Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1959-11-01 / 44. szám

A Prágai Keresztyén Békekonferencia fáradozása a Reformáció napjaiban — a hidegháború ellen Nagyot lépett előre október 12—23-ig a Prágai Keresz­tyén Békekonferencia. Soroza­tos munkabizottsági üléseken mérte föl az eddig megtett utat és szabta meg azokat a feladatokat, amelyeket a vég­ső cél érdekében a közeljövő­ben kell végeznie. Az Állandó Munkabizottság október 12—13-án ülésezett Dr. Hromádka prágai teoló­giai dékán elnökletével. Részt vettek az ülésen Dr. Hájek zsinati elnök Prágá­ból, H. Kloppenburg dort- mundi (Nyugat-Németország) egyházi főtanácsos, D. Schmauch greifswaldi, D. Vo­gel berlini teológiai profesz- szorok,, Ziák egyetemes fel­ügyelő Pozsonyból. A beteg­sége miatt távol levő dr. Ve­tő Lajos püspököt dr. Bartha Tibor debreceni református püspök helyettesítette. — öröm és megelégedés töltöt­te el a tagokat, mert a Bi­zottság tagjai mind arról szá­moltak be, hogy a második Prágai Keresztyén Békekon­ferencia munkája nemcsak a konferencián részt veiteket elégítette ki teljes mérték­ben, hanem igen sok egyház vezetője és nemzetközi szem­pontból tekintélyes egyházi tudós nyilatkozott így: „igen sajnáljuk, hogy nem tudtunk a konferencián résztvenni, de a legközelebbin ott leszünk!” Ez és hasonló megnyilatkozá­sok arról tanúskodnak, hogy a prágai mozgalom jó mun­kát végzett, hogy bázisa jó szervező munkával, gyorsan szélesedik és már nincs ipesz- sze az idő, amikor a szó iga­zi értelmében vett keresz­tyén béke-világmozgalommá terebélyesedik. Ez viszont arra sarkallja a prágai mozgalom élharcosait, hogy fokozzák munkájukat, teológiailag és egyházilag el­mélyítsék és minden igaz ba­rátot a „prágai eszme” hívé­vé és harcosává neveljenek. Ugyancsak mély visszhang­ra talált a világkeresztyénség egyházaiban és gyülekezeteit ben a második konferencia felhívása a Hirosima-könyör- gő- és bűnbánati-nap megtar­tására. Kelet és Nyugat ke­resztyénéi egy szívvel-lélek- kel imádkoztak az első atom­bomba robbanásának a nap­ján a világ népeinek a meg­békéléséért s azért, amit Krisztus. Urunk parancsként hagyott meg tanítványainak: „Arról ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok” (Jn 13,35). Az eredmények felmérése után az újabb feladatokra fordította figyelmét a bizott­ság. A prágai Keresztyén Bé­kekonferencia Folytatólagos Bizottsága nov. 2—i napjain ülésezik Varsóban. Ennek munkáját abban jelölte meg a munkabizottság, hogy egy­részt meghallgatja a munka- bizottságok elnökeinek jelen­tését, másrészt előkészíti a harmadik , konferencia mun­káját amely 1960. április 20 —24. napjain újból Prágában lesz. Minthogy a munka erő­sen kibővült, meghívást kap­nak a harmadik konferenciá­ra az összes európai egyhá­zak, Ázsia, Afrika“ és Ame­rika egyházai, egyházi cso­portjai és egyházi személyei is. Abban is megállapodtak, hogy a varsói ülésen D. Vo­gel berlini professzor > elvi­teológiai előadást tart „Ho­gyan jutunk el a békére?” címen, D. Hromádka profesz- szor pedig beszámol a Béke- konferencia jelenlegi állásá­ról és kitér a világpolitikai helyzet elemzésére is. A var­sói ülésnek arra kell össz­pontosítania munkáját, hogy az 1961-ben tartandó Egyete­mes Keresztyén Békegyűlés teológiai és szervezeti előfel­tételei meglegyenek. Külön ezzel a témával fog­lalkozott okt. 14—15. napjain Prágában az erre a célra ki­jelölt Előkészítő Bizottság H. Kloppenburg elnökletével. Resztvettek az ülésen a már említetteken kívül Dr. Pa- rijszkij leningrádí professzor, D. Kiivit tallini érsek, Wan- tula varsói püspök, Novák prágai püspök, Shweizer bet- heli, dr. ' Soucek és dr. Turnszky prágai professzorok. A teológiai és szervezési kér­dések alapos megtárgyalása után egyértelműen úgy dön­töttek, hogy a varsói ülés és a harmadik prágai konferen­cia elé azt a javaslatot ter­jesztik, hogy a tervezett Egyetemes Keresztyén Béke­gyűlést lehetőleg 1961-ben tartsák meg. A továbbiak során a Világ­gyűlést Előkészítő Bizottság két munkabizottságot alakí­tott. Ezeknek feladata, hogy a Világgyűlést teológiailag és szervezetileg előkészítsék. Mindkét bizottságnak lesz egy-egy magyarországi tag­ja is. S végül Prágában tartotta első ülését okt. 21—23. nap­jain az egyházi és politikai hidegháború kérdéseinek meg­vizsgálására és feldolgozásá­ra a második konferencián megalakított Teológiai Bizott­ság, amelyen magyar részről Dr. Pálfy Miklós professzor vett részt, s akit a Bizottság elnökévé választott. A Bizottság megtárgyalta az egyes országok küldöttei által előterjesztett tanulmá­nyi anyagot és megbízta a munkacsoportokat, hogy első­sorban a következő kérdések­kel foglalkozzanak: 1. Mely pontokon ád lehetőséget ma­ga a teológia a hidegháború folytatására az egyházban és a világban? — 2. Hogyan je­lentkezik a hidegháború az egyházpolitikában? — 3. Ho­gyan tudja elkerülni a világ keresztyénsége a hideghábo­rú kísértéseit? — 4. Hogyan mozdítja elő az igehirdetés és a lelkipásztori munka tuda­tosan vagy nem tudatosan a hidegháborút? 5. Hogyan vál­toznak a hidegháború meg­jelenési formái, tekintettel arra a körülményre, hogy a népek között izmosodik a megértésre való készség? — A magyar munkacsoport, amelynek tagjai a Bizottság elnökén kívül dr. Varga Zsig- mond és Jánossy Imre deb­receni teológiai professzorok, a harmadik téma feldolgo­zására kapott megbízatást. A bizottság a munkálatok eredményeit összehangolja és az 1960 áprilisában Prágában tartandó harmadik konferen­cia elé terjeszti tanulmányo­zás végett. Foglalkozott a Bizottság — szoros összefüggésben az egy­házi hidegháborúval — a nemzetközi politikai élet ak­tuális kérdéseivel is. „öröm­mel és megelégedéssel állapí­totta meg, hogy a világpoli­tikában elkezdődött az általá­nos enyhülés. Viszont aggo­dalommal látja, hogy akad­nak még keresztyének is, akik az enyhülés ellen dol­goznak és különböző módon erőltetik a hidegháborút” — mondja a Bizottság által ki­adott hivatalos sajtónyilatko­zat. Ez a tény azt a feladatot rója a Bizottságra, hogy mint teológiai-szellemi közönség a teológiai tisztánlátás jegyé­ben még szívósabban dolgoz­zék a hidegháború okainak és módszereinek leleplezése érdekében és végezze a né­pek kiengesztelődésének szent munkáját. S végül abban is egyetér­tésre jutottak, hogy a Bi­zottság második ülését 1960 márciusában a Német De­mokratikus Köztársaságban tartja. Dr. Pálfy Miklós Az éneklő Luther Élete mindenfajta körülmé­nye között Istent dicsérve tu­dott énekelni. Ezt az énekelve imádkozó, áldott férfiút kísérjük el most élete útján. WORMS A császár a birodalmi gyű­lés elé idézi őt. Barátai az ] életét féltik. Elinduláskor a 46. zsoltárt olvassa fel élőt- j tűk: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk! Igen bizonyos se- , gítség a nyomorúságban.” Mi­kor Wormsba ér — így mond­ják — a zsoltár nyomán lant­ján már felcsendül az ének: „Erős vár a mi Istenünk, jó fegyverünk és pajzsunk. Ha O velünk, ki ellenünk? Az Űr a mi oltalmunk.” — Valóban az Űr a mi ol­talmunk! Egyedül csak Ö! CSALÁDI KÖR Hitvesét és gyermekeit na­gyon szerette. Istentől kapott ajándéknak tekinti őket. Es­ténként együtt imádkozik és énekel a család. Különösen a karácsonyestéik bensőségesek. Az édesapa Jézus születése történetét olvassa. Aztán énekszó hullik: „Mennyből jö­vök most hozzátok. Jó hirt mondok, jer halljátok... A Megtartó születék.” És máris új énekbe kezdenek: „Jézus Krisztus dicsértessél, hogy érettünk megszülettél.” — De szép ez így! Imádkoz­va, énekelve ünnepelni! PESTISJÁRVÁNY A város népe menekül. Luther a városban marad. Ápolja a betegeket. Velük imádkozik és velük énekel: „Bűnösök hozzád kiáltunk a mélységből... Ne hagyj el­veszni bűneinkben... Nálad nincs is másnak helye, mint csak az irgalomnak.” — Én is így tapasztalom naponként! A mi Istenünk ir­galmas Isten, Édesatya! Atyám! MAGDALÉNA MEGHAL Keserves órák! Legnehezeb­bek az életben. A halottas ágy mellett hitvesét átöleli. Megmaradt három gyermekét maga. mellé vonja. A legnehe­zebb órán is énekelnek: „Jer Világosság, ragyogj nekünk __ Sz ánj meg Isten.” ' — Súlyos betegen fekszik a fiam. Hitvesemet átölelem én is, magam mellé vonom má­sik két gyermekem és úgy, mint Luther, a szívünkkel énekeljük: Szánj meg Isten! A GYÜLEKEZET A Szentírást lefordította népe nyelvére. A Szentige, az imádság, az ének — az egész istentisztelet, népe nyelvén hangzik. Hatalmas dolog ez! A reformátor és gyülekezet együtt énekel: „Jövel Szentlélek Üristen! Töltsd be szíveinket bőven mennyei ajándékoddal.” — Egy késői unoka, amint Luther gyülekezetéből a maga kis templomábaS ér, hálál ad az Istennek, hogy ő is a. re­formáció népéhez tartozhat. Drága dolog evangélikus ke­resztyénnek lenni! ELKÖLTÖZÉS Hatvanhárom éves ‘ volt. Már régóta betegeskedett. Békességgel készült a halál­ra: „Már megyek békén, örömmel. Hív az Isten. Öreá nagy bízva nézhet fel csendes szívem. Mert az ígéret be­telt s nem halál vár, csak álom. Ezt Jézus Krisztus vég­zi el, hű Megváltóm. Öt né­zem már boldog szemmel. Benne látom üdvösségem.” Utolsó szavai: „Atyám, vedd magadhoz az én telkemet” drága igazolása lett ennek a halotti éneknek. — Az igaznak, a hűnek em­lékezete legyen áldott. * Luther énekeit ma már száznyolcvan nyelven éneklik. Közéjük tartozik a magyar is. Harmincnyolc énekéből hu­szonnégy éneke található meg énekeskönyvünkben. Ha olyan szívvel tudjuk énekelni eze­ket az énekeket, amint ö éne­kelte — úgy a reformáció drága ajándékai rajtunk bi­zonnyal nem vesznek kárba. Németh Géza Felvétel kántori tanfolyamra Az Egyetemes Kántorképe­sítő Bizottság a református egyházzal közösen 1959. no­vember elejétől 1960. március közepéig bentlakásos kántori tanfolyamot rendez a fóti Mandák Intézetben. Ez az intézetben rendezendő XVI. alapfokú kántori tanfolyam. Jelentkezhetnek 16. életévü­ket betöltött, de 42 évesnél nem idősebb férfiak és nők. A jelentkezést írásban a következő címre kell benyúj­tani: Egyetemes Kántorkéne- sítő Bizottság Budanest VIIL. Puskin u. 12. Melléklendő rövid életrajz, hatósági orvo­si bizonyítvány és lelkészi ajánlólevél. Jelentkezési ha­táridő: 1959. november 3. Részvételi díj havi 350,— Ft. melyben benne van a tan­díj, szállás és élelmezés. A jelentkezőknek részletes tájé­koztatást küldünk. Az Egyetemes Kántorképe­sítő Bizottság középfokú kán­tori tanfolyamot is rendez zenei előképzettséggel ren­delkezők számára Budapes­ten, a Luther Márton Intézet keretében. A tanfolyam ve­zetője Peskó Zoltán orgona- művész. E tanfolyam részt­vevői 10 hónapig, heti két délután alkalmával részesül­nek oktatásban. Jelentkezés fenti módon történik. Vidéki résztvevők számára bent­lakást nem biztosítunk. Tan­díj havi 150,— Ft. Egyetemes Kántorképesítő Bizottság. Luther a wormsi birodalmi gyűlésen (Folytatás az 1. oldalról) a másodikra nézve pedig egy nap gondolkodási időt kért. Nem azért, mintha megtánto- rodott volna, hanem azért, hogy méltó feleletet adhasson erre a kérdésre. Luther ugyanis arra készült, hogy vi­tázni fognak vele, s nem vár­ta, hogy ilyen röviden teszik fel neki a végső kérdést. Másnap délután ismét a bi­rodalmi gyűlés elé vezették Luthert, ahol hatalmas be­szédben igazolta, hogy miért nem vonja vissza tanítását. Lenyűgöző beszéde olyan ha­tást váltott ki, hogy a császári megbízott jónak látta beszé­dében megállítani, hogy a közhangulatot ne tudja meg­nyerni. Mikor rövid választ kértek tőle, Luther ezt felelte: „Jól van tehát.! Mivel császári felséged és kegyelmességtek rövid választ követelnek, adok olyat, amelynek sem szarva, sem foga nincs: hacsak a Szentírás bizonyságával, vagy világos észokokkal meg nem győznek (mert én a pápának és a zsinatnak magában nem hiszek, mivel nyilvánvaló, hogy azok gyakran tévedtek és maguknak ellene mondot­tak), lelkiismeretem Isten igé­jének foglya, semmit vissza nem vonhatok és nem is akei- rok, mert nem ajánlatos és nem tanácsos, bármit is a lel­kiismeret ellen cselekedni. Itt állok, másként nem tehetek. Isten segítsen engem! Ámen!’* Erre a válaszra az egész gyűlés elálmélkodott. Öröm és bosszúság ült az arcokon. A császár ingerülten szólt: „Elégj nem hallgathatom tovább, hisz ez a barát még a zsinatokat is elveti. De engem ugyan nem tesz eretnekké!” Ezzel a tárgyalás véget ért, Luther vallást tett a Krisztus­ról s Isten segítségével diadalt aratott a kísértőn. Örömtől sugárzó arccal mondta távo­zásakor: „Túl vagyok rajta! Túl vagyok rajta!” A kihall­gatás után Luther híveinek száma megkétszereződött. Egy­más után jöttek őt köszöntem. A pápai követ még megnró- bálta Luthert kerülő úton megkörnvékezni, de Luther erősen állt, mert tudta, hogy a reformáció ügye nem az övéj hanem Istené, aki erős vár örökké. Dr. Ottlyk Ernő A reformáció és a magyar irodalom Kos' Károly megrendítő drámájában van egy jelenet, melyet nem felejt el a néző. Ka­tonák, barátok keresik Budai Nagy Antalt, adja elő a tilalmas bibliát, amely biblia ma­gyar nyelvű. A székely előveszi, de mielőtt átadná, lapoz benne s felolvassa az evangé­lium pár sorát. A színpad e pillanatban meg­telik a csodálat csendjével és erejével. Üldö­zők és üldözöttek hallgatják az értelmes igét, amely mindnyájuké. Mintha forrás fakadna ott a szemük előtt. A néző érzi: a dráma ten­gelyéről van szó, amely körül forog az egész cselekmény. Jézus története, amely a nép nyelvén íródott. Ez a csoda és ez a lendítő erő, amely tiszta hitté válik. S a hit győzhe­tetlen. A barátok és katonák vesztőhelyre vi­szik a magyar biblia híveit. A szentkirályi plébános, midőn a máglyához kísérik, oda­kiáltja Kolozsvár urainak: A magyar bibliá­ért kell meghalnom! Hát mondta-e Jézus, hogy csak latinul szabad hirdetni az ő igé­jét? Nem! Nemcsak latinul, minden nyelve­ken! A nép nyelvén és a hit kára nélkül jelenik meg az eligazító Jézus. Ez volt a reformáció. A világ ketté válik. Az egyik felén marad a latin, a másik felén elindul a nép nyelve, a barbár szavak. Micsoda mámor! Az emberek értik a szent szót a szent nyelv nélkül is, sa­ját pór nyelvük révén. Értik az igazságot, a ■jogot, az emberséget, amely oszthatatlan. Ki­süt a nap. A néma nép, mely csak hallgatta, de nem értette az Isten szavát, most megszó­lal. Sőt, ezentúl, törődnie kell szavaival, hogy tisztán és szépen hangozzanak, akár a latin szók. A reformáció szükségszerűvé teszi az anyanyelv ápolását és művelését, tehát az irodalmat. Minden erővel előkelővé teszi, egyenrangúvá a latinnal. De a latin csak ké­véseké volt, a művelteké, papok és diákok tudománya. Az új nyelv, a népi, mindenkié. Valami roppant érzelem terjed vele: az egyenlőség a kiváltság helyett. Mindenki egyenlően értheti, mindenki egyenlően mond­hatja. Szerémi György, a reformáció egyik írója írta le elsőnek a híres mondatol. A nép szava, Isten szava! Ez a nyelvi érvényesülés nem jött valami határozattal, vagy szavazással. Ki ne erezné e nagy változásban a forradalom ízét? Forra­dalom volt s nálunk, Magyarországon, duplán is az. A reformáció nálunk a mohácsi csata után lobban fel teljes lánggal, amidőn meg­töretett az ország teste s az új' hit vallóinak szinte csak Magyarország lelke maradt. A lé­lek és a nyelv, Sokan úgy látták, hogy a re­formáció is hozzájárul az ország romlásához, mivelhogy folytatódik a megoszlás, szétszóró­dik a nemzet. Adyra is ezt mondták apáink s mindarra a forradalmi megújuló erőre, ami pálunjc hozzá volt kötve Ady Endre nevéhez. Igen, jött a török és elmúlt Mátyás hatalmas magyar birodalma, elesett Buda, füstbe ment a reneszánsz királyi udvar a budai várban és Visegrádon, amely központja volt az ország művelődésének. Török kézre kerültek a vi­déki művelődési központok is, aminő Pécs volt és Esztergom. De ne titkolózzunk vele: Mohács azért következett be, mert a főurak leverték az ország egyetlen számottevő védel­mét, a nép seregét, Dózsa György hadait. A nép szabadságának elvesztésével elveszett az ország függetlensége is. Akár Ady éveiben. A reformáció nemcsak a- nemzeti nyelveket szabadította fel, hanem a népet is kívánta a nyelv jogaihoz juttatni: a szabadsághoz, amelyről Jézus szólott. Nem véletlen, hogy a reformáció parasztok szabadságharcával in­dul. Nálunk is Budai Nagy Antal erdélyi lá­zadása, Dózsáék felkelése ez volt. A feudaliz­mus azonban erős volt, leverte a felkeléseket, izzó vastrónusra ültette Dózsa testével a nép- jogokat is, de nem mert hozzányúlni az új vallás keretében érvényesülő népnyelvhez. Ez megmaradt szabadnak s a vér és tűz ölelésé­ből diadalmasan nőtt fel, mint a XVI. század • legyűrhetetlen forradalmi üzenete. Az ország széttöretett, de a lelkek megteltek az új szók erejével, mint a tűzhányó tájéka a lávaömlés után megtelik meleg források vizével, a vul­kánikus kitörés maradványával. A népnyelv ügyében vereséget szenvedett a feudalizmus. Rettentő századok borulnak Magyarországra. Az ország közepén török szolgaság, nyugati részén Habsburg-rablás idegen zsoldos hadak­kal, keleti részén Erdély fejedelemsége, ajnely mindenkitől független, csak éppen a töröktől nem. Sehol egy független magyar hatalom. S ebben a korban jő létre a nép kezén a néppel tartó papok és írástudók révén a po­litikai hatalmat pótló magyar irodalom, az élő nyelv országa, mely török hódoltsági te­rületen, Habsburgok felvidéki és dunántúli sávján és Erdély falai közt egyformán nőttön nő s virágokat kezd hajtani. Azért mondjuk^ hogy reformációnkat a nép leikéből hívták elő. A forradalmi szükségszerűség hozta a nyelvnek feudalizmust és latinságot repesztő rendkívüli erejével együtt. A reformáció nem is ment túl a magyar területen. Nyelvünk ha­tára a reformáció határa is egyúttal. Aki reformátor lett, népvezér lett. Szükség­szerűen kellett gondoskodnia a népi nyelv megtartásáról, szabályozásáról, irodalmi rang­járól. Olvasóközönséget és éneklőközönséget kellett teremtenie. Fel kellett karolnia az is­kolák ügyét és foglalkoznia kellett a neve­léssel. Az összetartás a hiten: összetartást je­lentett a nyelvben. Az Írástudás terjedésével az egyházi rend birtokából áthatolt az iro­dalmi műveltség a nép körébe. S ami rendi tulajdon volt, széles néprétegekki vált. A re­formáció igazságával íróink bejelentik már a nép társadalmi igényét is. Ehhez egy talál­mány ad nekik kitűnő módot: a nyomtatás. A nyomtatott könyv forradalmi erővel ter­jeszti az igét s vele a műveltséget. Minden prédikáció egy-egy vár, vára nemcsak a lé­lekben élő Istennek, hanem a nyelvnek is, s így politikai hatalmat pótol. Aki reformátor lett, írástudó lett. Dévai Bíró Mátyás katekizmusával párhuzamosan összeállítja a magyar helyesírás reguláit. Tinódi Lantos Sebestyén egyhangú rímekkel díszített verseihez kitűnő dallamot ír és éne­kelve járja a hazát s ő lesz a XVI. századi magyar zene vezető alakja. Bornemisza Pé­ter, a Magyar Elektra írója s a legszebb pré­dikációk művésze, már a magyar próza egyik legnagyobb képviselője. Tanítványa: Balassi Bálint, a század legnagyobb költője s már nem csupán magyar mértékkel mérve, hanem európaival mérve. Még a század vége előtt elkészül a teljes magyar bibliafordítás: a Ká­rolyi Gáspáré. A Biblia: a népnyelv enciklo­pédiája, századokra szóló országtartó erő. S a fiatalember, aki a gönci paróchia és a Vi­zsolyt nyomda közt lohol a nyomtatott ívek korrektúráival, Szenczi Molnár Albert, a ma­gyar műfordítás első útmutató mestere. So­roljam fel a többieket is? Íme: ilyen írókat adott tüstént a nyelv szabadsága. Ahogy a politikai szabadság is menten éretté neveli a, népet s képessé teszi dolgainak saját ügy­vitelére. Ne gondolja senki, hogy mindez simán ment, mint valami borfogyasztás. Tinódi, Bornemisza, Balassi, Szenczi Molnár űzött vadakként éltek. Dévainak börtön volt a szállása egy időben. Szegedi Kist a török tar­totta fogva, Sztárai háromszor állt a vesztő­helyen. S hányán haltak rtieg a hóhér kezén. Aligha csak önnön erejükből bírták mindezt. Segítette őket a nagy összefogás érzése, a hit ereje, a nép hullámverése, a lángoló s olthat tatlan és diadalmaskodó nyelv: a reformáció ereje és értelme. Szalatnai Rezső

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents