Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1959-11-15 / 46. szám
KP. BÉRM. BP, n. XXIV. ÉVFOLYAM, 46. SZÁM 1959. NOVEMBER 15. ÁRA: 1,40 FORINT Reményteljes, szebb élet felé ISTEN ÜDVÖSSÉGTERVÉNEK hatalmas ténye a reformáció. Ezernyi ezer folydogáló erecskét duzzasztott néhány emberöltőn át viharos folyammá, tengert keresve, hogy végül mindent elsöprő erejével harsogja az újat: Isten egyházának meg kell tisztulnia! A reformáció a XVI. század európai emberének lelkesedése, újjongása, hite és reménysége az újban. Isten kegyelmi ajándéka, hogy egy évszázadon keresztül készítette elő a talajt a jó mag befogadására és szinte egyetemes vágy, törekvés, akarat kapott szárnyakat a reformáció gondolatában: az egyháznak újjá kell születnie! Mint a sokáig lefojtott gőz az öreg kazánban, úgy feszültek az erők, hogy végül pillanatok alatt szétvesse egy egész elavult korszak kereteit. Sok úttörő máglyája, a középkori egyház visszahúzó, babonás szokása és hite hevítette fel a kazánt, de a kirobbanó erőt többé visszatartani nem lehetett. Ritka történelmi pillanatnak lehetett tanúja az európai ember, a reformációban megszületett a megújult egyház és az újkor. A SZELLEMI FELSZABADULÁS nagy mozgalma előzte meg jövetelét és szegődött hozzá kísérőtársul; az igazabb, őszintébb élet akarata volt a végső cél. A kétely, a kritika, a tiltakozás vált lelkes harcosává és győzelme a századok során a tü- relmesség, igazság és haladás lett. A gondolat és tudomány régi korlátái összeomlottak. Az új szellem harcra hívta a régit, a hagyományost; megszégyenítette és lenézte visszaéléseit, babonáit. A lelkesedés, az újjongás, a hit, a reménység diadalt ült az elavult, korhadt régin. Döntő fölénye egyetemességében rejlett. A világosság harcosait nem sajátította ki egyetlen egy ország sem. Luther német, Zwingld svájci, Erasmus holland volt <és ki tudná mindet felsorolni!), a döntő pillanatban egyszerre és lelkesen álltak az új ügy mellé és lettek az egész emberiség közkincsévé. MIBEN HOZOTT ÚJAT és jobbat a reformáció? Először is megtisztította az egyházat a középkorban rárakódott sallangoktól, hamis tanításoktól, babonától, sötétségtől. Hitet munkált tiszta tanítással, amelynek alapja a Jézus Krisztusban adott kegyelem, bűnbocsánat úgy, ahogy az a Szentírásban nyert kinyilatkoztatást. Ennek következtében az újkor embere ebben az egyszerű formában mindig megtalálta lelke egyensúlyát és helyét az egyházban, valamint az őt körülvevő világban. Igazi protestáns hivő ember nem került konfliktusba a rohamosan fejlődő századok során. DE A REFORMÁCIÓ MUNKÁJA, lendülete felmérhetetlen szolgálatot tett az egyetemes haladás, szellemi fellendülés területén is. A római egyháznak és rituálénak esztétikai szépségével szemben két nagy és népszerű vonzóerőt hozott. Az egyik a gyülekezeti ének gyönyörűsége, a ■tnásik a tanulatlanok számára is érthető nyelven végzett istentisztelet. Abban az igyekezetben, hogy az egyszerű emberhez hozzáférkőzzék, nem volt semmi szükségszerű közönségesség. A zene igen magasztos és egyre művészibb fokra, a nyelv pedig fenséges színvonalra emelkedett. Luther bibliája mesterműve a prózaírásnak. Csodálatos írói tehetsége majd olyan fontos része szellemi fegyverzetének, mint hite, tudása és lelkiereje. A német nyelv megteremtője lett, de a reformáció minden harcosa saját hazájában a nemzeti nyelv zamatát kóstoltatta meg a tömegekkel. A nemzeti nyelv igazi kibontakozásáról Európában tulajdonképpen csak a reformációtól kezdve szólhatunk. Róma. Európa trónja volt. Ledöntése elindította az újkor népeiben a nemzeti szellem kialakulását. A reformáció összhangba került a fejlődő nemzeti érzéssel, megvetette alapját szellemileg, kulturálisan, hogy azután a XIX. században teljesedésre juttassa. A VILÁG ELŐTT a mi ügyünk, a protestantizmus ügye nem kis dolog. Amióta az az Ágoston-rendi szerzetes 95 tételét kiszögezte a wittenbergi vártemplom kapujára, és az újkor lelkesedése, a világosság harcosai elkísérték a viharos vizekre kihajózott reformátort, lehet úgy tekinteni az egyházra, mint amely képes megharcolni és hordozni az újat a népek között. Nem húzott gyáván vissza, hanem bátran előre biztatott. Nem ragaszkodott az elavult régihez, hanem szolgálta a jobbat. A kinyilatkoztatás alapján kockázatos jövője vitte az emberiséget és utat mutatott az igazságos, remény- teljes szebb élet felé. R. P. Aforizmák „A port valakinek a kabátjáról nem verheted le piszkos kézzel.“ „Ha lelkünk legmélyén még nem vagyunk bizonyosak, hogy Isten munkája számára merőben alkalmatlanok vagyunk, akkor merőben alkalmatlanok vagyunk az Isten munkája számára.“ „Akik kételkednek Istenben, vagy kétségek martalékává lettek őelőtte, azok többnyire sokkal közelebb vannak őhozzá, mint akik igen bizonyosak őfelőle." „Csak az szólhat Istenről, akit megérintett az ő Lelkének szele. Szellemeskedni az Istenről tiszteletlenség.“ „Saját igazságodra hagyatkozol? A kegyelmet elhagytad." „A beszédünktől túl sokat várunk; az imádkozásunktól túl keveset,* „Kegyességünkkel alapjában véve a személyes jóllétünket keressük többnyire. Másokért szenvedni: ez olyan messze van tőlünk, mint mi az evangéliumtól.“ „Légyen, mint Isten akarja." Ezt mondani csak akkor volna szabad, amikor bizonyosak vagyunk, hogy így Isten akarata lesz meg. „Hogy mennyi terhet tudsz elhordozni, az csak a teher alatt válik el.“ „Tudod te, ó keresztyén, mekkora hatalom adatott néked? Áldanod szabad! És akit megáldasz, áldott az, ha ő maga nem tud is róla.“ „Senkit sem ismerünk any- nyira rosszul, mint magunkat.“ „A kerítés a lopást nem teszi lehetetlenné, azt azonban megmutatja: ki a tolvaj, így áll a dolog Isten parancsolataival is.“ Luther gyülekezetépítő munkája Luther reformátori műve nem elvont teológiai harc volt. Isten egyháztisztító eszközként úgy használta fel Luthert, hogy az egyházi élet alapját, a gyülekezeteket táplálja az újonnan felfedezett evangéliummal. Ennek néhány alapvonásáról lesz a kó- vetkezőkbén szó. A bibliafordító A nép nyelvén megszólaló ige, a nép nyelvére lefordított szentírás, a nép nyelvén tartott istentisztelet — szükségképpeni követelményei a reformációnak, amely . minél szélesebb mértékben akarta közkinccsé tenni az Isten igéjét. 1521-ben fogott Luther az Újszövetség fordításához. Amsdorf barátjához azt írja a bibliafordításról: „Nekünk jobb fordítást kell híveink kezébe adnunk, mint amilyen a latin fordítás. Nagy dolog ez a munka, megérdemli, hogy mindnyájan dolgozzunk rajta, mert közös ügy az és a közjót segíti.“ Luther előtt nemcsak a latin szöveg, hanem a héber és görög szöveg állott, mert ezeken a nyelveken írtak a próféták és az apostolok. A biblia szavát egészen a nép nyelvén akarta megszólaltatni, s ehhez — amint maga mondja —, nem elég az idegen szavakat egyszerűen lefordítani, hanem szüjkséges a népet, „az anyát a házban, a gyermeket az utcán, az egyszerű embert a vásártéren megkérdezni, s ellesni szájáról a beszédet, mert úgy értik meg aztán, hogy az ember az ő nyelvükön beszél.“ 1522 szeptemberében jelent meg Luther Űjszövetség-fordítása, amelynek első 3000 példányát rövid időn belül szétkapkodták. Ezalatt az Ó- szövetség fordítása is készülőben volt. Ehhez a munkához azonban igénybe vette barátainak segítségét. Az egész Biblia lefordításával 1534-ben lettek készen. Luther bibliafordításával páratlan kincs birtokába jutott a német nép. Olyan elevenen és hűen szólaltatta meg az igét, mintha a próféták és apostolok is németül szóltak volna annak idején. Az igehirdető Luther bátor reformátori a népet semmibevevő középkori szemléletből. Elég itt utalni Luther nép nyelvére lefordított Bibliájára, nép nyelvén hangzó igehirdetésére, hatalmas irodalmi munkásságára, egyházi énekköltészetére. Mindebben az az alapgondolat vezette Luthert, hogy ha mi igét'akarunk hirdetni, nekünk is tekintettel kell lennünk az emberekre, akikhez szólunk. Ebben is eligazít minket a Biblia. Jézus Krisztus minden alkalommal számol a hallgatóságával, isteni szíve egész szeretetével fordul a nép felé, „hirdetvén az Isten országának evangéliumát és gyógyítva a nép között minden betegséget és minden erőtelenséget“ (Mt. 4, 23.). Hiszen Isten nem önmagáért adta igéjét az embereknek, hanem csakis érettük. Luther szerint Isten mindent tisztára érettünk teremtett. Ugyanígy adatott oda érettünk Jézus Krisztus. Az igehirdetésnek nincsen nagyobb feladata, mint az, hogy ezt az ajándékot érthető és befogadható formában vigye az emberhez. „A legjobb prédikátorok azok, akik a népet a legegyszerűbb módon, minden bölcselkedés nélkül tanítják, amint Krisztus is így tanított, amikor példabeszédeket mondott“ — írja Luther. Ö nem a .tudósoknak akart prédikálni, hanem a templomajtóban álló egyszerű embernek. A vallástanító A Kis Kátét azért írta meg Luther Márton, mert egy iskolai látogatásakor észrevette, hogy a tanulók nagyon elmaradtak a keresztyén hit ismeretében és a keresztyén élet gyakorlásában. Segíteni akart a bajon. Ezért a Tíz- parancsolatot, a Miatyánkot, az Apostoli Hitvallást, a ke- resztséget és az úrvacsorát alapos magyarázatokkal látta el. Mindezt egy könyvecskébe foglalta össze. A könyvecske a Kis Káté. Aki ezt elolvassa, különösen pedig, ha jól meg is tanulja, röviden, de nagyon alaposan megismeri egyházunk tanítását és az evangélikus keresztyénség hitét. Nagy áldása tehát a Kis Káténak, hogy minden idők i és minden népek számára megőrizte a reformáció eredeti tanítását. Luther nemcsak azt írja meg a Kis Kátéban, hogy mit higgyünk. Megírja azt is, hogyan éljünk. Elmondja, hogy reggel, felkeltünkkor, étkezés előtt és után, este lefekvés előtt hogyan forduljunk Istenhez. Megtanít a vett jókért való hálaadásra és Isten segítségének kérésére. Így, aki a Kis Kátét jól ismeri Isten Lelkének segítségével gyakorolni is tudja a keresztyén életet. Az énekszerző Luther nem vágyott költői babérokra. Könnyen verselt, de 40 éves koráig, csak egy- kétsoros közmondássá vált versek származnak tőle. Egy megrendítő eset adja kezébe a tollat. 40 éves, amikor 1523-ban Brüsszelben két rendtársát máglyán megégetik, mert a reformációhoz csatlakoztak. Ebből az alkalomból írta első énekét. Dallamot is szerzett a szöveghez a német parasztballadák modorában. A dallam első ütemei a trombita zengésére emlékeztetnek — akár csak az Erős várunknál. Hamarosan megszületett a következő éneke is, a „Jer, örvendjünk, keresztyének“. Ez a legszemélyesebb hangú éneke, mégis olyan tárgyilagos, mint Pál a Római levél 7. részében. Az első két ének létrejötte után új irányt vesz Luther énekköltészete. A gyülekezet felé fordul. Átdolgozta a 130. zsoltárt, dallamot is szerzett hozzá és elküldte barátjának, Spalatinnak, azzal a kéréssel, hogy kövesse példáját, írjon új egyházi énekeket. Így keletkezett a „Bűnösök hozzád kiáltunk ... “ kezdetű éneke. Nevezetesebb énekei: Jöjj, népek Megváltója ..;, Jézus Krisztus dicsértessél.:., Krisztus feltámadott..., Jer, kérjük Isten áldott Szentlel- két..:, Hiszünk mi egy Istenben ... stb. Nem tudjuk, milyen alkalomból írta leghíresebb énekét, az „Erős várunk“-at. Valószínű, nagy külső és belső harcai korában. 1529-ben II. Szolimán szultán Bécs közelébe jut el. Az egész Nyugat remeg. Ekkor szerzi a következő éneket: „Adj békességet kegyesen, amíg e földön élünk. Ha elhagysz minket, nem leszen, kiben bízzunk, reméljünk. Mert Te vagy az igaz Isten.“ Ismert karácsonyi dala: Mennyből jövök most hozzátok ... összesen 37 éneket írt Luther. Ezek közül négy teljesen önálló, a többit pedig bibliai minták, középkori latin énekek és német népénekek nyomán készítette. Énekköltészete is azt mutatja, hogy a múlt evangéliumi értékű hagyományaitól nem szakadt el. Luther nemcsak szövegszerző, hanem dallamköltő is volt. Később muzsikusok is foglalkoztak Luther dallamaival, mindenekelőtt Bach János Sebestyén, de Brahms és Reger is. Luther kortársa, Sachs, nürnbergi költő „wittenbergi fülemilének“ nevezte Luthert. A reformáció megfordította a középkori értékelést: nem a pápák és a főpapok felé fordult, hanem a gyülekezetek és az egyszerű hívők felé. Luther gyülekezetépítő munkájának ajándékai ezért élnek ma is gyülekezeteink és híveink életében; Dr. Ottlyk Ernő cselekedete volt hogy kilépett ÜÜOS« Élet és felelősség Az életben gyakran készülünk emberekkel való találkozásokra, azonban készülés és készülés között nagy különbség van. Milyen különös az édesanya készülése, amikor hosszú évek óta nem látott gyermekét várja, s milyen más a szerelmes ember készülődése, amikor a szíve választottjával való találkozásra vár. Van az életben ilyen boldog készülődés, de mennyire másképpen készül az ember akkor, amikor olyannal kell találkoznia, aki felelősségre vonja mulasztásáért, hibájáért, bűnéért. Ilyenkor boldogság helyett remegés tölti el az ember szívét. Sokszor nagyon is sokáig szoktunk készülődni emberekkel való találkozásokra, de vajon szoktunk-e készülni az Istennel való találkozás alkalmaira vasárnaponként és szoktunk-e készülődni az utolsó nagy találkozásra, amikor Isten színe elé kell állnunk? Az emberi élet a készülés ideje. Isten atyai szívétől indultunk el földi pályánkra, ,s útunk nem végződhet másutt, mint Isten színe előtt. Ezért hívja fel Jézus Krisztus a figyelmünket erre az utolsó találkozásra, amikor igéje által elmondja: Van ítélet! — De sokszor élünk úgy, mi keresztyének, hogy erről megfeledkezünk, Jézus Krisztus hasonlata tudomásunkra hozza, hogy az ítéletet nem kerülhetjük el. De értésünkre adja azt is, hogy az ítéletben életünk egész idejével el kell számolnunk az Ür színe előtt. Isten megítéli a Vele való kapcsolatunkat. Úgy kell ezt értenünk, hogy keresztyén életünk nem folyhat másképpen, mint állandó „vigyázz- állás"-ban. Ha dolgozunk, a munkánkkal tartozunk felelősséggel Istennek, ha pihenünk, a pihenés idejével tartozunk számadással, A „vigyázz-állás" azt jelenti, hogy életünk minden percében figyelnünk kell Istenre, Aki állandóan szól, s kész arra, hogy kézen fogva vezessen minket. De a „vigyázz-állás” azt is jelenti, hogy életünk minden percében az imádság hangjaival kell válaszolnunk Isten szavára. Az eltékozolt drága percek olykor majd vádolni fognak minket Isten előtt! Isten megítéli az emberekkel való kapcsolatunkat is. Az ítéletben nemcsak az derül ki, hogy ki voltam, hanem az is, hogy milyen voltam. S földi életünk idején ezen van a hangsúly: Milyen vagyok az emberekkel? Vajon tudjuk-e, hogy az életünk a szeretetnek drága alkalma és lehetősége, hiszen Isten azért küldött minket a világba, hogy a Tőle kapott szere- tetet továbbsugározzuk az emberek felé. Készüljünk az Istennel való ! találkozásra úgy, hogy szüntelenül keressük a Vele való i találkozás alkalmait és szün- j telenül sugározzuk az Istentől I kapott szeretetet az emberek 'felé. Harkányi László
