Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1959-11-01 / 44. szám

«

\

ÜK SZf íőVAíVöí*-'

Ü8

Én evangélikus keresztyén vagyok HÍREK.

Édesapa mondta el: kislányom ezel a kérdéssel fordult hozzám, miért vagyunk mi evangélikusok? Választ várt, hogy válaszolhasson annak, aki ezt kérdezte tőle. Először haragudtam a kérdezőre, de azután magam köré gyűjtöttem gyermekeimet és ojyari áldott együttlétünk talán sohse volt, mint amikor együtt megbeszéltük, hogy miért vagyunk mi evangélikusok.

A reformáció ünnepén az Evangélikus Élet maga köré gyűjti olvasóinak nagy családját, hogy együtt, biblikus magyarázatát adjuk annak, miért vagyunk mi evangélikusok, mit jelent az, hogy én evangélikus keresztyén vagyok.

1. Pál apostol ezt írta Timótheusnak: „a rád bízott drága kincset őrizd meg.” (II. Tim. 1, 14.) Pál apostolnak

a drága kincs, akiért mindent kárba veszni hagyott és szemétnek ítélt, Jézus volt. Jézus hirdetését bízta az apostol munaktársára és utódjára, Timótheusra. Az örömhírt, hogy Jézus megváltott minket minden bűnből, a halálnak, a Sátánnak hatalmából. A keresztyén egyház egyetlen, drága kincse ez az örömhír, az evangélium, Isten Igéje.

Drága nekünk keresztyén egyházunk története is. Hálátlan gyermekek lennénk, ha elfelejtenénk „atyáinkat”, bizonyságtevő életüket, áldozatos cselekedeteiket. Krisztust hirdető írásaik, tanításaik, sok-sok bölcs, az egyház érdekében tett rendelkezésük drága emlék, drága hagyomány. De bűneink büntetését Jézus vállalta magára, megváltásunkért Jézus halt meg, örök életet Jézus szerzett nekünk és nem „atyáink”, mégcsak nem is az apostolok. Nagy reformátorunk, Luther - Márton tiltakozott az ellen, hogy bárki is róla lutheránusnak nevezze magát, mert Jézus a mi megváltónk és senki más. Hitünk dolgaiban nem az a döntő, hogy mi van az atyák könyveiben, a nagy kódexekben, hogy mit tartalmaz a hagyomány, hanem az, hogy mit mondott és mit lett Jézus, mi íratott meg az evangéliumban, a Bibliában, mire tanít Isten Igéje.

Pál apostol, Timotheus, Luther Márton, a drága kincset őrizték. Ezt tesszük mi is. Én is Krisztusnak hűséges híve, az evangéliumnak, Isten Igéének őrizője, vallója: evangélikus keresztyén vagyok.

2. Jézus ezt mondta: vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, hanem csak Énáltalam.“ (Ján. 14, 6.) Sokan hitték ezt, és bizonyságtevő életükkel sokakat vezettek Jézushoz. Péter, János és a többi apostol, Jézus anyja, Mária, a vértanúk, Augustinus és az egyházi atyák mind példaképeink. De ők is csak bűnös, kegyelmet nyert emberek voltak és nem szentek. Isten kegyelméből Jézus által lettek azok, amik lettek és csak azt tették, ami kötelességük volt Tisztelettel gondolunk rájuk, de hozzájuk nem könyörgünk.

Ember, ha még oly csodálatos is, csak ember. És ember minket ki nem szabadít a Sátán hatalmából, jel nem támaszt a halálból és Istenhez nem emel. Nekünk csak egy szentünk van: Jézus. Jézus az egyetlen, aki bűnt nem cselekedett, akinek szájában álnokság nem találtatott. „Senki sem ment fel a mennybe, hanem csak az, aki a mennyből szállott alá“: Jézus. (Ján, 3, 13.) Csak Jézus az út a földről a mennybe. Csak Jézus a mi igazságunk Isten előtt. Csak Jézussal örök a mi életünk. Ezért mi Benne hiszünk, csak Hozzá könyörgünk, Istenhez csak az ő nevében Imádkozunk.

Pál apostollal valljuk: „egy a közbenjáró Isten és emtyer között, az ember Krisztus Jézus, aki adta önmagát váltságul mindenekért" (I. Tim. 2, 5-6). Az < én megváltóm Jézus Krisztus, I én evangélikus keresztyén vagyok. *

3. Krisztus azért jött, hogy életét adja váltságul sokak- kért. (Mk. 10, 45.) Érettünk feláldozta magát. Mi Jézus áldozatából élünk. De azt sohse mondta Jézus, hogy az Ö áldozatát ismételgessük. Jézus senkit sem bízott meg azzal, hogy az ö kereszten végzett áldozatát bármilyen formában bemutassa Istennek. Mise-áldozatról sehol sem szól Isten Igéje. De azt mondta Jézus: „hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek!”- (Mk. 16,15.) Arról olvasunk a Cselekedetek könyvében, hogy az első keresztyének „foglalatosak voltak az apostolok tudományában” (Csel. 2,42), Pál apostol is azt kéri: A Krisztusnak beszéde lakozzék bennetek gazdagon.” (Kol. 3,16)

A keresztyén élet lényege: hallgatni és hirdetni Isten Igéjét. Ez az Isten tisztelete: élni és éltetni Isten Igéjével. A mi istentiszteletünk Jézus parancsának teljesítésé. A mi istentiszteletünk szíve közepe: Isten Igéjének hirdetése és hallgatása, anyanyelvűnkön, hogy mindenki megértse és meghallja: „megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek.” (Tit. 2.11)

Templomaink egyszerűsége, magyar nyelvű bibliánk, istentiszteletünk buzgó hálára indít: hála Néked Istenem, hogy engem evangélikusnak teremtettél, hogy én evangélikus keresztyén vagyok.

4. Azon az éjszakán, amelyen elárultatott, „Jézus vette a kenyeret, hálákat adott, megtörte, a tanítványoknak adta és mondta: vegyétek és egyétek, ez az én testem. És vette a poharat és hálákat adott és adta azoknak, ezt mondta: igyatok ebből mindnyájan, mert ez az, én vérem, az új szövetségnek vére, amely sokakért kiontatik bűnöknek bocsánatára.” Jézus így mondta, s mi így hisz- szűk és vesszük az Űrvacsorát. Hisszük, hogy az az ostya és az a bor, amelyik fölött elhangzanak Jézus fenti szavai, Jézus valóságos teste és valóságos vére. Hogy a kovásztalan kenyér és bor hogy lesz, hogy lehet Jézus teste és vére, ezen nem té- pelődünk és nem okoskodunk. Arról sehol sem olvasunk a Bibliában, hogy a kenyér és bor átváltozik Jézus testévé és vérévé. Nekünk elég az, amit Jézus mondott és mi hisszük, ahogy Jézus mondta.

Jézus rendelése szerint is vesszük az Ürvacsorát. Nem áldozunk, hanem vesszük Jézus értünk áldozott szent testét és vérét. Vesszük azért, amiért Jézus rendelte, bűneink bocsánatára. Ahogy a tanítványok, úgy vesszük mi is, a kenyeret is, benne Jézus testét, és a bort is, benne Jézus vérét. A Szentlélek munkája bennünk ez a JéA reformáció (reformálni, reformátor) a latin nyelvből vett szó. Első szótagjának, „re”, jelentése: „vissza”, maga a szó: „forma” közismert, annyi mint „alak”. Reformáció szószerinti jelentése tehát „visszaalakítás”.

Szellemtörténetileg jelenti valamely irányzatnak a „deformációból” (elfajulás) az eredeti, helyes elfajulás előtti alakjába való visszavezetését, helyreállítását.

Az egyháztörténetben az az

egyháztörténeti mozgalom, mely különösen Luther Márton művében testesült meg, önmagát már kezdettől, mint reformációt értelmezte és ezzel a megjelöléssel vonult be a történelembe. Nem akart semmiféle „revolució” (forradalom) lenni, mely az eddigi keresztyénséget alapjaiban akarta volna felrobbantani, hogy valami „új”-at hozzon helyébe. Sőt, nagyon is ige- nelte a keresztyénség ősi alapjait: Szentírást, az apostoli hagyományt (tradíció), az ősegyház hitvallásait és sok mindent az istentiszteleti és gyülekezeti életből.

Luther Márton nem akart valami „új egyház”-at alapízus rendelése szerinti úrvacsoraosztás és úrvacsoravétel.

Jézus azt mondta: „Aki

eszi az én testemet és issza az én véremet, az énbennem lakozik és én is abban.” (Ján. 6, 56) Ez minden vágyam, hogy meglássák rajtam, hogy Krisztus él bennem, hogy én evangélikus keresztyén vagyok.

5. Jézus mondta: „Aki énbennem hisz, örök élete van annak.” (Ján. 6, 47) Örök életünkért mi csak egyet tehetünk, hiszünk Jézusban, aki mindent elvégzett üdvösségünkért. Bűneinkkel a Sátán hatalmában vagyunk. Ebből ki nem szabadit semmiféle jócselekedetünk sem. Ami megtörtént, azt nem lehet meg nem történtté tenni. Bűnöket nem lehet jóvátenni. Isten kegyelmét nem tudjuk kiérdemelni. Minden attól függ, hogy Isten megbocsát-e nékünk. Jézus kiengesztelte Istent, Jézusért Isten megbocsátott. A kegyelem ingyen a miénk Jézus által. Aki hisz Jézusban, az el nem kárho- zik, aki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mert nem hitt Isten egyszülött Fiának nevében. (Ján. 3,18) Senki sem jócselekedeteiért üdvözíti, hanem Jézusért, akiben hitt. Senki sem bűneiért kár- hozik el, hanem azért, mert nem hitt Jézusban, aki érte is meghalt.

Hit által van az üdvösségünk. Ez nem jelenti azt, hogy a jócselekedeteket feleslegesnek tartjuk. Ellenkezőleg. Jakab apostollal valljuk: „a hit, ha cselekedetei nincsenek, meghalt önmagában.” (Jakab 2,17) Aki hisz Jézusban, azt Jézus szeretete szeretetre indítja. Imé az én Istenem, — írja Luther Márton — engem méltatlan embert megajándékozott Krisztusban mindennel. Megteszek én is mindent, a mi Néki tetszik és leszek felebarátaim iránt keresztyén és nem teszek egyebet, csak amiről tudom, hogy nékik szükséges, hasznos és üdvösséges. —

A jócselekedetek a hit gyümölcsei, annak bizonyságai, hogy Jézus hívei, Isten gyermekei Vagyunk. Jézus nélkül semmi jót, Istennek tetszőt sem cselekedhetünk. De ha Jézus az ö Szentlelkével munkálkodik bennünk, akkor jókat cselekszünk, nem azért, hogy érdemeket szerezzünk, hanem mert nem tudunk másképpen cselekedni. A jócselekedeteink nem a mi jó cselekedeteink, hanem Jézus jó cselekedetei bennünk és általunk.

Pál apostol megvallotta: „Isten kegyelme áltál vagyok, ami vagyok.” (I. Kor. 15,10) Bizony minden kegyelem. Kegyelem az is, hogy én evangélikus keresztyén vagyok.

Molnár Gyula

I tani. Az evangélikus egyház születésnapja nem 1517. október 31-e, hanem a Szentlélek kitöltésének ünnepe: az első pünkösd. Céltudatos elszántsággal harcolt azonban minden ellen, ami idők folyamán az egyház tiszta, ősi alapjait belepte, azon elburjánzott, vagy ezekről az alapokról le- siklott. Krisztus müve és érdeme az a fundamentum (alap), melyre épül, s melyen szilárdan áll az egyház. Ennek az alapnak kell egyedü- linek lennie és tisztán ragyognia. El kell tehát vetni minden emberi próbálkozást, ál- dozatgt, rendelkezést, érdemszerzést, mely az egyetlen alap helyére tolakodott. Ebben az értelemben vallotta magát Luther Márton reformátornak és ebben az értelemben érvényes a mondás: „ecclesia semper reformanda” — az egyházat állandóan reformálni kell. Az egyháznak mindig készségesnek kell lennie a reformációra, vagyis arra, hogy a maga alapjaira mindig visszatérjen, amikor csak az szükségesnek mutatkozik!

G».

A KETTŐS AJTÖ

A múlt század dán evan- élikus gondolkodójának, Kier- kegaarunak, megvolt az a ritka tulajdonsága, hogy lelki életünk fontos dolgait találó képekben tudta kifejezni. Tőle való a kettős-ajtó képe: „Ügy vagyunk az Isten iránti szeretettel és felebarát iránti szeretettel, mint olyan kettős- ajtóval, amelyek egyszerre nyílnak; lehetetlen az egyiket kinyitni, hogy a másik is ki nem nyittassák, és lehetetlen akármelyiket oecsukni, hogy a másik is be ne záródjék."

Valóban, aki azt gondolja, hogy szereti az Istent és közben embertársával nem törődik, Isten iránt való szeretete hazugsággá válik. Mindkét ajtót egyszerre nyitni — ez az az út, amelyen a keresztyén segítő szeretet beleárad a világba. Szabadok lehetünk az önzéstől. Azok az ajándékok, amelyeket mi Istentől életünk fenntartására kapunk, nem. csak saját hasznunkra szólnak, hanem eszközök és lehetőségek, hogy áradhassák mások felé a szeretet. Aki Istenre figyel, szívén hordozza a világot is, amelyet Isten úgy szeretett. Kész szolgálni a maga helyén az embereknek- (í)

— A reformáció ünnepe október 31. Az oltárterítő színe: piros. Az ünnep oltári és szószéki igéje szabadon választott.

— Szentháromság ünnepe utáni 23. vasárnap: az oltárterítő színe: zöld. A vasárnap oltári igéje: Rm. 13, 1—7; szószéki igéje: Mk. 12, 41—44.

— November 1-én a Petőfi rádióban evangélikus vallásos félóra alkalmából igét hirdet Koren Emil budapesti esperes-lelkész.

— A Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsa 1959. október 31-én, szombaton este 6 órai kezdettel a Kálvin téri református templomban reformációi emlékünnepélyt rendez.

— Leikései Munkaközösségek: A Pestmegyei Egyházmegye Lelkészi Munkaközössége október 21-én Budapesten értekezletet tartott. Igét hirdettek, illetve előadást tartottak: Galáth György irtai, Solymár János csömöri, Jávor Pál ceglédi, Tor da Gyula domonyi lelkész. Mar- schalkó Gyula vecsési lelkész előadásával kapcsolatban az Énekeskönyv új énekeiből tanultak a lelkészek.

— A fasori gyülekezet legutóbbi szeretetvendégségén Káldy Zoltán püspök tartott előadást: „Egyházunk helyzetéről a világban” címen és beszámolt rhodosi útjáról.

— A Budapest-Óbuda-Üjlaki Evangélikus Egyházközség 50 éves. Ünnepi hetet rendez október 25-től november 1-ig. Október 25: Szere- tetvendégség. Előadó Káldy Zoltán püspök. Október 26-án és az azt követő napokon este fél hétkor igehirdetés. Ige- hirdetők: Friedrich Lajos,

Koren Emil, Dr. Pálfy Miklós, Várady Lajos, Mezősi György, Szabados hászló. November 1-én az istentisztelet után közgyűlés. Ezen Szabó József ny. püspök, püspökhelyettes szolgál igehirdetéssel.

— T O R D A S. Október 25-én iktatta be hivatalába Selmeczi János, a Fehér-Komáromi Egyházmegye esperese Bottá Istvánt, a gyülekezet új lelkészét.

— MENCSHELY. Október

18-án ünnepi istentisztelet keretében adta át rendeltetésének Halász Béla esperes az egyházközség teljesen megújított templomát. Az elmúlt öt év alatt a gyülekezet mintegy 120 000 forintot költött templomának rendbehozatalára. Ennek az összegnek tetemesebb részét a kettőszáz- kilencven lelkes gyülekezet a saját áldozatkészségéből fedezte, sőt ez idő alatt egy régi épületéből gyülekezeti termet is létesített.

— Budavár. Október 25-én, gyülekezeti szeretetvendég- ség keretében dr. Bucsay Mihály református teológiai tanár előadást tartott Kálvin Jánosról, az Institúció tartalmáról és a genfi egyetem megalakulásáról.

A reformáció szó és értelme

Szívkérdés

„Akkor leült Jézus a templompersellyel szemben és nézte, hogyan dobja a sokaság a pénzt a perselybe. Sok gazdag pedig sokat dobott abba. Egy szegény özvegyasszony is odament és beledobott két fillért, azaz a legkisebb pénzt. Akkor elö- szőlítva taniiványait, azt mondta nekik: Bizony mondom nektek. hogy ez a szegény özvegyasszony többet dobott mindazoknál, akik a perselybe pénzt dobtak. Mert azok mindnyájan a feleslegükből dobtak, ez pedig az ő szegénységéből mindazt bele dobta, amije csak volt: az egész vagyonát.” (Márk 12,11—44.)

Magam elé teszek egy kétfillérest. Jelentéktelen kis pénzdarab. De mennél többet nézem, annál többet jelent. Látom, milyen sokaknak verejtéke, könnye tapad hozzá s tudom, hogy ördögivé válik az arca, ha felfedezem véres háborúk háttérben meghúzódó irányítójaként. De azt is látom, hogy nyomában mosoly jár, mert ez teszi asztalomra a kenyeret, nyitja meg előttem a kultúra gazdagságát és munkálja a jólétet. Templomok is épülnek belőle ,s a keresztyén szeretet cselekedeteinek is eszközévé válhat.

Attól függően, hogy a szív ennek a rabságába kerül, vagy uralkodik rajta. Minden baj gyökere a pénz szerelme — hallom egyfelől, mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek. Másfelől Isten hív: adjad fiam a te szívedet nékem.

Jézus is mérlegre tette a szegény asszony két fillérét s benne megmérte sokak önzését és hazug vallásosságát s egy asszony hálás, Istennek adott szívét is.

1. Ez az ige az egész ember kérdése. Kié az életem? Az az Isten kérdezi ezt tőlem, aki Jézus Krisztusban mindent adott értem. Az asszony így adta viszont mindenét az őt „ajándékaival megvilágosító, az igaz hitben megszentelő és megtartó” Istennek — amint a hitvallás harmadik hitágazata magyarázatában tanítjuk. Luther a reggeli s esti könyörgésben, mit ma is oly gyakran imádkozunk, így mondja: mert éh magamat, testemet, lelkemet, mindenemet szent kezedbe ajánlom...

2. Ez az ige hitünk kérdése. Formális-e csupán a vallásosságom, vagy egész valómat meghatározza? A farizeusok s a „gazdagok” a fölöslegük adásával arról tettek bizonyságot, hogy hitük lényegében nem döntő, csak egyéb, emberi és önző. céljaik eszköze — még akkor is, ha hivatásszerűen űzték a vallásosságot. Jézus ma is mérlegre teszi vallásosságunkat: esz-» közzé tettük-e csupán, amin keresztül egyéb nézeteinket, gondolatainkat akarjuk megmutatni, vagy egész szívünkkel teszünk-e bizonyságot hálánkról, szeretetünkről, Istenben gazdag örömünkről.

3. Ez az ige adakozásunk kérdése is. Amikor a templomi persely előtt állunk, vagy a mozgó perselyt végighordozzák, kifejezi-e a belétett összeg azt a mondatot, amit sok gyülekezetben offertóriumi énekként énekelnek: „Isten, szívem néked adom kedves ajándokul.,.“ Ha így volna, nem volnának anyagi kérdései gyülekezeteinknek — nem csupán azért, mert templomaink rendben volnának s anyagiak miatt nem volna zökkenő gyülekezeti életünkben, hanem főleg azért, mert egyszersmindenkorra távol kerülne tőlünk az „anyagiasság” vádja.

✓ K. E.

Békességünk van Istennel!

„Megigazultunk tehát a hitből, és békességünk vain Istennel a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Általa a hitben menetelünk is van ahhoz a kegyelemhez, amelyben állunk; és dicsekedünk is azzal a reménységgel, hogy részesedünk Isten dicsőségében.’?

Rom. 5. l-?3.

A középkori ember élete állandó félelemben telt el. Nemcsak a természet világától remegett, amely felett nem tudott úrrá lenni, nemcsak földi hatalmasságainak volt kiszolgáltatva, az egyház is állandó félelemben tartotta. Isten törvényéhez az egyházi rendszabályok sokaságát kapcsolta s a törvények sokaságába botladozó ember elé az Isten szigorú ítélő arcát rajzolta. S míg a maga számára így korlátlan hatalmat teremtett a lelkek felett, az Istent oly kegyetlen úrnak állí- otta, aki elől menekülni kell. A lelke nyugalmát áhító embernek a kegyes gyakorlatok bonyolult útjait ajánlotta vagy a bűnbocsánat elnyeréséért áldozatot követelt tőle. A magát erőtelennek érző, áldozatra képtelen ember örökké abbah a félelemben élt, hogy mikor sújt le rá Isten, vagy a magát Isten hatalmával felruházott egyház.

Ebből az örökös félelemből szabadította fel a reformáció a középkor emberét, amikor megszólaltatta az evangélium eltemetett igazságát. Isten nem akarja, hogy az ember félelemben éljen. Azt akarja, hogy békessége legyen. A Vele a bűn miatt szembenálló, vagy éppen menekülő embert nem akarja haragjával lesújtani, hanem bűnbocsánatot szerzett számára Krisztus által. Nem újabb erőfeszítést és áldozatot kíván, hanem Ö hozott áldozatot és adja ingyen a kegyelmet. „Békességünk van Istennel Krisztus által!”’ — kiáltotta a világba a reformáció és ez a kiáliás felszabadította a félelem megkötöttségéből a középkor emberét.

De nemcsak a félelem nyomasztó érzése alól szabadult fel az ember az evangélium hallatái1!. Megértette, hogy Isten elől nem kell menekülnie, hanem inkább hozzámenekülnie élete minden nyomasztó terhével. Megszületett szívében a reménység, hogy van értelme a jó' megvalósításáért a bűnök és bajok elleni harcnak, mert az Isten mellette áll. A reformáció tehát a jóért vívott 'harcra és a győzelem reménységére is felszabadította az embert.

így érthető, hogy a reformáció hatása kiterjedt az egész emberi életre. Ha Istentől nem kell remegnie az embernek, miért kell rettegnie emberektől, akik az Ö teremtméhyei. Ha Isten a Krisztusban az üdvösség és örökélet gazdagságát adja, miért nem lehetne az emberé a teremtett világának minden szépsége és gazdagsága? így lett a reformáció a társadalmi és tudományos életet jó irányba befolyásoló, történelmet formáló erővé.

A reformáció felismerései ma is helytállóak. Az Istennel való békességet a bűnboesánatban nyerjük el. Ezért tekinti egyházunk ma is főfeladatának az evangélium hirdetését.

A bűnbocsánatot adó Isten készséges minden emberi kérdésünk meghallgatására. Az imádság őszinteségében állandó kapcsolatunk lehet az élő Istennel, aki szerető Atyán]^. De a reformáció által feltárt igazságot ismerő ember, azaz a bűnbocsánatban részesült ember ma is szabad a jó munkálására is. Ügy látjuk ma is, hogyha Isten nem akarja rettegésben tartani az embert, nincs ehhez joga embernek sem. Ha Isten békét akar köztünk és maga között, emberek között is a béke az egészséges állapot. A reformáció ma is társadalmat és történelmet formáló erő ott, ahol evangélikus keresztyének a bűnbocsánatból élve, Isten békességével szívükben, felszabadulva küzdenek békéért, igazságért, emberi haladásért

Mezősi György