Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1959-10-04 / 40. szám

A munka — szolgálat HÍREK Ha azt írtam volna címként, hogy a munka — fáradtság, arra bizonyára sokan helyesel­nének. Mert minden nap esté­jén átélik a végzett munka nyomán jelentkező fáradtsá­got. Sok ember annyira benne él ebben a fáradtságszemlélet­ben, hogy éppen ezért nem is­meri fel a maga teljességében a munka értelmét és értékét sem. Pedig erre nagy szüksé­günk van. Gondolkodásunk­nak, életszemléletünknek fel kell szabadulnia a régimódi munkaszemlélet alól. amely azt éppen reménytelensége miatt, csak tehernek érezte. Ebben késői hajtásai jelent­keznek annak az antik, görög és római életfelfogásnak, amely csak a szellemi munkát érezte szabad emberhez méltó­nak és a rabszolgák kötelessé­gévé tette a kétkézi munkát. A munka leértékelése ennek a rabszolgatársadalmi szemlélet­nek a csökevénye. Éppen a keresztyének vallották Istentől kapott drága fel­adatnak a munkát. Jézus példázataiban gyakran szerepel a hétköznapi élet munkája olyan kifejező for­maként, amellyel Jézus Isten országának valamelyik igazsá­gát akarta példázni. (Magvető, szőlőmunkások, aratás stb.) Ismeretes, hogy Pál apostol is sátorszövő munkával kereste meg a mindennapi kenyerét. így látta a keresztyén em­ber, hogy a munkájának értelme, a másik ember­nek, a felebarátnak a java. Mindenféle foglalkozás, ami­re erőnket és tehetségünket fordítjuk, valamiképpen a má­sik ember jóléte, életfenntar­tása érdekében végzett szolgá­lat. A munka igazi értelmét vállaló ember tehát mintegy áldozatul adja magát és ere­jét, hogy másoknak szolgáljon vele. Ezért elválaszthatatlanul összekapcsolódik a felebarát szeretetével. Ezért a társada­lom megbetegedésének jele, ha abban embereknek kisebb vagy nagyobb csoportja úgy akar élni, hogy mások mun­kájának gyümölcsét élvezi, de maga nem dolgozik. Ezért beteg állapot a kizsákmá­nyolás bármilyen formája. Sőt bűn az, amikor valaki a felebarátja ellenében a maga javát keresi. Munkája már nem a másik ember érdekét, javát tekinti, hanem önzőén azt nézi, mi az én hasznom ebből. Így lesz a közösség elleni bűnné a ki­zsákmányolás, az uzsora, a bércsalás stb. Mi, evangélikus keresztyének kell, hogy tudjuk: Luther Márton reformatori tanítása éppen a mindennapi munká­ban kívánta hitünk felmuta­tását, a szeretet gyakorlását, az új életet. így írja egy he­lyen: i,Fel kell ismernünk, hogy külső életállapotunk, éle­tünk és lényünk, az ige által megszentelve igazi istentisztelet. Nem szüksé­ges, hogy aki Istennek akar szolgálni, külső élete dolgában valami különöset kezdjen, mint a szerzete­sek. Maradjon csak földi hivatásánál és tegye, amit felsőbbsége, hivatala kí­ván tőle. Ha egy szegény szolgálóleány söpri a há­zat és azt Jézus Krisztus­ba vetett hittel teszi, isten­tiszteletet végez.” Ezt a világos felismerést ho- mályosította el az a feudális, majd kapitalista munkaszem­lélet, amely visszatért a ró­mai felfogáshoz és kitermelte azt a múlt századi úgynevezett „úri” gondolkodást, amely a paraszti és iparos munkát le­nézte, és az abban foglalatos- kodókat alacsonyabb ran- gúaknak tekintette. Ha pró­bált is a magyar evangélikus egyház ezen a felfogáson, a tiszta lutheri munkaértékelés szellemében változtatni, meg kell vallanunk, hogy ez elég kis körre szorítkozott csupán. El kell azért ismernünk, hogy ezen a helyzeten gyökeresen csak az a rendszerváltozás tu­dott változtatrÁ, amely hazánk szocialista szellemű átalakulá­sával következett be. A mun­kásosztály vezető szerephez jutása tette megbecsültté a munkát és tette elítélt és szé­gyenletes üggyé, ha valaki csak mások munkájának ered­ményéből, mások verítékéből kívánt élni és gyarapodni. Mi, evangélikus keresz­tyének örömmel helyesel­jük a munkának azt a megbecsülését, amelyet ma a szocializmust építő életformánk biztosit, és amely megbecsültté tette a munkát és a munkást egyaránt. Tesszük ezt azért, mert ke­resztyén életfelfogásunk sze­rint a munka mindig szolgá­lat a másik ember felé. Bár­milyen munkát végezzen is valaki, annak gyümölcse, ered­ménye másokat gazdagít. Ter­mészetes, hogy viszont az Ű munkája az én javamra szol­gál. Ha sokszor nem is látja a munka végzője azt a másik embert, akinek a javát szol­gálja munkájával, de akkor is tudatában kell lennie, hogy minden tevékenységének van ilyen eredménye. (A cipész közvetlenül tudja, hogy kinek szolgál, amikor a cipőjét ja­vítja, de pl. egy gyógyszergyá­ri munkás nem tudja, hogy az az ampulla, amit éppen tölt, kinek a számára lesz ta­lán életmentővé.) Ez nagyon fontos, mert így teljesedik ki a munkánk igazi értelme az embertárs szolgálatává, a fele­barát javára végzett cseleke­detté. Erre kell, hogy indítsa a keresztyén embert az a sze­retet, amellyel Jézus Krisztus­ban testvérnek és az Ö váltsá- gában egynek tudja magát a másik emberrel. Istennek reánk áradó szeretete, amely hálára kötelez, így teszi há­lánkat cselekvővé és irányítja azokra az embertársainkra, akikben Jézus szava nyomán (Máté 25:31—45.) rejtetten Krisztust magát ismerhetjük fel. Gondolok különösen is erre az igére: „... amennyi­ben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai kö­zül, én velem cselekedtétek”. így lesz a keresztyén ember minden végzett munkája szol­gálattá Jézus Krisztus felé. Ennek pedig természetes vele­járója, hogy munkánkat többé nem emberi szemek ellenőr­zése számára — amit végered­ményben mindig ki lehet va­lami módon játszani —, ha­nem Isten tekintete előtt, néki való felelősséggel és ezért a kicsinyen is megmutatkozó hű­séggel végezzük. így éli át a keresztyén ember Jézusnak azt a szavát, hogy nem tudja jócselekvése közben jobb ke­ze, hogy mit cselekszik a bal. Máté 6:3. Mert a hétköznapi munkavégzés közben így vég­zett hűséges szolgálat az em­bertárs javára olyan jó csele­kedet, amit magunk is köny- nyen elfelejtünk és éppen ezért tartja őket számon mennyei Atyánk. Nagyon jól gazdagítja és teszi egészen kézzelfoghatóvá a mi társa­Régen tapasztalt fénnyel és hevességgel süt a nyári nap, itt a kánikula! Dalos mada­raink legtöbbje már elhallga­tott, elfoglalja őket az utód­nevelés nem kis gondja: Imitt- amott már szárnypróbálgatás­nál tartanak az idei madarak, nem is szólal már más, csak a rigó rikkant reggelente, vagy kérdezi később: — „Kell-e dió fiú?” Es pillantásom akaratlanul is a dióágra száll, pedig ré­gen nem vagyok „fiú”, hiszen a fiam is embernyi ember már. A diófákat idén erősen „megszüretelte” a késő-máiusl fagyos lehelet, de a többi fáink gazdagon hálálkodnak Istennek, s a gondoskodó, szorgalmas ember számára, megannyi dúsan terített asz­tal. Ínyünk emlékszik még a cseresznyék, meggyek csodá­latos Izeire, és szemünk a rubiniéval versenyző színek­re, s nem utolsó sorban a kerti nemesített szamóca pom­pás illatára, fönséges zama­tára. Ezeket még el sem fe­lejtettük, és már itt van arany ragyogásával, egyedü­li en jó ízével a Kiskunság, Kecskemét, a magyar Alföld messzeföldön híres kincse — a kajszi. Ha félrevonjuk a szőlőtök leveles függönyeit, már mutat­dalmi rendszerünkben ezt az egymást segítő munkát, hogy a szocializmust építő országok kölcsönösen egymást segítő, támogató táborában, a mun­kásszolidaritás jegyében, ma­gyar autóbuszok futnak pl. Kínában, szovjet traktorok szántanak Bulgáriában stb. Az egymásra utaltságunk tudatát, de az egymást segíteni akará­sunk melegségét is erősen el­mélyíti az egymás számára termelt javak forgalma. Mi keresztyének jó szívvel vehe­tünk ebben tevékeny részt. „így tárul fel előttünk, hogy a mindennapos „szürke” kötelességtelje­sítésünk — írja G. Wing- rén svéd evangélikus pro­fesszor — egyáltalán nem valami Istentől távol álló dolog, és hogy a földi élet munkazaja nem feltétlenül megrontója az Istennel való közelségünknek.” Ha valaki a felebarát elől Is­tenhez menekül, nem Istent találja meg. hanem legfeljebb önző önmagát. Jézus Krisztus sohasem lesz igazán életünk közép­pontja, ha a másik em­bert kitaszítjuk onnan. Abban a tudatban végzi a ke­resztyén ember életének min­den munkáját, hogy azzal szolgál másoknak. Minden munkánk mögött fel kell is­mernünk az egész emberiség távlatát. Sok-sok embertársét, akiknek asztalán a mi ré­pánkból lesz cukor, akinek a mi búzánk ad puha kenyeret, akinek a mi autóbuszunk, vagy vonatunk lesz segítségül, hogy távoli szeretteihez jus­son, akiknek a mi műszereink fogják kimutatni, hogy a föld­jük mélyén milyen értékes ás­ványi kincseik vannak, és akiknek a munkája viszont nékünk fog segítséget, örömet szerezni. Végül még egy drága voná­sát szeretném kiemelni a munka ilyen összefüggéseinek. Azt, hogy van munkánk. Gyermek- és diákkorom emlé­kei között őrzöm a harmin­cas évek hódmezővásárhelyi emberpiacának szomorú ké­pét. Sok barnára égett, be­esett, borostás arcú férfi ké­pét, akik csak szerettek volna dolgozni, szolgálni munkájuk­kal. Azért ha sok ember gon­dolatában így tartozik össze a munka mellé írt szó: a munka — fáradtság, akkor adjunk há­lát érte Istennek, hogy fáradt kezünk mellé oda teszi a min­dennapi kenyeret. Adjunk há­lát érte, hogy fáradt kőműve­sek keze nyomán új, modern lakóházak hosszú sorai növe­kednek egy-egy lakótelepen, és csattogó kerékkel fut a Bala­ton partján elfáradó munká­sok szolgálatából a Helikon­express, hogy pihenésre vigye a munkában megfáradtakat. Mert a munka — szolgálat. Sólyom Károly kozik a fürt, alakulnak gyöngyszemei, ígérnek szor­galmunkért cserébe bő szüre­tet. Remek ízű kincsek — al­mák, körték — mosolyognak a faágakról, és a mezőkön „kerekedik” a dinnye, nem sokára ránk nevet aranyos gerezdjeivel a sárga, és kíná- lódik piros kedvével — belse­jével a görögdinnye. Sorolhatatlanul sok kincse van a magyar mezők, kertek áldott földjének, fáinak. Adas­sák hála a teremtőjének — Istenünknek, Urunknak, és el­ismerés a gondozójának; a magyar föld munkásemberé­nek. Már kertünk alatt ólálkodik az ősz, a számbavétel ideje, bizonyos, hogy a kertek is bő­séggel hálálják meg igyekeze­tünket, és a megsokasodott új­kenyér mellé gazdagon teríti asztalainkat ízes kinccsel — gyümölccsel is. Beh szép is, ha kipirult ar­cú, boldog gyermek mosolyog vissza a nevetős piros al­mára, téli napjaink nyári örö­möket idéző kedves kísérőjé­re! Csodálatosak a magyar ker­tek ízes kincsei; a fényből, hőből, nedvekből, emberi szor­galomból fogant Isten-áldások. (Borsi) KERTJEINK KINCSEI — Szentháromság ünnepe utáni 19. vasárnapon az ol­tárterítő színe: zöld. A vasár­nap oltári igéje: Zsid. 13, 15— 16; szószéki igéje: János 9, 1-5. • — A rudabányai társegyház- község szeptember 20-án ün­nepelte temploma felszente­lésének 25 éves fordulóját. A bensőséges ünnepségen az 59 községet felölelő szórványte­rület különböző részeiből is Isten iránti hálával és őszinte szeretettel vettek részt a hí­vek. A délelőtti föistentiszte- leten Szabó József nyug. püspök, az Északi Egyházke­rület püspökhelyettese hirdet­te az igét. K — Evangélikus vallásos fél­óra lesz a Petőfi-rádióban ok­tóber 4-én reggel 8 órakor. Igét hirdet Selmeczi János tatabányai lelkész. — Szeptember 20-án, vasár­nap délután a budavári gyü­lekezet szeretetvendégségén Koren Emil esperes tartott előadást finnországi útjáról. A szeretetvendégség keretében köszöntötte a gyülekezet sze- retett lelkipásztorát, Várady Lajost 25 éves lelkészt szolgá­lata alkalmából. * — 1959. október 11-én, vasár­nap délután 6 órakor a Buda­pest—kelenföldi (Bocskay út 10.) evangélikus templomban az áhítat alkalmából a lipcsei Tamás-templom orgonamű­vésznője, Jutta Grimm orgo­nái. • — A Budapest—Rákóczi úti szlovák gyülekezet szeptember 27-iki szeretetvendégségén dr. Szilády Jenő nagy érdeklődés­sel hallgatott úti beszámolót tartott Lemberg — Kijev — Moszkvai utazásáról. * Eladó egy köményfából készült, használt, de jó állapotban levő, egyszerű angol fazonú íróasztal. Érdeklődni lehet személyesen is. Cím: özv. Ligeti Edéné, Kistarcsa. Evang. Papnék Otthona, * Angol—német nyelvoktatást, tár­salgást, fordítást, levelezést vál­lal nyelvtanár. Cím a kiadóban. * Agyhoz kötött hittestvér meg­venné a „Hallelujah” c. énekes­könyvet, rossz állapotban is. Cím a kiadóhivatalban. * Keresem kölcsön elolvasásra, esetleg megvételre ,,Az Ige” c. folyóirat 1939. évi 33—39. oldalait. Cím: Monostori Zoltán, Budapest, XV., Dózsa György út 58. * Nyugdíjas mérnök korrepetálást vállal, ha bútorozott szobához jut­hat. Lakbért fizetne. Cím a kiadó­ban. KÜLFÖLDI EGYHÁZI HÍREK KUBA A kubai protestáns egyhá­zak tanácsa Havanában nyi­latkozatot tett közzé, melyben kijelenti, hogy egységesen tá­mogatja dr. Fidel Castro for­radalmát A tanács sajnálko­zását fejezte ki afelett, hogy az Egyesült Államokban olyan kevés megértésre találnak Castro mozgalmának szociális és politikai célkitűzései, sőt azokat mint forradalmi szélső­séget elvetik. Pedig Castro azon fáradozik, hogy a kubai nép életében „a szabadság, egyenlőség és testvéri indulat keresztyén alapelveit” érvé­nyesítse. E nyilatkozattal né­hány héten beiül másodszor vették védelmükbe kubai egy­házi körök a kormányfő poli­tikáját amerikai támadásokkal szemben. Az első nyilatkozat­ban a metodista, baptista és református egyházak ifjúsági szervezetei és más egyházi testületek vezető személyei foglaltak állást Fidel Castro mellett. „Nem valamely párt mellett széliünk síkra” — mondja a nyilatkozat, „hanem az egész ország ügye mellett, amely ország ebben a forra­dalomban látja politikai, gaz­dasági és társadalmi kérdései j megoldásának járható útját.” Ez a magatartása a kubai 'egyházaknak figyelemreméltó. Legyen nyilvánvaló Isten cselekedete „Elmenöben látott egy embert, aki születésétől fogva vak volt. és megkérdeznék a tanítványai: Mester, ki vétkeze t; ea az ember, vagy a szülei, hogy vakon született? Felelt Jé­zus: Sem ez nem vétkezett, sem a szUlei, hanem azért szü­letett vakon, hogy nyilvánvalókká legyenek benne Isten cse­lekedetei. Nekünk annak dolgait kell cselekednünk, aki e kü'- dött engem, amíg nappal van. Eljön az éjszaka, amikor senkt sem munkálkodhatik. Míg a világban vagyok, a világ világos­sága vagyok.’! Ján. I, 1—5. „Annak dolgait kell cselekednünk, aki elküldött engem" — mondotta Jézus és ahol megjelent, megszólalt és cselekedett, ott megszűnt az emberi nyomorúság; bűn, betegség, szenvedés és halál elvesztette hatalmát. Helyette világosság támadt: tisztaság, békesség, igazság, élet. Munkálkodásának célja: Isten dicsőségének nyilvánvalóvá tétele. Isten dicsősége pedig emberszeretetében lesz nyilván­valóvá. Lehajol az emberhez és felemeli a világosságba: a tisz­taságba, igazságba, békességbe — az életbe. Ilyen munkálkodást vár Jézus övéitől is. Ezért beszél így: „Nekünk ... kell cselekednünk.” Amikor tanítványai sorába elhív, akkor munkatársaivá avat. Isten megbízásából és hatal­mával kell felvennünk a küzdelmet minden ellen, ami sötét­ségként borul az emberi életre. Terjedjen a világosság ott, ahol megszólalunk és cselekszünk: nyerjen uralmat a jó, az igaz. a tiszta — az élet és béke. Határidős munka ez. A kegyelmi idő sürgős feladata. Nem az elméleti fontolgatások, a problémázgatás és latolgatás ide­jét éljük, hanem a szorgos munkálkodásét. Tevékenységűnk nyomán legyen nyilvánvaló Isten cselekedete, az ember Iránti végtelen, hatalmas szeretete. Mezősi György N APROL-N APR A HÉTFŐ: - ZSOLT. 148, 3-5. - Dicsérjük az Urat! Ha a teremtett világra nézünk, kezének csodálatos alkotásaival találkozunk. Az egész világ sugározza: Minden hatalom az Űré. KEDD: - JÖB 42, 5-6. - Dicsérjük az Urat! Nemcsak halljuk az ö szavát az igén keresztül, hanem minden perc­ben érezzük szeretetét, jóságát. A Vele való találkozáskor csak bűnbánattal, töredelmességgel állhatunk meg Előtte. SZERDA: — EZÉKIEL 18, 23. — Dicsérjük az Urat! Nem büntet, mint érdemelnénk, hanem magához hívogat minket, nem halállal sújt, hanem életet ad kegyelmébőL CSÜTÖRTÖK: - BÍRÁK 5, 31. - Dicsérjük az Urat! Gyermekeinek életét naponként tisztogatja, hogy világítsa­nak az emberek között. Ha szeretjük Öt, ha ragaszkodunk Hozzá, betölthetjük hivatásunkat a földön: Hozzá vezető lámpásokká leszünk. PÉNTEK: - ZSOLT. 36, 8. - Dicsérjük az Urat! Ha el­hagyjuk öt, utánunk jön, hogy megkeressen minket. Ha hűt* lenkedünk, ö hű marad, kegyelmének gazdagságával napon­ként megajándékoz minket. SZOMBAT: — ZSOLT. 22, 5. — Dicsérjük az Urat! Akik Benne bíznak, soha nem csalatkoznak a reménységben, A hívőknek szabadulást ad: Dicsérjük az Urat! H. L. ISTENTISZTELETI REND BUDAPESTEN 1959. OKTOBER 4-BN Deák tér de. 9 dr. Kékén And­rás, de. 11 Káldy Zoltán, du. 6 Hafer-scher Károly. Fasor de. fél 10 Koren Emil, de. 11 Koren Emil, du. 7 Blázy Lajos. Dózsa Gy. út 7. fél 10 Sülé Károly. Üllői út 24. de. fél 10 Kardos Jó­zsef, de, 11 Falvay Jenő. Rákóczi út 57/b. de. 10 (szlovák), de. háromnegyed 12 Kardos József. Karácsony S. u. 31. de. 10 Kökény Elek. Thaly Kálmán u. 28. de. 11 Rédey Pál, du. 6 Rédey Pál. Kő­bánya de. 10 Veöreös Imre, du. 5 Veöreös Imre. Utász u. 7. de. 9 (úrv.) Veöreös Imre. Vajda Péter u. 33. fél 12. (úrv.) Veöreös Imre. Zugló de. 11 Szuchovszky Gyula, du. 6 Szuchovszky Gyula. Gyar­mat u. 14. de. fél 10 Szuchovszky Gyula. Bákosfalva fél 12. Kamer Ágoston,. Fóti út 22. de. 11 (úrv.) Nagy István. Váci út 129. de. 8 (úrv.) Nagy István. Újpest de. 10 Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10 Bencze Imre (úrv.) Rákospalota MAV-telep de. íél 9 Bolla Árpád. Nagytemplom de. 10 (úrv.) Bolla Árpád. KLstemplom du. 3. Kökény Elek. Pestújhely de. 10. Rákos­szentmihály de. fél ii. Bécsikapu tér de. 9 Madoesal Miklós, de. 11, du. 7 (úrv.) Madocsai Miklós. Torockó tér de. 8 (úrv.), de. fél 9 Schrei­ner Vilmos. Óbuda de. 9 Fülöp Dezső de. 10 (úrv.) Vámos József du. 5 Fülöp Dezső. XII., Tarcsay V. u. Ii, de. 9 (gyermekistentiszte­let) Zoltay Gyula, de. U Zoltay Gyula, du. fél 7 Csonka Albert, Budakeszi de. 9 Csonka Albert, Pesthidegkút de. íél u Ruttkay Elemér. Kelenföld de. 8 Kendoh György de. fél 10 (gyehmek- istentisztelet); Kendeh György de. 11 (úrv.) Kerdeh György, du. 6 dr. Rezessy Zoltán. Német­völgyi út 138. de. 9 dr. Rezessy Zoltán. Kelenvőlgy de. 9 Visomat Róbert. Budafok de. 11 Vlsontal Róbert. Nagytétény du. 3 Vison- tal Róbert. Csillaghegy de. fél 19. Csepel de, fél 11, du. 7. Szolgáló vagy uralkodó egyház? Megkopott és mégis különös cím. Megkopott, mert az el­múlt évek folyamán sokszor esett róla szó s ma már túlhala­dott problémának látszik. Nézzünk azonban csak szemébe: valóban meghaladott ez a kérdés? Miért van az egyház? Van-e létének valam* célja, és mi az? Miért gyűjtött Jézus maga köré tanítványokat? Sőt mi végre van a sokak számára magát az egyházat összefoglaló, megszemélyesítő lelkészi szolgálat, az egyházi hivatal is? Álta­lában ügy gondoljuk, hogy az egyház és egyházi hivatal célja és értelme a közös vallásgyakorlat. Azért van egyház, hogy tagjai vallásukat közösen és rend­ben gyakorolhassák stb. Végeredményben tehát az egyház önmagáért volna. Pedig nem önmagáért van, hanem a világért, az emberiségért, a környezetében élőkért. A neki, benne és érte való szolgálatra rendelte Ura. Szolgálata Isten Jézusban megjelent uralmának mindenki­hez való eljuttatása. Másként ez azt jelenti, hogy az egyház titokzatosan Jézus életét éli, folytatja tovább ma. Hirdeti Ura váltságának evangéliomát s éli azt a szeretetet, melyet Ura élt. Nevezetesen, hogy az ember iránti szerétéiből isteni dicsőségé­ből egészen lealázta magát a keresztfa haláláig, hogy itt a világon Isten bűnt, betegséget, halált, szenvedést törlő uralmát megvalósítsa. Ezért a szolgálatért van az egyház is. S ha el­veszíti a másokért, a világért való létének távlatát, önzővé válik, s közel kerül hozzá a kísértés, az uralomra törekvés veszedelme. Az uralkodás, a hatalmi kérdés mindig az önző, maga felé forduló egyház veszedelme. Ebből az önzésből akar az ember előjogokat szerezni magának Isten országának perspektívájá­ban. Ha már itt a földi életben nem is, de odaátra szeretne különös kiváltságot szerezni. Pedig még a tanúságtevő már­tírok sem rendelkeznek Urunk szavai szerint ilyennel. Az egyháznak egyetlen kiváltsága van: az ő Urának alá­zatos, szolgálattal teljes életét élni tovább a világon. A szol­gálat ugyanis mindig alázatosságot is jelent, ellentétben az uralkodással, mely mindig a maga dicsőségét keresi. Áldott az Isten, aki ezt a szolgálat kiváltságát adta egy­házának. Bánd ma»

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents