Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1959-01-18 / 3. szám

PRÁGÁTÓL DEBRECENIG

D. WERNER SCHMAUCH, GREIFSWALDI TEOLÓGIAI PROFESSZOR, a december elején Debrecenben tartott „Keresztyén békekonferencia” egyik résztvevője a fenti címen írt cikket a „Neue Zeit” c. németországi lapba. Kéziratát azonban egyidejűleg lapunknak is rendelkezésére bocsátotta. Az értékes és fontos tanulmányból alább közöljük a kiemelkedőbb részleteket.

„Hromadka professzor annak idején bevezető előadásában a prágai konferenciát (1958. június, — a ford.) kísértetnék nevezte. Már akikor kitűnt, hogy erre a kísérletre szükség volt s az az adott körülmények között összes várakozásainkat kielégítette. Az állandó bizottság debreceni ülése ezt a benyomást nemcsak megerősítette, hanem az előttünk álló feladatok dandárja azt is nyilvánvalóvá tette, hogy a kísérletezés stádiumán rég túljutottunk.

Ennek oka az, hogy a konferencia olyan ügyet képvisel, ami nemcsak néhány teológusnak, vagy egyháznak, hanem nz egész emberiségnek ttz ügye, s ezért az egész keresz- tyénséget egyetemlegesen Szorongatja és felelőssé teszi. Ha e kérdés mellett elmennénk, vagy azt akár csak félvállról vennénk, mint keresztyének hitelünket vesztenénk és elvesztenénk kapcsolatunkat a mai emberi élet valóságával. A prágai konferencia a világ békéjéért való fáradozást tette feladatává, tekintettel arra a halálos veszélyre, amit a tömegpusztító fegyverek az egész emberiség számára jelentenek, az ember számára, akiért Jézus Krisztus meghalt és feltámadott. A teológiai eszmélődés közben azonban egy még átfogóbb és mélyebb kérdéskör is feltárult előttünk. Erre utalt D. Vogel professzornak Debrecenben tartott alapvető előadása: ,,Keresztyének felelőssége az ember jövőjéért a technika korában.” Mert az atomfegyver épp annak a jele, hogy új és hallatlan lehetőségeket kapott kezébe az ember, olyan technikád eszközöket, amikkel nemcsak a világűrbe hatolhat be, hanem a földön is megváltoztathatja az életet, sőt magát az embert is. Az atomerőt pedig épp úgy felhasználhatja békés célokra, mint az emberiség megsemmisítésére. Észre kell ven/nüník, hogy egészen új fejezet kezdődött az emberiség történetében, amely sokkal nagyobb változást jelent, mint az átmenet annak idején a középkorból az újkorba. Az ember előtt soha nem sejtett célok bukkannak fel, ugyanakkor azonban abban a veszélyben is forog, hogy önmagát és jövőjét is megsemmisíti. Ez a helyzet annyira új, hogy a keresz- tyénség sincs felkészülve reá; nincsen ezért sürgősebb feladata. mint hogy idevonatkozó felelősségével és igehirdetésével törődjön, — ha csak nem akar menthetetlenül lomtárba kerülni. A prágai konferencia ezért a világnak ebben a szorongatottságában valóban ökuménikus ügyet képvisel. Ha mi nem fogtunk volna hozzá, másnak kellett volna megcsinálni. S mivel belefogtunk, nem szabad abbahagyni, hanem kérlelni, kiáltani s inteni kell, abban a reményben, hogy hangunkat meghallják.”

Ezután arról ír Schmauch professzor, hogy Debrecenben még inkább megvalósult az, amit már Prágában is lehetett érezni: különféle nemzetiségű, vallásfelekezetü, teológiai irányhoz tartozó emberek fogtak Össze ebben a nagy ügyben. Hiszen arról van szó, hogy a mindannyiuk számára elengedhetetlen létfeltételeket kell megmenteni. Ebben a helyzetben senki sem szemlélődhet páholyból s esetleges bíráló szavát is úgy kell hallatnia, mint aki maga is érdekelve van az ügyben s annak jó kimeneteléért tusakodik. A keresztyének és teológusok az emberiségnek ebben a helyzetében nem tehetnek egyebet, mint hogy mindig újra keresik Isten igéjének, az evangéliumnak útmutatását. Ezért a prágai konferencia kezdettől fogva tíz ige alatt való

együttlét volt. S hogy ez tovább is így lesz, annak érzékletes jele volt a debreceni reformációi ünnepély a Nagytemplomban s a konferencia számos résztvevőjének igeszolgálata a gyülekezetekben.

A professzor példát is említ arra, hogy az igében való elmélyedés mennyire megtermékenyíti ezt a szolgálatot: a kérdések köre kitágult s külön bizottság alakult a hidegháború kérdésével való foglalkozásra, Hromadka professzor vezetésével. Ahol az emberiség jövőjéről van szó, ott nem lehet figyelmen kívül hagyni a bármikor melegháborúvá fajulható hidegháború kérdését sem. Tudvalévőén a gyilkosság a felebarát elleni szóval és gondolattal való vétkezéssel kezdődik.

A tanulmány azután rámutat arra, hogy minden ígéretes keresztyén kezdeményezésnek a bűnbánatból kell 'kiindulnia. Ebben van a Hiroshima napnak, 1959. augusztus 6-ának a jelentősége. Remélhetőleg az erre a napra meghirdetett egyetemes keresztyén bűnbánati nap nem marad gyümölcstálén. Bárcsak a következő (ez év tavaszán Prágában tartandó, — a ford.) ösz- szejövetel az egész keresztyén- Ség előtt felmutathatná ezt az igazságot: hogy a konkrét bűnbánatra való készség a békéért való fáradozás feltétele. Bárcsak az egyházak és keresztyének megtalálnák egymást ebben a felismerésben s él Is köteleznék egymást a jövendőjében fenyegetett ember békéjéért való szolgálatra s Így lehetnének hiteles bizonyságtevői az evangéliumnak a technika korában — fejezd be tanulmányát Schmauch professzor;

G.

KÜLFÖLDI EGYHÁZI HÍREK

1957. december 31-i statisztika szerint a Németországi Evangéliumi Egyházban (ebben evangélikus, református és uniált, vagyis az 18l7-es ún. porosz Unióban egyesült evangélikus és református egyházak vannak együtt egy egyházi szövetségben) 17 289 gyülekezet volt, 316-al több, mint 1954. január 1-én. 18 726 lelkészt állásból 16 435 volt gyülekezeti, 901 lelkész működött intézményekben, vagy központi hivatalokban, 1016 segédlelkész teljesít szolgálatot, 218 segédlelkésznö, 156 állást

Pályázati felhívás

A magyarországi Evangélikus Egyházegyetem elnöksége pályázatot hirdet az I—V1U. osztályú általános Iskolai evangélikus vallástani könyvekre.

A tankönyveknek az 1959. év elején kibocsátott Tanterv irányelvei szerint kell elkészülni.

A pályázóknak a nyomdai szabályok szerint elkészített kéziratokat folyó évi április 30-ig kell három példányban az Egyetemes Egyház Elnökségének elmére (VIII. Üllői út 24) eljuttatni.

A pályázni óhajtókat felszólítja az Egyetemes Egyház elnöksége arra, hogy 1959. febrüár elsejéig írásban jelentsék be a pályázaton való részvételüket annak megjelölésével, hogy melyik, vagy hány osztály tankönyvén készülnek pályamunkát benyújtani. Erre azért van szükség, hogy megbízást lehessen adni pályázók hiányában egyeseknek, vagy munkaközösségeknek.

Budapest, 1959. január. Az Egyetemes Egyház Elnöksége.

nem teljes teológiai képzettséggel rendelkezők töltenek be. Fenti állások betöltésére azonban mindössze 16 866 lelkészt munkaerő áll rendelkezésre. Egy lelkészre átlagban 2505 gondozandó lélek jut. 1860 lelkészt állás üresedésben van.

1958. december 12-én Becsben megalakult az Ausztriai Egyházak Ökumenikus Tanácsa. A Tanácsban részt vesznek az evangélikus, a református, az ókatolikus és a metodista egyházak. A baptisták megfigyelőket küldtek ki a Tanácsba, az ortodox gyülekezetek pedig a már 12 év óta fennálló ökumenikus munka- bizottságban vesznek részt. Az Ökumenikus Tanács elnökévé D. Gerhardt May evangélikus püspököt, alclnökévé Mayr metodista szuperintendenst választották.

Az elmúlt év januárjában Ibadanban tartott össz-afrlkal egyházi konferencia állandó bizottsága titkári hivatalt létesített, amelynek feladata az afrikai egyházak közötti szorosabb kapcsolat és együttműködés biztosítása. Az állandó bizottsághoz tartozik többek között Alan Paton ismert író, a délafrikai faji megkülönböztetések ellen küzdő békehar- cösok legbátrabbika.

SZABAD-E

9

• • • •

.A*,', -r*.

'V T -P

SZABAD-E az egészségére adó embernek szélben sétálni? Hideg málnaszörpöt inni? Éjfélig vitatkozni? Egyfolytában kilométereket futni? Hétnyolc óránál többet, vagy kevesebbet aludni?

Micsoda kérdések! Ugyan ki felelhetne rájuk egyszerűen igennel, vagy nemmel? Hiszen a válasz döntő mértékben függne attól a személytől és helyzettől, akire ill. amelyre nézve véleményünket kifejtenénk. Lehet, hogy valakinek a hideg málnaszörp halálát okozta, mert felhevülten és mohón itta, de ostobaság lenne ezért mindenkitől eltiltani, vagy csak melegen engedni meg a fogyasztását. De a hurutos torkúak vigyázzanak!

Hanem: van esztelenül túlzott gondosság is. Ha egy gyereket folyton bugyolálnak s úgyszólván mindentől féltenek, az előbb-utóbb megfázik, éppen ezért- Nem hagyták megedződni. Ha azonban valaki edzett, még nem okvetlenül ajánlatos például télen ingujjban sétálnia.

VANNAK DOLGOK, amelyek semmiképpen sem egészségesek, egyetlen ember számára sem. Akad azonban egy s más, ami az egyik embernek merő veszedelem, a másik viszont nyugodtan megengedheti magának. Sőt ugyanannak a személynek a számára más-más lehet a helyes magatartás pillanatnyi állapotától, vagy helyzetétől függően. Nincs két teljesen egyforma ember, s az egyén is állandóan változik. Ezt minden véleményalkotásnál figyelembe kell venni. Ha pedig valaki túlságosan aggályos természetű, megnyugtathatjuk; jó, ha meggondolt, de nem az élet van az aggályért, hanem az aggály az életért, hogy az életet ne fenyegesse veszély. Nagy baj, ha kétségeskedése- inik megkeserítik életünket, s igy azt tesszünk tönkre, amit pedig éppen óvni szeretnénk.

NÉHÁNY ÉVE még egymást érték a szenvedélyes — olykor szalmacséplő —- viták egyházunkban s más egyházakban is arról, hogy egy komoly hivő embernek mit szabad tennie, mit nem. Főként a szórakozás különféle formáiról dúltak elkeseredett szócsaták, elsősorban bizonyos kegyesség! körök hatására. A vitatkozó felek akárhányszor kétségbe vonták egymás hitét, józan ítélőképességét, vagy egyáltalán őszinte igazságkeresési szándékát. Ebből sok megkeseredés, gyanúsítás, el- hidegülés származott. Bizony jónéhányan a tilalomfa-rengetegtől nem látván az erdőt, ellenkező, szabados végletbe csaptak ót- Hála Istennek: nem csupán ez történt, de, sajnos, ez is történt. Jócskán akadtak világos látásúak, ugyanakkor azonban komolyan érdeklődő, szomjas lelkeket százával riasztottak el jóhiszemű, de szűklátókörű lelkimunkások. Ezeket különben „kívülállók” nem egyszer megmosolyogták, fájdalom: nem is annyira az evangélium, mint inkább kicsinyességük, törvényeskedésük

miatt. A legtöbben abba a hibába estek, hogy másokat

csak önmagukból kiindulva Voltak képesek megítélni és csupán azokat fogadták el hívő keresztyénnek, akik az ő kegyességi formájukat készséggel magukra vették s nem érezték azt kényszerzubbonynak, A főbaj azonban ott adódott, hogy maga a kérdésfeltevés volt hibás. A keresztyén- séget ugyanis nem az jellemzi, ami tilos, hanem a pozitívum, amit tennünk kell. A normális élet sem abból áll, hogy nem iszom marólúgot, nem fogom meg a magasfeszültségű vezetéket és nem ugróm le az emeletről, de még csak abból sem, hogy nem hagyom begombolatlanul a kabátomat, vagy nem dúdolgatok, ha netalán jókedvem van. Ezek egyrészt magától értetődő, másrészt mellékes dolgok. A normális életet az jellemzi, hogy idejében kelek és fekszem, mértékletesen táplálkozom, becsülettel dolgozom s az emberek iránt igyekszem megértő lenni. Rövidebben: emberiesség a munka és pihenés kiegyensúlyozott ritmusában. A keresztyénség lényegét sem az jelenti, amit nem teszek, hanem amit teszek, amit tennem kell: Istent mindennél jobban szeretni, felebarátomat pedig, mint önmagamat. Ami ebben a pozitív magatartásban hátráltat, az tilos, az a bűn, mivel nem hitből van, azaz nem a Jézus Krisztus iránti hűség jegyében történik. S ha fehnériií a „szabad-e”-problóma, * vagy általában válaszút elé kerülünk, akkor a döntés Istennek a Szentírásban kijelentett akaratára alapuljon, éspedig úgy, hogy azt adott esetre igyekszünk alkalmazni* Szabályrendszert képtelenség felállítani, de egyet-mást azért jó szem előtt tartani.

1. A döntés nem történhet senkinek a szájaize szerint. A magunké szerint sem. Teljes készség szükséges arra, hogy Isten akaratát igyekezzünk megismerni és követni. Ez nem „ízlés dolga”. Ez engedelmesség dolga.

2. Az igében járatós testvér segítségére igényt kell tartanunk. Tévedhetünk együtt is, de egyedül még könnyebben. Vigyázzunk, kitől kérünk tanácsot: Istentől tanított, tapasztalt, széleslátókörű, szolgálni, s nem uralkodni akaró keresztyén legyen* A testvérre különben úgy is tekintettel kell lennünk, hogy vigyázunk: nehogy visszavesse öt a hit útján szőrszálhasogató aggá- lyoskodásunk, vagy túl Szabadnak tűnő lendületünk. (1. Kor. 10,32!.)

3. Ne vadásszunk magunkban „belső hangot”, mert válBécsben most ünnepelték az első ottani evangélikus városi templom 175 éves fennállását. A templom eredetileg egy kolostorhoz tartozott. Amikor a rendet 11. József feloszlatta, a kolostor a városi tanács tulajdonába került. A tanácstól azután 1782-ben, a türelmi rendelet megjelenése után a bécsi evangélikus és református gyülekezet megvásárolta a kolostor egyes épületeit. A türellásos képzelődésünk dMkXtcn tául eshetünk s nagyrészt ismeretlen belső világunk, ún. tudatalattink esetlegesen felbukkanó képzettartalmait ösz- szetévesztjük Isten szavával. A napi igéből se akarjuk mindenáron kicsiholni a választ. Feleletet a Szentírás egésze, annak szelleme adhat! Helyes döntésekre különben úgy juthatunk, ha a megtérés naponkénti átalakító folyamata zajlik bennünk. Akkor ismerhetjük meg, „mi az Isten jó, kedves és tökéletes akarata”. (Rm 12,1-2.)

4. Sokszor megesik, hogy semmi módon nem kapunk Istentől kétségtelen eligazítást, de a döntés elodázhatatlan. Ekkor rá kell lépni a helyesebbnek látszó útra, azzal az alázatos kéréssel, hogy bocsássa meg Isten, ha mégsem ez lenne az ő akarata* A döntés persze mindenkör egyéni felelősség, még ha igehelyekre s testvéri tanácsokra támaszkodik is, hiszen mindezeket végső soron az egyén alkalmazza magára!

5. Végül: ami nem egyszer háttérbe szorult. Senkinek sem lehet az Űristennel külön problémája, még a „szabad-e** vonalán sem. Nem határozhatok úgy, mintha más ember nem is lenne a világon, hanem csak az egész emberi és egyházi közösség tagjaként. A döntés tehát nem állhat ezzel ellentétben! Nem lehet káros, visszahúzó a közösségre nézve! Válaszút előtt tehát így hangozzék a kérdés: Mit tegyék, hogy hazámnak s aá egész embervilágnak használjak? Hogyan segíthetem hozzá — talán nem hivő —- embertársaimat ahhoz, hogy hasonlóképpen hasznos döntések sorozata legyen az életük? Miként lehetek előrevivő, minél teljesebb tagja á társa* dalomnak s azon belül az egyháznak? Ml módon hirdethetem életem egészével az éh Uram dicsőségét? Hogyan vezethetek hitre másokat? Miként lehetek mindenben Isten eszköze?

E SŰLYOS KÉRDÉSEK

MELLETT parányivá törpül sok-sok gyermekes „szabad-e” problémázgatás. Isten a* utóbbi években különösen valla tóra fogott bennünket: „Szeretsz-é engem?” S úgy jártunk, mint aki jobbjába komoly szerszámot vesz, s rájön, hogy nem illik másik kezében játékot szorongatnia; Egyéni s közösségi életünk naponkénti hitvizsgái közepette pedig *—* hála Istennek — kaphatunk Urunktól erőt arra, hogy válaszunk a leggyakorlatiasabb tisztasággal csengjen. Bodrog Miklós

ml rendelet rendelkezése értelmében akkor a tornyot la kellett bontani és az utca felől falat kellett építeni a templom elé. Csak 1876-ban, Ferenc József Pátensének megjelenése után alakították át a templomot ismét úgy, hogy egyházi jellege kívülről is láthatóvá váljék. A háborúban bomba- sérüléSt szenvedett. Az elmúlt évben teljesen helyeállítottdk.

A bécsi evangélikusok jubileuma

'löávMt kirií/(/ák

Timmermans elbeszélése. Fordította: Groó Gyula

'A gyermek egyre közeledett, egy pillanatra eltűnt az ablak . látóköréből s aztán felnyílt az ajtó: ott állt előtte pirosán és tisztán mint égy harmatos rózsa. Az istálló egyszerre megtelt rózsaillattal. „Jó estét, Suskeviet!” m,ondta mosolyogva a gyermek; „te nem jöhettél hozzám, ezért most én jöttem el te- hozzád. Emlékszel még reám?”

Suskeviet arcán álmélkodó felismerés lobbant fel, mosolygott s közben kilátszottak csorba fogai. Mosolyogva bólintott, de a meghatottságtól nem jött szó a szájára, s borostás arcán könnycseppek csillogtak.

„Látom, hogy megismertél” — mondta a gyermek; „kérlek, énekelj csak tovább. Ügy szeretem hallgatni”.

És Sukevlet énekelni kezdett miközben forgatta a csillagot s boldogan fénylő szemmel nézett a gyermekre.

És csudák csodája, a behavazott almafa kint az udvaron virágba borult. A juhok mind feléje fordították fejűket és a hátulsók felkapaszkodtak az előttük állókra, hogy jobban lássanak.

„Gyere” mondta a gyermek, „most haza- megyünk”.

„Megyek már, megyek!”- nevetett Suskeviet szeme. Egyszerre úgy érezte, hogy teljesen meggyógyult. Fel alcarta húzni a nadrágját, de aztán hagyta, mivel nem érzett semmi hideget s egyébként is sietni akart.

A csillaggal a kezében követte a gyermeket, De az ajtóból hátrapillantott; juhai szomorúan néztek utána.

„Ezek nem jöhetnének?” kérdezte, s hozzátette: ^mert tudod, én pásztor vagyok.*

„Dehogyis nem, csak jöjjenek valameny- nyien!” mondotta a gyermek.

„Gyertek hát juhocskáim, gyerték!” mondotta Suskeviet.

Kinyitotta az akol ajtaját s a juhok szorosan felzárkózva sorjáztak utána. Így mentek bele az ezüst és fehér éjszakába. A gyermek kicsiny, puha kezében fogta a pásztor nagy goromba kezét s így Vezette az öregembert ft friss hóban. Suskeviet magasra emelte a csillagot, amin megcsillant a holdsugár s a juhok lehajtott fejjel baktattak utána.

„Oda túl megyünk!” mondta a gyermek s a távolba mutatott, ahol tavaszi virágba borult kertben arany várkastély emelkedett az ég felé, ragyogó tornyokkal és kupolákkal.”„Ó, milyen szép, milyen gyönyörű!” motyogta Suskeviet elragadtatva s hátraszólt a juhokhoz: „Gyertek, csak, gyertek, ott majd meglátjátok milyen legelő lesz ott.”

Á kitárt kapu befogadta őket.

•

Schrobberbeeck és Pitjevogel reggel értek haza kőrútjukról. Tökéletesen be voltaik rúgva a sofc pálinkától, mivel útközben minden kocsmába betértek. Fejükön félrecsapták a koronát s a „Két király” karonfogva tántorgott az utca egyik feléről a másikra. A csillagot elvesztették valahol s duhaj dalokkal verték fel a házak hajnali csendjét. Így értek az istállóhoz.

„Megállj!” rikkantotta Pitjevogel, „kukkantsunk be hozzá és csörgessük. meg erszényünket az orra előtti*

Ám ahogy az ablakón betekintettek, ott láttáik Suskevietet az ágyon ülni holtan; a pléh- korona a fején volt s kezében szorongatta a botra tűzött csillagot.

József Atilla :

Betlehem

A gyolcs ködökbe puha varjak ülnek, csüggedt borókán fészkel a homály.

Tömpe szobácska vert földjére dűlnek két botos pásztor és három király.

Az asszony leszáll a kamrai létrán — Mennyből az angyal! — zeng öt atyafi.

Az öreg kapás az ólban ganét hány, kántálnak sírva lompos tyúkjai.

Fagyos szalmában sáros krumpli gubbaszt, borostás állal komorul a zsupp s fodor leveske szaga áraszt vigaszt, mely a danával mennyezetre fut.

Jézus, kinek szállása sárga irka, heverő papírbarmok közt örül s a tűz fényénél a jámborok mintha ugrándoznának a jászol körül.

De ez nem igaz. Részes-szalmát hajszol az úri szél és gőzlik a magyar s a két pásztor fonott kalácsot majszol s a három király pálinkát nyakak