Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1959-11-22 / 47. szám

mOeml ékeink

EGY 135 ÉVES IFJÚ

A békéscsabai Nagytemplom 135 éves már. November

8-án mégis fiatalosan, üdén köszöntötte 75 méter magas tornyával már messziről az országúton érkezőket. 450 000 Ft költséggel új köntösbe öltöztette hazánk legnagyobb templomát a békéscsabai gyülekezet szeretete. A költségekhez államunk 150 000 Ft adománnyal járult hozzá. Több hónapig tartó tatarozást szünet után, most ismét megnyíltak a hatalmas kapuk. A 4000 férőhelyet biztosító templomot megtöltötte a hálaadó istentiszteletre jövő hívek serege. A külön magyar nyelvű békéscsabai énekeskönyv lehetővé tette, hogy az énekek szlovák és magyar nyelven, de egy dallammal szárnyaljanak az egy Istenhez. Mekis Ádám esperes szlovák nyelven, Káldy Zoltán püspök magyarul hirdette az igét.

Érdemes egy templomért ilyen áldozatot hozni? Miért építjük? Mi célból újítjuk templomainkat? — kérdezte a püspök igehirdetésében. A vasárnap evangéliuma — János 10:23—30. — adta meg rá a feleletet. Azért érdemes, mert templomainkban a mi Urunk Jézus Krisztus osztogatja önmagát juihainak, a reá várakozó híveknek. Ha erre gondolunk, de csakás ekkor, mondhatjuk: érdemes! Máshol is lehet gazdagodni. Sőt kell is gazdagodni. De a templom

az a hely, ahol Jézus Krisztus gazdagságából részesülünk. Ezután Jézus Krisztus adományairól beszélt a püspök.

Első adománya, hogy az övéi hallják az ő szavát. Lehet egy ilyen nagy templomban üldögélni anélkül is, hogy meghallaná az ember a Jó Pásztor néki szóló szavát. Ezért ajándék, mikor a templomban egy lélek észreveszi, hogy Isten most neki szól, az ő bilincseit töri le.

A másik ajándék az, hogy Jézus ismeri az övéit, azokat, akik hisznek benne. Ez a megismerés részéről nem puszta értelmi ismeret.' Azt jelenti, hogy szeret. Az üdvösségig, a keresztig szeret. Szeretete valóságos, megfogható szeretet: felruház, kenyeret, békességet ad. Hallatlan értékűvé teszi a földi életet és végtelen felelősséget ébreszt bennünk iránta. Azért építjük és újítjuk templomainkat, hogv bennük meghirdessük: szeret a Jézus Krisztus.

A Jó Pásztor harmadik ajándéka a legnagyobb: örök életet ad és nem engedi, hogy az övéi közül bárki elvesszen. Az örök élet, az üdvösség, maga Isten, aki Jézusban magát adja nekünk. Az az üdvösség, mikor egy szegény bűnös ember el tudja mondani: ón Istenen! Ezt adja Jézus nekünk templomainkban: I önmagát;

A negyedik ajándékot így fogalmazza meg Jézus: „Senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből.” Nem a magamé vagyok. Istené vagyok. Magáévá tett, megtart, megőriz. Biztonságban vagyok nála.

Mi következik ezekből az ajándékokból? — tette fel a következő kérdést igehirdeté- i sében. Az ige válasza: akik I hisznek a Jó Pásztorban, követik öt, cselekszik Isten akaratát. Ma itt a mi földünkön olyan keresztyén emberekre van szükség, akik cselekszik az Isten akaratát. Nem csak beszélik, hanem élik és cselekszik a Krisztust. Ez kettőt jelent számunkra:

1. Az ő szeretetét megélni. Akik követik Jézust azok úgy élik oda mindenki felé Jézusnak mindig a másik ember javát néző szeretetét, hogy abból a másik számára egyre több jó származik. A ke- resztyénség Magyarországon ma azzal mutatja meg, hogy követi Jézust, ha úgy éli oda az emberekhez az ő szeretetét, hogy abból több kenyér, több ruha, több lakás, több könyv, több iskola, mind nagyobb jólét származik.

2. Jézus Krisztust élni azt jelenti: békét munkálni. Aki a kereszten megbékéltette velünk Istent, aki húsvét hajnalán így köszöntötte tanítványait: Békesség néktek! — a békében gyönyörködik. Szívesebben hallgatja a templomba hívó harangok szavát, mint az emberi életet kioltó ágyúk dörgését.

Legyenek áldottak, akik hallják a Jó Pásztor szavát; legyenek áldottak még inkább, akik követik őt.

— fejezte be Káldy Zoltán püspök igehirdetését.

Ismeretes, hogy a békéscsabai gyülekezet hazánk legnagyobb evangélikus gyülekezete, a nagy-templom pedig legnagyobb evangélikus templomunk. (Méreteiről csak any- nyit, hogy hossza 51 m. szélessége 35 m. Kétemeletes karzata az egész templomon körbefut. Falai oly vastagok, hogy építésekor szekéren tudták felhordani rajta az építési anyagot.) Mégis hiba lenne, ha valami hamis egyházi öntudat jelképévé tennénk a békéscsabai gyülekezetei és templomát. Helyesen mondotta Dedinszky Gyula igazgató lelkész az istentisztelet után tartott díszközgyűlésen, hogy a nagy gyülekezet elsősorban nagyobb felelősséget jelent. A békéscsabai gyülekezet ezt a kisebbek iránti nagyobb felelősségét azzal gyakorolta, hogy mikor saját ügyében fáradozott, akkor is teljesítette

(Folytatás a 3. oldalon)

A Prágai Keresztyén Békekonferencia állandó bizottságának varsói ülése

Mint már közöltük, a Prágai Keresztyén Békekonferencia Állandó Bizottsága november 2—4-én ülésezett Varsóban. Az ülésen részt vett Káldy Zoltán püspök és Dr. Bartha Tibor református püspök is. Többek között jelen voltak: J. Kiivit evangélikus püspök Tallinból, J. Chabada evangélikus püspök Pozsonyból, A. Wantula evangélikus püspök Varsóból, J. Hromád- ka professzor Prágából, E. Fuchs professzor Lipcséből, N. Parijskij professzor Le- ningrádból, W. Schmauch professzor Greifswaldból, H. Vogel professzor Berlinből, J. Iwánd professzor Bonnból, M. Sesan professzor Nagyszeben- ből, S. Zankov professzor Szófiából,, A. Ziak egyetemes felügyelő Pozsonyból, K. Ull- mann Birminghamből, J. Zsit- kov elnök Moszkvából és még mások. Többen voltak jelen a lengyelországi evangélikus egyház lelkészei és esperesei közül. Az ülés a lengyelországi református egyház varsói gyülekezetének dísztermében folyt le.

Az Állandó Bizottság ülésein Dr. Hájek Viktor csehszlovák zsinati esperes elnökölt. A munkát Dr. H. Vogel berlini professzor előadása vezette be. Előadásában arról beszélt, „hogyan nyerünk békességet?” Hosszú és mélyreható előadását 42 pontban foglalta össze. A megadott témát először politikai oldalról világította meg, aztán beszélt az Istentől nyert békességről, majd a keresztyén emberek békét munkáló leikületéről és tetteiről. Előadásának második részében az egyházi-hidegháború kérdéseit taglalta. Először beszélt az egyházi-hidegháború jellegéről és megjelenési formáiról, majd az egyházi-hidegháború gyökeréről és lényegéről, végül az egyházi-hidegháború leküzdéséről. Szólt arról, hogy míg az előző korokban sokszor fel lehetett fogni a háborút erkölcsi szempontból úgy, hogy az az igazságos béke helyreállítását célozza, az atomfegyverek korában arról kell beszélnünk, hogyan tudjuk megszüntetni a háború lehetőségét. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a háború és béke kérdése ma már nem pusztán erkölcsi kérdés, hanem elsősorban „lenni vagy nem lenni” kérdés. Vagyis létkérdés. Természetesen, mi keresztyének — mondotta Vogel professzor — nem beszélhetünk a békéről anélkül, hogy ne beszélnénk arról a békéről, amit Istentől nyerünk.

„Az Istentől kapott békességet csak akkor fogadjuk el igazán, ha engedjük, hogy a békességszerzés lelkülete hatalmába vegyen bennünket és ha Isten békességének birtokában egymással is békességre lépünk.” Az Istentől ígért örök békesség és ebben a békességben való mostani részesedésünk bennünket a földi békéért való felelősségre ébreszt. Nekünk a békét nem csak egyik embernek a másik emberrel való viszonyában kell élnünk, hanem munkálkodnunk kell azért, hogy a népek között is valósuljon ez a béke. Ehhez azonban az kell, hogy mi, akik ezt a békét akarjuk munkálni, magában az egyházon belül is békességben éljünk és űzzünk ki magunk közül minden hidegháborút.

Ez a hidegháború az egyházon belül elsősorban azt jeleníti, hogy rágalmazzuk a más véleményén levőket, mint „ellenfeleket”. Ebben az egyházi- hidegháborúban mindig vannak akik megkísérlik, „hogy kiátkozás és rágalmazás útján megbélyegezzék és kitaszítsák az ellenfelet, mint az igazság ellenségét”. „Minden befelé vagy kifelé folytatott egyházi harc gyökere az a tévhit, amely szerint Isten igazságát birtokba lehet vennünk és rendelkeznünk lehet vele, holott Isten igazsága akar minket kegyelmesen uralma alatt és tulajdonában megtartani. Az az ember, aki úgy véli, hogy Isten igazságát birtokolja, fél birtokának elvesztésétől és minden ve- tély társában az ellenséget gyűlöli. A másik iránti bizalmatlanság, gonosz indítékokkal való gyanúsítás, rágalmazás, kiátkozás és pokolba kár- hoztatás mind az egyházi-hidegháború önigazságot hajszoló gyökeréből hajt ki.

Az egyházi-hidegháború a hidegháború leggyilko- sabb formája, mert ördögi ábrázatát keresztyén álarc mögé igyekszik rejteni. Az egyházi-hidegháború az egyházat, amely Jézus Krisztus teste, belső fertőződésnek (szepszis- nek) teszi ki és az egyház békéltető szolgálatát a világban hitelvesztetté teszi”.

Vogel professzor ezután azt mondotta, hogy az egyházi- hidegháborút minden eszközzel le kell győzni, de ezt csak ott lehet megtenni, ahol Isten békessége győz le minket. Krisztus a kereszten az egyházi-hidegháború átkát is magára vette. A kereszten szerzett békesség lehetetlenné teszi, hogy a keresztből fegyvert kovácsoljunk egymás ellen. Az egyházi-hidegháborút csak úgy győzhetjük le, ha

készek vagyunk saját vétkeinket beismerni és a másokét megbocsátani. Ennek az egyházi-hidegháborúnak a leküzdése felszabadítja igazán az egyházat a világ felé folytatandó békeszolgálatra.

Ugyancsak nagyon jelentős előadást tartott J. Hromádka dékán is. Előadásában elemezte a nemzetközi helyzetet. Meggyőződése szerint az 1959- es esztendő általános béke- offenzíva éve volt. Hruscsov miniszterelnök amerikai látogatása igen nagy esemény volt. Ugyancsak általa az ENSZ-ben beterjesztett leszerelési javaslat nagy lépés volt az enyhülés útján. Az egyházak is tettek jó szolgálatot a békéért. Pl. az amerikai egyházak nemzeti tanácsa 100 tagú küldöttséggel kereste fel Eisenhower elnököt Hruscsov látogatása előtt. Kérték az elnököt,, hogy fogadja el a Szovjetunió által nyújtott békejobbot. Az nyilvánvaló, hogy még nincs minden rendben a béke frontján. Ezért meg kell tennie az egyházaknak mindent a béke állandósítására. Ezt a célt szolgálja a Prágai Keresztyén Béke- konferencia is. Ugyancsak ezt a' célt szolgálja az a törekvésünk, hogy egy Keresztyén Világ-béke Konferenciát tartusunk 1961-ben;

Vogel és Hromádka professzorok előadása után az ülésen általános vita volt, melyen Dr. Bartha Tibor püspök fejtette- ki a magyarországi protestáns egyházak álláspontját. Az általános vita után Dr. Hromádka dékán és Bartha Tibor püspök vezetésével két bizottság alakult, az egyik a hidegháború kérdéseivel foglalkozott, a másik a Prágai Keresztyén Békekonferencia harmadik prágai ülésének és a Keresztyén Világbéke gyűlés előkészítésének megszervezésével foglalkozott. Káldy Zoltán püspök az egyházi-hidegháború kérdésével foglalkozó bizottság munkájában vett részt.Abban a reménységben Jöttünk haza Varsóból, hogy á Prágai Keresztyén Békekonferencia Állandó Bizottságának ülése igen hasznos volt és több ponton előreléphettünk abban a munkában; amelyet Isten reánk bízott; Magyarországi protestáns egyházaink kiküldöttei újra és újra hangot adtak annak; hogy protestáns egyházaink lelkészeiben és gyülekezeteiben nagy a vágy a tekintetben. hogy az egész világon megszilárduljon a béke és a különböző nemzetek boldogan éljenek egymás mellett. Hisz- szük, hogy az Állandó Bizottság varsói ülésének munkája „nem volt hiábavaló az Úrban”. Káldy Zoltán

3C&mnk tmqij (eme fői

Az egyházi esztendő utolsó vasárnapjához érkeztünk. Isten kegyelméből hordozott, vezetett, megpróbált, megáldott bennünket. Hálaadással kell megköszönnünk ezt a múU tat és benne az életet.

Az utolsó vasárnapot világszerte az „örökkévalóság vasárnapjá”-nak nevezik, az evangélium egyházaiban. Az Ige szól az utolsó ítéletről, amely az emberi életet Jézus bíráskodása szerint megméri. így tanuljuk a Szentírásból és ez keresztyén hitünk tartalma, ereje, vigasztalása is. A mennyei szent jövő és a bűnös földi élet között van összefüggés. Az örökkévalóság rásugároz mostani életünkre is. Életünk egész területére, sőt — a temetőkre is.

•

Minden városnak van temetője. Vannak bennük horpadt sírok és mauzóleumok is. De most nem azokra a temetőkre gondolunk, amelyek szükségszerűen hozzátartoznak életünkhöz, hanem azokra, amelyek keletkezése természetellenes, amelyekben nem azért földeltek el apákat, anyákat, •öregeket es gyermekeket, mert egyéni baj, betegség, szerencsétlenség zárta le szemüket.

Temetőkre gondolunk, amelyek a történelemben az emberi gonoszság, tudatos, kiszámított állatiasság, a tömeggyilkosság jelkepei

lettek. Buchenwald, Mauthausen, Lidice, Cowentry, Oradour, Hirosima és a többi temető és tömegsír áll előttünk. Korunk nagy temetői! Ezek a temetők milliókat nyeltek el, akiknek volt még reménységük, erejük, akaratuk, hitük az élethez s akiknek mégis ott kellett hagyniok otthonukat, földjüket, üzletüket, irodájukat, templomukat, sokszor még hazájukat is, pedig életük oda kapcsolódott. *

Vannak más temetők is. Akiknek halála az említett temetőkhöz kapcsolódik, azok csak egy részét képezik a többi milliónak. Oroszok Sztálingrádban, németek Drezdában vagy Münchenben, magyarok Budapesten, angolok Londonban, jugoszlávok Belgrádban, lengyelek Varsóban, franciák Lyonban, norvégok Narvikban, japánok Nagasakiban... így lehetne folytatni a sort... hányán estek áldozatul egy elröppent golyónak, egy mély- reszálló repülőgépnek, ágyúnak, rakétának és atombombának? Pedig ezek a zsidók és keresztyének, gazdagok és éhesek, hívők és közömbösek, barátok és ellenfelek, ezek másképpen rendezték volna be életüket, ha nem jön közbe a történelmi tragédia, az őrültségek őrültsége, a gyözelemreszomjas vereség, a technika, a tudomány, a szervezés halálos csodája, a — második világháború, amelynek előzményei és következményei korunk nagy temetői. Ezek az emberek 'annakelőtte még bankba tették a pénzüket, kiszámították, hogy havonta hány pengőt, hány márkát, hány rubelt, hány zlotyt, hány shillinget, mennyi koronát kell félretenni, hogy megvehessek a télikabátot és a gyerekkocsit, a kis gyumo'esost és a kelengyét, a családi házat és az új üzletberendezést. Ók az életre készültek fel, munkájukkal, szorgalmukkal,

adójukkal és adományaikkal akarták építeni a hazát, a civilizációt, az irodalmat, a művészetet, a családi és a gyülekezeti- életet, de... >

De ... elindult a gépezet, behívtak öreget és fiatalt, leányt és asszonyt, koppantak a bakancsok ... és nőttek, nőttek a temetők... korunk nagy temetői...

*

Most már mindenütt hatalmas emlékművek állanak, rajtuk nemzetek, népek nevei. De vajon ezek eléggé kiáltanak-e? Az emberiség nagy része nem járt ott, nem látta a halomba hordott gyermekcipőket és nők kitépett, levágott hajának kilóit, nem ismeri a szörnyűség fényképeit és az emlékezők emlékei is lassan elhalványodnak. Az emberiség nagy része felejteni akar, mindent elfelejteni s ezért a hófödte hegyek és mély- vizű tavak felé fordul. Oh, jaj, milyen sokan nem tudják, vagy nem akarják tudni, hogy fejük felett és hátuk mögött, nélkülük és kárukra milyen sokan tépelödnek és számolnak lelkesedéssel is, ridegen is, és ezeket a békésen élniakarókat nem tekintik másnak, mint számoknak, súlyoknak, energiának, sőt tölteléknek. Ezért kell időnként és állandóan felrántani a függönyt, amely eltakarja a kulisszákat, fel kell tépni fájdalmas sebeket, kínozni a nyugalomban ülőket, hogy ne felejtsenek, ne álmodozzanak, hogy ébredjenek és sírjanak, kiáltsanak, vitatkozzanak, küzdjenek, szeressenek és imádkozzanak addig, amíg van időnk és megakadályozhatjuk e temetők terjedését.

*

AZ EGYHÁZ IS LEGYEN ÉLŐ LELKIISMERET. Nem ismerheti el korunk nagy

temetőinek jogosságát. Fel kell ismerje azt a bűnt, amikor az ember Isten hatalmával akar ítélkezni élők és meg nem születettek felett. Nincs olyan nemzett vagy nemzetközi jog, olyan világnézet vagy elmélet, amely igazolhatná emberek, csoportok tudatos kiirtását, mert az élethez mindenkinek joga van. Ezt a humanitás nevében is elmondhatjuk.

HITÜNK ÉS SZERETETÜNK pedig — Isten Igéje aiapján — azt diktálja, hogy mint keresztyének, Isten nevében, a földi élet és az örökkévalóság nevében kell prédikáljunk korunk tervezett új temetői ellen. Azért köszöntünk minden gondolatot és tervet, tárgyalást, alkotást, személyes barátkozást, bizonyságtevést és imádságot, amely enne!: érdekében áll. Látunk is eredményedet éppen napjainkban. Keserves küzdelmek, sokszor évekig tartó feszültségek után következnek csgk az eredmények csigalépései, de ez emberiség mégis csak előbbre megy az élet és béke reménységében.

Ezt pedig éppen most kell elmondanunk, az „örökkévalóság vasárnap"-ján. Mi a hit szemével innen az örökkévalóság felé tekintünk abban a bizonyosságban, hogy szavainkról és cselekedeteinkről, némaságunkról és mulasztásainkról el kell számolnunk.

Másrészt az örökkévalóság felől a szeretet szemével nézzük a földi életet, Isten terem- tettségét, tudván, hogy szeretetünkkel egymásnak tartozunk, a gyülelcezet tagjainak és a felebarátoknak egyformán. Aki helyesen hiszi a Szentírás szerint az örökkévalóságot, az helyesen érti, értékeli és védi a földi életet is.

Mi keresztyének — korunk nagy temetői helyett — korunk nagy élet-földje. ígéret- földje után vágyakozunk, amelyen igazság, békesség és öröm uralkodik.

Várady Lajos