Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1959-05-24 / 21. szám

KP. bÉttM. BP, it

Kegyelemmel erősíttessék meg a szív

A konfirmáció a szív megerősítése a hitben. A lelkész csak felkészíti ifjúságunkat erre az ünnepélyes alkalomra, de Isten az, aki megerősíti őket közbenjáró imádság, kézrátétel, igében adott áldás, bűnbocsánat és az első úrvacsoravétel útján. Isten Szentleikével erősíti meg fiainkat és leányainkat hitükben. Szülők, keresztszülők, rokonok és gyülekezet ezzel kapcsolatos legfőbb dolga, hogy imádkozzanak első ízben oltár elé lépő fiatalságunkért. Jó dolog, hogy "kegyelemmel erősíttessék meg a szív... Zsid. 13,9.

Legfőbb dolgunk tehát nem az ilyenkor szokásos ajándék. Nem is az, hogy csupán gyönyörködjünk vizsgájuk feleletein, templomi bevonulásuk szépségein, ünnepélyes vallástételük felemelő pillanataiban, hanem az érettük mondandó imádságunk. Ennél többet nem tehetünk és ennél kevesebbet nem szabad tennünk! Ne légy hát csupán átszellemült arcú ünnepi néző vagy csak fényképezőgépet forgató gyülekezeti és családi fotoriporter, hanem a konfirmandusokkal együtt igét hallgató és velük úrvacsorázó, érettük buzgón könyörgő felnőtt keresztyén. Vedd komolyan, hogy valóban csak az élő Isten erősítheti meg az ott térdeplő fiatalok szívét a hitben.

A konfirmáció a szent keresztség igenlése, de nem megújítása vagy megerősítése. A keresztség elég erős, csak az emberi szív erőtlen. A konfirmáció vallástétel a keresztséget szerző Megváltó Jézus Krisztusról, az Atya, Fiú, Szentlélek egy igaz Istenről, ki a szent keresztségben gyermekévé fogadott, a gyülekezetbe beleépített és hitem igazságaiban tanított. Kétségtelen, hogy Jézus Krisztus a keresztség szerezte- tésekor nem gondolt a konfirmációra, de a konfirmáció szokását bevezető egyház gondolt a keresztségre. A konfirmáció mindig vallástétel is. Nemcsak ott, mikor a konfirmandusok együtt elmondják az Apostoli Hitvallást s vele kapcsolatban kijelentik, hogy ebben a szent hitükben Isten kegyelmében bízva meg is akarnák maradni. Vallástétel már azon a ponton, mikor a gyermek jelentkezik konfirmációi oktatásra, mégpedig szülő ás gyermek együttes vallástétele. Vallástétel, hogy a gyermek el is járt az órákra, meg is jelent a vizsgán és szép vallástétellel a gyülekezet jelenlétében megvallotta hitét. A keresztség igenlése és vele kapcsolatos vallástétel azon a ponton is, mikor remegő szívvel, elcsukló hangon megszólal szülők és keresztszülők előtt, megköszönvén, hogy a keresztvíz alá tartották és hitben, istenfélelemben is nevelték. Mindez a 12—14 éve történt keresztség igenlése azok részéről, akik a pólyában csak mélyen aludni vagy sírni tudtak, de ma már készek és képesek a vallástételre is. Oltár elé lépésük, vallomásuk, összekulcsolt kezük, imádkozó és éneklő ajkuk annak bizonysága, hogy kereszt'ségük nincs akaratuk ellenére. Csókot adnak ezen a napon azoknak, akik idesegítették őket. A Jézus Krisztusban való hit mellett döntenek, azaz igenük a keresztséget és a keresztyén életet.

A konfirmáció a szív megerősítése a hitben és a gyülekezet megerősítése hívőkkel. Egy új egyházi nemzedék megoldása és beépítése a gyülekezeti élet teljességébe.

Reformátorunk egyik tanítója a tanterembe lépve mindig levette tudóssüvegét és fejhajtással köszöntötte növendékeit az óra elején: — mert nem tudhatom, nem ül-e éppen közietek a jövő egyik nagy embere!?

Mi is azért hajtjuk meg fejünket a szülők, keresztszülők templomi padjában és azért kulcsoljuk össze kezünket Szent- háromság ünnepén, mert ebben az ígéretes seregben ülnek a holnap Egyháza új papjai, felügyelői, kántorai, gondnokai és női munkásai. Az’új hívek és hivők, akik g mai ezüst-, arany- és gyémántkonfirmandusok helyébe lépve feltöltik és erősítik a gyülekezetét s mint teljesjogú, meglett evangélikus emberek egyben népünk és államunk erősségei is lesznek üzemekben, gyárakban, a modem mezőgazdaságban és különféle irodákban. Egyházunk ma olyan konfirmandusokkal, olyan új nemzedékkel akarja erősíteni a gyülekezetei, mely egyben erőssége lesz népünknek is. Idei konfirmandusainkat azzal a reménységgel áldjuk meg és köszöntjük a mái vasárnapon, hogy hitükben megerősített szivük erőssége lesz egyháznak és népnek egyaránt.

Weltler Rezső

Zeuthen Mogens búcsúzása

Zeuthen Mogens, a Lutheránus Világszövetség kisebbségi egyházak ügyeivel foglalkozó osztályának titkára ez év április közepével megvált ebtől a szolgálati beosztásától és a dániai Tonderban (Észak- Schleswig) vállalt gyülekezeti telkészi szolgálatot. Utóda a Lutheránus Világszövetségnél Poul Hansen dán lelkész lett.

Zeuthen Mogens ebből az alkalomból körlevelet küldött azoknak az egyházaknak, amelyek szolgálatának körébe tartoztak, így magyarországi evangélikus egyházunknak is. A körlevélben jelentette be távozását és vett szívélyes búcsút. Búcsúlevelére egyházunk nevében D. dr. Vető Lajos és Káldy Zoltán püspökök válaszoltak. „Magyarországi evangélikus egyházunk különösképpen is szoros testvéri kapcsolatban volt Veled, mivel annak idején a soproni teológián is töltöttél egy esztendőt, s most is érted és beszéled nyelvünket, Reméljük, hogy új

szolgálatod nem akadályoz meg abban, hogy eddigi kapcsolatainkat fenntartsuk, sőt lehetővé teszi a dán és a magyarországi egyházak kapcsolatainak elmélyítését.“ A püspökök levele Isten áldását kéri Zeutlhen Mogens szolgálatára, egyházára és a dán népre.

Or. Andrzej Wzntula püsjek

A lengyelországi evangélikus egyház püspökévé a nyugalomba vonult dr. Karol Kotula helyébe dr. Andrzej Wantula varsói teológiai tanárt választották meg. Az 53 éves professzor alelnöke a lengyel evangélikus egyház konzisztó- riumának, a luteránus világ- szövetség lengyelországi nemzeti bizottságának főtitkára és a lengyel ökumenikus tanács titkára. Professzori szolgálata előtt hosszabb ideig volt gyülekezeti lelkész.

„Részvételem a békemozgalomban az igének való engedelmesség”

Az Országos Béketanács Református és Evangélikus Egyházi Bizottságai május 12-én közös ünnepi ülést tartottak az Egyetemes Egyház Üllői úti székházának imatermében, amelyen a Béke Világmozgalom tíz évéről emlékeztek meg.

A gyűlés elnökségében az ünnepi ülést vezető Győry Elemér református püspök mellett helyet foglaltak többek között D. dr. Vető Lajos és Káldy Zoltán evangélikus püspök, dr. Bartha Tibor és Darányi Kálmán református püspök, dr. Pálfy Miklós és Varga Zsigmond teológiai akadémiai dékán, dr. Kékén András és Huszthy Kálmán, a két egyház Békebizottságainak ügyvezetője, illetve ügyvezető titkára. A gyűlésen részt vettek és az elnökségben helyet foglaltak Hantos János, az Országos Béketanács titkára, Herling Jakab, az Országos Béketanács osztályvezetője is.

Megnyitójában Győry Elemér püspök megemlékezett a prágai egyházi békekonferenciáról. Dr. Hromádka József közelgő 70 éves születésnapjáról, a Béke Világtanácsnak egyidejűleg folyó stockholmi ünnepi üléséről s a Genfben kezdődő nagy politikai találkozóról.

Az ünnepi beszédet D. dr. Vető Lajos evangélikus püspök tartotta, aki jelen volt tíz évvel ezelőtt a Béke Világtanács párizsi alakuló ülésén s azóta folyamatosan részt is vett a munkájában. Személyes élményekkel átszőtt, mindvégig figyelmet lekötő előadását az imatermet teljesen megtöltő evangélikus és református lelkészek egyre fokozódó érdeklődéssel hallgatták. Szólott arról a világos látásról és elszántságról, amellyel Párizsban megindult a Béke Világtanács munkája s idézte .Toliot Curie megnyitó szavaiból ezeket a mondatokat: „Meg vagyunk győződve róla, hogy a harcban, amelyet elindítunk, győzni fogunk, mert erősek vagyunk, s mert új és hatásos eszközöket fogunk célunk elérésére találni és alkalmazni. Mi nem azért jöttünk össze, hogy esdekeljiink a békéért, hanem, hogy békére kényszeresük azokat, akik háborút akarnak!"

„Ne érezze senki, hogy a háborús veszéllyel szemben tehetetlen, mert vele együtt millió és millió ember néz szembe ugyanezzel a problémával, a földgömb minden pontján, kik vele együtt küzdenek a béke fenntartásáért, erejükkel támogatva azt!"

A párizsi világgyűlés elméletileg meggyőzött — mondotta a püspök —r a világbéke- mozgalom igazságáról. Ez azért történhetett ilyen gyorsan, mivel egyrészt korábban voltak egyházi békemozgalmak is, másfelől mivel mindig komolyan vettem, mint teológus és keresztyén ember Krisztus Urunk szavait az eirénopoioi-ról. A békét csinálni kell. Ezt mondta Jézus Krisztus.

Ügy láttam tehát kezdettől fogva, hogy a békemozgalomban való részvételem az igének való engedelmeskedés, s így összhangban van legmélyebb keresztyén hitemmel és meggyőződésemmel.

Szólott azután azokról a problémákról és nehézségekről, amelyeket a békemunkának le kellett győznie s amelyek aktuálisak lehetnek ma is azoknál az egyházi embereknél, akik bekapcsolódnak a békemozgalomba.

Első helyen említem — mondotta — azt a kifogást, hogy a békevilágmozgalmat a kommunisták szervezik s ezért az egyházak nem támogathatják. Tény, hogy a szervező és vezető munkát a kommunisták végzik. Ez így van

s annál az ideológiai ellentétnél fogva, mely a marxizmus- leninizmus és mindenféle vallás közt fennáll, nem érthetetlen az egyházukat és egzisztenciájukat féltő papok és hívők említett kifogása.

A szocializmusra való áttérés szükségszerű nehézségei gazdasági téren,

1 amin már, hála Istennek tűi vagyunk, kezdődő békemunkánkat kétségtelenül megnehezítette a hívek körében és a papok körében is.

De voltak más nehézségek is, melyek elvi formában jelentkeztek. Szabad-e, lehet-e egyházi embereknek ateista kommunistákkal együttdolgoz- niok a békéért? Ez a kérdés azért is feleletre várt minden kezdő egyházi békeharcosban.

Egyre világosabban láttam, hogy a magyar nép tényleges és maradandó politikai, társadalmi és gazdasági felszabadulása csakis úgy lehetséges,

ha van olyan erő, mely nagyobb a reakció cs a maradiság visszahúzó erőinél.

A hazai reakció ugyanis egy pillanatig se habozna abban a kérdésben, vajon szövetkezzen-e a nyugati kapitalista államokkal igazságosabb társadalmi rendünk tökéletes megsemmisítésére, vagy sem. Az ellenforradalom ezt világosan szemléltette.

Ami meg a világbékét illeti, ha a békemozgalom nem akar puszta szó és a világ hatalmasaihoz intézett esdeklés maradni, akkor megint csak

nagy erőre van szükség, mely a szavakat és követeléseket alátámasztja s a háborús uszítókat és háborúra spekulálókat féken tartja. A háborúk a tőkés társadalmi rend lényegéből következnek.

Ha tehát komolyan ellene vagyunk a háborúnak s csakugyan akarjuk, sőt csinálni akarjuk a békét, másfajta, magasabbrendű társadalmi rendre van szükség, mint amilyen a kapitalizmus-. Azzal, hogy éppen kommunisták voltak a kezdeményezői a békevilágmozgalomnak s hogy ez a mozgalom tíz éven át fennmaradhatott s jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy nem tört ki újabb világháború, ezzel éppen azt látom bizonyítva, hogy a

szocializmus lényegéhez éppen úgy hozzátartozik a béke, mint a kapitalizmushoz a háború!

Nem véletlen, hogy a béke- világmozghlom a szocializmusból nőtt ki, aminthogy az se véletlen, hogy a kapitalizmusból mindezideig nem nőtt ki jelentős békemozgalom. Sajnos, a keresztyénség nagy része ma is a kapitalista társadalmi rendhez van kötve, s attól nem is akar elszakadni. De mi lesz az egyházzal, az

Isten igéjével, s főleg a papokkal a szocialista társadalmi rendben? Nem gyorsítjuk-e az egyház pusztulását éppen azzal, hogy mi is a békéért harcolunk? Nem vágjuk-e magunk alatt a fát, amikor békemunkánkkal a szocializmus építését segítjük elő?

Legyen igaz és mély hitünk abban, aki az egyházat alapította, s aki azt közel kétezer év során fenntartotta. Vegyük komolyan, hogy az egyház léte vagy nem léte nem emberi erőfeszítésektől függ, akár pozitíve, akár negative. „Bízzunk valamit Istenre is" — ahogy mondani szokás. Lássuk be azt is, hogy az egyház papjai a munkásmozgalmak megindulásakor s azóta is egy pár szép kivételtől eltekintve menynyire a kizsákmányolok érdekeit képviselték, ' s mennyire ellene voltak a haladásnak.

Ne csodálkozzunk tehát azon, hogy a szocialista-kommunista politika alapelvei olyan radikálisan szembenállnak az egyház tanításával. Inkább azon csodálkozzunk, hogy mindezek ellenére akár a Szovjetunióban, akár nálunk törvényesen biztosított szolgálati és életlehetősége van az egyháznak. A távoli jövőbe nehéz bepillantani, én mégis úgy látom, hogy Isten nem hiába hozott össze éppen minket a szocializmussal s nem az ő szent akarata nélkül történik az sem, hogy a békemozgalomban olyan erkölcsi szolgálat lehetősége nyílt meg előttünk, mely megbecsülést vált ki a kommunistákban is. Aki pedig még ma is félti a szocializmustól az egyházat, annak Jézus szavával kiáltjuk oda: „Mit féltek, ti kicsinyhitüek?” Hiszen Isten igéje és az egyház nincs társadalmi rendszerekhez kötve, ellenben meg van írva, hogy „Imé, én tiveletek vagyok mind a világ végezetéig”. És az is meg van írva, hogy: „Ég és föld elmúlnak, de az én beszédeim soha el nem múlnak.” Micsoda keresztyénség az, amelynek árt a béke s az igazságosabb erkölcsösebb társadalmi rend? Micsoda egyház az, amelyet csak világháborúval, sőt atomháborúval lehet megtar- ni? Jézus szavait idézem: „Hogy van, hogy nincs hitetek?” (Mk. 4:40.)

A nagy tetszéssel fogadott előadáshoz a jelenlevő lelkészek közül igen sokan szóltak hozzá. Az evangélikusok közül Halász Béla, FUlöp Dezső, Veöreös Imre, Selmeczi János, Gartal István, Grün- valszky Károly, Zalán I'ál hozzászólásait emeljük ki, akik mind abban az értelemben szóltak hozzá, amit egyikük így fejezett ki:

„Az egyház élete bele van ágyazva a mindenkori jelen történelmébe. Az egyháznak meg kell látnia a történelem alakulásának előrevivő vonalait, a pozitív történelmi erőket és eszméket. Ezek között talán legégetőbb a béke vágya és munkálása ezekben az időkben. Ezért kapcsolódik bele az egyház jó lelkiismerettel 'és reménységgel a világi békemozgalomba*.

Kékén András felolvasta azt a levelet, amelyet

(Folytétás a 2. oldalról)

KRISZTII! KEGYELME UTEN 5ZERETETE EJ ALELEKKÖZÜHEBE MINbNYAlATOKKAL

AUEN II,K0kü

0

Szent, Szent, Szent a seregek Ura.;

„Oh, Isten gazdagságának, bölcsességének és tudományának mélysége! Mely igen ki- kutathatatlanok az ő ítéletei és kinyomozhatatlanok az ő utal!" (Rom. 11,33.) így kiált fel Pál apostollal az a keresztyén ember, aki előtt Isten embermentő szeretetének fenséges csodája a Jézus Krisztus Evangéliuma által feltárult. Szentháromság ünnepe ősidők óta ezt a csodát igyekszik a maga teljességében odatárni az emberiség elé. Mögöttünk vannak már a nagy keresztyén ünnepek, melyek mindegyike Isten egy-egy üdvösségszerzö cselekedetét nyilatkoztatta ki előttünk. Szentháromság ünnepe pedig a dicsőség hegyére visz fel bennünket, ahol teljes fényben ragyog előttünk Isten szeretetének megtapasztalt gazdagsága, bölcsessége és minden szépsége, újra felújítjuk lelkűnkben Karácsony örömét. Nagypéntek áldozatát, Húsvét diadalát, Aldozó-csü- törtök csodáját, Püskösd Lélekkel telítettségét. Miképpen a magas hegy csúcsára felérkezett turistát szinte lenyűgözi az eléje táruló panoráma fenséges szépsége s önkéntelen hódolásra kényszeríti az előtt, aki mindezt teremtette. Szent- háromság ünnepén úgy fogja meg a hivő keresztyén embert a hatalmas Isten teljes fensége, mely ott áll előttünk a Szentháromság felderíthe- tetlen titkában, az egy Isten három személyében, az Atya teremtő, a Fiú megváltó, és a Szentlélek megszentelő munkájában.

Szentháromság ünnepe az Isten iránti hitnek és gyermeki bizalomnak erre a magaslatára van hivatva bennünket felemelni, nem pedig azon fáradozni, hogy a Szentháromság titkát valami ésszerű magyarázattal az emberek előtt elfogadhatóbbá tegye. Ez lehetetlen vállalkozás, mert ez a titok megfoghatatlan előttünk.

Méltán állnak azért éppen Szentháromság ünnepén az Ür oltára élőt a mi konfirmandusaink, akiknek a lelkét az Evangélium mélyreható tanulmányozása által talán először érinti meg Isten Szentleikének fuvallata. Legyen ez as ünnep számukra is a hitre- jutás olyan csúcspontjává, amelyen állva, felvillanik előttük is Isten mentő szeretetének örvendetes csodája és fensége, melynek megtapasztalt szépsége, gazdagsága és ereje tudja vezetni további életüket a keskeny úton.

Akikben Isten Szentlelke elvégezte a hitre juttatás szent munkáját, azok számára nines ünnep nélküli szakasz, azok számára mindig életszükséglet az egyház, a templom, az Isten Igéje, azok számára a Szentháromság utáni vasárnapom is mind drága, elmulaszt- hatatlan ünnepi alkalmak az élő Istennel való találkozásra, hitük, szeretetük, reménységük erősítésére.

Bie*ó Ferenc