Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1959-12-20 / 51. szám

Békére törekvő reálpolitika Megnövekedett a Föld népessége ii. „A közös érdek azonban semmi esetre sem merülhet ki abban a reálpolitdkai szük­ségességben. hogy a háborút és a fegyverkezést végleg és elszántan ki kell radírozni a politikai repertoárból. Egy politikának, amely a reálpoli­tika igényét támasztja, azzal a ténnyel is számolnia kell, melyet eddig alig tekintettek reális politikai tényezőnek és amelynek elhanyagolása be-: láthatatlan következmények­kel járhat. Olyan következ­ményekkel, melyek nem ke­vésbé veszélyesek az összes­ségre, mint a valóságérzék nélküli háborús politika foly­tatása. Ismert tény, hogy a föld népessége manapság eddig hallatlan mértékben megnö­vekedett. Az utolsó három évtized alatt megkétszerező­dött. A fő növekedés a nem fehér népekre és fajokra esik, különösen a sárga és fe­kete népekre. Ugyanakkor ezeknél az ún. »színeseknél« rohamos technikai előretörés történt. Ezekben a napokban olvashattuk — ezit csak szem­léltetésül —, hogy a Kínai Népköztársaság a közeljövő­ben első »szputnyik«-jának fellövésére gondol. Néhány évtizeden belül a többiek is, akikről mint technikailag el­maradt népekről szoktunk be­szélni, éppen így be fogják horni a fehérek előnyét.” „Ehhez jön egy másik tény, mely ugyan már régtől is­mert, amelyből azonban mindezideig semmi reális kö­vetelményt nem vontak le. Miközben a technika terüle­tén rohamos kiegyenlítődési folyamat indult meg, az élet- színvonal kiegyenlítési folya­mata alig kezdődött. A fehér népek álagos életszínvonala mintegy 10—20-szor maga­sabb, mint a »színes« többsé­gé. Gyakorlatilag ez azt je­lenti. hogy ma a föld lakos­ságának többsége éhezik, mi­közben egyidejűleg ugrássze­rűen szaporodik. Aki ezt a folyamatot a reálpolitika sze­mével nézi, fel kell, hogy te­gye a kérdést: hát itt mikor érkezik el a »robbanási pont«?! Hogy az egykori gyar­mati népek rövidesen érvé­nyesítik egyenjogúságukat, ahhoz kétség nem fér és valószínű, hogy a század vé­gére a világpolitikában is ve­zető szerephez jutnak. Vilá­gos, hogy akkor vége a fehér népek elsőbbségi helyzetének — és ez az életszínvonalra is vonatkozik. Nem elég tehát, ha egy há- borútellenző politika a háború kiküszöbölésén és a fegyver­kezés elvetésén fáradozik csu­pán. Egy valódi reálpolitiká­nak a békés együttélés kér­dését is konstruktív módon kell megragadnia a jelenlegi viszonyok között. Nagy a kísértés a háború ellen küzdők oldalán, hogy önelégültek legyenek az elért eredményekkel. És megelé­gedjenek azzal a győzelem­mel, hogy végülis széles kör­ben elfogadottá tették, hogy a reálpolitika csakis háború- ellenes politika lehet. Való­ban szükséges is ezt a tényt terjeszteni és a nagy nyilvá­nosság előtt érvényre juttatni. Ez egyszerűen hozzátartozik a reálpolitikához... Ez azonban nem minden. Az elmúlt év­ben hallottuk Kissingernek és néhány héttel ezelőtt Jordan professzornak a hangját. Nem szabad ezt a hangot elhall­gatni, hanem széleskörben fel kell rá hívni a figyelmet ép­pen azért, mert ők megkísér­lik a háborút, mint végső célt igazolni... Kissinger azt akarja elhitetni, hogy a »nagy« tömegpusztító fegyve­rek alkalmazása kizárt a há­borúban és csak az ún. »tak­tikai« atomfegyverekről lehet szó. (Hirosima — 240 000 ha­lott.) Jordan professzor azzal akar megnyugtatni, hogy egy­előre 5 évre nyugodtan élhe­tünk a földön az atomfertő­zés miatt. Az ilyen példák egyértelmű világossággal mu­tatják. hogy az ö »reálpoliti­kájuk” más, mint az a reál­politika, ami a háború ellen küzd, ami egyedül lehetsé­ges.” Küzdeni kell a békéért! ,.Ez még mind nem elég. Jói tudjuk, hogy a békére tö­rekvő politika akarata ellené­re a fenyegetés megmaradt. Pedig már 1954 óta tudja az emberiség, hogy fennáll a tel­jes önmegsemmisítés vesze­delme. Mert ha akárhol föld-: golyónkon végleges szakítás­ra kerülne a sor, az érintett ellenfelek abba a kísértésbe kerülnének, hogy leveretésük esetén alkalmazzák a meg­semmisítés eszközeit, hogy a »győztest« is és ezzel együtt a többi népet és embert is magukkal rántsák a pusztu­lásba ..: A békéért való fá­radozásban napjainkban csak­is reálpolitikus magatartás lehetséges. Abban az egész évezredes, öreg korszakban, amelyben a háború politikai lehetőség volt, ez az alapelv érvényesült: „Először az én népem, csak aztán a többiek, először az én hazám, csak aztán a világ!” Ez (reálpoli- tikailag nézve) ma tarthatat­lan álláspont, mert az én né­pem és én hazám léte csak a többi nép és az egész vi­lág keretén belül gondolható el. Reálpolitikailag nézve minden olyan politikai felfo­gás tarthatatlan, amely nincs tekintettel az egyetemes em­beriség és világnépesség élet­szükségeire. A lényegbevágó reálpolitikai kérdés az állam­férfiak számára ma ez: mit kell tenni, hogy a rohamos népességi szaporodásban ke­reskedelmi és különösképpen élelmiszerkereskedelmi meg­erősödés történjék, nehogy az elégtelenül ellátottak, az éhe­zők és óhenhalók oldaláról »robbanás« történjék ... Vilá­gos. hogy a célok elérésére (és a feladatnak néhány éven belül meg kell oldódnia) egész sereg feladat megoldá­sára van szükség: Széleskörű tájékoztatás, szakemberek ki­képzése és így tovább. És ez nemcsak India, Indonézia, vagy Afrika fekete népeinek érdeke, hanem a világ béké­jének érdeke és ezzel együtt az egyetemes emberiség élet­érdeke.” Kézenfekvő feladatok Reálpolitikai szükségesség tekintetében egészen megen­gedhetetlen és irreális, hogy évről évre azokat az eszközö­ket, amelyekre itt szükség van és amelyeket a gazda­gabb és ellátottabb népek nyújtanak, gondtalanul és fe­lelőtlenül fegyverkezésre for­dítják. Linus Pauling professzor... teljes joggal mondta, hogy végre a számtalan hadiakadé­mia helyébe nagy, életképes bókeakadémiákat kellene te­PRÄGA A prágai Comenius teoló­giai fakultás az európai egy­házak közötti békéltető szol­gálat eiimeréséül tiszteletbeli doktori címmel tüntette ki Kiivit észt evangélikus érse­ket. A doktorrá avatási ün­nepély október 16-án volt a fakultás aulájában, ahol Ke­let- és Nyugat-Európa számos egyházának képviselője volt remteni. amelyekben a leg­jobb koponyák törekednének arra, hogy a béke számára kutassák azokat az eszközö­ket, amelyekre szükség van ahhoz, hogy a népek és fajok békés egymásmelleit élése megvalósulhasson napjaink­ban. A tegnapi ún. reálpoli­tika, amely azt hitte, hogy hadiakadémiákkal meg lehet akadályozni a világkatasztró­fát, úttalan és minden hol­nap számára reménytelen zsákutcába vezetett. Az egyes népek, államok és fajok sa­játos érdekeit nem lehet töb­bé az emberiség egyetemes érdekei fölé helyezni. Ezeket össze kell hangolni és konf­liktus esetén, tehát ha a köz­érdek a sajátos érdekkel szembekerül, a sajátos érde­ket alá kell rendelni a köz­érdeknek. Nem vagyunk fantaszták és álmodozók, akik egy arany­korról álmodozunk, amelyben emberek és emberi csoportok között többé nincs érdekel­lentét, és még csak azt sem gondoljuk, hogy ez az arany­kor azzal, hogy ma nyilván­való csődje következett be a háborúnak, mégpedig minden formájú háborúnak, kezdetét vette. Azt azonban hisszük, nem is hisszük: tudjuk, hogy az az idő elmúlt, amikor a szembenálló felek ököllel old­hatták meg a kérdéseket és hogy elérkezett az az idő, amikor a népek közötti vér­ontást éppúgy ki kell küszö­bölni, amint az a családok között a „civilizált világban” már évszázadok óta kiküszö­bölt ... A követelés, amely ma esedékes, egyértelműen ez: minden viszály egy fórum elé tartozzék, amelyben min­denki képviselve van. És itt a legfőbb ideje, hogy ezt a fórumot megteremtsék — ha az emberiség tovább akar élni: A keresztyén egyházban világszerte az a kérdés nem újkeletű, hogy a háborús erő alkalmazását nem lehet Jézus tanaival és a keresztyén jó­hírrel (evangéliummal) össz­hangba hozni, amint hosszú évszázadokon át az minden további nélkül magától érte­tődő volt. A háborút ellenző, a hábo­rú ellen küzdő és a háborús szolgálatot elutasító élcsapat­nak ma az a feladata, hogy a világ nyilvánossága elé lép­jen és a mai nemzedéket fi­gyelmeztesse, hogy többé nem szabad olyan szolgálatot vé­geznie, amely senkinek sincs javára, nem helyeselhet olyan politikát, amelynek végérvé­nyesen meg kell szűnnie, ha az ember élni akar, és ehe­lyett arra kell fegyverkez­nie, hogy a béliét szolgálja: azt a politikát, amely nem­csak békét mond, hanem cse- lekszi is a békét és ezzel bé­két teremt. jelen. A magyarországi pro­testáns egyházakat dr. Bartha Tibor református püspök kép­viselte. Az ünnepélyen az új tiszteletbeli doktor „Az idő keresztyén értelmezése” cí­men tartott előadást. Kiivit észt és Turs lett evangélikus érseket nem sokkal előbb a lipcsei evangélikus teoló­giai fakultás tüntette ki tisz­teletbeli doktori címmel. Várd, lelkem, Megváltódat­(Ádventi ének.) Szövege és dallama: Gerengay Páltól. 1. Várd, lelkem, Megváltódot, Kegyes szabadítódat, Ó béke fejedelme, Fogadd őt a szívedbe. 2. Nincsen másban üdvösség, Szabadság és békesség, Egyedül csak Jézusban, Kiben örök élet van. 3. Jöjj, uralkodj énbennem, Készíts oltárt szívemben, Éle­temnek vezére, öröme és reménye. 4. Gyógyítsd meg a szívemet, Bocsásd meg a bűnömet, Le­gyek fehér, mint a hó, Alázatos, szelíd, jó. 5. Jöjj, békesség királya, Lelkem jöttödet várja, Jöjj, óh ál­dott szeretet: Vigasztalj meg engemet! KÜLFÖLDI EQYHAZI HlREK ADVENT TEEEI Az idő gyors múlása egyre közelebb visz minket kará­csony ünnepéhez. Ilyenkor ádvent idején észrevehetjük, hogy a karácsonyra való ké­szülődésnek vannak évről év­re visszatérő ismertetőjelei. Egyik ilyen visszatérő jel karácsony előtt az, hogy számbavesszük szeretteinket, akik szeretetünk, ragaszkodá­sunk ajándékait várják tő­lünk. Számbavesszük azután azt, hogy mennyi a pénzünk és személy szerint kire meny­nyit költhetünk. De számba­vesszük azt is, hogy kinek mire van szüksége, ki milyen ajándékot vár tőlünk. Ismertetőjele a karácsony előtti időszaknak az is, hogy ilyenkor jobban sietnek az emberek az utcán, tele van­nak az üzletek és az áruhá­zak a szeretet ajándékait ké- szítgető válogató, emberek­kel. Valóban igaz tehát, hogy az ádventi készülődésnek, a karácsony előtti heteknek vannak jellegzetes jelei. Az ádvent jeleit megtalál­hatjuk az egyházi életben is. Ádvent első vasárnapján meg­változik az oltár és a szószék képe. Az ismerős zöld oltár- térítőt a violaszín váltja fel. Külsőség ez csupán, de mégis ádventi jel, amelyik figyel­meztet minket Jézus jövetelé­re, de figyelmeztet arra is, hogy készülnünk kell Urunk méltó fogadására. (Lila: a bűnbánat színe.) Ádventi jel az egyházban az is, hogy ilyenkor megje­lennek a templomokban az is­merős és számunkra oly ked­ves ádventi koszorúk, s hétről hétre több gyertya gyúl ki, hogy Jézus érkezését teljes fényesség és tiszta ragyogás köszönthesse. Ádventi jel a vasárnapon­ként felcsendülő szentigék­nek reménytadó, de egyben komoly, figyelmeztető hangja is. Az ádventi vasárnapok boldogan tesznek bizonyságot Jézus Krisztus jöveteléről, ke­gyelméről, szeretetéről, meg­váltói munkájáról. De a Jé­zus érkezését hirdető komoly hang felfedi előttünk bűnein­ket is és megláttatja velünk azt, hogy Jézus Krisztust csak az fogadja méltóan, aki ön­magába néz az ádvent napjai­ban, Isten igéjének csodálatos tükrében meglátja sajátmagát, megbánja bűneit és elhagyja azokat. Adventi jel Isten igé­jének a tanítása arról, hogy csak hittel lehet igazán várni Jézus érkezését, és csak az ta­lálja meg az első karácso­nyon megérkezett és a mos­tani karácsonyon hozzánk is megérkező Isten Fiát, aki gyermeki hittel, őszinte, tárt szívvel várja Öt. Isten Fiának földrejöttét a próféták hosszú időn keresz­tül hirdették. És akkor, ami­kor világra jött, máris meg­láthatták istenfiúságának, messiási küldetésének isteni jeleit. Ezekre a jelekre muta­tott rá Jézus Krisztus, amikor Keresztelő János követei kér­dőre vonják: „Te vagy-é a Krisztus, aki eljövendő, vagy mást várjunk?” Egyszerű a válasz és mégis olyan sokat­mondó Jézus ajkán. Nem iga- zolgatja sajátmagát, hanem az erejét és hatalmát bizonyító jelekre mutat: „A vakok lát­nak, és a sánták járnak; a poklosok megtisztulnak és a siketek hallanak; a halottak föltámadnak és a szegények­nek evangélium hirdettetik.” Jézus Krisztusnak nemcsak jövetelét, hanem egész életét is csodálatos jelek vették kö­rül. Ahova belépett, ott cso­da történt. Emberek vissza­nyerték egészségüket, megta­lálták az életet, rátaláltak ar­ra, aki hiányzott az életük­ből: Istenre. És az volt a leg­nagyobb csoda a világ és az emberiség életében, amikor Jézus ajkán felcsendült az evangélium, a keevetero sza­va. Bűnösök rátaláltak az el­veszített atyai szívre, a bűn bizonytalan homá'yában élők Isten tekintetének világossá­gába kerültek. Azok, akik ed­dig mindig csak saiátmaguk körül forogtak, rákerültek ar­ra az útra, amelyik Isten or­szágába, az örök életbe veze­tett. Akkor, amikor az ádventi idő jeleiről beszélünk, jó. ha elgondo'kozunk egv kicsit azon: Vajon meeta’álkoriuk-e az ádvent jeleit a mi mos­tani naojainkban is? Vaion mennyire vehetiük észre azf, hogy ezek az ádventi naook nagyon drágák a számunkra, hiszen Urunkat várjuk és a Vele való találkozásra ké­szülünk? Ma is hirdettetik Jézus Krisztus evangéliuma. Ma is hangzik Isten bűnbocsátó sza­va a hozzátérők számára. Ma is kitárva áll előttünk Isten országának kapuja. Várva-vár minket Isten atyai szíve! Hangzik az evangélium, de hangzik a figyelmeztetés sza­va is. Vajon elvégzi-e az egy­ház azt a munkát, amelyet Isten bízott reá? Vajon úgy hirdetjük-e Isten igéjét, amint arra Ö tanít bennün­ket? Vajon van-e ereje a prédikálásnak, vagy pedig el­veszünk emberi gondolatok­ban? És vajon úgy hallgat- ja-e Isten igéjét egyházunk népe, és úgy él-e, hogy tud­ja: Az ige meghallásán és be­fogadásán élet-halál kérdése dől el? — Ádventi jel az ige hangzása, de ádventi jelnek kell lennie Isten igéjének meghallása nyomán a bűn­bánatunknak is. Ádventi jel a szeretet su­gárzása az emberek felé. Krisztus szeretetének meleg­sége árad szét ezekben a ka­rácsony előtti napokban. Ez a szeretet melegít bennünket, ez a szeretet aranyozza be a készülődésünket, ez a szere­tet teszi ragyogóvá majd a karácsonyesténket. De vajon mennyire részes ennek az ád­venti jelnek a megmutatásá­ban és gyakorlásában egyhá­zunk népe? Mennyire tudjuk továbbsugározni a Krisztustól kapott szeretetet? Mert a hozzánk érkező Jézus Krisz­tus ezt is elvárja tőlünk. Oda kell állnunk azok mellé, akiket a bűn homálya vakká tesz és el kell vezetnünk őket a világosságra. A szere­tetet kell adnunk azoknak, akik segítségünket várják, a kezünk és szívünk segítő sze- retetét keresik. Oda kell áll­nunk azok mellé, akik a bé­kességért imádkoznak, és oda kell állnunk azok mellé, akik azért imádkoznak, hogy az emberiség holnapja szép, bé­kés és boldog legyen. — Oda­állni a másik ember mellé szívvel-lélekkel — ez is ád­venti jel. Ádvent napjait éljük. Ka­rácsonyra, Jézus fogadására készülünk. Amint Jézus jö­vetelét, érkezését és jelenlé­tét csodás jelek kísérték egy­kor, ugyanúgy kell jelek bi­zonyosságának hirdetnie Jé­zus Krisztust a mostani ád- venten is. Hangoznia kell az evangélium szavának, amely a kegyelem és a bűnbocsánat szava. De ragyognia kell a krisztusi szeretetnek is az emberek felé a mi szívünkön, életünkön, szavainkon és cse­lekedeteinken keresztül. Az idő gyors múlása egy­re közelebb visz minket ka­rácsony ünnepéhez. Vajon mennyire vagyunk részesei ádvent hirdetésének? Harkányi László A hit boldog izgalma Egyik idős barátomtól hal­lottam, hogy családjában apá­ról fiúra szállt az a történet, amely szerint a dédapja csa­ládját egy alkalommal meg­látogatta Kossuth Lajos, a nagy szabadsághős. A törté­net szerint a család boldog feszültségben készült a nagy napra! A szobákat gyorsan ki­meszelték, a törött bútorokat kijavították, az udvarról ki­téptek minden gazt, a kertet megkapálták, virágokat ültet­tek a bejárati út szélére, szó­val boldog izgalommal fel­készültek. Ádvent idején valami ilyen szent készülődés, boldog vá­rakozás járja át a szívünket! Ilyen boldog várakozásban él az édesanya, aki hosszú út­ról várja haza a gyermekét. A fehér abrosszal megterített, asztalon ott van minden olyan étel, amit a gyerek szeret és amikor kinyílik az ajtó és elérkezik a beteljesedés órája, kibeszélhetetlen boldogsággal fut az édesanya a gyermeke elé, hogy átölelje és megcsó­kolja a várva vártat. Ilyen boldog várakozásban él a vajúdó édesanya! És amikor vége van a szülés minden kínjának és nyomo­rúságának, amikor megérke­zett a beteljesedés boldog pillanata, akkor az édesanya elfelejti a verítéket és a ve­szített vért és örül az újszü­löttnek, akit boldogan csókol meg és örvendezve kiáltja: „Megérkezett az én édes gyer­mekem!” A hit szent feszült­ségével és boldog izgalmával várjuk az Urat és Királyt! Az ádventi fenyőkoszorúk örök zöldje azt példázza, hogy vá­rakozásunk reménysége soha el nem fogy. A koszorú for­mája pedig arra utal, hogy Király érkezik! Különös Király a mi Urunk! Különös Király azért, mert szolgai formában jön! Milyen nagy nap volt az, amikor a római császárok | diadalmenetben vonultak be I Rómába. Lépteiket dárda- j erdők és ficánkoló paripákon i pompázó vitézek kísérték. A j főútvonalak mentén virágok j nyíltak és harciszekerek dü­börgése hangzott messzire! A i nép pedig harsogva kiáltotta: j „Üdv néked császár, dicsősé­ges és győztes triumfátor!“ Milyen nagy rap volt az, amikor Napóleon tartotta egy- egy győztes csata után a be­vonulását! Utána marcona katonák tízezrei száguldtak és a tábornokai élén vonuló császárt a nép ujjongva kö­szöntötte! Ezzel szemben Jézus nem a gazdagok tevéin, vagy pa­ripáin vonult be Jeruzsálem­be, hanem a szegények bar­mán megy alázatosan és szol­gai formát öltve. Különös Király, aki szolgai formában jön! Miért? Mert az elesettekhez, a szegények­hez, a bűnösökhöz, a halál árnyékában levőkhöz érkezik. Hozzánk jön, ezért várjuk őt a hit boldog izgalmával! Azért jön, hogy új kezdetet indítson el! Ez az új kezdet jelenti a hozzá való térést. A hozzá való térés, megtérés jelenti egyben a pénztárcák megtérését, az önigazságunk, az érvényesülési vágyaink és szenvedélyeink megtérését is! A szolgai forma igényli az alázatosságot! Jézus alázatos is volt, egészen .a keresztfáig! A gőg, a büszkeség, a nagy­képűség, a „ki vagyok én” magatartás olyan válaszfal az ember és Jézus között, melyet még ő sem „tud” áttörni! Az alázatosság mellé még bűn­bánatra is szükségünk van. A böjt lila színe bűnbánatra utal. Jézus csak a bűnbánat és alázatosság kapuján át hajlandó hozzánk térni. Mind a kettő az új kezdés funda­mentum köve! Jézus nemcsak egyesekhez jön, hanem jön a gyülekeze­tekhez és az egész világhoz is, hogy a világ minden né­pei számára új kezdetet in­dítson el! Mégpedig úgy, hogy a Jézushoz térésünkkel „nagy- szívű” emberekké váljunk és elindítsuk a szeretet gyakor­lásának harcát az emberek között! A hit boldog izgalmával éljük az ádventet és készü­lünk a Krisztust megtaláló áldott karácsonyra! Mindez azért, lehetséges, mert a sötétségben felragyo­gott az első karácsony titok­zatos éjszakáján Isten szere­tetének fénylő nanja! Fülöp Dezső ÜJ BIBILI AKI ADÁS NÉMETORSZÁGBAN A Német Demokratiku Köztársaságban új bibliakis dás jelent meg. Kiadója berlini Fő-Bibliakiadó válla lat. Az új kiadású Biblia vá lógatott ószövetségi szöveg« tartalmaz s a teljes Üjszövei séget, magyarázatokkal, kí pekkel és térképekkel. A ma gyarázatokat dr. Kurt Zabé a bibliatársulatok főtitkár írta. A könyv 997 oldalas. EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő- D. dr. Vető Lajos Felelős szerkesztő és kiadó: Oádor András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. Vili.. Üllői út 24. Telefon • 142—074 Előfizetési ára egy évre 60,— Ft* fél évre 30,— Ft Csekkszámla: 20412,—vm. Árusítja a Magyar Posta 10 000 példányban nyomatott 592498/2 — Zrínyi Nyomda, Budapest

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents