Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1959-11-08 / 45. szám
„Jó és helyes dolog, ha az ínség gyökeréig hatolunk“ A NÉMETORSZÁGI Evan- géikus Egyházak Tanácsa (D. dr. Dibelius püspök aláírásával) és a németországi Evangéliumi Szabadegyházak (dr. Friedrich Wunderlich püspök aláírásával) „Kenyeret a világnak“ c. közös felhívással fordult a németországi evangéliumi keresz- tyénséghez. >, Emberek kenyérre éheznek!! A 2,85 milliárd földlakó 56 százaléka elégtelenül táplálkozik. 20 százaléka, — mintegy 575 millió ember! — az éhhalál szélén tengeti életét. Több millió ember hal meg évente élelmiszerhiány miatt. És csak az emberiség 24 százaléka — ezek lényegében a fehérbőrű emberek — rendelkezik elegendő élelemmel ... Aki ezek felett napirendre akar térni — vétke- zík!“ — mondja többek között a felhívás. A TOVÁBBIAKBAN azt olvassuk, hogy a mai német generáció megtanulta, mit jelent az éhezés. „Képek rajzolódnak elénk az első világháború utáni évekből, sajátos, keserű tapasztalatok elevenednek fel.“ Akkor más népek és azok egyházai segítették őket, most a német evangéliomi keresztyéneken az áldozatvállalás sora. „Jó és helyes dolog, ha a széles világra kiterjedő ínségnek a gyökereit keressük meg, hogy egész horderejében felmérhessük azt. Emellett újra teljes megrendüléssel kell rádöbbennünk a fehér emberek múltbeli bűneire. De éppen ezek ébresszék fel bennünk a fokozott felelősséget az éhező és otthontalan emberekért ma és holnap is.“ A felhívás kéri, hogy a németországi evangéliumi keresztyének, keleten és nyugaton is, ádvent és karácsony heteiben hozzanak komoly áldozatokat, gyűjtsék össze adományaikat: fisten igényli a segítséget sok embertársatok számára! Nem imádkoz- hatjátok meggondolatlanul a Miatyánkban: A mi mindennapi kenyerünket add meg minékünk ma...!“ — fejeződik be a felhívás. A „Kenyeret a világnak“ felhívás bizonyára arra indítja sók egysábrű ember szívét, hogy még a kevésből is juttasson valamit. Mert „aki megtanulta, mi az éhezés“, nem megy el érzéketlenül embertársai ínsége mellett. De! (És ezt a .,de“-t ne vegye senki „ünneprontásnak“ ) De a legsikerültebb ínségakció és a legáldozatosabb könyörület is, ebben az esetben nem csepp-e csak a tengerbe? ÁLLJANAK ELÉNK még- egyszer a felhívás számadatai: az emberiség 56 százaléka elégtelenül táplálkozik, 575 millió ember az éhhalá! peremén, több millió pedig minden évben éhenhal! A legnagyobb, az egész világra kiterjedő és az egész világot megmozgató (valójában csak 24 százalék mozgatható meg, hiszen a másik 76 százalék rászoruló) segélyakcióból is hányán és hányszor lakhatnak jól?! Tudhat-e 24 százalék hathatósan és állandóan („ma és holnap“) megsegíteni 76 százalékot? Segélyakcióval semmiképpen! Sőt még segélyakciókkal sem! Segélyakcióknak lehet helye pillanatnyi, múló megpróbáltatások esetében: árvíz, földrengés, tűzvész, tornádó stb. Persze ez nem jelentheti semmiképpen azt, hogy máskor, pédául fenti formában is, a keresztyén felelősség ne siessen az ínségben szenvedő, az éhező embertársak segítségére. Csakhogy ez a minimum! (Nem szolgálhat a „megtettem a magamét“ hamis, önáltató megnyugtatásra.) A keresztyének felelőssége az ínségben szenvedő emberért és világért ennél jóval több. A keresztyén felebaráti szeretet nem elégedhet meg „első segély-nyújtással”, nem elégedhet meg tüneti kezeléssel. Az éhséget nem csillapítani kell, hanem az éh- éég okát kell megszüntetni! és helyes dologi ha megkeressük az ínség gyökereit!“ Tüneti kezelés helyett gyökeres orvoslást! Csak az ún. NATO-országok évi 60 milliárd dollárt költenek fegyverkezésre. Ez és az az ösz- szeg, amit a többi — nem NATO — ország erre a célra fordít, nem jelenthetne-e pl. hatékonyabb megsegítést a világ „elmaradott“ (igazában: elmarasztott) országai és népei számára minden, még oly jól megszervezett és támogatott könyörakciónál? (Vajon csak Nyugat-Német- országban mekkora összeg szabadulhatna fel egy ilyen „akcióra“?) JÓL MONDJA A FELHÍVÁS: „a fehér népeknek teljes megrendüléssel kell rádöbbenniük“ mindarra, ami a múltban és a múltból terheli őket. Bizonyára gondol itt mindarra a bűnre, amely a gyarmatosítások idejéből és módszerei miatt vádolja elkövetőit (talán a gyarmatosítással összekötött misz- sziók, illetve a missziókkal összekötött gyarmatosítások bűnére is gondol). Lehet, hogy gondol a fehér (keresztyén) ember azóta is elkövetett sok bűnére az emberiség ellen — egészen az első világháborúig, hiszen említi is az első világháborút követő évek nyomorúságát. De nem említi a második világháborút, annak és az azt követő évek nyomorúságát és bűneit. Pedig, ha a bajok gyökereit keressük, akkor „teljes megrendüléssel rá keli döbbennünk“ nemcsak a távoli, de a közelmúlt, sőt a jelen bűneire is! Nyugat-Né- metországban, Nyugat-Berlin- ben is, ahol a felhívást megszövegezték. Ezek a bűnök ma — a könny, vér és háborúk árán is a gyarmatokhoz ragaszkodás (pl. Algéria) mellett — a hidegháború és a fegyverkezési hajsza. (Ezekben annak idején Hitler, ma pedig az Adenauer-politika nem jelentéktelen szerepet játszik.) Idején való lenne egy felhívás nemcsak az egyszerű emberekhez, hanem azokhoz is, akik sem az első, sem a második világháború alatt és az azt követő években nem „tanulták meg, hogy mi az éhezés“. A fegyvergyárosokhoz, a háborús politikusokhoz. Minden keresztyén jóakarat és irgalmas áldozat milyen groteszkké válhat, ha amikor az Ínségben szenvedők megsegítésére anyagi áldozatot hozunk, ugyanakkor újabb milliók nyomorba taszítására is odaadjuk a pénzünket, minél tökéletesebb és raffináltabb tömegpusztító fegyverek kikísérletezésére és előállítására. AZ ÍNSÉGBEN SZENVEDŐK helyzetének pillanatnyi könnyítésére jó eszköz lehet a keresztyén felelősséggel megszervezett segélyakció, de gyökeres gyógyításhoz — az ínség okainak megszüntetéséhez több kell: a hidegháború megszüntetése, a nukleáris kísérletek és fegyverek gyártásának végleges abbahagyása, ill. minden fegyverzet megsemmisítése; — egyszóval: a teljes és hatékonyan ellenőrzött leszerelés. Az így felszabaduló hatalmas összegek megfelelő hányadát kellene arra fordítani, hogy a ma még éhező száz- és százmilliók ne pillanatnyi éhség- csillapító segélyt kapjanak, hanem olyan életkörülményeket teremthessenek maguknak, hogy a maguk földjének gyümölcseiből, a maguk gyárainak termékeiből emberhez méltó életet élhessenek. Ezért a gyökerekig ható megoldásért küzdeni szép, emberi és igazán keresztvéni feladat! Sz. Tények 1000 újszülött gyermekből egy éven belül Svédországban meghal 20, Angliában 31, Bolíviában (Délamerika) 230, Afrikában 350, Brazíliában némely városban 450. — Indiában a lakosság fele csak a 30. életévét éri el, s csak egy- harmada a 50. életévet. Afrika némely vidékén a lakosság fele csak a 15. életévet éri el. Afrika egy részében a gyermekek 23 százaléka életének első heteiben meghal. — Nyugatafrikában vannak vidékek, ahol az emberek csak minden másodnap esznek. India 400 millió lakosából csak a fele lakik jól naponta egyszer. — A földön kereken 8—10 millió leprás beteg él. Legtöbben Indiában, és Afrikában és a Déli Tengeri szigeteken. Rendszeres kezelésben közülük legfeljebb 400 000 részesül. Évente 5 millió ember hal meg tuberkulózisban. Ázsia sok országában a legsúlyosabb népbetegség a mocsárul Fej ér‘Komáromi Egyházmegye esperesiktató közgyűlése ODATUL A lég üres kolompja A rémület se roppant — mély döndülésű, tompa fölöttem, vén toronyban hangon kiáltja szét a csönd mindegyre búg az ólomsúlyú csöndet — — a hangot százszorosra hullámaiba görget megöblösítve hozza a létentúli lét. az ár, győztes hahót! Tengerfenék! mélyben Múltam, jövőm nem érzem, síklom: üvegvízében időben, sűrű térben sodor a nagy folyó. az ősi pont megállt. Meghaltam? Nem születtem? Villamos ráják lelke búcsú zeng sejtjeimben, járja körül figyelve vagy nagy találkozó? a születő halált. Elnyúlok a fövenyben, fény s árny cikázva rebben és egymásból kilép. Az örök pillanatban fölér a szintre lassan számból a buborék. Vidor Miklós láz. 300 millióra becsülhető a megbetegedések száma s évente 3 millióra a halálos áldozatoké. — Európában és Amerikában átlag 1000 emberre esik egy orvos, Dél- Ázsiában minden 4900-ra, Afrikában minden 9100-ra. — Az emberiség egyharmada rendelkezik a világ jövedelmének 85 százalékával, másik egyharmada 10 százalékával s harmadik harmada 5 százalékával. — 1929-ben az Egyesült Államokban gabonával fűtötték a vonatokat, hogy ne kelljen a termést „áron alul” eladni. Mg ismét ott tartanak, hogy a farmerek államsegélyben részesülnek parlagonhagyott földjük ellenében — s 1958- ban Brazíliában ismét tonnaszámra égették el a kávét. — E tények magukban beszélnek. Az atomfegyverkezésre költött összegek kis részével jelentősen lehetne segíteni az emberiség égető kérdéseinek megoldásúi ha n_ Selmeczi János tatabányai lelkészt október 22-én iktatta be esperesi tisztségébe a Fejér-Komáromi Evangélikus Egyházmegye Tatabányán tartott rendkívüli közgyűlése. Magyarországi evangélikus egyházunknak ő a legfiatalabb esperese. Az egyházmegye gyülekezetei teljes egyhangúsággal választották esperesükké a 36 éves lelkészt. Úrvacsora vétel után, melyet Ka jós János espereshelyettes szolgáltatott ki, Szabó József ny. püspök, északi egyházkerületi püspökhelyettes I. Kor. 14,40. alapján a jó rend építésére és megtartására hívta fel az új esperest. Selmeczi János esperesi székfoglaló beszédében a keresztyén ember szolgálatáról beszélt. Szólott az Isten szolgálatáról, az egyház szolgálatáról, majd így folytatta: „Az Isten szolgálata csak embertársaink szolgálatában lehetséges. Mi módon szerethetné valaki Istent, akit nem lát, ha nem szereti embertársát, akit lát? A keresztyén ember csak úgy tudja ellátni szolgálatát, ha belekapcsolódik a keresztyének közösségébe, a gyülekezetbe. így érkezhetik el annak felismeréséhez is, hogy Isten őt a nép és társadalom közösségébe is beleállította. E a magyarországi keresztyén ember számára azt jelenti, hogy nem nézhetjük közömbösen azt, ami most népünk és társadalmunk életében végbemegy. Az építő munkából nekünk is ki kell vennünk a részünket, munkálva magyar népünk boldogulását és jólétét.” Majd az egész emberiség szolgálatáról és sorsáról beszélt, s azt fejtegette, hogy a technika hatalmas fejlődése térben nagyon közel hozta egymáshoz a világ népeit, de a technika fejlődésével megnőtt az emberiséget fenyegető háborús veszedelem is és annak pusztító borzalmai. A pusztulásnak útját kell államink és mindent meg kell tennünk a népek békéjének és boldogulásának elősegítése érdekében. Az esperest elsőnek Csip- kay Imre egyházmegyei felügyelő az egyházmegye, Szabó József ny. püspök pedig az egyházkerület és az ipolyszegi gyülekezet nevében köszöntötte, melynek az új esperes szülöttje. Azután Agg Kálmán római katolikus esperes, s Mezey Lóránt református esperes üdvözölte, majd Hoffmann Ernő lelkész az egyházmegye lelkészei nevében köszöntötte. A tatabányai gyülekezet köszöntését ifj. Lábossá Lajos, a tatabányai II. körzet lelkésze, a szomszédos gyülekezetek köszöntését pedig Battay Henrik szólaltatta meg. Az esperes gyülekezeti körzetének nevében a gondnok és asszonyok szólották. Ezek voltak a legmegka- póbbak, mert néhány keresetlen szóból és egy-egy szívből fakadt könnycseppből állottak. Sok üdvözlő levél is érkezett. A beteg D. dr. Vető Lajos püspök, dr. Kékén András, az Evangélikus Lelkészek Békebizottságának titkára és dr. Ottlyk Ernő teológiai akadémiai dékán is írásban küldte el üdvözletét A közgyűlés távirati köszöntést küldött D. dr. Vető Lajos püspöknek és szívből kívánta betegségéből való, mielőbbi teljes felgyógyulását. Közgyűlés után a tatabányai gyülekezet látta vendégül az esperesiktató közgyűlés résztvevőit Cs. Lelkésziktatás Csepelen Október 25-én volt a csepeli gyülekezet örömünnepe, amikor Várady Lajos esperes tisztébe iktatta á gyülekezet egyhangúlag meghívott lelkészét, Mezősi Györgyöt. Az esperes Fii. 1:6 alapján mondotta el iktató szavait. Rámutatott a gyülekezet fejlődésére: 1961-ben lesz ötven éves. Ahol most a templom áll, futóhomok, vagy szőlőskertek álltak fél évszázada s amikor építeni kezdett a maroknyi nyáj, a templom helye a község határán volt. Ma a főváros egyik legjelentősebb elővárosának kellős közepén emelkedik a tornya s nincs nőni. Ebben a rohanó fejlődésben egy kérdés marad: mire való az egyház? Hitünk így felel erre: azért kell egyház, mert kell a közösség Jézus Krisztussal s az emberekkel. Ennek szolgálatába áll az új lelkész. A szokásos iktatási cselekmények után Mezősi György a 122. zsoltár alapján hirdette az igét. Szólt a templomról, mint az Ür hajlékáról, az imádság házáról s meghatározta benne a lelkész dolgát: „gyűjteni a szétszóródottakat, hirdetni a bűnbocsánat örömét, bizonyságot tenni Isten szeretőiéről, szétosztani igében és szentségekben Isten életet adó kenyerét mjnden ráéhezőnek. Amikor a zsoltár- író az újjáépült templomra tekint, együtt látja azt a körülvevő várossal, Jeruzsálemmel. A templom és környéke elválaszthatatlan, mert az Ür házában összegyülekezők otthonai is ott vannak a templomot körülvevő városban, mert az itt egybesereglők is a város gyárainak, hivatalainak dolgozói. Együtt látjuk mi is a templomot és várost, a templomot és országot, mert tudjuk, hogy az Isten házába betérő ember nem osztható meg. Egyszerre hivő és családtag, keresztyén és állampolgár, dolgozó és gondolkodó ember. De együtt látjuk azért is, mert hitünk szerint Isten nem csak a templom négy fala között Ür, hanem az élet egész területén s mert azt is tudjuk, hogy Isten nem csak a gyülekezetei szereti, hanem az egész világot, amelyért Fiát is odaadta.” Az előző lelkész nem lakott a gyülekezet területén s ez bizony nem vált a gyülekezet javára. Az új lelkész most beköltözik az új pa- rochiára — s hisszük, a gyülekezet szívébe is. K. E. Szimonidesz Lajos hetvenötéves Scholtz Gusztáv bányakerületi püspök 1907-ben szentelte lelkésszé — Rákospalotán. 1912-ben nagybörzsönyi lelkész lesz. Ez évtől kezdve közismertté lett országszerte ez a kicsiny gyülekezet. Miért és hogyan? Szimonidesz Lajos, a Sztehlo Kornél által szerkesztett Evangélikus Lap szerkesztését és kiadóhivatalát átveszi és elviszi Nagybörzsönybe, s ez a harcos, ellenzéki lap napról napra erősebb befolyást gyakorol az egyházi életre. Értékes írógárdát szervez maga mellé a tehetséges lelkészekből s a harcos, eleven, modern egyházi újság egyházunknak hasznára van, a szerkesztőnek országos hírt és nevet szerez. Az első Tanácsköztársaság idejép bátran áll ki a rendszer mellett. Hitet tesz teológiai meggyőződéséről, politikai vonatkozásban is. E cselekedetéért börtönbe kerül. Egyházunknak is ítélkeznie kellett felette. Az akkori egyházi vezetők a nehéz személyi és politikai kérdést megkerülték. Állásvesztésre ítélték a Jézus Élete c. könyvében kifejtett teológiai megnyilatkozásaiért. Szimonidesz Lajos 1922— 1945-ig mellőzött egyházi ember. Budapestre jön. Előbb bankpénztáros lett, majd néhány modem könyvkiadónál — lektor. Igazi munkaterülete az Országos Levéltár. Negyedszázadnyi időt tölt el a Levéltárban s gyűjtésének, szorgalmának eredményei, többek között a következő nagy kéziratok: A magyar sajtó története, a cenzúra története, a magyar inkvizíció fejezetei stb. Közben megjelennek standard művei: A vallások története, Szűz Mária és az ereklyék, Jézus Krisztus a harmadik birodalomban és a Krisztus versek nagy gyűjteménye. Két rehabilitációt ért meg Szimonidesz Lajos. Martin Rade, a Die Christliche Welt szerkesztője (a lap a legkitűnőbben szerkesztett egyházi újság volt, modem és liberális arculata miatt hazánkban is sokan olvasták) több cikket írt érdekében s írásainak hatása alatt egyetemes egyházunk végül is rehabilitálta Szimonidesz Lajost és nyugállományba helyezte. A második rehabilitációt a magyar demokráciának köszöni, mely 1945 után a Széchenyi- könyvtárba osztja be szolgálattételre. G. L. láfaavesp^-r Mesterházi Lajos: POKOLJÁRÁS Regény. Szépirodalmi könyvkiadó 1959. - 228. lap. Megejtő cím. Legalábbis teológus szem és egyházia- san látó emberek számára. A könyv megismerése után etekintetben némi csalódás éri az olvasót. A regény az 1956. évi eseményeket diákok cselekedetein keresztül jeleníti meg az olvasók előtt. Izgalmas olvasmány. Egyes fejezetek olvasása közben úgy és azt érzi az ember, amit a Kormos ég előadása közben érzett. Méltó a könyv a megismerésre. Érdemes még egyszer végigemlékezni mindarra, ami 1956-ban történt. A könyv sok helyen egészen elbűvöli az olvasót őszinteségével. A teológus azonban mégsem azzal az érzéssel teszi le a könyvet, hogy csalódott, mert ennek a könyvnek az a roppant pedagógiai értéke van, hogy tükröt állít az olvasó elé s azt a kérdést teszi fel minden olvasójának: hát Te ugyanakkor mit csináltál, amikor az egyetemi hallgatók egy része utat tévesztett, a roszszul látók hamis ösvényekre léptek stb. Jó azoknak, akik az olvasás után nyugodt lelkiismerettel teszik le kezükből ezt a kiválóan megírt könyvet. Mesterházi Lajos olyan magyar kérdést elevenít meg előttünk, amelyet ismernünk kell. G. L. Aforizmák „Krisztus számára nem az döntő, hogy mivé lettél; a döntő az, hogy az övé lettél.' „Hagyj fel jó szándékaiddal, különben jó ember sose lesz belőled.“ „Az is megeshetik, hogy a képmutatókat képmutatásból szóljuk meg." „Belső Békességben élni, vagy önelégülten élni: ez oly távol áll egymástól, mint ég és pokol,"
