Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1959-12-27 / 52. szám

Az evangélikus Mária-kép MIT 1 KttJMim PRÉDIKÁL... Gyakran előfordult, hogy régi szép festményekre vagy freskókra később ráfestettek. Ezeknél a képeknél az lett a művészi feladat, hogy ki­szabadítsák a képet a későb­bi festékrétegek alól és visz- szaállítsák eredeti formájá­ban, ahogyan festője megfes­tette. Máriának, Jézus anyjának bibliai arcképére utólag sok „ráíestés” történt római ka­tolikus, de protestáns rész­ről is. A római katolikus egyház azért festett rá újabb vonásokat, hagy Mária alak­ját szebbé, magasztosabbá te­gye. A protestánsok sokszor pedig inkább jelentéktelení- teni, szürkíteni akarták Má­riát. Mindegyik a valóság meghamisítása. Próbáljuk hát kiszabadítani a bibliai Má- ria-képet a rárakódott fes­tékréteg alól és megtisztítva odaállítani egyházunk, gyü­lekezeti tagjaink elé eredeti, ősi alakjában. Mária bibliai arcképén min- denekfelett a kegyelem fénye ragyog. Egyszerű názáreti leány egyébként. Már meny­asszony. Ügy látszik, hogy iparosember feleségeként éli le életét: főz, mos, gyerme­ket nevel, megöregszik és névtelen asszonyokkal együtt elsüllyed az ismeretlenség­ben. De Istennek tetszett őt kiszemelni arra a feladatra, hogy a Megváltó földi édes­anyja legyen. Az erről szóló bibüai tudósítás világossá te­szi, hogy Mária ugyanolyan bűnös ember, mint akárki más, de Isten kegyelme el­fedezi vétkeit és kiválasztja az Isten-anyai szolgálatra. Nem az ő fénye, ami rajta ragyog. Nem is volt szép nő, hiszen így énekel magáról: Isten reátekintett szolgáló leányának alázatos, jelenték­telen állapotára. De nem is az ő belső szépsége, tiszta­sága, jósága, ami kiemeli. Amint az autó reflektorfénye rávetődik az országút men­tén álló fákra, így esett rá Máriára Isten kegyelmes te­kintete. Az angyal így kö­szönti! Üdvözöllek, te kegye­lembe fogadott. Egy bűnös emberre, egy egyszerű, jelen­téktelen leányra ráhull Is­ten kegyelme. Mária pedig alázatos hit­tel elfogadja Isten kegyelmét és vállalja engedelmesen hi­vatását. Második vonásként ez a hit sugárzik Mária bib­liai arcképéről. Hitt az Isten hozzáintézett szavának. Vál­lalta ennek minden reáeső szégyenét, a félrelépett leány látszatát. Vállalta hivatásá­nak minden fájdalmát: meny­nyi csalódása volt fiában an­nak megváltói munkája miatt, és mennyi szenvedése fiáért annak csúfos halála miatt! Egyedül kegyelemből, hit által: ennek a reformatori igazságnak ragyogó példája Mária! Nincs itt szó semmi egyéni érdemről, földöntúli szépségről, jóságról, emberi kiválóságról és nemességről, csak kegyelemről és hitről! S ha tovább nézzük Mária bibliai képét, még két moz­zanat ragadja meg figyel­münket: 1. Mária törpe em­ber és értelmetlen lélek Jé­zussal szemben. Nem egysze­rűen anya és gyermeke, ha­nem a Megváltó Isten és egy földi asszony állnak egymás mellett. Krisztus a hűvös „Asszony!” megszólítással for­dul hozzá. Ezzel is hangsú­lyozza, hogy Máriának sem­mi előjoga nincs hozzá; vele szemben — egy ember, és semmi több. Mária még a 12 éves Jézus mellett is kicsi, ismerjük jól a történetet, — hát még a megváltás mun­káját végző Jézus mellett! És nem is érti Jézust! Mária utána megy és le akarja be­szélni Jézust, hogy folytassa megváltó munkáját, mert amit végez, őrültségnek tartja, ahogyan a Biblia pontosan közli. és él, de nem mint az ő fia, hanem mint dicsőséges Meg­váltó, Űr mennyen és földön. És mások lesznek Krisztus­hordozók! Az Újszövetség lá­tóhatárán belül, tehát az el­ső század keresztyénségében semmi szerepet nem visz, egy szó nem esik róla. A Szent­írás elhallgat róla, alakja ködbe vész. A tovasuhanó autó reflektorfénye másokra hull: Péterre, Fülöpre, Pál apostolra ... Egy csomó nő­alakra is az első keresztyé­nek idejéből: Lídiára, Fébé- re ... Mária újra szürke em­ber, de most már Krisztus­hivő, keresztyén ember, egy a sok közül. Erre az eredeti biblia] kép­re sok ráíestés történt fő­képpen a római katolikus egyház részéről. Mindenek­előtt letörölték a bibliai kép­ről a megnövő Jézust. A ka­tolikus egyház Máriájának ölében nem tudott megnőni a kicsi Jézus. A Madonna­ábrázolások ragyogó sora gyö­nyörű művészettörténeti em­lék. Raffaello és többi híres festő képein Mária az eszmé­nyi nő, aki földöntúli magas­ságokba emelkedik, Jézus pe­dig kicsi gyermek, akire nem esik hangsúly. A katolikus emberek ke­gyességében sokkal na­gyobb szerepet játszik Mária, mint Krisztus. — Aztán embereket térdel- tettek eléje. Társ-Megvál­tó lett, aki közbenjár Krisztusnál az emberekért. Mintha Mária egy fél lépés­sel is közelebb lenne Krisz­tushoz, mint akárki más! A 18. század egyik híres ka­tolikus kegyes férfia vallja: Lehet valaki akármilyen nagy bűnös, Szűz Máriát sohasem kéri hiába; elég szívében a legcsekélyebb vonzalom Szűz Mária iránt és feltétlen bo­csánattal jutalmaztatik. A gyakorlatban Mária imádása folyik a római katolikusok körében. Amikor pár évvel ezelőtt egy híres berlini katolikus teo­lógiai profeszor Mária alak­jában Isten kegyelmét hang­súlyozta, hiába ismert el min­den dogmát Máriáról, írását Róma a tiltott könyvek közé sorolta. — Belülről hófehérre is festették Máriát. 1854-ben a római katolikus egyház kimondotta Szűz Mária szeplőtelen fogantatása nak dogmáját. Mária tehát nem természe­tes emberi úton származott és mentes az eredendő bűn­től. Ennek a dogmának nem­hogy bármi bibliai alapja lenne, hanem egyenesen el­lene mond az egész Szent­írásnak, amely szerint az ere­dendő bűn minden emberre elhatott. — Végül pedg a mi éveinkben, 1950-ben megállapították Mária testi mennybeme­netelének dogmáját. A dogma kihirdetése előtt vezető katolikus teológu­sok is tiltakoztak ellene, de a kritikának utána el kellett némulni az ajku­kon, mert a dogma a kri­tikusokat kiközösítéssel fenyegeti. S így ma min­den katolikusnak hinnie kell Mária testi mennybe­menetelét, máskülönben nem „üdvözölhet”. Ezt követeli a római kato­likus egyház annak ellenére, hogy Mária mennybemenete­lének semmi alapja nincs a Szentírásban, de még a régi egyházatyáknál sem, mert ké­ső középkori keletű legenda- 1 szövés. 2. Mária alakja eltűnik a Biblia további lapjairól. Csel. 1,14-ben találkozunk vele utoljára. Ö is várja pünkös­döt. Neki is Szentlélek kel­lett, akárcsak a többi tanít­ványnak, hogy megértse Jé­zust és eljusson a Benne való hitre. Istennek tetszett, hogy több ne legyen fontos róla. Elvégezte Isten-anyai felada­tát, a gyülekezet egyszerű tagjává vált. Fia feltámadott De honnan van a katolikus Mária-kegyességnek mai fe­szítő ereje? Miért alkot a ró­mai katolikus egyház éppen j ezen a téren új dogmákat? Népszerűségi és lélektani erők teszik a mi korunkat — ahogyan katolikusok mondják I — „Mária-korszakká A ka- ! tolikus egyháznak jól jön a Mária-kultusz fejlesztése, mert bármennyire is ellene- mond a Bibliának és a ke­resztyén igazságnak, de a ka­tolikus embereket szivük mé­lyén érinti és megragadja. A minden emberben benne élő anya utáni vágy emelkedik itt földöntúli magasságba és nyer kielégülést. S ha mind­ez nem is a valóságra épül, hanem tisztán képzeleti ter­mék, a hatása megvan és erő­síti a katolikus egyház lelki hatalmát hívei fölött. Azért is nehéz a beszélgetés kato­likus hívőkkel az igazi Má- ria-képről, mert bennük mé­lyen élő emberi érzést érint, s az az akaratukat azonnal ellenállásra mozgósítja, ha Isten igéje el akarja vezetni őket oda, hogy Mária helyett Krisztus legyen hitük min­dene. Protestáns „átmázolás” is történt az eredeti bibliai Má- ria-képen. Máriát elhagyták a kicsi Jézus mellől. Nem be­széltek róla az evangélikus és református egyházban. Agyon­hallgatták . Pedig a legszebb anyai hivatása volt a földön. S ahogyan beszélünk Mózes­ről, Ábrahámról, Jánosról és Pálról, Máriáról is kell be­szélnünk mint Isten drága eszközéről, akinek különlege­sen szép feladata volt az üd­vösség történetében. A reformáció ezen a téren is az eredeti bibliai képhez nyúlt vissza. Luther így szól Máriáról: „Minden dicsősége egy szóba van foglalva, hogy ti. Isten anyjának nevezik. Senki sem mondhat róla vagy hozzá ennél nagyobbat, ha annyi nyelve volna is, mint a falevél és fűszál, csillag az égen, homok a tengerparton. Csak szívvel lehet meggon­dolni, mi az. Isten anyjának lenni.” Ez Mária reformáto- ri dicsérete. Ugyanakkor ott van a reformátori figyelmez­tetés is: „Amennyi érdemet rak valaki Máriára, annyival kisebbíti az Isten kegyel­mét. Az angyal is csak Isten kegyelmével üdvöz­li, hogy az Ür van vele és ezért áldott az asszo­nyok között. Ezért mind­azok, akik annyi dicsére­tet és dicsőséget halmoz­nak rá, nincsenek messze attól, hogy bálványt csi­náljanak belőle ... Ezért aki igazán akarja őt tisz­telni, ne önmagában ál­lítsa szeme elé, hanem Isten előtt kell őt néznie, és mélyen alája állítania s őt csupasszá tenni és nézni — amint ő maga is mondja — a semmisé­gét.“ (Lrther) Mária ádventi alak. Krisz­tus jövetelénél volt szerepe. Ezért emlékezünk rá különö­sen most, ádventben. Megta­nulhatjuk tőle elfogadni Is­ten kegyelmét, vállalni a Krisztus-hordozásból reánk eső feladatot, és alázatosan eltűnni a szolgálat után: csak suhanjon tovább az autó és legyenek mások Krisztus fé­nyének vissza verői! Alig van olyan keresztyén otthon, sőt alig van olyan ott­hon, ahol szentestén ne állíta­nának karácsonyfát. Nemcsak hozzátartozik a karácsonyest szépségeihez és „hangulatá­hoz”, de már olyan megszo- j kottá vált, hogy alig tudjuk igazán a jelentőségét. Pedig a karácsonyfa nem karácsonyi dísz, „kellék”, hanem inkább karácsonyesti prédikáció. Az olvasókat most arra hívom, hallgassuk és értsük együtt, mit prédikál a karácsonyfa. Két névnap és egy születésnap December 24-én, szentestén I állítjuk és díszítjük fel a Ka- I rácsonyfát. December 24-e az j egyetlen nap az egész évben, ] amelyre a keresztyén naptár I szerint egyszerre két névnap is esik. Adóm és Éva név­napja és ugyanakkor Jézus Krisztus születésnapja. Egy­szerre kell tehát a bibliai Ádámra és Évára (az első em­berpárra) és Urunk születésé­olvasásul szánt ősi egyházi igehely a bűneset története volt. (Jó lenne ezt a gyakor­latot felújítanunk ma, amikor Isten mondanivalói tekinteté­ben eléggé megüresedett a szenteste.) Alma a karácsonyfán Az is megszokott, hogy a karácsonyfára almát függesz­tünk. Miért éppen almát? Azért, mert ez is a bűneset és a karácsony belső össze­függésére utal. Ádám és Éva bűnbeesésének története mind­nyájunk képzeletében az alma képével társul, jóllehet a bib­liában egy szó sincs arról, hógy a tiltott gyümölcs alma lett volna. Az alma képe egy régi középkori szóképre nyú­lik vissza: „Malum e móló’, ami annyit jelent, hogy a rossz az almából származik, így kapcsolódott az édenkerti történet és az alma. Régen szokás volt, hogy a kará­csonyfára akasztott alma egyik oldala halvány, a másik re gondolnunk. Az első ember 1 által — Adám — jött erre a világra a bűn, mégpedig az­által, hogy Ádám evett az édenkert fájáról: áthágta Is­ten tilalmát. Amit Ádám és utódai a bűnbeesés következ­tében elvesztettek, azt hozza vissza újra „a második Á- i dám”: Jézus Krisztus. Így ol- j vassuk ezt a Szentírásban: i „Bizonyára azért, miképpen egynek bűnesete által minden emberre elhatott a kárhozat: azonképpen egynek igazsága által minden emberre elhatott az életnek megigazulása” (Rm 5,18). És: „Miután ugyanis ember által van a halál, szin­tén ember által van a halot­tak feltámadása is.” (1 Kor 15,21.) A december 24-ére föl­I meg piros volt. A halvány ol- ] dal a halált, a piros pedig az I Isten szeretetéből fakadó új 1 életet jelképezte. Szokás volt az is, hogy a keresztyén csa­ládban annak a szobának csu­kott ajtaja előtt, amelyben ott állt már a feldíszített kará­csonyfa, felolvasták a bűneset történetét, majd ádventi éne­ket énekeltek. Akkor megnyí­lott az ajtó, és eléjük tárult a karácsonyfa. Miért fenyőfa a karácsonyfa ? Ma már nem tudjuk elkép­zelni a karácsonyt csillogó, dí­szes karácsonyfa nélkül. Pe­dig a karácsonyfa használata nem is olyan régi. Strassburg- ban állítottak hír szerint elő­ször karácsonyfát az Űr 1539. esztendejében. Hosszú évszá­zadok múltak el, míg Német- ország-szerte, majd világszerte elterjedt a használata. A re­formáció korából ránkmaradt egy fenyőfa-ének-töredék. Tar­talma ez: Ö fenyőfa, ó fenyő­fa, zöldek az ágaid. A nyár is és a tél is kedves idő szá- j módra. Majd a fenyőfa szólal i meg: Mért ne lennék zöld, j mikor zöld lehetek? Nincs ugyan anyám és apám, akik gondomat viseljék, Isten sze- retete az, amely megnövel és zölddé tesz, ezért vagyok kar­csú és magas. A fenyőfa leg­nagyobb méltatását magában a Szentírásban találjuk. Ami­kor az Űr Isten az ő veszen­dő népének a megmentését Ígérte, önmagáról ezt mondta: „Olyan vagyok, mint a zöl- delő fenyő.“ (Hős. 14,9.) Alig­ha mondható el a fenyőfáról dicsőségesebb, mint ez a pró­fétai szó. A tűlevelek, melyek nem­csak nyáridőben zöldéinek, hanem télen is, ha hull a hó, az élet reménységét jelképe­zik. De erről beszél, prédikál a fenyőfa formája is. A karácsonyfa felfelé kés- \ kenyedik, csúcsával Isten felé mutat Ezért volt a régiek DCaráesűniji zjú Kár Velünk az Isten! számára az örökzöld fenyő a reménység, az örökélet re­ménységének szimbóluma. Minden egyes ágacskája ugyanakkor a keresztet jelké­pezi. (A fenyőfa ágain ke­resztet képeznek az oldalhaj­tások.) Tűlevelei pedig a tö­viskorona tüskéire emlékez­tetnek. Jászol és kereszt ösz- szetartozását így hirdeti a ka­rácsonyfa. A karácsonyfa „gyümölcsei“ Hóseás könyvének idézett helyén még ezt is olvassuk: „Tőlem származik a te gyü­mölcsöd”. Az előbbi Hóseás idézettel együtt, helyesebben értelmezve ez tehát így hang- I zik: „Olyan vagyok, mint a I zöldelő fenyő, hogy érted gyü­mölcsöt is hozzak”. Arról az áldozatról is beszél tehát a karácsonyfa, amelyet Isten az ő népéért vállal és arról a gyümölcsről, amely ebből az áldozatból terem. S míg a vi­lág világ, ennek a gyümölcs- termésnek nem lesz vége. A természetben a fák tavasszal virágzanak, ősszel gyümölcsöt hoznak, hideg télben pedig mintegy elszáradva állanak, elhullajtva lombjaikat. A ka­rácsonyfa azt a gondolatot akarja kifejezni, hogy az édenfájának egyidőben kell virágoznia és gyümölcsöznie is. Még pedig minden idő­ben. A karácsonyfadíszek is prédikálnak A karácsonyfadíszek olya­nok, mint a fán a virág és a gyümölcs. Legyen a kará-, csonyfa minél szebben feldí­szítve. A karácsonyfa egyik leg­szebb dísze a gyertyák fénye. Legtöbb helyen az a szokás, hogy szentestén amikor körül- állják a karácsonyfát, minden más fényt kioltanak és csak a karácsonyfa fényei égnek. Az ádventi koszorúk fényei is és a karácsonyfa gyertyák fénye is a sötétségben ragyog­nak. Csakhogy míg az ádventi koszorún először csak egy, majd kettő, három, végül négy gyertya világít, a kará­csonyfán sok-sok gyertya fé­nye lángol. Az ádventi égő gyertyától jutunk a kará­csonyfa sok csillogó fényéig. Az üdvösségtörténet útja ez, — ahol az ótestamentomban fel-felragyogott egy-egy fény­sugár: a Messiás-várás re­ménysége — és az újtestamen- tomi beteljesedés ez, amikor eljött Jézus, a világ Világos­sága. A karácsonyfához tartoznak a csillogó, színes, tarka üveg­gömbök, arany-ezüstszínű dí­szek is. A napkeleti bölcsek aranyat, ezüstöt és tömjént hoztak a bölcsőhöz. Mindent, ami szép, jó és méltó a meg­született Üdvözítő lábai elé rakni. Sok családnál már ősidők óta szokás, hogy a fa csúcsára a Krisztus születését meghir­dető angyal-képet, vagy a Bethlehem fölött fölragyogó csillagot tegyék. Itt találjuk az angyalhaj eredetének ma­gyarázatát is. Színes papírláncot is szok­tak karácsonvfa díszítéshez használni. Ezek a papírláncok azt hirdetik, hogyan szabadít meg Isten minket a szent ese­mény által, ami karácsony éj­szakáján történt, bűneinktől. Az a szokás, hogy a kará­csonyfába eziis-'színű papírlán­cot függesztenek Spanyolor­szágból származik. Az egykori spanyol főváros, Toledo, egyik nagy templomán sok súlyos lánc csüng. Valamikor a mo­hamedánok láncolták meg ezekkel az elfogott Kérészivé neket. Sok, nehéz évi rabság után váltották ki őket keresz­tyén fejedelmek és a szabadu­lás jeleként akasztották a ra­bok láncait a templomikra. Minket is így akar megszaba­dítani Krisztus a bűn bilin­kéitől. íme, ilyen egyszerű és még- s biblikusán mély értelmű a tarácsonyfa prédikációja. Ne s legyen a karácsonyfánk -zen a mostani karácsonyun­ton pusztán kellék, vagy .gyermekeink öröme”, hanem nindnyájunknak, Isten gyer- nekeinek öröme, hiszen a ka­rácsonyfa mindnyájunknak irömhírt, evangéliumot hirdet. Gádor András így szólott: békességet és jóakaratot ajándékozok az embereknek, megmutatom nekik szívemet és közéjük megyek, nem hadiszekereken, sem nem itélőszéken, hanem a szeretet törékeny edényében. Csillag fut az égből a földre, Gyermek született nekünk. Erőtlen, síró, — mégis sokakat megerősítő és vigasztaló. Alig látták néhányan Betlehemben, de nincsen olyan föld, ahol ne ismernék. Tudatlan pásztorok s néhány bölcs hódolt neki és ma százmilliók hajtanak térdet Öelőtte. Hírnökévé lett az emberi szó és igéje nyomában jár az anyaszent egyház. Amerre végighalad a világon olvad a gyűlölet jege. Otthagyják ágyúikat a katonák, a felemelt ököl alálianyatl'k. Éhes lesz a lélek szerétéire, szomjazza a bűnös a bocsánatot. Jöjjetek menjünk a Gyermekhez, mert ma van a kegyelem napja. Erősebb Dávid Góliátnál s a szelíd szeretet az izmos gyűlöletnél. Szólnak a harangok, zeng az orgona, hívnak a békesség hangszerei: jöjjetek, béküljiink meg Istennel. Vigy haza lángot az oltárról szívedben, s gyújtsd meg otthonodban a szeretet gyertyafényeit. Engedd el adósod tartozását, nyújts békejobbot ellenségednek. Erősödj meg lelkedben az Űrnál, mert Ö ád erőt munkádhoz. Szélesre tárja előttünk az Élet kapuját, bemehetünk Hozzá mindnyájan. Akik szeretitek Krisztust jöjjetek, örvendezzünk együtt mindnyájan. Ujjongó énekkel köszöntsük a Gyermeket. Dicsérjük az Uratl Ámen — ámen (hni)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents