszor a lelkészekkel együtt valamiféle kettősségben él. Úgy gondolják, hogy van az egyháznak tere, mely isten jelenlétének helye és van a világnak tere, amely mintha isten nélkül volna.” Emögött a megállapítás mögött nem nehéz felismerni a barmeni „teológiai nyilatkozat” 2. tételének következő szavait: „Elvetjük azt a hamis tanítást, amely szerint az életnek lennének , olyan körei, ahol nem Jézus Krisztus, hanem más urak tulajdonai vagyunk, lennének olyan körök, amelyekben nincs szükség arra, hogy ő ott megigazítson és megszenteljen minket.”

Mi volt a barmeni hitvalló zsinat ?

, A barmeni zsinaton a szorongatott helyzetbe került német protestantizmus a saját hangját, az egyház mondanivalóját találta meg. Amikor a hitlerizmus Németországban hatalomra jutott, a keresztyének nagy részét is elkápráztatta. A „vezér” fennen hirdette, hogy a „pozitív keresz- tyénség” alapján áll. Ezen a pozitív keresztyénségen azonban antikommunizmust, antiszemitizmust és szélsőséges faji sovinizmust kellett érteni. Egy eleinte nagyhatású mozgalom, a „német keresztyének” mozgalma az egyházon belül is érvényre akarta juttatni ezeket az eszméket. A zsidókat kitiltó „árjaparagrafust” egyházi törvénnyé kívánták tenni. A kereszt mellé sok templomban oda került a horogkereszt, az ótestamentum használata ellen harcot indítottak, templomi esküvők alkalmával Hitler hírhedt „Mein Kampf” c. könyvét adták ajándékul a jegyespároknak. Az egyház lerohanása a későbbi, „villámháborúk” módján történt már 1933-ban. Ügyesen nyergelték meg azt a régi törekvést, hogy az önálló tartományi egyházakba szervezett német protestantizmust egy közös egyházi szervezetbe kellene tömöríteni. Egy nép, egy vezér, egy egyház — ez volt a német keresztyének jelszava. Krisztusnak tanítványaihoz intézett egyszerű kérdése: ti tulajdonképpen kinek mondotok engemet? —- egyre nyugtalanítóbbá lett az egyházban. Barmenben vált nyilvánvalóvá, hogy milyen felszabadító, üdvös nyugtalanság ez elől a kérdés elől ki nem térni.

Az egyház hangja

Lutheri, kálvini és uniált (evangélikusokból és reformátusokból egyesült) egyházak képviselői arra a meggyőződésre jutottak, hogy „a közös nyomorúságban közös sző adatott ajkukra”. Hat tételben foglalták össze a közös mondanivalót. Ezt az ún. „teológiai nyilatkozatot” előzetes kérésre Barth Károly akkori bonni, ma Bázelben működő teológiai professzor fogalmazta meg. Maga is csodálkozott azon, hogy a felekezeti, teológiai, kegyességi, sőt politikai magatartás szempontjából oly sokrétű zsinat az egyház hangját ismerte fel a tételekben és egyhangúan elfogadta. Az akkor egységre jutott egyházi vezetők később sokszor szembe kerültek egymással, sőt azzal is, amit akkor megvallottaki de a barmeni tételek tovább hatottak az egyházi életben. Rendet teremtettek a teológiai zűrzavarban, összegyűjtötték a szétszórt erőket, alapot nyújtottak későbbi egyházpolitikai és politikai döntésekben és főleg az igehirdetés hangjának tisztaságát, erőteljességét segítették. ,

Aki azt gondolná ezek után, hogy a barmeni tételek valami szenzációt keltő egyházpolitikai nyilatkozat, téved. A tételek a már említett kirívó jelenségek gyökereihez nyúlnak s azokat metszik el. Leleplezik, hogy a német keresztyének tévelygése és a fasizmus egész szelleme nagyon mélyre nyúló, buján szétágazó, számos évtized folyamán el- burjánzó gyökérzetből nőttek ki; hogy ez a gyökérzet igen elevenen élhet azokban is, akik különben a kirívó eseményeken megütköznek, s azokat elítélik. Ezért vált jelentőssé Németország határain túl is és a nerdzetiszocia- lizmus hatalmának felszámolása után is a barmeni „teológiai nyilatkozat”. Ezt valamennyi tétellel kapcsolatban be lehet mutatni, most csak az első, legtöbbet emlegetett, legalapvetőbb tételt idézzük:

Istennek egyetlen szava

„Jézus Krisztus a Szentírás róla szóló bizonyságtétele szerint Istennek az az egyetlen szava, akire hallgatni, akiben életünkben és halálunkban bízni kötelesek vagyunk. — Elvetjük azt a hamis tanítást, amely szerint az egyház igehirdetése forrásaként köteles lenne Istennek ezen egyetlen szaván kívül más tényeket és hatalmasságokat, jelenségeket és igazságokat Isten kinyilatkoztatásául elfogadni.”, A mi egyházunkban a háború után pl. nem jelentett komoly kísértést, hogy a népi demokratikus rend kialakulásának tényét, a marxizmus által hangoztatott igazságokat „Isten kinyilatkoztatásául” fogadtuk volna. Ilyen összevegyítés ellen maguk a marxisták tiltakoztak, ha valahol megalkuvásból, vagy naivitásból jelentkezni próbált. Komoly kísértést jelentett azonban, hogy egyházunk hagyományosan kialakult közjogi helyzetét az államban, megszokott egybe- szövődését a háború előtti társadalmi, gazdasági és kulturális élettel és az ebből létesült hagyományokat az egyházalkotmány, a gyülekezetek háztartása, az iskolázás és általában ai egész egyházi élet területén úgy állítsuk „Istennek egyetlen szava” mellé, mint amire szintén hallgatni kell. A számunkra feltett kérdés akkor nagyon hasonlított a reformáció idején felvetődött kérdéshez: egyedül az Ige, egyedül a hit által — vagypedig: az Ige és az egyházi tradíció, hagyomány. Az Egyezmény megkötése nemcsak egyházpolitikai döntés volt, hanem mint ilyen, egyben hitbeli döntés is amellett, hogy: egyedül az Ige. Persze ez akkor is, ma is viszonylag kevesekben tudatos. Nagyon sokan csak sodródtak és sodródnak az eseményekkel. Ezért következett be 1956-ban a bűnbánat és hálaadás közben megtalált út elleni lázadás.

A megtalált úton járó egyház számára is jó szolgálatot tesz az első barmeni tétel, mert újra és újra kérdésévé teszi: vajon Isten egyetlen szavára hallgat-e?, figyelmesen, engedelmesen hallgat-e? Mondanivalója ebből a hallgatásból születik-e? — vagy önmagát ismétli gépiesen? Azokat a tényeket, jelenségeket, eszméket, melyeket meglepetésekben nem szűkölködő korunk elkerülhetetlenül állít szemünk elé (pl. az atomkorszak és a hidegháború tényeit) önkényesen értékeli, vagy úgy közelít hozzájuk —, hogy közben nem engedi el Jézusnak az egész emberiségért imádkozó kereszten átszegzett kezét, Jézus Krisztusét, aki „a Szentírás róla szóló bizonyságtételé szerint Istennek az az egyetlen szava, akire hallgatni, akiben életünkben és halálunkban bízni kötelesek vagyunk”.

A barmeni tételek — noha most csak az elsőt vizsgáltuk meg közelebbről — többet jelentenek számunkra, mint egy 25 év előtti egyháztörténeti helyzet igen tisztelt, de ma túlhaladott okmánya. Káldy püspök nem nyelvbotlást követett el, mikor püspöki székfoglalójában a barmeni tételeket Barmeni Hitvallás-nak nevezte.

Benczúr László

Kondoroson több minit 5 OOO evangélikus él. A mi viszonylatunkban „rnammut* gyülekezetnek számít. Ezért szervezték meg a második lelké- szi állást, Május 31-én mindkét állásba lelkészt iktattak: Táborszky Lászlót és Fábry Istvánt.

Emlékezetes nap

marad Kondoroson az iktatás napja. A gyülkezet zsúfolásig töltötte meg a templomot és kitartott mindvégig, pedig az istentisztelet és az utána következő közgyűlés 3 és fél órát vett igénybe. Jelen volt a beiktatáson D. dr. Vető Lajos püspök, aki maga is kondorost születésű, ott növekedett fel. Testvére most is ott él. Szülei a kondorosi temetőben nyugszanak. Szolgálatát, lejöttót már töbhször is szorgalmazták, de mindig azzal hárította el a kérést, hogy amíg Kondoroson a gyülekezetben helyre nem áll a rend, nem teljesítheti azt. Valaminek tehát történnie kellett Kondoroson. Mert nemcsak azért jött, hogy helyettesítse Káldy Zoltán püspököt, aki — következő nap indulván hathetes kínai útjára — nem tudott eljönni, hanem ígéretének beváltására is. Kondoroson helyreállt a rend.

Ezt így könnyű leírná, de aki ismeri az előzményeiket, annak elszorul a szíve az elfogódottságtól és megtelik hálaadással. Teljesedett, amiről néhány hónappal ezelőtt az ellentétektől összekúszált gyülekezetben Káldy Zoltán püspök az Efézeusbeliekhez írt levél 2. részének 13—18. versei alapján prédikált: Krisztusban megszűnnek az embert émbertől elválasztó távolságok. Meg kell szünniök!

Az iktatás szertartását

Koszorús Oszkár, a Nyugatbékési Egyházmegye esperese végezte. Roszik Mihály és Deme Károly osztották az úrvacsorát. Az iktatási igehirdetést is Roszik Mihály tartotta. Az új lelkészek meghívásáig ő végezte a helyettes lelkész! szolgálatok legnagyobb részét a gyülekezetben. Beiktatásuk után az új lelkészek léptek a szószékre.

Táborszky László a szőlőtőke és a szőlővessaSk példázatáról beszélt. Emlékeiben még előző szolgálati helyének — a száki gyülekezetnek — képei elevenedtek meg. Mikor a szőlőtőke gyümölcseiről: a szeretetről, józanságról és a békességről beszélt, szavai a jövőbe mutattak.

Fábry István kemény szór- ványmunkában edződött. Előzőleg a délsizabolcsi misszió lelkésze volt. Igehirdetésének az alapigéje programadás volt: „Amiket hallottunk és tudunk és amiket atyáink beszéltek riékünk, nem titkoljuk el azokat az ő fiaiktól... hogy megtudja azokat a jövő nemzedék ... hogy Istenbe vessék reménységüket... az ő parancsolatait megtartsák ... hogy ne legyenek szilaj és makacs nemzedék“ (Zsolt 78, 3—8).

Az ünnepi közgyűlésen

résztveitt az egész gyülekezet. Ennek egy külön kedves mozzanata volt, hogy az elnöki tisztet Velkey Béla ny. kántor- tanító, a gyülekezet másodfelügyelője látta el. Éppen akkor töltötte be 80. életévét. Nagy szeretettel vették körül ezt a hűséges öregembert. 80 szál rózsából kötött csokrot nyújtottak át köszöntésére.

A számtalan köszöntésből és

felszólalásból csak néhányat emelünk ki.

Br. Vető Lajos püspök nagy figyelemmel hallgatott üdvözlő beszédében többek között a következőket mondta:

Mindig szeretettel gondolok szülőfalumra, nemcsak azért mert itt töltöttem gyermekéveimet, hanem azért is, mert népe szereti a haladást, hiszen jóval a felszabadulás előtt, amikor még villamosításáról szó se volt, ez a falu önmaga teremtette meg villanytelepét és áramszolgáltatását. Nyugtalansággal töltöttek el a hírek a gyülekezetben dúló meg- hasonlásokróL Sokszor fordultak hozzám a kondorosi hívek, hogy hozzam rendbe a gyülekezetét.

Erre azonban nem voltam közvetlenül illetékes, s azért azt ígértem, hogy amikor a gyülekezet rendje helyreáll, meglátogatom. Most azért jöttem erre az iktatási ünnepségre, mert megvan a reményem, hogy a gyülekezet ezután békében folytatja életét. Annyiban segítettem a gyülekezet problémáinak megoldásában, hogy egyházkerületem két jó papját engedtem át Káldy Zoltán püs- pöktársam kérésére a kondorosi gyülekezetnek. A két új lelkész régi jó barátságban van egymással, noha eddig egymástól távol eső gyülekezetekben lelkészkcdtek. Most jön a próbája annak, hogy amikor együtt fognak munkálkodni, barátságuk fennmarad-e. A kondorosi gyülekezet első lelkésze, néhai Reviczky László 56 évig volt egyfolytában lelkész! szolgálatban, most pedig Velkey Bélát, a gyűr lekezet másodfelügyelőjét köszöntjük szeretettel 80. születésnapján. Azt kívánom a gyülekezetnek is és új lelkészeinek is, hogy a gyakori lelkészváltozások után hosszú ideig jó egyetértésben tudják végezni szolgálatukat egyházunk és népünk javára.

Benczúr László püspöki titkár Káldy Zoltán püspök üdvözletét tolmácsolta. Az egyházkerület köszönetét fejezte ki Roszik Mihály lelkésznek, aki odaadó munkásságával nagymértékben segítette elő, hogy a kondorosi ügyek rendeződjenek. Köszönetét mondott az alberti egyházközségnek is, mert lelkészét hosz- szabb időn át kész volt nélkülözni, ezzel a közegyházi kérdések iránti felelősségéről téve bizonyságot.

A száki gyülekezet felügyelőjének felszólalása mély hatást keltett. Kapcsolódott az elhangzott igehirdetések egyik mondatához: szeretni, egy kicsit azt jelenti mindig, hogy meghalni. A száki gyülekezet ilyen szeretetet tanúsított a kondorosi gyülekezet iránt, mikor megértve és átérezve a meghívás jelentőségét, nem a maga hasznát kereste, hanem áldásával bocsátotta el nagyon szeretett lelkészét új szolgálati helyére.

Gulyás Mihály kondorosi presbiter spontán felszólalása azért volt figyelemreméltó, mert benne az egész gyülekezet bűnbánata szólalt meg. Intette a híveket, hogy ezután személyválogatással ne állítsák egymással szembe a két lelkészt. Éljenek a szeretet egységében Istennel, egymással és- lelkészeikkel. B.

Ha Jézus barátai a bűnösök voltak, ellenségei az igazak lettek. Azok a papok, farizeusok, írástudók, akik vallásuk törvényeinek ismeretében felfuvaikodtak, elbizakodtak, a többi embert megvetették, visszautasították Jézus segítségét maguktól. Ök voltak azok az „egészségesek”, akiknek nem volt szükségük Orvosra, az „igazak”, akiknek nem volt szükségük Megváltóra.

őket és minden idők képmutató igazait leplezik le ezek az Igék: „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mibennünk, magunkat csaljuk meg és igazság nincsen mibennünk.” (I. Ján. 1,8.) Bűnösök vagyunk mindnyájan. A keresztyén bűnösök annyiban különböznek a többi i bűnösöktől, hogy ők már megkegyelmezett bűnösök, szívükbe fogadták az Isten kegyelméről szóló örömhírt s átmentek a halálból az életbe.

D. dr. Vető Lajos püspök Olt Károlynál az Állami Egyházügyi Hivatal új elnökénél

A Minisztertanács Horváth Jánost, az Egyházügyi Hivatal vezetőjét — más munkakörbe történt beosztása miatt — felmentette. Az Állami Egyházügyi Hivatal elnökévé az Elnöki Tanács Olt Károlyt nevezte ki.

Egyházunk nevében és képviseletében D. dr. Vető Lajos június hó. 6-án felkereste Olt Károlyt, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökét. Kifejezte egyházunk jókívánságait és Isten áldását kérte Olt Károlyra, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökére, valamint az állam és egyház további gyümölcsöző jó viszonyára.

Bűnös állapota készteti a keresztyén embert alázatosságra Istennel szemben. A vallásosság, a hitben járás, Jézus követése nem ad senkinek jogcímet arra, hogy Istentől ezért valami jutalmat várjon el - földi vágyainak, kívánságainak teljesítésében. Ilyen hamis elgondolásból fakad sok bajba jutott keresztyén ember ezekre a szavakra: hát ezt érdemeltem én Istentől?! Igen, ezt, sőt még sokkal rosszabbat is, mert Isten előtt a jóra nincs semmi érdemünk; „Isten kegyelme által vagyok, ami vagyok...” vall ja Pál apostol. (I. Kor. 15,10.)

Biczó Ferenc