Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1959-03-15 / 11. szám
HÍVÜNK VISSZHANGJA A minap osztották ki a félévi bizonyítványokat. Kisebbik lányom másodszor hozta haza örömmel jeles bizonyítványát. Öröméből nekem is ki kellett vennem a részemet. Sokáig mutogatta bizonyítványát, magyarázta a tárgyakat és az osztályzatokat, majd végül azt kérte, én is mutassam meg neki a magam bizonyítványát. Nagynehezen előkerestem elemi iskolai értesítőkönyvecskémet. Külsőre is sokkal szerényebb az ő általános iskolai bizonyítványánál. Tüzetesen megnézte. Feltűnt, hogy nekünk ákkor csak három osztályzatunk volt félévkor, és még valami felett nem tudott napirendre térni., Elején is, a belsejében is, a pecséteken is, mindenütt azt olvasta, „ág. h. ev.” „Édesapám, mi az az ág. h. ev?” — kérdezte. Megmondtam neki: Ág. h. ev. azt jelenti: ágostai hitvallású evangélikus. „Olyanok is vannak — kérdezte tovább — nemcsak evangélikusok”? Hogyne, mi is azok vagyunk, feleltem. Kíváncsiságát most már ki kellett elégítenem. Már kérdezte is „Miért vagyunk mi ágostai hitvallású evangélikusok? Kissé féltem a magyarázkodástól, de unszoló kérdéseire megpróbáltam feleletet adni, ilyenképpen: Emlékszel, mikor a nyáron nem messze álltunk az erdőszéltől és kipróbáltuk a visszhangot? Milyen csodálatos volt, mikor felelt az erdő! Mindig azt verte vissza, amit beszéltünk. Mást mondtunk sorba, de az erdő mindig mindenki beszédjét pontosan visz- szaadta. Milyen hatalmas volt, mikor egyszerre mind egyformát kiáltottunk! Látod, nemcsak az ember kiálthat bele az erdőbe, hanem Isten is a maga szavával megkeresheti, megszólíthatja az embert. A gyermeknek is jó, ha megbíztatja az édesanyja. Sokat jelentett az emberek számára is, hogy Isten szólt, vezetett, útba igazított, erőt adott. Ha Isten szava az ember szívéig, nemcsak a füléig ért, akkor az ember mindig felelt reá. Egy ideig csak a szívében hordta, ott visszhangzott Isten szava, később, ha nagyon határozott volt szíve visszhangja, le is írta, életével is megpecsételte. Amikor több ember felelt egyformán Istennek megszólítására, Isten igéjére adott feleletét, szíve visszhangját le is írta, ünnepélyesen ki is jelentette, akkor ez a hatalmas Visszhang, nemcsak csendes, magának szóló felelet maradt, hanem nyilvános vallástétel, hitvallás lett. Voltak Jézus egyháza életében olyan pillana- natok, amikor sokak szívében egyformán csengett a visszhang. így volt 1530 június 25- én Ágosta városában is. Őseink is gzok közé tartoztak, akik akkor és ott leírták Isten szavára adott feleletüket Luther és Melanchton tollával, és vallást tettek hitükről. Számukra a legizgalmasabb kérdés akkor az volt, ha Isten haragszik ránk, mit tehetünk, hogy újra szeressen? Nagyon boldogok voltak, amikor úgy zengett a visszhang, hogy Fiában, Jézusban úgyis szeret. Az ágostai hitvallás és a többi hitvallás így összekapcsol minket mindazokkal, akiket te is szerettél, nagyapával, a múlttal, az ősök sorával, akik mind ott vannak már a temetőben. összekapcsol a vastag, több, mint kétszázéves bibliával is ott fenn a polcon, amelynek a végén a többi hitvallás között ott van az ágostai is. Megsárgult lapjai mind azt bizonyítják, mennyit keresték és találták meg benne Isten szeretetét. Kislányom hallgatott és én tovább folytattam. Nagyapa és a többiek már rég kint porladnak a temetőben. Isten azonban nemcsak az ő szívükből várta a visszhangot. Nemcsak őket szólította meg, hanem minket is keres. Ök más körülmények között éltek, másképp gondolkodtak, mint mi. Még nem ismerték az injekcióstűt, a re-' pülőgépet és az atombombát. Isten mindig egyformán szólt, de a különböző korokban, a különböző körülmények között mégis más lett hangsúlyossá és visszhangzott az emberek szívében. Más volt a visszhang az első századokban Jézus Urunk után, más volt Ágosta városában a XVI. században, és bizonyára más a mi életünkben is. Ha figyelő szívvel és halló füllel hallgatjuk Isten szavát, akkor Isten igéjének ma is lehet visszhangja szívünkben, olyan kérdésekben, amelyeket mások előttünk nem éreztek súlyosaknak és ezért nem visszhangzott a szívük. Az ősök a temetőben pihennek, de az élet megy tovább. A régi biblia is ott marad a polcon. Boldogan vesszük elő modern nyomdában készült kis bibliánkat, hogy ugyanarra a szóra figyeljünk. Értesítő és bizonyítvány félre .kerül, most már nem is lényeges, e pillanatban kettőnk számára. Az a fontos, hogy Jézus beszél, mi hallgathatjuk, és várjuk a visszhangot, mint nyáron az erdőszélen. Krähling Dániel MÁJUS 8-ÁN országszerte, sőt a demokratikus országokban világszerte megtartották az immár hagyományos Nemzetközi Nőnapot. Ezen a napon mindenki és mindenhol, családban, iskolában, munkahelyen a nőket köszöntötte. Ezen a napon udvariasabbak voltak a férfiak a nőkhöz villamoson, Közértben, mozipénztár előtt. Bájos és megható volt egyik barátomnak négy éves kisfia, aki a szomszédék három éves Jutkáját egy csokor hóvirággal köszöntötte. „A Nőnap alkalmával” — mondotta. A Nemzetközi Nőnap az asszonyok megbecsülésének a jele, MárcVus nyolcadikéban, nem egyszerűen a külsőségeket: a kisebb-nagy óbb ünnepségeket, az ajándék-csokoládét, vagy a hóvirágot kell látni, hanem azt, azni mögötte meghúzódik: a nők megbecsülésének a tényét. A mi társadalmunkban a nő egyenlő jogokat és kötelességeket kapott. Es bebizonyosodott: tud is élni vele. Alkotmány úrik, társadalmi rendünk biztosítja és védi a nőknek ezeket az egyenlő jogait. Mi keresztyének különösképpen örülünk ennek a nemcsak külsőségekben megmutatkozó ünneplésnek. Isten egyenlővé teremtette a férfit és a nőt. Teremtési rendjében nem volt különbség. Nem a férfit tette a teremtés urává, koronájává, hanem az embert. Az embernek: férfinak és aszonynak együtt, mondta: „ __töltsétek be a földet és ha jtsátok birodalmatok alá...” Jézus Krisztus az embert váltotta meg: nemre, fajra és színre való tekintet nélkül. A nő a férfi hozzáillő segítőtársa, csontjából való csont, testéből való test, (1. Móz. 2.) munkatársa, élettársa, f ele - sége. Isten így határozott teremtési rendjében. Hogy azóta ez nem így volt, az a bűn következménye, amely a teremtési rendnek az Isten és ember közti, ember és ember közti, férfi és nő közti viszonyát megrontotta. Mi keresztyének tehát nemcsak örülhetünk, hanem a legteljesebb mértékben részt is kell, hogy vegyünk abban, hogy társadalmi ...rendünk igyekszik visszaadni a nőnek azt, ami öt megilleti. Annak a nőnek, aki mindig anya is * Az egész világot átfogó békemozgalom tíz éves. Ebből az alkalomból a Béke Világtanács Irodája február végén Moszkvában ünnepi ülést tartott. Ezen az ülésen lemérték a mögöttünk levő tíz esztendő eredményeit, ugyanakkor reálisan értékelték a mai helyzetet és az előttünk álló lehetőségeket. A Béke Világtanács Irodájának moszkvai ülése határozatot hozott „Legyen vége a hidegháborúnak” címmel, amelyben a nagyhatalmak vezetőihez fordul. Ez a határozat kifejezi a világ minden népének békevágyát és a háború iránti gyűlöletét. A tlépek törekvése a helyzet megváltoztatására már annyira erős, hogy egyszer s mindenEz is egy böjti prédikáció Elmondta A Ibert Schweitzer Afrikában Reggel fölébredésed után kilépsz kunyhódból és egy ohjan emberrel találod magad szemben, mkiről mindenki csak rosszat tud mondani. S nyomban elkezd téged gyalázni. De te nyomban megemlékezel Jézus parancséról, hogy „bocsássatok meg egymásnak“ és ahelyett, hogy szóharcba vetnéd magad, hallgatsz. Ezután azt látod hogy szomszédod kecskéje eszi a banánt, amit ebédre akartál elfogyasztani. Akkor ahelyet, hogy elkezdenél vitatkozni, egyszerűen szólsz neki, hogy mi történt és hogy szívesen vennéd, ha kárpótolna. De ha annak följebb állna és letagadná, hogy az ő kecskéje volt a tettes, akkor te megnyugodva tovább állasz és legfeljebb azt mondod magadban: adott Isten a te ültetvényedben annyi banánt hogy egy gyümölcsért igazán nem érdemes veszekedni. Ekkor találkozol azzal az emberrel, akire 10 csomó banánt bíztál, hogy a piacon elkorra véget vethet a hidegháborúnak — hangoztatta a nyilatkozat. Az egyház népe szívből örül és Istennek ad hálát a békemozgalom tíz éves eredményeiért. Ezeknek az eredményeknek a kivívásában az egyház is kivette a maga részét. Az elmúlt tíz év alatt a világ keresztyénéi — elsősorban a népi demokratikus országokban élő egyházak — mind jobban felismerték, hogy Istentől kapott szolgálatot teljesítenek akkor, amikor a béke megvédésének szolgálatában egyek minden békeszerető emberrel. Felismerték, hogy e nélkül a szolgálat nélkül az egyház nem tölti be Istenhez méltóan hivatását a fődön. De felismerték azt is, hogy magának az egyháznak is exisztenciális érdeke a békében való élés. Ugyanakkor, amikor Istennek hálát adunk mindezért, látjuk, hogy most még fokozottabb mértékben szükség van erre a szolgálatra. Bár Isteniben reménykedve és bízva nézünk a jövőbe — látjuk az előttünk álló feladatokat. Továbbra is Istentől kapott szolgálatnak vesszük a béke szolgálatát és készséggel megteszünk annak elérése érdekében mindent. Megyek a szélnek. Vége a télnek. (Téli halottak újulva élnek.) Cinegék szólnak: Tavasz lesz holnap. (Te vagy az, Jézus, rólad dalolnak.) Pocsolyák tükrén nevet a napfény. adja. De ő csak 9 árával számol el. Mondod néki, hogy ez kevés. De ő állítja hogy te tévedsz, mert csak 9 csomót kapott. Dühbe gurulsz és arcába alkarod kiáltani, hogy hazug és csaló, de eszedbe jut az a sok hazugság és csalás, melyet Isten bocsátott meg neked, és ekként békével vonulsz vissza kunyhódba. Tüzet raksz és észreveszed, hogy valaki meglopta a fá“at, melyet tegnap gyűjtöttél az erdőn egész hétre valóan. Ismét uralkodsz magadon és elállsz attól, hogy szomszédodnál kutass, vagy, hogy panaszt tégy a törzsfőnöknél. Délután ültetvényedben akarsz dolgozni és látod, hogy jó éles metszőkésedet kicserélték egy ócskára. A késről ráismersz arra, aki téged megsebesített vele, de arra gondolsz, hogy már négyszer meg tudtál bocsátani néki, és jobb lesz most is ezt tenni. Egész nap bosszúság bosszúságot ért, mégis boldogabbnak érzed magad, mint máskor. Miért? Mert mindennél boldo- gítóbb Jézus akaratát tenni. Este halászni akarsz. Keresed a fáklyát, melyet kunyhódba rejtettél, de nem találod. Rettentő haragra gyűlsz és máris gondolod magadban, hogy ma már épp eleget tűrtél és, hogy most már nyakon csíped az ördögöt. De az tfr Jézus most is legyőzte szívedet, és egy tartalék fáklyával elindulsz a partra. Akkor látod, hogy csónakod nincsen ott. Valaki eloldozta és halászni ment vele. Haragosan elbújsz egy fa mögé és készenlétbe helyezed magad, hogy megszerezd azokat a halakat, melyeket a csónaktolvaj halászott. S miközben így leselkedsz, elkezd beszélni a szíved, Ismétli újra, meg újra Jézus igéjét: „Isten sem bocsát meg né- künlk, ha mi meg nem bocsátunk“. A tolvaj megjön és meglepődve pillant meg téged a fa mögött, De te nem esel neki ököllel, hanem azt mondod néki: az Űr Jézus kény- szeritett téged arra, hogy megbocsáss és futni hagyod. S látni fogod, hogy kérés, vagy követelés nélkül is otthagyja néked a halaikat, csakhogy be ne panaszold. Most büszkén és boldogan mész haza, hogy sikerült ma hétszer is megbocsátani. De most képzeljük Csak éli Jézus eljön a faludba, tálál(Bár fényes arcod így tükrözhetném!) Víg sugarakban rabbilincs pattan. (Jöjj, Szabadítom, fényben, tavaszban!) Dalol az ének: Vége a télnek! Téli halottak újulva élnek. Túrmezei Erzsébet kozol vele és gondolod, hogy jócselekedeteidért megdicsér az emberek fülehailatára. Nagy tévedési Ő azt fogja mondani, amit Péternek is: Nem elég hétszer, hanem heU venszer hétszer és még sók* kai többször is meg kell ben csátanod, ha azt akarod, hogy néked is megbocsásson az is-* ten..j Németből fordítottan Csonka Albert Húsvéti könyvvásár Ira t t<^rjesztcsünk gazdag választékkal várja a húsvéti ünnepek eíőtt egyházunk lelkészeit és' tagjait. Különösen a következő kiadványokat ajánljuk, mint amelyek szép és meigfeleíő ajándékok hús- vétra. Újszövetség 20,—Üjszövetség zsoltárokkal (zsebkiadás) 20,—4 Énekeskönyv egészvászon kötésben 40,—» Imakönyv ifjúságnak és felnőtteknek (Ford. Groó Gyula) 12,—> Imakönyv gyermekeknek (Összeállította: Jávor Pál) 20,-* Imakönyv felnőtteknek (D. Raffay Sándor) 25,--* Káldy Zoltán: Bevezetés az Újszövetségbe 30,-» Luther Márton Kis Kátéja 3,-» Ferenczy Zoltán: Uj szív (Konfirmációi káté) 10,-» Istentiszteleti rend 4,—» Színes képek a reformációról (gyermekeknek) 1,6# Kis képek az Újszövetségből gyermekeknek (perforált) Z,t6 Kis képek gyermekeknek az Ószövetségből (perforált) 2 Passió (Jézus Krisztus szenvedésének története) 3,--» Színes, Igés falitáblák 8,—• Aranynyomásos igés falitáblák i-í Húsvéti igés jelzők papírból és selyemből 1.50-tői Húsvéti igés levelezőlapok 1,—• Házi áldás 4,— Luther rózsa jelvény (zománcozott) 5,—• HIBÁIG AZlTÄS Lapunk legutóbbi számában megjelent „Bátrabb lépésekkel .,. “ című cikkbe sajnálatos sajtóhiba csúszott be. A második oldal első hasábján a 4. bekezdés harmadik mondata helyesen így szól: Természetesen ez részünkül gondon körültekintést igényel, hogy valóban a/rtra érdemes fiatal lelkészek, vagy teológiai hallgatók jussanak külföldi egyetem „>kre. J. G. rDao-aizi dinek ALBRECHT GOES ELBESZÉLÉSE, FORDÍTOTTA: GROÓ GYULA V. „De hiszen te tudtad akkor, hogy mire megy a játék, — Űristen, micsoda játék”? „Persze. Ámbár... Nos, igen, természete- sen tudnom kellett. Először arra gondoltam, hogy közelről talán másiképp festenek a dolgok, mintha messziről nézi éket az ember. Apám, ezt tudnod kell, szerette Németországot. Az első világháborút végigharcolta. Apám.., hát igen, apám nem tudta, mi a gyűlölet. Valahogy úgy éltünk, mint egy szigeten. A sárga csillagot is úgy hordta, mint egy kitüntetést. Sohasem láttam haragosnak, legfeljebb szomorúnak. Apám, — várj, elmesélem neked Rebekka történetét, akkor talán megérted, hogyan is volt az ákkor. És azt is, hogy milyen volt apám. Rebekka — de ezt nem lehet ilyen hangosan elmondani. Gyere egy kicsit közelebb —Melléje ültem a kerevetre, karjával átfonta a nyakamat s halkan, szinte suttogva mesélni kezdett, mintha volna még valaki a szobában, valami idegen, akinek nem szabad hallania. Egy idegen? A hálál talán? Vagy az ellenség? Talán a félelmes külvilág. „Ez akkoriban történt, Offenbachban s Rebekka volt a barátnőm, az egyetlen igazi barát. Egyébként nem nagyon barátkoztam senkivel, mert túl közel akartak kerülni hozzám. Rebekka a zsinagóga kántorának a leánya volt. Ilyen lehetett az igazi Rebekka a kútnál, tudod, alki azt mondotta: -Igyál, sőt a tevéidet is megitatom«... Csak egy évvel volt idősebb nálam, valójában azonban sokkal többel, mert már ismerte az életet. Amikor a razziák elkezdődtek, a kántorék hol ebben, hol abban a családban bújtatták el Rebekkát. Párszor nálunk is volt, s ilyenkor elalvás előtt sokáig beszélgettünk, s ezekre a beszélgetésekre ma is visszaemlékez zem, szinte minden szóra. Egy nap aztán Rebekka eltűnt. »Hol van Rebekka?« — kérdeztem mindennap újra reggel, délben, este s úgy éreztem: Rebekka nélkül sötétebb a világ. Elutazott, mondta anyám s ez igaz is volt. Csakugyan elutazott, gondolom Auschwitzba, a gázkamrákba, — erről azonban hallgatott. Mindig igazat kell mondani, de én nem veszem tőlük rossz néven, hogy akkor elhallgatták előlem a valót. Emlékszem: egyszer egészen egyedül voltunk apámmal a szobában, s talán már huszadszor kérdeztem csökönyösen: -hol van Rebekka?-» S akkor apám azt mondta: >*Tebenned«. S azután nem szólt többé semmit, mintha időt akart volna adni nékem, hogy betúzgessem ezt a pár betűt: -Te benned-. S csak egy idő múltán tette hozzá: -Nem veszíthetjük el azt, akit nagyon szeretünkEkkor megértettem, amit tizenhárom—tizermégyéves fővel megérthettem, s emlékezem: lehajoltam és megcsókoltam a kezét. Magához vont. Ekkor már elhatározta, hogy el kell válnunk s ha ma visszagondolok arra az órára, tudom: pillantásában s a mozdulatban, amivel magához ölelt, benne volt már mindez — s abban a szóban, amit akkor mondott nekem. Abban az időben már úgy élt, mint aki máris búj- dosik; egy udvari szobácskábán dolgozott, az irodában idegen emberek ültek. Otthon is jóformán alig láttuk, késő este, tolvajként lapozott saját lakásába. De a tekintete, amivel akkor átölelt, azt jelentette: »Nem veszítlek el téged, soka*» > Nem veszítelek el téged soha. Szabina elhallgatott. Nem esett többé szó Offenbachról s az apjáról sem, A történet hamvába ros- kadt, mint kialszik a leégett csonkon a gyertyaláng. Múlt ködéből a jelen arca bukkant elő. Megállt az idő, az egyszerű s megmaradó szó felett. Egyet gondoltunk mind a ketten s mindegyikünk tudta ezt, de egyikünk sem mondta ki. „Adj még egy cigarettát, kérlek! S keress valami muzsikát”. Bekapcsoltam a rádiót s a kereső nyomán felbugyborékolt, a megbolygatott éter hangzavara. De ni csak, mi ez — Szabina is felkiáltott — tiszta, fenséges éji zene, Locatelli, vagy Címarosa talán. „Szabina, mi lehet ez? Mozart alig, valami régebbi, még egyszerűbb ...“ „Ugyan, kedves, mit törődsz vele! Hát fontos a címke? Elég, hogy itt van s olyan, amilyen — elég, hogy itt hangzik ebben a világban, s egy tiszta szigetet teremt benne. Nem tart úgyse soká, de most legalább itt van.” Ki ismeri ki magát Szabinán? Az ablakhoz állt s csak két nehéz sóhaj között vetett egy pillantást felém. Azután hozzám lépett s még egyszer megcsókolt, de ez már a búcsú csókja volt, s így szólt: „Kedves, tudod, hogy a szemed egészen az apámé? Egy okkal több, hogy néha eljöjjek ide.“ S azután egészen más hangon: „Bocsáss meg, hogy ilyen csacsi vagyok; semmi az egész, csak asszonykimnyek. Nem járnánk egyet?? „Jó, kicsi Szabina, járjunk egyet.““ Már lent álltunk a kapualjban s a kapu» kulcsot kerestem ■■ . sebemben, amikor kívül- ről nyílik az ajtó s Walkerné lépett be rajta. Köszöntünk egymásnak s arra gondoltam, hogy most be kellene Szabinát mutatnom; eddig nem adódott rá alkalom s ez a pillanat talán épp kapóra jött ■— ekkor azonban Walkerné felpillantott az arcán átvillant valami és megszólalt: „Bocsásson meg kisasszony, s ön is doktor úr, de — nem Berendson Szabina?“ „De, igen"... „És az édesatyja?“ „Az apám?" „Az apám él, Angliában... Cambridge- ben.. „Tehát él! Mennyire örülök!" „Dehát...“ A kérdezősködés bennünk rekedt. Mintha függönyt húztak volna Walkerné arca elé, azt a függönyt, amit a múlt kedd óta olyan jól ismerek, de voltaképpen már sokkal régebb- ről. Ilyenkor nem lehet megkérdezni: „Honnan ismer engem? Nem emlékszem, hogy találkoztunk volna. S honnan ismeri az apámat?" Az ember szeretne efféle kérdéseket feltenni, azonban torkán akad a szó. Walkerné közben kinyitotta szobája ajtaját. A küszöbről még visszabóliníott:- „Jó éjt" s hozzátette: Mulassanak jól együtt.” Ez az „együtt" jólesett nekünk. Milyen csengése is van ennek a szócskának: „együtt“ két ember számára, akik 'most keresik az élet útját. Az esti utcán csendesen permetező eső fogadott s védőn borúit ránk az útravalóul kapott szócska: „együtt," * ’ ' CFolytatjuÉJ
