Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1959-03-29 / 13. szám
A leneskéri artikuláris templom múltja és jelene AZ A NAGY ÉRDEKLŐDÉS, mely napjainkban szeretettel és megbecsüléssel fordul a régi idők patinás emlékei, műtárgyai és nem utolsósorban műemlék-templomai felé és az a hathatós támogatás, amellyel szocialista államunk mindezeket körülveszi, kötelességünkké teszi, hogy egyházi vonalon is ismertetés és megemlékezés tárgyává tegyük értékeinket. Ez alkalommal az olvasót a híres nemeskéri artikuláris templom történetével, értékeivel és emlékeivel kívánjuk megismertetni. Az 1681. évi soproni ország- gyűlés 26. törvénycikkében (articulus) lefektetett megállapodás ellenére a vármegyei katolikus rendek — a magas klérus s a soproni jezsuiták harcos vezetésével — 1731-ben ; azzal a meghamisított érveléssel léptek fel Nemeskérett — Sopron vármegye akkori székhelyén — hogy nem a már 180 éve evangélikusok által használt és birtokolt kis templom (a mai római katolikus templom) tétetett artikuláris- sá, hanem az evangélikusok részére Nemeskérett csupán templom-hely, telek állapíttatott meg. A megadott helyen jókora kis tavacska volt, melyet a megyeszékhely libái és kacsái használtak. Hiába folyt az érvek és ellenérvek harca a ma is meglevő vármegyeházán, mert végül is az erőszak diadalmaskodott. 1732. január 31-én, télvíz idején, katonaság segédlete mellett erőszakkal elvették a templomot, a paplakot, az iskolát és ott maradt a gyülekezet, a fél Sopron^ vármegyét magában foglaló ► evangélikus hívek serege ► templom nélkül hajléktalanul. ► Még 1732-ben felépült azon-t ban nagy áldozattal — a ha- £ gyomány szerint félév alatt ► — a most is eredeti alakjában t meglévő, hatalmas artikulá- ► ris templom, alig száz méter- £ rel távolabb a régi, elvett ► templomtól. Egyszerű, piros- ► kövű tábla, fekete betűkkel, ► örökíti meg e tényt a templom ► oltár mögötti falán. f f A tavat lecsapolták és fel- ► töltötték. Már a fát hozó sze-fe kereken útközben kifaragták t- gerendáit, hogy minél előbb t- készen lehessen az új temp- £ lom.. Fél vármegye népe dől- £ gozott rajta Perlaky József ve-► zetése mellett. £ Lelkész sem lehetett akárki ► az artikuláris gyülekezetben, f A kerület legjelesebbjeit hív- £ ták meg ide lelkésznek, ki-fc két később a kerület püspö-E keivé is megválasztottak. Per-E laky József után Balog Ádámp lett a lelkész és püspök, £ AZ ARTIKULÁRIS TEMP- £ LOM szinte eredeti alakjá-f ban van meg ma is. Csak a £ tetőzete változott meg és új £ színt kapott az 1862-ben épült £ „cövek”-tomyával. 1200 ülő-E hely van benne. Ó-bazilika E stílusban épült. Kissé nyomott E belülről, de nem engedték ma- E gasabbra épülni. Külsőleg E magtárhoz (granarium) kellett E hasonlítania. Két ablaksor el-E helyezésére kö teleztettek az ► építők. A tetőzetével csúfol-► ták meg a legjobban: kettős te-► tőt engedélyeztek csak föléje s ► bizony elgondolhatjuk, meny- ► nyit szenvedtek az esőtől és£ hólétől, mikor a középen végig ► futó csatorna nem bírta el a£ felgyülemlett vizet és az be- ► ömlött a fazsindelyek között a £ padlásra és a templomba is. ► Csak a Türelmi Rendelet után ‘ lehetett ezen segíteni. Mária Terézia idejében tornyot is kezdtek hozzá építeni, de alig egy emelet után bevádolták őket Bécsben és abba kellett hagyniok. A császárné i,jó szívét” jelentette az, hogy az építményt már nem engedte lebontatni, hanem így „csonkán” betetőzhették és harangot is tehettek föléje. Ma is megvan a toronyszoba, melyben 3 alumnista diák lakott a harangozás fejében. Ma a toronyszobában egyházi múzeum van. Ott talált elhelyezést Perlaky püspök könyvtára, Zábrák Dénes volt soproni lelkész könyveinek egy része. Ott találjuk az artikuláris idők pántos pénzesládáját is, benne homokórával és régi nyugtákkal. A falon ott függ a régi oltári fafeszület is, alatta pedig a Strassburgból származó ón-gyertyatartók. De lépjünk csak be most már a templomba. A 12 durván ácsolt faoszlop és azoknak oszlopfői mellénk idézik a régi idők gyülekezetét a padokban. Hogy teleülhették azokat valamikor a fél vármegyéből gyalog és szekereken érkező hívek! FARAGVÁNYOS FAOSZLOPOKON nyugszik a szószék. Négy oldalán az evangélisták faszobrai ékesítik. A hagyomány szerint — Ausztriából kiüldözött jezsuiták templomából került ide. Az elején Mária faszobor lehetett, melyet levettek és helyét az oltárkép magasított keretével elfedték. Persze, ezzel az evangélisták szobrai is eltűntek a látókörből s csak oldalról szemlélhetők. Külön érdekessége a szószéknek a hozzávezető „sóhajok-hídja”. Ugyanis a szószék a faltól 5 méterrel előbbreugrik s így a fal mellett felmenő lépcsőt a kellő magasságban folyosó-híd köti össze a szószékkel, akárcsak a velencei sóhajok-hídja. A karzatot megtöltő hívek sorfala között érkezett az artikuláris időkben a lelkész a szószékre. Az oltár szépségét nem az oltárkép (utolsó vacsora), hanem annak keretét, körülvevő farács-díszítmény adja, valamint a kép alatt elhelyezett, az eredeti Károli Bibliából való szentírásbeli igehelyek. Ha a templomban körülnézünk, fapipák sokaságában akad meg a szem.ünk. A faoszlopokba tűzdelve arra szolgáltak, hogy az esti gyülekezet is jól énekelhessen a beléjük helyezett faggyúgyertyák fényénél. A padok felett díszes faragású kalaptartók sora vonul végig. Az egyiknek a deszkája az őskeresztyén halszimbólumot ábrázolja, nyelvvel a siójában. Az egyik oszlopról egy régi zászló nyúlik a főhajóba — hős kurucok zsákmányolták a labancoktól — mint a hagyomány tartja. Az egyházfi padja valóságos „pápai trónusnak” felel meg. Nemeskérett a templom alá is le lehet menni, mert ott meg 2 teremnyi kriptát találhatunk. A kripta emléktábláján az artikuláris kor jelesebb halottainak — püspökök és patrónusok — neveit találjuk felírva. ÉS MOST SZÓLJUNK az artikuláris gyülekezetnek a jelenéről. Hívek ezrei leszakadtak a gyülekezetből, új tornyok emelkedtek mindenfelé, de itt maradt az „óriási” templom a maga nagy tetőzetével — mint Payr írja — és ez a nagy tető agyonnyomás- sal fenyegeti a megmaradt nyájat, amikor 20 évenként a renoválás gondjával és terhével jelentkezik. 650 lélek tartozik a gyülekezethez 24 községben szétszórva. Helyben csak 180-an vagyunk. Ha mindenki eljönne is vasárnaponta, akkor is üresnek tűnne fel a templom. Amikor a második világháború szekere átment rajtunk, itt maradtunk szitává lőtt toronnyal és kilyuggatott tetőzettel. Államunk 4000 Ft-tal segített a helyreállításban, a többit saját magunk adtuk össze 18 ezerig. A tornyot tudtuk igazában csak újjáépíteni, míg a tetőzetet csak kipótoltuk. Most 1858-ban a templom tetőzetét is rendbehoztuk, mert az NDK protestáns egyházaitól 5000 Ft-ot kaptunk hozzá. EZ ÉV FEBRUÁRJÁBAN, a gyülekezethez tartozó mind a 24 község s benne híveink is a nagyüzemi gazdálkodás útjára léptek itt Győr-Sopron megyében. Gyülekezetünk területén új gazdasági és társadalmi élet indul el. Híveink mind az ősi artikuláris templomra néznek és Istenben bízó hittel és reménységgel indulnak el az új úton s tudják, hogy a mi Megváltónk él és gyülekezetét az új keretekben is megtartja és erősíteni fogja. Novák Elek ^Krisztus, ártatlan öárány A húsvéti istentisztelet orgonaszó-hullámzása mögül tavaszi sugárözönbe rezeg elő a csupa-élet kép: ocsúdik a föld, fűszálak s türelmetlen frisseséggel napra kívánkozó üde kis virágok lengetik zöld, fehér, lila zászlócskáikat, juh- nyájba öltözik a rét. S mindez hirtelen közelebb kerül hozzánk: szemünk látószögébe nem is fér már bele más, csak egy bárány. Tartásán meghökszikus jelentőségűvé lett. A húsvéti ünnepek kezdőestéjén is egy hibátlan, egyéves bárányt kellett elfogyasztani minden családi közösségnek — de különben is gyakori volt a bárányáldozat. Hiszen bűn van, s ez büntetlen nem maradhat. Meg kell érte halni valakinek. De akármennyire jelképe a jámbor ártatlanságnak egy állat, az embert bűnéből nem szabadíthatja meg. Csak az IsA győzelmes Bárány — Középkori rézműves munkája QECSEMANÉ Immár a teljesülés felé sietnek a percek e borzongó olajliget mélyén minden lélegzetemmel közelítek az éjszaka legmélyebb pillanatához és szédülök akár a kútkáva fölé hajoló mert odalenn a víztükörben saját arcom néz vissza rám s többé nem ismerem meg Uram hát megtanítasz mielőtt ama végső lehellet arcomba csap (nem barmoké többé a jámbor szamáré amint anyám elmondta annyiszor) megtanítasz tehát hogy ilyen éjszakák teremnek csillagaid alatt s e föld mikor az iszonyat reánkszakad az ősi rend jegyében forog akkor is Itt várakozom hát könyörgőn s engedelmesen hogy betölthessem a törvényt. Növekszik a veszély csak ők a mit sem sejtők takaróznak mind mélyebben az álom pokrócaiba aludjanak is mindaz mi jön értem jön el rájuk csak akkor tartozik majd midőn múlttá cöveklett Rám szabtad s én itt várakozom pihenve még csillagaid alatt melyek lámpások lesznek hogy megvilágítsák az utat s idevezessék őket kiknek kezébe adatom Jaj csak időt időt még feszítsd szét méhét másodperceimnek hogy beleférjen a rémület légűrébe az élet a mögöttem maradó s megnyíljék hirtelen hogy befogadjon a kút A veríték elönt ó nem nem gyávaság ez Atyám de egyetlen életet adtál nékem is s a próba iszonyú megállom-é? Te már tudod csak nékem kell a bizonyosság nékem aki elvégzem amit rámbíztál s aztán semmit sem tehet többé kezedben minden enyém a vágy csupán s e gyönge akarat hogy méltó maradhassak akkor is most is midőn föltűnnek a szövétnekek s fényüknél az alakok kirajzolódnak a fegyver megkoccan csörrenve hűvösen Uram segits VIDOR MIKLÓS kentő méltóság, mozdulatai beszédesek, az embernek torkán akad a szó. Ez a bárány valahogy nem azért van a réten, mert rászorul, sőt, inkább a fű úgy simul lába alá, mintha a legnagyobb titkot súgná: neki van szüksége erre a bárányra. Hiszen ezt a bárányt valahogy nem is a föld hordozza, hanem mintha inkább azért lehetne a föld, mert megvetette rajta lábát a bárány. Oldalán mély seb hege rebbenti a szemet. Gyap- ja vakítóan fehér, annyira, hogy ez a mindent betöltő ragyogás kiszorítja szivárványhártyánkról az élánkzöld dombhát s halványkék ég hátterét. Weöres Sándor verssorai zsonganak elő: Nem eszel, nem iszol, arany felhőn alszol, mennyei lángok közt szépségesen játszol. S a dobogószívű, sóvárgó csodálkozás már nem is kérdezhet másként: Kicsoda ez a Bárány? Az emberiség „gyermekkorára” különösen áll az, ami máig sem lett időszerűtlenné, legfeljebb kiegészült: a világ legközvetlenebbül képekben jelentkezik számunkra, s belső világunkat s a dolgok egymáshoz való viszonyát képalkotó párhuzamokkal próbáljuk kifejezni. Látjuk a tüzet, hatását — talán fájóan — tapasztaljuk, s ha indulat „hevít”, azt mondjuk: ég a lelkünk. Vagy kavarog: de ekkor már a forgószél képét alkalmaztuk arra, ami bennünk történik. Azonosítottuk az azonosítha- tatlant, hogy emberségünk számára megközelíthetővé tegyük, azaz kifejezzük. Ez az emberi nyelv. Hiszen nem bírhatjuk ki, hogy ki ne fejezzük, világgá ne kiáltsuk valami módon, ami körülöttünk s velünk történik. Erre való a szimbólum, a jelkép, amikor nagy bátorsággal egyenlőség- jelet teszünk különböző dolgok közé, hogy azzal a kevéssel, ami bennük egyezik, egyiket, vagy másikat véges emberi értelmünk számára meg- foghatóbbá, viszonylag érthetőbbé tegyük. Ez a jelkép egy kézmozdulatban is alakot ölthet, vagy néhány vonásnyi rajzban. Szoborban, zenében. Vagy az aránylag legtökéletesebb módon, a beszédben. Ebben a legtömörebben: versben. Nem eggyel élünk az említett eszközök közül, amikor azt énekeljük: Krisztus, ártatlan bárány ... Miért szólítjuk, dicsérjük, magasztaljuk Öt így? Mit jelent ez a kép? Mit üzen a Bárány? Üzeni, hogy ö a Megöletett. Hajdanán a nomádpásztortól valóban áldozat volt, ha a nagy értéket jelentő bárányt Istennek feláldozta. Nem is csoda, hogy az ótestamentumi kultuszban mondhatni klaszten irgalma! Az áldozat erre csupán) utal. S egyben kiált a beteljesedésért. Azért, amire a sokféle áldozat előremutatott. S ami valósággá lett, beteljesedett, amikor Krisztus, az Ártatlan Bárány, kereszthalált szenvedett bűneinkért. Bárki mást öltek volna meg, az csak tragédia lett volna. De a nagypénteken kereszt mögé rejtőző dicsőség húsvét hajnalán előragyogott, bár egyelőre nem lett mindenki számára letagadhatatlan, kézzelfogható valósággá. A megváltásnak ez a hajnala arról tanúskodik, hogy Krisztus a Bárány, az Egyetlen, az Egyszülött, a r iú. (Arámul — Jézus és környezete ezt a nyelvet beszélte, mint egész Palesztina — a taljá szó egy- j szerre jelent bárányt és fiút, tehát „Isten báránya” és „Isten Fia” pontosan ugyanaz a kifejezés!) Isteni titok, hogy ennek miért kellett így történnie, de számunkra az a fontos, hogy Isten a mi üdvösségünket ilyen halálosan komolyan vette: Fiát adta érte, s ö megváltást szerzett. Így lett diadalmas. Ez a Bárány üzenetének másik fele. Egyszer feszítették meg, megalázott, majd halott volt, de föltámadt. Dicsősége csak egyelőre elrejtett dicsőség, ámbár követői már itt, ebben az életben „látnak” valamit ebből az isteni ragyogásból, s ez nem is olyan kevés! Milyen lehet a teljesség, amelyet elhoz a visz- szatérő Bárány, a Győztes Ür! Ki állhat meg színe előtt? Így beszél róla az Újszövetség egyetlen prófétai könyve (Jel. 6,16—17). S ő azért akar Megváltóvá lenni számunkra itt és most, hogy megállhassunk előtte akkor, ott. Hogy diadalában részesek legyünk. Kicsoda ez a Bárány? Ö a mi Urunk. Mit üzen? Hogy övéi vagyunk. Megváltott bennünket. Nem vagyunk gazdátlanok, s életünket sem intézhetjük úgy, mintha a magunk urai volnánk. Erre szabadít fel Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit. Bodrog Miklós Jézus az Olajfák hegyén Jézus az Olajfák hegyén •— e jelenet mindig élénken foglalkoztatta az egyházművészek képzeletét. Feltűnő, mily sok templomunk oltárképén látható ez a jelenet. Az imádkozó, a halál félelmének kísértésével tusakodó Jézus, sziklás domboldalon, holdas, vagy felleges' sötét éjszakáiban, háttérben pár olajfacserje s még távolabb az alvó tanítványok. Talán az ragadta meg a művészeket, hogy Urunk oly emberi e jelenetben, oly közel érezzük magunkhoz ebben a tusában. Hiszen ezt a harcot mindannyiuníknak sokszor meg leéli harcolnunk: Atyám, ne úgy legyem, ahogy én akarom, ‘hanem ahogy Te! S oly sokszor kiderült már — utólag — hogy amit az Atya akar, az mindig jó. Egyedül az Atya tudja, mi válik gyermekei javára; Ö látja már a dicsőséges beteljesedést, amikor mi még csak éji sötétet látunk és félelmes árnyakat. S ilyenkor jó Abba fcgózni, Aki érettünk és helyettünk is megvívta a hit harcát és belesimult az Atya mindig bölcs és hatalmas kezébe. Három evangélista is feljegyezte ezt a történetet: Máté, Márk és Lukács. S a negyedik, János hírt ad az imádságról is, ami akkor feltört Jézus szívéből. Evangéliumának tizenhetedik fejezetében jegyezte fel János ezt a felséges imádságot, amit Jézus főpapi imájának nevezett el az egyházi hagyomány. Élete utolsó estéjén, a tanítványaitól vett búcsú óráján a Főpásztor nyáját, a Főpap népét az Atya oltalmába ajánlja. Amint én — úgy ők is! — ez ennek az imádságnak az alaphangja. „Atyám, akiket nekem adtál akarom, hogy ahol én vagyok, azok is én velem legyenek“... Fiúi mivoltának minden kiváltságát, jogát, dicsőségét, örömét és boldogságát meg akarja osztani az övéivel. Ügy ölel magához, hogy beleölel az Atya közösségébe. Képes beszéd, de mélyen igaz, hogy Jézus két imádkozó keze egy egész világot fog át s visz oda az Atya színe elé. Jézus virraszt övéi felett. A tanítványok mellükre ejtett fejjel alszanak. Elnyomta őket a fáradtság. Keserű tapasztalat, hogy oly kevéssé tudunk viirrasztani, imádságlban, sze- retetben, hűségben kitartani egymás mellett. Még azok mellett is, akik pedig talán a legközelebb állanak hozzánk. Ólomlábakon vánszorognak a percek betegágy mellett, csi- galassan jő a hajnal, s ólom- nehéz a pillánk. Megfáradunk az imádságban is* hányszor abban, hogy Istent hívó szóval építsünk falat a kedves, a testvér köré, akit bűn környékez, aki a szakadék szélén jár. — Jó tudni, hogy Jézus vigyáz akkor is, ha mi elhanyatlumk; „Ez az imádság hangzik akkor is, ha elnémul minden emberi szó“j — mondja Jézus könyörgéséről a Biblia alázatos szívű tudósa, Bezzél. Gecsemáné a győzelem mű-* helye. Itt készült az, ami hús- vétkor nyilvánvalóvá lett: Jézus eltéphetetlen egysége az Atyával s ezért diadala bűn és halál felett. S eltéphetetlen egysége övéivel s ezért ezeknek boldog részesedése áldozatának s győzelmének gyümölcseiben. Az imádság óráiban Isten dolgozik. Bont és épít, farag és ábrázol rajtunk és bennünk. Bontja a régit, építi az újat egy-egy szállal ismét erősebben fonja szívünket atyai szívéhez. Jövendő útját egyengeti. Felkészít a szolgálatra, a jó cselekedetekre, hogy azokban járjunk. Az Olajfák hegye kis halom csak Jeruzsálem mellett. Jézus mégis szédítő messze látott onnan. Ellátott egészen az idők végéig. Imádságába vonta mindazokat, akik majd valaha a tanítványok beszédére hisznek Őbenne. S ez azt jelenti: gondolt reám is. Ebben az imádságban mindannyian benne vagyunk. Mindaz, ami utána következett, nagypéntek áldozata, húsvét öröme reám is vonatkozik, nekem is szól. Jézus hűsége virraszt feleltem is. G.
