Evangélikus Élet, 1959 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1959-10-04 / 40. szám

MOEML ékeink

Jyi'díMuii't kiesüifj templo ma

Pest megye határán, de már Nógrád vármegyében az evangélikus Ácsa és a római katolikus Kálló közt fekszik a Cserhát dombjai által körülölelt, vallásilag felesen megosztott Erdőkürt. Aki az Aszód—erdőkürti autóbusszal érkezik a községbe, annak első pillanatban az evangélikus templom tornya ötlik szemébe. Már a faluba ereszkedő dombról észre lehet venni, hogy a község evangélikusai szerethetik templomukat. Elárulják ezt a frissen tatarozott falak, nemrég festett ablakok és ajtók. Közelébe érve, az is feltűnik, hogy a gyülekezet ragaszkodik a templom eredeti stílusához, az egyszerű barokkhoz, melyről az ablakok feletti enyhe hajtások, a toronysisak alatti és bejárat feletti tört ívek is tanúskodnak.

Éppen aratási idő vasárnapján állunk többen a templom előtt, és beszélgetünk róla. Közben figyeljük, hogyan igyekeznek a férfiak és legények fekete bársony, az asszonyok sötét vagy fekete színű, a lányok pedig virágos színű, sok szoknyás népviseletben a templomba. Azt gondolhatná az ember a létszámról, hogy valami nagy ünnep van. Napbarnította arcukon látszik a fáradtság. Az aratási nehéz munka és kánikulai meleg kiszívta erejüket, ezért olyan kényelmes a járásuk. Mégis jönnek. Hamarosan megtelik a templom. Jó megpihenni a hűvös, régi falak közt. Páran, férfiak, megállnak kint mellettünk és bekapcsolódnak beszélgetésünkbe. Még van vaoy

20—25 perc az istentisztelet kezdetéig.

Ahogy Clementis György, a gyülekezet immáron 33 éve hűséges levitája elmondja, a templom eredetileg is ilyen egyszerű barokk stílusban épült a toronnyal egyszerre, 1786-ban, XI. József uralkodása idején. Nagy öröme volt ez akkor a gyülekezetnek, hogy Budának a törököktől

való visszafoglalása után ide betelepült evangélikusok mintegy 100 évre többé már nem iskolájuk szűk falai közt, hanem tornyos templomban énekelhették: Örül mi szívünk... kezdetű régi énekünket akkori levitájuk, a 38 évig Erdő- kürtön szolgáló. Balla János vezetésével.

A gyülekezet, melynek lélek- száma akkor alig érte el a 200-at, oly buzgó templomjáró

Ä „Kirchentag,, és a neme! pretestanüsmus egyházi egysége

volt, hogy a templom hamarosan szűk lett a gyülekezetnek. Ezért 1834-ben a hívek a 6X3 öles templomot megnagyobbították 8X3 ölesre. A hosszabbítást diadalívvel választották el a sima mennyezetű templomhajótól. A hosz- szabbításnak a mennyezetét félkupolaszerűen képezték ki és ez alatt kapott helyet a szentély, azaz az oltártér. Ide aztán 1869-ben a régi, fából készített oltár helyébe téglából egyszerű oltárt építtetett a gyülekezet és a nemigen ismert váci festő, Menyői Török Ede által festett oltárképpel, mely a megfeszített Krisztust ábrázolja, ékesítette fel. Az oltár túlnyomó részében alkalmazkodik a templom barokkjához.

Később ez a megnagyobbított templom is kicsinek biA nyaralás ajándéka

Az elmúlt nyáron több kedves, külföldi vendége volt egyházunknak. Vendégünk volt Carl Ordnung lelkészújságíró is. Hazatérte után meleg hangú levelet küldött D. dr. Vető Lajos püspöknek. Ebből a levélből közöljük az alábbiakat:)

„Miután most ismét néhány hét után Berlinben vagyok, nem mulaszthatom el, hogy köszönetét ne mondjak még egyszer a Magyarországra történt meghívásért. Feleségem és én is felejthetetlenül szép napokat töltöttünk a Balaton mellett. Hazájának e vidéke a maga szépségével mély benyomást tett ránk. Ennek a

meg önt!"

■■■aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaal

nyaralásnak a legnagyobb ajándéka azonban az a barátság, melyet az egyházából való testvérekkel kötöttünk. Fájdalmasan érintett az. amikor Budapestre érkezve, nehéz betegségéről hallottunk, örültünk annak, amikor később javulásáról értesültünk és sajnáltuk, hogy nem látogathattuk meg.

Remélhetőleg állapota a gyógyulás útján van. A magyarországi szép napokért való köszönethez hozzákapcsolom jókívánságomat, hogy Ön nemsokára ismét felépül és fontos egyházi munkáját folytatni tudja. Isten áldja

zonyult. Ezért a második világháború előtti években a gyülekezet tervet készíttetett a nagyobbitásra és elkezdte az adakozást is. A világháború következtében a tervből nem lett valóság. Ez még mindig fáj a gyülekezet tagjainak, hisz a szent hajlék ma is kicsi a hívek számára.

Mivel az egyházközség tagjai anyagilag nem érezték magukat annyira erősnek, hogy a nagyobbítás munkájához hozzáfogjanak a már egyszer meghiúsult, költséges terv alapján, ezért a teljes tatarozást határozták el. 1953-ban belülről 6500 Ft-os költséggel, 1958-ban pedig 15 000 Ft-os költséggel kívülről is rendbehozatták templomukat és tornyát az Országos Műemlék Felügyelőség jóváhagyása alapján. A templom régi, kopott téglapadlóját 1959. év tavaszán cementlaposra cserélték ki 3500 Ft-os kiadással. Ezt a több mint 25 000 Ft-ot a gyülekezet tagjai évenkénti rendszeres adakozással adták össze és önkéntes munkával toldották meg. Most boldog ez az alig 400 lelkes gyülekezet, hogy ilyen szépen rendbehozott templomban dicsérheti Istent.

Ha valaki ezek után megkérdezné, miért nem kértek segélyt a Gyülekezeti Segélytől vagy az államtól e munkákhoz, hisz a Gyülekezeti Segély és az állam már sok templom rendbehozatalához adott segélyt és ezután is ad, ezt a feleletet kapná: „Erre nem akartuk az erőtlenebb gyülekezetek elől elvenni a segélyt. Majd, ha nagyobb dologba fogunk, akkor mi is szeretnénk kérni és kapni segítséget. Nem tartjuk erkölcsösnek azt, ha valaki akkor is kér és elfogad segélyt, amikor a maga erejéből is meg tudná csinálni, ha volna szíve hozzá.”

— Ha volna szíve hozzá. —

Ez az ami nagy igazság az erdőkürtiek szavaiban. Ebben az is benne van, hogy ennek a gyülekezetnek nagy többségében van szíve. Ez tudja, hogy gyülekezeti élet nem lehet meg a hívek áldozatkészsége nélkül és hogy az áldozatkészségnek tekintettel kell lennie a gyengébb gyülekezetekre is.

Elgondolkodom az erdőkürti 173 éves kicsiny templom előtt a gyülekezet áldozatos szívén. Hol a titka ennek? Aztán ránézek a bejárat feletti igefeliratra. „Jöjjetek énhozzám mindnyájan” olvasom. Itt a titok megfejtése. E gyülekezet hallja Jézus hívását és engedelmeskedik néki. Ezért van rendben temploma és ezért nem fér bele ma sem.

Mcgkondult a harang. Beharangoznak. Abbahagyjuk a beszélgetést. Társaim bemennek. Gyorsan felkészülök én is és boldogan furakszom be a zsúfolt templomba a papi pádhoz, hogy megkezdjük az istentiszteletet.

Merótí János

TÍZ ÉVVEL EZELŐTT,

1949-ben rendezték meg Essen- ben először a német egyházi napokat, az ún. Kirchentag-ot.

Az egyházi napok célkitűzése eredetileg az volt, hogy abban a szellemben segítse kiépülni a két német államban, de egy közös egyházi szervezetben élő német protestantizmus egyházi egységét, ahogyan azért annak idején Niemöller Márton és a Hitvalló Egyház legjobbjai küzdöttek, és részt vegyen a hitlerista militariz- mus szellemének felszámolásában. Az első Kirchentago- kon, különösen az 1951-ben tartott berlinin és az 1954-ben tartott lipcsein még érezni lehetett e szándék érvényesítésének jeleit. A berlini Kir- chentagon, melynek jelmondata így szólt: „Wir sind doch Brüder — Mégiscsak testvérek vagyunk” — részt vett és szolgálatot végzett D. dr. Vető Lajos püspökünk is. Élményeiről érdekes beszámolót írt annak idején az Evangélikus Élet hasábjain.

Általában váltakozva, hol a Német Demokratikus Köztársaság, hol a Német Szövetségi Köztársaság területén rendezték meg az egyházi napokat. A Kirchentag jellegéből, valamint a résztvevők nagy számából következően is, a Kirchentag jelentősége mindig túlnőtt a szorosan vett egyházi kereteken. A világi sajtó és a politikai tényezők is nagy érdeklődést tanúsítottak iránta.

AZ IDÉN KATOLIKUS KÖRNYEZETBEN nyugaton, a bajorországi Münchenben, augusztus 12—16. között rendezték meg a 9. Kirchentagot. Hat nap alatt 530 különféle rendezvény leforgására került sor, úgy hogy az előre kinyomtatott program kis könyvet tett ki. A Kirchentag jelmondata így szólt: „Legyetek az én népem!”

A SAJTÓ ÁLTALÁBAN „nyugatnémet Kirchentag”-nak ! mondotta. Találóan, mert mind l_ összetételében, mind szellemében és célkitűzésében az volt. Már az elző, 1953-ban Frankfurtban rendezett Kir- chentagon olyan méltatlan elbánásban részesítették az NDK képviselőit, különösen az azóta elhunyt dr. Nuschke miniszterelnökhelyettest és olyan leplezetlenül engedték át eszközül a Kirchentagot az ade- naueri politikának, hogy ezzel a Kirchentag össznémet jellegét teljesen kétségessé tették. Ilyen előzmények után érthető, ha a Német Demokratikus Köztársaság nem szorgalmazta a területén élő evangélikusok részvételét a müncheni Kirchentagon és mindössze 1000 résztvevő kiutazását biztosította. A Kirchentag lefolyása után pedig természetszerűleg vetette fel a „Frankfurter Rundschau” c. napilap a kérdést: vajon megtartják-e ezután a Kirchentagot az NDK területén is?

A Darmstadtban megjelenő

„Stimme der Gemeinde”-ben Herbert Werner elemezte behatóan az idei Kirchentagot. Elemzését ebben a mondatban összegezte: „A mai Kirchentagon nem tudjuk felismerni az egykori Hitvalló Egyház arcvonásait.” „A Kirchentag — írja — a látogatók nagy száma, a rendezvények zsúfoltsága, a nagy nyilvánosság oly örömmel üdvözölt érdeklődése, a Német Szövetségi Köztársaság minden támogatása ellenére lelkileg is, szellemileg is, összetételében is torzóvá, csonkává vált.”

H. Werner mindenekelőtt a Kirchentag módszerével kapcsolatban tesz fel kérdést. Mikor arra törekszünk — kérdezi —, hogy a mammut gyülekezeteket emberileg áttekinthető kisebb gyülekezetekké alakítsuk át, helyes-e, ha a Kirchentag a tömegmozgatás eszközével él? Alkalmas eszköz-e ez az evangéliumhirdetés számára?

Rámutat arra, hogy a Kirchentagon nemcsak az NDK- beli és a kelet-európai egyházak képviselői hiányoztak, hanem hiányoztak a nyugatnémetországi egyházakból is azok az emberek, akik más teológiai és egyházpolitikai nézeteket vallanak, mint az A'denauer-politikát támogató egyházi kormányzat. Nélkülözték pl. Niemöller jelenlétét, pedig az eddigi Kirchen- tagokon mindig szóhoz jutott. Ugyanakkor otthonosan mozoghattak a Kirchentagokon a nyugatnémet felfegyverzés szószólói, mint Schröder és Oberländer miniszterek, ö is megállapítja: „A Kirchentag

nem képviseli többé már az egész német protestantizmust”.

A KIRCHENTAG SZELLEMI ÉS LELKI MUNKÁJÁT taglalva, Werner elismeréssel szól a Golhvitzer és Lüthi vezetése mellett folytatott bibliatanulmányozó munkáról, de -1 megjegyzi, hogy amennyiben valaki nem vett volna abban részt a hat nap leforgása alatt, „az a benyomása támadhatott, hogy az atomfegyverkezés és az emberi társadalomban történt változások alapjában már nem is létező kérdések”. Az euöadások ugyanis általában félrehúzódtak az egész emberiséget foglalkoztató kérdések elöl és a privát kérdések felé fordultak. A Kirchentag hivatalos nyilatkozatai általánosságban mozgók és semmitmondók voltak.

A „Stimme der Gemeinde” említett száma külön leírást ad még egy, a Kirchentag keretében lefolyt zártkörű rendezvényről. Ez volt a címe: „Katonák és lelkészeik”. Ezen a rendezvényen félreérthetetlenül bújt ki a szög a zsákból. Valamennyi fegyvernemből mintegy 1700 nyugatnémet katona részvételével a következők tartottak előadást: Heu- singer tábornok, Erhardt nyugatnémet miniszter, D. Dibe- lius és D. Lilje püspökök,

DIBELIUS PÜSPÖK többek

között a következőket mondotta: „Mi nagy bizalommal viseltetünk irántatok, katonák,- akik hazátok védelmezésére készültök. Milyen jó, hogy a tábori lelkészet felállítására megegyezést kötöttünk!” Beszédét ezekkel a szavakkal fejezte be: „Németország valamennyi püspöke nevében mondom néktek: viszontlátásra!”

Ismeretes, hogy a nyugatnémet hadsereg felállítása, annak atomfegyverekkel történő felfegyverzése és mindennek egyházi szentesítése a tábori lelkészet felállítása által, miiyen szenvedélyes vitákat váltott ki az össznémet zsinaton és milyen válságos helyzetbe hozta az egész német protestantizmus egyházi egységét. Dibelius püspök megnyilatkozását ilyen körülmények között a legszerencsétlenebbnek kell tekinteni, különösen azt, hogy valamennyi német püspök nevében nyilatkozott. Hogyan vállalhatnák az NDK- beli püspökök felelősen, hogy a nyugatnémet hadsereget ilyen barátságosan, a „viszontlátás” kívánásával köszöntsék?

A müncheni Kirchentag egyszerű résztvevői talán észre sem vették, hogy miközben élményekben gazdagodtak, az egész Kirchentag a hidegháború eszközévé és ezért áldozatává vált. A kezdetben jó- reménységre jogosító megmozdulásnak vakvágányra futását Günther Wirth az NDK rádióban augusztus 23-án tartott, előadásában így fejezte ki: „A Kirchentagot nem lehet már tovább olyan alkalomnak tekinteni. ahol a németországi evangéliumi keresztyének a béke ügyét szolgálhatják, mint ahogy az egyházi megújhodás szempontjából sem tölti be a hozzá fűzött váradalma- kat.” Benczúr László

KÜLFÖLDI EQYHÄZI HÍREK

FINNORSZÁG

Az északi (skandináv és finn) és a német egyházak szokásos találkozóját szeptember végén tartották meg Helsinkiben. A találkozás témája az egyházak ifjúsági munkája volt. A Moszkvában járt német egyházi küldöttség egy része egyenesen a Szovjetunióból repült Finnországba erre a találkozóra.

D. NIEMÖLLER UTAZÁSA

Szeptember 21—26. között D. Niemöller Márton, hessen- nassaui egyházkerületi elnök a Brit Bibliatársulat meghívására előadókörúton járt Angliában. Leeds, Hull és Newcastle voltak útjának fő állomásai, ahol prédikált és előadásokat tartott. Ebben az esztendőben Niemöller már ötödször járt Angliában.

laBBBBBBBBBaBBBaBaaaBB,aaBBBaBBBBBBaBBaBBBaagBBa»«aB»««sM«iMi»«i«i«««»»«a««a«aa««»iiiaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaiasai«»i«i»«»«»»M»««»««i«»i

A mesemondó igaza

[ Száz évvel ezelőtt született Benedek Elek, a mesemondó író. akinek mindnyájan tanítványai voltunk. Most szerényen, mintegy családi körben, csendesen emlegetjük őt, aki soha nem szerette a hangos szót. Gyermeki ösztönnel érezzük, hogy beszélnünk kell róla, aki feledhetetlenül mesélt nekünk. Mert az, hogy gyermeki ösztönünk ép erővei táplálkozik a nemzeti múltból, részben Benedek Eleknek köszönhető. Azt hiszem, mindnyájan hallgattuk meseszavát egykoron, akár az első szavakat, ízeket, igéket és dalokat. A világ válságos állapotában Benedek Elek körülvett minket s rávitt az egyenes útra, a nemzeti hősök és a népi mesehősök útjára. Nagy segítséget kapott benne a szülői szeretet és nevelő-készség. Vegyük le a kalapunkat a száz esztendős író előtt.

Közismert, hogy Benedek Elek erdélyi volt, székely parasztok fia, tanárnak indult, de újságíró lett belőle. Változatos élete volt a kis körben, amelyben élt, itt Budane-ten. Az első világháború után fogta magát s hazament a székelyek közé, egy nemzeti kisebbség nevelőjévé vált Erdélyben, szembeszállt a maradisággal és elnyomással, ahogy világéletében tette. Tudta, hogy a nemzet megmaradását a gyermekek megóvásával kell elkezdeni. Azért a kisebbségi sorsban is ifjúsági lapot szerkesztett és kiadott s haláláig küzdött a gyermeki lelkek tisztaságáért. Írás közben halt meg. „Fő, hogy dolgozzanak” — írta szép kerek betűivel, aztán elejtette a tollat, amely toll végiggurult a papíron nagy tinta-foltokkal. Agyvérzés végzett a testtel.

Balogh Edgár három évvel ezelőtt kiadta Benedek Elek újságcikkeit a Halljátok, emberek című kötetben. Szép tanulmányt írt a publicista Benedekről, aki éles tollal bírálta a dualizmus korának visszásságait, Mikszáth Kálmán enyhítő humora nélkül, az eszményekért hevülő író felháborodásával. Balogh Edgár tanulmányából tudjuk meg, hogy a mesemondó országgyűlési képviselő is volt , éveken keresztül, a kormány- | párt tagja, de faképnél hagy- j ta a politikát. Végh György | most kiadott kétkötetes au-1

tológiájában, a Századvégi költők ciműben, bemutatja Benedek Eleket, a költőt és népdalgyűjtőt. Erről nem is tudtunk. A Magyar Népköltési Gyűjtemény III. kötetében, mely 1882-ben jelent meg, olvashatók Benedek Elek székely balladái, melyeket — akár Thaly Kálmán a kuruc balladákat — ő maga írt át kiegészítvén a népköltő szavait. Maga is népköltő volt, mint a névtelenek, csak Benedek Elek névvel is írt s hivatásszerűen író volt, eny- nyi a különbség.

Mi vezette el a mesemondáshoz, ahhoz a könyvsorozathoz, az ötkötetes Magyar mese és mondavilághoz, mely 1896-ban, az ezeréves országünnep napjaiban jelent meg, s mely azóta, válogatással, többször is napvilágot látott? Ugyanaz az ösztön, melyet a faluból. Kisbaconról, a szülői házból hozott magával: a természetes segíteniakarás. Nevetségesnek tűnik fel: hogyan lehet a nép helyzeté-, sőt az egész nemzet gondjain mesével segíteni. Pedig lehetett. Benedek Elek példája meggyőző példa erre. Mikor látta, hogy sem a képviselőség, sem a publicisztikai írások nem hatnak odáig, ameddig hatnia kell az írásnak, hogy megforgassa az emberi lelkeket, a meséhez fordult, a gyermekek műfajához, mint aki kiábrándult a felnőttekből. Micsoda ereje volt ennek a fiatal léleknek! „Nem elég, hogy huszonhat esztendővel apja vagyok már két gyermeknek, a honnak is atyja szeretnék lenni. Csak most kezdem észrevenni, hogy az én népem szegény, földhözragadt szegény, s mintha romlásnak indulna ősi erkölcse is.” Íme: az ősi erkölcsök romlása láttán indult el mesét mondani az egész országnak, minden gyermeknek.

Nem a képzelet világába vitte az olvasókat, hanem megmaradt velük szülőföldjükön, a tárgyias világban, emberek és emberi indulatok táján. Nagy gyűjteményében felhasználta a meglevő népköltési gyűjteményeket, és a saját gyűjtését s maga is írt

meséket, népi ízzel, népi motívumokkal. Mikor a könyv- sorozat megjelent, az etnográfia tudósai megtámadták Benedek Eleket, amiért nem adta ki a népmeséket eredeti tájszólásban, hanem átírta irodalmi nyelvre valamennyit. Milyen rövidlátó is olykor némely tudós. Az egységes művészi stílus, Benedek Elek tiszta és emberséges szelleme volt a mesekötetek igazi nevelő ereje. Nem etnográfusoknak írta, hanem az egész olvasó országnak. Íme: nemzedékek könyve lett minden kötete. EgymilHónyi példányban jelent meg ez a mesetár, ma is újra meg újra kiadják s nem lehet ennél szebbet és jobbat ajánlani az ifjúságnak.

Realista szemlélete és realista stílusa ragadta meg az olvasókat. Ez az egyszerű, világos beszéd, mely néhol játékos fordulattal él, néhol érzelmesen fejezi be a történetet, de mindig azt érezteti velünk, hogy az élet értelme maga az élet, melynek a kötelesség, lelkiismeret, tisztesség, őszinteség, igazságosság az I

igazi ize. Minket s alighanem

a mai ifjú olvasót is a Verneregények megvalósulásának korában, amikor a Holdba repül a rakéta s az atomerő dönti el a világot, ez az erkölcsi szépség és erő tartott meg és tart meg népünk szolgálatában, amely szolgálat egyúttal életünk értelme is. Nem mardt meg Benedek Elek a meséknél. Hazánk története című könyvében s a Nagy magyarok élete című tizenhárom kötetében tovább vitte mondanivalóját a mese világából a nemzet hagyományaihoz. De mesehős és történeti hős egyformán csak az lehetet az ő varázsló tollán, aki igazi férfiasságot, igazi emberséget sugárzott magából, aki hűséges volt és Önzetlen, nemes lelkű és becsületes. így nevelt ő ifjúsá"! lapjaiban is, így foglalkozott őszintén minden olvasójával, aki felkereste s akinek üzent a szerkesztő leveleiben. Páratlan volt fáradhatatlanságában s a fiatalság szolgálatában. Nem tévedett. Neki volt igaza: az eszményeket hordozó, becsületes, őszinte, hűséges és művelt fiatalság, miként a népmesék és nemzeti históriák hősi népe, teremti újjá életünket.

Szalatnai Rézsű