Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1959-12-27 / 52. szám
Nem lehet elfelejteni... Őszi esőtől, sártól, koromtól elpiszkolódott plakátok, rendeletek, parancsok virítanak a főváros házfalain. A két-háromheteseket már alig lehet elolvasni, de a kormány minden napra gondoskodik újról. A szöveg záradéka majdnem mindig ugyanaz a fehér, kék, sárga stb. színű falragaszokon: „... Aki a fegyvert leteszi, vagy erre parancsot ad: felkoncolandó! Hazátlan bitang, hitvány féreg, aki nem harcol tovább. Kitartás! Éljen Szálasí! — népünk honmentő vezére." A rádió naponta felhívásokat közöl, az újságok öles betűkkel hazudjék a győzelmet, a megtévesztett nemzet az űzött vad kapkodásával menekül, vagy tompa érzéketlenséggel vár, a főváros kezdi saját sírját ásni. 1944 késő ősze van. A nappalok egyre rövideb- bek, az éjszakák egyre vészterhesebbek. A november eleji nyilas sajtó arról tudósít, hogy „Beregffy Károly honvédelmi miniszter a legelülső vonalban" van. Philipp Boss S S-haditudósító jelentéséből kiderül: „Beregffy Károly vezérezredes, honvédelmi miniszter és a magyar vezérkar főnöke november 8-án délben magasabbrangú magyar tisztek kíséretében megszemlélte a soroksári harcszakaszt’’. A „legelülső vonal" tehát már november 8-án Soroksárnál van. November közepén már tompa ágyúdörej hangja mellett tért nyugovóra a főváros népe. A keleti firmament esténként egyre vörösebb lett a fegyvertüztöl és a kábult, agyonf élemlített lakosság a „csak egy nap a világ" hamis életérzéséig tud eljutni. Kiürítési parancsok, menekülések vad zűrzavara a megmaradt országtest. A propaganda halálos mérge megzavarja a gondolkodó emberek agyát és néhány batyuval az országutat, a hontalanságot választja. Az utak visszavonuló , német alakulatoktól zsúfoltak. A nyilas kormány december 4-én esküszik örök hűséget Hitlernek. A menekülő német hadosztályok célja Budapest, Bécs citadellája. Ezt a Führer főhadiszállásán így fejezi ki Göbbels: „Nekünk tíz Budapest nem ér meg egy Bécset.” A nyilasok a „belső ellenséggel", a katonaszökevényekkel, bujkálókkal, menekültekkel harcolnak, védtelen ezreket „boncolnafc" fel, a német SS és a magyar „alakulatok" Budapesten rendezkednek be „védelemre". Szegény város! Pfeffer-Wildenbrach tábornok fog „védeni az utolsó töltényig” négy hadosztállyal és Hindy „testvér" (tábornok) fog asszisztálni hozzá három hadosztállyal. (Február 13-án, Budapest felszabadulásakor több, mint 110 000 német és magyar katona esett fogságba.) Karácsony este van, 1944. Pfeffer-Wildenbrach jelenti, hogy a várost körülkerítették az oroszok. Hindy jelentése arról siránkozik, hogy a városnak csak tizennégy napra való élelme van. Nem lehet elfelejteni azokat a napokat! A főváros népe pincékben, lyukakban keres menedéket, a templomok, otthonok karácsony estéjén üresek. A rettegés, félelem, aggodalom megüli a szíveket: mi lesz? Eközben indulnak el az emberiesség nevében az orosz parlamenterek, hogy mégegyszer megkíséreljék elkerülni az oktalan vérontást, pusztulást. A józan észt, az emberiességet az ötesztendős háború gonosz démona szállta meg, pusztuljon minden! Vesszen minden, mert a vesztes hábo- i rút a saját pusztításunkkal még néhány napig elodázhatjuk. Es megindult karácsonykor Budapest ostroma. Mint ősz-1 szel lehullott falevelek, hever- \ nek szanaszét a temetetlen ! holttestek az utcán. Halomra- lőtt műemlékek, templomok, kórházak, lakóházak meresz- j tik égnek roncsolt tagjaikat. ! Törmelék, felszakított úttest, j kiégett villamos, szétlőtt harckocsik borítják a várost. A pincékben emberek őszülnek meg napok alatt félelmük- j ben. Betegség, éhség tizedeli I a lakosságot, hideg és nélkü- • lözés teszi elviselhetetlenné és í nyújtja időtlen hosszúvá a I szenvedést. Házról házra sza-1 t* -v badul fel Pest, és hogy semmi se maradjon meg a büszke városból, utoljára hldaink emelkednek fel egy pillanatra a levegőbe, hogy azután, mint összekuszált csontváz, hulljanak a hideg téli folyóba. Mindent elpusztítani! — ez a fasizmus jelszava. Több mint öt éve ezt teszi Európával. A halálraítélt város szíve alig vert e barbár cselekedet nyomán. Néma megalázottsághan, mint falhoz állított halálraítélt, tűrte a pusztítást. Nem, nem lehet elfelejteni ezeket a napokat. A tiszta szív és lélek, az egyszerű emberek a karácsonyi örömhírt várták. Ehelyett a gyűlölet, bosszú és pusztítás ördöge tobzódott. Ez volt 1944 karácsonya! Fenyő, angyalhaj, gyertyafény, evangélium helyett „felkoncolás", sortűz. akna, halál és egyre csak halál jutott a szerencsétlen városnak. Ennek most tizenöt éve. Nem lehet elfelejteni azokat a napokat. Még az itt-ott üres telkek, Buda romos részei, a temetők keresztfáinak felirata: meghalt 1944. december, vagy 1945 január hónapokban, juttatják eszünkbe a rossz álmot, vagy idézik a múltat. Hiába, az idő nagy orvos! Jó orvos és alig emlékezünk. Mégis, az idei karácsonyon megállunk egy pillanatra. Szemünket mélyen és élesen szegezzük a múltra és fürkészve tesszük fel a kérdést: miért? Miért történt' mindez? Miért kellett a vakság, rosszindulat, gonoszság áldozatának lenni országunknak, népünknek, fővárosunknak? Ne, ez többé ne ismétlődjék! Tizenöt év! Es milyen más minden. Emberek sietnek haza a munkából. Zsúfolt a villamos, az autóbusz. Nevetnek, zajonganak. Diákok rohannak késve az iskolába, mentőautó szirénájára zöldre áll a villanyrendőr. A Rákóczi út, Körút feketéink az emberektől. Kirakatok csábítanak vásárlásra. Karácsonyi ajándékvásárlási láz szállja meg az embereket. Lüktet, zsibong az élet. Egy fiatal házaspár válogat a játékboltban a babák közül. Nézik jobbról-balról, aztán egymásra mosolyognak: „ezt kérjük!” Odahaza egy szőke, vagy barna, buksi-fejű kislány felnevet álmában, babát kért karácsonyra. Boldog az ajándékozó, az ajándékot váró. Szülők rejtegetik napokig a csupasz fenyőt, hogy szentestére teljes pompájában állhasson a család előtt. A templomokban kegyes áhítat van. Készülnek a lelkek az evangélium befogadására: „Ne féljetek, nagy örömöt hirdetek. nektek.” Nem emlékeznek! Más ez a karácsony! Előttünk szaladgálnak gondtalanul a hat-, tízéves gyermekek, semmit sem sejtve arról, amit mi nem tudunk elfelejteni. Jobb is nekik így1 Omiattuk nem akarjuk azt, ami volt. Legyen nekik jobb, mint nekünk volt. Oérettük őrizzük azt, ami van. Az ő emlékük ez a karácsony legyen. A mi Urunk születését így jelentette az angyal: „ ... született nektek ma a megtartó, ki az Ür Krisztus, a Dávid városában... Dicsőség a ma- gasságos mennyekben Istennek és e földön békesség és az emberekhez jó akarat!" Így hangzott sok évszázaddal ezelőtt az örömhír. Es amitől tizenöt éve megfosztotta a háború, a pusztítás ördöge népünket, szerencsétlen fővárosunkat, azt ma Isten kegyelméből kapja, örömmel élheti. Karácsonyi, evangéliumi nép, hivő keresztyének, adjatok hálát Istennek, hogy békességben ünnepelhettek, és kérjétek továbbra is buzgón az egek Urát, hogy őrizze. meg nyugalmatokat minden néppel együtt! Rédey Pál ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1959. december 26-án Deák tér de. 9. (úrv.) Trajtler Gábor de. 10. (német) úrv. Dr. Nagy Gyula de. 11. (úrv.) Dr. Kékén András du. 6. Hafenscher Károly Fasor de. 11. (úrv.) Ifj- Blázy Lajos du. 6. Koren Emil Üllői út 24. de. fél 10. Kardos József de. 11. Kardos József Rákóczi út 57. de. 10. (szlovák) de. háromnegyed 12. Grünvalszky Károly Karácsony Sándor u. 31. de. 10. Juhász Géza Thaly Kálmán ú. 28. de. 11. (úrv.) Dre- nyovszky János du. 6. Dre- nyovszky János Külső Üllői út de. 5. Drenyovszky János Kőbánya de. 10. (úrv.) Takács József Utász u. de. 9. (úrv.) Takács József Vaida Péter u. de. fél 12. (úrv.) Takács József Zuglő de. 11. (úrv.) Karner Ágoston du. 6. Karner Ágoston Gyarmat u. 14. de. fél 10- Boros Károly Váci út 129. de. 8. (úrv.) Nagy István Fóti út 22. de. 11. (úrv.) Nagy István Üjpest de. 10. (úrv.) Blázy Lajos Pesterzsébet de. 10. Rákospalota MAV-telep de. fél 9. Rákospalota Nagytemplom de. 10. Rákospalota Kistemplom du. 3. Pestújhely de. 10. Kürötsy Kálmán Rákosszentmihály de. fél 11. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Vá- rady Lajos de. 11. (úrv.) Mado- csai Miklós este 7. Madocsai Miklós Torockó tér de. fél 9. Madocsai Miklós Óbuda de, 10. (úrv.) Vámos József du. 5. Fülöp Dezső Tarcsay Vilmos u. 11. de. 9. Ruttkay Elemér de. 11. Ruttkay Elemér du. fél 7. Zoltai Gyula Pesthidegkút de. fél 11. Zoltai Gyula Kelenföld de. 8. (úrv.) dr. Rezessy Zoltán de. 11. (úrv.) dr. Rezessy Zoltán du. 6. (úrv.) Reuss András—Kendeh György Németvölgyi út 138. de. 9. Kendeh György Kelenvöigy de. 9. de. Benes Miklós de. 11. Budafok Benes Miklós dr. Nagytétény du. 3. dr. Benes Miklós Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. 11. du. 7, Versekben tündöklő karácsony A nagy házban, hol lakom, az udvaron gyermekek» álltak meg a minap. Kifordított kis- bunda a vállukon, csúcsos kucsma a fejükön s a kezükben nagy dobozféle. első oldala nagy nyílásán gyertya vi- lágol kifelé s hívogatja a tekintetet: íme, itt a bethlehe- mes kép. Énekelnek. Tisztán cseng a gyermekhang. A dallamokat olykor prózai szöveggel váltják a bethlehemes játék ki- tudja-honnan-megtanult sorrendje szerint. Tüzelőért megyek a pincébe, házikabátban, karomon a fáskosár. Hirtelen megállít egy dallam s a ködös estében, kopár tűzfal tövén megfénye- sedik bennem valami. Már nem is fényesedik: tündököl. Igen, tündököl. „Mennyből jővén az angyalok — tőlük hallak a pásztorok ...” — repül a dallam szárnyain a szöveg úgy, abban a régies stílusban, ahogyan gyermekkoromban magam is 'énekeltem az ebédlő zárt ajtajánál — életem első énekét, amire emlékezem — míg a kulcslyukon s az aj hí alatt különös fények vilióztak ki. Már hallottuk a csillagszórók sercegését, siettünk is volna nagyon, de nem csak az illem és álhitat, hanem az ének maga fogva tartott a második versszak végéig — és zsongott bennem akkor is. amikor már ott álltunk a csodák fénykarikái, a karácsonyfa alatt. Most, itt a bethlehemező gyermekek vékonyka hangja mellett nem csak zsong, de tündököl. Verssorokon és verslábakon hadd iepegetek ezen a tündöklő úton. Mindig szerettem a verseket. Valaha rajongva olvasgattam és sokat. Ma higgadtabban és kevesebbet, de elmélyültebben. Az ember megtanulja a verseket a maguk helyén értékelni, mert mögöttük súlyosabbá tömörül maga az élet. így volt gyermekkori karácsonyaimmal is. Tündöklő melódiák és hangulatok mögött nékem is feltört lassan a tömör karácsonyi fény. „Karácsonyeste. Hangulatok szállnak ... fehér hópelyhek... fehér angyalszárnyak...” Igen, így volt, amint Tur- mezei Erzsébet ciklust kitevő adventi és karácsonyi versei egyikének elején énekli. Versei a hangulatokból szállnak a tömör fény, a bibliai nagy valóságok, a kegyelem, élet, a Messiássá nőtt Gyermek felé. A régi ének hangulatot hoz ma is felém. Fényeket, ízeket, karácsonyi illatokat. Aztán körül sugároztak bájos régi énekek a maguk megkapóan reális, mégis sejtelmesen idilli glóriájával. Bennük fényesedéit a fénygyűrű a kicsiny Jászolgyermek feje körül. Áldom az Istent, hogy mire rájöttem, hogy a képeken látott glóriás fénykör, csupán művészek fantáziájában s az őket utánérzők képzeletében élt, én már ismertem az igazi glóriát, amit szemmel nem, de szívvel lehet érzékelni s amit az evangélista így öntött szavakba: „úgy tanította őket mint akinek hatalma van és nem úgy mint az írástudók“ (Mk 1,22). De akkor még, amikor hópelyhek és angyalszárnyak szálltak, ezt nem tudtam. Mint ahogy nem tudtam, hogy a bájos és idilli népi pásztorénekek mögött más a valóság. Gyermekkorom édes-bús tisza- parti tájainak szomorúszavú költője, Juhász Gyula ír „Betlehem” című versében egy sön- tés mélyén elázott, elbúsult zsellérről, akinek „Könnyes szeme bámulja haván A bethlehemi csillagot, A jó reményt, mit körülállnak Szegények, árvák, magyarok". Ezekhez képest én ott tartottam a zárt ebédlőajtónál állván s énekelvén, amit Babits „Karácsonyi lábadozásában” így ír: „Jézuska pénzért jő, s karácsonyfát rendez gazdagok házában”. (Pedig korántsem voltunk gazdagok: a huszas évek kistisztviselőinek tornyos gondjai alatt nőttünk •fel.) S a hangulat mögött még mind!g nem éreztem azt. amit József Attila, nem ebédlőajtóban, de húszfokos hideg utcán, szelek és emberek éneke közben megélt „Karác?ony”-án, a „szomorú szeretet” ünnepén ' látott: „Fölöttünk csengőn, tisztán [énekel az ég S az újszülött rügyező ágakkal Lángot rak a fázó homlokok (mögé”. Az újszülött rügyező ágai* ban vajmi kevesen látták meg Jessé törzsének kivirágzott lombját. Nem csoda hát, hogy oly jászoltalanokká lettek a karácsonyfák, s a jászollal együtt oly sok minden hiányzott. Ady „Karácsony”-ának igazi falusi képe, hol „magába száll minden lélek”, mert ott „a Messiás boldogságot szokott hozni” — az igaz valóságokból a „szép rege” messziségébe fut vissza a múltba. De az a régi ének nem csak hangulatot idéz. Nékem nem a szép rege távolságában tündököl Ady két sora: „Minden szívben — Csak szeretet lakik máma” — hanem ott tündököl a dallamhozta emlékezésben édesanyám szemecsillogásában és édesapám simogató kezében. Mögöttük láttam meg Annak a körvonalait, Aki felé megindultam — mert ö jött felém. Bizony úgy jártam Vele, mint Babits „Csillag után”- jának mai vándora, aki sietve indulna arany, tömjén, mirrha kincsével köszönteni a Kisdedet, de hosszú az út. „Jaj és mire odaérnék, hova a csillag vezet, te már függnél a kereszten és a lábad csupa seb, (A Mária egész életét magábaölelő szonettsorozat karácsonyi része) Hegyek között, völgyek felett, hol illatos, zengő szelek ölelnek át, kerestelek, Megváltóm Anyja, Mária, s találkozott lelkem Veled. Völgyek felett, kék ég alatt igék, ragyogó sugarak világánál megláttalak, Megváltóm Anyja, Mária, s mélyen szívembe zártalak. Idők felett, korok felett időtelen követtelek... s életedről énekelek, Megváltóm Anyja, Mária. Fuvalltatok, Lélek-szelek! KÖVETSÉG Lukács 1,26—38 Egyszerűen élt, csendesen. szegényen, Igénytelen és észrevételen. De jött a követ káprázatos fényben, s a kiválasztó égi kegyelem. Megremegett a különös Igékre, mint liliom sebes zápor alatt. A hihetetlen oly hirtelen érte. Időtelenné lett a pillanat. Aztán... halkan ... csendült a felelet. Azóta zeng a századok felett. S aki magát Isten kezébe szánja, máig is tőle tanulgatja mind: „Legyen énnékem beszéded szerint. fmé, az Úrnak , szolgálóleánya!” LÁTOGATÓBAN Lukács 1,39—45 Megy a hegyek közé, fel Erzsébethez, s a szíve alatt visz már Valakit, Az anemónák mind piros vércseppek. Színük a napsugárban úgy vakít. Talán a titkot a virág is tudja, s a zúgó erdő és a madarak. Hisz mindenütt, amerre elvisz útja, újjongó háladalra gyújtanak. Erzsébet fut elébe, hogy köszöntse: „Áldott vagy és áldott méhed gyümölcse!” Hallgatja álmélkodva, meglepetten. Aztán — két termő ág — összeborulnak. Ó, boldog, boldog, aki hitt az Úrnak! És ők ilyen boldogok mind a ketten. MAGNIFICAT... Lukács 1,46-55 Méhzümmögés, madarak csicsergése mind néma áhítattal hallgat eL s ahelyett, hogy bölcsőd köré szórjak tömjént, aranyat, megmaradt szegény mirrhám- Imal keserűszagú mirrhámma! kenném véres lábadat". A körvonalakból a bűnbocsátó Krisztus bontakozott ki s ma ezért érthetem, hogy karácsony Isten szeretetének ünnepe. Halványul a csillag és jászol, angyalok és pásztorok, mint Reményik „János evangéliumában”, ahol az evangélista „... lényéből a szikra szó kU [pattan S körülrobajlijc a zord katla- [nokban Visszhangosan, eget-földet-ve- [rőn, Hogy megrendül a Mindenség [szíve ■ Kezdetben vala az Ige S az Ige testté lön”. Állok az udvaron, a tűzfalnak dőlve. Karomon a fáskosár. A kicsi bundás gyermekek mind csak énekelnek ..; A ködös estében, kopár tűzfal tövén megfényesedik bennem valami. Nem is fényesedik: tündököl! Az Ige testté lón! A csendet nem zavarja még a szél se, Lomb se mozdul: Mária énekel. Nem rezdül fenn az aranyhárfák húrja, nem zendül a kerubok hangja sem. Némán tekint az angyalkar az Úrra: 0 most egy hangot hallgat csendesen. És az az egy olyan kedves fülének. És mind a mennyet betölti az ének. A szeráfok elfedik arcukat. Mert végígzeng az egész mindenségen, s időtelen visszhangzik földön-égen: „Magasztalja én lelkem az Urat!” BETLEHEM Lukács 2,1—7 Végre, végre Betlehem házai! Nagy, nehéz út volt, szinte végtelen! Csak legyen hol fejük lehajtani! Hiszen,,, talán,., ezen az éjjelen... Mária arca halotthalavány. A kapukat sorra megzörgetik. Kinyílik és bezárul , mindahány. Zár csikordul. Sehol nincs hely nekik. Légy áldott, kedves barlang, kis istálló, zizegő széna, pihenést kínáló! De jó a kínban leroskadni rád...! S Szűz Mária már boldogan ringatja, odafekteti egyszerű jászladra a testté lett Igét, Isten Fiát. PÁSZTOROK Lukács 2,8—20. Most aludt el. Álmában mosolyog. Pihenés kell az elgyötört, szűz testnek. De felriad. Jönnek a pásztorok. Jászolban fekvő kisdedet keresnek. Botiadó szavuk angyalt emleget. Ragyogó szemük álmélkodva néz szét. Nekik mennyei angyal hirdetett nagy örömöt: Slegtartó születését. ö az! Itt a jel! Dicsőség az Úrnak! Szűz Mária szemében fények gyúlnak. A kicsiny Gyermek pedig pihen békén. Angyalok és pásztorok glóriája melengetőn, bíborán borul rája a jászol szegényes királyi székén. Koren Emil Túr mezei Erzsébet: MARIA
