Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1959-05-24 / 21. szám

(Folytatás an 1 Mairól) J.D. Bernal, a Béke Világtanács alelnöke intézett D. Dr. Vető Lajos püspökhöz. A Békegyü- lés kérte, hogy Vető püspök válaszában emlékezzék meg ennek az ülésnek hozzászólá­sairól, határozatairól is és tolmácsolja a résztvevők együttmunkálkodó készségét. A püspökhöz írt levél így hangzik: Önhöz, valamint mozgal­munk többi alapítóihoz fordu­lunk jelen sorainkkal. Tíz éve annak, hogy a Világbékemoz- galom a Pleyel-teremben megalakult, tíz év óta foly­tatja közös harcát a béke megóvásáért. E'tt a jubileumot a Béke Világtanács május 8-tól 13-ig tanácskozó rendkívüli ülésén ünnepli meg. Elhunyt elnökünk, Frédé­ric Joliot-Curie, a többi ala­pító taggal és önnel együtt segítséget nyújtottak ahhoz, hogy létrejöjjön ez a nagy mozgalom, amely a legneme­sebb emberi törekvéseket tes­tesíti meg. Az elmúlt évek so­rán mindnyájan tanúi lehet­tünk annak, hogyan vált moz­galmunk a béke megbontha­tatlan erejévé. E tíz év során mindig a bé­két védelmeztük és megaka­dályoztuk a háborút, ha az emberiséget helyi vagy álta­lános összetűzések fenyeget­ték. Az ön segítségével és az egyszerű emberek erejébe ve­tett bizalommal vált képessé mozgalmunk a béke megvé­désére és az erők egységbe kovácsolására. Első konferenciánk ezzel a nyilatkozattal zárult: „Felkészültünk és elszántuk magunkat, hogy megnyerjük a béke csatáját, az élet csatá­ját.’’ Ez az ígéret arra buzdí­totta az egész világon a fér­fiakat és asszonyokat, hogy résztvegyenek mozgalmunk te­vékenységében. Ma az égész emberiség bi­zakodva tekint egy csúcstalál­kozó felé, amely remélhetőleg a hidegháború befejezéséhez vezet. Harcunkat a békemoz- galomban tovább kell foly­tatnunk mindaddig, míg ezt a célt elérjük. Meg vagyunk győződve ar­ról, hogy tízéves évfordulónk megünneplése, amelyen ön és mozgalmunk többi alapítói gondolatban vagy személyesen résztvesznek, végső győzel­münk küszöbéhez vezet, és az emberiség feje felett tornyo­suló háborús veszélyeket örök időkre megszünteti. A legjobb eredményeket ho­zó jókívánságaink és szívé­lyes üdvözleteink tolmácsolá­sával. J. D. Bernal a Béke Világtanács alelnöke Végül az ünnepi ülés hatá­rozatot hozott, amely így hangzik: Az Országos Béketanács re­formátus és evangélikus egy­házi bizottságai 1959. május 12-én tartott közös ünnepi ülésükön emlékeztek meg korunk legegyetemesebb és legáldásosabb mozgalmának: a béke-világmozgalomnak 10. évfordulójáról. Megemlékezé­sünk a hálaadás és haladás ] jegyében történt. Hálás szív­vel tekintünk vissza a béke- világmozgalom évtizedes út­jára, a népek békeharcának minden eddig elért eredmé­nyére, és ezekből erőt merí­tünk. A hálás visszatekintés során külön megemlékezünk arról a megtermékenyítő ha­tásról, amelyet a béke-világ- mozgalom teológiai eszméike- désünkre és keresztyén szol­gálatunkra tett. De tekinte­tünket előre szegezzük és ün­nepélyesen elkötelezzük ma­gunkat: hogy az előttünk levő küzdőtéren egyházainkkal együtt, továbbra is helytál- Iunk, a béke-világmozgalom célkitűzését és legnagyobb célkitűzését: a tartós béke és biztonság elérését mindenkor támogatjuk, a béke táborával való együtthaladást továbbra is elősegítjük, s hazánk és né­pünk minden béketörekvésé­ből igyekszünk kivenni ré­szünket. Örömmel üdvözöljük azt a nagy jelentőségű tényt, hogy a tegnapi napon Genf- ben összeült a külügyminisz­terek konferenciája. Bizton re­méljük és kívánjuk, hogy ez a konferencia Európa legége­tőbb mai kérdését: a német kérdést békés megoldáshoz se­gíti. Ugyanakkor továbbra is kérjük a világ evangéliumi egyházait, hogy velünk együtt szívvel-lélekkel azok mellett álljanak, akik szerte a vilá­gon, az emberiség nagy, új korszakában a békéért küz­denek. A békesség Istenének áldása legyen velük és mind­nyájunkkal. Koren Emil CSENDÜL KONDUL ÚJ HARANGSZÓ Káldy Zoltán püspök szolgálata a Teológiai Akadémián Május 11—12-én úrvacsora­vételt előkészítő alkalmak voltak a Teológiai Akadé­mián, melyeken Káldy Zoltán püspök tartotta a reggeli és esti áhítatokat, valamint az előadásokat. Az áhítatokon — az Efezusi levél 1. fejezete alapján —• a teológus élet belső kérdéseit ölelték fel az igehirdetések, az előadások pedig — négy újszövetségi könyv tükrében — az egyház mai szolgálatáról szóltak. Lu­kács evangéliuma, továbbá az 1. Korinthusi, az Efezusi és az I. Péter-levél alapján el­hangzott előadásokban kifej­tette a püspök az egyház szol­gálatának lényegét. Hangsúlyozta, hogy az evan­gélikus egyház Magyarorszá­gon ma akkor tölti be jól szolgálatát, ha a lelkészek ige­hirdetéseikben a lelki élet belső körének kérdésein túl, felelősséggel szólnak az em­bernek, közelebbről az evan­gélikus embernek —, a tár­sadalomban és a nemzetben folyó életéről. Az egyház azonban ezt a szolgálatot csak úgy tudja jól betölteni, ha a lelkészek nemcsak azt hang­súlyozzák egyoldalúan, hogy az egyház „a világból kihívot­tak” gyülekezete, hanem azt is, hogy az egyháznak tovább­ra is szolidaritásban kell ma­radnia azzal a világgal, amelyből Isten kihívta, mert ezt a világot Isten teremtette, majd annak bűnbeesése után Jézus Krisztusban megváltot­ta. Közelebbről a magyaror­szági evangélikus egyháznak szolidaritásban kell maradnia azzal a magyar néppel, amely most új világot épít, egy új társadalmi és gazdasági rend­ben. Hordoznia kell népünk minden gondját és segíteni kell abban, hogy ennek a népnek az élete minél szebb legyen. A világgal való szo­lidaritás vállalás közben azon­ban úgy kell „egyház”-nak maradnia az egyháznak, hogy mindig világosan és félreért­hetetlenül felismerhetők le­gyenek rajta a Krisztus aka­rata szerint való egyház je­gyei. Vagyis úgy kell szolida­ritásban maradnia a világgal, hogy közben Isten iránti en­gedelmessége megmaradjon. — Az előadásokat megbeszé­lések követték. Végül a teoló­gus ifjúság az Ür asztalához járult. Vasárnap, kora reggel, má­jus 10. D. Dr. Vető Lajos, az Északi Egyházkerület püspöke a „kis-buszon” rója a hosz- szú kilométereket, hogy a 250 kilométerre levő távoli nyájának örömünnepén ott lehessen és szolgáljon. Egy­másután hagyják el a Pest megyei nagy evangélikus gyü­lekezetek községeit. Szolnok után már nincs evangélikus gyülekezet a Tiszántúl nagy református tömbjében, egé­szen Komódiig. A „szomszéd” gyülekezetek hozzá Debrecen és Gyula. Mint magányos fa a pusztában, mégis él és élni akar ez a 650 lelkes nyáj. Nincs múltba nyúló ősi tör­ténete. De van bízó hite es Istenre hagyatkozó élete és ennek eredménye az ünnepi nap, melyre oly sok imádság­gal készültek. Délelőtt fél 10 órakor érkezik meg a püspök kíséretével a külsejében is impozáns, szép nagy gyüleke­zeti ház elé, melynek udvará­ban a hívek apraja-nagyja a presbitériummal az élén fo­gadja a főpásztort. A zsúfolá­sig megtelt imateremben az istentiszteleten Megyer Lajos esperes végzi az oltári szol­gálatot. Harangszentelő ige­hirdetésében a püspök Jn 7, 37—39. alapján arról beszélt, hogy minden egyházi szolgá­lat célja:' Jézushoz hívni az embereket. Ez a célja a ha­rang szolgálatának is. Azért szólal majd meg ez a harang, hogy Jézushoz hívogasson. Az egyház végzi az igehirdetés szolgálatát s ezzel megelégíti a szomjuhozókat. Isten igéjé­ben Isten Lelkét és ■ a Szent­lélek gyümölcseit kínálja a gyülekezetnek. S a Lélek gyű­EMLÉKEK KÖSZÖNTŐJE — a 90 éves Gömöry Jánosnak — Thököly és Rákóczi városait látom, s emlékük terítem lábad elé, Mester, ki nemzedékeknek adtad át a lelkűk ieikedből nevelve, s megbántva nemegyszer a dús haladásért, a nép szabadéért hirdetve az eszmét: Jót, Igazat s Szépet! író-tanítványok teszünk hitet Rólad: — Igazol a jövőnk: igazolt az élet! Széchenyi Körében s Kazinczy örökjén Te voltál sokáig az Őr is, a Vár is: nemzedékek, művek hódolnak előtted, írók, mi, s tán anyám, ő: Ákácvirág is, ki tisztelni Téged s eszméidet állni buzdított Tompánknak szellemét idézve... De szép volna, ha most itt köszönthetnének, ő, és Samu bátyám, s Fábry Viktor, élve. Jellemek s tanítók Nesztor-nevelője, fogadjuk előtted: örök példamód vagy! S amit megérdemel szent kilencven éved: szívén őrzi neved e nép és a Holnap! Sóskút 1959. május 12. Győry Dezső mölcsei között kiváltképpen a békességet. Így válik szolgá­lata a békesség szolgálatává. — Az igehirdetés után mon­dott imádságában azért imád­kozott a püspök, hogy ez a harang mindig békességre hívja Isten népét, soha ne le­gyen ebből a harangból ágyú. A gyülekezet lelkésze meg­ható szavakkal köszönte meg a püspök szolgálatát, amely mély benyomást tett az egész gyülekezetre. A harang ünne­pélyes megáldása után a gyü­lekezet énekkara a „Haidd az ének harangi zengnek” kezde­tű éneket énekelte s megszó­lalt az új harang, amelynek hangját a gyülekezet megha­tott lélekkel hallgatta. Hairaingavatás után Halassy Endre lelkész ismertette a ha­rang beszerzésének történetét. A vecsési gyülekezet háború­ban elpusztult templomának egy 130 kg-os harangtöredékét szerezték be s ezt öntették ált 185 kg-os haranggá. Felirata: „Isten dicsőségére öntette a komádi evangélikus egyház- község, 1959.” A harangra és állványára 13 000 Ft-ot fordí­tottak, amiből 2000 Ft az egy­házkerület adománya, 1000 Ft az egyházmegye gyülekezetei­nek offertóriuma, a többi a hívek áldozatkészsége. A ha­rangavató ünnepség az „Erős vár a mi Istenünk” kezdetű ének eléneklésével fejező­dött be. A püspököt a helyi refor­mátus gyülekezet nevében Bőd a Aladár lelkész, a római katolikus egyházközség nevé­ben Schéberl András plebár- nos köszöntötte. A délutáni istentiszteleten. Csengődy László egyházkerü­leti lelkész prédikált, este fél 9 órakor pedig vallásos-est volt Megyer Lajos esperes szolgálatával. Zalánfy Aladár 1887—1959 Evangélikus egyházunk ze­nei életét nagy veszteség érte: meghalt Zalánfy Aladár ny. zeneakadémiai tanár, a Deák téri templom főorgonása, 72 éves korában. Amilyen csendes volt az élete, olyan csendes volt az elmúlása is. Május 15-re vir­radó éjjel csendesen elaludt. Ha valaki kívülről nézte életét, azt hihette: különös ember Zalánfy Aladár. Ha valaki közelről megismerte, azt mondotta: Istenben bízó, mélyhitű, hűséges, melegszívű, jóbarát. Istentiszteletre éppen úgy készült, mint a lelkész. Na­pokkal előtte kérte az ének­számokat, hogy a korálelő- játékokat kikereshesse igen gazdag gyűjteményéből. E so­rok írója betekintést nyerhe­tett kottatárába. Szinte fel­becsülhetetlen az a hatalmas munka, amit végzett korálok és korálelőjátékok szerzésében és gyűjtésében. Luther vallá­sos költeményeinek dallamait ő kutatta fel és állította ösz- sze. Orgonaiskolája utóbbi éveinek műve. BÍach nyolc kis prelúdiumának az össze­állítása most van nyomdában. Kidolgozta Bach János Se­bestyén H-moll Mise, Máté és János passiójának generál­basszusát, népiesen orgona­kíséretét. Rengeteg kézirat várta kiadását, amit íróaszta­lában találtunk, köztük egy teljes korálkönyv. Május 20-ón tisztelői, ba­rátai és a hívek serege kí­sérték utolsó földi útjára a budapesti Farkasréti temető­ben. Emlékezete legyen áldott közöttünk. Sülé Károly Egyházkerületi közgyűlések Az Északi Evangélikus Egy­házkerület május 27-én du. 6 órai kezdettel tartja köz­gyűlését a budavári templom­ban. A közgyűlés keretében iktatják tisztségébe dr. Fekete Zoltán megválasztott . egyház­kerületi felügyelőt. A Déli Evangélikus Egyház- kerület május 29-én, délelőtt 10 órai kezdettel tartja rendes közgyűlését az Egyházegyetem Székházának dísztermében (VIII. Üllői út 24.). Elhunyt Brllloth érsek Yngve Brilioth nyugalmazott svéd érsek április 27-én, 67 éves korában Uppsalában, hosszabb betegség után el­hunyt. Az ökumenikus mozgalom egyik kezdeményezője volt, aki a húszas években az „Elet és munka” és „Hit és egyház- szervezet” mozgalmat életre hívta. A múlt esztendő augusz­tusában vonult nyugalomba. 1950-től volt a svéd egyház ér­seke. Temetése az uppsalai dómban volt. Dr. Vető Lajos püspök egyházunk nevében részvéttáviratot küldött az el- hűnyt özvegyéhez, aki Söderblom érsek leánya. A KILENCVEN ÉVES GÖMÖRY JÁNOS ÜNNEPLÉSE Szép, őszinte ünneplésben volt része egy­házunk és nemzetünk egyik kiváló, régi ta­nítómesterének: Gömöry Jánosnak, aki 1959. május 12-én érte el munkás életének kilenc­venedik esztendejét. Nemcsak elérte a pát­riárkák korát, hanem hozzá kell tehni, hogy teljes testi és szellemi erőben érte el. Egy jó pedagógus önmagában megérdemli, hogy ily ritka napon kezet szorítsanak vele tanítvá­nyai. Hát még az olyan nevelő, aki nemcsak diákokat tanított, hanem az egyház, a tár­sadalom, a sajtó révén országos érvénnyel működött. Ilyen férfiú Gömöry János. Ta­nára és igazgatója volt az eperjesi evangé­likus kollégium főgimnáziumának. Vezető szerepet játszott evangélikus egyházunk éle­tében közel háromnegyed századon át, Kas­sán a magyar társadalmi és szellemi életet a Kazinczy Társaság főtitkáraként, majd el­nökeként irányította. Könyveket írt, cikkek százait írta, kimeríthetetlen és fáradhatatlan volt, ahol segíteni, tanácsolni, irányítani és helytállni kellett. Néha nem is szólt egy szót sem, csak tudtuk, hogy ott van, ott áll az ügy mellett, mint egy szimbólum, a hűség, a tisztesség és becsületesség szimbóluma. S ez elég volt ahhoz, hogy mindenki erőt érezzen, elektromos áramot maga körül. Gömöry Jánost 1947-ben a csehszlovák—• magyar lakosságcsere alkalmával Kassáról áttelepítették Magyarországra s itt a kőbá­nyáiról és őszibarackjairól nevezetes Sóskú- ton kapott hajlékot a városépítő férfiú. A sóskútiaknak ő szerezte meg a villanyvilágí­tást, az autóbusz-összeköttetést, ő tartotta a szabadságharc századik évfordulóján szemi- náriumszerüen a falu lakói számára az emlé­keztető előadásokat. Sóskúton is megbecsü­lik a pihenő öreg urat, akiről minden gye­rek tudja a faluban, hogy nem pihen, nap­estig foglalatoskodik, ma is vizet hord, fát vág s jótanáccsal ellátja az embereket, akik ,a Széchenyi utcában felkeresik ügyes-bajos dolgaikkal. Evangélikus egyházunk küldöttsége kereste fel Gömöry Jánost a nagy évforduló napján. Nem voltunk az elsők. A gratulánsok sorát az előző napon Sóskút község tanácselnöke, Csóli László nyitotta meg társaival, köztük a.z igazgató-tanítóval, hogy átadják a falu jókívánságait. Ütánuk érkezett meg Buda­pestről a Művelődésügyi Minisztérium kikül­döttje, Silling Rudolf, aki a kiváló nevelőnek átadta a magyar tanügyi kormányzat gratu­lációját és pénzadományát. A jubileum nap­ján egymásután érkezett a levélhordó: táv­iratokat és leveleket hozott. Budapest, Po­zsony, Kassa, Eperjes emlékezett meg Gö­möry Jánosról. Volt olyan távirat, amelyen húsz aláírás is szerepelt. A kis sóskúti ház, mint egy gyűjtőlencse, magába fogadta ezen a napon a messziről fölszálló szeretet-suga- rakat s odaborította fénycsóvában az ősz, de töretlen aggastyánhoz. Egyházunk küldöttsé­gét D. dr. Vető Lajos püspök vezette, vele ér­kezett Groó Gyula, az Evangélikus Sajtóosz­tály ügyvivő lelkésze, Gádor András lelkész, az Evangélikus Elet szerkesztője, Benczúr László, püspöki titkár és Csengődi László lel­kész, és e sorok írója, D. dr. Vető Lajos püspök Gömöry János kis hajlékában szívből fakadó szavakkal kö­szöntötte egyházunk nagy jubilánsát. Elmon­dotta, hogy Gömöry János a mai magyar evangélikusság tanítómestere, aki egy hosz- szú életen át példás kitartással képviselte egyházunk haladó, reformációs magatartását. Túl a bibliai koron, Isten kegyelméből, ma is jó példánk, hogy a haladás és fejlődés út­ján legjobb hagyományaink fényénél halad­junk előre. Most megint olyanok akarunk lenni — hangsúlyozta Vető püspök —, ami­lyenekké Gömöry János tanítása emelt min­ket régen, fyttal éveiben. Hálánkat és köszö- netünket csak Isten tudja kifejezni s ő kife­jezte, midőn csodaként megtartotta nekünk Gömöry Jánost. A jelenlévők, az ünnepelt családja, meghatva nézték, amikor a püspök megölelte és megcsókolta Gömöry Jánost s átadta neki Egyetemes Egyházunk pénzbeli adományát, szerény jelképeként szeretetünk- nek. Gömöry János az üdvözlésre kemény, tiszta hangon válaszolt: — Köszönöm, főtisztelendő püspök úr, s kedves vendégeim, a gratulációt s a megtisz­telő látogatást. Nem volt könnyű az életem, de megpróbáltatásaimban azt éreztem, amit Ady Endre ír egyik szép versében: „Mikor elhagytak, Mikor a lelkem roskadozva vit­tem, Csöndesen és váratlanul Átölelt az Is­ten.” En mindig bíztam Istenben s mindig fogtam a nép kezét. En a vallást és a kul­túrát egynek tartom. A mi reformációs val­lásunk nem marad, fenn a magyar kultúra nélkül. A művelt emberfő, ahogy Széchenyi mondta, nemzeti cél, s hozzáteszem: egyházi cél is. Most, amikor. Genfben a közép-európai nemzetek békéjét akarják megteremteni, eszembe jut a prágai keresztyén békekonfe­rencia határozata: Az élet tisztelete és az ember megbecsülése határozott és őszinte tet­teket követel. Ezt vallom én is, népemnek békét és építő kedvet kívánva! Mindnyájan örömmel és csodálattal hall­gattuk a józanságnak és okosságnak ezt a megnyilatkozását. Gömöry János ma is együtt él és együtt gondolkodik nemzetével és egyházával s ítélőképessége mit sem ve­szített régi erejéből. A fehér asztal, melyet drága hitvese, Irén néni terített meg, elhelyezve rajta egy régi otthon családépitő tüzének melegségét, fi­gyelmét és szeretetét, pár perc múlva a ta­lálkozás és lelki összeborulás színhelyévé vál­tozott. Mindenkinek volt köszöntő, lélekből fakadó szava a jubilánshoz. Szalatnai Rezső a régi tanítványok ragaszkodó szeretetét tol­mácsolta Gömöry Jánosnak, Benczúr László Káldy Zoltán püspök köszöntését adta át. Az emlékezést és összekapcsolódást azonban m,aga Gömöry János bátyánk irányította mindenre pompásan emlékező képességével. Ekkor érkezett meg Budapestről Ilku Pál, a művelődésügyi miniszter helyettese s vele Győry Dezső író. Ilku Pál nemcsak a minisz­térium, hanem a saját tanítványi jókívánsá­gát adta át az ünnepelt professzornak, azt kívánva, hogy érje meg a száz esztendőt mindnyájunk örömére. Győry Dezső meg- indultan olvasta fel Emlékek köszöntője című versét, melyet erre az alkalomra írt. A köl­teményt átszövi a vállalnlvaló, tiszta múlt idézése. Az eperjesi Széchenyi Kör s a kassai Kazinczy Társaság vezetője volt Gömöry Já­nos, fiatal írók keresztapja, irányítója, ott volt egykor az oldalán dr. Wallentinyi Samu, a híres eperjesi tanár s Fábry Viktor, a ki­váló eperjesi ev. lelkész; róluk is szól a vers, melyet itt teszünk közzé, mai számunkban. Gömöry János meghatva, de nem elérzéke­nyülten megköszönte a miniszterhelyettes és a költő köszöntését s ekkor is nem magiról beszélt, hanem a népről, mely immár az ő igaz örömére nemzetté vált. Jó népnevelőket kívánunk — mondotta — a falusi népnek és jó, áldozatkész orvosokat. Mert e kettőben nagy a hiány. Ilku Pál ösztönzésére kifejtette sóskúti tapasztalatai révén, hogy a legfonto­sabb megoldanlvaló kérdés: a falusi fiatalság itthon maradása. Helytelenül és feleslegesen elszállingóznak a fővárosba, holott itt a he­lyük. A tanítóságnak pedig módot és kedvet kell adni, hogy gyökeret verve a faluban jó kedvvel végezze a népművelést. Ugyanúgy kell megszeretettetni a falut a fiatal orvos­nemzedékkel, amely tévesen hiszi, hogy csak nagyvárosban Van helye. S mennyi feladat vár a falu mai vezetőire. Így például Sós­kúton a kopár dombokat, ahol egykor a veszprémi kanonokok birkái legeltek, fával kéne beültetni, erdősíteni, milliókat érő erdői lehetnének harminc év múlva a falunak. Mi mentünk el a fővárosból, hogy megszo­rítsuk Gömöry János kezét s ő ajándékozott meg minket ismét jótanáccsal, ötlettel, igaz­sággal és szeretettel. Ez csendült ki mind a püspök, mind a miniszterhelyettes és az ösz- szes vendégek búcsúszavaiból. A sóskúti ki­rándulás nemcsak egy ember ünneplése volt a szép májusi napon, hanem ahogy Ilku Pál miniszterhelyettes mondotta: éltetése a ma­gyar népnek, melynek megbecsülésére egykor Gömöry János tanított minket. Szalatnai Rezső

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents